A nullgólos támadók cseréje

marques_alejandro.jpgKevés szó esik róla, de a Barcelona és a Juventus között történt egy játékoscsere, ugyanis Matheus Pereira Spanyolországba igazolt, míg Alejandro Marqués Torinóba költözött. Lehetséges, hogy ezek a nevek olyan sokat nem mondanak egy átlagos Juventinónak, azonban mikor rátekintünk az átigazolási összegekre, és a két játékos idei góljainak a számára, akkor az első gondolatunk nem feltétlen az, hogy egy jó üzlet köttetett meg.

Mivel a brazil fiatal már bemutatkozott, ezért már csak Alejandro José Marqués Méndezt kell megismernünk.

Alejandro Venezuelában látta meg a napvilágot, azonban Spanyolországban kezdett el futballozni, méghozzá az Espanyolnál. 2014-ben váltott először csapatot, mikor ingyen az UFB Jabac i Terrassa együtteséhez igazolt.

2017-ben ismételten egyesületet váltott, és visszatért a katalán fővárosba, azonban nem az Espanyolhoz, hanem a Barcelonához. Mind a Barcelona U19-es együttesénél, mind a Barcelona B csapatánál szerephez jutott. Az ifik között tízszer jutott szerephez az UEFA Youth League sorozatban, ahol hét gólt lőtt, míg a B együttesnél csak egy találatot számolhat össze, miközben 22 alkalommal léphetett pályára, ráadásul azt is a harmadosztályban lőtte. Az idei szezonban még nem zörgette meg az ellenfelek hálóját a spanyol csatár.

Válogatott szinten eddig a spanyol U19-es csapatnál számítottak rá, nyolc alkalommal húzhatta magára a címeres mezt, és három találatot számolhat össze

Adatai:

  • Kor: 19 év
  • Nemzetiség: spanyol, venezuelai
  • Magasság: 189 centiméter
  • Poszt: csatár
  • Erősebbik láb: jobb
  • Értéke: 300 ezer euró (a Transfermarkt szerint)

Játékstílusa: Ő egy tipikus center, aki a beívelések értékesítéséből él meg a pályán, leginkább egy érintésből juttatja a labdát a kapuba. Kiválóan fejel, és magassága ellenére olyan különösebben nem lassú, és korához képest elég erős. Ahogy az ilyen típusú játékosok esetében lenni szokott, az összjátékban annyira nem veszi ki a részét, a labdakezelésekkel is akadnak problémái, és nem is egy cselgép.

Statisztikái eléggé aggasztóak, mert természetesen több mint nyolc gólt szerzett karrierje során, csak a Transfermarkt ezt nem jegyzi, de ez a fiú a spanyol harmadosztályban sem volt alapember, alig kapott játékperceket, ezért is szerzett csak egy találatot a Barça B-ben. Tehetséges srác, de érdemes megemlíteni, hogy 8.2 millió eurót adott ki érte a Juve. Ez összeg több, mint amennyi a Juventus B csapat játékosainak az összértéke (6.13 millió euró). Minden bizonnyal a Serie C-ben már kezdő lehet, mert Han Kwang-song végleg távozott, míg a gólgyáros Dany Mota kölcsön a Monzához került.

pereira_matheus_barcelona_mezben.jpegA biznisz másik érintettje, Matheus Pereira a Ligue 1-ben szereplő Dijont hagyta el, hogy Spanyolországba kerüljön, csak kölcsön szerepelt a franciáknál. Ő sem váltotta meg a világot, hat alkalommal kezdett, sem gólt, sem gólpasszt nem jegyezhetett fel. Teljesítményére komoly panasz nem lehetett, de dicséretet sem feltétlenül érdemel, ugyanis a Sofascore csapatától egyik meccsen sem kapott 6.9-es osztályzattól jobbat, összességében pedig 6.70-es értékelést érdemelt ki. 

A brazil egyelőre csak kölcsön került a katalánokhoz, de lesz nekik opciójuk leigazolni 8 millió euróért. Ez eléggé rossz üzletnek tűnik egyelőre, ugyanis az opció nem kötelező érvényű, úgyhogy a nyáron könnyen megeshet, hogy visszakerül Torinóba, ami nem lenne probléma, de akkor a Marquésért kiadott összeg nem 200 ezer euró, hanem 8.2 millió. Biztos vagyok benne, hogy ennek a biznisznek komoly köze van a könyveléshez, de kockázat van bőven. Ráadásul igaz, hogy a brazil játékos két évvel idősebb, mint a spanyol, de az értéke ötszöröse (1.5 millió euró), és többet is bizonyított, úgyhogy nagyon jól kell játszania Marquésnek, hogy ebből a Juventus jöjjön ki jól.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr115434440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2020.01.29. 20:19:54

Ilyenkor az jut eszembe, hogy miért nem tartottuk meg Moise Kean-t? Ha noname playerekért kifizetjük az értékük 30X-osát.

0,3M az értéke és 8,2ért vettük. Miért? Eddig nálam Paratici nem jobb, mint Marotta.

dobor norbert 2020.01.29. 21:38:24

Nem értem hogy az ilyen "üzlteket"miért nem tartják titokban????

Il Principino 2020.01.29. 21:41:05

Ennyire amatőrnek nem hinném a Juvét,ebben vmi csinobli van a háttérben..

gbaggio 2020.01.29. 21:59:39

Ezzel valszeg egy későbbi biznisznek ágyaztak meg.

Rikoo 2020.01.29. 22:01:15

Legális pénzmosás fiatalokkal, ismét.

GGábr81 2020.01.30. 20:17:38

Na végre. Erre vártam. Huginak kellett már egy posztrivális. A legjobb választás. Lol

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása