Capello szerint türelmesnek kell lenni de Ligttel szemben

capello_fabio_feher_ingben.jpgA Juventus egykori edzője, Fabio Capello úgy látja, a Juventus tavaly nyáron megszerzett ifjú csillagának, Matthijs de Ligtnek időre van szüksége ahhoz, hogy hozzászokjon új környezetéhez.

A holland védő a legutóbbi, Cagliari elleni olasz bajnoki mérkőzésen ismét kimaradt a kezdőcsapatból, és a torinói klub szerint nincsen jól. Capello úgy véli, a zebramezesek csupán mentegetni próbálják fiatal labdarúgójukat azzal, hogy azt állítják róla, sérült.

"Azt mondják, hogy az, de..." - kezdte sejtelmesen mondandóját a talján mester, majd így folytatta: "Időt kell adnunk neki ahhoz, hogy megértse az új rendszert és mentalitást."

Capello ezután szót ejtett a szintén 2019 nyarán érkezett Aaron Ramsey és Adrien Rabiot helyzetéről is: "Két nagyszerű játékosról van szó, akik egyelőre nincsenek a legjobb kondícióban.

Rabiot hat hónapig nem játszott, és időre van szüksége, hogy jó formába kerüljön."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1815398576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Watakuki 2020.01.08. 09:25:30

Talán jót is fog neki tenni, ha nincs kitüntetett helyzetben Demiral miatt. Küzdjön csak meg a helyéért.

Juvetto 2020.01.08. 09:53:06

Állítólag még egy hónapot pihizhet is de Ligt, a fennálló közelítő izom és váll problémái miatt.

Lanzafame 2020.01.08. 10:08:38

Mivel Chiellinivel már csak annyira számolhatunk, mint tavaly Barzaglival, maradt 3 belső védőnk. Mindhárom sokat fog játszani, és a versenyhelyzet nem tesz majd rosszat nekik. Bonucci helye sem lesz betonbiztos a jövőben.

venember83 2020.01.08. 10:58:33

Jó, hogy a hibáin nem ment el meccs, így kezdőben lehetett tartani. Nagy pofon lett volna leültetni hibák miatt, miután nyáron ő volt a legdrágább érkező. Valószínűleg nehezen emésztette volna meg.

JuventusFanatikus 2020.01.08. 11:15:02

@venember83: Ha úgy nézzük, akkor hibák után lett padra kényszerítve, ugyanis a Sassuolo ellen orbitálisan nagy hibát vétett, majd jött neki a Lazio elleni bukta:/

Panther77 2020.01.08. 11:16:32

Egyenlőre nagyon gyenge a srác... Viszont ez a török gyerek kellemes csalódás :D

Juventino86 2020.01.08. 12:23:52

Tudom, hogy most megint sokan nem fognak velem egyetérteni, de NINCS TÜRELEM! Ez a Juventus, itt nincs idő arra, hogy fél évig valaki ennyi hibával nyomja. Egy 75 milliós játékostól, aki - mint azt itt nagyon sokan hangoztatják - 17 éves kora óta holland válogatott, és 19 évesen már az Ajax csapatkapitánya volt - elvárható, hogy sokkal hamarabb tanuljon bele az új játékrendszerbe. A Sass és a Lazio meccsen nagyon durva hibákat vétett, ki is került a kezdőből, és Demiral sokkal jobb játékot produkál. Úgyhogy aki azt mondja, hogy türelmesnek kell lenni a holland sráccal szemben, hatalmas tévedésben van, és fordítva ül a lovon. Eredmény kell minden meccsen, erről szól a Juventus. Demiral pedig sokkal stabilabb, és nagyon örülök az ő teljesítményének. :)

JuventusFanatikus 2020.01.08. 12:30:31

@Juventino86: "Ez a Juventus, itt nincs idő arra, hogy fél évig valaki ennyi hibával nyomja"

Akkor Bonucci mit keres ebben a csapatban?

Nathas 2020.01.08. 12:50:22

Türelmesnek kell vele lenni, de ez nem azt jelenti, hogy mindenáron játszatni kell.
Egyébként nem is hiszen, hogy okvetlenül Bonucci párjaként kell vele számolni. A Chiellini - Demiral páros egyike talán jobban illik hozzá.
Adott esetben egy 3 belső védős felállást is meg lehetne próbálni, kíváncsi lennék
Bonucci oldalán a 2 fiatalra.

Juventino86 2020.01.08. 13:10:14

@JuventusFanatikus: Arra gondolsz, ahogy Bonucci akkor játszott, amikor hozzánk került, vagy arra, ahogy mostanság?

venember83 2020.01.08. 13:15:37

Belegondolva, nem lepne meg, ha komoly érdeklődés esetén (spanyol nagyok, PL big 6) elengednék nyáron 110-120 milliós ajánlat fejében, HA komolyan számol a vezetés Demirallal és Romeróval. Főleg ha Chiello is felépül.

Juventino86 2020.01.08. 13:17:59

@venember83: Ez lenne a lehető legjobb döntés a vezetőség részéről. Van olyan, hogy egy nagyon jó játékos valamiért nem tud adaptálódni az új környezethez, csapathoz, másik bajnoksághoz.

JuventusFanatikus 2020.01.08. 13:23:50

@Juventino86: Konkrétan a tavalyi szezonjára.

rockitbaby 2020.01.08. 14:11:32

@venember83: Chiello szerintem már nem lesz a régi ez után a sérülés után. Ez a szezonja már kuka és ha nem lesz kiváló a nyári alapozás, a következő is. Láthatjuk saját szemünkkel, fél év kihagyás mit eredményez.

Bonucci is kifelé megy a labdarúgó karrierjéből, rajta pedig a kor sokkal jobban látszik, mint akár Chiellinin, akár Barzaglin. Nem lennék meglepve, ha a szezon második felében egyre többet látnánk a de Ligt-Demiral kettőst.

Alapvetően óriási blama lenne, ha egy év után megválnánk tőle. Ezen az sem változtatna, ha még pénzügyileg nyernénk is. A csapaton belül ennek jó üzenete van, senkinek sincs bérelt helye, keményen küzdeni kell. De külsős szemlélőnek már ez azt is jelentheti, hogy fiatalnak kár idejönni, mert mindegy, hogyan teljesít - ugyanis a hollandnak voltak klasszis meccsei is itt -, ha nagyobb összeget adnak erted, mint amennyiért érkeztél, lehet csomagolni.

Il Principino 2020.01.08. 14:12:06

@Juventino86: ennyi erővel a keret nagy részét szélnek lehetne engedni :)

GabeTR 2020.01.08. 15:48:04

Azt azért ne felejtsük el, hogy eddig mindig De Ligt irányította a védelmet. Most Bonuccihoz kell igazodnia egy más taktikában, országban, mentalitásban, stb. Más szerepkör mint az Ajaxban.
20 évesen még rengeteget fog fejlődni, de az igaz, hogy az árcédula magasra tette a lécet is.

Juventino86 2020.01.08. 15:57:04

@JuventusFanatikus: Az egész tavalyi szezonban összesen nem volt annyi kirívó hibája, mint a hollandnak. :)

@GabeTR: Ahogy írod is, az árcédulával van itt a gond. Ha 25-30-ba került volna akkor én is türelmesebb lennék, és azt mondanám - mivel valóban voltak jó meccsei is - hogy majd én fejlődik. De 75 millióért már magasabbak az elvárások.

Juventino86 2020.01.08. 15:59:38

@Il Principino: Hát van néhány ember, akit igen.

Grinta 2020.01.08. 16:05:42

@Juventino86: Capellonak magyarázod mi a Juventus? @venember83: Már hogy a viharba engednénk el,és 110-120 miilió euróért..ha még csak be sem vált?!Legyél már reális!A kivásárlási ára 150 x év után.150!Annyiért csapatrészt veszel,és sokan a fejüket fogták nyáron hogy csak ennyi : D
Nem megy a gyerek sehova,jelenleg biztosan nem opció,és magára talál.
Ez nem fifa,nem menedzserjáték,fiatal srácról beszélünk,valóban idő kell Neki.Örüljünk inkább Demiral jó teljesítményének,és ne degradáljuk le a másikat.Mindkettő siheder,most Merih tűnik befutónak,de annyira az elején vagyunk még.Nem értem miért kell mindig hirtelenkedni,teljes egészében kell vizsgálni ezt a témakört is.
Capellonak valószínű igaza van a sérüléssel kapcsolatban.Ronaldo is sérült volt..hát persze : D amit ki is kúrált két válogatott meccsen.Most ezek nincsenek,így nem derülhet ki mi is van Matthijs-sal kapcsolatban.Nem fél évre vettük,nem is egyre,lesz még betonbiztos alapember.Annyira gyorsan változnak a dolgok a futballban.

Juventino86 2020.01.08. 16:09:17

@Grinta: Capello már öreg. Vannak néha elég meredek nyilatkozatai. :)

Juventino86 2020.01.08. 16:11:26

@Grinta: Demiral jó játékának meg szerintem mindenki örül. Egész kedvező áron szereztünk egy fiatal játékost, akiben hatalmas potenciál van, és ezt már kedzi is megmutatni. :) Szóval csak így tovább!

Grinta 2020.01.08. 16:12:39

@Juventino86: De azért mégiscsak egy Capello.Szaktekintély.Nem téved el a focipályán.

Juventino86 2020.01.08. 16:15:43

@Grinta: Ez így van. Hatalmas eredményei vannak, ő a szaktekintély, nem én. Ez nem is vita tárgya. :) Ennek ellenére azt gondolom, hogy De Ligt már megkapta a kellő időt és türelmet. Most már ideje lenne felvenni a ritmust.

JuventusFanatikus 2020.01.08. 16:17:36

@Juventino86: Remélem az előbbi kijelentésed nem komoly volt, és azért van a végén a smiley:)
Itt van egy kis ízelítő a cikkben Bonucci pár hibájáról, lehet hasonlítgatni. Megjegyzem, ezek csak a legnagyobb hibák, ezen felül nagyjából van még dupla ennyi.
juventuz.blog.hu/2019/06/29/bizonyitvanyosztas_leonardo_bonucci

Grinta 2020.01.08. 16:20:14

@Juventino86: 2 meccs után kirúgtad volna.Ezt ne hallgassuk el,mikor az időről beszélünk.Tudom hogy Demiralt kedveled-hidd el Én sem vagyok másképp,de látni kell hogy a futballban miként működnek bizonyos automatizmusok.És sajnos valóban ilyen a szurkoló,CL nyolcaddöntőben játszik egy nagyot,és mindenki odáig lesz.Hogy Én tudtam

Juventino86 2020.01.08. 16:21:29

@JuventusFanatikus: Én összesen az Atletico elleni első meccsén történt színészkedésére, illetve az Ajax elleni visszavágónál De Ligt góljánál emlékszem arra, hogy komoly meccsen nagyot hibázott volna. Ahol nagyobb a tét, Bonucci sokkal koncentráltabb szokott lenni. Mondjuk az általam említett második hiba valóban eléggé fájó... ennek ellenére még mindig sokkal biztosabb pont, mint De Ligt. Természetesen ő sem játszik azonban hiba nélkül. Itt a legjobb kettős a védelem tengelyében egyértelműen Chiellini és Demiral lennének, csak előbbi sajnos sérült. :(

Juventino86 2020.01.08. 16:24:55

@Grinta: Igaz, én De Ligt játékát már a kezdetektől bíráltam, sőt, már amikor megvettük, azt mondtam, hogy ennyi pénzért nem lett volna szabad. De most már azért nem 1-2 meccs alapján mondom, amit mondok. Az olasz újságok is egyre többször hoznak már le olyan cikkeket, amelyek ezt az álláspontot erősítik. Örülnék, ha De Ligt formában lendülne, csak attól tartok, hogy erre nem sok esély van, mert Demiral kirobbanó formában van, Bonucci pedig még mindig rutinosabb és stabilabb. Attól félek, hogy az lesz a hollanddal, mint Ruganival, csak így elköltöttünk egy rakat pénzt. :(

Grinta 2020.01.08. 16:27:14

@Juventino86: Azt gondolom hogy nem tudhatjuk-azon oknál fogva hogy nem derülhetett még ki.Pro és kontra.
Pl.két ennyire vérszívó kullancs (emberfogó uram bocsá) közel sem biztos hogy erősítik egymást.

Grinta 2020.01.08. 16:28:56

@Grinta: Mert normál esetben egy kikíséri,egy marad.De ha mindkettő kikíséri stílus..akkor nem érzi át úgy a feladat másik részét.

Juventino86 2020.01.08. 16:29:08

@Grinta: Ezt arra érted, hogy mi lenne, ha Demiral és Chiellini a jövőben együtt játszanának? Hát igen, megvan az a veszélye, hogy nagyon sok lapot szednének össze, elég vehemens mindkét játékos. :) Ez sajnos tényleg reális veszély.

Grinta 2020.01.08. 16:32:24

@Juventino86: Attól ne félj,hogy Rugó sorsára jut.Nemzetközi tehetség,akit jogosan Demiral felett említenek.Az most más tészta hogy mi van jelenleg a Juventus berkein belül.Ezt a lóvé dolgot meg hagyjuk már szerintem.Juve kifizette,és pont.Ha százért érkezik valaki..akkor az már nem is hibázhat?

Grinta 2020.01.08. 16:33:21

@Juventino86: Én nem lapról beszélek,hanem védekezési szisztémáról.

Juventino86 2020.01.08. 16:39:12

@Grinta: Hibázhat. Csak ha valaki nagyon drágán érkezik, akkor az elvárások is magasabbak.

Grinta 2020.01.08. 16:43:06

@Juventino86: Akkor lehet az elvárások irreálisak.Csakúgymondom

JuventusFanatikus 2020.01.08. 16:44:24

@Juventino86: Pont a két legfontosabb meccsen vétett hibákat, és ez csak a tavalyi szezon! Ha Bonucci jut eszembe, akkor semmiképp sem azzal tudnám jellemzi, hogy koncentrált, pláne nem nagy meccseken. Azért hoztam fel Őt, mert nem sűrűn olvastam tőled, hogy mennyire haszontalan , meg minek vettük vissza, míg de Ligt ezt megkapja mindig, mikor szóbakerül. Én nem bánom, de vele is úgy jársz majd, mint Dybalával:)
Teljesen egyetértek @Grinta: Kollégával, hogy Chiellini és Demiral egyszerre pályán túlságosan sok lenne. Kell egy vadállat, és egy művész, vagy ha úgy tetszik, akkor nevezhetem technikás játékosnak is. Előbbi Chiellini, Demiral és Romero, utóbbi de Ligt és Bonucci. Két vadállat a pályán sok, két művész szerintem meg kevés:)

Grinta 2020.01.08. 16:45:27

Mint a Magyar kézilabdaszurkoló:Ezt se dobod be?
Ő meg se tudja fogni,nem hogy eldobni-de az mellékes.
Aki ott van,annak meg kell tudni csinálni.
Nyilván,hisz így működik : D
Ennyire egyszerű.

Grinta 2020.01.08. 16:49:22

@JuventusFanatikus: Nem mondom hogy túl sok lenne,csupán annyit,hogy biztosra nem tudhatjuk!
Többi dolog okés.
Amit 86nak írtál,abban annyival nem értek egyet,hogy Bonuccit szerintem igenis a nagy meccsek éltetik mentálisan.Tavalyi évet vegyük ki-nem mérvadó a megítélésénél.
Jelenleg beton.

Juventino86 2020.01.08. 16:53:34

@JuventusFanatikus: Hát járjak úgy vele, mint Dybalával. :) Remélem, hogy így is lesz. Bonucci pedig a nagy meccseken sokkal koncentráltabb, és letett már pár dolgot az asztalra nálunk. :)

Juventino86 2020.01.08. 16:54:46

@Grinta: Azért nem gondolom, hogy De Ligt-tel kapcsolatban irreálisak lennének az elvárásaim. :D

Il Principino 2020.01.08. 17:01:31

Romerot figyelemmel kíséri vmelyikőtök?
Milyen a teljesítménye mostanság?
Egy kieső helyen álló csapatban lehet dolga bőven :)
A védelem rendben lesz,sztem jó is az átmenet eddig.Az elején a holland,most a török játszik többet.Leo mellett is tanulhatnak nem keveset.
Dybalat is több hónap mellőzöttség után kezdte beépíteni Allegri,szóval türelem a hollandussal szemben.Piszok fiatal,ha netán 2 év múlva válik klasszissá már akkor is megérte befektetni azt a pénzt!

Grinta 2020.01.08. 17:03:38

@Juventino86: Csupán annyit hogy hozza azt amit eddig tudott:
-egy számára idegen országban
-másfajta védekezési stílust tanulgatva
-már Juventus játékosként-aki csak kicsit is figyeli az Olasz sajtót,az pontosan tudja mekkora nyomás helyeződik egy sztárjátékosra.Ugyan nem szoktuk ezt a szót gyakran használni,De Ligt-el meg kapcsolatban pláne nem,pedig az.Okok fentebb fel lettek sorolva.CL,Ajax cap,Holland kezdő.

Grinta 2020.01.08. 17:05:34

Vissza lehet keresni ha valakinek van hozzá türelme.A Liverpool leigazolja Van Dijkot horror pénzért..miket kaptak,volt ott mindenki hülye.Aztán meglehet nézni.Ennyire gyorsan változik a futball.

Grinta 2020.01.08. 17:07:29

@Il Principino: Óriási plusz az utolsó mondatodért!

JuventusFanatikus 2020.01.08. 17:10:32

@Juventino86: @Grinta: Jó, elfogadom, hogy nagy meccseken jobban játszik, de neki is voltak hibái komoly tétmérkőzésen, például kapásból a két BL döntő jut eszembe, emlékeim szerint róla IS kaptunk gólt.

JuventusFanatikus 2020.01.08. 17:12:10

@Il Principino: Nagyon jól keni Romero, extra dolgokat kell nyújtania védekezésben, nem okoz csalódást.

del pipi 2020.01.08. 17:12:20

@Juventino86: @Grinta: @JuventusFanatikus: Pfúúúú gyerekek! Mi van itt? Tanár Bá! Neked nincs ma szülői értekezleted? :)))) Bizony tennék rá egy nagyobb összeget hogy Demi-Chiello páros kioltaná egymást, mondjuk a Chiello De Ligt az nem mint ahogy a Bonu-Demi sem vagy De Ligt-Demi, vagy Chiello bonu sem. Most foci nyelven: azok a menő belső védők ahol van egy hentes és mészáros legény meg egy orvos aki sallang mentesen lekeresztezve operál. Na most egy Chiello Demi párost jó eséllyel elvinne a szívük, amiből az következne hogy nem a rutinos Chiellot hanem a hebrencs Demirált sokszor kiszórnák. De hogy egyenként mind a négy védő TOP, az nem is kérdés. De Ligt pedig nagyon jó lesz rövid időn belül.

Juventino86 2020.01.08. 17:14:00

@JuventusFanatikus: Voltak hibái Bonuccinak is, ezt kár lenne tagadni. Bár ne lettek volna. :( @del pipi: Legyen úgy, ahogy mondod! Legyen De Ligt is jó rövid időn belül!: ) Most pedig örüljünk Demiral jó játékának! :)

Grinta 2020.01.08. 17:27:56

@del pipi: Most ennyi a málna? ; )

del pipi 2020.01.08. 17:31:19

@Juventino86: Úgy lesz főni! De most szeretnék egy negatívumot megfogalmazni veled szemben, ne sértődj meg de nagyon türelmetlen vagy, így nem lehet semmihez hozzá állni. Figyelj amikor jön egy rosszabb meccs vagy eredmény mindig van egy hibás, példa: szuperkupa döntő, már mondtad is hogy miért kellet Allegrit elküldeni, Sarri így meg úgy, talán elhiszed nekem hogy nem megy minden varázsütésre. Légy türelmesebb, én szerintem (persze majd szerencse is kell hozzá) kezd összeállni amit Sarri elképzel és ha így lesz idén is nyerünk...valamit....mindent!

Juventino86 2020.01.08. 17:31:50

@del pipi: Hát igen, ment itt a csata rendesen, volt ám véleményütköztetés. :D De részemről ez nem személyes, amúgy én @Grinta: @JuventusFanatikus: kollégákat is nagyra tartom és tisztelem. Nem kell mindenben egy véleményen lenni, a lényeg, hogy a csapat mindig nyerjen. :)

del pipi 2020.01.08. 17:33:38

@Grinta: Kb! Ennyi a málna! Ha az ebben a kérdés hogy próbáltam védő típusokat párosítani? :)

Juventino86 2020.01.08. 17:34:02

@del pipi: A privát életben sem erősségem a türelem, sajnos ez van. :D Mondjuk szerintem De Ligt-tel kapcsolatban a türelem már kezd elfogyni. Reméljük, hogy minden összeáll, és meglesz a scudetto, a BL-ben meg bármi lehet, és annak az ellenkezője is. :D

del pipi 2020.01.08. 17:38:09

@Juventino86: Persze most nem is a vélemény ütköztetésről beszélek, az normális. Mi is sok mindenben egyet szoktunk érteni, nem igaz? A türelmet próbáltam a fókuszba helyezni, aztán meg sokan másképp látunk dolgokat, a focit.

Grinta 2020.01.08. 17:38:32

@del pipi: Is.Meg úgy összességében kikacsintás Rád!Sokszor eszembe jut ez a mondásod-nyilván nem új azért számomra-de Te jól is használod.
Mino Raiola is így üzletel véleményem szerint.Bemondja hogy mik a feltételek-ennyi a málna.Kell vagy nem?
(viszem máshová ha nem,úgyis megveszik)

Juventino86 2020.01.08. 17:42:05

@del pipi: Igyekszem türelmesebb lenni. Csak már majdnem 24 éve várok egy BL-győzelemre, aztán ilyenkor elragad a hév. :D

del pipi 2020.01.08. 17:48:05

@Grinta: Hehe! Azért a magyarázat ha érdekel az csak annyi hogy milyen védők ellen szerettem vagy nem szerettem játszani, és a csapaton belüli összhangokról, szerintem mindegyik párosításhoz volt szerencsém, természetesen a típusokról beszélek nem a nevekről. :))))

del pipi 2020.01.08. 17:52:01

@Juventino86: Szerintem most nem sokan fognak velem egyetérteni, és nem is 100%-ra mondom, de ha Isten is és még Fortuna is úgy akarja....majd meglátjuk májusban, de jön az. Ami ezt meg tudja akadályozni az már csak a középpálya, az nekem egy kissé vékony. :)

Juventino86 2020.01.08. 17:55:24

@del pipi: Nézd, én azt gondolom, hogy most a támadófoci az, ami az utóbbi években sikeres Európában. Sarri is inkább a támadófutballt erőlteti. Egy jó sorsolással bármi összejöhet, a Juve sosem lehet esélytelen. De kellene hozzá egy jó adag mázli is, mivel a kp tényleg elég vékony. :(

Grinta 2020.01.08. 17:58:02

@del pipi: Benne vagyunk a kalapban.@Juventino86: Továbbra is azt mondom a minőség dönt inkább,mintsem bármelyik felfogás a másik ellenében.

del pipi 2020.01.08. 18:04:56

@Juventino86: @Grinta: Én szerintem meg mind a három, a felfogás: aki mer az nyer, a minőség feltétlen: de nekem most a KP-n van kérdés, de a Benta Pjanic Rabbiot ha összeállna az egyértelmű minőség lehetne kapu hátul elől megvagyunk, ja és a harmadik: A jó öreg Mázli! :)

Il Principino 2020.01.08. 19:07:10

@del pipi: ugyanebben bízok én is!Pjanic-Rabiot-Bentancur trió összeáll és jó időre megoldódik a kp minőségi kérdés házon belül!Plusz Tonalira még lecsaphatnánk azért!
Utána az sem érdekel ha Khedira és Matuidi ott a padon még 2 évig!!!

JuventusFanatikus 2020.01.08. 19:17:20

@Juventino86: "Hát igen, ment itt a csata rendesen, volt ám véleményütköztetés. :D De részemről ez nem személyes, amúgy én @Grinta: @JuventusFanatikus: kollégákat is nagyra tartom és tisztelem. Nem kell mindenben egy véleményen lenni, a lényeg, hogy a csapat mindig nyerjen. :)"

Ez így is van, a tisztelet természetesen kölcsönös, még ha pár dologban nem értünk egyet:D Úgyhogy ennyi, meg egy bambi, hogy én is mondjak már valami frappánsat:D

dobor norbert 2020.01.08. 19:27:44

@del pipi: Kedves Csavargyáros-Harcostársam! Igen a legnagyobb gond,h az utánunk felnőtt(növögető) generációknál hiánycikk a türelem. Most mindenki mindent azonnal akar,mert nem tudják,h milyen amikor még volt vonalas telefon. Ezek az egyének már úgy érzik,mint egy számítógépes programban csak klikkelek és jön a változás. De ezek focisták nem klónok és nem gombnyomásra változnak. Alapozás,technikai,taktikai képzések,csapattársak ki és megismerése edzői stáb,fizióterapeuták,táplálékguruk,sponzorok,felszerelések,kiegészítők...stb.Felsorolni is sok,amihez alkalmazkodi kell. Tehát idő kel mindenhez. De aki ért kicsit hozzá vagy csak szereti ezt sportot az láthatja,h alakul a mulekula. Vagy mint púpos gyerek a prés alatt.Világbéka!

KINGovHELL 2020.01.08. 22:49:42

Fiatal még és egyre jobban játszik. Egy bl-re hajtó csapatnál igenis játszania kell egy ilyen kaliberű tehetségnek. Üzleti szempontból is. Vagy leginkább azért?.. :D

del pipi 2020.01.09. 05:11:01

@Il Principino: Oké! De az sem lenne baj hogyha már most jönne Tonali, és az sem lenne nagy gond ha vele együtt még 2 bitang Kp jönne, mert abban egyetérthetünk hogy ha összeáll az a hármas a sérülés is benne van a pakliban, és akkor már megint nehéz. Akiket meg felsoroltál üljenek máshol a padon vagy játszanak, nem nem szeretem őket de most már előre fele kéne menekülni és ahhoz ez már kicsit gyenge. A Can pedig...én nem láttam rajta a hétvégén hogy nem lenne nagyon sértett, ellenkezőleg, nem látom a helyét a Sarri féle fociban. Jól láthatóan szenved, és ezzel nem azt mondom hogy rossz játékos, de most az a csere jól jött
volna neki is meg a csapatnak is. @dobor norbert:Norbikém! Vannak dolgok amit nem lehet siettetni, mi sem voltunk mindig azok, csak megtanultuk. Amúgy meg én sem vagyok mindenben türelmes, nagyon utálok várni, utálom ha lopják az időmet! :) @KINGovHELL: Most van nála egy kis hullámvölgy meg talán sérülés, meg amit írtam hogy talán ő nem is passzol a Bonuval együtt a pályán, de piszok jó védő a srác.

Csak Csucsu 2020.01.09. 08:22:35

@JuventusFanatikus:
"Nagyon jól keni Romero"
A vajas kenyeret vagy mit?
Utolsó helyen kullog a csapata. Ez nekem mindent elmond a Genoa védekezéséről. Ahol Romero az alappillér

JuventusFanatikus 2020.01.09. 09:31:43

@Csak Csucsu: Szerencsére még mindig nincs sok köze a kettő dolognak egymáshoz. Én még nem láttam olyat, hogy egy darab személy csodát tud csinálni, és képes másik tíz helyett is játszani...

Csak Csucsu 2020.01.09. 09:47:21

@JuventusFanatikus: mihez nincs sok köze?
A védelemben lévő játékosoknak, hogy az utolsó helyen állnak?
Akkor mihez van közük?

Csak Csucsu 2020.01.09. 09:50:38

@JuventusFanatikus:
Argentin válogatottban számolnak vele egyáltalán?
Pedig az argentin védelem nem a legjobb...

JuventusFanatikus 2020.01.09. 09:56:55

@Csak Csucsu: Elég komolytalannak tűnő vita lesz ebből, de legyen:)
A Genoa legjobb! játékosáról beszélünk, teljesítmény alapján. Egy gólhoz vezető hibája sem volt, 2-es átlag fölött szerel, közbeavatkozik, és tisztáz, minden ststisztikája kiemelkedő, és a pályán mutatott teljesítménye is ezt alátámasztja. Ugyan, mit csináljon még?

Csak Csucsu 2020.01.09. 09:58:25

@JuventusFanatikus: Hívják be a válogatottba mondjuk...Kezdésnek nem rossz... Majd ha ott stabilan teljesít majd számolok vele Rugani cseréjeként :)

JuventusFanatikus 2020.01.09. 09:59:26

@Csak Csucsu: Nincs még azon a szinten, hogy a világ legjobb válogatottjainak valamelyikében alapember legyen, egy fiatal srácról beszélünk, aki az U21-ben szolgál, a nagyválogatottban előtte van Germán Pezzella és Otamendi is

JuventusFanatikus 2020.01.09. 10:01:29

@Csak Csucsu: Felmerül bennem a kérdés, láttad Te már egyáltalán játszani?

Csak Csucsu 2020.01.09. 10:05:04

@JuventusFanatikus: Kik vannak előtte? Kik ezek? Otamendi xD Pezzella xD ők vannak előtte? Szomorú a helyzet. Ha valaki igazán ügyes akkor 21 évesen már válogatott vagy legalább kerettel
Az argentin válogatott meg csak akkor top ha elől rúgják a gólokat... Ebbe az argentin válogatottba egy tehetségnek nem beférni
Nekem ez mindent elmond, hogy nem számolnak vele a válogatottban pedig még igazán jó védő sincs ott akit kikéne szorítani...akkor ide hogyan fér majd be?

JuventusFanatikus 2020.01.09. 10:05:56

@Csak Csucsu: Bocsánat, az U23-ban játszik válogatott szinten. Majd, ha a Juventusnál lesz, akkor bizonyosan megérkezik az a meghívó is, Dybala sem kapott ilyet Palermo játékosként.

Csak Csucsu 2020.01.09. 10:06:59

@JuventusFanatikus: akit érdemes azt szoktam... Anno Chiellini összes fioros meccsét néztem pl amit tudtam. Mostanában Tonalit és Zaniolot szoktam ha van időm.

JuventusFanatikus 2020.01.09. 10:10:43

@Csak Csucsu: Akkor ajánlom figyelmedbe Romerót is, érdemes Őt is nézni. Akkor esetleg visszatérhetünk erre a témára, de így nem sok alja van, hogy valakit csak csapat alapján ítélünk meg, vagy a válogatott behívók számából. További szép napot!:)

Csak Csucsu 2020.01.09. 10:23:16

@JuventusFanatikus: Egyelőre nem tartom érdemesnek de én leszek a legboldogabb ha idővel kiszorítja a Bonucci, de Ligt, Demiral, Rugani négyest.
Addig egy elpocsékolt 25 millónak érzem amit sokkal hasznosabb dolgokra is lehetett volna költeni... :)

senky 2020.01.09. 16:13:08

Most megkerdeznelek titeket ,mit szolnatok a kovetkezo felalitashoz : 1-4-3-2 ... vagyis _-1= Bonuci (Chielini) ;_-4= Quadrado , Demiral, Ligt , Al Sandro ;_-3= ... , Pjanici , ... ;_-2 = Ronaldo,Dybala ;

Kmarcika 2020.01.09. 16:33:20

@senky: ha a 3 védős rendszerre gondolsz én is megnézném szivesen.
De erre elég kevés esélyt látok.
A 4312 remélhetőleg mostmar jól fog működni szóval ha igy lesz értelme sem lesz változtatni.
Csak nyerjünk mar blt.
Forza Juve

dobor norbert 2020.01.09. 18:05:43

@senky: Tisztelt Senky Úr! Merre kellene fordítsam a monitort,h megértsem amit írni kívántál?

JuventusFanatikus 2020.01.09. 18:08:48

@dobor norbert: Semerre! Nekem megbolondult a TV-m, és fejjel lefelé van a kép, rákapcsoltam a laptopot egy HDMI-vel, és így is nekifogtam elolvasni a Kolléga írásait, nem sikerült:P:D A cirill betűket is folyékonyan olvasom, de ez már nekem is sok:D

dobor norbert 2020.01.09. 18:21:07

@JuventusFanatikus: Az a legnagyobb bajom vele,h Senkynek sem válaszol ez az ember,csak ír!/próbál/

JuventusFanatikus 2020.01.09. 19:35:27

@dobor norbert: Lehet, hogy azért nem ír vissza, mert nem tudja értelmezni amit Mi írunk, csak a kódolt üzeneteket ismeri:D
a BLOG hivja SENKYt, a BLG hvja SENKYT!! SENKY hl vagy????? Adj ELETJELET!!!!!

pedronegroo 2020.01.09. 21:01:47

@JuventusFanatikus: Az ufók már a spájzban vannak! Senky kollega a bizonyíték arra hogy már a földön kívül is vannak Juve szurkolók! Valaki szóljon a NASA-nak hogy tudjunk vele kommunikálni!

@senky: Békés szándékkal jöttél???

Bianconero 2020.01.09. 21:27:01

@senky: üdv! Nekem a széle tetszik, de abban nem vagyok biztos, hogy egy sorral előbb De Ligt és Demiral többet tudna segíteni a támadásépítésben. Meg ha van 2 futó és Pjanic, akkor utóbbi mellé 2 rombolót tennél? Inkább irányító, támadó középpályás kéne abba a sorba. Vagy legyen 2 ilyen egyszerre? A ... helyén?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása