Helyzetjelentés a fiatalokról

pellegrini_luca_zoldben.jpgA bajnokság feléhez értünk, úgyhogy már komolyabb következtetéseket vonhatunk le arról, hogy az adott fiatal éppen milyen szezont produkál. Ebben a cikkben azoknak a tehetséges játékosoknak a teljesítményéről lesz szó, akik kölcsönben szerepelnek, vagy visszavásárlási opció van rájuk, és már megismerhettük őket.

Luca Pellegrini: A nyáron igazolt szélső védő folytatja a szárnyalást a Cagliari csapatánál. A szezon meglepetésegyüttese menetélésében fontos szerepet játszik, ugyanis 14 összecsapáson számított rá Maran mester, a bizalmat pedig három gólpasszal hálálta meg. A védők között neki van a második legtöbb asszisztja, egyetemben Alex Sandróval és Stefan de Vrij-jal, míg őket Rafael Tolói előzi meg öt gólpasszal. A Cagliari az a csapat a Serie A-ban, amely a második legtöbb pontos beadást tudhatja magáénak, ebben pedig nagy szerepe van Pellegrininek is, aki tizenhat pontos beíveléssel segítette együttesét, így ő a harmadik legtöbb beadást számláló védő Nicola Murruval fej-fej mellett, míg előttük Marco Calderoni (22 darab) és Aleksandar Kolarov (32 darab) van. A cselekben is jeleskedik a Rómában született ifjú, ezen téren a hatodik legjobb a Serie A-ban, mivel tizenhatszor sikeresen átverte ellenfelét. A Sofascore csapatától a 6.55-ös értékelést érdemelte ki. Már most annyiszor pályára léphetett a Szárdoknál, mint a tavalyi szezonban, és a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Az értéke is növekedett, ugyanis  már tripláját éri (15 millió euró), mint amikor a Juventus megvásárolta. Igaz, hogy a statisztikái nem igazán remekek, de egy 20 éves srácról beszélünk, és ilyenkor még számokban nem igazán mutatkozik meg a tehetség, sokkal inkább a pályán lehet látni, hogy ő mire is képes, nem véletlenül hívták be a felnőtt olasz válogatottba. Cselei és beadásai élményszámban mennek, ahogy a gyorsasága is kiemelkedő, ezt pedig megmutatta a Juventus ellen is. Véleményem szerint egyértelműen a nyáron vissza kell hozni a kölcsönből, ugyanis már most is hatalmas szükség lenne egy balhátvédre. 

 

 

romero_christian_szivet_mutat.jpgCristian Romero: Míg az olasz esetében egy sikercsapat remek játékosáról volt szó, az argentin egy kiesés ellen küzdő együttes kihagyhatatlan tagja, és 6.97-es osztályzatával a legjobbja is. A Griffek ugyan 14 ponttal a tizennyolcadik helyen vannak, egy pontra a Leccétől, de eléggé komoly esély van arra, hogy a genovaiak a következő szezont már nem a Serie A-ban kezdik meg. Nem mellesleg az sem kecsegtető adat, hogy a Genoa 38 gólt kapott eddig ebben a szezonban, azaz ők kapták a legtöbb gólt, de ez igaz a Leccére is. A valóság az, hogy ehhez Romerónak olyan rengeteg köze nincsen, ugyanis a ligában a védők közül ő szerelt az ötödik legtöbbször (37 darab), közbeavatkozásokban a második (42 darab, az első Armando Izzo 48 közbeavatkozással), a saját térfélen való passzolások számában a harmadik 616 átadással, őt előzi meg Romagnoli (661 darab) és Milan Škriniar (699 darab). Keménysége a statisztikákban is megmutatkozik, ugyanis nyolc sárga lapjával a második legtöbb ilyen színű kártyát kapott az olasz pontvadászatban. A harcos védő a megnyert fejpárbajok százalékban is a legjobbak között van (hatodik, 71 százalékkal), a földön megnyert párharcokban pedig nyolcadik, 63 darab megnyert párbajjal. A szezon végén visszatér a kölcsönből, de egyelőre kérdéses, hogy maradhat-e, mert ezen a poszton, ha mindenki egészséges, akkor darabszám és a minőség is rendben van. Ötödik védőnek visszahozni nem igazán éri meg, mert többre hivatott, minthogy a padot koptassa. Nyáron talán picit okosabbak leszünk, hogy érdemes-e megtartani, egy biztos, Romero készen áll a Juventusra.

orsolini_riccardo_fc_bologna_kek_mez.jpgRiccardo Orsolini: Az ifjú szélső a Bologna együttesénél találta meg számítását, ahol szinte kirobbanthatatlan a kezdőből, Mihajlović mester számít rá, és a bolognaiak sikerét nagyban neki is köszönhetik a szurkolók. Az idei szezonban mind a tizenkilenc összecsapáson szerephez jutott, szerzett öt gólt és négy gólpasszt. A specialitása a beadások, ez a statisztikákban is megmutatkozik, ugyanis a nyolcadik legtöbb beívelése neki van (26 darab), a megnyert párharcok számában kilencedik (116), azonban, ha csak a földön történő párharcokat vesszük figyelembe, akkor hetedik (95 darab), míg a kiharcolt szabálytalanságok terén tizedik (39 darab). Érdemes még megemlíteni, hogy meccsenként 1.6 kulcspasszt oszt ki, védekezésben is megállja a helyét (1.3 szerelés mérkőzésenként), és összecsapásonként 1.6-szor próbálkozik csellel, ami 44%-ban be is szokott válni. Nagyszerű teljesítményének megfelelő osztályzatot kapott, ugyanis a Sofascore szerint 7.08-as értékelést érdemel. Karrierje felfelé ível, már az olasz válogatottban is bemutatkozhatott, amely remekül sikerült, ugyanis szerzett egy gólt és kiosztott egy gólpasszt. Az Atalantában való bukás után rendesen összekapta magát, fizikailag megerősödött, és a teljesítménye is már jobb, mint amit tavaly mutatott, pedig már akkor is nagyszerű volt. Az értéke is emelkedik, jelenleg 20 millió eurót ér a Transfermarkt szerint. Nem is olyan rég már szóba került, hogy visszatér a Juventushoz, erre pedig elég komoly esély mutatkozik, ugyanis a torinóiaknak van rá kivásárlási opciója, az idei nyáron 22.5 millió euróért lehet megszerezni, míg a rákövetkező szezon végén már 30 millió euróban fájna Riccardo visszavásárlása. Ő egy olyan tehetség, akit nem szabad elengedni, de sajnos a vezetőség vélhetően nem így gondolkodik. Sajnos, vagy nem sajnos, a Juventus jelenleg nem játszik szélsőkkel, így az olasz srácnak sem igazán jutna elég szerep, így pedig visszaigazolni nincs sok értelme. Ha változik a felállás, akkor mindenképp aktiválni kell az opciót, azonban, ha nem így lesz, akkor több értelme van 2021 nyarán Torinóba hozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3815415048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2020.01.18. 14:29:06

Na látod,Kolléga úr! Értesz Te ehhez! Szép munka,Katona!

Juvegaspy 2020.01.18. 15:25:47

Nice job.. Mind3 jatekos eleg meggyozo teljesitmenyt nyujt csak igy tovabb

Spider81 2020.01.19. 09:32:01

Luca johet vissza nyaron
Romero maradhat kolcsonbe
Orsolinit meg meg kell venni es vissza kolcsonbe a Bologanak ;)

Rikoo 2020.01.20. 06:52:01

Pellegrini nincs Juventus szinten. Rengeteg súlyos egyéni hibája van, ez nem férne itt bele. Szerintem a vezetőség eleget fog tenni Sarri kérésének és Emerson érkezik majd nyáron.

dobor norbert 2020.01.20. 19:18:05

@JuventusFanatikus: Igazán nincs mit! A tudást el kell ismerni! Ebből lehet építkezni a jövőben.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása