Giorgio Chiellini az aktuális helyzetben úgy érzi, hogy a futballvilág olykor elveszíti a kapcsolatot a valósággal, de ez a koronavírus elleni harc egyesítheti az embereket.
„A mi világunk színaranyból van, és olykor elveszítjük a valóságérzetünket.” - mondta a Juve aktuális csapatkapitánya a Webathon.it jótékonysági esemény keretén belül, amelynek célja 500 millió euró összegyűjtése a koronavírus elleni harcra, és számos híresség megszólal az esemény keretében. „Most elszigetelve élek egyedül, és alig várom, hogy az időt a lányaimmal tölthessem.
Aktívak vagyunk, és elismerésem a kezdeményezésért. Mindannyian be vagyunk zárva négy fal közé, és próbálunk segíteni az embereknek, hogy könnyebben eltöltsék az idejüket, mindazonáltal nem feledkezhetünk meg arról, hogy támogassuk az egészségügyi rendszert, amely most nehéz pillanatokat él át, és szüksége van a támogatásunkra.
Ezt a kihívást együtt kell teljesítenünk, itt nem merül fel a hűség gondolata egyik vagy másik csapat vonatkozásában. Olyan ember vagyok, aki hatékonyabban kommunikál a gesztusaival, mint a szavaival, s kicsit fura, hogy mostanában ezt nem tehetem meg. Azonban pár hónap múlva még jobban kiélvezhetjük a pillanatot, amikor már tudni fogjuk, hogy milyen értéket is képvisel az adott pillanat.”
Az olasz válogatott elmondta, hogy saját jellemén is változtatnia kellett ahhoz, hogy jobb futballista válhasson belőle.
„Sokat fejlődtem, miközben cseperedtem, mivel fiatalon nem éppen ilyen voltam. Voltak egyes élei a jellememnek, amiket le kellett kerekíteni, és meg kellett találnom az egyensúlyt.
Ha az ember mindig feszült, akkor olyan oldala kerül előtérbe, amin túl kell tennie magát, de úgy gondolom, hogy idővel az ember rátalál az egyensúlyra.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.