HIVATALOS: Demiral számára véget ért a szezon

demiral_merih_roma_ellen.jpgA Juventus tegnap fontos győzelemmel és három ponttal távozott Rómából, azonban az összecsapás sajnos mindkét oldalon súlyos veszteségekkel zárult.

Az AS Roma részéről már megerősítették, hogy Nicolò Zaniolo keresztszalag-szakadást szenvedett, de most a Juventus első találatát jegyző Merih Demiral esetében is eldőlt, hogy a sérülés komolynak bizonyult, így a török védő számára sajnos befejeződött a szezon.

Demiral egy fejelés után ért szerencsétlenül földet, s mivel nem tudta folytatni a játékot, a pályán Matthijs de Ligt váltotta. A török válogatott játékos a J-Medical Központban kezdte a mai napot, s az orvosi diagnózis szerint bal térdében elülső keresztszalag-szakadást és mellette járulékos meniszkusz-sérülést is szenvedett.

Mindez azt jelenti, hogy műtét vár a fiatal játékosra, s mivel az ilyen típusú sérülések felépülési ideje általában hat hónap szokott lenni, bizonyossá vált, hogy számára véget ért a jelenlegi szezon, és alighanem lemarad a nyári Európa-bajnokságról is.

A nyáron igazolt Demiral az elmúlt időszakban nagyszerű, magabiztos formába lendült, így kezdőként kapott helyet a csapatban a sérüléssel bajlódó Matthijs de Ligt helyén. A klub hivatalos bejelentése szerint a napokban kés alá fekszik majd, hogy elkezdhesse a hosszúnak ígérkező rehabilitációt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6615407122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2020.01.13. 13:04:08

Édes fas.zom.. :(
Szegény kölyök.
Ruganival Die Hard lesz gyerekek :)

Barolo4 2020.01.13. 13:05:46

Nagyon szomorú helyzet. Most kellene Ruganit eladni és hozni helyette egy olyan védőt, akit be is merünk rakni, mert ez így nagyon necces lehet. Forza Juventus!

steven.h 2020.01.13. 13:08:36

2 keresztszalag sérülés egy meccsen az nem épp a balszerencse számlájára írható csak. Ahogy olvastam már máshol is, idén ez volt az első olyan, amikor mind a Roma mind a Lazio ugyanazon a hétvégén otthon játszott... Meg lett az eredménye, mert az egészen biztos hogy a pálya minősége is közrejátszott főleg szerintem Zaniolo esetében, de akár Demiral leérkezése során is okolható lehet a pálya minősége.

juve28adam 2020.01.13. 13:09:27

Fasza...Nagyon sajnálom, óriási szezont mehetett volna a török, remélem teljesen felépül a sérüléséből majd! Így Rugani tuti marad, Chiellini elvileg hamarosan visszatér, de kérdés mennyire lehet majd rá számítani és kérdés ki kerül be a BL keretbe. Lehet hozni kellene egy belső védőt a télen. Talán Jerome Boatenget kilehetne kölcsönözni vagy nem is tudom ilyenkor kit is lehetne elhozni aki a BL-ben is tudna segíteni nekünk.

Del Butus 2020.01.13. 13:19:07

imádkozzaon mindenki, hogy Chiellini felépüjön a BL-re mert De Ligt garancia a kiesésre.

Ádám.84 2020.01.13. 13:19:30

Ez egy nagyon nagyon rossz hír. Reménykedtem, hogy nem szakadt el a térde, de hiába...

Leram7 2020.01.13. 13:32:01

Sokkal jobbak voltunk Demirallal a csapatban, kellenek a harcosok.

Én nagyon sajnálom és pláne egy ilyen helyzetben, amikor egyre jobban megy a játék, gólt is szerez...

Amikor a saját lábán jött le, azt hittem, hogy nem komoly max 1 hónap.

Minden szurkoló megszerette szerintem. Hát nagy kár :(

Juvegaspy 2020.01.13. 13:33:42

@Del Butus: hogy jon ide De Ligt s miert garancia?

Juvegaspy 2020.01.13. 13:37:14

Demiral gyerek eleg tokosnek tunik.. Remelem igy is fog visszaterni!!!

Mitya10 2020.01.13. 13:37:45

@Del Butus: Tehàt te szted De Ligt lenne a leggyengèbb pontunk? Tegnap paràdèsan szàllt be ès nekem eddig sem volt rossz amit csinàlt főleg h elèg faszàn be lett dobva a mèlyvìzbe. Nagyon sajnàlom Demiralt szinte hihetetlen h pont most pont ő de azèrt gratulàlok ha szted Demiral ès De Ligt közt dől el a tivàbbjuràs. Szeretem az ilyen ostoba meglàtàsokat olvasni :) Hàt kèpzeld el ha ez a kis Holland annyi labdàt adna el mint Pjanic + Cuadrado. Na akkor lenne baj :)

Csak Csucsu 2020.01.13. 13:48:39

Basszus... Ez nem hiányzott se neki se nekünk... Nagyon ígéretesen játszott a kezdeti nehézségek után.
Jobbulást és mihamarabbi felépülést

venember83 2020.01.13. 13:54:15

Lassan csak nyilvánvaló, mi okozza a minden évben felmerülő római sérüléshullámot.

Juvegaspy 2020.01.13. 13:54:22

Ez az Ntande gyerek kepes a felnottek kozott jatszani vagy gyerek még?

AgliOli 2020.01.13. 13:55:50

@Il Principino: :DDD
sajnálom én is, a marha még vissza akart menni :S

Watakuki 2020.01.13. 14:09:13

Feláll a hátamon a szőr, ha a BL-ben Ruganival állunk fel egy Liverpool ellen...

Ilyen fiatalon kerékbe törhet egy remeknek kinéző karrier. Mielőbbi felépülést neki!

cd1 2020.01.13. 14:16:44

Lehet izgulni...Rugani, meg a kezilabdas...

dobor norbert 2020.01.13. 14:16:44

Jobbulást és koplikáció nélküli rehabot kívánok Neked Török Harcos!

steven.h 2020.01.13. 14:21:38

@Watakuki: Hát láthattuk hogy Caldarával is mi történt...remélhetőleg Demiralnak nem lesznek ilyen gondjai.

rockitbaby 2020.01.13. 14:33:02

Hogy a szezon szó szerinti felére két hasonló stílusú és mentalitású védőnk is a térdével kapcsolatban szerezzen súlyos sérülést... Hihetetlen pech. Bízom benne, hogy a kis török jól fog kijönni ebből. A nyári mercato ár-érték arányban legjobb igazolàsa esett ki.

vizi8 2020.01.13. 14:44:18

@Mitya10: Végre valaki aki látja hogy a két ember az elmúlt időszakban az eladott labdák fele hozzájuk köthető. Pedig Pjanic pont a passzpontosságáról volt híres.

Drotkoszoru 2020.01.13. 14:45:20

Remek formában futballozott Demiral az elmúlt hetekben, ezért (is) sajnálatos és fájó a kiesése (számára extra csapás, hogy így valószínűleg az EB-jének is lőttek). Mindezek ellenére én csak akkor igazolnék középső védőt, ha Ruganit értékesítené télen a klub (a hírek szerint ez nem valószínű). Bonucci és de Ligt megoldja a meccsek nagy részét, Can is tud belsővédőt játszani (sőt: szerintem hasznosabb is lenne ott Sarri rendszerében, mint a középpályán), Rugani pedig berakható az alsóházi csapatok ellen, ha nagyon rotálni kellene (tudom, nem nagy szám a srác, én is eladtam volna már a nyáron, de annyira azért nem kutyaütő, hogy 4-5. számú középső védőnek ne felelne meg erre a fél évre). A bajnokságot elbírja ez a négyes, főleg, ha Chiellini visszatér tavasszal. A BL-ben úgy számolok, hogy a Lyon ellen egy Rugani - Can párossal is szégyen lenne kiesni, a negyeddöntőkre pedig áprilisban kerül sor, addigra Giorgio is formába lendülhet (ha nem sérül le újra).

Rikoo 2020.01.13. 15:02:04

Jobbulást Merih! Remélem abba a kategóriába esik majd akiknek megerősödnek a szalagjai és a meniszkusz, nem azon játékosok közé tartozik akiknek töbkretette a pályafutásukat ez a hülye sérülés.
Zaniolonak szintén kitartást és ne adja fel!
Borzasztó, hogy Serie A meccsen ilyen megtörténhet, hogy a két legfiatalabb tehetség szenvedi el az ACL legsúlyosabb fajtáját.

venember83 2020.01.13. 15:03:06

Kevin Strootman: March 9 2014
Elia Capradossi: September 14 2015
Ezequiel Ponce: November 24 2015
Abdullahi Nura: May 28 2016
Antonio Rudiger: June 11 2016
Mario Rui: August 5 2016
Alessandro Florenzi: October 26 2016 and February 17 2017
Emerson Palmeri: May 28 2017
Luca Pellegrini: July 15 2017
Rick Karsdorp: October 25 2017
Riccardo Calafiori: October 2 2018
David Bouah: November 23 2018 and September 16 2019
William Bianda: February 4 2019
Davide Zappacosta: October 4 2019
Nicolo Zaniolo: January 12 2020

Vicc és szánalom. Hat év alatt ennyi térdszalag-sérülés csak a farkasoknál.

JuventusFanatikus 2020.01.13. 15:15:23

@venember83: Perotti is kiemelte, hogy az Olimpico gyepe rendkívül rossz, tele vagy lyukakkal, stb... Remélem az új tulajdonosok erre is gondolnak majd. Nem mellesleg az orvosi stábban is lehetnek problémák, mert a Lazio is ugyanezen a pályán játszik, náluk pedig emlékeim szerint nem igazán szokott ilyen probléma előfordulni

steven.h 2020.01.13. 15:26:10

@JuventusFanatikus: Azok után, hogy még a játékosok is kiemelték, hogy nem jó a gyep, hogy engedélyezhette a liga, hogy a hétvégén mindkét római csapat otthon játsszon.....

Most ez csak feltételezés, de ha szombaton idegenben játszott volna a Lazio lehet nincsenek ezek a sérülések.

Ádám.84 2020.01.13. 15:31:12

@venember83: ezek mind meccsen történtek?
Egészen elképesztő, hogy ezek után nem képesek a gyepet rendben tartani.

Ádám.84 2020.01.13. 15:38:04

@JuventusFanatikus: akartam már kérdezni, és itt most talán aktuális az ilyen felvetés, hogy hogyan lehetséges az, hogy Caceres a Fiorban fél év alatt csak két meccset hagyott ki, miközben Torinóban rendszeresen sérülések hátráltatták. Ez lehet csupán szerencse, vagy orvosi stáb, vagy miért van ez?

steven.h 2020.01.13. 15:46:08

@Ádám.84: A Romanal az Olimpico gyepére panaszkodnak, náluk az edzőkomplexumra jönnek a hasonló kommentek, hogy az mindennek az oka.

Ádám.84 2020.01.13. 15:50:53

@steven.h: "náluk az edzőkomplexumra jönnek a hasonló kommentek, hogy az mindennek az oka." Kinél náluk?

Kmarcika 2020.01.13. 15:53:54

Sajnálom Merihet nagyon.
Jelenleg legjobb játékosunk volt formailag.
Nekem is volt térdszalag szakadásom és borzasztó.
Mást is sportolok ez igaz. (kézilabdában jó sokat kell ugrálni)
De akkor is. Randa egy dolog.

Forza Demiral.
Cáceres felkészül.

MdewC 2020.01.13. 15:56:37

Demiral és Zaniolo karrierjének korán vége. Hihetetlen.

Sok reményt sajna egyikükhöz se fűzök, az elmúlt 10 évben 1 pozitív példát se hallottam / olvastam.

Juvegaspy 2020.01.13. 15:58:24

@JuventusFanatikus: hianyosan fogalmaztam. DS is megserult s az erdekel h bevetheto e a srac a felnottek kozott.
Ill azt nem tudod veletlenul h Pellegrinit visszatudjuk hivni vagy ez kizart?

JuventusFanatikus 2020.01.13. 15:58:41

@steven.h: Bizonyára hozzájárulhatott, de nem gondolom, hogy ha a Lazio idegenben játszik, akkor most ez a két fiatal srác most egészséges lenne.
@Ádám.84: Első kérdésedre válaszolva, nem mind meccsen történt, a Románál híresen sok sérült van, és nem csak az Olimpico gyepével van itt baj
Az, hogy Torinóban sok a sérült, nem csak a balszerencse kérdése. Az orvosi stáb egy része változott, már a Continassában edzenek, szóval a vinovói gyep sem lehetett hibás. Két dologra tudok gondolni, egyik a túlzottan kemény edzésprogram, esetleg az Allianz Stadium gyepe.
Egyébként nálunk is rengeteg játékos szenvedett ACL sérülést, bár statisztikát én személy szerint nem tudok. Kapásból: Demiral, Cáceres, Pjaca, Marchisio, Chiellini...

JuventusFanatikus 2020.01.13. 16:02:34

@MdewC: Ne essünk még túlzásokba, bármennyire is szomorú a helyzet. Nézd meg Vénember listáját, van pár játékos rajta, aki ezen sérülésen is túl tudott lépni.
@Juvegaspy: Így már érthető, épp akartam írni, hogy De Sciglio is megsérült. Nem hinném, hogy a francia srác készen állna, Pellegrini visszahozatala meg esélytelen.

dobor norbert 2020.01.13. 16:03:38

@JuventusFanatikus: Kolléga Úr! Arról van valami kimutatás,h ez a fajta sérülés jellemző volt kb tíz évvel ezelőtt a fociban?Gyanítom,h a lábbelik is szerepet játszanak ebben nem csak a gyep.

steven.h 2020.01.13. 16:04:49

@Ádám.84: nálunk akart lenni, ergo a Juvénál. Mióta nem Vinovoban edzenek szerintem valamivel visszább esett ez a szám (de ezt nem tudom alátámasztani), csak azok a játékosok vannak az orvosi szobán akik alapból is sérülékenyebbek mint az átlag.

@JuventusFanatikus: Szerintem igen is sokat számít, hogy egy Lazio Napoli meccset már lejátszottak 1 nappal a Juve meccs előtt egy alapból rossz minőségű, elavult talajon.

2020.01.13. 16:16:58

@JuventusFanatikus: Azért ebből az ötből három sajnos nem épp pozitív példa... A Capitano és Merih esetében pedig még nem tudjuk...

Ádám.84 2020.01.13. 16:18:00

@steven.h: gondoltam, hogy kimaradt az n betű, és a Juvéra vonatkozott.

@JuventusFanatikus: az a helyzet, hogy úgy látom, manapság egyre több játékos esik át a focisták rémének számító keresztszalag szakadáson, nem tudom, ez minek tudható be, de borzalmas, már csak a fél év kihagyás miatt is.
Ezen kívül néhány helyen azt írják, hogy nem tudni, hogy teljes vagy csak részleges szakadásról van-e szó, (míg Zaniolo esetében többes számban, szalagokról beszélnek), szóval nekem nem teljesen tiszta a kép a török sérülését illetően.

MdewC 2020.01.13. 16:19:39

@JuventusFanatikus: hát annyira nem győztél meg... Florenzi esetleg onnan aki jól mutat most már.

Természetesen ne legyen igazam és gyógyuljanak meg rendesen.

steven.h 2020.01.13. 16:25:13

@Ádám.84: A térdedben összesen 4 szalag van (elülső, hátulsó, 2 oldalsó). Zaniolo esetében ezen szalagokból szakadt el több (nem olvastam a hivatalos verzióját az ő sérülésének), míb Demiral esetében csak az elülső szalagja szakadt a másik három ép maradt. A részleges szakadást arra használják, ha maga a szalag nem teljesen szakadt el, ilyen esetekben azt hiszem nem is szokták műteni a sérülést.

Ádám.84 2020.01.13. 16:38:32

@steven.h: tehát valószínűleg elszakadt az elülső keresztszalagja, nagyszerű...

@MdewC: én abban bízok, hogy Demiral még fiatal, ilyenkor jobb esély van a teljes gyógyulásra, mint 30 fölött (mint mondjuk Marci esetében). Szerencsére egyre több az olyan játékos, aki megússza ezt a sérülést, viszont sokkal több ilyen van mostanában.

steven.h 2020.01.13. 16:43:52

@JuventusFanatikus: Cáceres nálunk szenvedett ilyen sérülést? Nekem ez kimaradt. Pjacat semmiképp se venném ide, mert a válogatottnál történt (szintén egy borzalmas pályán).

Rikoo 2020.01.13. 17:35:58

@MdewC: Sok pozitív példa is van. Gera és Ibrahimovic kifejezetten idős korban épült fel ebből és kirobbanó formában játszottak utána.

JuventusFanatikus 2020.01.13. 17:55:59

@steven.h: Igen, a második évében a Juventusnál, akkor az utolsó éve volt abban a szezonban, mert a vezetők voltak olyan gálánsak, hogy nem hosszabbították meg a szerződését, ezért volt jó ideig klub nélkül.

del pipi 2020.01.13. 18:00:50

Sajnálom! Tényleg jobbulást neki, és Zaniolonak is! :(

JuventusFanatikus 2020.01.13. 18:03:21

@MdewC: Figyelmedbe ajánlom, hogy Florenzinek kétszer is elszakadt ezen szalagja, és ennek ellenére egy remek játékos, akit azon nyomban le is igazolnék szívem szerint. A listán szerepelnek olyan nevek, mint Luca Pellegrini, az olasz futball legtehetségesebb bal szélső védője, Emerson Palmieri, aki szintén remek játékossá nőtte ki magát, Rüdiger is csak eljutott a Chelsea-ig, míg Strootman nem hónapokat hagyott ki, hanem szinte éveket, és mégis a Roma alapembere tudott lenni. Hasonló szituációba került Santi Cazorla is, akinek majdnem amputálnia kellett a lábát (természetesen nem emiatt a sérülés miatt, csak arra utalok, hogy nincs olyan helyzet amiből ne lehetne felállni), de itt van Milik is, akinek mind a kettő térdében elszakadt a szalag. Zaniolo és Demiral két fiatal és életerős játékos, fel fognak épülni! FORZA RAGAZZI!

JuventusFanatikus 2020.01.13. 18:06:49

@Ádám.84: @dobor norbert: Nem tartom kizártnak a cipő szerepét sem, de véleményem szerint az a különbség a régi idők között, és a jelenlegi foci között, hogy ezek a futballisták sokkal nagyobb terhelésnek vannak kitéve. Szünetük alig van, van mikor háromnaponta pályára kell lépniük, emellett folyamatos edzések, sokkal nagyobb és gyorsabb tempó stb...

Ádám.84 2020.01.13. 18:51:09

@JuventusFanatikus: Caceresnek Achilles-ín szakadása volt, a klub pedig felajánlott neki új szerződést, de annak a mértéke függöt volna attól, hogy mennyi meccsen lett volna bevethető az indián, ezt viszont nem fogadta el, legalábbis én így emlékszem.

JuventusFanatikus 2020.01.13. 18:58:35

@Ádám.84: Bakker, tényleg Achillese volt, elnézést. Nekem csak az maradt meg, hogy hordágyon viszik le:/ A mondandód második részére nem emlékszem, sajnos.

Krisztianson 2020.01.13. 19:29:01

Meg azért ne felejtsük Del Piero 98-as sérülését. Utána mégis csak klublegendává nőtte ki magát. Reménykedjünk!

Nathas 2020.01.13. 19:42:34

@Krisztianson: tegyük hozzá, hogy ADP sajnos már nem lett egészen olyan, mint a sérülése előtt :-(

dobor norbert 2020.01.13. 19:50:51

@JuventusFanatikus: Igen a mai tempó őrületes. De van remény,saját tapasztalat. Bal láb részleges szakadás/mütét nélkül/6 hét után már futottam,jobb láb elülső és oldal szalag szakadás/operálva/8 hónap után tudtam stabilan bírkózni.A második43 évesen történt. Nem szabad siettetni.De szigorúan betartani a rehabot.

Sunny21 2020.01.13. 20:31:05

@Drotkoszoru: Egy Rugani-Can párosra rábíznád a bl nyolcaddöntőt?? Na, ne!! Ezt te sem gondolod komolyan.

Sunny21 2020.01.13. 20:32:57

Bízom benne hogy Chiellini remek formába tud kerülni április környékére. Nagyon fog kelleni!

ZecH 2020.01.13. 20:43:50

Azert ez rohadt nagy gaz... pont az a jatekos akiben meg ott volt a spirito amikor palyara lepett... vele is csoda lett volna a BL... nelkule... hagyjuk is. majd jovore. Nem akarok veszmadarkodni. alapbol rohadtul pozitiv szemelyiseg vagyok, de az egyik legjobbunk kiesik bmeg.... most komoly?? pofam leszakad... persze Matuidi tok egeszseges agyonverni sem lehetne... eret vagok eskuszom

Drotkoszoru 2020.01.13. 20:44:55

@Sunny21: Értelmezd, amit leírtam. Nem bíznám rájuk, de a Lyon akkora hulladék (főleg Depay és Reine-Adélaïde kiesésével), hogy még ezzel a párossal a védelem tengelyében is szégyen lenne kiesni ellenük. Attól viszont nem tartok, hogy de Ligt és Bonucci is kidől addigra és Chiellini se épül fel. A mondandóm lényege, hogy én csak akkor hoznék középső védőt, ha Ruganit eladná a vezetőség.

Grinta 2020.01.13. 21:11:43

Borzalmasan fájó volt látni a két srácot amint a fájdalmasan fekszenek a gyepen.Nem tudom mennyire köszönhető a játéktérnek-figyelemre méltó listát közölt ezen a téren vénember kolléga!-Én Zaniolo esetében az égvilágon semmit nem láttam,Demiral pedig úgy fogott talajt,hogy mindene megfeszült a lábában.Tényleg nem értem,nem csak a mostani szituációnál,minek kell így kamikaze módjára berepülni?!-persze utólag könnyű okosnak lenni.Olyan mintha nem lenne benne "egészséges" félsz.Ami jó vagy rossz,de rögzül az emberben.Kezdett stabil csapattag lenni,ilyenkor talán még fájdalmasabb.Amiatt egyenlőre nem aggódom hogy ne tudna felépülni ebből.Minden esélye megvan erre.Forza Merih,nagyon várunk vissza!!

Sunny21 2020.01.13. 21:20:38

@Drotkoszoru: Értelmeztem. Szégyen nem szégyen ez nem fifa, hogy ha nem jön be akkor majd indítok egy új játékot. Nem lehet rájuk bízni a védelmet még viccből sem. Jelen állás szerint maradt 2 megbízható belső védőnk, +Chiello (reméljük). Rugani olasz kupa és SPAL, Brescia stb... Talán elég lesz

JuventusFanatikus 2020.01.13. 21:22:40

Zaniolo egy képpel jelezte, hogy átesett a műtéten, míg Demiral megköszönte a rengeteg támogató üzenetet, és azt írta, hogy "Találkozunk az Európa-bajnokságon".

JuventusFanatikus 2020.01.13. 21:31:28

@Grinta: Ez az utalátos ebben a sérülésben, hogy bármennyire is kerülheti az ember a kontaktot, egy rossz mozdulat miatt szakadnak a szalagok, ezt szerintem @dobor norbert: és @k.Marcika Kolléga is alá tud támasztani. Persze, ez az ellendrukkereket nem érdekli, szerintük de Ligt a hentes. Mondjuk Rabiot lehet nagyobb bűnös volt, aki lökött egyet hátulról rajta, így már esett, mikor de Ligttel találkozott. Többször visszanéztem az esetet, nagyon úgy néz ki, hogy nagyon rosszul ért földet, de nem nézett ki annyira súlyosnak.

Grinta 2020.01.13. 21:33:07

@JuventusFanatikus: Egyik se csinált olyat,ami nem átlagos meccsszituáció.

Drotkoszoru 2020.01.13. 21:39:16

@Sunny21: Akkor szerinted mit kellene tenni? Kit igazolnál le januárban, aki mozdítható, előrelépés lenne a csapat számára és tűri a padozást? Hagyjuk ezt a szar Fifázós szöveget (kb. 18 éve játszottam vele utoljára). Valóban nem klasszis Rugani és Emre Can, de még így is jobbak, mint pl. a Lyon középső védői (mivel velük játszunk a BL-ben, ezért hoztam fel őket példának okáért). És igen: kurva nagy szégyen lenne, ha kiesnénk ellenük, akármilyen összeállításban is. A felsorolásod meg olyan, hogy nem lehet 9-10 belsővédőt tartani a keretben (már csak azért sem, mert be se lehet nevezni 25-nél több játékost se a bajnokságba, se a BL-be), csak azért, mert bármikor lesérülhet bárki. Vagy szerinted milyen kaliberű játékosnak kellene lennie a Juventus 4.-5., esetleg 6. számú (mert normál helyzetben az lenne ez a kettős) középső védőjének? Sorold a neveket, te kiket látnál szívesen Emre Can és Rugani helyett 5. számú bekként!

Contelegend 2020.01.13. 21:44:02

@Drotkoszoru: Godín-t vihetitek 20 millióért így , hogy Bastoni bevált :D Komolyra fordítva, sok múlik majd Chiellini állapotán.

JuventusFanatikus 2020.01.13. 21:48:58

@Contelegend: A Juventus padja nem hiszem, hogy sokkal kényelmesebb lenne számára: D Egyébként a hírek szerint Izzo már Milanóban volt tárgyalni az inter vezetőivel, úgyhogy Godín távozása egyre biztosabbnak tűnik, én nagyra tartom. Izzo meg egy hatalmas fogás lenne nektek.

Sunny21 2020.01.13. 21:59:48

@Drotkoszoru: Hiába vagy mérges, én senkit sem igazolnék. Can-Rugani kettősre nem bíznék egy bl nyolcaddöntőt, Te pedig igen. Annyit írtam, hogy ez azért nem így megy. Rugani játszhat egy rutinosabb belső védővel együtt, de azért Te átestél a ló túloldalára.

Kmarcika 2020.01.13. 22:11:54

@JuventusFanatikus: tanusíthatom, de nem saját példával :)
Az én esetem egy baromi nagy ütközés után volt, szoval volt bőven kontakt :D
Kitámasztáskor az ellenfél szemből a térdemnek...
Nem részletezem inkább.
Örültem, hogy visszaértem a kézipályára azonos szinten, mint addig.
De sajnos azota sem a régi a térdem :/

De nem az én siratóm van itt :D

Forza Juve

Grinta 2020.01.13. 22:13:46

@venember83: Figyelemre méltó lista,mint írtam fentebb is.Lazio játékosokkal mi helyzet?Nekik is hazai pálya.

JuventusFanatikus 2020.01.13. 22:29:47

@Kmarcika: Épp azt hallottam, hogy a kézilabda a világ egyik legkeményebb sportja, én meg nagyban csodálkozom, hogy ugyan miért is. Hozzátartozik a dolgokhoz, hogy ezt a sportot sem űzni, sem nézni nem szoktam és nem is szeretem, az igazat megvallva. Most egy picit alátámasztást nyert, hogy tényleg nem olyan veszélytelen a kézi, ráadásul ebben még a hölgyek is képesek magas szintet képviselni!

Grinta 2020.01.13. 22:36:28

5/3 egészséges belsővel védővel nem megyünk bele a tavaszba.Ezt biztosra veszem.Úgy hogy a háromból egy null kilométeres gyakorlatilag a szezonban.Én biztos nem tennék így.
Le kell akasztani kölcsönbe egy Murillót,De Maiot hasra ütésszerűen mondtam valakiket.

Contelegend 2020.01.13. 22:42:19

@Grinta: Murillo nagyon délamerikai a Serie A-hoz .

Contelegend 2020.01.13. 22:43:41

@Grinta: na de értem, hogy hasraütés szerűen, de szerintem nem fogtok igazolni. Nincs nektek valami ifi játékos?

Grinta 2020.01.13. 22:48:11

@Contelegend: Murilloról soha nem szabadott volna lemondanotok.Ez az Én véleményem.Normális rendszerben,nem kaotikusban-amikor Ő ott volt-használható.Nagyon is.
Nincs nálunk ilyen ifi,és ez a Juventus.Most ezt ne nagyképűségnek vedd,de Mi nem tehetjük meg hogy beállítunk hátra "egy lehet hogy jó lesz srácot" mint Bastoni.Mások a célok,máshonnan indul a történet.

Grinta 2020.01.13. 22:50:32

@Contelegend: Azt gondolom hogy kialakult egy helyzet Demiral sérülésével,és januárban itt a lehetőség lépni ez ügyben.Ha úgy vesszük ez szerencse.Bármilyen fájó,de jobb most,mint február közepén.
Itt kell hogy megmutatkozzon Paratici tudása.Le kell tudni akasztani egy olyat,aki mozdítható,rutinos,nem sok cash.

Grinta 2020.01.13. 22:53:22

Egyébként lehetőség az viszonylag rengeteg van.Van öt topbajnokság,franciát kiveszem négy..azoknak a középcsapatait átmonitorozni ezen a poszton,és rámutatni valakire.Ez a Juventus.Most nem hiszem el,hogy egy Jerry Minát nem lehetne elhozni fél évre.Előrelépés neki bőven,Evertonnak meg már úgyis tök mindegy a szezonja.

Grinta 2020.01.13. 22:54:49

Ha a Milan letudott szedni egy Kjaert..tudom,nem nagy játékos,de ilyenben kell gondolkodni.Szerintem.

Contelegend 2020.01.13. 23:10:56

@Grinta: Murillo jó, de akkor sem Serie A kompatiblis, és nem azért mert nálunk nem volt jó.. nem volt rossz, de neki nem ez a legjobb terep, és pláne nem menne a Juve-ba vízhordónak.. jó helye van spanyolban jelenleg.
Azért annál árnyaltabb a helyzet , hogy " lehet hogy jó lesz srác" . Bastoni 18 volt amikor 32 millióért megvettük, kölcsönbe ment a Parma-ba, és most 20 évesen kiszorított egy Godín-t.
BL címtől egy olyan mezőnyben ahol van egy Real,Barca, Liverpool, Manchester City akkor is távol van a Juve, ha egészséges Demiral. Ezek a csapatok a jelenlegi BL kiírásban is nagyobb potenciállial rendelkeznek mint a JELENLEGI Juve.
Tudod, hogy nem szemétkedni jövök ide de a felsorolt csapatok közül sincs mind formában, mégis úgy gondolom bedarálnák ezt a Juventus-t. Persze lehet sorolni, hogy dehát a Barca edzőt vált, meg amúgyse olyan erős a Real. De.. nálatok igen. Egyszerűen a pár évvel ezelőtti BL mezőnyben sokkal nagyobb potenciált éreztem a Juve-ban. Én elhittem , hogy megnyerhetitek.
Ha reálisan nézem, mivel néztem nagyon sok meccseteket, ha játszani akar a Juve, ahogy Sarri azt szeretné, és ennyire dadogósan megy , vagy csak periodikusan a Sarriball ( Roma meccs? csak hogy a legutóbbit mondjam, pedig a Roma messze elmarad a felsoroltaktól) akkor az nem sok jóval kecsegtet.
Legkésőbb márciusra összekéne állni egy fix kezdőnek , felállásnak, de ez még mindig nem történt meg ahogy én látom. Persze sokan nem is egészségesek. De visszakanyarodva, a bajnokságon Demiral sérülése nem változtat mert annak toronymagas esélyesei vagytok, míg a BL-ben nem az ő hiánya lesz a vesztetek, ha lesz ilyen, hanem a már mások által rengetegszer felsorolt okok. Csak hogy egyet mondjak, nálatok nem az edzőnek igazolnak.
Szerintem mi egy EL döntőhöz is kevesek vagyunk még, de ez már egy másik történet.
Apropó , ma néztem megint Kulusevski-t, csakhogy mondjak vigasz hírt... óriási fogás. Irigy vagyok.

Grinta 2020.01.14. 07:21:23

@Contelegend: Murillo jelenleg Serie a játékos,Sampdoria.Bastoni esetében nem voltam képben a vele kifizetett pénzmaggal,ami jelentősen árnyalja a képet,valóban.Csak mint fiatalban gondolkodtam,akit teher nélkül lehet játszani/próbálgatni.
Bl esélyeinket tekintve nem vagyok negatív,sőt.Egyik csapat sem toronymagas esélyese a CL-nek.Citytől tartok,ezt már leírtam régebben hogy miért..de abban a párosításban kapásból elvérzik az általad leírtakból egy,Én a Liverpoolt is ide vágyom,ezt is leírtam párszor..hogy az Atletico elkapja Őket,szerintem.Nyilván optimistán állok a dologhoz,Nekünk bent kell lenni a nyolcban,ez nem kérdés.Az is lehet Bayern nélkül.Nem annyira elképzelhetetlen.Szóval Én egyáltalán nem gondolom azt,hogy kisebb esélyünk lenne mint bármikor.Barcelonáról még nem értekeztem.Nem tudom hova rakni Őket,sokszor az az érzésem hogy az a keret kifele megy.Realról is azt gondolom egyébként.Na majd látjuk.
Azt már sokszor leírtam,hogy Én jó dolognak tartom azt,hogy nem az edzőnek igazolnak,akik három évente változnak.Hanem edzőt a keret mellé.Most ebben történt változás,mert más típusú edzőt hoztak,aki kiváló érzékkel nyúlt eddig a dolgokhoz.
Kulusevskit nem láttam tegnap.
Plusz ami még eszembe jutott!Azt írod hogy Demiral sérülése nem változtat a Bl esélyeken.ezzel nem értek egyet.Egy Olasz csapat esetében különösen,de egyébként is borzasztóan fontos a két belső védő minősége,összepasszolása.
Az összepasszolást mire értem?Nyáron mikor összeállt a Koulibaly,Manolasz sor..szerintem erre normális ember nem gondolt,hogy mekkora tragédia lesz.

Matteo89 2020.01.14. 07:55:04

@Contelegend: A Liverpool es a City szerintem is kiemelkednek, de a tobbivel felvesszuk a versenyt. Persze intereskent ertheto, hogy te ezt maskepp gondolod. De a ket angol is verheto.

rockitbaby 2020.01.14. 09:12:05

@Grinta: Két opció van jelenleg. Vagy megint kinyitjuk a pénzcsapot és igazolunk valakit. Nem kölcsön, nem opció, hanem leigazoljuk. Ez Marotta módszere és látható, hogy a tavaly nyári mercato komoly pénzmagot von el az ideitől a kölcsönök miatt. Csakhogy Boateng kategóriánál jobbat télen nem fogunk tudni hozni. 30+ éves, sérülékeny éa nincs is formában.

A másik, ahogy Paratici mondta is, nem távozik télen Emre Can és Allegri után szabadon ő lesz a negyedik védő. Ez már tipikusan Juventusos dolog lenne. Én a magam részéről nem vagyok a pánikvásárlás híve, de abban egyetértek, a kialakult helyzetet orvosolni kell. Vagy erőből vagy okosan.

Contelegend 2020.01.14. 09:29:28

@Grinta: és tényleg megveszi Murillo-t a Samp, nem csak kölcsönben van náluk, most olvasom.

JuventusFanatikus 2020.01.14. 09:47:50

@Grinta: Murillo Sampdoriában nyújtott teljesítményéről sokat elmond, hogy az olasz fociban jártas @Contelegend: Kolléga nem is tudta, hogy ott játszik:D Nem tudom miért, de Te aztán tényleg nagyon szereted a kolumbiai védőket:D Én abban az esetben igazolnék még egy belső védőt, ha Sarri azt mondja, hogy Emre Can nem megfelelő védőnek. Akkor viszont tényleg olyan játékost kellene keresni, aki nagy tapasztalattal rendelkezik, könnyen mozdítható. A legjobb névnek Boateng tűnik, de például Kjaer sem lett volna rossz, esetleg egy Masiello.

Contelegend 2020.01.14. 10:00:32

@Matteo89: top 5 be sorolnám a Juve-t és vonatkoztass el az Inter-től, csak azt akartam érzékeltetni , hogy perpill nem biztos , hogy Demiral kiesése a legnagyobb gond ennek a célnak az elérésében. Én komolyan mondom, hogy nyerjétek meg, vagy jussatok ameddig lehet, mert akkor az a hajszálnyi esély a bajnokság megnyerésére nekünk talán jobban élne.

Contelegend 2020.01.14. 10:06:14

@JuventusFanatikus: Hát most hogy utánanéztem a meccsek 35%-án volt kezdő a statok szerint, de kötelező vétele van rá a Sampnak. Lehet megbánták. Nos aki oda nem fér be, az egy Juve-t nem húz ki a bajból. Szerintem Can ezerszer inkább , mint Ő. De ez lényegtelen is, fél évre nehéz találni olyat aki minőségi, olcsó, és bele is megy egy ilyen szerepbe.
Boateng rendben lenne szerintem , de még így is azt mondom, Sarri edzésen majd látja Can-t azon a poszton, ráadásul a faszinak így esélye marad arra, hogy bizonyítson némiképp.

MdewC 2020.01.14. 13:43:18

@JuventusFanatikus: bárcsak.

Sajna ez akkor se győz meg engem arról, hogy minden rendben lenne. Arra gondolok, hogy ezekszerint van pozitív példa, hogy jó playerek legyenek, de a nagy világsztárokat ilyen sérülés nem súlytotta. Mondom ne legyen igazam, de olyanok sztem már nem lesznek, mint amilyenek lehettek volna. Maximum kellemeset csalódunk. ;)

Kivétel Del Piero, ő így is klasszis lett, de ki tudja mi lett volna ha...

Ádám.84 2020.01.14. 14:05:36

@MdewC: az a helyzet, hogy ennél a fajta sérülésnél nagyon nem mindegy, hogy pontosan mi, mennyire és hogyan sérült meg, ezért is értetlenkedtem itt tegnap, hogy a hírek sem egységesek a török sérüléséről. Máshogyan fogalmazva, van aki teljesen felgyógyul belőle és van akinek rámegy a pályafutása egy ilyen sérülésre. Most még nem tudjuk, hogy a török melyik csoportba fog tartozni, de az mindenképpen jó, hogy még nagyon fiatal.

Drotkoszoru 2020.01.14. 14:38:14

@Sunny21: Először is: nem vagyok és nem is voltam mérges. Másodszor: nem az a "bajom", hogy más véleményünk van, hanem hogy képtelen vagy értelmezni az általam leírtakat, és olyanokat adsz a "számba", amit nemhogy nem írtam le, de még csak nem is gondoltam rá. Egy szóval sem mondtam, hogy normál helyzetben minden további nélkül, nyugodt szívvel rábíznék a Can, Rugani kettősre egy BL nyolcaddöntős párharcot; csupán jeleztem, hogy a Lyon olyan szinten gyenge, hogy még ezzel a belső duóval is továbbjutnánk, mert még ők is jobbak, mint a Lyon KEZDŐ középső védői. És de, ez így megy. Egy Juventusnak bármilyen összeállításban ki kell vernie a Lyont, mert akkora a két csapat között a minőségbeli különbség (minden poszton és téren erősebbek vagyunk, és ezen Demiral kiesése sem változtat). Mindezt persze csak elméleti síkon boncolgattam, mert attól nem tartok, hogy a Lyon elleni 2 találkozón egyszerre nem lesz bevethető de Ligt, Bonucci és Chiellini sem (de ezt szintén le is írtam). Magyarán nem fog összeállni a Can, Rugani páros sem. Ettől függetlenül azt továbbra is tartom, hogy még ezzel a kettőssel a védelem tengelyében is szégyen és ultra ciki lenne kiesni a franciák ellen.

Sunny21 2020.01.14. 16:16:14

@Drotkoszoru: Hihetetlen vagy! Egy Can-Rugani párosra rábíznál egy bl negyeddöntőt!! Pffff....

(vicc volt, csak kiparodizáltam magam)

Visszaolvastam a kommentjeidet, és teljesen igazad van!!
Ha minden kötél szakad, még velük is tovább kell jutnunk. Ez volt a mondandód lényege. Úgyhogy bocsánat!!!

Ui:Rugani-Can pfffff...., ezt mégis hogy gondoltad??? ;)))

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása