A Juventus hosszabbíthat Matuidivel

matuidi_blaise_napoli_ellen.jpgA Tuttosport értesülései szerint nyáron lejáró szerződésével nem ér véget Blaise Matuidi torinói pályafutása, a francia válogatott középpályás 2021 júniusáig hosszabbíthat a Juventusszal.

A 32 esztendős játékos jelenlegi szerződése idén nyáron lejár a klubnál, melynek vezetősége komolyan fontolgatja, hogy februárban új kontraktust kössön a középpályással.

A Tuttosport úgy tudja, hogy a felek már egyeztetéseket folytatnak, s a tárgyalások során Matuidit ügynöke, Mino Raiola, míg a Juventust a sportigazgató, Fabio Paratici képviseli, azonban a döntés még ne született meg az ügyben.

A napilap szerint fontos, meghatározó tényező lesz, hogy a nyáron igazolt Adrien Rabiot formába tud-e lendülni, s állandósítani tudja-e helyét a zebramezes középpályán, s egy esetleges szerződéshosszabbítás során Matuidi a jelenlegi 3.5 millió eurós fizetésénél alacsonyabb bérezésben részesülhet.

Az új megegyezés során a felek további egy évre, 2021 júniusáig kötelezhetik el magukat, s döntés minden bizonnyal február hónapban születik majd.

A francia középpályás 2017 augusztusában 25 millió euro fejében igazolt a PSG-től a Juventushoz, s ezalatt 114 alkalommal léphetett pályára.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3915435336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.01.29. 14:02:19

Kizártnak tartom, hogy Matuidi fizetése csökkenjen.

Rocky80 2020.01.29. 14:09:17

Szerintem lehetne hosszabb szerződés is. Garantált játéklehetőséggel.

juve28adam 2020.01.29. 14:20:12

Sosem volt labdazsonglőr, de amit idén mutat az botrány. Sír a labda ha hozzá kerül, utoljára ekkora szerencsétlenkedést Sissoko mutatott itt a középpályán. Fáradhatatlan, kemény melós a francia, de már nekem is tökre elegem van belőle. Nagyon remélem, hogy nyáron távozik Khedirával karöltve!

Alex8610 2020.01.29. 14:25:06

Korabban mar leirtam vele kapcsolatban hogy max 1 ev es koze ne legyen a kezdohoz.Tehermentesitesre cserenek maradhat mert birja az iramot,csupasziv jatekos.Tobb jot nem tudok irni rola.Nem tudom mit tervez a vezetoseg jovore de ha jon Pogba meg Tonali akkor viszont letszamfeletti lesz.Technikailag gyenge es esze sincs ehhez a jatekhoz.

majerjohny 2020.01.29. 15:02:27

Hát ezt hiszem el...

majerjohny 2020.01.29. 15:03:07

....már hogy nem hiszem el....

Milito20 2020.01.29. 15:43:52

Nap híre, minden problémánk megoldodik. Nem értem, hogy egy ilyen minőségű játékossal miért nem kötünk élete végéig szóló szerződést. Nem utálom, nem ő tehet róla, hogy ilyen sután is profi futballista lehet, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mit látnak benne.

Knob 2020.01.29. 16:11:27

Állj! Állj! Állj! Hol vannak a Matuidi fanok? Milyen aljas és szurkolóhoz méltatlan szövegeket olvasok! Mit képzeltek? Egy ilyen kiváló labdarúgót, aki igazi harcos, és nagyszerű technikai képességekkel rendelkezik nem lehet így leírni! Álljon meg a menet! Hova gondoltok? Nem jut eszetekbe, hogy ezt a nagyszerű (ha nem a legnagyszerűbb) játékost milyen sok edző játszatta és még a mai napig is alap ember mindenhol? Bárhová megy, ott Ő a legjobb középpályás! Mit képzeltek, hogy mester edzők sokaságával mentek szembe? Nem értetek Ti a focihoz!

:)

Ludens71 2020.01.29. 16:13:07

Azt a rabló életbe, hát meddig akarják ezek rongálni az idegrendszeremet? Se esze, se köze ehhez a gyönyörű játékhoz.....Ááááá, ez a hír úgy érintett, mint boxolót a hernyón ütés.

Il Principino 2020.01.29. 16:22:43

Vele is már úgy vagyok mint Khedirával!Pezsgőt bontok,ha égre elkerül innen!
Pedig rühellem az alkoholt minden formában!!!
Padra elfér,de a kezdőben nem kellene erőltetni komoly meccseken már.

@Knob: már ne is haragudj,de hogy beszélhetsz így egy világbajnokról :)

Il Principino 2020.01.29. 16:24:24

@Knob: jut eszembe :D Khedira is világbajnok :D
Nincs itt probléma a minőséggel kérem szépen :)

GodPiero 2020.01.29. 16:35:30

Sziasztok!
Egy röpke gondolat:
Barca nem fogadta el a Bernardesch = Rakitic + pénz opciót, ezért a pénz helyett Vidalt kérném.
Nyílván nem fiatalodna a középpálya, de szerintem most nem is ez az elsődleges cél.
Részemről kiegyeznék:

Vidal/Bentancur - Pjanic/Rakitic - Rabiot/Mauidi

Jövőre Can-Matuidi-Khedira-Ramsey árából jöhetne akár Pogba...

JeetTrader 2020.01.29. 16:36:58

Na még csak ez kéne...amúgy ha fizetéscsökkentéssel akarsz valakit marasztalni, azt inkább elakarod küldeni, nem? :)

Szeretem a brusztolós, hajtós középpályásokat, de ő valahogy nem lopta be magát a szivembe. Mindig a fejemet fogom amikor látom, hogy ő kezd. A feleségem jobban kezeli a labdát mint ő...na jó, respekt amit letett az asztalra, köszön is szépen, de most már az ösvényünk nem egy irányba vezet.

Ha ezek után nem szerezzük meg Tonalit és hozunk még vkit aki tényleg jó kp, akkor cseszhetjük...nem csak a BL-t, de a bajnokságot is. Interbe meg is érkezett Erkisen meg Young is. És ez mind a télen. Hagyjuk h a nyakunkra másszanak.

Leram7 2020.01.29. 17:31:44

Nem baj, ha marad, de nem alap kezdőként.

Sérüléshullám, rotálás esetén tökéletes lehet, de nem szabad rá alapozni.

del pipi 2020.01.29. 18:23:05

@Ludens71: Mekkora! :)))))))) Mint mondtam a szíve a helyén van, de pontosan ki kéne jelölni az elérendő célokat, és lassan elérkeznek az éles meccsek ahol már nem adhatunk emberelőnyt senkinek. Basszus a Napoli ellen az első előre futásnál majdnem összeesett, és a labdához fűződő viszonya?...öcsééém! Basszus 46 évesen bárki agyonlő egy labdával és még most is hozzám ragad...ha torkon lőtök nem biztos, de az a gyanúm hogy még úgyis jobban kezelem mint Matu! :)

Sunny21 2020.01.29. 18:35:40

Most mi bajotok?? :D :D :D
Matu(ka)idi jót akar, kicsit együgyű a focihoz, kicsit rozsdásodik, de szerethető. Matu(ka)idi segít elérni a céljainkat, még ha néha úgy tűnik, hogy csak hátráltat.. És sokakat megnevettet a képernyő előtt.

venember83 2020.01.29. 18:38:52

A biztosra megy Paratici, inkább hosszabbít, inkább tovább próbálkozik Bernardeschivel, inkább maradjon De Sciglio, mert milyen szépen ellátja a védői feladatokat a jobb vagy bal szélen, szükség szerint. Értem én, hogy nem akar bukni Fabio, de így előrelépés sem lesz. Sőt, azt is megértem, hogy télen nem lehet jelentős átigazolásokat tető alá hozni, a nem klasszis játékosokért is súlyos tízmilliós felárat kell fizetni. De ez akkor is nagyon alibi taktika.

Sunny21 2020.01.29. 18:39:33

Komolyra fordítva: Sajnos már régóta nem top szint. Kb egy Nantes, Bordeaux, St. Etienne szintű csapatoknak lehetne erősítés. Szerintem haza kellene térnie, amíg közutálat tárgya nem lesz.

Sunny21 2020.01.29. 18:42:46

@venember83: Megint csak kérdezem: Nem lehet, hogy most Matu ér 5millát, szerződéshosszabítás után meg 15 millát? Csak ebben reménykedek, hogy nyáron nem ingyen mehet hanem pénzért.

Spud3674 2020.01.29. 19:01:49

Szerintem ha igaz, hogy 1 év hosszabbítás és fizetés csökkentés lesz, abban az esetben ez vállalható. Hosszú egy szezon, bármikor jöhet sérülés, kiegészítő embernek megfelel. Én annyira nem látom borzalmasnak a játékát, bár nyílván nem ezt a szintet kell alapemberként elképzelni hosszú távon a középpályán, de kicsit túlzónak érzem az ellene irányuló megnyilvánulásokat...

delpi0823 2020.01.29. 19:07:27

@JeetTrader: Hat azert Younggal nem hiszem hogy a nyakunkra fognak maszni.Konkretan a united drukkerek pezsgot bontottak hogy vegre eltakarodott.Eriksennel viszont jol jartak az biztos.

Kukszi 2020.01.29. 20:23:43

Nem nem nem nem!
Max 1 millió euró fizu kell vagy sem? 1 éves kontraktus. Mast nem tudok elfogadni

del pipi 2020.01.30. 04:54:51

@Sunny21: @Spud3674: Bár engem meccs közben semennyire nem szórakoztat hogy csetlik botlik a pályán, nem csak a labdaérzékét de a kordinációját is bent felejti az öltözőben. Viszont az nagyon nagy dolog hogy a meccseink nagy részében elbírja a csapat hogy kevesebben vagyunk, arra utalok hogy nem vagyunk gyengék....jó a múlt vasárnap nem bírtuk el! De a viccet félre azért sok hasznos meccse is volt, de most már egyre kevésbé szabadna kezdőként játszatni.

JuventusFanatikus 2020.01.30. 09:51:50

@Sunny21: Elég morbid humorra lenne szükség, hogy ezen nevetni tudjunk:D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása