A Cagliari elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Juventus a Lazio elleni Olasz Szuperkupa-vereséggel zárta az óévet, a rendkívül szoros bajnoki verseny miatt azonban nem engedheti meg magának, hogy ne gyűjtse be mind a három pontot az új esztendő első mérkőzésén, amely során a szezonban remek formát mutató Cagliari látogat a címvédő otthonába.

A szardíniai együttes a nyitónap óta nyolc győzelmet, öt döntetlent, s mindössze négy vereséget könyvelhetett el, az így gyűjtött 29 ponttal pedig a tabella hatodik, még nemzetközi kupaindulást jelentő helyén tanyázik. Az eddig lejátszott 17 forduló alatt a Cagliari néhány jelentős skalpot is begyűjtött, hiszen győzelemmel távozott a Napoli és az Atalanta otthonából, de az AS Roma elleni összecsapáson is szerzett egy pontot a fővárosban.

A Juventus keretéből továbbra is hiányzik majd a csapatkapitány, Giorgio Chiellini, valamint a lábadozó Sami Khedira.

A Cagliari legutóbb tavaly januárban látogatott az Allianz Stadiumba, a házigazda akkor Paulo Dybala gyönyörű találatával szerezte meg a vezetést, s a vendégcsapat ugyan egalizálni tudott, a zebramezesek végül egy öngólnak, valamint Juan Cuadrado találatának köszönhetően Torinóban tartották a három pontot.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Ramsey, Matuidi, Emre Can, Rabiot

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Pjaca, Higuaín, Bernardeschi

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7615395412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juventino86 2020.01.06. 14:13:10

Ez a kezdő így rendben van. Külön örülök, hogy Demiral kezd, nem pedig De Ligt. Ramsey is sokkal jobb választás, mint Bernardeschi. Ha már elöl nem a nagy hármas kezd, ez a felállás így szerintem jó lehet. Forza Juve!

juve28adam 2020.01.06. 14:20:16

Oda kell figyelni erre a Cagliarira nagyon, de kötelező a 3 pont! Külön öröm számomra, hogy Demiral most is kezd.

rockitbaby 2020.01.06. 14:29:59

@juve28adam: Elmondta a Mister, hogy de Ligt nincs 100%-os állapotban, így nem csoda, ha a török Chiellini kezd.

Mitya10 2020.01.06. 14:47:56

Èn veletek ellentètben nem annyira örülök h De Ligt ennyire hàtrèbb szorult. Jò a Török ès jàtszatni is kell de ez igaz a Hollandra is. Jò ideje nem jàtszott ès egyàltalàn nem volt rosszabb mint Demiral. Nem tudom biztosra mert nem emlèkszem miòta kezdő Demiral de ha jòl tudom a 2 Lazio veresègnèl ő volt hàtul ès nem De Ligt. Na mind1 ez az èn vèlemènyem de ma is csak a győzelem szàmìt. Hajrà Juve!

dobor norbert 2020.01.06. 14:52:18

Nagyon gyér a szúrkoló tábor itt a blogon. Reméljük ez az ünnepi hangulat megmarad a mérkőzés végére is! Hajrá!!!

del pipi 2020.01.06. 14:55:35

@dobor norbert: Csak nyerjünk Norbikém! Mindegy mennyi, csak a három pont meglegyen, Babo is itt van már...nem szeretném felk...i az agyam így Jan 6-án! Forza Juve!

The king of alibis 2020.01.06. 15:13:12

Minek erőltetik Ronaldoval a pontrúgásokat?

giorgio007 2020.01.06. 15:16:53

Több pozitívuma is van az eddig látottaknak:
1.: nem kaptunk még gólt;
2.: majdnem telt ház van.

supicool 2020.01.06. 15:20:48

sport365-n kívül tud valaki normális streamet? Mert az nálam éppen szétlaggol:D

Il Principino 2020.01.06. 15:25:51

@Mitya10: a bajnokin a holland volt,mellőle lépett ki anno Savic..és lett 2-1

Il Principino 2020.01.06. 15:29:30

Eddig az összes lövésünk a lelátóra ment :(

bianconero78 2020.01.06. 15:37:05

Valaki valami normális streamet esetleg?Sport365 nem megy..

The king of alibis 2020.01.06. 15:37:49

Ez a Matuidi-Remsey-Rabiot trió borzalmasan gyenge

niccolo 2020.01.06. 15:40:23

@bianconero78: nekem az orosz stream eddig akadás mentes.

The king of alibis 2020.01.06. 15:46:24

Félidőben kell Higany Ramsey helyére

A walesi gyerek sem váltja meg itt a világot

hurbiny3k 2020.01.06. 15:46:58

@The king of alibis: Engem Matuidi sokkal jobbn bosszant..

Direct_01 2020.01.06. 15:47:22

Rabiot a mezőny legjobbja egyelőre!

Il Principino 2020.01.06. 15:47:57

Próbáljuk erőből lehozni a meccset,de még helyzetünk sincs,vergődés,egymás meg nem értése..ááá Sarriball én így szeretlek!Talán vki majd villan ahogy szokott az lenni.Ha gólt kapunk végünk,nagyon masszívak ezek a szárdok.

Juventino86 2020.01.06. 15:49:39

Ez nem az igazi sajnos. Ramsey borzalmasan játszik, lassan kezd lesüllyedni Berna szintjére. Matuidinek ezen a szinten már komoly technikai hiányosságai vannak. Rabiot egész jó a labdaszerzésben, Demiral továbbra is jól nyomja. Sarri viszont láthatóan semmit nem változtatott az elmúlt időszakhoz képest... Egydimenziós sajnos a mester...

hurbiny3k 2020.01.06. 15:51:41

@Il Principino: Mondjuk kapják be a támadó focijukat.. 8 1 1ben álltak ki ma.. Siman bevezetném, hogy 0 0ért mindkét csapat 0 pontot kapjon..

Nathas 2020.01.06. 15:53:37

Ez tényleg nem nagy durranás, de a Cagliari 25 méteren belül védekezik, így nehéz.

juve28adam 2020.01.06. 15:55:06

Amúgy Pellegrini biztató!

del pipi 2020.01.06. 15:55:38

Én nem értek itt sok embert hogy mégis mi a tökömet lát, a Cagliari csak nyomozza a labdát, csak a gól hiányzik már, de jön. Abban egyetértek hogy Ramsey a leggyengébb láncszem a mai meccsen, hisz neki kéne gólpasszt adni valahogy...

JuventusFanatikus 2020.01.06. 15:58:56

@Juventino86: Ramsey már rég ugyanott van, mint Berna, ha nem lejjebb... A Mi drága walesi Khediránk.. Saját magához képest még aránylag jól tolja ma.
Igazából alig tudnék kiemelni bárkit is, max Ronaldót a hülye haja miatt.:D
Kemény menet lesz, mert a Cagliari még véletlenül sem gólt lőni, keményen védekeznek, nehéz lesz feltörni a védelmet, lehet egy tizenegyes tud dönteni.

JuventusFanatikus 2020.01.06. 16:00:49

@del pipi: Egyébként a középpályán vannak Sarriballos összjátékok, és a kapu előtt akarunk valami hasonlót, de egy ennyire védekező Cagliari ellen nem könnyű.

Juventino86 2020.01.06. 16:02:03

@JuventusFanatikus: Amúgy lassan Ramsey is felkerül a listámra. :D Jöhetne helyette Costa vagy Higu minél hamarabb. Amúgy borzalmas, hogy a Cagliari mennyire nem akar ma focizni.

venember83 2020.01.06. 16:08:41

@JuventusFanatikus: a futball már csak ilyen nehéz sport sok-sok tízmillióért.

The king of alibis 2020.01.06. 16:09:01

Végre meghozta gyümölcsét az agresszív, labdavesztés utáni visszatámadás

Ezt pl sohasem lehetett látni Allegrinél

2020.01.06. 16:09:03

Most látom, hogy gól volt!! :) Mi történt?

el.Flaco 2020.01.06. 16:10:25

@Holloka: Egyik védő passzolt a másikhoz, amire Ronaldo lecsapott, elvitte a kapus mellett és bepasszolta. Bejött a letámadás, talán először látni ilyet a szezonban.

giorgio007 2020.01.06. 16:14:52

Komolyan Nobel-díjat érne egy tanulmány arról, h lett Matuidi focista.

Kmarcika 2020.01.06. 16:18:19

Sajnos nem tudom nézni a meccset még hazafelé cammogok.
Biztato a helyzet vagy off az egész jatékunk?
Az eddigi kommentek nagyon vegyesek voltak

hurbiny3k 2020.01.06. 16:20:00

@Kmarcika: Igy, hogy 1 0nal sem tud kijonni a Cagliari a terfeléről, egesz mas a leanyzó fekvése.. Erődemonstracii

Il Principino 2020.01.06. 16:20:31

Akcióból kidolgozott helyzetünk volt?
Ajándék gólt adtak nekünk..csak így megy ma..amúgy szépen őrzi a 0-1-et a Cagliari :)
Kicsit feljebb jöhetnének,hogy legyen területünk.Vagy megvárják a 2.kapott gólt,aminek örülnék,nyugodtan lehetne élvezni eme futballcsemegét..
Na Dybcsi,ideje lenne beverni már ezt a szabit!!!

Il Principino 2020.01.06. 16:23:51

Rabiot jobban teljesít az ellenkező oldalon mint amin szokott szerepelni!
Mezőny egyik legjobbja ma,végre.

Rikoo 2020.01.06. 16:29:25

Jó látni végre, hogy tud valaki büntetőket rúgni. Ronaldo előtt tragikus volt amit műveltek a játékosok a büntetőpontnál.
Talán Vidal volt az utolsó aki jól rúgott tiziket.

babo0410 2020.01.06. 16:31:14

@hurbiny3k: Nem is nagyon akar. Ebből a meccsből sok következtetést nem tudok levonni, mert ennyire focizni nem akaró ellenfelünk nem is tudom mikor volt utoljára. És mellé igen szépen tördelik is a meccset. Én azért ennél többre számítottam a Cagliaritól. Ennél azért sokkal jobbak szoktak lenni ellenünk. De az eredménynek nagyon örülök. Valószínűleg el is dőlt a meccs.

Andras74 2020.01.06. 16:31:42

Remélem, ez a Pellegrini gyerek megoldja jövőre Sandro pihentetését! Nekem ügyesnek tűnik!

hurbiny3k 2020.01.06. 16:32:44

@babo0410: Ezt úgy érted, a Cagliari épp leadja nekünk a pontokat?

Rikoo 2020.01.06. 16:36:35

Közben Kulusevski a másik meccsen a mezőny egyik legrosszabbja sajnos.
Atalanta-Parma 5-0 eddig.

babo0410 2020.01.06. 16:39:38

Ez mekkora potya! Szerintem Higu maga sem hitte, hogy be fog menni. Szép volt Higu!

Il Principino 2020.01.06. 16:39:54

Ez aaaz..ez kellett már Huginak is..CR gólpasszt is ad így,végre nem kell izgulni a meccsek végén :)
Ronaldooooo közben :)

JuventusFanatikus 2020.01.06. 16:40:35

Pipi bá! Egy év kellett, de eltaláltad! 4-0!!!

danimester1 2020.01.06. 16:42:23

Lemaradtam a meccsről de nekem simának tűnik.Cr mester3as Higu...Remélem végre elkapjuk a fonalat!Forza!

babo0410 2020.01.06. 16:43:24

@hurbiny3k: Nem, csak beálltak, hogy majd kihúzzák 0-0-al. Nem jött be, és valahogy akkor is inkább a biztonságra játszottak, és várták a lehetőséget a kontrára. Nem jött be, összeszerencsétlenkedtek egy büntetőt nekünk. Onnantól mi is kicsit visszább vettünk, lett több helyzetük. De gyakorlatilag ma ők nem igazán erölködtek. Pláne most a 3. gól után meg már teljesen fel is adták.
Igazán majd arra leszek kíváncsi, hogy jövőhéten a Roma ellen hogyan teljesítünk. Ha tudunk úgy játszani, mint ma, akkor leszek elégedett. Ma csak simán örülök a 3 pontnak.

Sztovicska 2020.01.06. 16:45:04

Cr első mesterhármasa a Serie A-ban. Egyre nagyobb kedvel játszik. Kell ez

babo0410 2020.01.06. 16:52:52

Ami ma tetszett, az Pjanic és Ronaldo játéka. Ők ma nagyon jók voltak. Remélem kitart a formájuk a jövőhétre is. Ott is kell a csúcsforma. Ez egy jó kis edző meccs lett. Szép volt!

Juventino86 2020.01.06. 16:53:30

Na, a második félidő már nagyon jó volt. Külön tetszett a végén a 4-3-3 Costával és Higuval. :) Remélem, hogy a Roma ellen folytatódik a jó sorozat, és azt is remélem, hogy a férgek ma megégnek Nápolyban. Forza Juve!

CsakaJuve85 2020.01.06. 16:56:09

@babo0410:
Tudtommal a meccset ezen a hétvégén játsszuk.
Szép volt Fiúk.
Forza Juve!!!

danimester1 2020.01.06. 16:57:04

Kellett indításnak egy ilyen sok gólos magabiztos siker.Reméljük végre formába jön a csapat,ami a hiányzók visszatérésével szép és eredményes focit fogunk látni.A Roma meccs majd megmutatja hogy formában vagyunk vagy sem.A jó meccs eredményétől függetlenül remélem lesz erősítés a télen.Bár félek hogy kiadtunk 40M-t és ennyi volt.Forza Juve!!!

Watakuki 2020.01.06. 16:58:19

Évindító meccsnek ez tökéletes. FORZA

Leram7 2020.01.06. 16:58:26

Egy unalmas első félidő után egy szép győzelem.

CR mesterhármas, Pjanic, Rabiot jó játék.

Egyedül Ramsey játéka volt csalódás, elnézném a ehlyén Costát.

JuventusFanatikus 2020.01.06. 17:00:26

@Juventino86: Neki a lista élén kellene, hogy szerepeljen, annak ellenére, hogy ma nem alibizett, most Bernamessi üzemmódba kapcsolt: D
@Rikoo: Érdemes megjegyezni, hogy középcsatár volt.

el.Flaco 2020.01.06. 17:02:34

Tény, hogy a Cagliari ma nem nyerni jött és nem igazán akart focizni, de tegyük hozzá, hogy a lehetőséget se nagyon kapták meg erre. Jól működött ma a csapat, Ronaldo önbizalma végre ismét az egekben lehet, Dybalának nem volt jó napja, de előfordul, most vitte más a csapatot a hátán, Higuaínnak is jót fog tenni ez a gól, év végén nem remekelt. Ramsey kiábrándító, továbbra sem volt egy jó meccse sem kb, amióta itt van.

Számomra a legnagyobb pozitívum, hogy Costa játszott 10 percet és nem sérült meg.

del pipi 2020.01.06. 17:17:20

Jól futballoztunk az egész meccsen, AZ ELSŐ FÉLIDŐBEN IS! Kinek van kérdése?! Ronaldo megérdemelte a mesterhármast, pontosan ott van mindig ahol lenni kell, és ennyi. @babo0410: Ha a Roma ellen nyerünk akkor is lesz DE?

JuventusFanatikus 2020.01.06. 17:19:03

@del pipi: Mindig lesz "DE"! DE cáfoljon rám! Látod, 4-0-nál sem lehet önfeledten örülni.

del pipi 2020.01.06. 17:23:30

@JuventusFanatikus: Én örülök, bejött a két hónappal ezelőtti tippem! :)

steven.h 2020.01.06. 17:27:17

Az első félidő tényleg annyira botrány volt, hogy semmit nem lehetett róla mutatni? Sajnos csak összefoglalót tudtam megnézni, ami indult a meccskezdéssel majd vágás és 48. perc....

pedronegroo 2020.01.06. 17:33:17

Sarri takarodj!!! Elég volt csak a hozzászólások számát megnéznem, máris tudtam hogy nyertünk :) azt azért sajnálom hogy nem tudtam nézni....:(

JuventusFanatikus 2020.01.06. 17:34:11

@steven.h: Nem volt az annyira rossz, volt ziccer azt hiszem kettő, de annyira sok dolog történt a második félidőben, hogy nagyon hosszú lenne az összefoglaló.

2020.01.06. 17:34:56

Na, a második félidőt tudtam nézni a buszon, és majdnem leordítottam szegény néni fejét, aki mellettem ült :D
Nagyon örülök, így kell elindítani a 2020-at! És még Babo Kolléga is elégedett! Kell ennél több?
Forza Juve per sempre! <3

JuventusFanatikus 2020.01.06. 17:35:16

@pedronegroo: Sajnálhatod is, jó kis meccs lett belőle a második félidőre. Semmi negatív komment, de...

niccolo 2020.01.06. 17:49:23

Még jó hogy nyert a csapat, így nem szedik le róluk a keresztvizet, vízkereszt napján! Csak így tovább, Forza Juventus!

pedronegroo 2020.01.06. 17:52:50

@JuventusFanatikus: Sajnálom is, nem láthattam a "kedvencem" első mesterhármasát! :) de.. de ez csak egy Cagliari volt! :)

Cannavaro 2020.01.06. 18:25:47

Ronaldo játéka ott látszott javulni legelőször amikor elindult, hogy elszalad egy védő mellett lendületből.... És főleg, hogy sikerült is! Várható volt a jó teljesítmény, és a gólok! A szezon elején, ilyenkor simán hátra passzolt! Ha van kedv, van játék is!:)

Ludens71 2020.01.06. 18:48:01

Na, gyerekek, végre megráztuk a pofonfát, és ráadásul 0-ra hoztuk a meccset. Ez tetszik... Matyi továbbra is burlesk, Ramsey harmatgyenge (bezzeg ellenünk a válogatottban véletlenül egyszer jól játszott), Rabiot nagyon hasznos volt, és ha megtanul gyorsabban dönteni passz előtt, akkor még elégedettebb leszek a játékával. Jó lesz ez, ha minden poszton a megfelelő ember fog játszani... Szép délutánt szereztek a fiúk! :-D

Grinta 2020.01.06. 18:51:51

Kiváló évkezdés,bravó srácok.Rabiot ezt tudja,ezt vártuk Tőle mindannyian,hogy legyen jelenléte a pályán!Ma volt,nagyon is.Aki Ramseytől csodát vár úgy,hogy a srácnak októbertől! számítva van 29+23+(63+64=CL)+64+11+21+24 perce,az nem tudom melyik sportágban van otthon ? : /
Ami különösen tetszett a mérkőzésen,rengeteg pozitívum mellett amit leírtatok,más azt hiszem nem tett még róla említést-az Emre Can.Ma látszott hogy ennek a falkának a kutyája.Ahogy pályára lépett,ahogy a társak fogadták.Lehet mondani hogy csak 5 perc.Ebből lesz a 20 jó később!Így kell hozzáállni,és remélem Ők is így tesznek,hiszen használható játékos lenne.
És végezetül bravó Mister!Ez nagyon rendben volt,élvezték a játékot azok,akiknek a lábán igazán otthon van a zsuga!Forza Juve!!

Ludens71 2020.01.06. 19:25:26

@Grinta: Csodát nem várunk Ramsey-től, de azért ezt se...

Grinta 2020.01.06. 20:09:21

@Ludens71: Lesz majd ez jobb is,mindannyiunk örömére! : )

dobor norbert 2020.01.06. 20:09:55

@del pipi: Kicsit szomorkás a hangulatom máma.
Nem jött be a tippem,elkúrták ezek a Fiúk,kettővel többet vágtak. Ráadásul Baboka most sem teljesen elégedett,mert ez csak a cagliari... Na midegy,örülünk Vincent?

GGábr81 2020.01.06. 20:27:01

@Ludens71: Áronnak 7.9-es osztályzata volt. Jobb mint Dybalának (7.8). Ez hogy lehet, ha ennyire szar volt. Nem láttam, szóval nem tudom, de sokszor ezek az osztályzat objektív korrekt szokott lenni.

Grinta 2020.01.06. 20:35:55

@GGábr81: Mert olyan dolgokat (is) mérnek,amik a valóságban nem számítanak.
Most pont nem akarok De Sciglio vitaindítót kezdeni-nincs vele bajom-de az Ő játékát is ezek a pontozásos oldalak húzzák fel.Ami a pályán kanyarban sem látszik.Játék képét tekintve.Fals az egész.Alibit jobban díjazza.
Ma Dybala egyértelműen jobb volt Aaron Ramseynél,ez nem is lehet kérdés azt gondolom.

Watakuki 2020.01.06. 20:37:36

Kiváncsi lennék, mikor fordult elő utoljára, hogy egy félidőben 4 gólt rúgtunk. Kapásból a Sassuolo elleni 7-0 jut eszembe, de aki jobb statisztikákból, az kijavíthat nyugodtan.

del pipi 2020.01.06. 20:40:53

@steven.h: Az első félidőben többnyire az volt hogy csúnyán el volt dugva a labda, de a Cagliari jól védekezett még...a többit meg már tudod. Amúgy nekem nagyon tetszetős passzjáték volt, végig esélyt nem adva domináltunk.@Ludens71: Ez így van Uram! @dobor norbert: Hát még szép hogy örülünk! @GGábr81: Az vicc! Szerintem full gyenge volt, itt mondta valaki hogy Dybalának nem volt jó napja, de szerintem jól tette a ZS-t. Rabbiot osztályzata mi volt? ő is nagyon tetszett ma. @Grinta: Arra gondolunk Ramseyvel kapcsolatban hogy több kombinatív játékot várnánk tőle, mint néhány meccsen ősszel, de az utolsó pár meccsen elég gyengusz, de azért én is türelmes lennék még vele.

Grinta 2020.01.06. 20:50:53

@del pipi: Szerencsétlen még a helyét sem szokta meg,nem hogy a Serie A-t.Vagy a csapattársait.Majd ha meglesz a komfort,akkor érdemes erre visszatérni.

Csak Csucsu 2020.01.06. 21:31:44

Azért Allegrivel ez a meccs 1-0
Lehet, hogy nem mindig nyer a csapat bár mindig sose lehet. Én látom a fejlődést s ha nem is minden meccsen de általában szép játékkal nyerünk.

del pipi 2020.01.06. 21:42:58

@Grinta: Persze, én is így gondolom. @Csak Csucsu: Alakul a foci,jó lesz ez, most leszámítva a Szuprcoppa döntőt, látszik hogy valamit akarunk a labdával.

niccolo 2020.01.07. 01:09:04

@Csak Csucsu: ,,Allegrivel ez 1-0" Allegrivel 3-1 arányú volt a gólarányunk ,most (eddig) 2-1 arány.

Ludens71 2020.01.07. 08:54:19

@GGábr81: Grinta tökéletesen megválaszolta, ezért nem ismételném magam. Forza Juve! :-D

JuventusFanatikus 2020.01.07. 10:37:54

@Ludens71: @Grinta:@GGábr81: Egy játékos alibivel ilyen magas osztályzatot nem igazán tud kapni, mert a 7.9 már szinte klasszis teljesítménynek számít. Az a helyzet, hogy Ramseynek elképesztően jó statisztikai vannak erre a meccsre vonatkozóan. A négy kulcspassz rengeteget dob az egészen (a meccs elején volt megfigyelhető, hogy azért ügyesen hozta helyzetbe a társakat), emellett védekezésben is remekelt (3 közbeavatkozás, 1 szerelés). Ehhez párosul az, hogy az, hogy a párharcait jó százalékban megnyerte, és pontosan passzolt. A pályán is azt láttam, hogy nem volt rossz, én ezt a teljesítményt Bernardeschiéhez szoktam hasonlítani (mikor jobb napot fog ki), aki viszont azért kap gyengébb osztályzatot, már párharcot alig nyer, és nem passzol annyira pontosan. Dybala azért kaphatott egy csöppnyivel kisebb osztályzatot, mert semmi extra nincs a neve mellett, egy kulcspassz se, viszont az öt hosszú passz sokat nyom az értékelésen. Egyébként az argentin közel sem volt olyan jó, mint szokott, míg Ramsey saját magához képest jó volt.

Grinta 2020.01.07. 16:47:27

@JuventusFanatikus: Én azt gondolom Ramsey nem játszott jól(nincs ezzel egyébként semmi gond).De hogy ez semmiképpen nem 7,9..gondolom a tízből : / hát fura akkor a mezőny legjobbja mennyit kap?11-et? : D
Ez az egyik.Másik pedig a szerelés,közbeavatkozás.Nem szándékozom a múltkori eszmefuttatásomat/unkat felhozni,se De Scigliozni,de egyszerűen muszáj megemlíteni azt,hogy ezek nem mutatják meg a védekezési hibákat.Rossz helyezkedés,lemaradt,lukat rúgott.Konkrétan emlékszem egy mérkőzésre,amin a számai stimmeltek..de hozott 1-2 olyan ordas hibát,amitől a haja kettéállt itt mindenkinek.
Dybala pedig csak azzal a bizonyos-emlékezetes-kis játék kombinációval többet mutatott a futballból,mint Aaron.
Most csak tippelek:nem hiszem hogy 5,5-6 nál többet kapott volna a Gazzettától,ami azért mértékadó szokott lenni.Nem szoktam konkrétan figyelni az osztályzatait-így majd valaki kisegít.

JuventusFanatikus 2020.01.07. 18:08:13

@Grinta: A 7.9-et én is sokallom, én személy szerint egy közepesen jót, azaz egy heteset adtam volna neki. Úgy kell nézni egyébként, hogy a játékosok 6-ról indulnak, azaz aki eléri a hetet, az már jól játszik, a nyolc pedig klasszis teljesítmény, míg kilences szinte nincs is, talán egy fordulóban egy-két játékos (CR tízet kapott, teljesen megérdemelten).
A védekezési hibákat eleve nehéz mutatni. Kinek ez hiba, kinek az. A komolyabb hibákat jegyzik (kicselezések, labdavesztések, lövéshez-, esetleg gólhoz vezető hiba).
Azért Aaron is részt vett egy-két kisebb összjátékban, de például azt sem mérik, hogy Dybala félpályáról odacsavarta a szögletzászlóhoz a labdát, elpuskázva egy ígéretes kontrát, vagy Matuidi teljesen megzavarta Ramseyt, mikor tisztán lőhetett volna. A statisztikák sajnos nem képesek teljesen levetíteni egy mérkőzést, de egyre inkább látható a fejlődés e téren, és némely oldalak egészen jól megmutatják a dolgokat. Azt hittem, hogy a Serie A hivatalos oldala is ilyen lesz, de mikor megláttam, hogy Susónak van a ligában a legtöbb kulcspassza, hatalmasat csalódtam, mert ilyen a világon nincsen. Minden esetre a lefutott kilométerek száma nagyon jól fog jönni:)
A Gazzetta szerintem sok minden, csak nem mértékadó, és ez nálam igaz az osztályzatokra is:)

Grinta 2020.01.07. 18:14:19

@JuventusFanatikus: Suso az egy külön misét megér,kulcspassz téren főként-ahogy szoktatok erre hivatkozni.Támadóposzton ez hangsúlyos.
Akkor a Milan-ban a játékosok a zárat nem találják amúgy : D

Grinta 2020.01.07. 18:15:08

@Grinta: És az életben be nem állítanám semmilyen csapatomba.Magánvélemény

JuventusFanatikus 2020.01.07. 18:37:00

@Grinta: Kevés olyan hitvány játékos van, mint Suso, az biztos.:D Ez a poszt sem véletlen születhetett:D
www.facebook.com/ilnostrocalcio/photos/a.525605930839248/2706839116049241/?type=3&theater

JuventusFanatikus 2020.01.07. 18:45:07

@Grinta: Egyébként innen üzenem a Sofascore-nak, hogy igazán megdobhatna egy lóvéval, ha már ennyire védem őket, meg a cikkekben is népszerűsítem az oldalt. Sofascore! Ez 1000 euró lesz/cikk:D:P

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása