Ramsey vagy Rabiot a Unitedhez kerülhet Pogbáért

ramsey_aaron_juve_mezben_nyelvet_mutogat.jpgA Juventus a pletykák szerint minden követ megmozgat azért, hogy a Manchester United középpályását, Paul Pogbát visszacsábítsa Torinóba, ezért pedig kész az ügyletbe bevonni Aaron Ramsey vagy Adrien Rabiot játékjogát is.

Paul Pogba neve szinte folyamatosan felmerült az elmúlt két év során, az elmúlt hónapokban pedig Mino Raiola nyilatkozatai csak még jobban feltüzelték a pletykákat.

A 26 éves középpályás kemény szezont fut, de nem az eredmények, hanem inkább a sérülések tekintetében, bokasérülése miatt kiesett többször és hosszabb ideig, de az sem bizonyos, hogy a középpályás vissza kíván térni a pályára a United mezében.

Fabrizio Romano, a Sky Sport újságírója szerint Paul Pogba nyáron a Juventushoz akar visszatérni, ezzel számol már a játékos, miután négy és fél éve elhagyta Torinót.

Az olasz újságíró szerint Mino Raiola szavai korántsem véletlenek, az ügynök próbálja tető alá hozni az eltévelyedett zebra visszatérését az olasz bajnokságba.

Mindeközben a La Gazzetta dello Sport szerint a torinói vezetőség kész felajánlani Aaron Ramsey vagy Adrien Rabiot játékjogát, hogy ezzel csökkentsék a francia válogatott továbbra is asztronomikus árát.

A vörös ördögök állítólag 150 millió euró körüli összeget szeretnének a játékosért annak ellenére, hogy a játékos nincs formában, szerződése pedig lejár 2021-ben.

A milánói napilap 45-50 millió eurót és a két fenti középpályás valamelyikének a játékjogát emlegeti lehetséges ajánlatként.

Ha már Paul Pogba kapcsán felmerült, hogy nincs formában, és csapatának nem kulcsembere, ugyanez elmondható Aaron Ramsey kapcsán, akit nemigen tud megfelelően beilleszteni a csapatba Maurizio Sarri, és talán nem merész dolog kijelenteni, hogy Adrien Rabiot kapcsán is többet várt a vezetőség.

A milánói napilap mellett az angol pletykalapok is rendszeresen írnak Paul Pogba helyzete kapcsán, és egy érdekes opciót lengettek meg, amely szerint Cristiano Ronaldo a Unitedhez igazolna, ezért pedig cserébe Paul Pogba érkezne a középpályán minőség tekintetében mindenképpen erősítésre szoruló torinói keretbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1915475626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2020.02.15. 12:25:16

A Pogba üzlet Raiola és Pogba anyagi érdekét szolgálta. Karrierje szempontjából órási visszalépés volt, viszont nagyot szakítottak.

Pogba 1 éve lassan sérült. Ramsey + 50-60M korrekt lenne, de Rabiot nem szabad adni.

pedronegroo 2020.02.15. 12:27:53

Nyárig még rengeteg dolog fog történni.

Zsolt16 2020.02.15. 12:29:44

Ramsey + Douglas Costa + cash

Il Principino 2020.02.15. 12:30:06

Rabiot inkább ne köszi!
De ha ez összejön akkor megint ingyen jön Pogba gyakorlatilag kis túlzással :)
Idén Rabiot és Bentancur azok,akik nálam érinthetetlenek lennének a kp.-n!

Grinta 2020.02.15. 12:31:10

@Leram7: Az száz.Egy éves élő kontraktussal rendelkező játékosért.Aki nem is játszik.Hazard legjobb évét futotta mikor ennyiért elkelt,ilyen alkupozícióból.Ne csináljuk már.

Alex8610 2020.02.15. 12:49:49

Most a reszleteket felreteve, es parej egyszeruen, nem ertem miert jo a Juvenak ha egy eros jatekost elcserelunk egy masik eros jatekosra? Vagy hogy egyik poszt karara erositunk egy masikat? Evek ota ez a korforgas megy ezert topogunk egy helyben.

Grinta 2020.02.15. 13:29:36

@Alex8610: Egyik csapatnak sem jó.Ha megfigyeled a nemzetközi topklubokat,jelentős részüknél mind ez van.Amikor összeáll a dolog minden csapatrészben,az a győztes matéria.Ezt nyilván látjuk.Magyarán mondva,máshol sem jobb a helyzet.
Liverpoolt vegyük ki.Vagy be.Ott most minden kereknek tetszik.Majd az Atleti megcsücsközi Őket ; )

Juventino86 2020.02.15. 13:49:28

Ramsey mehet bármikor. Rabiot viszont kezd formában lendülni, kár lenne ilyen hamar megválni tőle. Pogba viszont akkora klasszis, hogy ha ez az ára, akkor meg kell fontolni.

@Grinta: Szerintem amúgy az Atleti az a csapat, amelynek reális esélye van két meccsen kiütni ezt az undorító Poolt. El kell rontani a játékukat, betolni a buszt, a helyzetekkel pedig jól gazdálkodni. És ez fekszik az Atletinek.

Grinta 2020.02.15. 14:08:14

@Juventino86: Miért lenne undorító a Liverpool?

The king of alibis 2020.02.15. 14:38:11

@Juventino86: miért undorító a Pool?

A szarból építette fel őket Klopp úgy, hogy + 70 millió eurót költött el igazolásokra az elmúlt 5 évben

Ezt csinálja utána valaki...

Mitya10 2020.02.15. 14:47:03

@The king of alibis: Csak Allison ès Van Dijk került többe mint most ìrtàl :D Salah ès Manè sem volt olcsò szòval minden tiszteletem a Liverpoolè ès Kloppè de azèrt az h nem költött az baromsàg. Viszont minden fillèr megèrte ezeknek az igazolàsoknak. Ùgy igazoltak h az a menedzserner elkèpzelèseihez fűződjön... Vhol ìgy is lehet...

rockitbaby 2020.02.15. 14:54:34

@Mitya10: És elment Coutinho horror áron. Volt ott eladás is, nem csak költekezés.

Mitya10 2020.02.15. 15:29:34

@rockitbaby: Coutinho eladàsa mèg sehol sincs ahhoz kèpest mint akik jöttek. Sőt rajta kìvűl nagyon nem is ment el senki akit nagyon szàmolni kène.

Juventino86 2020.02.15. 15:48:55

@Grinta: Heysel, 1985. Kell még mondanom valamit? :) Amúgy az egész szellemiség, amit a Pool képvisel, engem taszít. Főleg a primitív és agresszív szurkolói. Már akkor elfog a hányinger, ha a csapat az eszembe jut.

Juventino86 2020.02.15. 15:49:38

@The king of alibis: A választ lásd az előző hozzászólásomban. :)

Juventino86 2020.02.15. 15:50:11

@The king of alibis: De annyiban sajnos igazad van, hogy Klopp jó munkát végez ott. Remélem, hogy ennek mielőbb vége szakad.

rockitbaby 2020.02.15. 15:51:31

@Mitya10: Transfermarkt szerint Allison 62 millió, van Dijk 84,5 millió volt. Coutinho pedig 145 millió. Ezek kb majdnem kiegyenlítik egymást. Szóval Klopp annyira nem szórja a fontmilliókat, mint bolond a homokot.

De ha nekem nem hiszel, keress utána, Klopp es a Liverpool nem tartozik a PSG, Man City féle költőlhöz.

Drotkoszoru 2020.02.15. 15:52:09

@Mitya10: Nézz azért rá Transfermarkton a Liverpool átigazolásaira. Tényleg rendben van az egyenlegük, nem sokkal költöttek többet, mint amennyiért eladtak.

Grinta 2020.02.15. 16:30:53

@Juventino86: A világ labdarúgásának fekete napja,remélhetőleg sohasem fordul elő hasonló.A két klubnak azt hiszem inkább az össze kellene preferálnia,mintsem az uszítást. @Mitya10: Az rendben van hogy odaadták a kulcsot a kezébe..de honnan?Semmirevaló volt a Liverpool akkor.Itt nagyon nem ez a szituáció.

The king of alibis 2020.02.15. 16:33:59

@Mitya10: vétel-eladás = 70 millió euró

Grinta 2020.02.15. 16:40:16

@The king of alibis: Te nagy vörös vagy!Mikor szedik szét a rivális klubok azt a nagy hármast ott elől?

The king of alibis 2020.02.15. 16:41:54

@Grinta: nem vagyok nagy vörös, csak szimpatizálok velük

Szvsz szerint amíg Klopp van addig nem tudom elképzelni. Maximum Salah távozását

Rivendell 2020.02.15. 17:09:57

Pogba+Tonali +1 top jobbos és akkor lesz Cr alá a keret. Utolsó szezonjára végre lenne egy minden csapatreszben jó csapat

Il Principino 2020.02.15. 17:15:29

@The king of alibis: mindig is rühelltem azt a vörös csűrhét..Viszont Klopp tudatosan nagyon jó csapatot pattintott össze,majdnem mindegyik igazolása bevált!Alisson,VvD,Salah,Firmino,Origi,Wijnaldum,Mané,Keita,Fabinho,Shakiri,Oxlade..azért ez nem kevés della,de megérte.

Grinta 2020.02.15. 17:16:54

@The king of alibis: Ha elkezdenek szirén módjára énekelni a Spanyol óriások,akkor lesz kemény a dolog.Most tényleg nem kötekedésből,de meg kell kérdeznem.Ugyanez igaz a Juventus esetében is?

Grinta 2020.02.15. 17:17:53

Összefogást kellene preferálnia-így a helyes.

The king of alibis 2020.02.15. 17:28:37

@Grinta: "Most tényleg nem kötekedésből,de meg kell kérdeznem.Ugyanez igaz a Juventus esetében is?"

Mármint micsoda?

Andras74 2020.02.15. 17:37:28

@Leram7: Rabiot szerintem is maradjon. Nála látni egyedül a folyamatos fejlődést. Fiatal, erős és nem ügyetlen.

Grinta 2020.02.15. 20:13:54

@The king of alibis: Bianconero,vagy csak szimpatizáns?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása