A Hellas Verona elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgTovábbra is szoros a verseny, a Juventus a bajnokság huszonharmadik fordulóját 3 pont előnnyel várja az Inter előtt, míg a szezon egyik meglepetése, a Lazio mindössze négy pont hátránnyal folytatja kiváló szereplését. 

A címvédő Juventus most a Hellas Verona otthonába látogat, amely az eddig lejátszott fordulókban 8 győzelmet, 7 döntetlent és 7 vereséget gyűjtött, az így szerzett 31 pontjával pedig a tabella tizedik pozícióját foglalja el. 

A veronai együttes tavaly csak a Serie B negyedik helyén zárta a szezont, így nem vezetett egyenes út az élmezőny felé, a Peruga, a Pescara és a Cittadella testén keresztül értek az élmezőnybe.

A Juventus szinte ugyanazzal a kerettel vág neki a mérkőzésnek, amely győzedelmeskedett a Fiorentina fölött, azonban kikerült a sérüléssel bajlódó Federico Bernardeschi, helyét pedig az U23-as csapat támadója, Marco Olivieri foglalta el.

A két csapat legutóbb szeptember végén mérkőzött meg egymással, mikor az újonc az Allianz Stadiumba látogatott, s ugyan pont nélkül távozott, teljesítményével aligha kellett szégyenkeznie. A vendégcsapat Miguel Veloso találatával szerzett vezetést, s Aaron Ramsey, valamint Cristiano Ronaldo büntetőből szerzett gólja kellett az eredmény megfordításához és a 2:1-es győzelemhez.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, De Ligt, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Coccolo

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Olivieri

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5615464698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2020.02.08. 22:58:32

@danimester1: eddig Te sokkal pozitívabb voltál!

Juventino86 2020.02.08. 22:58:54

@JuventusFanatikus: Pjanic az, akinél a leginkább feltűnő, hogy komoly hozzáállásbeli gondok vannak.

FeriGjuve 2020.02.08. 22:59:00

@delpi0823: Sajnos ezzel minddel egyetértek.

ZecH 2020.02.08. 22:59:24

Ezt jol elbasztuk a szar hozzaallasunkkal. Az addig oke hogy az volt a terv (megint), hogy csak annyit focizunk amennyi az 1-0ig kell... de itt nem csak 1 gol volt... Egyedul CR kuzdott megfeleloen vegig. A tobbseg csak akkor amikor mar keso volt. Nehez a rosszak kozul a legrosszabbakat megnevezni, de Pjanic es Sandro rettenet. Cuadrado is szenved hatved poszton latvanyosan es ma Dybala is ritka szarul szallt be. Costa sem igazan hozza a tole elvarhato szintet, raadasul megint megserult, csak a szokasos... Ezzel a hozzaallassal nem nyerunk iden semmit... Surgosen es gyokeresen valtoztatni kell ezen. Nem tudom hogyan... Ezt oldjak meg olyanok akik euro milliokat keresnek evente!

Giacomo10 2020.02.08. 23:00:10

@danimester1: Az hogy nem hoztuk Eriksen-t sokszor felmerül de rákell jönni, nagyon sokan rosszul közelítjük meg ezt a dolgot. Mindig azt hisszük, hogy a Juve-ba akar jönni mindenki, közben ez egy óriási hazugság. Látva a szakmaiatlanságot, nem csodálom, hogy Eriksen nem minkett választott. És ez még jónéhány játékossal így van. Arról nem beszélve, hogy lett megbecsülve és kiszórva pl Mandzu , Can .. Ezzel nem igazán vetünk jó fényt magunkra.

Andras74 2020.02.08. 23:01:51

@Szili072: szerintem a bl-ben tovább megyünk egy kört, és azzal úszhat el minden.

Az izék és a Lazio mindent a bajnokságra fog feltenni. Bl nélkül is necces lenne, pedig rohadt jó a sorsolásunk.

FeriGjuve 2020.02.08. 23:02:20

@Juventino86: Ez így van.Ronaldo miatt állunk ott,ahol.

Juventino86 2020.02.08. 23:02:49

@Giacomo10: Sajnos ez is valós probléma. Amióta Paratici a főnök, megszűnt a méltányos bánásmód a játékosok felé. Can esete még oké volt, nem is erre gondolok. Mandzuval bántak nagyon csúnyán, na az nem kellett volna.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:02:56

@Juventino86: Én ilyenkor Bonuccin sem látom, hogy úgy viselkedne, mint egy kapitány, és űzné-hajtaná társait, nagyon hiányzik Chiellini. Arról nem is beszélve, hogy milyen rossz volt Buffont a padon látni, tehetetlenül....

Juventino86 2020.02.08. 23:04:55

@JuventusFanatikus: Bonucci nem alkalmas vezérnek. Nagyon benne van már a hiba a játékában. Chiellini úgy kellene a szezon végére, mint egy falat kenyér. És nincs mese, a nyáron be kell ruházni. Pogba, Isco, Tonali, stb... Többek között velük is hírbe hozták a csapatot, a három közül bármelyik jelentős erősítés lenne.

Juventino86 2020.02.08. 23:06:14

Nagyon el vagyok keseredve, de már kezd alakulni a kedvem. Elmondom nektek, mi a megoldás. Be kell tolni egy xanaxot. És kb. 15 percre nyomtam be, és esküszöm, kezdek jobban lenni. :D

Andras74 2020.02.08. 23:06:32

Most újra ott tartunk, h elfogyott az előny, de nincs veszve még semmi.
Minden forduló élet-halál lesz.

Ha ez kellett.....

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:06:38

@Juventino86: Egy ilyen lélektelen csapatba Pogba? Kösz, nem.

Juventino86 2020.02.08. 23:08:17

@JuventusFanatikus: Hidd el, nálunk beállna a sorba. Ha ott van Ronaldo, nem meri a kiskirályt játszani. De a lényeg az, hogy nem is feltétlenül Pogba, egy komoly tapasztalattal bíró klasszis középpályás mindenképpen kell. És szélsővédők. És talán Zidane a padra.

Giacomo10 2020.02.08. 23:10:32

@JuventusFanatikus: És mellesleg Sarri-n sem látni a vezér szerepet. Pedig ugyanúgy első éve mint Conte-nak de rajta látni az inter padján mekkora hadvezér. Ott is eldurrantjuk a kliséket , hogy majd a második évében kiütköznek a problémák vele mintha ez is kőbe lenne vésve, de valahogy az ő csapatán sokkal inkább érződik Marottáék keze nyomán a tudatosság, és mellesleg az összetartozás, harcosság, Skriniar, De Vrij, Martinez.. Lukaku igazi vezér. Láttam jó néhány meccsüket idén és a szivem szakadt meg , hogy nem látok hasonlót sem jelenleg nálunk. Ráadásul olaszokkal teletömve. Na de hagyjuk mielőtt megdobálnak , hogy akkor szurkoljak nekik. Mindenesetre ez csak egy vélemény amit most felnagyít a vereség. De akkor is.. lehetne ezt jobban. Sokkal jobban minden szempontból. Megértem, rommá nyertük magunkat eddig, nehéz motiválódni de így kikapni NEM lehet mégegyszer. Ronaldo az egyetlen aki emelt fővel mehet le a pályáról ma.

danimester1 2020.02.08. 23:11:52

@Andras74: felkúrt nagyon a meccs egyrészt!Igen alapból így állok dolgokhoz.Viszont hétről hétre ez megy.Kezdve a szuperkupától!Hogy állhatnak fel-ki ilyen lélektelenül hetente?Mindegy hogy hazai vagy vendég meccs menni kell.Plusz egyfolytában a Bl a Bl a Bl.Könyörgöm ilyen lassú pontatlan semmilyen tili-toli majd lesz valahogy játékkal!?Sarri mi a pöcsért akar ilyen kp.-val 433-at játszatni!?Nincs alkalmas ember hozzá sem technikailag sem fizikailag!Azért mert Costa felépült!?Dybala szinte élete szezonját futja és Costa miatt felállást vált Paulót meg leépíti!?Erre nem fog hosszabbítani,pedig ő sokkal többet ér marketing szempontból is,és a pályán is!Mi formailag a szezon elején voltunk rendbe és a szerencse is mellettünk volt!Erre hozza Sarri a nápolyis sz@r taktikáját a csapat szezon végi leépítésével!Ezt csinálta ott is!Igy nem értem miért nem veszi észre hogy nem megy a 433,a plusz lökés hogy y médiában meg lepippantotta a nápolyit.Szezon végén elhajtanám tuti!Elővenném a Paratici Nedved duót is!Mindegy majd lenyugszom...:-)

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:12:53

@Juventino86: Én imádom Pjanićot, de ez jelenleg nem állapot, amit művel. Belőle még lehetne pénzt csinálni:/ Hoznám Tonalit és Sergejt, fiatal, sikeréhes fiatalok, akik erősítésnek számítanának.

Juventino86 2020.02.08. 23:13:53

@JuventusFanatikus: Fiatalok és sikeréhesek, de nincs meg a kellő nemzetközi tapasztalatuk. Jöjjön közülük legalább az egyik, rendben van. De kell egy tapasztalt klasszis is. Akár Rakitic például.

GGábr81 2020.02.08. 23:16:10

Ez a vereség az én hibám. Hihetetlen, de én még nem láttam úgy győzni a csapatot, hogy Juve mez van rajtam, sőt még úgy sem, hogy meccs napon mez volt rajtam. Ezért kényesen figyelek arra, hogy amikor játszunk, nem veszem fel egyik mezemet sem. Ma kaptam a feleségemtől egy Juve melegítőt... naná felvettem mellé a mezem... ééss. Nem hiszem el. Mostantól minden meccsen Juve mezben nyomom. Engem nem érdekel, de ezt az átkot megszakítom, max idén semmit nem nyerünk.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:16:16

@Giacomo10: Lényegében más a két ember, azaz Sarr és Conte. Ha nem láttam volna, hogy Allegri idejében, hogy állnak a srácok a meccsekhez, akkor én is elővenném Sarrit.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:17:43

@Juventino86: Csak a foltozgatással megint nem érünk el sokat. Akkor legyen inkább Allan, de a fiatalítást el kell kezdeni.

steven.h 2020.02.08. 23:19:16

Az elmúlt 1 hónapra visszatekintve ez a lyoni párharc egyáltalán nem lesz egyszerű... ha kiesünk akkor azzal a lendülettel kezdjük is előlről egy új edzővel hogy legyen fél éve összerakni valamit a 20-21-es szezonra.....

Rikoo 2020.02.08. 23:19:45

@JuventusFanatikus: Ó dehogynem kell elsősorban kiemelni Sarri szerepét. Az interjúiban is látjuk, hogy neki nagyobb csalódás, ha a gyengén játszik a csapat, mint amikor pontokat hullajtunk.
Ő nem egy győztes alkat, nem egy motivátor. Neki fontosabb a játék élvezeti része, viszont ez nem Juventus kompatibilis.

Andras74 2020.02.08. 23:21:57

@danimester1: szerintem nagyjából így játszottunk az egész szezonban, csak olyan október végéig nem ismerték fel az ellenfelek, h mi az ellenszer.
Most pedig minden csapat ellen megiztadunk, akinek a stábjában van egy kis kurázsi!

Kövezz meg, de én nagyon kíváncsi lennék Maxi véleményére! Lehet,h lenne pár jó tanácsa.
Azt is el tudom róla képzelni, h előre kiszámolta az egész szezonunkat, és nem véletlenül pihen egy évet!

Grinta 2020.02.08. 23:22:12

Annyit még hozzátennék,hogy emlékező tehetséget a népnek.Minden büdös évben eljátsszuk ezt újra és újra,mikor kilátástalan vereséget szenvedünk a bajnokságban,nálunk jóval gyengébb csapat ellen.És abból vonunk le fals következtetéseket.Nem kicsit nevetséges dolog.Az volt évekkel ezelőtt Firenze után,Genoa után,most Verona után.Nem dől össze a világ.Ne legyünk már ennyire gyerekek.
Gratulálok a Hellasnak,teljesen megérdemelten nyertek!Nem szerencséből,mint majd hetek múlva,mikor feledésbe merül ez a kínos fiaskó-majd falsul így emlékszünk.Nem.Csontmegérdemelten nyertek.Javarészt a Mi hozzáállásunk is kellett a kényelmi faktorukhoz-ettől a pofontól majd felpaprikázódunk kicsikét!Forza juventus!

Juventino86 2020.02.08. 23:23:48

@JuventusFanatikus: El kell kezdeni, de lassan és fokozatosan.

Andras74 2020.02.08. 23:24:01

@GGábr81: amelyik nap használtam a mosógépem, nem nyertünk......
Ebben a szezonban hiába figyelek erre, már ez sem használ!

Juventino86 2020.02.08. 23:24:53

@Rikoo: Most mondtad ki az egyik legfontosabb dolgot. Sarrinak fontosabb a foci élvezeti része, de sajnos ugye még ez sem valósul meg minden meccsen, sőt!!! Nyerni kell, minden egyéb dolog másodlagos.

Andras74 2020.02.08. 23:28:09

@steven.h: nincs nagy választék! Poc v Maxi kb.

Szóval, ez nem valószínű.

De amúgy se essünk már ki!

steven.h 2020.02.08. 23:28:36

@Andras74: ha követi a meccseket akkor ő biztosan élvezi elégtétel gyanánt

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:30:26

@Juventino86: Igen, úgy kellett volna. De évről-évre öregszik a keret, és sehol sincs radikális változás ilyen téren, az FFP meg majd szorítani fog rendesen, akkor meg pislogunk.

Andras74 2020.02.08. 23:30:53

@steven.h: ezt nem gondolom róla. Ennél sokkal intelligensebbnek tartom.

Andras74 2020.02.08. 23:33:27

Sarr(n)i az egészre, kollégák!
A dobogó simán meglesz.
Jövőre is hajszol6juk a bl-t.

danimester1 2020.02.08. 23:34:16

@Giacomo10: igen biztosan van benne igazság amit írsz.Tisztában vagyok vele hogy nem egyszerű az igazolás és vannak rajtunk kivül is csapatok.Azoban a keretet elnézve az erősítés ránk fért volna.
@Grinta: Az a szomorú hogy meccsek óta ez van.A mai játékunk (ha lehet annak nevezni) sokunknál kiverte a biztosítékot.Szuperkupa óta ez van,egy -két meccs kivételével.Sarri meg leépíti a csapatot,én így látom,aztán meg a kp. kezd elfogyni...Ééés ez csak a Verona volt mi lesz ha egy fizikailag erősebb csapat jön!?Úgy néz ki mi nem formába jövünk hanem éppen megyünk ki belőle...

simoni 2020.02.08. 23:34:56

@JuventusFanatikus: Allan is 29 már, de adnám. Kellene egy ilyen típusú kp, mint egy falat kenyér.

@Grinta: Teljesen egyetértek. Kevés volt ez a mai produkció, mint Mackó sajtban a brummogás, de minden szezonban előfordul 1-2 ilyen meccs. Ez a Verona is egy jó kis masszív csapat, nem csak mi fogunk izzadni ellenük. A csapatot meg akkor temessük, ha állandósul ez a teljesítmény.

Juvegaspy 2020.02.08. 23:38:41

Hat ez zsenge volt.
Chiellobol kinezem hogy ugy fog visszaterni mint egy allat s kelleni is fog nagyon. Mind1 hogy de Ligtel vagy Bonuccival lesz parban az ő teljesitmenyuk is feljavul majd amen

GGábr81 2020.02.08. 23:40:13

@Andras74: kaptunk ki úgy is, hogy nem volt rajtam mez, de még soha nem nyertünk úgy, hogy volt rajtam mez. 2004 óta. Mostantól minden meccsen lesz rajtam. Kiváncsi vagyok.

Andras74 2020.02.08. 23:42:29

@simoni: szerinted nem állandó ez a "teljesítmény"?
A Fior ellen sem voltunk jók. Előtte Afrika, Lazió......
Ne az Udinese legyen már az értékmérő, hazai pályán!

danimester1 2020.02.08. 23:42:45

@Andras74: én inkább úgy látom kezdünk elfogyni fizikálisan.Nem tud rotálni,mert nincs kivel,hiába van meg a keret.Matuidi,Berna,Ds,a sérülékeny Costa
vagy Rugani csatárcsere nincs is,csak így hirtelen vagy esetleg ifik?Ez itt az alapvető gond meg a 433-as taktika.Oké nem ő játszik,de ez akkoris minősíthetetlen.Szerintem minket ha nem is taktikailag,de inkább fizikailag vertek-vernek meg.A mentalitás szintén hiányos.Mindegy is úgyis majd a szezon végén lesz bizonyítvány osztás...Az elnök Úr helyében én lesétálnék az öltözőbe az biztos.

Andras74 2020.02.08. 23:44:17

@GGábr81: oké, de akkor én minden meccs előtt mosok!
A mezt nem veszem fel, az utolsó, elbukott bl döntő óta!

Andras74 2020.02.08. 23:46:46

@danimester1: nem tudom, mi van a háttérben, de az előadás halovány.
Valószínűleg összetett a baj, és lappangott már egy ideje.

Grinta 2020.02.08. 23:47:42

Bernardeschi kell a középpályára,hogy legyen kreativitás!

Grinta 2020.02.08. 23:48:38

Le kellene igazolni valakit.

Andras74 2020.02.08. 23:49:52

Vesztes meccs után nem esett róla szó, de szerintem DeLigt ma is jól tolta. Nem rajta múlott.
Cr küzdött, csak nem volt játszótársa. Talán Rabiot hozott még értékelhetőt. Kihagytam vkit?

Grinta 2020.02.08. 23:50:07

Állítsák fel a válságstábot!

danimester1 2020.02.08. 23:50:27

@Andras74: Max max. az eredményeket nézi és szörnyülködik.Ő tudta hogy az egyetlen dolog ami számít a győzelem.Szerintem elkortyolgatja a borát egy szivarral és nem gondolkodik semmin.Véleményt meg könnyű alkotni ha megnézi valaki a játékunk.Arra azért kíváncsi lennék én is most mit mondana a srácoknak...

Grinta 2020.02.08. 23:51:30

Paratici hülye,Marotta már! jó.

Juventino86 2020.02.08. 23:52:46

@Grinta: Mondjuk lenyilatkozta most a meccs után nem sokkal Sarri, hogy a csapat nemtörődöm, már-már felületes attitűddel játszott. És látszott is sajnos a flegmázás. Az első gól előtt Bentancur teljesen feleslegesen és nagyképűen sarkazgatott. Sarri azt mondta, hogy abszolút meg kell oldani ezt a problémát, mert a csapat azt hiszi, hogy a győzelmek garantáltan jönni fognak, pedig azt sosem lehet készpénznek venni. Allegri is többször nyilatkozott ilyeneket a vége felé, tehát itt komoly gond lehet a fejekben ezen a téren.

Grinta 2020.02.08. 23:53:12

@Andras74: Azt nem tudom,de gondoltam ilyen zsenibogár gondolatokat Én is betudok irkálni-így másnak már nem kell : D

Andras74 2020.02.08. 23:55:59

@danimester1: szerintem megmentené a bajnoki címet, de azzal ki is dobnánk az átalakulás lehetőségét.

Két lehetőség van:

1. Maxi akkora zseni, h egy lyukas csapattal is mindig nyerni tudott.

2. Egy szuper csapattal csak egy nehezen nézhető játékra volt képes.

Mindenki döntse el maga.

simoni 2020.02.08. 23:56:45

@Andras74: meg gurítottunk idén már 4-et a Cagliarinak, 3-at a Fiornak. Nem állandó a teljesítmény, hanem hullámzó. Ami persze nem jó, de egyelőre még vezetjük a táblázatot. Semmi sincs veszve.

@danimester1: ez viszont helyes meglátásnak tűnik!

Grinta 2020.02.08. 23:57:58

@Juventino86: Utolsó mondatoddal foglalkoznék most érdemben.A megállapítás részével."tehát komoly gond lehet a fejekben ezen a téren" Ritirót Nekik!! : D
Miközben a valóság az,hogy emberi momentum,természetes gyengeség,semmi több.
Nem kell belelátni többet,előfordul.Majd tanulnak belőle.

Juventino86 2020.02.09. 00:01:02

@Grinta: Legyen így, tanuljanak belőle! De a helyzet az, hogy már a Lazio elleni két meccsből, de legkésőbb a nápolyi buktából már lehetett volna tanulni. Miénk volt a meccs, és egy flegma megoldással visszahoztuk őket. Ez a gond itt, és ez mentális probléma. Ritiro nem kellene, Isten ments! :)

Andras74 2020.02.09. 00:01:24

@simoni: ezek Nálad olyan meccsek voltak, amiből arra következtetsz, h jó az irány?

Küldhetnél nekem abból a szerből!

Andras74 2020.02.09. 00:05:38

@Juventino86: kinek kellene rendet tenni a fejekben?

Mester, ez nem a szertáros dolga!

Ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe a Kepa féle esetet, aztán lehet várni a csodát!

Juventino86 2020.02.09. 00:08:12

@Andras74: Sarri nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy rendet tegyen a fejekben. Nyáron legkésőbb új edző kell: Maxi is jöhet vissza, de Zidane se lenne rossz.

Giacomo10 2020.02.09. 00:09:23

@Andras74: ne emlékeztess rá, az nagyon meredek volt. Kepa becsicskította Sarri-t ahogy kell, nálunk meg Ronaldo húzza ki az öreget a szarból. Persze nincs könnyű dolga.

steven.h 2020.02.09. 00:11:00

@Andras74: nyilván így van, de tüske is van benne az biztos

Grinta 2020.02.09. 00:11:19

@Juventino86: Azt gondolom hogy az nem úgy működik,hogy egyszer "tanulunk" belőle,és többet nem fordul elő.Sőt azt is gondolom a jelen meccsről,hogy nem volt a miénk,még a vezetés ellenére sem.Lefocizott ma minket a Verona.Ami nem jelenti azt hogy a bajnoki álmaink kevesebbek lennének ettől a momentumtól.Ez nonszensz,és tisztánlátásra lenne szükség.Allegrit imádom,de mikor rikoo azt mondja hogy meccsről meccsre az egyéniségeink villanása ment meg..akkor Maxinál mi volt?Csak a korrektség jegyében.Ennyit kérek.Beleültünk ebbe a mérkőzésbe,és megfázott a seggünk.Ennyi történt.Se több,se kevesebb.Ezért is írtam a két világbajnokunk hiányát-mert akkora marhaságok kerülnek elő sötét felhőként,ami,hát hogy is mondjam.megmosolyogtató.Most éppen nem volt.A többség utálja Őket,pár bevédi..de ettől ezek a mai momentumok nagyobb volumenek.

danimester1 2020.02.09. 00:17:05

@simoni: ha fizikálisan fogyunk el gondolatomra írtál,akkor igen,szerintem azzal vannak bajok.Nézzük meg a játékunk csupa rövid passzolgatás,til-toli előre hátra és mindezt lassan,nincs sebesség a csapatban.Ami elviekben alapvető kell legyen a magasan feltolt védekezés( ezt meg azért nem érzem mert nincs útközőnk-labdaszerzőnk vagy Matuidi lenne az!?

Giacomo10 2020.02.09. 00:24:58

@Grinta: @danimester1: Ez a szezon akkor ment el amikor Paratici kezébe került az irányítás, és Sarri b tervként lett nyíltan kinevezve. Ezzel együtt járt, hogy senkit nem kapott a rendszerhez, kuss volt a neve. Közelebb voltunk a BL-hez pár éve és egyre távolabb kerülünk tőle. Biztos vagyok benne , hogy idén a 8 közé sem fogunk jutni. Ami a legrosszabb , hogy a scudetto is elkezdett távolodni. Várhatjuk Pogba-t de ahogy írták , minket is szorítani fog az FFP és senki nem lesz olyan hülye , hogy az amúgy is szar játékosainkért jó összegeket fizessen. Costa? Ilyen háttérrel ki vinné el őt pl? Csak magunknak és a vezetőség rossz döntéseinek köszönhetjük azt ahol most vagyunk. Pozitivum viszont , hogy Ronaldo-nak köszönhetünk pár mentést. Egy 35 éves embernek, akinek valljuk be , a Juve semmit nem jelent, legalábbis annyit biztos nem mint a saját rekordjai. A következő mercato-n sok minden fog múlni, de valahogy azt érzem, hogy alattomosan az Inter minden szempontból megfog minket előzni, ha idén még nem is ( ami nem biztos) jövőre már simán. Nekik kb 2 szélső hiányzik egy bomba csapathoz és a scudetto-hoz, nekünk meg vagy 3 klasszis a BL-hez. Viszont túlságosan öregedik a keret, ezt nem fogjuk tudni megoldani egykönnyen. Lehet várni Chiellini-t is , minden tiszteletem az öregé, de sok vizet nem fog már zavarni a legmagasabb szinten ilyen sérülés és ennyi kihagyás után idén.

simoni 2020.02.09. 00:44:08

@danimester1: Igen, erre gondoltam. Korrekt, amit írsz.

@Giacomo10: elment a szezon? Ránéztem a tabellára, 23 meccs után még vezetjük... Nem jutunk a 8-ba? A BL-ben azért kicsit magasabb szinten lesz a motiváció, mint egy olasz kupa meccsen, arra mérget vehetsz! A vezetőség kritikája viszont többnyire ül sajnos.

Giacomo10 2020.02.09. 01:19:41

@simoni: nálam elment mert a fő cél, vagyis a BL kb elérhetetlen távolságban van.

simoni 2020.02.09. 01:37:55

@Giacomo10: Ez viszont már a szezon előtt köztudott volt. Ezzel a középpályával meg cseresorral egy Klopp se csinálna belőlünk favoritot.

Outsiderek vagyunk, de nem totál sansztalanok. Ha a Pool kipottyan, a többi ellen bármi megeshet. Barca, Reál, Bayern, City sincs most a topon. Meg eleve hatalmas a mákfaktor a BL-ben.

Grinta 2020.02.09. 07:10:15

@Giacomo10: Itt kicsit sok mindenbe mentünk bele.Vége a szezonnak.Kész.Írásod összeszedett,mégis meg kell kérdeznem.Te hány éves vagy?
Dőreség olyan következtetést levonni még februárban is,hogy a Champions esélyeink a nullával konvergálnak..hiszen még pályára sem léptünk.Ha nulla is lenne-akkor sem lenne vége a szezonnak megjegyzem,ugyanis az nem csak a CL-ből áll.Ott a bajnokság,és a kupa.Mellesleg közel sem nulla,simán benne lehet egy döntő is.Azon legutóbbi két döntős szereplésünk előtt sem néztünk ki jobban.
Amit Juventus-zinter kérdéskörben írsz,az nagyon helytálló!Nekünk három ember kell a CL-hez,Nekik kettő a Scudettóhoz.Ennyivel vagyunk sokkal jobbak.Ez nyilván csökkenni fog,és ne legyen kétsége senkinek afelől,hogy a zinter lesz az a csapat aki ledönt minket a trónról.Ott üldögélni sem lehet a végtelenségig.Ezt jó egy éve megmondtam körülbelül.Marotta választhatott volna bármely csapatot..azt választotta.Nem véletlenül.Ő egy futballfejlesztési igazgató gyakorlatilag.
Öregedéssel véleményem szerint pont csínján bánunk,még nincs baj ezen a téren.Azért látható egy formálódó,korban szép mag,ahhoz csak párat kell igazolni minden évben.De Ligt-Bentancur tengely adott,talán ide vehetjük Demiralt,aki most rehabon van-azt majd látjuk még-ahhoz jönnek akik jó korban vannak:Wojtiech,Alex Sandro,Pjanic,Rabiot,Dybala.Most mondhatjuk hogy ez nem sok játékos-Én magot írtam!Érkezik példának okáért Tonali,visszahozzuk Pellegrinit,megjegyzem itt se volt soha : D de azért bal kettő csak kellene : ) előbb utóbb lehívjuk az opciót Orsolinire(talán/gondolom),ezen kívül bankot robbantunk egy sztárjátékossal-bizonyosan dolgoznak rajta! ugyanis az a csapat,amelyik leigazolja Cristiano Ronaldot két éve 100valamennyi millió euróért,tavaly a védőtehetséget 75 millió euróért,az komolyba játszik ezen a nyáron is.És máris jól áll a dolog,még futballmenedzser sem kell hozzá.Kulusevskit még nem is említettem.
Más topcsapatnál sem jobb a helyzet.Pontosabban egynél igen,a Liverpoolnál.de amilyen gyorsan változik a futball,amilyen gyorsan felültek a trónra,ne legyen kétségünk,le is lehet esni pontosan ugyanennyi idő alatt.Két kulcsjátékosért bejelentkezik a Real Madrid-Barcelona duó,helyükre rosszul igazolnak,egy fontos poszton történik formahanyatlás,+Milner-Henderson megöregszik-és annyi volt.Ezen a szinten is ilyen kicsin múlik.

Grinta 2020.02.09. 07:15:14

@Grinta: Plus azt gondolom,távozótól függetlenül érkezik majd nyáron egy csatár,a támadó harmadba.

Baggio73 2020.02.09. 07:20:21

Na, most hogy aludtam egyet a meccsre: mi a bánatos f@sznak hozták ide ezt a csikrágó, láncdohányos szarrit?
Szarriball - mi a szar az? Itt van a bagós már fél éve, a hat hónap alatt láttunk összesen kb. 3 meccsnyi jó játékot!
Takarodjon szarri!!!

Grinta 2020.02.09. 07:32:25

@Baggio73: Értékes gondolatok,ebből lehet építkezni!

2020.02.09. 07:49:00

@Grinta: :DDD. Az írásodat pedig köszönöm!

Grinta 2020.02.09. 08:16:57

@Holloka: Melyiket? Kicsit oda is szólt:összefosom magam,szégyen.. naa

del pipi 2020.02.09. 08:21:35

@Grinta: Na Zsenibogárkám legalább volt egy két jó írás itt ami feldobta a reggelem, kösz! :) Végig olvasni már megint ezt a végtelenül negatív lajstromot...hát legalább annyira elfáradtam mint attól a néhány tényleg kutyaszar meccstől amit idén játszott már a Juve(NAP,FIOR,VER) de azért azt állítani hogy most már tényleg itt mindennek vége. Elment a scudettó, a kupa és a BL-ről ne is beszéljünk, tényleg vannak ám itt épületes vélemények, gratulálok! De ha megengeditek szeretném elmondani hogy én még kajak pozitív vagyok a csapattal és Sarrival kapcsolatban. vannak olyan dolgok amit nem értek, pl ez a4-3-3 erőltetése amikor már régen bevált a 4-3-1-2, mind védekezésben mind labdatartásban stabilabb. Én nem akarom mindig azt keresni ki a hibás, de azt szeretem mindig elmondani ki volt nagyon jó: Ronaldo egyértelmű, piszok jó formában tolja, erre most rá kéne ülni. De Ligt megint nagyon jó volt, és Rabbiot bár most nem volt annyira jó de tetszett. Jön a Milan elleni olasz kupa és most már azzal kell foglalkozni, és most majd mindegy mit játszanak a riválisok, de van egy olyan érzésem hogy lesz ma még pont vesztés. Hogy tudtok itt páran a Juvénak szurkolni ilyen negatív hozzáállással? Hiszen ez a csapat a nagy győztesek múltjára tekint vissza! Na oké, nekem most lesz egy Spártai tesztem 10-órától, kihajtom az összes mérget magamból! FORZA JUVE!

hellan 2020.02.09. 08:42:18

Félelmetes amúgy, hogy mentálisan mennyire gyenge a csapat idén. Nagyon imádkozzunk, hogy CR formája kitartson, mert ha ős is visszaesik és Dybala sem brillírozik, akkor nagyon csúnya dolgok jöhetnek még.
Kíváncsian várom, hogy a Lyon ellen milyen hozzáállást látunk.

Ill. egy apró kérdés: biztos h Sarrira akarjuk bízni Kulusevski és esetlegesen Tonali beépítését és fejlődését?

Quentin_KR 2020.02.09. 08:51:46

@Juventino86: én sem vagyok elégedett Sarrival, de hogy mégegyszet Allegri... Isten ments!

Andras74 2020.02.09. 09:02:02

Nem gondolom, h itt lenne a világ vége. Nem is utaltam erre.
De, a viharfelhők gyülekeznek, és időben kellene reagálni. Ennyi.

Ja, és Del Pipinek kellemes "szenvedést" mára!

2020.02.09. 09:06:19

@Grinta: Jó, jó, igazad van :)

DegerFaCan 2020.02.09. 09:17:39

Szarul ment a csapat nagy részének, a taktika/felállás sem sikerült jónak (magyarán mint edző mint játékos szar napot fogott ki míg) a Verona ihletett formában. Két kapufa, ideoda pattogott labdabol rúgták az elsőt meg persze rögzített helyzet után (szögletnél az volt ért kb) a másodikat nincs miről beszélni. Ilyenkor szarul kell játszani remélem ramentek az erő létre így télen, mert kelleni fog a tavasz végére. Pá mindenkinek.

venember83 2020.02.09. 10:25:31

@hellan: kölcsönben kerüljenek az Interhez, ha nyártól még Conte lesz az edző ott? Érdekes ötlet.

danimester1 2020.02.09. 10:28:20

Kicsit higgadtabban...Számomra továbbra is érthetetlen a csapat mentalitása,ennél már csak a fizikális állapotunk a szörnyűbb.Másik dolog amit nem értek hogy a szezon 3/4-ben ment és működött a 4-3-1-2,igaz ott nem találta meg a megfelelő embert az "1"-es posztra a csatárok mögé.Majd váratlanul meghúzta hogy legyen pályán Dybala,elöttük CR-Higuain,igaz Paulo és Cristiano amolyan szabad poszton mozoghatott.Ment a játék,nem olyan Sarriballosan(az mi!?),de ment.Felépül Costa,ezzel előveszi a 4-3-3-at,ha már felépült Douglas és gyors használjuk ki alapon(a gyorsaságát,ami a gyors letámadófocihoz kellene,de társak nélkül...),de! ezzel egyúttal Dybala mint csere csatár kap helyet.Ez a felállás azért rossz,mert nincs emberünk hozzá,az okokat tudjuk,sőt feljebb írtam szerintem miért nincs és miért nem működik.Azoban semmi baj,erőltetjük.A srácok mentalitás problémájára nem tudom mi lehet a megoldás,de gondolom közre játszhat az is ahogy elbántak Mandzukiccal,majd kölcsön adták Can.A sportigazgatóink munkája a téli mercaton gyakorlatilag nulla volt.Leginkább ezt a tavaszi szezonzra kellett volna valami vész megoldás.Miért!?Ha nem látták hogy ez a keret erősítésre szorul,akkor nagy a baj.Can miért nem kaphatott lehetőséget?Eriksen lerágott csont,de lett volna még lehetőség igazolni ha mást nem azért hogy Sarri pihentessen.(pl. Rakitic,Vidal) Persze tudom könnyen FIFÁzok vagy managerezek itt a billentyűk mellett,de számomra ez marad rejtély és nem feltétlenül azért mert olvastam pletykákat hanem szükség lett volna.A kezdő kp. Pjanic-Bentancur-Rabiot nem tud pihenni és ütköző labdaszerző játékos nélkül hiába tolja fel a védekezést,"átszaladnak" rajtunk.A védelem ami egyedül középen meg van a jobb-és baloldal hiányos,csatárcsere nincs.Nem hiszem el hogy ezt senki nem látta,látja.Alapvető problémánk hogy a csapat fárad és minőségben nincs alternatíva szinte egyik posztra sem.Kétséges az is hogy egy nyári mercato alatt ezt megfelelően lehet orvosolni.A jelenlegi csapat nekem a 2011-es Milannak tűnik és ne érjen senkit meglepetésként ha a szezon bukta lesz,elsősorban az exnápolyis bagós miatt aki továbbra is maradt nápolyi szurkoló.Szurkolóként természetes hogy győzelmet várok mindig,ami amúgy is szeretett klubunk alapelve.Tisztában vagyok vele hogy emberek alkotják a csapatot és nem gépek,sőt el tudom fogadni a vereséget is,de nem ilyen hozzáállással és mentalitással.Tegnap a spori is velünk volt,mert az a les amit elvett talán egy hangyapöcsnyin múlott,erre kitették az arcot és nyitott szájjal mentek be a sűrű f@szerdőbe.Természetes hogy mindig nem lehet nyerni és előbb-utóbb lesz hullámvölgy a fáradtság miatt.Sajnos ez a hullámzás jellemző az egész szezonunkra egy-egy meccs kivételével.Szeretném végre látni a sokszor hangoztatott "tanulunk a hibáinkból" szlogent,amit a mentális hozzáállással kezdhetnénk.

danimester1 2020.02.09. 10:46:30

Folytatva a gondolatokat.Ha a mentalitásunkat rendbe tennénk,azzal már nagy előrelépést tehetnénk a javulás útján.Ettől persze a fizikális problémák még nem oldódnának meg,de jobban működne a dolog.(pl. Verona tegnap vagy a kutyasz@r formában lévő kukások)Sarri akinek a feladata lenne ezt lekommunikálni velük,majd ha van bevált felállás azt megtartani és nem hétről-hétre átvariálni azt.Nem tud velük kommunikálni?Szerintem a játékosok tudják játszani a focit,mert bizonyították még ha csak egy-egy meccs erejéig,de tudják.(ami nagyon kevés egy Juve szintű csapattól!)Képesek a "nagyok" ellen motiváltan,sőt ha kell extra motiváltan játszani,akkor a kicsik ellen miért nem megy!?A kérdések száma gyarapszik és sajnos több marad megválaszolatlan.Szerintem a nyáron a szezontól függetlenül nagytakarításra lesz szükség, kezdve az edzői poszttal.Amit még évek óta látni hogy a csapatrészeket sosem sikerül kb. egyformán erősíteni.Azért mert vagy a védelem extra és a kp. szar,esetleg elöl nem vagyunk meg,de valahol mindig van egy kicsi probléma a gépezetben.Leírom mégegyszer ezt nem a tegnapi meccs miatt írom hanem a szezon eddigi mutatott játéka miatt.Elmarad a "márciusra kell csúcsformába lenni",sőt...Könnyű rávágni hogy az eredmények!Igen! Azok eddig jöttek úgy ahogy,de most már azok is el-elmaradanak.Innentől pedig csak nehezebb lesz,mert bajnokik,kupa,Bl ami sorozatterhelés és fizikailag nem vagyunk a topon.Remélem felül tudunk kerekedni a problémákon.
A Juventus akkor is kedvencem lesz és Forza Juve per Sempre!

danimester1 2020.02.09. 11:01:27

@Giacomo10: Igen!Szerencséjére!Sőt ha megfelelő játszótársai lennének még többre is képes lenne Cr.Azonban Ramsey,Matuidi erre képtelen,de a sérülékeny Costa is elmarad ,aztán Pjanic,Rabiot és Bentancur sem képes felnőni hozzá.Dybala aki szintet tud hozni,de őt meg inkább padmelegítőnek használja.Itt eszembe jut mikor olvastam a hozzászólásokat,hogy "mi lesz ha elhagy minket a szerencse"...A választ megkaptuk a szuperkupában és most már a bajnokikon is.A lilák ellen is csak a két megítélt büntető húzott ki a lekvárból,DeLigt gólja már nem volt mérvadó,Kukások,Lazio és Verona meg a hab a tortán.Szerintem Sarri egy szezonos edző lesz a Juventus padján,legalábbis remélem,elviekben a nyáron lesz alternatíva és remélem nem Guardiola lesz,aki eurómilliókat elköltve is csak szenved.

pedronegroo 2020.02.09. 11:08:25

Nagyon kíváncsian várom hogy mi fog kisülni ebből az egészből, az mondjuk egyáltalán nem zavarna hogy most szarok vagyunk ha látnám hogy tartunk valahová és hosszútávon újra nekünk fog állni a zászló, de most csak nézek ki hülyén a fejemből....

danimester1 2020.02.09. 11:18:25

@pedronegroo: ez az!Nem látni hogy hova tartunk!Nincs játékunk,sebességünk és motiváltságunk.Ez részben a játékosok hibája,de szerintem a "mester" nagyobb részben benne van.

Andras74 2020.02.09. 12:43:10

@danimester1: nem lepne meg, ha Didi jönne az EB után, és ezért kellett Sarri egy évre. Maxi pedig átveheti a kakasosokat.
Azt nem tudom, Zizu szénája hogy áll jelenleg, de Őt sem zárnám ki.
Persze, ez csak találgatás. Az is lehet, h marad a Bagós még 20 évig.

dobor norbert 2020.02.09. 12:49:53

Na most vagy nem voltam ügyes és rosszul küldtem el az írásom,vagy volt benne ami másnak nem tetszett!? Ha az utóbbi akkor kérnék segítséget,h átfogalmazzam ami nem felelt meg a szabályoknak és magyarázatot,h miért nem! Köszönöm!

Apuleius 2020.02.09. 19:06:18

@dobor norbert: A pozitív hozzáállásod rendkívül szimpatikus, de az égvilágon semmi sem jogosít fel arra, hogy definiáld, milyennek kell lennie egy "igazi szurkolónak", ezzel azt állítva, hogy a más véleményen levők nem azok. Mindenkinek jogában áll leírni a véleményét, egészen addig, míg az nem személyeskedésben és kötekedésben merül ki. A jövőben próbáld úgy megfogalmazni a sajátodat, hogy a "negatív hangnemben" megszólalókat nem nevezed "birkának" vagy éppen "szűklátókörű barmoknak", illetve úgy általában nem üzengetsz azoknak, akik esetleg mást gondolnak, nem minősítgetsz másokat azért, mert a véleményük eltérő. Sajnos ez már a nagyon sokadik ilyen kirohanás volt, s egész egyszerűen elég belőle. Felesleges heroikus, pozitivista kommandót játszani, bárkinek szíve joga, hogy pozitívan vagy negatívan lássa a Juventus jelenlegi helyzetét. Írd le a véleményed, legyél pozitív, ez dicséretes dolog, de ez az egész ne másokról, mások véleményéről szóljon.

dobor norbert 2020.02.09. 19:26:45

@Apuleius: Köszönöm,h szántál rám pár percet!
Nem neveztem meg senkit,csak leírtam a véleményem. De Ti hozzátok a szabályokat nincs értelme vitáznom. Elfogadom. Nekem a Család után a Juventus a legfontosabb. Majd másképp fogalmazok,h mindenkihez eljuthasson a mondanivalóm!

Apuleius 2020.02.09. 19:34:25

@dobor norbert: Nincs mit, s előre is nagyon szépen köszönöm! Továbbra is szívesen vesszük a hozzászólásaidat, a véleményedet, de kérlek ne minősítgess senkit az eltérő véleménye miatt. Itt mindenkinek fontos a Juventus, ne vitassuk el másoktól, hogy ugyanannyira szereti ezt a klubot. Ki negatívan, ki pozitívan látja a jelenlegi helyzetet, de ennek oka nem abban keresendő, hogy a negatívan hozzászólók szeretete kisebb lenne. Egy családban is ki így, ki úgy szeret.

dobor norbert 2020.02.09. 19:42:52

@Apuleius: Túltárgyaltuk,minden világos! Világbéka!

del pipi 2020.02.10. 04:49:05

@Andras74: Köszi! Meg volt, fasza és tanulságos volt! :) @dobor norbert: Hehe! Rossz vagy, nagyon rossz! Pedig azt hittem én vagyok a Public Enemy number one! :)

dobor norbert 2020.02.10. 06:39:16

@del pipi: Pipikém! Szerintem nem rossz,hanem racionális. Amilyen Te is,ilyen a mi generációnk. Ezért cimbizgetek Veled is! Mindenki láthatja,olvashatja,véleményezheti.

del pipi 2020.02.10. 11:11:38

@dobor norbert: Na jó de nem tudom mit írtál, csak azt hogy Apu lecsapott mint gyöngytyúk a takonyra. Mondom is magamban ez a Norbikém nagyon megbokrosodhatott ! Amúgy meg igaza van a főninek nem erőltethetjük rá senkire a ZEN templomát, a mienk pedig életforma Barétom, ott kezdődik hogy 1000 évesen is sportolunk! Értesz engem?

dobor norbert 2020.02.10. 11:30:04

@del pipi: Persze,h értelek!Le is írta és idézett belőle,amiért hálás vagyok neki,h miről írtam. Nem is akarok ezzel vitázni,ez így korrekt. Csak néha bosszant,h milyen felületesen ítélnek meg itt negatív kimenetelü mérkőzéseket és nem látják a dolgok egészét. Nem küzdök ellenük,elengedtem. Te is én is túl sokat láttunk már,ez néha nem előny,de hasznos tapasztalat! Szóval az ég kék,a fű zöld,szeretem a Csapatot így ahogy van!Csavargyáros Barátomnak szeretettel!

Apuleius 2020.02.10. 12:11:52

@del pipi: @dobor norbert: Srácok, szép dolog a barátság, de maradjunk a Juventusnál és az adott poszt témájánál, ne offoljunk szét mindent.

del pipi 2020.02.10. 12:47:32

@Apuleius: Akkor figyelj Apu! FOR-ZAAAA JUVE! FORZA JUVE! FORZA JUVE!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1549) bajnokság (2180) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (71) EB (34) edző (495) elemzés (40) előzetes (504) Európa Liga (108) felkészülés (68) hírek (1245) játékosokról (7048) kiszemelt (26) kitekintő (109) klub (1660) meccsek (2614) mercato (2875) nyilatkozat (5448) Olasz Kupa (193) összefoglaló (195) pletyka (2849) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (118) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (142) Címkefelhő