A Dortmund egyre közelebb áll Can megszerzéséhez

can_emre_bl_sajtotajekoztato.jpgA Borussia Dortmund egyre közelebb áll a megegyezéshez Emre Can ügyében, állítja a La Gazzetta dello Sport.

A német válogatott kiutat keres a jelenlegi helyzetéből, miután az ősszel váratlan módon kimaradt a Juventus BL-keretéből annak ellenére, hogy elmondása szerint nyáron voltak ajánlatai, de a BL miatt a Juventusnál maradt.

Emre Can neve több hete folyamatosan felmerült német csapatok, leginkább a Borussia Dortmund vonatkozásában.

A La Gazzetta dello Sport munkatársa, Nicolo Schira ma pedig arról számolt be, hogy a Bundesligában jelenleg negyedik helyezett klub egyre közelebb kerül Emre Can megszerzéséhez.

Az elmúlt héten 30 millió eurós összegről írtak a pletykalapok, ennyit szeretett volna látni az Öreg Hölgy a német válogatottért, de a 26 éves játékost állítólag 23 millió euróért vinné el a BVB, és 2024-ig érvényes szerződést kaphat a futballista.

A tárgyalások jelenleg is zajlanak, állítja az újságíró, azonban akár a következő órákban is születhet valamilyen megállapodás.

Emre Can átigazolási díjtól mentesen érkezett a Liverpooltól még 2018 nyarán, azonban, ahogy az olasz napilap is megemlíti, a játékos aláírása az Öreg Hölgynek 16 millió euróba került.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8415431006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.01.27. 17:31:26

Akkor, ha kérünk 30-at, akkor adnak érte a pletykák szerint 23-at, az azt jelenti, hogy a valóságban elmegy 15-ért.

Chiello3 2020.01.27. 17:35:26

Sziasztok, kedves Blog/Szurkolótársak! Tudom, hogy nem ide tartozik, de új vagyok, most regisztráltam! Valaki felvilágosítana, kérem, hogy mi hol van, mi a helyzet, milyen a társaság itt? Előre is köszönöm! Forza Juve!
Egy elhivatott Chiellini-fan :)

venember83 2020.01.27. 17:41:56

@JuventusFanatikus: a lényeg, hogy a könyvelésben szépen szerepeljen.

del pipi 2020.01.27. 17:47:36

@Chiello3: A társaság szuper a hangulat frenetikus minden vesztett meccs után, tekints úgy erre a helyre mint a mennyország, minden szó és mondat mintha nektárt szürcsölnél és ambróziát fogyasztanál hozzá...öööö...Szalonnával meg hagymával! Benvenuto Chiello3! :)

JuventusFanatikus 2020.01.27. 17:49:44

@Chiello3: Legyél üdvözölve, a legjobb helyen vagy:)
Normál esetben az ilyen témák a "Dühöngőben" kerül megbeszélésre, de mivel új vagy, ezért most szerintem eltekinthetünk ettől:) Fent, jobb oldalt a "Navigációnál" el tudsz igazodni, ott megtalálod a Blogrendet, a Mercatót, ahol az átigazolási pletykák kerülnek megbeszélésew, a Dühöngőben pedig a kötetlenebb beszélgetések vannak.
Cikkek tekintetében itt olvashatsz nyilatkozatokat, pletykákat, minden hírt, ami a Juventusszal kapcsolatos, és elemzéseket, játékosbemutatókat is.
Itt egy remek kis közösségbe csöppenhetsz bele, vannak optimisták, pesszimisták, önjelölt szakértők (velem az élen:P), fiatalok, öregek, más csapatok szurkolói, és Babo Kolléga, aki egy külön kategóriát képez:P
A lényeg az, hogy kommentelj bátran, ahogy nézem az ízléseddel baj nem lehet, nyugodtan mondd el véleményed mindenről, a lényeg, hogy ezt normális hangnemben tedd, de ezzel nem hiszem, hogy lesz probléma.
Jó kommentelést kívánok! FORZA JUVE!

del pipi 2020.01.27. 17:55:29

@JuventusFanatikus: És szólj neki hogy vigyázzon mit mond mert jön a Pipi meg a Holloka, a két jómadár! :))))

MdewC 2020.01.27. 18:00:09

@del pipi: én nem ezektől a jómadaraktól tartanék a helyében. xD

Vannak itt félelmetesebb állatok is. :D

Chiello3 2020.01.27. 18:08:50

Köszi mindenkinek! Nagyobb állatok? Féljek? :)

Juvegaspy 2020.01.27. 18:09:26

@JuventusFanatikus: " mas csapatok szurkoloi"
@Chiello3: ezt ne vedd komolyan. 1 azaz 1 ilyen szemely van de o se csapatnak szurkol csak az internek.

Juvegaspy 2020.01.27. 18:10:46

@del pipi: kihagytal pedig en is elszoktam kuldeni a pesszistakat a picsuba de akko jovan akko :D

Chiello3 2020.01.27. 18:13:16

@Juvegaspy: Értem :) És miért ír Juventus fórumra egy interes?

Juvegaspy 2020.01.27. 18:19:42

@Chiello3: passz.. De gondolom a szurkolo tarsai nem tudnak irni olvasni :D

JuventusFanatikus 2020.01.27. 18:31:08

@Juvegaspy: Jól van, na, én olyat, aki három csapatnak szurkol, azt nem tekintem Juventinónak:D Meg egyébként néha előtűnik egy-két Realos, Barcás, régebben volt Lyonos is.
@Chiello3: "És miért ír Juventus fórumra egy interes?"
Ez tabutéma, kérdez másik kettőt:D Mikor szóba kerül, akkor kitör általában a forradalom, úgyhogy ezt a témát ha lehet, akkor ne erőltessük:)

Sunny21 2020.01.27. 18:53:59

@Chiello3: Contelegend néven regisztrált, ebben már benne van minden :) Olyan szépen becsomagolja a sz@rt, - szaloncukornak álcázza-, hogy sokan meg is eszik :D
Azt hitte idén trónfosztás lesz (de nem lesz), és így stílusosabbnak érezte ha szezon elején jelenik meg.
Kb. ennyi. ;)

pedronegroo 2020.01.27. 19:05:36

@Chiello3: Új belépőknél szokás sör, csoki, belépőjegyek, stb. finomságokkal megkínálni az itt lévő társaságot! :)
Amúgy nyugi, jó helyen jársz, Babo-ról ne kérdezz, ne olvasd és nem lesz semmi baj. Én szóltam! :)

2020.01.27. 19:05:40

@Chiello3: Üdv itt Juventino! Nagyszerű helyre léltél, érezd otthon magad!
@JuventusFanatikus: Kolléga már leírt nagyjából mindent, én még azzal egészíteném ki, hogyha gondod van valakivel, értelmes, kompetens érvekkel támaszd alá mondanivalódat, ne csak gúnyolódj a szintekkel magasabban lévő elemző Urakon! Benvenuto, Forza Juve!

Chiello3 2020.01.27. 19:09:36

@JuventusFanatikus: Akkor bele tenyereltem, bocsi! Köszi mindenkinek a tippeket, de akkor azt már ne is tudakoljam, h ki az a Babo?

Marvin88 2020.01.27. 19:10:30

@Chiello3: Mert színtévesztő, és formatévesztő is. A fekete-fehér mezt könnyű összetéveszteni a kék-fekete csíkossal.

Amúgy a oldal tagdíjmentes (Nem úgy, mint a Bianka néni, én is csak azért reklámozom, mert így csökken a tagdíjam. De mivel az övék az idő, meg pár kisebb sziget (pl. Nagy-Britannia, és rendkívül pénz és kéjsóvárak, így megéri fizetni.), de az ottanival szemben az itteniek szexuális beállítottságával még én sem vagyok egyelőre tisztában.

Alex8610 2020.01.27. 19:10:33

@Chiello3: Babo a mi Mózesünk ő mindenben segìteni fog.Üdv nálunk! :)

2020.01.27. 19:13:42

@Holloka: Egyébként a Kolléga egyik távoli ismerősöm, az én ajánlásomra regisztrált ide! (Nem fejsimogatásért cserébe mondom :D)

Alex8610 2020.01.27. 19:15:20

@Chiello3: Amugy nem erőszak de kìváncsi lennék mi a véleményed az eddigi szezonról/edzőváltásról meg úgy a csapatról így beugrónak ;) egy friss vélemény jól jönne.Ezzel bele is tenyerelnél a közepébe a többi jönne magától :)

2020.01.27. 19:22:07

@JuventusFanatikus: Ingyen kölcsön, 15M-es sima opcióval, megegyeztünk? :DDD

JuventusFanatikus 2020.01.27. 19:23:54

@Chiello3: Babo @Holloka: Kolléga nagy barátja, de, ha ismered Őt, majd mesél róla:)
Holloka Kolléga, jár a pacsi!:)
@Alex8610: Hülyeeee:D:D Nagyon nagy a Mózeses duma!

JuventusFanatikus 2020.01.27. 19:24:30

@hellan: Jó, de a fizetését a Juventus állja:P

JuventusFanatikus 2020.01.27. 19:29:34

Agresti: Emre nagyon szeretne hazaigazolni, és a tárgyalások jól sikerültek a Dortmunddal, 25 milliót kapunk érte.

pedronegroo 2020.01.27. 19:39:45

@Chiello3: Babo a baboizmus szellemi atyja, a nincsen mondat "de" nélkül és nincsen blog Babo nélkül alfája és omegája, nincs olyan ellentmondás amit Babo ne tudna überelni, a meggyőzhetetlen, a megcáfolhatatlan, bármit megmagyarázó orákulum, neki mindig igaza van, divatdiktátor és öltözködési tanácsadó, külföldre üldözött meg nem értett polgártárs és még ezer más amit szavakba és logikába önteni nem lehet.

pedronegroo 2020.01.27. 19:41:33

@JuventusFanatikus: Kötelező visszavásárlási opciónk 50-ért, lesz rá??

Andras74 2020.01.27. 20:00:27

@Marvin88: tudom, h gusztustalan, de itt - bár kisebbségben - akadnak heterók is.

dobor norbert 2020.01.27. 20:01:07

@Chiello3: Üdvözöllek! Hazatértél! Legyél kitató és lelkes szurkoló! Ha lehet optimista! Jótanács:ha rossz meccs után teli szájjal valakinek az elküldését,leváltását kívánod akkor gyorsan megismerheted a Fene-mumust! Nem túl kellemes élmény. Élvezd az életet itt nálunk!

Juvegaspy 2020.01.27. 20:07:36

@JuventusFanatikus: jelenleg ez a 25milka a realitas most durva leszek de ha hozta volna Khedira szintjet kapnank erte 40et. Sztem jolvan ez igy

JuventusFanatikus 2020.01.27. 21:27:45

@pedronegroo: Nem hinném, hogy ide Emre vissza szeretne térni. Biztos vagyok benne, hogy köpködni fogja a Juventust.
@Juvegaspy: Ha az idei Khedira szintjét hozná, akkor mindenképp igazad van.

Il Principino 2020.01.27. 21:49:13

Micsoda üzlet megint..Bravo Paratici,így kell eladni :D
A végén még mínuszra hozza Cant a Juvénak,csak alkudjon még a BvB egy picit..netán szerződést is bonthatnánk vele,hisz annyit tett a klubért a német :)

@Chiello3: üdv. a blogon!Remek nevet választottál!!!

JuventusFanatikus 2020.01.27. 22:06:37

@Il Principino: Most a Sky szerint még Paratici megpróbálkozik egy Rakitić-Emre Can cserével.

Il Principino 2020.01.27. 22:21:47

@JuventusFanatikus: hááát..Bernaért azt mondtam nem érné meg..De elnézve Matuidi játékát,Khedira sokat hagyott ki,Cannal nem számol Sarri akkor áldásom rá..Pjanicról van vmi hír kolléga?

JuventusFanatikus 2020.01.27. 22:43:13

@Il Principino: Ha úgy nézzük, hogy 25 milliót kapnánk Emréért, akkor többet érne legalább egy Rakitićet kapni érte, mert ez nagyon kevés pénz érte. Igazából, annyira siralmas a kp, hogy már azt se tudom mit lehetne vele kezdeni.
El is felejtettem, hogy lesérült, de a sajtó is így van vele:D Nem láttam hírt róla, de nem hinném, hogy súlyos. Pjankénál ez nem ritka, hogy egy komoly rúgás után kidől pár napra.

Il Principino 2020.01.28. 08:14:19

@JuventusFanatikus: Nos igen,az a 25 misi vajnyi kevés tényleg,elnézve a kp.-t így már én is azt mondom jöjjön a rettegett Iván :)
Őt talán használni is fogja Sarri,ha számol vele akkor már megérte a horvátot idehozni.
Remélem elővigyázatosságból hoztuk csak le,vagy tényleg nem komoly.Igaz,hogy nem játszik jól mostanában,de minden támadás rajta folyik át.Nem tudom mennyi köze lehet hozzá,de miután lecseréltük végünk lett.Igaz,hogy elad labdákat néha,de ki nem?Azon a poszton meg feltűnő nagyon ha hibázol,egyébként nagyon labdabiztos nem véletlenül ő játszik ott,egy kis Pirlo féle higgadtságot hiányolok belőle.Várom az elemzésed kiv. vok a véleményedre,én kivételesen most nem vennék elő senkit sem a vereség miatt,teljes mértékben csapatként mondtunk csődöt..

JuventusFanatikus 2020.01.28. 11:00:48

@Il Principino: A mini elemzés ott van Sarri nyilatkozata alatt:)
Én Pjanićtól az előrepasszokat hiányolom nagyon, meg lehetősége lehetne rá, hogy kiosszon több kulcspasszt is. Irányító létére sokszor nincs egyetlen egy fontos átadás sem a neve mellett, míg ezelőtt volt mikor ötöt is feljegyezhet. Már kezd görcsös is lenne, ezért ad el egyre több labdát, kezd látszani, hogy Ő nem igazán való erre a feladatra. A képességei megvannak, de nem ehhez a szerepkörhöz.

Nathas 2020.01.28. 14:16:29

@JuventusFanatikus: @Il Principino: Rakitic csak Bentancur helyére lenne veszélyes, Matuidiére nem, így inkább ne jöjjön ennyi idősen - mellesleg nyilván nem kis fizetésért.

JuventusFanatikus 2020.01.28. 14:19:17

@Nathas: Ha Sarri a csatárok mögött megpróbálná játszatni, akkor már nyernénk. Aztán Rabiot majd csak kitúrja Matuidit.:)

Nathas 2020.01.28. 21:56:44

@JuventusFanatikus: hát, szerintem utoljára még a Sevillában játszott ott, azóta pedig jócskán átalakult a játéka. Nem lenne az a húzóember, akire szükségünk van (vagy legalábbis nem huzamos ideig), hiába kedvelem őt. Jöjjenek a fiatalabbak, hogy fenntartható legyen a fejlődésünk.

Nathas 2020.01.28. 21:58:59

@JuventusFanatikus: ui: Matuidit kitúrni? Csak szeretnénk! :-D

JuventusFanatikus 2020.01.28. 22:00:23

@Nathas: Igen, a Sevillában játszott ott, de abban biztos vagyok, hogy csak jobb lehet, mint Ramsey, DC és Berna azon a poszton. Emre árából egy tehetségét se bírnánk venni:/

del pipi 2020.01.29. 18:06:52

@Juvegaspy: Hallo hallo hallo! Ne sertésedj már meg! Meg vagy említve, sose nem feledem a kedvenc mész te a p....ba! Barétomat! Menj vissza a Napoli elleni meccsre és alulról a 7. írás kb. :) Csak az internetem szabin volt és már nem tudtam válaszolni. Pacsi?

Nathas 2020.01.29. 22:50:35

@JuventusFanatikus: ha már fifázunk: itt volt egy elérhető Eriksen erre a posztra... (jó, tudom, hogy a fizetése most nem fért volna bele)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása