HIVATALOS: Átütemezték a Derby d'Italiát!

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus-Inter, Udinese-Fiorentina, Milan-Genoa, Parma-SPAL és Sassuolo-Brescia mérkőzéseket a Liga átütemezte május 13-ára a koronavírus miatt.

Eredetileg zártkapusak lettek volna ezek a meccsek ezen a hétvégén, megelőzendő a vírus terjedését az észak-olaszországi stadionokba látogató nézők között.

Erről született döntés a minap, ám a kormányzat és a bajnokságot szervező döntéshozók közötti válságtalálkozót követően ez a döntés megváltozott.

A klubok nem kívántak elesni a bevételtől, amelyeket ezek a jelentős meccsek eredményeznek, különösen igaz ez a Juventusra, mely megközelítőleg 5 millió eurót kasszíroz a torinói Derby d’Italia nyomán.

Mindazonáltal más klubokat sem kívántak előnyös helyzetbe hozni, ezért esett a választás május 13-ára.

Ez volt az egyetlen elérhető időpont, mivel a Juventus és az Inter is érintett a Coppa Italia elődöntőiben, illetve az európai küzdelmekben, továbbá a múlt héten elmaradt Inter-Sampdoria mérkőzést is majd pótolni kell egy még meghatározatlan időpontban.

Hihetetlen módon az Udinese-Fiorentina meccset kevesebb, mint hat órával a kezdő sípszó előtt halasztotta el a Liga, miután a lilák már megérkeztek Udinébe.

A szerdai, május 13-i időpont azt jelenti, hogy a szezon végső szakaszában akár döntő is lehet a Derby d'Italia a bajnokság vonatkozásában, ezt követően május 17-én pedig komoly meccs vár mindkét csapatra, hiszen Inter-Napoli és Cagliari-Juventus találkozók lesznek azon a vasárnapon.

A Serie A utolsó meccsnapja (jelen állás szerint) május 24-ére esik, és olyan mérkőzések lesznek ekkor, mint az Atalanta-Inter, Juventus-Roma és Napoli-Lazio.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6215497372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.02.29. 12:47:12

Jó döntés!
Ezzel most hihetetlen mákunk van, és kaptunk egy utolsó utáni esélyt, h rendezzük a sorokat!

Ami viszont tény: aki akkor hibázni fog, annak lefő a kávé a szezonra!

Juventino86 2020.02.29. 12:50:16

Túl nagy a hiszti a koronavírus körül. Egy olyan betegségről beszélünk, ahol a fertőzötteknek kb. az 1%-a hal meg, azoknak is van valami alapbetegségük. Egy influenzajárvány több embert vihet el. Ez a helyzet nagyon rossz az olasz futballnak. :( Viszont az igaz, ahogy már előttem is írták, hogy talán ezzel most jól járhatunk. Májusban talán már normálisabb lesz a járványügyi helyzet. Ebből adódóan a saját szurkolóink előtt játszhatunk. Most elég gáz dolgok vannak a csapat körül sajnos, ideje rendezni a sorokat.

Juventino86 2020.02.29. 12:55:31

@JuventusFanatikus: Szerintem most van a pillanat, amikor Sarrit el kellene küldeni. Nyertünk csomó időt a nagy rangadóig, és a BL-visszavágóig is van még három hét. Szezon végéig jöhetne Allegri, valamit kitalálna. Az biztos, hogy többet hozna ki a keretből.

Rocky80 2020.02.29. 13:06:54

@Juventino86: szerintem meg nem szabad az öreget szezon közben elküldeni, egyrészt:

- rendkívül megalázó;
- nem csak az ő felelőssége a kialakult helyzet;
- meg kell adni neki az esélyt hogy talpra állhassunk;
- rossz üzenete lenne az egésznek egyrészt a játékosok, másrészt az utódjelöltek felé;
- nem reménytelen a helyzet azért annyira, bár elég aggasztó.

Szerintem a játékosok tyúkszemére kellene rálépni elsősorban és őket szankcionálni. Sarrival egy komoly vezetői elbeszélgetés elég (lehet már meg is volt).

Tony. 2020.02.29. 13:08:28

Zárt kapuk mögött ahol még a szurkolók sem hajtják őket, ilyen motivávációval tuti ki is kaptunk volna. Egy ilyen meccset amúgy sem szabad nézők nélkül lejátszani.
@Juventino86: 3 hónappal a vége előtt nem fognal edzőt váltani.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 13:15:25

@Juventino86: Ezt már milliószor leírtad, én pedig már rá is kérdeztem, de nem jött rá eddig válasz. Nagyon meglep, hogy pont tőled olvasom ezt legtöbbször, pedig sokkal hozzáértőbbnek tartalak. Te el tudod azt képzelni, hogy a Juventus megkeresi Allegrit, hogy jöjjön vissza, Ő meg majd szó nélkül szalad vissza Torinóba tüzet oltani, ahonnan kirúgták, ahol a játékosok egy része már nem is tisztelte igazán, összeveszett Nedveddel, és már teljesen ki volt borulva szegény Max, össze-vissza beszélt a sajtótájékoztatókon is, tiszta ideg volt. Annyi ajánlatot kap, hogy szinte bármely klub padjára leülhetne, élvezi az életet, de ő inkább lemegy kutyába, és visszatér oda fél évre, ahonnan elküldték? Olaszország egyik, ha nem a legjobb edzőjéről beszélünk, nem egy Juventinóról, aki a büdös életbe nem ülhetne le ilyen patinás klub padjára. Ez számodra reális opció? Szerintem teljesen esélytelen.

Leram7 2020.02.29. 13:17:14

@Rocky80: Én sem küldeném el szezon közben Sarrit, de év végén mérlegelni kell. Ha marad neki kell alakítania a keretet, vagy igazodjon ő a játékosokhoz. Allegri vagy Guardiola jövőre megoldás lehet.

@Juventino86: Valóban kevesen halnak bele, de a vírus tüdőgyulladással jár és ha sokan egyszerre betegek lesznek összeroppan az egészégügy és a következmények miatt nagyobb lesz a halálozás. Pl iránban 10% körüli a halál, ami gondonlom a nem megfelelő korházak miatt van. Maga a vírus nagyon veszélyes és agresszíven terjed, ezért is próbálják megelőzni, ami helyes.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 13:21:17

@Rocky80: Erről van szó, egyetértek!
@Tony.: Hát, a lelátón ülő nézők semmivel nem különbek motiváció terén, mint a pályán játszó Juventus-játékosok...:/ Az interisták tuti hangosabbak lesznek, és ez egy óriási probléma.

Juventino86 2020.02.29. 13:24:37

@Leram7: Így van, okozhat veszélyes tüdőgyulladást, de az, hogy egy meccset elhalasztanak, nem pedig zárt kapus lesz, az szerintem érdemben nem lassítja a vírus terjedését. Mondjuk nekünk most az csak jó, hogy később májusban szurkolók jelenlétében fogunk játszani. @Rocky80: Így van, rá kell lépni néhány játékos tökére is, ez nem is vita tárgya. De továbbra is azt gondolom, hogy emellett a régi-új edző jobb lenne.

rockitbaby 2020.02.29. 13:25:31

@Rocky80: Ezzel pusztán csak annyi a gond, hogy gyakorlatilag nem tud motiválni, nem olyan típusú edző Sarri. Ezt be kell látni, ezzel nincs mit tenni. Most pedig nem egy bagót rágó öregapó kellene ide, hanem olyasvalaki, aki felrázza a fiúkat. Arról nem is beszélve, hogy egyes hangok szerint elvesztette az öltözőt és volt olyan pletyka is, hogy ha kikap az Intertől, azonnal menesztik. Persze ez pletyka, de mint tudjuk, minden pletykának legalább a fele igaz.

Hogy szezon közben edzőt váltsunk, ránk nem jellemző, és annyira lent sem vagyunk, mint mikor ilyen legutóbb megtörtént, de ha valóban nincs az edző mögött az öltöző, akkor bizony adhatunk bármennyi időt, lehet bármekkora a türelem, elv idegen szezon közben kirúgni edzőt, bármennyire megalázó vagy rossz üzenet, Sarri nem fogja tudni megoldani. Ha a játékosok nem figyelnek rá, nem érdekli őket, akkor Sarri akár a feje tetejére is állhat, jobb nem lesz semmi.

Ezek per pillanat olyan szar lelkiállapotban vannak, mint mikor Conte átvette a csapatot. Nincs hitük, nincs akarás, nem küzdenek egymásért. És bár pontszámban, helyezésben nem látszik, óriási gondok vannak. Törékeny a csapat, egy kis pofon és összerogynak. Minden, ami a nyolcszoros bajnok csapatra jellemző volt, mostanra szinte teljesen kiveszett a csapatból. Ez nem pesszimizmus, ez tény. Kanyarban nem emlékeztetünk egy gyilkos győzelmi gépezetre, ami akkor sem szarja össze magát, ha hátrányban van.

Allegri idején is jellemző volt, hogy átadtuk a területet. Csak akkor szándékosan tettük, továbbá annak a tudatában, hogy bármit is csinál az ellenfél, végül mi fogunk győzni. Egy gyenge 1-0-át meg tudtunk tartani. Most egy 2-0 sem elég, mert bármikor gólt kaphatunk és így életveszély magunkra engedni az ellent, mégis megtesszük.

Ha valóban volt a vezetőségben egy olyas ellentét, hogy Paratici és Nedved Conte visszahozása mellett volt, Agnelli meg nem, úgy tűnik óriási hibát követtünk el.

Andras74 2020.02.29. 13:26:36

@Juventino86: ha el akarnák küldeni Sarrit, akkor valóban megfelelőek hozzá a körülmények, de:

Allegri aligha jönne (most) vissza,

Egy "idegen" edző még nagyobb bukta lehet, és egyedül talán Poc szabad, aki Juventus szintű kaliber.

Sajnos, Sarri maradni fog, de remélem, h nem rá bízzák nyáron a csapatépítést.

Reménykedjünk, h vele is megússzuk vhogy ezt a szezont, és nyerjük a bajnokságot!

Andras74 2020.02.29. 13:30:09

@rockitbaby: mindennel egyetértek, de szerintem most egy váltással még nagyobbat buknánk. Nincs kire váltani.

Andras74 2020.02.29. 13:33:44

@Juventino86: tartom annyira intelligensnek és okosnak Maxit, h nem vállalná el. Erre adok olyan 99%-ot.

Ha mégis, akkor pedig tud, lát vmi olyat, amit mi nem, és akkor viszont legyilkolnánk tavasszal a mezőnyt.

frenky441 2020.02.29. 13:36:49

@Juventino86: Valahol azt érzem hogy igazad van, ha váltani akarunk ez egy jó lehetőség. Én sem nagyon kedvelem Sarri-t, de én nem Allegri-t hívnám vissza.

Pochettino úgy tudom ráér, nem de?

Andras74 2020.02.29. 13:38:40

@frenky441: legalább akkora lutri, mint Sarri maradása, és nem ismeri az olasz közeget......

Juventino86 2020.02.29. 13:39:08

@frenky441: Igen, ráér. És egész jó megoldás is lenne. Én jó edzőnek tartom. @Andras74: Nyilván Maxi is csak komoly feltételekkel vállalná el. Szerintem kapna egy nagyon erős fizetést, és garanciákat arra, hogy a keretet átalakíthatja ízlése szerint. És szerintem ez lenne hosszabb távon talán a legjobb megoldás.

Andras74 2020.02.29. 13:41:24

@Juventino86: nálam továbbra is Simeone lenne a megfelelő, nyáron. Sárkány ellen sárkányfű....

pedronegroo 2020.02.29. 13:43:02

@Juventino86: Ne akarj már mindig mindenkit kirakni! :) Látod Dybala-nak is csak egy kis idő kellett pedig Őt is elküldted volna! Ez a halasztás most nekünk pont kapóra jött, szusszanunk egyet és rendezzük sorainkat várhatóan. Nyáron is el lehet küldeni az öreget, de Allegri akkor is felejtős mivel nem éppen idilli körülmények között távozott, jó pár év múlva esetleg, pláne ha képes magát tovább fejleszteni, az angol bajnokság pont jó lesz hogy egy kicsit szélesítse a látókörét.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 13:43:08

@Juventino86: Esetleg megtisztelsz egy válasszal?:)

Juventino86 2020.02.29. 13:47:04

@Andras74: Az utóbbi időben én is sokat gondolkoztam ezen. Szerintem is jó megoldás lehet Simeona, akármekkora bunkó. Pont azt kellene ezzel a kerettel játszani, mint az ATMA. Tönkretenni az ellenfél játékát, és néhány helyzetből nyerni. Sokkal minőségibb támadóink vannak náluk, még működne is a dolog.

Andras74 2020.02.29. 13:47:58

@pedronegroo: Dybala az egyetlen, aki jobban játszik az edzőváltás óta......
Mandzsu, Can, Pjanics, Berna stb, őket hova teszed?

Andras74 2020.02.29. 13:49:41

@Juventino86: ugyanerre jutottam én is, ezért hoztam fel.
99%-ban Simeonénak találták ki a jelenlegi keretünket.

pedronegroo 2020.02.29. 13:50:26

@Juventino86: Ja és emlékezz, Allegrit a tizenkettedik helyről se küldték el és milyen jól tették, Sarri-nak is jár a türelem, kisebb-nagyobb gödörbe minden évbe belekerül egy csapat és lehet itt bárki az edző olyan nincs hogy a világ végezetéig majd mi nyerjük a scudetto-kat!

Juventino86 2020.02.29. 13:57:20

@pedronegroo: Nem mindenki akarok kirakni, csak Sarrit. :) @JuventusFanatikus: Bocsi, már válaszolok is. :) Csak akkor tartom reálisnak, hogy Maxi elvállalja, ha jelentős fizetést kap, és a klub - mintegy bocsánatkérésképpen - hozzájárul ahhoz, hogy a keretet a saját kedvére át tudja alakítani. Sok esélyt sajnos erre amúgy nem látok. :(

Juventino86 2020.02.29. 13:58:38

@pedronegroo: Sajnos ez igaz, nem nyerhetünk mindig. Sarrinak - Allegrivel ellentétben - szerintem azért nem jár türelem, mert Sarri nem tud váltani. Allegriről tudta azért mindenki, hogy még ha baj is van, ki tud találni valamit, amivel kijön a csapat a gödörből. Sarrinál ezt nem látom, ez a félelmem. :(

Fabio83 2020.02.29. 14:00:41

Valaki mondja már meg nekem, mert tényleg nem tudom! Most Allegri ki van rúgva? Mert a fizetését ugyanúgy kapja, ha jól tudom.

pedronegroo 2020.02.29. 14:03:34

@Juventino86: Küldjek xanaxot? :) Figy, szerintem egyszerűen most az idei bajnokság olyan hogy egy-egy momentumon fog múlni, mint anno Muntari gólja/nem gólja és ennyi, nem kell túl dramatizálni csak mert most nem utca hosszal vezetünk, ezért sírtunk évekig hogy legyen már valami verseny-szitu.

Andras74 2020.02.29. 14:04:23

@pedronegroo: ez így egy kicsit fals! Maxi már velünk is nyert bajnokságot a 12. hely előtt, és tudtunk benne bízni!

Juventino86 2020.02.29. 14:05:19

@pedronegroo: A xanax mindig jöhet. :D Én pl. nem akartam, hogy verseny-szitu legyen, azt szeretném, ha mindig unalmas lenne a Serie A. Dráma még nincs, én azért érvelek Sarri elküldése mellett, hogy ne is legyen. Aztán majd meglátjuk, lehet, hogy jobbra fordulnak a dolgok.

2020.02.29. 14:07:44

Akkor remélem, ha a Lazio ma nyer, lehozza az NSO és hasonló szennylapok, hogy "Élre ugrottak a római sasok!! 4!4!!"

Egyébként ez nekünk jó hír jelen állapotban. Remélem a Milan elleni meccs nem marad el, és a BL visszavágót is játszhatjuk otthon.

Andras74 2020.02.29. 14:17:38

@Juventino86: a győzelem sosem unalmas!

Juventino86 2020.02.29. 14:20:38

@Andras74: Így van! Úgy értettem, hogy azt szeretném, ha a Serie A mindig unalmas lenne azoknak, akik nem nekünk szurkolnak. :)

giorgio007 2020.02.29. 14:25:01

Így majd a Lazio fogja vezetni a bajnokságot :D

pedronegroo 2020.02.29. 14:25:47

@Andras74: Az igaz, viszont az egyáltalán nem jellemző hogy egy élcsapatnál a 12-dik helyről ne vágják ki az edzőt legyen az bárki is, szóval csak annyi hogy lehet most is csak bízni kell és támogatni az edzőt és egyenesbe jövünk.

Andras74 2020.02.29. 14:27:57

@giorgio007: az egész fordulót kellett volna elhalasztani.....

Andras74 2020.02.29. 14:30:22

@pedronegroo: nyilván, ő marad, de hiába bízunk olyanban, aki nem akar változtatni, hanem a hülyeséget erőlteti.

Te mit láttál a részéről, ami arról győzött meg, h ő a megfelelő ember?

2020.02.29. 14:35:18

A jövőheti forduló miben lesz más? Akkor már nem fogják tudni hova halasztani a meccseket, ezért meg lesznek rendezve? A múltheti halasztások után is ettől féltem a legjobban. Ha minden mecset ugyanúgy fognak kezelni, akkor fel lehet függeszteni a bajnokságot nyárig...

JuventusFanatikus 2020.02.29. 14:36:20

@Juventino86: Ez érthető, ebben én is több rációt látok (nem sokat), de én arra gondoltam, hogy miért vállalna el csak fél évet? Mert ugye ezt emlegeted, hogy vele húzzuk ki a szezont, aztán lesz ami lesz.
@Andras74: Szerintem korántsem Dybala az egyetlen, akinek jót tett az edzőváltás, de meg kell hagyni, hogy nála volt a legnagyobb változás. Név szerint Rugani, Bonucci, Alex Sandro, Khedira, Bentancur, Dybala, Douglas Costa és Cristiano Ronaldo játéka fejlődött a tavalyi szezonhoz képest.

pedronegroo 2020.02.29. 14:43:07

@Andras74: Szakmailag megfelelő szerintem ez nem kérdés, több csapatnál bizonyította hogy tudja hogyan kell jó focit játszani, a vezetőség is ezért döntött mellette, csak azt már leszarták hogy ehhez olyan keret is kellene. És az se volt zsákba macska hogy Sarri-nak viszont lehetnek gondjai a sztárokkal mert erre voltak precedensek, viszont, legalábbis én úgy gondoltam, ahol van egy Buffon, egy Chiello, egy CR Ők majd rendet raknak az öltözőben, de ezek szerint egyesekkel nagy baj lehet ha a Juve élő legendáinak vagy egy többszörös aranylabdás szavára se adnak, mert hogy esetleg Sarri állítólagos nápolyi stílusát/kommunikációját nem bírják azt értem de a mezt telibe szarni minden(tavaly is)tavasszal azt nem értem hogy gondolják!

Juventino86 2020.02.29. 15:08:39

@JuventusFanatikus: Ha az általam felvázolt - és az általa is korábban kért - feltételekkel esetleg elvállalná Allegri, akkor hosszabb távon is el kellene gondolkodni a visszahozatalán.

The king of alibis 2020.02.29. 15:23:33

Élmény nézni a Lazio játékát
Inzaghi nagyon összerakta őket

Andras74 2020.02.29. 15:49:09

@pedronegroo: jó edző és bajnok edző, szerintem nem ugyanaz!

JeetTrader 2020.02.29. 16:16:38

@The king of alibis: egyet ertek. Sajnos tényleg látványos és hatékony focit játszik a Lazio. Azért remélem a következő osszecsapasunk alkalmával sas sültet vacsorázunk! :)

Il Principino 2020.02.29. 16:51:08

Kár,hogy nem lesz meccs a hétvégén még a hétközi arcon köpés után is várom hogy nézhessem a fiainkat.
Viszont most annyira nem is bánom,ahogy fentebb írták többen van idő nyalogatni a sebeinket,rendet tenni a fejekben!

del pipi 2020.02.29. 16:55:07

Na most szembesültem a hírrel, felébredve Csipkerózsika álmomból, szerintem is jól jön a halasztás nekünk. Viszont a kommenteket nagyon szerettem! :)
@Juventino86: És most tényleg viccesen és komolyan nevetve kérdezem: mit szólnál hozzá ha a májusi focinál velem lennél és tök türelmes lennék veled? És nem is egy hiba után hanem csak egy fél hiba után az első meccs utáni szünetben elárusítanálak egy zsíros döfiért meg egy málnáért, mit szólnál hozzá? Idő arányos amit mondok, hiszen csak néhány óránk van együtt! :))))))

senky 2020.02.29. 18:01:58

@Rocky80: ,, - nem csak az ő felelőssége a kialakult helyzet;'' akkor ki a felelos hogy azt a HIG golTALAN higut allandoan kedonek beteszi a csapatba ,mindHIABA ? ? ? O egyedul o a HIBAS .

2020.02.29. 18:32:33

@senky: Most speciel a Lyon ellen pont nem volt kezdő, sőt, némiképp javult a játékunk miután beállt, attól függetlenül, hogy ez nem csak rajta múlt. Egyébként leszállhatnál erről a témáról. Én személy szerint jobban kedveltem Mandžukićot, mint embert és mint játékost, de nem csak Gonzalo hibája, hogy ritkán talál be. Nem is tud, amíg nincs olyan minőségű kp ami labdákkal tömi. Lehetne mondani, hogy amikor a tridente fent volt, akkor ez összejött, de meglátásom szerint Dybala, bármilyen jó szezont is fut, nem ez a szerepkör. Én kezdetektől fogva kiálltam Sarri mellett, és egyetlen dolog miatt ingatta meg a bizalmamat: a 4-3-3. Ezt miért nem lehet elfelejteni végre? Egyáltalán nem alkalmas rá a keret, mivel Costa állandóan sérült (pedig nagy spíler, és hasznos lenne), Ronaldo és Dybala pedig NEM szélső. Bernardeschi és Cuadrado egy-két meccset leszámítva teljesen fogalmatlan, habár a kolumbiai az utóbbi találkozókon egész jól játszott. Remélem a kényszerpihenő - ha már ez alatt a poszt alatt vagyunk- elég lesz arra, hogy a Bagós levonja a Verona és a Lyon elleni tanulságokat, és kidobja ezt a formációt, végleg. Ezt a szezont pedig, ha tetszik, ha nem, ilyen kp-val kell végignyomni. Ramsey kezd focistára emlékeztetni, Rabiot és Bentancur pedig egyre jobbak. Viszont Pjanić-csal nem értem, hogy mi történt, mert jelenleg a leggyengébb láncszem a csapatban, pedig a szezon elején nagyon biztató volt a játéka. Őt fel kell építeni, vagy nyáron búcsút inteni neki. Véleményem szerint nem egy visszahívott Allegrinek kellene igazolni, hanem (amennyiben értékelhetően zárja a szezont- ez nálam minimum duplázást jelent ilyen kerettel) Sarrinak, mégpedig olyan játékosokat, akik a taktikája lelkét adják. Elsődleges prioritás Sandro Tonali, aztán lehet gondolkodni Paul Pogbákban és hasonlókban. És végül visszatérve Higuaín-hoz, költői kérdés, mert választ úgysem kapok: akkor is szar volt, amikor győztes gólt lőtt az inter ellen, vagy fordított Bergamo-ban?

JuventusFanatikus 2020.02.29. 19:19:27

@Holloka: "Most speciel a Lyon ellen pont nem volt kezdő, sőt, némiképp javult a játékunk miután beállt, attól függetlenül, hogy ez nem csak rajta múlt."

Sajnos nem miatta lett jobb a játékunk, hanem azért, mert végre Dybala nem középen játszott. Szegény Higu egyre rosszabb, a Lyon ellen egy ziccer ment el rajta, mert majdnem felbukott a labdában. Ideje lenne, hogy visszataláljon a jó útra.

2020.02.29. 19:22:17

@JuventusFanatikus: Igen, írtam, hogy nem csak tőle függött. Azt az esetet nem láttam, de majd megnézem valahol, de hiszek neked. Ha így volt, akkor nem mentegetem :(

Shyr Kahn 2020.02.29. 19:33:51

Ennek koszonhetoen a Lazio az elen. Csak halkan jegyzem meg: en nem szeretnek feltetlen edzovaltast, de ha megis, nem Guardiola meg tokom tudja milyen nagy nevek kellenenek ide, hanem Inzaghi es kis turelem. O a jelen es a jovo. Egyertelmuen a legtehetsegesebb olasz edzo. Nem is tudom hanyszor kell meg elkalapalnia Sarri-t, hogy ezt sokan eszrevegyek. Taktikailag es egyeb tekintetben is ugy tunik, hogy Sarri elott all. Nalam nem lenne kerdeses, hogy jojjon (tulajodnkeppen mar mult evben is pedzegettem, hogy Ot el tudnam kepzelni a kispadon... sokkal inkabb lattam kompatibilisnek a csapatunkkal, mint Sarri ba't, bar utobbival sincs sok bajom sokakkal ellentetben)

Sunny21 2020.02.29. 19:39:39

@Shyr Kahn: Türelem a Juventusnál?? Vajon ha az első évében csak 3.helyen végezne, maradhatna?
Elkalapálta Sarrit, egy olyan csapattal ami évek óta épít. Jó edző, de ha Ő kell, akkor nem kell csalódásként megélni ha az első évében nem lesz scudetto. 3-4 év alatt csapatot épít, kibírják ezt a mindig kritikus juventinók?

2020.02.29. 19:42:24

@Shyr Kahn: Egyetértek, szerintem is benne van a legnagyobb potenciál. Csak pont azzal van a baj, amit Te is írtál –az idő. Na, az nálunk, ahol állandó eredménykényszer van, egyszerűen nemlétező fogalom,mind a vezetőség, mind a szurkolók részéről. Kéne vele is egy átmeneti év, pedig szerintem a keret tudná azt játszani, mint a Lazio, de ez a Juventusnál ilyen felfofással megvalósíthatatlan. Sarri is emiatt kap ennyi kritikát, mert itt nem lehet átszabni a taktikát, minden meccset hozni kell, nincs mese (pedig nagyon megnéznék addig, amíg a Capitano játszik egy Chiello-Bonu-de Ligt tengelyt hátul).

2020.02.29. 19:43:19

@Sunny21: Megelőztél:) Kellett nekem hosszan fejtegetni :D

Ádám.84 2020.02.29. 19:43:32

@JuventusFanatikus: "Ez számunkra remek hír!"
Megkérdezhetem, hogy miért gondolod így?

Egyébként nem tudom olvastátok-e, de már calciopoliznak a férgek. Szánalmas egy banda.

Sunny21 2020.02.29. 19:46:49

@Shyr Kahn: 2017 szept. Lazio-Napoli 1-4

2018 febr. Napoli-Lazio 4-1

Sarri eléggé elkalapálta Inzaghit! Ezt csak úgy iderakom....

2020.02.29. 19:52:12

@Sunny21: Nem szemrehányás miatt mondtam :)

JuventusFanatikus 2020.02.29. 19:55:23

@Ádám.84: Nem komplikált a képlet, annyira szar formában van ez a jelenlegi Juventus, hogy én személy szerint féltem a derbytől. Ha a Lyont meg tudtuk volna verni, akkor más lenne a helyzet, de ez eléggé égő vereség volt, és mentálisan is nagyon rossz volt a játékosok számára, nem mellesleg én addig nem vagyok nyugodt, míg a Capitanót nem látom a kezdőben, de Ligt mellett! A május elképesztően nehéz lesz az internek, de abban se vagyok biztos, hogy akkor még tényleg versenyben lesznek. Ettől rosszabb úgyse nagyon lehet a Juve, úgyhogy szerencsések voltunk. A calciopolizók meg szívjanak gázt.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 19:58:29

@Sunny21: Én is Inzaghi mellett vagyok, de a Laziót szinte mindenki elkapálta, aki feljebb volt a tabellán, mint Ők, ez idén változott gyökeresen. Nem mellesleg arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy milyen középpálya áll Inzaghi rendelkezésére... Én szerintem Ő se tudna sokkal többet csinálni ezzel a kerettel, mint Sarri.

Ádám.84 2020.02.29. 20:06:16

@JuventusFanatikus: köszi, így már értem.

El kéne hozni Luis Albertot, nagyon hiányzik egy ilyen kp a csapatból.

Sunny21 2020.02.29. 20:06:21

@JuventusFanatikus: Ez így van, nem gondolom, hogy ha holnaptól Inzaghi lenne az edző, akkor minden megváltozna.
Összerakna egy csapatot évek alatt. Talán Sarri is összerakna. Ki tudja?

senky 2020.02.29. 20:13:37

@Holloka: ,,akkor is szar volt, amikor győztes gólt lőtt az inter ellen, vagy fordított Bergamo-ban? '' akkor nem de most IGEN ,GYENGE ,kiegett, csak volt ... ma NINCS ,neve a fustje maradt idos is nehezen mozog vedelembe Mandzu tobbet segitett o csak tobbnyire elol setalgat NINCS sebessege ,hisz a sok a fiatal csatar Icardi Lautaro Mbpappe Halland Sancho .... mind lepipaljak ot Azonkivul Roni idosebb de jatszik rugja a golokat o SEMMIt nem rug az o HIBALYA .

Sunny21 2020.02.29. 20:13:53

@JuventusFanatikus: Egyébként Sarrinak rohadt sz@r a kisugárzása. Él egy jóbarátom Londonban, (Chelsea drukker) és kérdezgettem Sarriról. Miután odakerült, és miután ide igazolt.
Azt mondta először, hogy Conte után felüdülés ami nyújtott. Miután végzett Londonban, akkor meg ezt:
"Sarri jó edző nagyon, de itt nem tudott beilleszkedni, kikezdték a drukkerek" Lehet, hogy csak Nápolyban nézik el neki ezt a "Columbo" stílust.
Lehet, hogy mivel szeretem Columbot, én elnézőbb vagyok vele szemben :)

senky 2020.02.29. 20:17:17

@Sunny21: ,,
2018 febr. Napoli-Lazio 4-1

Sarri eléggé elkalapálta Inzaghit! Ezt csak úgy iderakom.''
De most miert nem folytatta ? ? ? Kioregedett ?

2020.02.29. 20:19:22

@senky: Ez a két esemény is idén volt. Megértelem, visszanéztem a Fanatikus által említett esetet, és magamat megcáfolva (:D) el kell ismernem, hogy mostanában nem jó. Viszont szerintem közel sem az a játékos, aki a legrosszabbat nyújtja mostanában.

JuventusFanatikus 2020.02.29. 20:19:38

@Sunny21: Vagy csak nem kinézet alapján ítélsz, mint az emberek nagyrésze....

2020.02.29. 20:21:12

@senky: Más volt az a Lazio, mint a mostani, és az akkori, Sarri-féle Napoli is totálisan különbözött a mostani Juventustól. Talán ezért.

Sunny21 2020.02.29. 20:31:38

@senky: Inzaghi folytatta a munkáját ezek után, nem kergették el tűzzel-vassal. Ha érTED MIT akarok MONDANI.
A 8.hely után is.
Te pedig fél szezon után menesztenéd az edzőt.
Azért nem folytatta Sarri Inzaghi elkalapálását, mert közben megjárta Londont és Torinót, míg Inzaghi ez idő alatt építkezett TOVÁBB.

senky 2020.02.29. 20:32:25

@Sunny21: ,,Lehet, hogy mivel szeretem Columbot, én elnézőbb vagyok vele szemben ''
Colombo ( ha csak a filmen is) megoldotta a helyzeteket Sarri pedig bekukkolt Az edzo ahoz hogy ervenyesitse az akaratat pszihologiailag is fel kell merje a helyzetet es az adott hozzavalokkal ,jatekosokhoz kell igazitsa a felfogasat es pedig NEM ugy hogy kijelenti ,,Igy akarom '' hanem azt kene mondja ,,Ti biztos igy akarjatok csinalni '' Mindket esetben az o akaratat epiti teszi be a jatekosok elmelyebem de mig az elso kenyszerito ellensznvet valt ki ,addig a masik esetben a jatekosokban az az erzes lessz hogy ,,Ugye fonok jol kepzeltuk el ...''elegtetelt es magabiztossagot eredmenyez . De ide is EMBER KELL hogy legyen az edzo .

2020.02.29. 20:38:34

@senky: Jézusom, a Kolléga elsősorban az öltözködésre, és az előfordulásra célzott :D
Sírok :DD

Watakuki 2020.02.29. 20:43:37

@Ádám.84: fognak is, miután az inter májusi beosztása így elég combosra sikeredett, az utolsó 3 meccsük sorban Napoli, Juve és Atalanta lesz idegenben. Persze a szintüknek megfelelően már fröcsögve csalóznak(tisztelet a kivételnek), de való igaz, hogy mi profitáltunk belőle.

babo0410 2020.02.29. 20:45:33

@Juventino86: Azért van ekkora felhajtás, mert nincsen ellenszere a vírusnak még, sem megelőzni, sem gyógyítani nem tudják. Aki elkapja, annak a szervezetére van bízva, hogy legyőzi-e. És azért elég szépen tud terjedni. Ha valaki elmegy a meccsre úgy, hogy nem tudja még, hogy fertőzött, akkor az pillanatok alatt több tíz vagy száz embert tud körbe fertőzni. Ezt akarják meggátolni az ilyen intézkedésekkel. A vírus lappangási ideje két hét, és mostani információk szerint ez alatt is tud terjedni. És ehhez elég csak egyet tüsszenteni, köhögni, vagy csak annyi elég, hogy az illető a szájához érjen, és a kezéről máris fertőzhet.
Ajánlom a YouTube-on megtekinteni a Zállatorvos erről szóló legújabb videóját.
Én azt mondom nem baj, hogy halasztottak. Nekünk csak jó, mert most nagyo rossz formában vagyunk, de kérdés, hogy milyenben leszünk május közepén? Mert az a meglátásom most, hogy ez a csapat nagyobb átalakításra szorul. Túl sok a jóllakott játékos, akik már nem elég motiváltak. Ráadásul egyelőre azt látom, hogy Sarri se tudja hogyan motiválja a csapatot, és még a nem működő taktikán se tud finomhangolni, a csapatra hangolni. Az a baj, hogy nem látom most, hogy mitől lehetne jobb a csapat formája májusra. Reméljük akkor már jobb lesz a formánk, de most nem érzem ezt reálisnak.
Nyáron nagy átalakítások kellenek.

senky 2020.02.29. 20:46:39

@Sunny21: Nem epp Sarri a totalhibas hanem paratic nedved is hogy NEM akartak vagy NEM akarnak fiatalittani,NINCS meg minden poszton az a ket jo jatekos es a versenges koztuk, az edzeseken bizonyitasi vagy,hogy bekeruljon a kezdok koze, szelso vedok , kozeppalyasok ,kozepcsatar ...Ha a Dort.nak jo Halland ,most a Real is akarja ,a Juve miert NEM akar a kozepcsatar poszton fiatalitani ?

Sunny21 2020.02.29. 20:47:16

@senky: Jött Ronaldo, megy a brandépítés ezerrel, és biztos vagyok abban, hogy Agnelli azért hívta Sarrit, hogy itt valami fergeteges focit játszunk. Támadó focit, lebilincselő focit.
Na, ez eddig nem jött össze. Ez tény!
De! ha kinevezek az éttermembe egy mesterszakácsot, hogy kápráztassa el a vendégeket és emellett csak harmadosztályú árut adok neki, akkor ki a hibás? Ráksalátát, kaviárt várnak el a tulajok, de krumpliból?? Hogyan?

Sunny21 2020.02.29. 20:48:41

@Holloka: Nem érdekel, kihívás! Végre beszélget. Most megnézzük a gasztronómiát is :)

senky 2020.02.29. 20:55:08

@babo0410: ,,Sarri se tudja hogyan motiválja a csapatot, ''Miert nem alkalmazza Kovacs Istvan ,Ajaxnal hasznalt taktikajat ?Hogy volt ?Az edzesen aki NEM teljesitett a mecsen NEM jatszot ,mivel NEM jatszott a fizujabol is HIANYZOTT.Ha pedig teljesit jatszik lesznek premiumok is de CSAK azoknak kik teljesitenek,es az eredmenytol fuggoen .

Sunny21 2020.02.29. 20:59:07

@senky: 50 éve volt kollega...

Shyr Kahn 2020.02.29. 21:01:20

@Sunny21: Sarri elkalapalta Inzaghit akkor valoban, DE vajon miert?
Ket dolgot jegyeznek meg:
1. Inzaghi iszonyat sokat fejlodott (ugye 2017-Ben eleg zoldfulu volt meg) es varhatoan meg fog is, mert fiatal es mert a mai jatekosgeneraciohoz kozelebb all korban. Nem véletlenül véri agyon taktikailag Sarri ba’t.
2. Sarri Napolija talan akkor volt a csucson, mig Inzaghi nemreg kezdett el csapatot epiteni. Sarri bacsiban, mar nincs akkori fejlodesi potencial.

@Holloka: Ami az idot illeti valoban gond, hogy nincs belole sok... de sztem elsosorban a befektetett penz miatt es nem a szurkolok miatt. Feltennem azonban a kerdest: vajon tenyleg kellene neki egy ev? Nezzetek meg, hogy Allegrinek (aki szinten taktikaban az egyik legerosebb) mennyi ev kellett? A jo befektetes idot igenyel BTW es ezzel a menedzsmentnek is tisztaban kellene lennie.

senky 2020.02.29. 21:11:55

@Sunny21:,, csak harmadosztályú árut adok neki, akkor ki a hibás? '' akkor IS lehet finomat fozni kesziteni ,de mint mindig ,a talalason es az izzeken sokat turbozhat!
Akar finom exttra hust is lehet ROSSZUL fuszerezni elegetni rosszul talalni...
A talalas: szep cselek pontos passzok remek beivelesek centerezesek kapuralovesek
Az izz :minimum (a so) 3-4 golkulombseggu gyozelmek ,oly kondicioju jatekosok ,hogy mint a nyul a csigat ugy hagyjak el az ellenfel jatekosait ,szep beadasbol kapuralovesek nagy tavolsagbol rugott golok ....
Es ezeket meg lehet csinalni nyugodtan is .Minek a stresszes sok es gyors passz ha nincs gol nincs eredmeny ? ? ?

Sunny21 2020.02.29. 21:18:25

@senky: szép cselek, pontos passzok, 3-4 gólkülönbségű győzelmek, meg a nyúl és a csiga esete.
Lehet ezzel a kerettel? Mégis csak elsőosztályú alapanyagunk van??
De jó!! Sarri OUT!!

Andras74 2020.02.29. 21:29:52

@Sunny21: a mi keretünk azért más kávéház! Ehhez nem kell 3 év.....

Sunny21 2020.02.29. 21:42:15

@Andras74: Nyilván nem tudhatjuk mi lenne ha... Abban azonban biztos vagyok, hogy Inzaghinál is akadozna a gépezet. Egyszerűen idő kell amíg átülteti az edző a játékos fejébe, hogy mit szeretne látni... és hidd el nehezebb egy Pjanic, vagy Khedira fejébe átültetni, mint mondjuk egy Bentancur vagy egy másik fiatalabb játékosnak átadni.

babo0410 2020.03.01. 01:07:24

@senky: És akkor Dybala, Ronaldo meg a portás állnának ki egy-egy meccsre kb?

Andras74 2020.03.01. 08:24:12

@Sunny21: persze, csak azért ebben is van (lenne) egy irány, amiben mi most pont ellenkezőleg haladunk!

Joseph Toser 2020.03.02. 02:51:36

Sziasztok!
Ez a halasztás,talán jól jön,talán nem! Talán jól jön, hogy fejben összeszedjék magukat..Talán nem mert a "nemlétező lendület" megmarad.. :-)

Sarrit elküldeni így féltávnál nem kell,kellene elküldeni,mert nem csak Ő hibás a kialakult dolgokért. A hiba ott kezdődik, hogy a vezetőség nem az edző elképzeléseihez alakította a keretet. Tudom... sokadjára mondom, hogy Allergi is azért fáradt meg,mert nem kapta meg azokat az igazolásokat amiket kért! Innen indul az egész... Jött sarri,aki abból kell, hogy főzzön,ami van a Juventus Klubházában! Mondhatunk itt bármekkora edzői neveket,azok sem tudnának mit kezdeni... :-( HA, visszajönne (nem fog jönni,nem is jönne ) Allegri így féltávnál,nem lenne változás,max annyi, hogy nem kapna a csapat annyi gól,amennyit most kap,DE ugyanilyen FOS játék lenne. A Gond forrása.. " fejétől bűzlik a hal" mondással kell kezdeni és megvizsgálni... Sokszor megírtuk... Már szétrágtuk,mint a kutyám otthon a játékát!

Mivel a vezetőség önhatalmúlag igazol,nem Sarri-t kellett volna leigazolni a padra..
Diego Simeone tökéletes lett volna,ehhez a kerethez... Ő tudta volna tüzelni, motiválni ezeket a játékosokat, Valószínűleg! DE ez is csak feltételezés,mint ahogy az is hogy idehozták Sarri-t és szép focit jósoltak! Mindegy! Ez van,és ezt kell nézni és továbbra is szurkolni a Juventus-nak.
A lényeg: nem szabad elküldeni Sarri-t. Sarri-val végig vinni a bajnokságot. BL: reménykedni, hogy minél tovább jut a Csapat. Aztán nyáron majd kiderül, hogy a vezetőség ugyanezt a diktatúrát, igazolás-politikát folytatja-e vagy változásokat hoznak -e?
Azt is írtam már, hogy minden CR7,miatt van és ez látszik is. Hisz ,iszonyatosan törekszik a vezetőség, hogy pozitív vagy nullás legyen az FFP miatt az a fránya könyvelés! Ezért vannak ezek az igazolások,vagy eladások......
Számomra ezek jönnek le: addig amíg itt van CR7 ,addig ez lesz! Azt a kurva FFP-ét ki kell elégíteni! Itt a blogon van néhány könyvelő,aki érti ezeket a dolgokat( fizu,amortizáció,értékcsökkenés..stb) addig ezt a levest kell ennünk,nekünk szurkolóknak, és edzőnek!
HA..lejár a szerződése CR7-nek és nem lesz benne a JUve könyvelésében,akkor 1 szezon és újra helyre áll majd minden!
Szóval... Minden elismerésem CR7-nek,amit elért a karriere során,DE nem kellett volna ide hozni,mert nincs felkészülve a Juve a hozadékára,amit magával húz,hozott!
Nyilván a gólokat Ő szállítja és lövi,nyeri a mérkőzéseket,DE HA nem lenne itt, akkor lehetne 1-2 vérbeli csatár, lehetne 1-2 minőségibb játékos vagy a kp-én. HA nem lenne itt CR7,akkor nem beszélgetnénk ilyen problémákról,mint most.

Tudom..unalmas,DE Allegri sem bukott és fáradt volna bele,mert Ő ,sajnos CR7-be bukott, buktatták bele! És ezért a felelős,bármennyire is tisztelem Őket, a vezetőség: Nedved+Paratici a felelős!
Szóval...a fejétől bűzlik a JUVE! most ,sajnos!

És még egy dolog,kicsit jobban átgondolva: Véleményem szerint hiába ez a elhalasztott mérkőzés az izé ellen,semmin nem fog változtatni... ugyanez a fos lesz és szenvedős foci lesz... néha kis felvillanásokkal,mint jelen állapot....

Amúgy a bajnokságot ,HA nyeri a Csapat,akkor vagy 1-2 ponttal vagy épp gólkülönbséggel.

Kövezzetek meg!

del pipi 2020.03.02. 05:06:51

@Joseph Toser: Én nem kövezlek meg! Ugyanez az álláspontom szóról szóra! Talán én még egy picit bízok a szebb, jobb játékban. Mit fogsz kapni CR miatt...az urat hiába szádra ne vedd!!! :)

Drotkoszoru 2020.03.02. 17:49:47

@Joseph Toser: Felvetették itt páran Simoeone nevét. Róla azért érdemes tudni, hogy évente nettó 41 millió €-t keres az Atleticónál, amivel toronymagasan ő a világ legjobban fizetett edzője. Viszonyításként: CR 31-, Guardiola 23-, Sarri pedig 7,5 millió eurót tehet zsebre. Már csak ezért se jönne hozzánk, és akkor még az Interes és Laziós múltjáról nem is beszéltünk.

Joseph Toser 2020.03.03. 04:42:53

@Drotkoszoru: Értem!
Felületes voltam,mert ennyire nem néztem utána.... felelőtlenül dobálóztam a nevekkel.... :-( Bocsánat!
Én csak a stílus és a " kompatibilitást" próbáltam "nézni", és így megközelíteni.

Joseph Toser 2020.03.03. 04:48:13

@del pipi: :-)

Amúgy érdekes,mert nem cáfol meg senki.... pedig tényleg várom az ész érveket... és hát az Urat sem Istenítettem! Pedig ,igen!

del pipi 2020.03.03. 08:47:27

@Joseph Toser: Mert mindenki tudja pontosan hogy miről beszélünk, nem Ronaldo mérgezi meg a csapatot hanem a Ronaldo üzlet! Szerintem az egy meg nem gondolt gondolat volt. Viszont jelenleg ő az meg még egy két játékos akik pluszt hoznak a csapatnak.

Drotkoszoru 2020.03.03. 15:00:48

@Joseph Toser: Ugyan már, nem kell ezért bocsánatot kérni. :D Engem is ledöbbentett, mikor először olvastam Simeone fizetéséről. Csupán megjegyeztem, hogy ő már csak ezért és az Interes múltja miatt sem reális opció a kispadra.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9899) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4144) mercato (4134) nyilatkozat (7425) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása