Emerson Palmieri megszerzéséért teper a Juve

palmieri_emerson_chelsea_mezben.jpgAmint arról már többször beszámolt a Tuttosport, a brazil bal oldali védő/középpályás Emerson Palmierit, igencsak nagyra tartja a Juventus vezetősége és a torinói szakemberek.

A Chelsea együttesénél a futballista lényegesen kevésbé hangsúlyos szerepet kap idén, mint például tavaly, hiszen eddig csak 11 mérkőzésen lépett pályára Frank Lampard vezetése alatt, és állítólag a mester egyeztetett már a játékos ügynökével, és felkérte arra, hogy keressen opciókat a játékos számára.

Az egyik opciót az olasz futballba való visszatérés testesíti meg, a Juventus pedig már jó ideje figyeli a futballista helyzetét. Fabio Paratici már akkor is szívesen leszerződtette volna a játékost, amikor még a Roma mezét hordta, illetve a Palermónál töltött rövid időszak alatt is felfigyelt rá.

Maurizio Sarri pedig ugyancsak ismeri és nagyra becsüli a játékost. A tavaly Emerson Palmieri nagyszerű szezont futott a jelenleg a Juventust vezető mester kezei alatt Londonban.

Mindazonáltal Antonio Conte is szívesen erősítene a játékos leszerződtetésével, így a brazil kapcsán is Inter-Juve párharc várható, amint az történt állítólag Dejan Kuluševski kapcsán. A legfrissebb pletykák szerint a Juventus kész most megszerezni a játékost, aki majd hivatalosan júniusban csatlakozhat a kerethez.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1215394072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.01.05. 10:26:50

Ennek megint nem sok értelme lenne, ha csak nyáron érkezne. Én jó játékosnak tartom, örülnék is neki, de akkor inkább Pellegrinit tartsuk meg, és ne adjuk megint kölcsön.

rockitbaby 2020.01.05. 10:33:14

@JuventusFanatikus: Sandro 28 éves, és szerintem a brazilokat elérő, rejtélyes, 30 évesen kiütköző betegségre akarnak reagálni. Valahogy 30 után a dél-amerikaiak hanyatlani kezdenek. Persze ez egy tipp.

venember83 2020.01.05. 12:02:45

@JuventusFanatikus: pletyka szintjén felmerült Pellegrini januári visszahozása, de kétlem, hogy a Cagliari beleegyezne, s mivel szerződés köttetett, hogy náluk tölti az évet, sokat nem is tehet a Juve.

JuventusFanatikus 2020.01.05. 12:18:34

@venember83: Tudom, én már a nyári mercatón spekulálok:)
@rockitbaby: Szerintem ezügyben lehet meg kellene várni, hogy elkezdjen hanyatlani a formája, mert jelenleg ilyen jeleket nem láthatunk. Annak örülnék, hogy mire Sandro kiégne, addigra Pellegrini már stabil kis futballista lenne.

rockitbaby 2020.01.05. 13:15:43

@JuventusFanatikus: Tény, még a formája rendben van. De nem kellett neki 30 évesnek lennie, hogy ingadozzon. Én imádom őt, de roppant félek, hogy hamar ki fog égni.

m.martin91 2020.01.05. 13:16:09

Az Alex Sandro-Emerson bal oldal erős volna. Pontosan így kellene kinéznie egy nemzetközi topcsapat szélső védelmének. Éppen ezért nem fog megvalósulni.

Il Principino 2020.01.05. 13:55:11

@m.martin91:
@rockitbaby: a cél a bl győzelem,ez egyértelműen látszik sztem.
Nagyon a jelennek élünk,próbáljuk kihasználni az időt amíg CR itt játszik,de közben azért szép csendben építjük a jövőt is alkalmanként.
Pont azért kell Emerson,nehogy Sandro idő előtt kiégjen,CR-Pjanic-Leo-Sandro talán a legtöbbet foglalkoztatott mezőnyjátékosok.
DS úgy ahogy megoldja balon néha a beugró szerepét,de nem oda való,mint ahogy Spina sem volt annyira meggyőző sztem.
Egy szélső hátvédet nem lehet úgy használni mint pl egy szélsőt(tükörben).
Viszont ha Emerson érkezik,akkor DS-Danilo-Cuad sok a jobb oldalra,hacsak Cuad vissza nem kerül előbbre.
Bár aztán lehet hogy Sandro már előrevetítette a nyári távozási szándékát,de akkor tökön szúrom magam.Rohadt nehéz normális szélső védőt találni.

Leram7 2020.01.05. 14:55:57

Emerson egy selejt kb. Védekezésben nulla, támadásban gyenge. Egy bal oldali De Sciglio kb.

GGábr81 2020.01.05. 15:04:13

Azthiszem, mindenféleképpen ez a néger Emerson.

rockitbaby 2020.01.05. 16:07:17

@Il Principino: Nekem ezzel csak az a bajom, hogy hiába igazolunk minden nyáron nagyobb nevet, egyszer sem kerültünk hozzá közelebb, hogy a nagyfülűt megnyerjük. Még CR7 is kevés volt. Ez mellett jól is hangzik, hogy jönnek a fiatal, vagy jó korban lévők, de sajnos ők alig játszanak. De Ligt Capitano sérülése nélkül még talán most is alig kapna lehetőséget, így Demiral pedig értelemszerűen még ezt a három meccset sem kapta volna meg. Rabiot szerintem egyedül a Mesternél nem előzi meg Matuidit, mindenki más már régen bongyorkát látná a kezdőben. Ramsey meg hát maradjunk annyiban, sokkal többet vártam tőle.

Vannak merítési lehetőségeink, de kanyarban nem használjuk ki. Van akit csapágyasra hajtunk, míg az értelmes opció a padon ül. Nincs formában, nem is lesz. Nem játszik, eladni is nehéz. És akkor még azt nem is vettem számításba, hogy alapvetően nem tudunk eladni.

Kulusevksi érkezésével legalább azt elmondhatjuk, hogy valóban figyelnek, hova kell igazolás és nem csak lecsapnak a könnyű prédára. Továbbá számomra úgy tűnik, hogy megelégeltük Costa sérülékenységét, és vagy a helyére érkezik, vagy maradva a 4-3-1-2-nél elengedjük a brazilt.

De a gond pl Palmieri érkezésével az, hogy kell is, meg nem is. Nincs bal oldalon csere, ezért kell. De Danilo és DS gyakorlatilag eladhatatlan, így viszont leigazolni nem szabad, mert ugyanabba a hibába esnénk, mint nyáron a középpályával.

Paratici első egyedüli nyara volt, félig működött a dolog, de főleg ezzel a 45 millió körüli kiadással most azt kell mondanom, első lenne az eladás, mielőtt még bármi más akcióba lépnénk.

senky 2020.01.05. 16:12:07

KELLegy-egy BIZTOS vedo es jatekiranyito koeppalyas ,meg helyettuk egy-egy helyetesito csere jatekos . De NEM ertem ,PAZAROLJAK a SOK penzt ronira es higura , kik CSAK 30-40 % teljesitenek .Mivel a meccseket GYOZELEM ELDONTO ,TOBBET rugot GOLOKRA jatszak, NAGYON SZUKSEGES VOLNA IGAZI VERBELI GOLOKAT rugo CSATARRA .

del pipi 2020.01.05. 16:20:05

@senky: Aha...igen...ööö...biztos...te miért írsz így?

Spud3674 2020.01.05. 16:32:40

@senky: Veled valami komoly baj van. Kérlek, keress fel egy terapeutát.

Szegény szüleid... :(

Il Principino 2020.01.05. 17:21:15

@del pipi: @Spud3674: egy igazi Caps Lock specialista a csávó :D

Spud3674 2020.01.05. 17:29:59

@Il Principino: Szerintem borzasztó szomorú, hogy embereket ez tesz boldoggá...

A világ megérett a pusztulásra!

De előtte nyerjük meg a rohadt nagyfülűt, mert nagyon régóta várunk rá! :D

Rocky80 2020.01.05. 18:33:51

Kedves Szerkesztők, van mód egy bizonyos tag eltávolítására valamilyen szabályzat alapján?
Hátha elsodorja így tőlünk a nagybetűs élet...

dobor norbert 2020.01.05. 18:42:58

@Rocky80: Ne légy ilyen kemény!
Üde színfolt ez a csodabogár az ufós stílusával. Mindig megmosolyogtat!

JuventusFanatikus 2020.01.05. 18:47:24

@Rocky80: Nem igazán hinném, hogy bármi ok lenne arra, hogy a Kolléga távozzon, ugyanis a szabályok szerint (amik itt-ott picit ugyan elavultak már), de olyant nem találtam benne, hogy a kommentelni vágyó személynek tudnia kell írni, netalán olvasni.

Ádám.84 2020.01.05. 18:48:01

@m.martin91: imádom ezt a fanyar humort :DDDDDD

pedronegroo 2020.01.05. 19:17:07

@senky: Baszki ha így folytatod Te leszel a blog új sztárja! Nem gondoltam volna hogy egyszer valaki nyugdíjazná tudná babo-t, de Te jó úton haladsz! :)

venember83 2020.01.05. 19:19:36

@Rocky80: ha elkezdünk szubjektíven bannolgatni, annak nem lesz jó vége.

Ádám.84 2020.01.05. 20:51:13

Nekem az nem világos, hogy Alex Sandro vagy Pellegrini helyére érkezne a brazil, mert az kizárt, hogy három bal hátvéd legyen a csapatban.

Attilio79 2020.01.05. 20:53:21

A stílusa elég Szőnyis... :)

JuventusFanatikus 2020.01.05. 21:44:30

@Ádám.84: Hááát, jelenleg három jobbhátvédünk van, úgyhogy Paraticinél semmi sem lehetetlen:D
@Attilio79: Én szerencsére nem véltem fel benne semmi Szőnyit, de előfordulhat, hogy azért, mert nem tudom értelmezni, hogy mit is akar:D

Ádám.84 2020.01.06. 00:06:48

@JuventusFanatikus: hát ez igaz, ettől függetlenül valószínűtlennek tartom ezt a lehetőséget.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása