A Fiorentina elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Napoli otthonában elszenvedett vereséggel megszakadt a Juventus százszázalékos sorozata az új esztendőben, s a bajnoki címvédő elszalasztotta a lehetőséget, hogy hat pontra növelje előnyét a zsinórban háromszor is 1:1-es döntetlent játszó Interrel szemben.

A jelenlegi szezon során a Fiorentina nem nyújt túl acélos teljesítményt, az eddig lejátszott 21 forduló során aratott 6 győzelmével, 7 döntetlenjével, valamint 8 vereséggel 25 pontot gyűjtött, így a tabella tizenharmadik helyén áll.

Maurizio Sarri keretéből továbbra is hiányzik Giorgio Chiellini, Merih Demiral, Sami Khedira és Danilo, azonban Mattia de Sciglio újra bevetésre készen várja az összecsapást.

Emre Can és Marko Pjaca a téli átigazolási időszak utolsó napján hagyta el a Juventus, előbbi a Borussia Dortmund, utóbbi az Anderlecht kötelékében fejezi be a szezont.

A két csapat legutóbb a bajnokság harmadik fordulójában Firenzében mérkőzhetett meg egymással, azonban a felek nem bírtak egymással, így a találkozó gól nélküli döntetlennel zárult.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, De Ligt, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Coccolo

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 12:30-kor kezdődő mérkőzést a DIGI Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7615449778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2020.02.02. 11:03:42

Megítélésem szerint 4-3-3-ban kellene felállni, Costával a bal szélen, középen Higuval, Ronaldo pedig a szélről úgyis befele játszana, illetve be tudna húzódni a befejezésekhez. Az elmúlt meccseken nem nagyon volt szélessége ugyanis a játékunknak.

2020.02.02. 11:35:39

Szczęsny, Alex Sandro - De Ligt - Bonucci - Cuadrado, Pjanić - Bentancur - Rabiot, Ronaldo - Higuaín - Douglas Costa

Juventino86 2020.02.02. 11:37:59

@Holloka: Igen, így is lett. :D Nem tudom, hogy a többiek hogy gondolják, de ha Costa egészséges, akkor egyszerűen muszáj kezdenie. Olyan sebességet és technikát visz a támadásokba, amit ki kell aknázni.

Juvegaspy 2020.02.02. 11:39:20

@Juventino86: ezt szepen osszeraktatok Sarrival :)

2020.02.02. 11:40:15

@Juventino86: Én is így vélem, ha nem lenne ilyen sérülékeny, hatalmas erősítést jelentend, és mikor a pályán van, különbséget tud jelenteni. A Lokomotiv ellen lőtt találata nálam a szezon gólja eddig, pedig a Dybala-bomba se volt semmi.

Kukszi 2020.02.02. 11:44:19

@Juventino86:
örülök tudtál beszélni Sarrival! Megjött az esze :D
Korrekt felállás Dybala beszállva második fèlidőben hozhat majd új lendületet ha szükséges.

Juventino86 2020.02.02. 11:46:11

@Kukszi: @Holloka: @Juvegaspy: Látjátok, szóljatok nekem, és beszélek Sarrival. :D :D Viccet félretéve, adja magát ez a felállás, és most a középpálya is egészen tetszetős. Costánál tényleg csak az a baj, hogy ritkán egészséges. :(

dobor norbert 2020.02.02. 11:48:02

@Holloka: Épp most néztem a kezdőt és lájkolom.
Azinter kicsit szenvedett ellenük a kupában,de szerintem is hozható a meccs ezzel a kezdővel! Remélem,h olya játékkal nyerünk amire a szigetországban is csettintenek;) Ha meg nem akkor Isten óvjon minket a betelepült brittek haragjától!

dobor norbert 2020.02.02. 11:50:11

@Kukszi: Remélem,h a második félidőben már nem kell izgulni! Azt várom amit a kupában hoztunk!

Kukszi 2020.02.02. 11:50:15

@Juventino86: :D
Tudod miért dől ki állandóan ?
Mert nem szed Béres Cseppet :D

2020.02.02. 11:50:37

@dobor norbert: Akkor vigye el őket a Fene-Mumus :D

Juventino86 2020.02.02. 11:53:15

@Kukszi: Így van!!! Írjunk neki, hívjuk fel erre a figyelmét. :D

del pipi 2020.02.02. 12:00:39

Bármennyire is szeretem Costa játékát, azért nem kell ám őt túl misztifikálni ugyanis amióta be be áll és játszik semmi korszakalkotót nem tudott letenni az asztalra, csak momentumai vannak. De az nem jelenti azt hogy nem drukkolok neki nagyon, hiszen piszok jó spieler. Még mielőtt azt hiszi valaki hogy Sybala miatt mondom, hangsúlyozom Sarri látja az aktuális formájukat a fiúknak, és mindenkinek játszania kell! Forza Juve! Nyerjünk!

JuventusFanatikus 2020.02.02. 12:03:51

@Juventino86: Sarri nyilatkozatából kiindulva ez még lehet 4-3-1-2 is.

Juventino86 2020.02.02. 12:06:34

@JuventusFanatikus: Így igaz, utalt arra, hogy Costa esetleg a csatárok mögött kapna szerepet.

JuventusFanatikus 2020.02.02. 12:11:02

@Juventino86: Most ez egy tökéletes lehetőség lehet arra, hogy próbálgassa ott, mert a Fiorentina védelme valami iszonyatosan gyenge, mivel se Milenković, se Cáceres nem játszhat, és még hétköznap meccsük is volt. Nekem nagyon tetszett a Roma elleni taktika a Coppában Costával, azzal többet tudnánk elérni, mint ha a csatárok mögött szerepel. Egyébként Costa témában @del pipi: Kollégával érték egyet.

dobor norbert 2020.02.02. 12:17:47

@JuventusFanatikus: Csatlakozom. Azt láttam én is a kupa meccse,h mi meg tudjuk oldani akár gálázva is. De mindegy,h milyen lesz csak hárompontos legyen! Külömben a jön a F,,-M"!

dobor norbert 2020.02.02. 12:18:35

@Holloka: Korrekt Kolléga úr! Hajrá!

dobor norbert 2020.02.02. 12:21:48

@del pipi: Nahát üdvözöllek Amigo! Csak az érzelmes szúrkolás! Meccs után okoskodás,elemzés meg Fantasztikus úr feladata!
Becsuktad a konyhaablakot????;) Kumpel?

del pipi 2020.02.02. 12:24:16

@dobor norbert: Forza Juve Norbikém! A meccsre minden tiszta! :)

danimester1 2020.02.02. 12:36:14

Forza!!Ezek az időpontok hihetetlenek!Lehetne egy időben mind.Tetszik a felállás és remélem eredményes is lesz.Elviekben a lilák nem okozhatnak gondot én egy sima meccset várok 2:0 vagy 3:0,igaz ha több annál jobb!A nápolyi siklást javítani kell!

patrik1112 2020.02.02. 12:43:49

Pjanic ebben a szituban hogy nem volt kepes eltalalni a labdat...

danimester1 2020.02.02. 12:54:31

Az látszik hogy akarunk,de egyelőre ez csak nyögés.A lilák egyértelműen a védekezésre és a kontrákra rendezkedtek be.Tőlünk gyorsabb játékra lenne szükség több mozgásra és jobb helyezkedésre.Szerintem ez az első negyed óra mérlege.

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 12:58:31

A védelmünk jobban működik, de a játékunk még mindig mellőzi a koncepciót. Mindenképpen jobb mit a kukások ellen, de ez szerintem még rendkívül izzadtság szagú!

vágóistván 2020.02.02. 13:07:11

a 14. ellen eddig volt 1 azaz egy darab kapura lövésünk.annyira nem tudom megérteni hogy mi miért nem tudunk darálni mint a többi nagy csapat.papíron iszonyat jó keretünk van.

danimester1 2020.02.02. 13:09:02

A VAR vak ismét!Hihetetlen hogy nem néznek vissza semmit ami a 16-on belül történik.CR-el szmben már kétszer is!Bonucci jogosan reklamál igaz ez egy felesleges sárga...Maradt ugyanolyan kritikán aluli a játékvezetés a Seriaban...Ne hogy hentelés legyen a vége!

danimester1 2020.02.02. 13:10:36

Besz@rás legalább a kezezésre talán befújja visszanézés után...

danimester1 2020.02.02. 13:12:00

Cr!!!BEVERI ÉS ZSINÓRBA MEG LESZ A 9.MECCSÉN A GÓL !!!

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 13:21:52

@danimester1: Könyörgöm! Ronci rohant bele a védőbe, a Pjanic elleni is nagyon kétes volt....

Leram7 2020.02.02. 13:23:24

Meddő labdabirtoklási fölény, gyenge támadójáték.

Jól indult a meccs, de aztán 5p után gyenge lett.

Rabiot nagyon tetszik, hasznos, kár hogy támadásokban nem olyan aktív.

Higuain nem jó. Costa nagyon körülményes, pedig jó dolgokat csinálhatna.

Cuadrado nem rossz. Pjanic ma is halovány.

Fior jól védekezik. Talán a második félidőben sikerül eldönteni.

JuventusFanatikus 2020.02.02. 13:25:38

@Génmanipuláltházikecske: Egyszer azért Igor úgy földhözvágta CR-t, mint annak a rendje:)

Juventino86 2020.02.02. 13:25:57

Én amúgy látom a koncepciót, csak nem vagyunk elég élesek a beadásoknál és a kulcspasszoknál. Costa valóban szélsőt játszik, és nyomja is befelé a labdákat. Jól látható, hogy ilyenkor Ronaldo is jön a kapu elé. A beadások nem jók, és kicsit lassan is játszunk, szerintem ez jelenti a gondot. Ha gyorsabb lesz a passzjáték, akkor szerintem jobban tud Costa és a középpályáról gyakran felfutó Bentancur bontani, és akkor jönni fog a második. :)

Kukszi 2020.02.02. 13:28:29

Félidő 1:0
Akar a csapat az látszik, agresszívan védekezik a fio már már túlságosan is.
Gól jogos volt.
Higany súlytalan nekem, egy Dybala csere beleférne.
Védelem jól működik, azért Szczesny mutatott 2 szép védést.
Chiesa nekem nagyon unszimpatikus, csunyi!
Rabiot hasznosan játszik és egyere jobban hasznàlja a fizikai adottságait test a test elleni párharcokban. Bentancur továbbra is hajtós küzdős bár nem brillírozik most.
Sokat erősödött tavalyhoz képest.
Costa gyors mint mindig es jól is cselez befelé, szerintem ebből egy gólszerzési lehetőség lesz még második félidőben.
3-0 tippelek a végén

JuventusFanatikus 2020.02.02. 13:29:42

@Juventino86: Nem kell aggódnunk, mert a második félidőben nem bírja ezt a kiscsapatos játékot nyújtani a Fior, és akkor mindjárt szebb lesz a játék képe is.

Juventino86 2020.02.02. 13:31:28

@JuventusFanatikus: Legyen így!

Amúgy nem értem, hogy sokan mit láttak régebben Chiesa játékában. Semmi extra, nulla a gyerek eddig.

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 13:34:19

@JuventusFanatikus: Csak hát ha valaki szereti egyből földhöz vágni magát, onnantól nehezen ítélnek bármit, beleértve a Pjanic esetét is. :D

JuventusFanatikus 2020.02.02. 13:35:47

@Juventino86: Lehet összehasonlítani, hogy Kuluševski mit tudott a Juventus ellen produkálni, és Chiesa eddig mire képes... Az biztos, hogy minden unszimpatikus jellemzője előjön most, mert tudással nem tud érvényesülni. Engem konkrétan idegesít a csávó, akárcsak Matuidi tevékenykedése:D

JuventusFanatikus 2020.02.02. 13:37:39

@Génmanipuláltházikecske: Szerintem két különböző szituációról beszélünk:)

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 13:40:55

@JuventusFanatikus: Megeshet, én arról beszélek amikor először rohant a bíróhoz. Viszont pjanic esete is rátett, na mindegy.

Dybala2379 2020.02.02. 13:41:11

Imádom a szögleteinket

Nathas 2020.02.02. 13:43:39

Bár tudnám, hogy Higany mit keres Dybala helyett a pályán...

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 13:44:44

Nagyon tartalékolunk, de hogy miért????

Nathas 2020.02.02. 13:46:05

@Génmanipuláltházikecske: ez nem tartalékolás, csak a vasárnap déli pörgés

JuventusFanatikus 2020.02.02. 13:47:11

@Génmanipuláltházikecske: Igen, akkor másra gondolunk, mert volt két eset, amit Te mondasz, az tényleg nem volt komoly szabálytalanság.

2020.02.02. 13:47:48

Ez az Igor egy vadállat

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 13:47:51

@Nathas: Hát a fior jobban pörög mint mi.

Nathas 2020.02.02. 13:52:02

@Génmanipuláltházikecske: a nagy csapatok átka. Nehéz egy középszerű ellenféllel szemben pörgetni magad ilyen lehetetlen időpontban.

JuventusFanatikus 2020.02.02. 13:58:05

Csak nekem tűnt úgy, mintha Gonzalo kicsit sírna?

danimester1 2020.02.02. 13:58:46

Remélem nem baxjuk el!Ez a játék kevés lesz,elég ha egyszer jól eltalálnak egy lövést.Nagyon kevés a jól megjátszott labda és sokat el is szórunk.

danimester1 2020.02.02. 14:02:12

Fújtak ellenünk ilyenért tizit!Azonban a keze a teste mellett volt,szerintem erre nem kellett fújnia.Másrészt pedig kellene akcióból is lőni gólt.A tizi nélkül még x-re állnánk,ezért nem értem mi ez az elégedettség és visszavett tempó.

Nathas 2020.02.02. 14:07:47

Azért könnyen eset...

danimester1 2020.02.02. 14:08:33

Na majd most megkapjuk hogy a sípos a 12. játékosunk...A VAR végen elveszi figyeljétek meg!

ZecH 2020.02.02. 14:09:22

@Génmanipuláltházikecske: Felesleges ervelni. Latni kene, ahhoz meg szemuveg neked ugy nez ki. Kitette a csavo a karjat es magahoz olelte a mellette elfutni probalo CR-t. Ha nem ezt lattad te egy alternativ univerziumban elsz... Kar ervelgetni. Nincs mit.

2020.02.02. 14:10:20

@danimester1: Persze, hogy megkapjuk, mikor nem? Bezzeg ha az internek vagy a Lazio-nak fújnak, az mindig jogos, csak minket tolnak.

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 14:11:29

@ZecH: "Mellette elfutni probalo " Ronaldot, kösz yoda...

Szili072 2020.02.02. 14:11:39

Ez is jogos volt, senki nem szólhat semmit.

giorgio007 2020.02.02. 14:12:39

Ezt a mezőnyben is simán lefújják, akkor a 16-on belül nem szabálytalan? Hát de, nem, de!

m.martin91 2020.02.02. 14:12:44

Ezt a "szabálytalanságot" a pálya egyik szegletében sem fújták volna le. Azt hittem, simán visszavonja a videózás után. Nem is értem, komolyan mondom.

danimester1 2020.02.02. 14:13:13

@Holloka: ez pontosan így van,sőt a leshelyzetek megítélésénél is.Nekünk 2 cemtire is befújják,a dögevőknek meg métert is elengednek.

ZecH 2020.02.02. 14:15:48

@Génmanipuláltházikecske: Idezgessel. Elfogyott a puskapor? ;)

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 14:16:44

@ZecH: Nem fogyott el, csak f*szságot beszélsz.

juve28adam 2020.02.02. 14:17:39

Rabiot baromi jól használja a testi erejét.

Nathas 2020.02.02. 14:18:14

És a közönségnek egy kis Matuidi :-D

juve28adam 2020.02.02. 14:22:49

Valaki 3-0át tippelt.

Génmanipuláltházikecske 2020.02.02. 14:22:50

Dybcsi golpassz, De ligt gól, ugy látszik ma ennyi elég volt.

2020.02.02. 14:25:12

De Ligt jól játszik ma.

steven.h 2020.02.02. 14:26:34

Szétesett a fior, de a 3-0-n kívül sok mindent nem mutattunk... de Ligt góljáról lemaradtam, így csak félve írom (szögletre gondolok nála) akcióból megint nem lőttünk egyet se...

Juventino86 2020.02.02. 14:27:53

Elsőként ismerem el, hogy De Ligt ma nagyon jól tolta. Megérdemelte a gólt a végén. Én az ilyen lagymatag, unalmas győzelmeket szeretem. Semmi izgalom! Forza Juve!

2020.02.02. 14:28:15

@steven.h: Sajnos igazad van, de a kommentátor szerint akciógól volt, a szöglet ellenére.

2020.02.02. 14:29:42

De Ligt nagyon jó volt! Ronaldo két góljának is örülök, Szczęsny pedig világklasszis hálóőr.

Leram7 2020.02.02. 14:31:57

Ligt, Rabiot nagyon jók voltak.

Talán Pjanic volt ma kicsit gyengébb.

Az inter reméljük botlik ma is.

dobor norbert 2020.02.02. 14:32:23

@Holloka: Nem volt sok szurker itt a blogon. Galambokat láttátok???

2020.02.02. 14:33:38

@dobor norbert: Most sajnos nem, de vészmadarakat fogunk ma, úgy gondolom.

danimester1 2020.02.02. 14:34:51

Szerintem ma is elmodhatjuk hogy a 3 pont meg van,a többit felejtsük el.A játékunk ma sem volt meggyőző,sőt szerintem lustán "ebéd után tele hassal" játszottunk és volt szerencsénk elég.Javulnunk kell játékban és sebességben egyaránt.A fejekben is rendet kell tenni,mert csak a nagy meccseken vagyunk képesek jól vagy elfogadhatóan játszani.Félek kevés lesz ez a későbbiekben.Forza!

steven.h 2020.02.02. 14:57:15

@Juventino86: Hát azért az első félidőben volt min izgulni, ha nincs Szczęsny akkor nem vezetésből fordulunk...

GGábr81 2020.02.02. 15:02:22

@m.martin91: Csoki a végén félpályánál pont úgy állt be mint a tizinél a csávó. Azt simán tovább engedte. Szerintem most a javunkra tévedtek, de ítéltek ellenünk már jóval kisebb dolgokért is.

ZecH 2020.02.02. 15:06:40

@danimester1: Nem gondolom hogy egy vasarnapi sima bajnokin ez keves lett volna. Annyira mentunk amennyire kellett. Persze veszelyes volt a fior, ahogy ellenunk altalaban es most annyira rossz szeriajuk sincs. Ez egy kifejezetten jo eredmeny. Nem kell tulgondolni. CR jon fel Immobilehoz, remeljuk tenyleg a 6.ra hajt most hogy a kertitorpe beelozte...

JuventusFanatikus 2020.02.02. 15:07:48

@GGábr81: Szerintem rendben volt a döntés, mert a védő egyből használta a hosszú karjait, hogy Bentancurt megállítsa, nem a labdát védte a testével, hanem kishíjján torkon ütötte az uruguayit. Meg tudom érteni azt is, aki szerint nem büntető, mert ez nem az a 100%-os eset, mint az Igor-CR szituáció, csak ott meg a labda nem volt a közelben.

JuventusFanatikus 2020.02.02. 15:10:16

@ZecH: Egyébként azt kell mondjam, hogy szerintem CR lesz a gólkirály idén a Serie A-ban. Immobile ilyentájt szokott lereszteni, míg CR ellenkező utat jár be.

ZecH 2020.02.02. 15:10:50

@ZecH: Kifejezetten jo latni hogy Rabiot es Bentancur hogy fejlodik meccsrol meccsre. Utobbi pedig kezd vilagklasszis szinten futallozni. Ezek azok a dolgok amiknek orulni kell. Az meg h Pjanic miatt akadozik a tamadas, foleg annak gyorsasaga, es h Cuadrado tobbet fekszik mint all az gaz... de ezen csak igazolassal lehet segiteni, mert jelenleg ezeken a posztokon vekony a csapat...

ZecH 2020.02.02. 15:12:20

@JuventusFanatikus: En nagyon hajtom. Allva voltam mindket tizinel terdensuszasra keszen. Ha neki megy az garancia arra hogy jo legyen a szezonunk vege.... es ugye mindenki tudja hogy a szezon vegen lehet kupakat nyerni :)

Juvegaspy 2020.02.02. 15:21:05

Jo volt ez.
A korai meccseken amugysem sziporkazunk sztem a buntetok jogosak voltak. Kp problemank megoldodni latszik ha Pjanko is magara talal ez a 3as eros lehet minden szinten.
S tetszett meg Bonu, de Ligt, a lengyel, Sandro. De sorolhatnam az egesz csapatot
Forza Juve

DelPiero2 2020.02.02. 15:44:21

szerintem az első tizi nem volt jogos, bár lehet hogy megfelelt a kialakult gyakorlatnak. Szerintem maga a szabály egy nagy hülyeség. Én a helyükbe ezután direkt erre játszanék, hogy megpróbálom rárúgni a kezükre a labdát. Az sokkal egyszerűbb mint a felállt védelem ellen küzdeni gólt rúgni. Ezután ha minden meccs unalmas lesz, akkor a nagy okosak végre módosítják a szabályt. Pont az első ilyen volt, amikor szerintem a Fioros mindent elkövetett, hogy ne kezezzen, de mivel a szabályok szerint megadható volt, meg is adta a bíró.

dobor norbert 2020.02.02. 15:44:54

@JuventusFanatikus: Immobile megint kettőt vállalt eddig. Tényleg elfáradhatna már;)

Il Principino 2020.02.02. 16:24:03

Hát ez qrva gyenge teljesítmény volt megint,a 3-0 erős túlzás,nyertünk a többit felejtsük el!
Bár örömfocit a déli meccsek egy top ligában sem szoktam hozni.
Immobile meg szarjon sünt,hogy nem tud leállni már..persze,hogy a mi kutyánk kölke volt,nagyon fekszik neki a Lazio!

gomorra21 2020.02.02. 16:33:32

@steven.h: valóban, ha nincs Szczesny, nagyon csúnyán kikaptunk volna. Kapus nélkül egyszerűen képtelenek lenne nyerni a Juventus..

gomorra21 2020.02.02. 16:46:54

@DelPiero2: egy régi dakota közmondás szerint csak a legjobb vadászok képesek nyíllal elejteni egy hangyát, de mi ettől még medvére vadászunk.

Ha elkezdenél a kapu helyett a nem leszorított kezekre játszani, csak szólj, és megyek nézni.

steven.h 2020.02.02. 16:51:01

@gomorra21: nem tudom, hogy ez most irónia akarna lenni-e, ha igen, akkor szeretném tudni, hogy hol írtam, hogy nagyon kikaptunk volna, mert annyit írtam nem előnyből fordulunk...

dobor norbert 2020.02.02. 17:02:01

Néha az az érzésem,h a blog olyan mint egy temetkezési vállalkozás. Mikor szívunk/van halott/,akkor hemzsegnek itt a dolgos kezek,rengeteg a szakértő,aki ezt jobban csinálná. Amikor nyerünk/nincs halott/,akkor ez a világrendje. Alig lézeng itt valaki.
Most meg épp azt kellene megmagyarázni h miért és hogyan győzött a Csapat. Nem volt példaértékű meccs,de gólokkal nyertünk." Az anyám kenyerit,ennyi a málna"!
Világbéka!

Andras74 2020.02.02. 17:08:07

@gomorra21: azért van ott a kapus, hogy védjen, amennyiben úgy hozza a szükség, és ugyanúgy a csapat része, ahogyan a többi játékos.......olykor ez jelenti a különbséget.
Más csapatnak is lehet jó kapusa!

Andras74 2020.02.02. 17:09:32

@ZecH: DeLigtet is ide sorolnám.....

GGábr81 2020.02.02. 17:18:05

@JuventusFanatikus: jó annyira azért nem vitatkozom. Adható volt, megnézte és jogosnak vélte. Elfogadom, pláne, hogy mi kaptuk.

ZecH 2020.02.02. 18:39:36

@Andras74: Jogos. De Ligt is franyesz. Mondjuk en nem irtam le akkor sem amikor forman kivul volt. Kellenek neki a meccsek es ha Demiral is egeszseges szegeny Leo.. azert rezegne a lec.

DelPiero2 2020.02.02. 18:47:17

@gomorra21: szerintem csak lőni kell a kamu felé mellmagasságban ennyi a kulcsa, nem kell azzal törődni, hogy üres folyosón keresztül lősz-e vagy állnak ott. A mellmagasság és a gyors lövés a lényeg. Szerintem egy idő után megunnád, hogy állandóan tizit rúgnak a csapatok. Érdemes megnézni a statisztikákat, hogy a tizik száma megugrott a VAR rendszerrel, legalábbis Olaszo-ban a kezezés miatti tizik száma szerintem sokkal több.

DelPiero2 2020.02.02. 18:49:29

@GGábr81: Engem aggaszt a tendencia általában. Ilyen hülyeségre is tizit adnak, amikor napnál világosabb hogy el akarta húzni a kezét. Most mi kaptuk, de holnap ellenünk fogják befújni döntő pillanatban.

del pipi 2020.02.02. 18:53:58

Egy laza 50% foci 3:0 a többit meg el kell felejteni. De azért a De Ligt, az Alex Sandro, a Rabbiot, meg a Benta nagyon jól játszott, plusz a kapusunk. 3Pont Forza Juve! Ennyi a málna!

Sunny21 2020.02.02. 19:06:14

Sajnos nem láttam a meccset, de a kommentek alapján kikaptunk :(

dobor norbert 2020.02.02. 19:44:53

@del pipi: Kumpel! Már idéztelek és hiányoltalak!

del pipi 2020.02.02. 19:53:35

@dobor norbert: Élek csak sok dolgom volt ma, de a meccset láttam, ha nem is volt egy nagy hűha játék de zsákban a 3 pont Bro!

Grinta 2020.02.02. 21:12:56

Nem kaptunk gólt,ez óriási pozitívum.Előbb utóbb el kellene kezdeni minimalizálni a kapott gólok számát.Veronában kiváló alkalom nyílik erre.Bármennyire is jól megy a Hellasnak.Ami még tetszik az Bentancur.Viszont sokkal több ritmusváltás kellene tőle,területbe futással labdával.Látható mennyire fekszik neki.

babo0410 2020.02.03. 00:39:47

Nyertünk. 3 gólt lőttünk, nagyon boldog vagyok.

del pipi 2020.02.03. 05:13:21

@Grinta: Ne legyen igazam, de ez a Veronai meccs sokkal nehezebb lesz mint a Fior. Jó formában is kéne lenni, és nem ártana egy kicsit futballozni, nem csak 5 embernek hanem mindenkinek.

Baggio73 2020.02.03. 06:44:37

Csodálatos játék, gyönyörű akciógólok, fantasztikus szarriball.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása