A Hellas Verona elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgTovábbra is szoros a verseny, a Juventus a bajnokság huszonharmadik fordulóját 3 pont előnnyel várja az Inter előtt, míg a szezon egyik meglepetése, a Lazio mindössze négy pont hátránnyal folytatja kiváló szereplését. 

A címvédő Juventus most a Hellas Verona otthonába látogat, amely az eddig lejátszott fordulókban 8 győzelmet, 7 döntetlent és 7 vereséget gyűjtött, az így szerzett 31 pontjával pedig a tabella tizedik pozícióját foglalja el. 

A veronai együttes tavaly csak a Serie B negyedik helyén zárta a szezont, így nem vezetett egyenes út az élmezőny felé, a Peruga, a Pescara és a Cittadella testén keresztül értek az élmezőnybe.

A Juventus szinte ugyanazzal a kerettel vág neki a mérkőzésnek, amely győzedelmeskedett a Fiorentina fölött, azonban kikerült a sérüléssel bajlódó Federico Bernardeschi, helyét pedig az U23-as csapat támadója, Marco Olivieri foglalta el.

A két csapat legutóbb szeptember végén mérkőzött meg egymással, mikor az újonc az Allianz Stadiumba látogatott, s ugyan pont nélkül távozott, teljesítményével aligha kellett szégyenkeznie. A vendégcsapat Miguel Veloso találatával szerzett vezetést, s Aaron Ramsey, valamint Cristiano Ronaldo büntetőből szerzett gólja kellett az eredmény megfordításához és a 2:1-es győzelemhez.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, De Ligt, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Coccolo

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Olivieri

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1915464698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bombahoppa 2020.02.08. 18:09:08

bombahoppa is járt Veronában. Akkor is nyert a Juventus. Nem csak ez a forduló, hanem a következő is jól kell sikerüljön. Inter-Milan és Lazio-Inter következik.

Részletek itt és Forza Juve!

vote4bombahoppa.blogspot.com/2020/02/verona.html

Vialli96 2020.02.08. 19:24:53

Üdv mindenkinek!
Can pazarul játszik,és szenzációs gólt szerzett!Meg fogjuk bánni hogy elment?
Ma győzni kell,bár nem lesz könnyű.....

venember83 2020.02.08. 19:32:12

@Vialli96: miért, mi felejthetetlent mutatott az elmúlt másfél évben az Atléti elleni visszavágón kívül? Az olasz bajnokság nem való mindenkinek, akár játékosról vagy nézőről legyen szó.

Grinta 2020.02.08. 19:33:40

@Vialli96: Van az úgy hogy itt nem megy.@venember83: Második mondat nagyon ül.

Grinta 2020.02.08. 19:40:18

Kíváncsi vagyok a Veronára.Elég nyekergős ellenük minden (nagy) csapat,ez jelent valamit.Eltelik még 5-6 forduló,és meglesz Nekik a negyven pontos álomhatár,ami a bent maradást illeti.Az nagyon rendben van azért.

Grinta 2020.02.08. 19:41:24

Marash Kumbullára külön kíváncsi leszek.Ha játszik!?

giorgio007 2020.02.08. 19:41:42

Sima ügy kell legyen ma a Verona. Szerdán játszottak utoljára, valszeg nem lesznek a legfrissebbek.

Grinta 2020.02.08. 19:43:14

@giorgio007: Ez valóban furcsa esetünkben,hogy az ellen van erőltetett menetben.
vs Milan-Lazio-Juventus

Vialli96 2020.02.08. 19:52:07

@venember83: Egy szóval sem mondtam,hogy nálunk maradandót nyújtott!De a daganatos betegsége után kevés lehetőséget kapott,talán idővel bevált volna!
De mindegy is,szurkolok hogy a Dortmundnál magára találjon!
Amúgy üdvözlök mindenkit,évek óta olvasom a blogot! 1993 óta vagyok Juve szurkoló,a 96-os BL döntőt másodéves gimnazistaként néztük a koleszban!Örök élmény marad,innen a nevem,és mert imádtam Viallit!
Jó szurkolást estére!!

venember83 2020.02.08. 19:53:20

@Vialli96: szia! Ez elmaradt, elnézést. Érezd jól magad a körünkben.

Cannavaro 2020.02.08. 19:56:29

Szegény Dybala! Mindegy neki hogy Allegri, vagy Sarri, akkor is ki kerül a kezdőből! Sajnálom a kisfiút!

Vialli96 2020.02.08. 20:00:39

@venember83: Köszi!Eddig is jól éreztem magam,együtt örültem,és együtt bosszankodtam veletek!Ismerek szinte mindenkit,kezdve babootól az interes kollégáig!(direkt írtam kis betűvel)!

ZecH 2020.02.08. 20:12:28

@Vialli96: Szia itt! Nem is szabad azt nagy betuvel irni ;)

The king of alibis 2020.02.08. 20:13:56

Mit tett Dybala, hogy mostanában nem fér be a kezdőbe? Nem hinném, hogy Costa vagy Higuain jobb lenne nála

JuventusFanatikus 2020.02.08. 20:18:18

@The king of alibis: Úgy tűnik a brazil Sarri szemében fontosabb, mint Dybala.
@Vialli96: Üdv közöttünk!:)
@Grinta: Játszani fog az albán.

Vialli96 2020.02.08. 20:26:26

@ZecH: Hát igen!Imádtam Ronaldo játékát,de mikor oda igazolt,hát...... Az inter utálat valahogy belénk van kódolva!@JuventusFanatikus: Köszi!Remélem szerencsét hozok...

Milito20 2020.02.08. 20:31:00

@JuventusFanatikus: Igazából Dybala-nak csak azt a 2-3 meccset kell kipadoznia, amíg Costa újra sérültet nem jelent.

danimester1 2020.02.08. 20:38:16

@Vialli96: Légy üdvözölve!Én is '96 óta vagyok zebra rajongó az az év hihetetlen volt!Majd '97-'98...Már régebb óta vagyok a blogon,először én is csak megfigyelőként majd csatlakoztam a hozzászólásokhoz.Sokrétű a csoport,tetszik a blog.Köszi a szerkesztőknek.

Remélem ma megint a szebbik arcunkat mutatjuk és nem adunk egy félidőnyi előnyt a Veronának.Pontosabban,élesebben,gyorsabban játszunk mint a lilák ellen.Igaz jó formában vannak a hazaiak,de nekünk ez nem jelenthet gondot,pláne annak tudatában,hogy ők szerdán játszottak és nem olyan pihentek mint mi.Utólag is köszi hogy megállították a Laziot vagy inkább megtörték a lendületüket.Nem számítok könnyű meccsre,de a győzelem elvárt ha minimális különbséggel is.Szerintem 1:2 vagy 1:3 lesz a vége.Ez a meccs már némileg a Bl-re való készülés is lesz részben és jól fogunk játszani.Ami nem csak részben kis időkre bontva lesz hanem kézben tartva behúzzuk.Forza Juve!!!

del pipi 2020.02.08. 20:47:31

Forza juve! Azt azért állítom hogy Dybala nélkül amolyan ötlettelen az előre játék, remélem nem lesz igazam! Nyerni kell!

Vialli96 2020.02.08. 20:51:09

@danimester1: Szia!Igen,csatlakozok én is,színvonalas a blog!Hát igen,fantasztikus év volt az a 96!!!A 97-est is a koleszban néztük a haverokkal,magabiztos voltam nagyon,sajnos a csapat is.....

Harcos kemény Veronára számítok,Dybala mellőzését nem értem!Forza Juve!

danimester1 2020.02.08. 20:57:54

@Vialli96: Lehet a szerződéshosszabbítás miatt,vagy azért,mert ebben a felállásban nem találja a helyét Sarri,esetleg taktikai szempontból.Más magyrázatot nem tudok.
Igen '97 az a döntő a megalázó átemeléses gól...ááá hagyjuk.'98 ban pedig elcsalták egy lesgóllal a reálnak.Igaz ott szerintem jók voltunk,jobbak mint a reál,utoljára 2003-ban éreztem így,de akkor sem sikerült az átkozott 11-esek...Nem baj meg lesz előbb vagy utóbb.FORZA PER SEMPRE!!!!

Grinta 2020.02.08. 21:03:31

Valaki szóljon már a Veronának,hogy Ők csak a kis Hellas!!6-7 emberrel nyomják néha a pressinget a Juve térfelén...

Grinta 2020.02.08. 21:06:09

Labda biztosak,egy egyeznek,ezek nincsenek beszarva.

Grinta 2020.02.08. 21:06:59

Negyedóra alapján,Ők játsszák jobban a futballt.

danimester1 2020.02.08. 21:08:08

Felszívták magukat mint a kullancs!Nagyon jől játszik a Verona,mi pedig megint nem tudjuk milyen rendezvényen vagyunk.Kóválygunk a pályán!Ez a felállás nem fekszik a csapatnak,ez jól látszik,ide a 4312 kell,azzal stabilabb a kp.,így nehéz lesz amíg el nem fáradnak...

Isti Kis 2020.02.08. 21:08:35

Eddig a csapat teljesitménye egy nagy nulla!!!

JeetTrader 2020.02.08. 21:10:26

WTF???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Grinta 2020.02.08. 21:10:29

Csodálatod Costa bomba a felső lécre,ami igazán érdekes volt,az a hátsó kameraállás volt.A védő teljesen nyugodt volt,ahogy rávezették,és letakarta a hosszú oldalt.Brilliant

Grinta 2020.02.08. 21:11:03

És Marash Kumbulla...

The king of alibis 2020.02.08. 21:11:20

Eddig a Verona lefociz bennünket

danimester1 2020.02.08. 21:11:25

Ez várhatő volt,mert ritka szarul játszottunk.Az biztos hogy a pressinget nem szeretjük és a kp. hulla gyenge,igaz nincs ütközőemberünk....

Grinta 2020.02.08. 21:11:47

Ez nem lesz les : /

JeetTrader 2020.02.08. 21:12:26

már nem azért de miért nem gól?

west30 2020.02.08. 21:13:08

Pedig teljesen megerdemeltuk volna.

Grinta 2020.02.08. 21:13:18

Majd visszacsíkozzák a térdkalácsa szőrére..Anyám!
Szégyen hogy ilyenek mentik meg a Juventust.

danimester1 2020.02.08. 21:13:28

Ezt a gólt elvenni! Szerintem nem volt les.persze ha CR elvett lesgőljait nézem...

JeetTrader 2020.02.08. 21:14:05

na jó, most már tényleg les...látom...

Grinta 2020.02.08. 21:14:06

És továbbra sem látjuk miért vonták vissza.Készítik még a "felvételt"

Rikoo 2020.02.08. 21:14:36

Jó lenne mostmár látni a szokásos tavaszi jó formát, mert ilyen játékkal nemhogy BL esélyről nem lehet szó, de még a Scudetto is nagyon erősen veszélyben lehet.

danimester1 2020.02.08. 21:15:45

Pjanic te jő ég mit csinált! Remélem megtalája a lábát meccs után a lelátón..

Grinta 2020.02.08. 21:15:56

Majd csak rúgnak egy normális gólt is,ha így haladunk.Akkor felébred a Juve,ha addig nem.Bent vagyunk az erdőben nagyon!

nortu30 2020.02.08. 21:16:16

Ez eddig valami borzasztó gyenge. Elfelejtettünk focizni?

2020.02.08. 21:17:14

Mintha a Verona lenne a Juventus.

Alex8610 2020.02.08. 21:17:48

Nem azert de a Verona nem jatszott hetkoznap? Mas kerdes meddig birjak ezt de azert na.

giorgio007 2020.02.08. 21:17:55

Eskü nem értem mit rinyáltok. Tőlünk hány ilyet elvettek már? De persze szurkoljatok a Veronának, csak akkor javaslom keressetek másik blogot :D

2020.02.08. 21:18:11

Megint ütőképes a csapat. Mit várjon az ember, ha az edzőnek a szipka szopkodása jobban megy, mint a taktika kigondolása.

James Zabiela 2020.02.08. 21:20:02

Rém gyenge a játék! Tíz emberrel védekezünk egy Verona ellen, de még azt is szarul! Lyon se lesz könnyű meccs így!

Sztovicska 2020.02.08. 21:27:34

Ez a 4-3-3 szokás szerint borzalmas. Dybala is hiányzik. Nélküle nincs fantázia

peti78 2020.02.08. 21:28:08

Pjanic ès higany csak lötyögnek rèm gyengèk

venember83 2020.02.08. 21:28:49

Ez a Verona játszott hétközi fordulót. Kíváncsian várom, hogy végigbírják-e szuflával.

danimester1 2020.02.08. 21:30:40

@peti78: ez így van!Sajnos nincs helyettese,ezért játszik Pjanic.

Alex8610 2020.02.08. 21:32:32

Vagy mi kezdunk ebredezni vagy farad a Verona.Vagy mindketto.

nortu30 2020.02.08. 21:32:34

Talán kezdünk kicsit éledezni, az ellen meg elfogyni.

Juventino86 2020.02.08. 21:36:50

Na, a félidő utolsó 10 perce a miénk volt, komoly helyzeteink is voltak. Előtte borzalmasan játszottunk, szerencsére nem kaptunk gólt.

Sok embert amúgy nem értek. Mit kell hisztizni azon, hogy nem adták meg az ellenfél gólját les miatt? :D :D :D Ennek inkább örülni kell. El se hiszem.....

Grinta 2020.02.08. 21:37:29

Nincs a technikai zseni Matuidi,akin folyamatosan megakadnak a támadásaink,nincs Khedira aki mindig mínusz egy ember,és láss csodát,máris minden rendben van : D

Juventino86 2020.02.08. 21:37:44

Amúgy Pjanic és Cuadrado nagyon gyengék. Sajnos Higu se az igazi. Helyette jöhetne Dybala hamis kilencesnek.

vizi8 2020.02.08. 21:37:51

Pjanic és Higany mintha a pályán sem lenne. Mindig van 2 ember a csapatban aki alibizik, ezt nem sokáig bírja el.

Il Principino 2020.02.08. 21:40:02

Nos,most a sors visszaadta amit elvett CR nagylábujja miatt még a bajnokság elején,már nem rémlik ki ellen.
19-re lapot húzott a Hellas,majdnem vezettek is,de a 2.félidő közepén már elfogy a szufla náluk,mi meg rutinból lehozzuk a meccset 0-2-re ;)

del pipi 2020.02.08. 21:40:07

Jó de a Juve játszott szerdán Rómában ezért is kipihentebb a Verona, legalább a Ronaldo jól játszik. De hiányzik a fűszer a játékból.

peti78 2020.02.08. 21:40:34

@danimester1: remélem jön dybala higany le és lesz ötlet... Pjanic hát a középpàlya legnagyobb féke... Nem rossz jàtékos de nem itt és nem ezen a poszton ebben a felàllàsban... Csak ahogy mondani tetszett a helyettes igen ... Talàn ha Bernát àtképzik

Grinta 2020.02.08. 21:40:51

Nézegettem a csapatot,és hirtelen bevillant,amit amúgy tudunk.Leonardo Bonucci az egyetlen Olasz játékos a pályán.Azért ez baj.Most nem kezdek el babózni,de ez nonszensz.Lenne egy kérdésem a szakavatottakhoz!Volt már olyan,hogy a Juventus hazai játékos nélkül állt volna ki?Nem hiszem.Nem sok választ el minket ettől.És ez fájdalmas.

Grinta 2020.02.08. 21:43:14

Nyugodt szombat este mi? : D

Andras74 2020.02.08. 21:43:54

Meg lehet nyerni ezt a meccset, mert egy CR7-tel jobbak vagyunk.

A les gól nem gól. Tőlünk jó néhány ilyet elvettek. Nem kell érte sajnálni senkit.

Sándort le kell hozni, mert ki fogják állítani.

GGábr81 2020.02.08. 21:44:09

Végre nincs ott Matyi a pályán erre Csoki esik el a labdába.

JeetTrader 2020.02.08. 21:44:38

@Grinta: majd megszerezzük Tonalit, jön Orsolini, Chiesa és/vagy Zanilo, meg Donnamrumma aztán meg már sok lesz :D

Andras74 2020.02.08. 21:45:37

@del pipi: Pipikém, az melyik szerda volt?
Vasárnap játszottunk utoljára......

ZecH 2020.02.08. 21:47:19

@Andras74: Az a humor resze volt :)

Il Principino 2020.02.08. 21:48:12

@peti78: erről nem éppen Pjanic tehet,hogy Pirlo után is erőltetjük a regista dolgot.Ahhoz képest hoz egy szintet,szinte minden meccsen játszania kell csórikámnak,mert nincs helyettese.
Higu meg egy normális labdát nem kap,visszamozog sokszor,de egyelőre le van radírozva..Előre játékban nem sokat mutattunk sajnos.Nagyon kell egy JH és igazi regista nyáron.

Andras74 2020.02.08. 21:49:07

@JeetTrader: Donnarumma nem hiányzik.
Zanioloval várni kéne.
Chiesát nem fogja adni a Fior.
Tonalit a fél világ vinné.

A többi(1)ek jönnek...

Il Principino 2020.02.08. 21:49:58

@Andras74: @peti78:
Hozzátenném Sandronak sincs helyettese :D
Paraticinek lesz dolga nyáron!

Grinta 2020.02.08. 21:50:22

@Andras74: Érdekes volt,mert Orsolini tegnap minden volt,csak egyszerű jobbszélső nem.És most nem csak a góljáról beszélek.Mikor kint volt a "helyén" a labda,sokszor második csatárként várta belül a labdát.Nekem ez új volt.
Általad felsoroltak közül valakit hozni kell.

Andras74 2020.02.08. 21:51:02

@ZecH: jaaaaaa
Akkor meg jó lenne egy kicsit fokozni a tempót!
A következő kapufa majd befelé pattan, ha mi lőjük (remélem).

JuventusFanatikus 2020.02.08. 21:51:45

A lényeg, hogy türelmesek és koncentráltak legyünk, és meglesz a három pont.

Andras74 2020.02.08. 21:52:11

@Il Principino: az sem jobb, ha kiállítják. Fáradt.

del pipi 2020.02.08. 21:52:15

@Andras74: @ZecH: Hehe! :) Amúgy erre a 4-3-3-ra annyira nem adott a Juve hogy az hihetetlen, de majd a szakértők megmondják, hehe! Mindegy hogy de kell a három pont! FORZA JUVE!

peti78 2020.02.08. 21:53:16

@Il Principino: pjanicban teljesen igazad van. Cr viszont labdàval elöbb odaér a kapu elè mint higany labda nélkül, costàrol ne is beszéljünk , higany ütemtelen ... Bár ha szirom akkor rúg golt

Andras74 2020.02.08. 21:53:52

Meccs után megbeszéljük.
Hátha addigra +3 pont lesz zsebben!

Leram7 2020.02.08. 21:55:57

Ez az amit nem szeretek. Emre Can egyből egy kurva nagy gól lőtt dortmunban.

Nálunk meg Pjanic, Higuain alibiznek. Szél játék nincsen. CR-ben bízok, hogy megoldja.

Grinta 2020.02.08. 21:56:53

Szerintem Mi tényleg azt hisszük,ez egy felkészülési mérkőzés,a Championsre.Mindenki áll a pályán,vagy flegmázik.Jelenleg nagyon nehéz ennek a csapatnak szurkolni.Valahogy nyerni kéne pedig.

Grinta 2020.02.08. 21:59:22

Bejátszott labda les lett volna ha megkapja a címzett..úgyhogy no no,nincs kéz szituáció sem

Grinta 2020.02.08. 22:03:42

Összerúgtak.Nincs tizi.
Ronaldo lesen!Hogyan?Mikor ellenféltl kapta a labdát.Sokáig nem lovagoltak rajta..sporikám mutatott valamit,aztán lent a labda,mehet tovább.
Így működik a videóbírós megmagyarázós is kb.

Rivendell 2020.02.08. 22:05:10

Ezzel a.kp-val valamit kezdeni kell a nyaron,mert brutal sótlan, bar a csatarsor se kreatív...

Il Principino 2020.02.08. 22:05:23

Jöhetne Dybala,már elég fáradt a Hellas,fickándozhat ;)
Esküszöm Sarri szereti ezt a módit!

danimester1 2020.02.08. 22:05:32

Ennek már ideje volt!

Rivendell 2020.02.08. 22:06:56

@Rivendell: Quadrado helyett is kell valaki a nyáron

Grinta 2020.02.08. 22:07:10

58 perc.De Ligt hogy lépett be a srác elé?Balett szakkörösöket kérdezem.Hol volt az életveszélyes könyök?

Giacomo10 2020.02.08. 22:07:25

@Grinta: Én is most regisztráltam csak, felbuzdúlva az új reggelőkön :) , bár már jó ideje lelkesen olvasgatom a blogot meccsek alatt is. Hadd reagáljak a felvetésedre. Én nem olyan régóta szurkolok a Juvenak, 2012-ben lett igazán szimpatikus a csapat, de akkor nagyon tetszett , hogy van olasz identitás a csapatban. Jelenleg a kiöregedő Bonucci az aki képviseli ezt a vonalat. Közben az olasztalanság miatt gúnyolt interben olyanok játszanak mint Barella, Sensi, Bastoni, a jövő olasz válogatottjának magja, nem mellesleg Tonali-ért is inkább ők vannak pole-ban minden újság szerint, ami nem kicsit bosszant. Mondjuk sokkal vonzóbb is lenne egy Tonali-nak olaszokkal játszani, JÁTSZANI ismétlem mert nálunk nem lenne garancia rá, hogy folyamatosan kezdő, egyből a BL-ben is bevetjük stb. Conte biztos alapozna rá.
Gyakorlatilag igazán tehetséges olaszt rajta kívül nem is tudok mondani, talán tényleg Donnarumma , Chiesa , Zaniolo vonal de fent említették az ő rizikójukat. Ja és Castrovili .. de ahogy hallom ő sem minket akar.
Én nem fogadom el azt, hogy az olasz játékosokkal nem lehet nemzetközi sikert elérni, mert nélkülük sem jött eddig össze, és nagyon zavar ez.. tudnék örülni egy olasz magnak, de ez nagyon távoli.
A meccsről meg annyit hogy őszintén meglep a Verona de ellenünk mindenki úgy felszívja magát , mintha BL döntőt játszana. Szerintem behúzzuk , a végére kifáradnak.

Il Principino 2020.02.08. 22:07:48

@Il Principino:
Még egy gondolat..
Azért csak egy pontrúgás után nyaltunk be megint egy gólt,még ha les is volt egy centivel.

Grinta 2020.02.08. 22:09:07

@Il Principino: Ezt a szünetben is fejtegették.

Il Principino 2020.02.08. 22:11:20

Ez az ember hihetetlen :D
CR!!!!

ZecH 2020.02.08. 22:11:50

Elintezi... ennyi

Rivendell 2020.02.08. 22:12:21

Amugy csak én látom úgy,hogy a spirntek már nem mennek úgy neki? Nem tudta megverni a vedot

Il Principino 2020.02.08. 22:12:24

Azonnal el kell adni..már öreg :)

danimester1 2020.02.08. 22:12:28

35 ÉVESEN EKKORA SPRINTET!!!ÖCSÉM NEM SEMMI!!

Leram7 2020.02.08. 22:13:31

Példát kéne venni róla 1-2 embertnek. Óriási egyéniség, reméljük szezon végéig kitart a forma.

Grinta 2020.02.08. 22:13:32

@Giacomo10: Bizonyosan változni fog ez a tendencia is.Most csak hozzunk egy Olaszt,aki kezdő szint,aztán így tovább minden évben.
Aztán ott a gól.Hihetetlen.Mármint nem a gól,hanem maga a szituáció.Oké hogy kontra,de annyira egy az egy szituáció volt,óriási területbe,hogy az szinte hihetetlen.Szép játék volt,rendesen benézte a Verona.Ezzel jár mondjuk,ha focizol.

Il Principino 2020.02.08. 22:14:09

@Rivendell: ennyi idősen nézd el neki,hogy lassult,egyedül Costa verte volna meg a bekket..Én inkább azt emelném ki ahogy lefedezte a lasztit mielőtt felpasszolta volna kényszerítőbe ;)

Grinta 2020.02.08. 22:14:35

@Rivendell: Lehet így van,de a mozdulat sebessége így is parádé.

BellaDona 2020.02.08. 22:15:53

Még egyet kellene berúgni, hogy biztos legyen a győzelmünk!

Grinta 2020.02.08. 22:16:56

Remélem a 85 éves Pazzini nem akarja magát most előásni.

Giacomo10 2020.02.08. 22:16:59

@Grinta: Nem tudom mi lenne velünk Ronaldo nélkül :)
Reagálva a gondolatodra.. ha elviszik előlünk az összes pengés olaszt, akkor hiába kapálózunk minden évben, már mindegy lesz.

Del Butus 2020.02.08. 22:18:15

hát ez a douglas costa megint lesérült? Mi van vele, hogy hetekre kidől mindig?

JuventusFanatikus 2020.02.08. 22:18:18

Fasza , Costa megint minimum egy hónapig használhatatlan lesz...

Rikoo 2020.02.08. 22:18:19

Na Douglas Costa mehet a szokásos 4 hetes szabijára.

Rivendell 2020.02.08. 22:18:20

@Il Principino: részemről amiben nagy zseni,ahogy érzi a kaput,sose néz fel az ilyen berejezeseknel

Il Principino 2020.02.08. 22:19:05

@Grinta: ugyan erre gondoltam..
Costát nyáron meg el kell felejteni,ez már nem állapot!!!

Matteo89 2020.02.08. 22:19:24

Costának ennyi is volt. Rá nem lehet már számítani komolyabban sajnos.

giorgio007 2020.02.08. 22:19:39

@Grinta: Pedig ezek a letűnt csatárok rendre betalálnak nekünk. Lsd Pandev.

danimester1 2020.02.08. 22:19:45

Szerintem a nyáron búcsúzni kell Costától.Hihetetlen ez a sérüléshullám,így nincs hasznunkra.Sajnálom de ezt meg kell lépnünk.

juve28adam 2020.02.08. 22:19:56

Akármilyen jó spíler, el kell adni, ilyen nincs, hogy 3-4 meccset kibír aztán 1-2 hónap off...

Sztovicska 2020.02.08. 22:20:01

Gyerekek ez a Costa egy vicc. Zseni és a világ egyik legjobbja a posztján de ez már kabaré hogy 90percet nem bir végig és lesérül

Matteo89 2020.02.08. 22:22:14

@juve28adam: Ráadásul így még formába se tud lendülni. Ma is sokszor csak esett-kelt, nem igazán tudta megverni a védőjét.

Rivendell 2020.02.08. 22:22:15

Ezt is osszehoztuk nekik

Rakas xar ez a csapat

Del Butus 2020.02.08. 22:23:03

Méghogy Pjanicot elküldenétek... most is gólpasszt adott.

Il Principino 2020.02.08. 22:23:09

Édes fasszooom...
A semmiből :(
Borini az örök ígéret.

danimester1 2020.02.08. 22:23:09

Most ha Costa kiesik,akkor visszatérhet a 4312!?Basszus Borini betalál!!!Hihetetlen miket csinálunk!!!!Pjanic megkoronázta mai teljesítményét!

JeetTrader 2020.02.08. 22:23:14

...hát ezt jólösszehoztuk...

Rivendell 2020.02.08. 22:23:29

Pjanic is mehet nyugdíjba...egy ertelmes megmozdulása nincs,netto fék

JeetTrader 2020.02.08. 22:23:36

...hát ezt jólösszehoztuk...

ZecH 2020.02.08. 22:24:06

Pjanic antihos... ismet kiveszi a reszet a meccsbol. Hetek ota katasutrofa amit csinal... ezzel feltette a pontot az i-re...

danimester1 2020.02.08. 22:26:18

Kíváncsi vagyok mennyire hajtjuk meg az utolsó 10 percet.Bosszantó az önzőzés Ronitól és Dybitől...

Matteo89 2020.02.08. 22:26:53

Azért Bentancur is benne volt. Ő sarkazott pontatlanul és feleslegesen.

Giacomo10 2020.02.08. 22:27:06

csak nehogy 2-1 legyen a nagy idegeskedésben :S

Grinta 2020.02.08. 22:28:42

@Giacomo10: Azt azért tegyük hozzá,csak lesz majd olyan aki eljön a "kis" Juventusba focizni : / :D

Il Principino 2020.02.08. 22:28:52

@JuventusFanatikus: ő lesz a nyerő ember a végén,mit röhögnék :)

danimester1 2020.02.08. 22:28:55

Meglepő,de nem akarnak elfáradni...Begyötörjük remélem a győztes találatot!Ds be akkor Ciad feljebb megy..

Il Principino 2020.02.08. 22:30:41

Kapufa...mikor jön egy pontrúgás félek

vizi8 2020.02.08. 22:30:46

A gólpaszt adó Pjanic meg marad a pályán?

Grinta 2020.02.08. 22:31:07

Kíváncsi vagyok mi lesz a meccs vége,eddig jogos a döntetlen.Ugyanis mi nullát raktunk a meccsbe

Del Butus 2020.02.08. 22:31:49

júdás miért hiszi supermannek magát

danimester1 2020.02.08. 22:31:54

A VAR amit elvett visszaadja!Bonucci mi a f@szt csinált!!!

Rikoo 2020.02.08. 22:31:54

Tavaszi jó forma helyett, tavaszi összeomlás jön Sarrinál. Köszönjük szépen!

2020.02.08. 22:32:27

Én most fosom össze magam

James Zabiela 2020.02.08. 22:32:38

Szépen faszra húztak minket!

Il Principino 2020.02.08. 22:32:43

Ezt a meccset szépen megnyeretjük velük!!!

nortu30 2020.02.08. 22:33:00

Elveszítjük a meccset egy ilyen gyenge csapat ellen. Hihetetlen!

Grinta 2020.02.08. 22:33:44

És nem,nem vagyok boldog.Itt a bombameglepetés botlásunk amiről hetekkel ezelőtt írtam.Amiből ismételten felállunk majd,a károgók nagy bánatára.Legalább pörög majd ezután a műsor.Az utolsó kapcsolja le a villanyt..

Sztovicska 2020.02.08. 22:33:57

aggasztó ez a játékkép meccsek óta

giorgio007 2020.02.08. 22:34:35

De kár volt mondanom...

2020.02.08. 22:35:07

Komolyan szerintem most kurvára nem nézek fel ide pár napig egyes elemek miatt. Attól függetlenül rohadt nagy szégyen!!!!

Andras74 2020.02.08. 22:35:10

Mi ez a fanyalgás?
Veronában játszunk, emberek!
Európai Top 3......

Ja nem.....

Rikoo 2020.02.08. 22:35:37

Kifogásokat se nagyon lehet keresni, mert össze-vissza rohangál mindenki a pályán, motiváció nélkül.
1-1-nél meg sikerül becserélni De Scigliot, miközben támadni kellene. Teljes káosz a Juventusnál.

Il Principino 2020.02.08. 22:36:41

Dybala még rosszabb mint Higu.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 22:36:49

Istenem, Paulo, veled is csak eggyel többen vagyunk...

Alex8610 2020.02.08. 22:37:03

Erdekes most agressziven letudunk tamadni.Most hirtelen mindenkinek surgos.

Giacomo10 2020.02.08. 22:37:38

Teljesen megérdemelt a Verona győzelme, azt hittük fél gőzzel behúzzuk. Hát itt a bizonyíték, hogy most már nem emelkedünk ennyivel az egész Serie-A főlé.
Ronaldo ha nem hozta volna a pontokat, akkor nem is tudom mi lenne velünk. Kb 6 pontos hátrányunk lenne az inter-rel szemben. Mondjuk holnap úgyis előznek, mert az a szar Milan biztos nem fog nyerni, de még x-elni sem ellenük. Faszom.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 22:38:04

@Rikoo: Igazából, De Sciglión kívül nem is tudott volna kit becserélni. Köszi, Paratici!

Mitya10 2020.02.08. 22:38:05

Ez most valòban szànalmas ... Jobban tennèk ha nem is nyilatkoznànak ezutàn a produkciò utàn. Pont most amikor a rivàlisaink egymàssal jàtszanak :/

giorgio007 2020.02.08. 22:38:09

Legalább jól magunkra húzzunk az intert meg a laciékat. Izgi lesz.

danimester1 2020.02.08. 22:38:13

Megérdemeljük a zakót!Ilyen sz@rul játszani egy teljes félidőnyi előnyt adni.Eddig miért nem játszottunk?Arra vártunk elfáradjanak!?Ilyenkor meg kapkodunk!?Sarri a kukások beépített embere ez már tuti!!Szezon végén elzavarni a pics@ba!!!Ez visszafeklődés nem Sarriball,amihez amúgy a kp. sincs meg,ami nem az ő hibája.Hogy mondta Csoki!?Lóf@sz van itt csikkánóó...

Rivendell 2020.02.08. 22:41:07

Mind1

Idén tuti nem lesz scudetto...lexarnam,ha erővel elveszik, de pffff nem is érdekli a csapatot

Alex8610 2020.02.08. 22:41:09

Itt a tavasz lassan es meg mindig nem latom mit is akarunk jatszani.Meg mindig nem allt ossze a csapat ossze-vissza rohangalas megy.Nagyon felek attol hogy hamar szet fog hullani ez a szezon ha nem tudunk valtoztatni.

James Zabiela 2020.02.08. 22:41:25

Sarri nyilatkozatát már nagyon várom

Andras74 2020.02.08. 22:41:39

Nem úgy volt, h januárra összeáll a csapat, és hengerel?
Vagy ez már az?

2020.02.08. 22:41:57

Éreztem egyébként, hogy ma nem fogunk nyerni, pedig én nem vagyok egy károgó típus. De ilyet baszd, hogy kikapunk egy Veronától...

babo0410 2020.02.08. 22:42:31

Ez a meccs ez meg mi volt? Ez botrány aamit műveltünk. Mélységesen cs a lódott vagyok.

Direct_01 2020.02.08. 22:42:54

Remélem a BL-re tartogatjàk magukat!

Andras74 2020.02.08. 22:43:07

@James Zabiela: nem mindegy, mit mond?
Próbálj a saját szemednek hinni!

FeriGjuve 2020.02.08. 22:43:34

Pjanic,Cuadrado magyar nb3 szinten játszottak.

James Zabiela 2020.02.08. 22:43:37

Mást nem lehet csak gratulálni a Veronának!

Rikoo 2020.02.08. 22:43:52

23 forduló után érdekes átgondolni ezt a bajnoki szezont. Ősszel is folyamatosan az egyéni villanások hozták a győzelmeket. Az biztos, hogy idén nem a Juventus a legjobb csapat, hiába a gigászi fizetések és a jobb képességek.
Mostmár tényleg nagyon közel a trónfosztás.

FeriGjuve 2020.02.08. 22:45:06

Nem történt itt semmi,csak jobb volt a Verona.

Il Principino 2020.02.08. 22:45:28

Innen már csak felfelé vezet az út :D
Már csak nevetni tudok kínomban..
A károgók megkapták az izgalmas bajnokságot Allegri leváltásával!
Jó éjszakát Mindenkinek!

Wizzurah 2020.02.08. 22:45:39

Sarriball. Nos, Sarrinak a Chelsea volt a csúcs, csoda hogy oda is eljutott, ez nagyon nem az ő szintje továbbra sem.
A bagóssal idén egy kupa sem lesz meg, ez garantálható :) Paraticivel meg Nedveddel el is kezdték lebontani a klubot hosszútávon, mert a szar igazolások, hogy jönni csak áron felül, menni áron alul tudnak a játékosok meg fogja bosszulni magát. A keret nem lenne szar, a játékosok nem felejtettek el focizni, egyszerüen akinek kéne az nem tudja őket formába hozni se motiválni. A nagy formák nem tartottak ki egy hónapig sem.... Már nem olyan esélytelen az a Lyon sem, sőt.

FeriGjuve 2020.02.08. 22:46:06

@Rikoo: Egyszer mindennek vége szakad.

Juventino86 2020.02.08. 22:46:10

Ez sajnos nagyon gáz így. Sarrival nem lett annyival szebb a játék, hogy megérné ez. Allegrivel nagyobb tartása volt a csapatnak.
Bentancur és Pjanic iszonyatosan nagyot hibáztak az első gólnál, a másodiknál Bonucci meg totál hülye volt. Egyedül Ronaldo hajtott igazán.

Giacomo10 2020.02.08. 22:46:26

@Rikoo: ebben egyetértünk :( már leírtam. Ha nincs Ronaldo klasszisa, valahol a Lazio mögött tanyáznánk. És még Dybalat is elakarták küldeni.

Juventino86 2020.02.08. 22:47:15

@Wizzurah: Pontosan, Paratici felelősségét is fel kell vetni. Eddig nagyon sok drága igazolás sült már be. Elengedtük Marottát az Interbe.... Hihetetlen.

nortu30 2020.02.08. 22:47:21

Fájó, hogy egy ilyen (nem sértés) lóf@sz csapattól kaptunk ki, de a legrosszabb az, ahogy kikaptunk.

Andras74 2020.02.08. 22:48:56

@FeriGjuve: pont ez a baj. Jobb volt a Verona. 3 napja játszottak Rómában, és jobbak voltak nálunk.

Nem látom át, h mi a gond, de egyre nehezebb abban bízni, h itt hirtelen minden tök jó lesz.

Nehogy a végén egy olasz kupával vigasztalódjunk!

nortu30 2020.02.08. 22:49:27

És pesze grat nekik, mert megérdemelték. Megvolt a megfelelő hozzáállás, taktika, erőnlét.

Juventino86 2020.02.08. 22:49:39

Bővül amúgy az eladási lista: Costa mehet, mert vicc, hogy nem bír ki 2 meccset sérülés nélkül. Cuadrado és DS helyett kell két jobbhátvéd. Illetve Cuadrado maradhat, de támadónak. Ramsey totál súlytalan. Higu helyett jöjjön Icardi! (Pletyka szinten szó van már erről.)

De a legfontosabb annak a kérdésnek a felvetése, hogy vajon megérte-e a legjobb olasz edzőt elküldeni....

Isti Kis 2020.02.08. 22:51:00

Vicc!!!!!! Az a Verona aki a héten már játszott bajnokit,lealázott minket. Sokan közülünk kineveti az Intert,meg a többi csapatot,az Internek legalább volt esze és erősitett a télen,meg a többiek is. Itt van az a csapat akin nevetni lehet!!!Hónapok óta!!!Rajtunk nevet mindenki,szégyen!!!És a következő meccsen is lehet majd nevetni,mert tuti ugyanilyen szarok leszünk.

Leram7 2020.02.08. 22:52:00

Nagyon gyenge mentalitás!

Ami igazán zavaró volt, hogy középpálya támadásban nulla volt.
Anno Pirlo, Vidal, Pogba sokkal több veszélyt jelentettek kapura. Egyik középpályásunk sem lőtt kapura a meccsen.

Igazolni kellett volna télen, nem pedig jövőre megvenni egy fiatal játékost rengeteg pénzért. Can persze 25ről bombagólt lőtt dortmundban.

Sarrinak meg kell mutatnia, hogy alkalmas. Dybala csúcsformában volt, erre leültette meccsekre.

Ramsey hazsnálhatatlan.

Sztovicska 2020.02.08. 22:53:07

szép lesz ha konkrétan egy kupát se nyerünk idén. az elég ciki lenne. nehogy a végén visszahivják allegrit az egy éves szabija után

Giacomo10 2020.02.08. 22:53:20

@Andras74: Látva a mait, képzeld el mi lenne egy Liverpool ellen ebben a hullámvölgyben. 7-0?

Andras74 2020.02.08. 22:53:52

@Juventino86: azt gondolom, ne akarjunk most senkit elküldeni.

Nem vagyok én sem elégedett, de most már ezzel a kerettel és edzővel kell lehozni a szezont, lehetőleg címvédéssel.

Az nem fog viszont beleférni, h idegenben ennyi pontot ott hagyjunk.

delpi0823 2020.02.08. 22:54:11

@Rikoo: Motivalatlan,palyan lezengo jatekosok,nevetseges.Pjanicnak mikor volt utoljara elfogadhato meccse?mert en mar nem emlekszem olyan reg sztem.Costa jatszik 2meccset utana 6ot a gyengelkedon van,nyaron sajnos meg kell szabadulni tole.Egy abszolut formankivuli higanyt kezdet dybalat meg a padon ulteti en tenyleg nem ertem mi folyik itt.Ha ezt igy folytatjuk mar a lyon ellen komoly nehezsegekbe fogunk utkozni.

Giacomo10 2020.02.08. 22:54:19

@Juventino86: Csak Icardi-t ne. A klasszisát elismerem, de egy bomlasztó szar ember. 80 alatt szóba sem áll velünk az Inter , ráadásul ezzel őket erősítenénk tovább. Így is itt vannak a nyakunkon.

danimester1 2020.02.08. 22:54:59

Idei formánk alapján a scudetto is necces lesz,a Bl felejtős,a kupa senkit nem érdekel.Ezt nem csak a vereség miatt mondom hanem az idei teljesítményünk alapján.Aki elhiszi hogy nyerhet ellenünk és mi asszisztálunk mellé,az nyer.A kp. van a legsz@rabb formában,ezért ültünk fel a szopórollerre megint.DE A KERET ERŐS NEM KELL ERŐSÍTENI!! A hetek hónapok óta semmitérő Pjanic,Matuidi,Cudarado(igaz nem jobb bekk) ,a csere nélküli védelem.Sarri pedig a töketlen taktikájával,eddig ment a 4312,mert muszáj volt,de legalább stabilabb és gólerősebb!1 szem Higuan a 3 csatáros rendszerben Higuain elöl egyedül!Igaz a 2 cstárhoz meg nincs csere..Ezt elbaxta a vezetőség nagyon pláne egy olcsó Eriksent nem elhozni,a harcos Mandzu elzavarása,Can mellőzése ezt a szezont bírta volna még biztos a horvát.Amit felépítettek 10 év alatt egy szezon alatt akarják lerombolni?A nyáron kellene a tőke és megerősíteni a keretet!Nem érdekel ha ezzel károgó leszek,mert ez nem csak egy meccs hanem az eddigi szezon mutatott játéka.A legtöbb esetben ha nincs a szerencse,nem itt tartanánk az biztos!Szeretem imádom a csapatot,de idén nem hiszek a sikerben,mert egyszerűen el fogunk fogyni!

Juventino86 2020.02.08. 22:55:51

@Leram7: Igen, mindenképpen kellett volna igazolni télen, nekem is ez a véleményem.

@Andras74: A címvédés sajnos elég necces lesz. Meglátjuk. A BL-re kellene rámenni, ha azt be tudnánk húzni, akkor el tudnám engedni a bajnokságot. De az mindig lutri, és hát nem is úgy néz ki, hogy ez a csapat BL-esélyes lenne.

Andras74 2020.02.08. 22:56:11

@Giacomo10: ezt inkább nem szeretném elképzelni.

A Lyon ellen ki fog derülni, h mi vár ránk júniusig.

Matteo89 2020.02.08. 22:56:19

@Rivendell: www.youtube.com/watch?v=QzTYO54gVp8
Lefutotta a védőjét. A labdaátvétel után hozta be a lemaradást a bekk.

Zombijuve 2020.02.08. 22:57:01

Ha még egyszer meglátom vagy hallom,hogy Pjanic nélkül nem jó a csapat......! Soha nem láttam benne annyit ,mint amennyit mondtak róla. Nem a gólpassza beszél belőlem. A másik meg ami feldühít az Costa. Nagyon jó játékos ,de könyörgöm egy ilyen sérülékeny játékosra,hogy lehet építeni! Nyáron el kell adni, amíg még lehet! A séfünkről meg ne is beszéljünk . Nem szoktam szidni csapatot, de most nagyon ki vagyok bukva. Forza Juve per sempre!

JuventusFanatikus 2020.02.08. 22:57:18

Felháborítónak tartom, hogy két edző is ült már a padon, de a játékosok egy része ugyanolyan lélektelen játékkal rukkol elő. A legkomolyabb baj a játékosok között van, meg persze a vezetőségben, utána jöhet Sarri felelőssége...

Juventino86 2020.02.08. 22:57:22

Gyerekek, az ugye megvan, hogy ha nem lenne Ronaldo, akkor ennek a szezonnak már reszeltek volna? :(

Szili072 2020.02.08. 22:57:39

Ez egy gyenge meccs volt, Benta és Pjanic bénázása volt a fordulópont az egyenlítő gólnál. Dybala csereként halvány.Már csak abban bízom, hogy a bl ben jobban játszunk és mellénk áll a szerencse. A bajnokság szerintem elúszik , ha a bl -ben továbbjutunk.

Andras74 2020.02.08. 22:58:32

@danimester1: eddig Te sokkal pozitívabb voltál!

Juventino86 2020.02.08. 22:58:54

@JuventusFanatikus: Pjanic az, akinél a leginkább feltűnő, hogy komoly hozzáállásbeli gondok vannak.

FeriGjuve 2020.02.08. 22:59:00

@delpi0823: Sajnos ezzel minddel egyetértek.

ZecH 2020.02.08. 22:59:24

Ezt jol elbasztuk a szar hozzaallasunkkal. Az addig oke hogy az volt a terv (megint), hogy csak annyit focizunk amennyi az 1-0ig kell... de itt nem csak 1 gol volt... Egyedul CR kuzdott megfeleloen vegig. A tobbseg csak akkor amikor mar keso volt. Nehez a rosszak kozul a legrosszabbakat megnevezni, de Pjanic es Sandro rettenet. Cuadrado is szenved hatved poszton latvanyosan es ma Dybala is ritka szarul szallt be. Costa sem igazan hozza a tole elvarhato szintet, raadasul megint megserult, csak a szokasos... Ezzel a hozzaallassal nem nyerunk iden semmit... Surgosen es gyokeresen valtoztatni kell ezen. Nem tudom hogyan... Ezt oldjak meg olyanok akik euro milliokat keresnek evente!

Giacomo10 2020.02.08. 23:00:10

@danimester1: Az hogy nem hoztuk Eriksen-t sokszor felmerül de rákell jönni, nagyon sokan rosszul közelítjük meg ezt a dolgot. Mindig azt hisszük, hogy a Juve-ba akar jönni mindenki, közben ez egy óriási hazugság. Látva a szakmaiatlanságot, nem csodálom, hogy Eriksen nem minkett választott. És ez még jónéhány játékossal így van. Arról nem beszélve, hogy lett megbecsülve és kiszórva pl Mandzu , Can .. Ezzel nem igazán vetünk jó fényt magunkra.

Andras74 2020.02.08. 23:01:51

@Szili072: szerintem a bl-ben tovább megyünk egy kört, és azzal úszhat el minden.

Az izék és a Lazio mindent a bajnokságra fog feltenni. Bl nélkül is necces lenne, pedig rohadt jó a sorsolásunk.

FeriGjuve 2020.02.08. 23:02:20

@Juventino86: Ez így van.Ronaldo miatt állunk ott,ahol.

Juventino86 2020.02.08. 23:02:49

@Giacomo10: Sajnos ez is valós probléma. Amióta Paratici a főnök, megszűnt a méltányos bánásmód a játékosok felé. Can esete még oké volt, nem is erre gondolok. Mandzuval bántak nagyon csúnyán, na az nem kellett volna.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:02:56

@Juventino86: Én ilyenkor Bonuccin sem látom, hogy úgy viselkedne, mint egy kapitány, és űzné-hajtaná társait, nagyon hiányzik Chiellini. Arról nem is beszélve, hogy milyen rossz volt Buffont a padon látni, tehetetlenül....

Juventino86 2020.02.08. 23:04:55

@JuventusFanatikus: Bonucci nem alkalmas vezérnek. Nagyon benne van már a hiba a játékában. Chiellini úgy kellene a szezon végére, mint egy falat kenyér. És nincs mese, a nyáron be kell ruházni. Pogba, Isco, Tonali, stb... Többek között velük is hírbe hozták a csapatot, a három közül bármelyik jelentős erősítés lenne.

Juventino86 2020.02.08. 23:06:14

Nagyon el vagyok keseredve, de már kezd alakulni a kedvem. Elmondom nektek, mi a megoldás. Be kell tolni egy xanaxot. És kb. 15 percre nyomtam be, és esküszöm, kezdek jobban lenni. :D

Andras74 2020.02.08. 23:06:32

Most újra ott tartunk, h elfogyott az előny, de nincs veszve még semmi.
Minden forduló élet-halál lesz.

Ha ez kellett.....

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:06:38

@Juventino86: Egy ilyen lélektelen csapatba Pogba? Kösz, nem.

Juventino86 2020.02.08. 23:08:17

@JuventusFanatikus: Hidd el, nálunk beállna a sorba. Ha ott van Ronaldo, nem meri a kiskirályt játszani. De a lényeg az, hogy nem is feltétlenül Pogba, egy komoly tapasztalattal bíró klasszis középpályás mindenképpen kell. És szélsővédők. És talán Zidane a padra.

Giacomo10 2020.02.08. 23:10:32

@JuventusFanatikus: És mellesleg Sarri-n sem látni a vezér szerepet. Pedig ugyanúgy első éve mint Conte-nak de rajta látni az inter padján mekkora hadvezér. Ott is eldurrantjuk a kliséket , hogy majd a második évében kiütköznek a problémák vele mintha ez is kőbe lenne vésve, de valahogy az ő csapatán sokkal inkább érződik Marottáék keze nyomán a tudatosság, és mellesleg az összetartozás, harcosság, Skriniar, De Vrij, Martinez.. Lukaku igazi vezér. Láttam jó néhány meccsüket idén és a szivem szakadt meg , hogy nem látok hasonlót sem jelenleg nálunk. Ráadásul olaszokkal teletömve. Na de hagyjuk mielőtt megdobálnak , hogy akkor szurkoljak nekik. Mindenesetre ez csak egy vélemény amit most felnagyít a vereség. De akkor is.. lehetne ezt jobban. Sokkal jobban minden szempontból. Megértem, rommá nyertük magunkat eddig, nehéz motiválódni de így kikapni NEM lehet mégegyszer. Ronaldo az egyetlen aki emelt fővel mehet le a pályáról ma.

danimester1 2020.02.08. 23:11:52

@Andras74: felkúrt nagyon a meccs egyrészt!Igen alapból így állok dolgokhoz.Viszont hétről hétre ez megy.Kezdve a szuperkupától!Hogy állhatnak fel-ki ilyen lélektelenül hetente?Mindegy hogy hazai vagy vendég meccs menni kell.Plusz egyfolytában a Bl a Bl a Bl.Könyörgöm ilyen lassú pontatlan semmilyen tili-toli majd lesz valahogy játékkal!?Sarri mi a pöcsért akar ilyen kp.-val 433-at játszatni!?Nincs alkalmas ember hozzá sem technikailag sem fizikailag!Azért mert Costa felépült!?Dybala szinte élete szezonját futja és Costa miatt felállást vált Paulót meg leépíti!?Erre nem fog hosszabbítani,pedig ő sokkal többet ér marketing szempontból is,és a pályán is!Mi formailag a szezon elején voltunk rendbe és a szerencse is mellettünk volt!Erre hozza Sarri a nápolyis sz@r taktikáját a csapat szezon végi leépítésével!Ezt csinálta ott is!Igy nem értem miért nem veszi észre hogy nem megy a 433,a plusz lökés hogy y médiában meg lepippantotta a nápolyit.Szezon végén elhajtanám tuti!Elővenném a Paratici Nedved duót is!Mindegy majd lenyugszom...:-)

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:12:53

@Juventino86: Én imádom Pjanićot, de ez jelenleg nem állapot, amit művel. Belőle még lehetne pénzt csinálni:/ Hoznám Tonalit és Sergejt, fiatal, sikeréhes fiatalok, akik erősítésnek számítanának.

Juventino86 2020.02.08. 23:13:53

@JuventusFanatikus: Fiatalok és sikeréhesek, de nincs meg a kellő nemzetközi tapasztalatuk. Jöjjön közülük legalább az egyik, rendben van. De kell egy tapasztalt klasszis is. Akár Rakitic például.

GGábr81 2020.02.08. 23:16:10

Ez a vereség az én hibám. Hihetetlen, de én még nem láttam úgy győzni a csapatot, hogy Juve mez van rajtam, sőt még úgy sem, hogy meccs napon mez volt rajtam. Ezért kényesen figyelek arra, hogy amikor játszunk, nem veszem fel egyik mezemet sem. Ma kaptam a feleségemtől egy Juve melegítőt... naná felvettem mellé a mezem... ééss. Nem hiszem el. Mostantól minden meccsen Juve mezben nyomom. Engem nem érdekel, de ezt az átkot megszakítom, max idén semmit nem nyerünk.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:16:16

@Giacomo10: Lényegében más a két ember, azaz Sarr és Conte. Ha nem láttam volna, hogy Allegri idejében, hogy állnak a srácok a meccsekhez, akkor én is elővenném Sarrit.

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:17:43

@Juventino86: Csak a foltozgatással megint nem érünk el sokat. Akkor legyen inkább Allan, de a fiatalítást el kell kezdeni.

steven.h 2020.02.08. 23:19:16

Az elmúlt 1 hónapra visszatekintve ez a lyoni párharc egyáltalán nem lesz egyszerű... ha kiesünk akkor azzal a lendülettel kezdjük is előlről egy új edzővel hogy legyen fél éve összerakni valamit a 20-21-es szezonra.....

Rikoo 2020.02.08. 23:19:45

@JuventusFanatikus: Ó dehogynem kell elsősorban kiemelni Sarri szerepét. Az interjúiban is látjuk, hogy neki nagyobb csalódás, ha a gyengén játszik a csapat, mint amikor pontokat hullajtunk.
Ő nem egy győztes alkat, nem egy motivátor. Neki fontosabb a játék élvezeti része, viszont ez nem Juventus kompatibilis.

Andras74 2020.02.08. 23:21:57

@danimester1: szerintem nagyjából így játszottunk az egész szezonban, csak olyan október végéig nem ismerték fel az ellenfelek, h mi az ellenszer.
Most pedig minden csapat ellen megiztadunk, akinek a stábjában van egy kis kurázsi!

Kövezz meg, de én nagyon kíváncsi lennék Maxi véleményére! Lehet,h lenne pár jó tanácsa.
Azt is el tudom róla képzelni, h előre kiszámolta az egész szezonunkat, és nem véletlenül pihen egy évet!

Grinta 2020.02.08. 23:22:12

Annyit még hozzátennék,hogy emlékező tehetséget a népnek.Minden büdös évben eljátsszuk ezt újra és újra,mikor kilátástalan vereséget szenvedünk a bajnokságban,nálunk jóval gyengébb csapat ellen.És abból vonunk le fals következtetéseket.Nem kicsit nevetséges dolog.Az volt évekkel ezelőtt Firenze után,Genoa után,most Verona után.Nem dől össze a világ.Ne legyünk már ennyire gyerekek.
Gratulálok a Hellasnak,teljesen megérdemelten nyertek!Nem szerencséből,mint majd hetek múlva,mikor feledésbe merül ez a kínos fiaskó-majd falsul így emlékszünk.Nem.Csontmegérdemelten nyertek.Javarészt a Mi hozzáállásunk is kellett a kényelmi faktorukhoz-ettől a pofontól majd felpaprikázódunk kicsikét!Forza juventus!

Juventino86 2020.02.08. 23:23:48

@JuventusFanatikus: El kell kezdeni, de lassan és fokozatosan.

Andras74 2020.02.08. 23:24:01

@GGábr81: amelyik nap használtam a mosógépem, nem nyertünk......
Ebben a szezonban hiába figyelek erre, már ez sem használ!

Juventino86 2020.02.08. 23:24:53

@Rikoo: Most mondtad ki az egyik legfontosabb dolgot. Sarrinak fontosabb a foci élvezeti része, de sajnos ugye még ez sem valósul meg minden meccsen, sőt!!! Nyerni kell, minden egyéb dolog másodlagos.

Andras74 2020.02.08. 23:28:09

@steven.h: nincs nagy választék! Poc v Maxi kb.

Szóval, ez nem valószínű.

De amúgy se essünk már ki!

steven.h 2020.02.08. 23:28:36

@Andras74: ha követi a meccseket akkor ő biztosan élvezi elégtétel gyanánt

JuventusFanatikus 2020.02.08. 23:30:26

@Juventino86: Igen, úgy kellett volna. De évről-évre öregszik a keret, és sehol sincs radikális változás ilyen téren, az FFP meg majd szorítani fog rendesen, akkor meg pislogunk.

Andras74 2020.02.08. 23:30:53

@steven.h: ezt nem gondolom róla. Ennél sokkal intelligensebbnek tartom.

Andras74 2020.02.08. 23:33:27

Sarr(n)i az egészre, kollégák!
A dobogó simán meglesz.
Jövőre is hajszol6juk a bl-t.

danimester1 2020.02.08. 23:34:16

@Giacomo10: igen biztosan van benne igazság amit írsz.Tisztában vagyok vele hogy nem egyszerű az igazolás és vannak rajtunk kivül is csapatok.Azoban a keretet elnézve az erősítés ránk fért volna.
@Grinta: Az a szomorú hogy meccsek óta ez van.A mai játékunk (ha lehet annak nevezni) sokunknál kiverte a biztosítékot.Szuperkupa óta ez van,egy -két meccs kivételével.Sarri meg leépíti a csapatot,én így látom,aztán meg a kp. kezd elfogyni...Ééés ez csak a Verona volt mi lesz ha egy fizikailag erősebb csapat jön!?Úgy néz ki mi nem formába jövünk hanem éppen megyünk ki belőle...

simoni 2020.02.08. 23:34:56

@JuventusFanatikus: Allan is 29 már, de adnám. Kellene egy ilyen típusú kp, mint egy falat kenyér.

@Grinta: Teljesen egyetértek. Kevés volt ez a mai produkció, mint Mackó sajtban a brummogás, de minden szezonban előfordul 1-2 ilyen meccs. Ez a Verona is egy jó kis masszív csapat, nem csak mi fogunk izzadni ellenük. A csapatot meg akkor temessük, ha állandósul ez a teljesítmény.

Juvegaspy 2020.02.08. 23:38:41

Hat ez zsenge volt.
Chiellobol kinezem hogy ugy fog visszaterni mint egy allat s kelleni is fog nagyon. Mind1 hogy de Ligtel vagy Bonuccival lesz parban az ő teljesitmenyuk is feljavul majd amen

GGábr81 2020.02.08. 23:40:13

@Andras74: kaptunk ki úgy is, hogy nem volt rajtam mez, de még soha nem nyertünk úgy, hogy volt rajtam mez. 2004 óta. Mostantól minden meccsen lesz rajtam. Kiváncsi vagyok.

Andras74 2020.02.08. 23:42:29

@simoni: szerinted nem állandó ez a "teljesítmény"?
A Fior ellen sem voltunk jók. Előtte Afrika, Lazió......
Ne az Udinese legyen már az értékmérő, hazai pályán!

danimester1 2020.02.08. 23:42:45

@Andras74: én inkább úgy látom kezdünk elfogyni fizikálisan.Nem tud rotálni,mert nincs kivel,hiába van meg a keret.Matuidi,Berna,Ds,a sérülékeny Costa
vagy Rugani csatárcsere nincs is,csak így hirtelen vagy esetleg ifik?Ez itt az alapvető gond meg a 433-as taktika.Oké nem ő játszik,de ez akkoris minősíthetetlen.Szerintem minket ha nem is taktikailag,de inkább fizikailag vertek-vernek meg.A mentalitás szintén hiányos.Mindegy is úgyis majd a szezon végén lesz bizonyítvány osztás...Az elnök Úr helyében én lesétálnék az öltözőbe az biztos.

Andras74 2020.02.08. 23:44:17

@GGábr81: oké, de akkor én minden meccs előtt mosok!
A mezt nem veszem fel, az utolsó, elbukott bl döntő óta!

Andras74 2020.02.08. 23:46:46

@danimester1: nem tudom, mi van a háttérben, de az előadás halovány.
Valószínűleg összetett a baj, és lappangott már egy ideje.

Grinta 2020.02.08. 23:47:42

Bernardeschi kell a középpályára,hogy legyen kreativitás!

Grinta 2020.02.08. 23:48:38

Le kellene igazolni valakit.

Andras74 2020.02.08. 23:49:52

Vesztes meccs után nem esett róla szó, de szerintem DeLigt ma is jól tolta. Nem rajta múlott.
Cr küzdött, csak nem volt játszótársa. Talán Rabiot hozott még értékelhetőt. Kihagytam vkit?

Grinta 2020.02.08. 23:50:07

Állítsák fel a válságstábot!

danimester1 2020.02.08. 23:50:27

@Andras74: Max max. az eredményeket nézi és szörnyülködik.Ő tudta hogy az egyetlen dolog ami számít a győzelem.Szerintem elkortyolgatja a borát egy szivarral és nem gondolkodik semmin.Véleményt meg könnyű alkotni ha megnézi valaki a játékunk.Arra azért kíváncsi lennék én is most mit mondana a srácoknak...

Grinta 2020.02.08. 23:51:30

Paratici hülye,Marotta már! jó.

Juventino86 2020.02.08. 23:52:46

@Grinta: Mondjuk lenyilatkozta most a meccs után nem sokkal Sarri, hogy a csapat nemtörődöm, már-már felületes attitűddel játszott. És látszott is sajnos a flegmázás. Az első gól előtt Bentancur teljesen feleslegesen és nagyképűen sarkazgatott. Sarri azt mondta, hogy abszolút meg kell oldani ezt a problémát, mert a csapat azt hiszi, hogy a győzelmek garantáltan jönni fognak, pedig azt sosem lehet készpénznek venni. Allegri is többször nyilatkozott ilyeneket a vége felé, tehát itt komoly gond lehet a fejekben ezen a téren.

Grinta 2020.02.08. 23:53:12

@Andras74: Azt nem tudom,de gondoltam ilyen zsenibogár gondolatokat Én is betudok irkálni-így másnak már nem kell : D

Andras74 2020.02.08. 23:55:59

@danimester1: szerintem megmentené a bajnoki címet, de azzal ki is dobnánk az átalakulás lehetőségét.

Két lehetőség van:

1. Maxi akkora zseni, h egy lyukas csapattal is mindig nyerni tudott.

2. Egy szuper csapattal csak egy nehezen nézhető játékra volt képes.

Mindenki döntse el maga.

simoni 2020.02.08. 23:56:45

@Andras74: meg gurítottunk idén már 4-et a Cagliarinak, 3-at a Fiornak. Nem állandó a teljesítmény, hanem hullámzó. Ami persze nem jó, de egyelőre még vezetjük a táblázatot. Semmi sincs veszve.

@danimester1: ez viszont helyes meglátásnak tűnik!

Grinta 2020.02.08. 23:57:58

@Juventino86: Utolsó mondatoddal foglalkoznék most érdemben.A megállapítás részével."tehát komoly gond lehet a fejekben ezen a téren" Ritirót Nekik!! : D
Miközben a valóság az,hogy emberi momentum,természetes gyengeség,semmi több.
Nem kell belelátni többet,előfordul.Majd tanulnak belőle.

Juventino86 2020.02.09. 00:01:02

@Grinta: Legyen így, tanuljanak belőle! De a helyzet az, hogy már a Lazio elleni két meccsből, de legkésőbb a nápolyi buktából már lehetett volna tanulni. Miénk volt a meccs, és egy flegma megoldással visszahoztuk őket. Ez a gond itt, és ez mentális probléma. Ritiro nem kellene, Isten ments! :)

Andras74 2020.02.09. 00:01:24

@simoni: ezek Nálad olyan meccsek voltak, amiből arra következtetsz, h jó az irány?

Küldhetnél nekem abból a szerből!

Andras74 2020.02.09. 00:05:38

@Juventino86: kinek kellene rendet tenni a fejekben?

Mester, ez nem a szertáros dolga!

Ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe a Kepa féle esetet, aztán lehet várni a csodát!

Juventino86 2020.02.09. 00:08:12

@Andras74: Sarri nem biztos, hogy alkalmas arra, hogy rendet tegyen a fejekben. Nyáron legkésőbb új edző kell: Maxi is jöhet vissza, de Zidane se lenne rossz.

Giacomo10 2020.02.09. 00:09:23

@Andras74: ne emlékeztess rá, az nagyon meredek volt. Kepa becsicskította Sarri-t ahogy kell, nálunk meg Ronaldo húzza ki az öreget a szarból. Persze nincs könnyű dolga.

steven.h 2020.02.09. 00:11:00

@Andras74: nyilván így van, de tüske is van benne az biztos

Grinta 2020.02.09. 00:11:19

@Juventino86: Azt gondolom hogy az nem úgy működik,hogy egyszer "tanulunk" belőle,és többet nem fordul elő.Sőt azt is gondolom a jelen meccsről,hogy nem volt a miénk,még a vezetés ellenére sem.Lefocizott ma minket a Verona.Ami nem jelenti azt hogy a bajnoki álmaink kevesebbek lennének ettől a momentumtól.Ez nonszensz,és tisztánlátásra lenne szükség.Allegrit imádom,de mikor rikoo azt mondja hogy meccsről meccsre az egyéniségeink villanása ment meg..akkor Maxinál mi volt?Csak a korrektség jegyében.Ennyit kérek.Beleültünk ebbe a mérkőzésbe,és megfázott a seggünk.Ennyi történt.Se több,se kevesebb.Ezért is írtam a két világbajnokunk hiányát-mert akkora marhaságok kerülnek elő sötét felhőként,ami,hát hogy is mondjam.megmosolyogtató.Most éppen nem volt.A többség utálja Őket,pár bevédi..de ettől ezek a mai momentumok nagyobb volumenek.

danimester1 2020.02.09. 00:17:05

@simoni: ha fizikálisan fogyunk el gondolatomra írtál,akkor igen,szerintem azzal vannak bajok.Nézzük meg a játékunk csupa rövid passzolgatás,til-toli előre hátra és mindezt lassan,nincs sebesség a csapatban.Ami elviekben alapvető kell legyen a magasan feltolt védekezés( ezt meg azért nem érzem mert nincs útközőnk-labdaszerzőnk vagy Matuidi lenne az!?

Giacomo10 2020.02.09. 00:24:58

@Grinta: @danimester1: Ez a szezon akkor ment el amikor Paratici kezébe került az irányítás, és Sarri b tervként lett nyíltan kinevezve. Ezzel együtt járt, hogy senkit nem kapott a rendszerhez, kuss volt a neve. Közelebb voltunk a BL-hez pár éve és egyre távolabb kerülünk tőle. Biztos vagyok benne , hogy idén a 8 közé sem fogunk jutni. Ami a legrosszabb , hogy a scudetto is elkezdett távolodni. Várhatjuk Pogba-t de ahogy írták , minket is szorítani fog az FFP és senki nem lesz olyan hülye , hogy az amúgy is szar játékosainkért jó összegeket fizessen. Costa? Ilyen háttérrel ki vinné el őt pl? Csak magunknak és a vezetőség rossz döntéseinek köszönhetjük azt ahol most vagyunk. Pozitivum viszont , hogy Ronaldo-nak köszönhetünk pár mentést. Egy 35 éves embernek, akinek valljuk be , a Juve semmit nem jelent, legalábbis annyit biztos nem mint a saját rekordjai. A következő mercato-n sok minden fog múlni, de valahogy azt érzem, hogy alattomosan az Inter minden szempontból megfog minket előzni, ha idén még nem is ( ami nem biztos) jövőre már simán. Nekik kb 2 szélső hiányzik egy bomba csapathoz és a scudetto-hoz, nekünk meg vagy 3 klasszis a BL-hez. Viszont túlságosan öregedik a keret, ezt nem fogjuk tudni megoldani egykönnyen. Lehet várni Chiellini-t is , minden tiszteletem az öregé, de sok vizet nem fog már zavarni a legmagasabb szinten ilyen sérülés és ennyi kihagyás után idén.

simoni 2020.02.09. 00:44:08

@danimester1: Igen, erre gondoltam. Korrekt, amit írsz.

@Giacomo10: elment a szezon? Ránéztem a tabellára, 23 meccs után még vezetjük... Nem jutunk a 8-ba? A BL-ben azért kicsit magasabb szinten lesz a motiváció, mint egy olasz kupa meccsen, arra mérget vehetsz! A vezetőség kritikája viszont többnyire ül sajnos.

Giacomo10 2020.02.09. 01:19:41

@simoni: nálam elment mert a fő cél, vagyis a BL kb elérhetetlen távolságban van.

simoni 2020.02.09. 01:37:55

@Giacomo10: Ez viszont már a szezon előtt köztudott volt. Ezzel a középpályával meg cseresorral egy Klopp se csinálna belőlünk favoritot.

Outsiderek vagyunk, de nem totál sansztalanok. Ha a Pool kipottyan, a többi ellen bármi megeshet. Barca, Reál, Bayern, City sincs most a topon. Meg eleve hatalmas a mákfaktor a BL-ben.

Grinta 2020.02.09. 07:10:15

@Giacomo10: Itt kicsit sok mindenbe mentünk bele.Vége a szezonnak.Kész.Írásod összeszedett,mégis meg kell kérdeznem.Te hány éves vagy?
Dőreség olyan következtetést levonni még februárban is,hogy a Champions esélyeink a nullával konvergálnak..hiszen még pályára sem léptünk.Ha nulla is lenne-akkor sem lenne vége a szezonnak megjegyzem,ugyanis az nem csak a CL-ből áll.Ott a bajnokság,és a kupa.Mellesleg közel sem nulla,simán benne lehet egy döntő is.Azon legutóbbi két döntős szereplésünk előtt sem néztünk ki jobban.
Amit Juventus-zinter kérdéskörben írsz,az nagyon helytálló!Nekünk három ember kell a CL-hez,Nekik kettő a Scudettóhoz.Ennyivel vagyunk sokkal jobbak.Ez nyilván csökkenni fog,és ne legyen kétsége senkinek afelől,hogy a zinter lesz az a csapat aki ledönt minket a trónról.Ott üldögélni sem lehet a végtelenségig.Ezt jó egy éve megmondtam körülbelül.Marotta választhatott volna bármely csapatot..azt választotta.Nem véletlenül.Ő egy futballfejlesztési igazgató gyakorlatilag.
Öregedéssel véleményem szerint pont csínján bánunk,még nincs baj ezen a téren.Azért látható egy formálódó,korban szép mag,ahhoz csak párat kell igazolni minden évben.De Ligt-Bentancur tengely adott,talán ide vehetjük Demiralt,aki most rehabon van-azt majd látjuk még-ahhoz jönnek akik jó korban vannak:Wojtiech,Alex Sandro,Pjanic,Rabiot,Dybala.Most mondhatjuk hogy ez nem sok játékos-Én magot írtam!Érkezik példának okáért Tonali,visszahozzuk Pellegrinit,megjegyzem itt se volt soha : D de azért bal kettő csak kellene : ) előbb utóbb lehívjuk az opciót Orsolinire(talán/gondolom),ezen kívül bankot robbantunk egy sztárjátékossal-bizonyosan dolgoznak rajta! ugyanis az a csapat,amelyik leigazolja Cristiano Ronaldot két éve 100valamennyi millió euróért,tavaly a védőtehetséget 75 millió euróért,az komolyba játszik ezen a nyáron is.És máris jól áll a dolog,még futballmenedzser sem kell hozzá.Kulusevskit még nem is említettem.
Más topcsapatnál sem jobb a helyzet.Pontosabban egynél igen,a Liverpoolnál.de amilyen gyorsan változik a futball,amilyen gyorsan felültek a trónra,ne legyen kétségünk,le is lehet esni pontosan ugyanennyi idő alatt.Két kulcsjátékosért bejelentkezik a Real Madrid-Barcelona duó,helyükre rosszul igazolnak,egy fontos poszton történik formahanyatlás,+Milner-Henderson megöregszik-és annyi volt.Ezen a szinten is ilyen kicsin múlik.

Grinta 2020.02.09. 07:15:14

@Grinta: Plus azt gondolom,távozótól függetlenül érkezik majd nyáron egy csatár,a támadó harmadba.

Baggio73 2020.02.09. 07:20:21

Na, most hogy aludtam egyet a meccsre: mi a bánatos f@sznak hozták ide ezt a csikrágó, láncdohányos szarrit?
Szarriball - mi a szar az? Itt van a bagós már fél éve, a hat hónap alatt láttunk összesen kb. 3 meccsnyi jó játékot!
Takarodjon szarri!!!

Grinta 2020.02.09. 07:32:25

@Baggio73: Értékes gondolatok,ebből lehet építkezni!

2020.02.09. 07:49:00

@Grinta: :DDD. Az írásodat pedig köszönöm!

Grinta 2020.02.09. 08:16:57

@Holloka: Melyiket? Kicsit oda is szólt:összefosom magam,szégyen.. naa

del pipi 2020.02.09. 08:21:35

@Grinta: Na Zsenibogárkám legalább volt egy két jó írás itt ami feldobta a reggelem, kösz! :) Végig olvasni már megint ezt a végtelenül negatív lajstromot...hát legalább annyira elfáradtam mint attól a néhány tényleg kutyaszar meccstől amit idén játszott már a Juve(NAP,FIOR,VER) de azért azt állítani hogy most már tényleg itt mindennek vége. Elment a scudettó, a kupa és a BL-ről ne is beszéljünk, tényleg vannak ám itt épületes vélemények, gratulálok! De ha megengeditek szeretném elmondani hogy én még kajak pozitív vagyok a csapattal és Sarrival kapcsolatban. vannak olyan dolgok amit nem értek, pl ez a4-3-3 erőltetése amikor már régen bevált a 4-3-1-2, mind védekezésben mind labdatartásban stabilabb. Én nem akarom mindig azt keresni ki a hibás, de azt szeretem mindig elmondani ki volt nagyon jó: Ronaldo egyértelmű, piszok jó formában tolja, erre most rá kéne ülni. De Ligt megint nagyon jó volt, és Rabbiot bár most nem volt annyira jó de tetszett. Jön a Milan elleni olasz kupa és most már azzal kell foglalkozni, és most majd mindegy mit játszanak a riválisok, de van egy olyan érzésem hogy lesz ma még pont vesztés. Hogy tudtok itt páran a Juvénak szurkolni ilyen negatív hozzáállással? Hiszen ez a csapat a nagy győztesek múltjára tekint vissza! Na oké, nekem most lesz egy Spártai tesztem 10-órától, kihajtom az összes mérget magamból! FORZA JUVE!

2020.02.09. 08:42:18

Félelmetes amúgy, hogy mentálisan mennyire gyenge a csapat idén. Nagyon imádkozzunk, hogy CR formája kitartson, mert ha ős is visszaesik és Dybala sem brillírozik, akkor nagyon csúnya dolgok jöhetnek még.
Kíváncsian várom, hogy a Lyon ellen milyen hozzáállást látunk.

Ill. egy apró kérdés: biztos h Sarrira akarjuk bízni Kulusevski és esetlegesen Tonali beépítését és fejlődését?

Quentin_KR 2020.02.09. 08:51:46

@Juventino86: én sem vagyok elégedett Sarrival, de hogy mégegyszet Allegri... Isten ments!

Andras74 2020.02.09. 09:02:02

Nem gondolom, h itt lenne a világ vége. Nem is utaltam erre.
De, a viharfelhők gyülekeznek, és időben kellene reagálni. Ennyi.

Ja, és Del Pipinek kellemes "szenvedést" mára!

2020.02.09. 09:06:19

@Grinta: Jó, jó, igazad van :)

DegerFaCan 2020.02.09. 09:17:39

Szarul ment a csapat nagy részének, a taktika/felállás sem sikerült jónak (magyarán mint edző mint játékos szar napot fogott ki míg) a Verona ihletett formában. Két kapufa, ideoda pattogott labdabol rúgták az elsőt meg persze rögzített helyzet után (szögletnél az volt ért kb) a másodikat nincs miről beszélni. Ilyenkor szarul kell játszani remélem ramentek az erő létre így télen, mert kelleni fog a tavasz végére. Pá mindenkinek.

venember83 2020.02.09. 10:25:31

@hellan: kölcsönben kerüljenek az Interhez, ha nyártól még Conte lesz az edző ott? Érdekes ötlet.

danimester1 2020.02.09. 10:28:20

Kicsit higgadtabban...Számomra továbbra is érthetetlen a csapat mentalitása,ennél már csak a fizikális állapotunk a szörnyűbb.Másik dolog amit nem értek hogy a szezon 3/4-ben ment és működött a 4-3-1-2,igaz ott nem találta meg a megfelelő embert az "1"-es posztra a csatárok mögé.Majd váratlanul meghúzta hogy legyen pályán Dybala,elöttük CR-Higuain,igaz Paulo és Cristiano amolyan szabad poszton mozoghatott.Ment a játék,nem olyan Sarriballosan(az mi!?),de ment.Felépül Costa,ezzel előveszi a 4-3-3-at,ha már felépült Douglas és gyors használjuk ki alapon(a gyorsaságát,ami a gyors letámadófocihoz kellene,de társak nélkül...),de! ezzel egyúttal Dybala mint csere csatár kap helyet.Ez a felállás azért rossz,mert nincs emberünk hozzá,az okokat tudjuk,sőt feljebb írtam szerintem miért nincs és miért nem működik.Azoban semmi baj,erőltetjük.A srácok mentalitás problémájára nem tudom mi lehet a megoldás,de gondolom közre játszhat az is ahogy elbántak Mandzukiccal,majd kölcsön adták Can.A sportigazgatóink munkája a téli mercaton gyakorlatilag nulla volt.Leginkább ezt a tavaszi szezonzra kellett volna valami vész megoldás.Miért!?Ha nem látták hogy ez a keret erősítésre szorul,akkor nagy a baj.Can miért nem kaphatott lehetőséget?Eriksen lerágott csont,de lett volna még lehetőség igazolni ha mást nem azért hogy Sarri pihentessen.(pl. Rakitic,Vidal) Persze tudom könnyen FIFÁzok vagy managerezek itt a billentyűk mellett,de számomra ez marad rejtély és nem feltétlenül azért mert olvastam pletykákat hanem szükség lett volna.A kezdő kp. Pjanic-Bentancur-Rabiot nem tud pihenni és ütköző labdaszerző játékos nélkül hiába tolja fel a védekezést,"átszaladnak" rajtunk.A védelem ami egyedül középen meg van a jobb-és baloldal hiányos,csatárcsere nincs.Nem hiszem el hogy ezt senki nem látta,látja.Alapvető problémánk hogy a csapat fárad és minőségben nincs alternatíva szinte egyik posztra sem.Kétséges az is hogy egy nyári mercato alatt ezt megfelelően lehet orvosolni.A jelenlegi csapat nekem a 2011-es Milannak tűnik és ne érjen senkit meglepetésként ha a szezon bukta lesz,elsősorban az exnápolyis bagós miatt aki továbbra is maradt nápolyi szurkoló.Szurkolóként természetes hogy győzelmet várok mindig,ami amúgy is szeretett klubunk alapelve.Tisztában vagyok vele hogy emberek alkotják a csapatot és nem gépek,sőt el tudom fogadni a vereséget is,de nem ilyen hozzáállással és mentalitással.Tegnap a spori is velünk volt,mert az a les amit elvett talán egy hangyapöcsnyin múlott,erre kitették az arcot és nyitott szájjal mentek be a sűrű f@szerdőbe.Természetes hogy mindig nem lehet nyerni és előbb-utóbb lesz hullámvölgy a fáradtság miatt.Sajnos ez a hullámzás jellemző az egész szezonunkra egy-egy meccs kivételével.Szeretném végre látni a sokszor hangoztatott "tanulunk a hibáinkból" szlogent,amit a mentális hozzáállással kezdhetnénk.

danimester1 2020.02.09. 10:46:30

Folytatva a gondolatokat.Ha a mentalitásunkat rendbe tennénk,azzal már nagy előrelépést tehetnénk a javulás útján.Ettől persze a fizikális problémák még nem oldódnának meg,de jobban működne a dolog.(pl. Verona tegnap vagy a kutyasz@r formában lévő kukások)Sarri akinek a feladata lenne ezt lekommunikálni velük,majd ha van bevált felállás azt megtartani és nem hétről-hétre átvariálni azt.Nem tud velük kommunikálni?Szerintem a játékosok tudják játszani a focit,mert bizonyították még ha csak egy-egy meccs erejéig,de tudják.(ami nagyon kevés egy Juve szintű csapattól!)Képesek a "nagyok" ellen motiváltan,sőt ha kell extra motiváltan játszani,akkor a kicsik ellen miért nem megy!?A kérdések száma gyarapszik és sajnos több marad megválaszolatlan.Szerintem a nyáron a szezontól függetlenül nagytakarításra lesz szükség, kezdve az edzői poszttal.Amit még évek óta látni hogy a csapatrészeket sosem sikerül kb. egyformán erősíteni.Azért mert vagy a védelem extra és a kp. szar,esetleg elöl nem vagyunk meg,de valahol mindig van egy kicsi probléma a gépezetben.Leírom mégegyszer ezt nem a tegnapi meccs miatt írom hanem a szezon eddigi mutatott játéka miatt.Elmarad a "márciusra kell csúcsformába lenni",sőt...Könnyű rávágni hogy az eredmények!Igen! Azok eddig jöttek úgy ahogy,de most már azok is el-elmaradanak.Innentől pedig csak nehezebb lesz,mert bajnokik,kupa,Bl ami sorozatterhelés és fizikailag nem vagyunk a topon.Remélem felül tudunk kerekedni a problémákon.
A Juventus akkor is kedvencem lesz és Forza Juve per Sempre!

danimester1 2020.02.09. 11:01:27

@Giacomo10: Igen!Szerencséjére!Sőt ha megfelelő játszótársai lennének még többre is képes lenne Cr.Azonban Ramsey,Matuidi erre képtelen,de a sérülékeny Costa is elmarad ,aztán Pjanic,Rabiot és Bentancur sem képes felnőni hozzá.Dybala aki szintet tud hozni,de őt meg inkább padmelegítőnek használja.Itt eszembe jut mikor olvastam a hozzászólásokat,hogy "mi lesz ha elhagy minket a szerencse"...A választ megkaptuk a szuperkupában és most már a bajnokikon is.A lilák ellen is csak a két megítélt büntető húzott ki a lekvárból,DeLigt gólja már nem volt mérvadó,Kukások,Lazio és Verona meg a hab a tortán.Szerintem Sarri egy szezonos edző lesz a Juventus padján,legalábbis remélem,elviekben a nyáron lesz alternatíva és remélem nem Guardiola lesz,aki eurómilliókat elköltve is csak szenved.

pedronegroo 2020.02.09. 11:08:25

Nagyon kíváncsian várom hogy mi fog kisülni ebből az egészből, az mondjuk egyáltalán nem zavarna hogy most szarok vagyunk ha látnám hogy tartunk valahová és hosszútávon újra nekünk fog állni a zászló, de most csak nézek ki hülyén a fejemből....

danimester1 2020.02.09. 11:18:25

@pedronegroo: ez az!Nem látni hogy hova tartunk!Nincs játékunk,sebességünk és motiváltságunk.Ez részben a játékosok hibája,de szerintem a "mester" nagyobb részben benne van.

Andras74 2020.02.09. 12:43:10

@danimester1: nem lepne meg, ha Didi jönne az EB után, és ezért kellett Sarri egy évre. Maxi pedig átveheti a kakasosokat.
Azt nem tudom, Zizu szénája hogy áll jelenleg, de Őt sem zárnám ki.
Persze, ez csak találgatás. Az is lehet, h marad a Bagós még 20 évig.

dobor norbert 2020.02.09. 12:49:53

Na most vagy nem voltam ügyes és rosszul küldtem el az írásom,vagy volt benne ami másnak nem tetszett!? Ha az utóbbi akkor kérnék segítséget,h átfogalmazzam ami nem felelt meg a szabályoknak és magyarázatot,h miért nem! Köszönöm!

Apuleius 2020.02.09. 19:06:18

@dobor norbert: A pozitív hozzáállásod rendkívül szimpatikus, de az égvilágon semmi sem jogosít fel arra, hogy definiáld, milyennek kell lennie egy "igazi szurkolónak", ezzel azt állítva, hogy a más véleményen levők nem azok. Mindenkinek jogában áll leírni a véleményét, egészen addig, míg az nem személyeskedésben és kötekedésben merül ki. A jövőben próbáld úgy megfogalmazni a sajátodat, hogy a "negatív hangnemben" megszólalókat nem nevezed "birkának" vagy éppen "szűklátókörű barmoknak", illetve úgy általában nem üzengetsz azoknak, akik esetleg mást gondolnak, nem minősítgetsz másokat azért, mert a véleményük eltérő. Sajnos ez már a nagyon sokadik ilyen kirohanás volt, s egész egyszerűen elég belőle. Felesleges heroikus, pozitivista kommandót játszani, bárkinek szíve joga, hogy pozitívan vagy negatívan lássa a Juventus jelenlegi helyzetét. Írd le a véleményed, legyél pozitív, ez dicséretes dolog, de ez az egész ne másokról, mások véleményéről szóljon.

dobor norbert 2020.02.09. 19:26:45

@Apuleius: Köszönöm,h szántál rám pár percet!
Nem neveztem meg senkit,csak leírtam a véleményem. De Ti hozzátok a szabályokat nincs értelme vitáznom. Elfogadom. Nekem a Család után a Juventus a legfontosabb. Majd másképp fogalmazok,h mindenkihez eljuthasson a mondanivalóm!

Apuleius 2020.02.09. 19:34:25

@dobor norbert: Nincs mit, s előre is nagyon szépen köszönöm! Továbbra is szívesen vesszük a hozzászólásaidat, a véleményedet, de kérlek ne minősítgess senkit az eltérő véleménye miatt. Itt mindenkinek fontos a Juventus, ne vitassuk el másoktól, hogy ugyanannyira szereti ezt a klubot. Ki negatívan, ki pozitívan látja a jelenlegi helyzetet, de ennek oka nem abban keresendő, hogy a negatívan hozzászólók szeretete kisebb lenne. Egy családban is ki így, ki úgy szeret.

dobor norbert 2020.02.09. 19:42:52

@Apuleius: Túltárgyaltuk,minden világos! Világbéka!

del pipi 2020.02.10. 04:49:05

@Andras74: Köszi! Meg volt, fasza és tanulságos volt! :) @dobor norbert: Hehe! Rossz vagy, nagyon rossz! Pedig azt hittem én vagyok a Public Enemy number one! :)

dobor norbert 2020.02.10. 06:39:16

@del pipi: Pipikém! Szerintem nem rossz,hanem racionális. Amilyen Te is,ilyen a mi generációnk. Ezért cimbizgetek Veled is! Mindenki láthatja,olvashatja,véleményezheti.

del pipi 2020.02.10. 11:11:38

@dobor norbert: Na jó de nem tudom mit írtál, csak azt hogy Apu lecsapott mint gyöngytyúk a takonyra. Mondom is magamban ez a Norbikém nagyon megbokrosodhatott ! Amúgy meg igaza van a főninek nem erőltethetjük rá senkire a ZEN templomát, a mienk pedig életforma Barétom, ott kezdődik hogy 1000 évesen is sportolunk! Értesz engem?

dobor norbert 2020.02.10. 11:30:04

@del pipi: Persze,h értelek!Le is írta és idézett belőle,amiért hálás vagyok neki,h miről írtam. Nem is akarok ezzel vitázni,ez így korrekt. Csak néha bosszant,h milyen felületesen ítélnek meg itt negatív kimenetelü mérkőzéseket és nem látják a dolgok egészét. Nem küzdök ellenük,elengedtem. Te is én is túl sokat láttunk már,ez néha nem előny,de hasznos tapasztalat! Szóval az ég kék,a fű zöld,szeretem a Csapatot így ahogy van!Csavargyáros Barátomnak szeretettel!

Apuleius 2020.02.10. 12:11:52

@del pipi: @dobor norbert: Srácok, szép dolog a barátság, de maradjunk a Juventusnál és az adott poszt témájánál, ne offoljunk szét mindent.

del pipi 2020.02.10. 12:47:32

@Apuleius: Akkor figyelj Apu! FOR-ZAAAA JUVE! FORZA JUVE! FORZA JUVE!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása