Sarri: „Ronaldo formája miatt nem engem illet köszönet”

sarri_maurizio_karba_tett_kezzel.jpgMaurizio Sarri nem kíván részt vállalni a Cristiano Ronaldo formajavulásáért járó dicséretben, a mester szerint inkább a portugál gólgép édesanyját illeti az elismerés, hogy ilyen embert szült a világra.

A bianconero csapat simán, 3-1-es eredménnyel jutott be az elődöntőbe, ahol a Milan vagy a Torino lehet az ellenfél.

„Jó első félidőnk volt, de a második félidő elején az öltözőben maradtunk.” - utalt Maurizio Sarri a Rai Sport munkatársának adott interjúban Cengiz Ünder lövésére, amelyet végül Gigi Buffon öngóljaként jegyzőkönyveztek az illetékesek.

„Kis idő elteltével ismét magunkra találtunk egy olyan csapat ellen, amelyik jól tud passzolni. Gigi Buffon közbeavatkozott pár próbálkozásnál, ami bizonyítja, hogy jó állapotban van, és továbbra is magas szinten tud védeni.

Douglas Costa lábaiban még nincs 90 perc, de egyértelműen javul az állapota. Cristiano Ronaldo kiváló fizikai és mentális állapotban van, rendkívül következetesen szerzi a gólokat. Egyéni szinten nem látom, hogy miben tudna javulni. Talán csak egyes védekezési pillanatok tekintetében.

Nem engem illet a dicséret Cristiano Ronaldo aktuális formájáért, mondjanak köszönetet az édesanyjának, amiért ilyen futballistát hozott a világra!”

Danilót le kellett cserélni az első félidőben, a helyét Juan Cuadrado vette át.

„Alex Sandro izomproblémát hagyott maga mögött, míg Juan Cuadrado meg volt fázva, ezért kicsit vékonyan vagyunk a védelem szélén bevethető játékosok tekintetében. Ha nagyon muszáj, akkor bevethetjük azon a poszton Blaise Matuidit.”

A hétvégén a Juventus a Stadio San Paolóba látogat, Maurizio Sarri először viszi csapatát délre, mióta elhagyta a Napoli együttesét.

„Amit ott átéltem, az túlmutat a normalitás keretein. Olyan élmény volt, ami nagyon mélyen fogott meg. Emberi tekintetben kivételes kötődés volt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8515422156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pjanista 2020.01.23. 09:43:10

Viszont Bentancur formája miatt annál inkább. Elképesztő mennyit fejlődött tavaly óta, és óriási segítség ez ennek a hitvány középpályának. Tavaly simán eladtam volna, ha nem lett volna a szerződésében ez az 50%-os f@szság. De már ezért is hálás vagyok Beppének, mert így legalább esélytelen, hogy eladjuk profitszerzés céljából. :P

Nathas 2020.01.23. 10:39:15

Mondjuk nem akarom átélni azokat a perceket, amikor Matuidi lesz a jobbhátvéd.

Andras74 2020.01.23. 11:04:54

@Nathas: arról én is szívesen lemondanék!

Amúgy tök szellemes nyilatkozatai vannak az öregnek, el kell ismerni!

Az öltönyeit meg ott hagyta a bankban. Gondolom, megunta. De soha nagyobb baj ne legyen Vele!

Ádám.84 2020.01.23. 11:07:33

@Il Pjanista: pont ezt akartam mondani, annak a srácnak (és nekünk is) óriási mákja van azzal a záradékkal, ha nem lenne, már eladták volna 5 millió euró haszonért...

venember83 2020.01.23. 11:19:35

@Nathas: Matuidi az új Padoin? Azért ez szintlépés a Juve részéről, tetszik vagy sem. :D

del pipi 2020.01.23. 11:27:38

@Ádám.84: @Il Pjanista: Azért ő tavaly előtti évben nem volt rossz, de tavaly és az év kezdés kutya volt, viszont most kihagyhatatlan. Örülök neki hogy ilyen stabillá vált, és Rabbiot is egyre jobb. Csak összeáll az a KP!

Lanzafame 2020.01.23. 11:33:48

@venember83: Padoin szerepét két világbajnok tölti be :)

Rocky80 2020.01.23. 12:33:31

Remélem látta az öreg, hogy ez a középpálya az alap, mindenki más csak csereként jöhet szóba.

Már csak egy valamit kérek: ne kapjunk minden meccsen gólt.

Javulunk, javulunk, üdv az Allegri Fan Club nevében! :D

Matteo89 2020.01.23. 12:54:42

Sarri nem tudja miben fejlodhetne Ronaldo, de azert ha jobban belegondol azert vedekezhetne tobbet ... :))))

del pipi 2020.01.23. 13:14:01

@Matteo89: Vagy talán még a passz? Egyébként most először mondom hogy ez már az a Ronaldo aki különbséget tud jelenteni, végre!

Ádám.84 2020.01.23. 13:20:09

@del pipi: mindig látszott, hogy több is lehet belőle, de eddig csak tehetséges volt, idén már jó is. A záradék viszont megvédte, hogy egy-egy rossz periódus után rögtön piacra tegyék.

@Lanzafame: ez azért az Padoinra nézve is hízelgő! :DDD

del pipi 2020.01.23. 13:28:50

@Ádám.84: Szerintem ha lassan is érik be Sarri munkája, az biztos hogy a sok labdás edzés és ez az új szisztéma sok mindenkit újra épít, csak egy kérdésem lenne: ilyenkor mit csinál Matuidi? :) Pedig szeretem, meg sokszor hasznos is a pályán, de basszus ilyen labdaérzékkel hogy játszhat a legnagyobbakkal? Ez rejtély, basszus nekem kínos a tv előtt amikor találkozik a labdával.

Zolika74 2020.01.23. 13:52:02

@del pipi: ö olyan mint annak idelyén Davids , kell egy ilyen romboló fútó ember, nem a technika fogja meg ölni az tuti

Lanzafame 2020.01.23. 14:24:31

@Zolika74: Davids azért jóval technikásabb volt, mint a gall kakas :)

Rivendell 2020.01.23. 15:47:49

Nálam a szezon játékosa fejlődés tekintetben Rabiot...kegyetlen ahogy megtartja a lasztikat, már már Pirlo szintű nyugalommal. Persze Pirlonak a nyugodtsag csak egy erosseg e volt a sok közül:-)

Rivendell 2020.01.23. 15:48:23

Ramsey viszont sokaig nem lesz nálunk, total átlag a srac

Nathas 2020.01.23. 15:59:25

@Zolika74: azért Davidshoz ne nagyon hasonlítsuk...

@venember83: én már Padoinra is könnyes nosztalgiával gondolok :-D

Kmarcika 2020.01.23. 16:11:10

@Rivendell: pedig nagyon sokat vártam tőle :/

Cannavaro 2020.01.23. 19:05:05

Khedira-Matuidi párost, hamar el kell felejteni végre! Élményszámba megy a Rabiot-Benta duó, Pjanic mellett! Én elsősorban Allegri távozását, Khedira kikerülését vártam legjobban a szezontól, és hogy ne aludjak el a meccseken! Eddig minden bejött! ;) Nagyon jó előérzetem van végre, a BL el kapcsolatban is! Ronaldo, és Dybala játékának feljavulása nagyon kellett, hogy tényleges esélyünk legyen, a legnagyobbak ellen is! Ha eljutunk a döntőig, már nem csak 20 perc játékra kell számítani, és utána 70 perc Magyar néptánc, egyet balra, egyet jobbra a kapunk előtt, így azért lényegesen könnyebb lesz!

hard 2020.01.23. 20:58:32

A mester biztos elfelejtette Roni elbaltázott szabadrúgásait. Abban javulhatna, ráadásul csak annyit kéne tenni, hogy pjanicnak vagy dybalanak hagyja.

Il Principino 2020.01.23. 21:58:17

@hard: Utoljára Nápolyban löttünk szabigólt Pjanic révén!!!A bl-ben CR moszkvai és Dybala Atleti elleni szabigóljához kellettek a kapusok is.
Régen Del Piero,Pirlo odaállt és egy tizivel értek fel az ilyen szituk..Azóta Dybala és Pjanic is visszafejlődött szabik terén,pedig megannyi lehetőség volt nekik is..CR pl tegnap is átengedte Pjanicnak,mára már szépen elosztják egymás közt.

Grinta 2020.01.24. 06:48:07

@Il Principino: Az mióta egy külön álló statisztika a szabadrúgások kérdéskörben,amihez a kapusok is kellenek?

JuventusFanatikus 2020.01.24. 09:53:03

@Grinta: Az attól függ, ha Dybala lövi, akkor benne volt a kapus, ha CR, akkor nem. Másképp nem tudom, hogy hogyan lehet egy kalap alá venni egy ténylegesen kapus bénázásából született gólt, ráadásul még egy harmadik ember is beleért, és egy olyan találatot, ami a szezon góljainak egyike.

Il Principino 2020.01.24. 22:34:02

@JuventusFanatikus: ha figyeltél volna arra amit írtam,akkor leírtam hogy mindkét gólban benne voltak a kapusok vastagon.Amúgy ha Rambo nem ér bele bevánszorog a labda..Régen el voltunk kényesztetve szabik terén,mára már a lelátóra vagy a sorfalba vagdossák a labdát,legyen az bárki,lassan már a lengyel is odaállhatna,nem lenne jelentősége!!!!!

JuventusFanatikus 2020.01.24. 22:47:03

@Il Principino: Ha meg tudnád értelmezni amit írtam (ha már egyből felvesszük a szokásos támadó pozíciót), akkor leginkább a Dybala-gólra értettem, hogy ha azt nem Ő lőtte volna, akkor meg sem lenne említve a kapus.
Ezután volt az átkötés, hogy máskülönben CR szabadrúgását (ami ténylegesen kapushiba miatt született), és Dybala gólját, ami egy játékos zseniális kivitelezését dícséri, nem lehet összehasonlítani. Ha tetszik, ha nem, Paulo beverte, mint a szart, és szabadrúgásból, úgyhogy nem Pjanke szabigólja az utolsó, hanem az övé. Lehet mutogatni a kapusra, de az nem más, mint kifogás, erről a véleményem már egyszer kifejtettem.
A lényegen igazából nem változtat, szabadrúgás téren szarul állunk.

Il Principino 2020.01.24. 23:08:38

@JuventusFanatikus: nálam mindkettő kapushiba,pláne mivel egy Oblak áll a kapuban..Az hogy beleér a kapus vagy sem nem oszt nem szoroz,abból a szögből kapushiba nélkül nem veri be senki sem"tetszik vagy nem"
A múltkori Róma tizinél is erőszakoskodtál hogy nem volt az,utána mi is hasonlót kaptunk az Udinese ellen..
Korábban Rabiotval kapcsolatban sem értettél egyet,de a francia jobb teljesítményt pakolt le ballábasként a jobb oldalon..
Attól még hogy te írod az elemzéseket minden meccs után még nem vagy szakértő,mint ahogy senki,én sem ;)
Világbéka

JuventusFanatikus 2020.01.24. 23:37:00

@Il Principino: Erőszakosság téren Te bőven az élen jársz, úgyhogy nem csak én vagyok hajlamos ilyen viselkedésre, általában mikor kényszerítik belőlem, akkor jön elő belőlem az állat.
Gondolom, most azt akarod demonstrálni, hogy neked az adott dolgokban igazad volt, de ezek eléggé érdekes dolgok.
A két esetet összehasonlítani eléggé nehéz, annyi a közös, hogy testről ért a kézhez a labda, de szerintem az Udinese elleni sem volt tizenegyes. Következtetni nem nagyon lehet, mert a bírók össze-vissza fújnak, ezt még Bede Feri is megerősítheti.
Rabiot alig játszott mostanában bal oldalt, csak a Coppában, és egyik meccsen sem játszott rosszul, legalább volt olyan jó, mint jobbon, de érdemes azt is megfigyelni, hogy támadásban a jobb oldalt eléggé fura neki, mert a tizenhatosnal csak totyorog, mert szerencsétlen se beadni, se lőni nem bír jobbal, míg a szezon elején, a balon annak ellenére, hogy nem volt formában, de a kulcspasszokat osztogatta, és lövéssekkel is próbálkozgatot. Abban egyet tudok érteni, hogy jobb oldalt a vártnál jobban játszik, de azt tartom, hogy a bal lesz majd az igazi.
Ezt sokszor elmondtam, hogy nem tartom magam szakértőnek (maximum csak majd szeretnék), de azt vettem észre, hogy néha az jön le néhány kommentedről, mintha az adott cikket el sem olvastad volna (nem sajátra gondoltam), vagy más kommentjét figyelembe sem veszed. Nem is értem, hogy most ez a téma, hogyan is merülhetett fel, mikor mindig leírom, hogy SZERINTEM! Egyszerűen csak szeretek okoskodni, de nem akarom ráeröltetni a véleményem másra, az nyilván jól, ha más is hasonlóan látja, vagy elfogadja a véleményem.

2020.01.23. 09:00 |

Címkék: nyilatkozat játékosokról Olasz Kupa