Mendes: „Ha Madridban marad, Ronaldo nyeri az Aranylabdát”

mendes_jorge_ronaldoval.jpgJorge Mendes véleménye szerint természetesen nem Lionel Messinek kellett volna megnyernie idén az Aranylabdát, ami már az argentin számára a hatodik.

A sztárügynök a torinói Golden Boy díjátadón mondta el a véleményét.

„Cristiano a világfutball legjobb játékosa. Előtte Portugália semmit nem nyert, vele pedig Európa-bajnokságot és UEFA Nemzetek Ligáját nyert.

Átalakította a világfutballt, hiszen amikor Portugáliát említi az ember, akkor egy kis országról beszél, de ő mindezt megváltoztatta.

Következő évben el fogja érni a 110 gólt válogatott mezben, és szerintem meg is fogja nyerni az Aranylabdát.

Véleményem szerint igazságtalanság, hogy idén Lionel Messi nyert. Cristiano Ronaldo UEFA Nemzetek Ligáját is nyert, de az élet már csak ilyen.

Úgy gondolom, hogy ha a Real Madridnál maradt volna, akkor megnyeri az Aranylabdát. Ő igazi bajnok, és tudja, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy 2020-ban megszerezhesse ezt az elismerést.”

Cristiano Ronaldo utoljára még 2017-ben nyert Aranylabdát, akkor még természetesen a Real Madrid játékosaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3715355512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AgliOli 2019.12.17. 10:15:10

Perez Modric-al megmutatta, hogy ő mondja meg, ki nyeri az aranylabdát.
Ronaldo pont ezért igazolt el, mert magára hagyták az adóügyben, pedig mindenki tudta, hogy Perez ott is tudna matatni, hogy ne legyen ennyire kínos a vége, de magára hagyták...mondom én ezt innen, a gép mögül...

Csoda lenne, ha még nyerne egyet, viszont mivel nálunk játszik, drukkolok (Dybalának) neki. :)

Juvegaspy 2019.12.17. 10:42:09

@AgliOli: Ha behuzzuk a BL t ugy hogy o is hozzateszi a maga gol adagjat s jol szerepel a portugalokkal az eb n siman megkapja.
(Max Agnelli is telefonal vagy 2ot o is nagykutya)

Juvegaspy 2019.12.17. 10:45:02

"Will Ronaldo end his career at Juve?"

Mendes: "I think so, because he signed a contract with Juventus, he's happy with Juventus, he's happy with the coach, with everyone." [Sky/@NonSoloJuve] ⚫️⚪️ #juventus #cr7
Azert mondott ilyet is!

Tony. 2019.12.17. 12:13:45

Kicsivel (talán pont 1 aranylabdánnyival) mindig inkább Messi felé hajlottam, de azt hiszem összességében igazságtalan lenne, ha nem egyenlő mennyiségű lasztival vonulnának vissza. 5-5 pont jónak tűnt, de sajnos kétlem, hogy Roni kapna még egyet.

venember83 2019.12.17. 13:27:41

@Juvegaspy: a folytatás/bővebb változat már azt követően jelent meg, hogy elkészült a cikk. Olykor előfordul az ilyesmi. Mivel munkahelyen vagyok, frissítésre most nincs módom.

Juvegaspy 2019.12.17. 14:28:19

@venember83: nehogy felreertsd.
Ezt a skynak mondta amugyis csak azert irtam hogy nehogy valaki elkezdje az ördögöt a falrafesteni :)

The king of alibis 2019.12.17. 14:32:11

Vicc hogy szinte csak ez a 2 ember kaphat Aranylabdát
A tavalyi év pedig Van Dijké volt
Ronaldo nem volt valami kiemelkedő
Így nem kaphatta más csak a törpe

rockitbaby 2019.12.17. 16:20:04

@The king of alibis: Ennél csak Sneijder majdnem győzelme volt botrányosabb. Triplázás és vb döntő sem volt elég, hogy az akkor pocsék szezont futó Messi előtt végezzen. Erdekes, hogy mindkét esetben holland maradt alul. Semmi konteó, csak érdekes.

Az a roppant fura, hogy mástól egy kiemelkedő szezon sem ér többet, mint Messi vagy CR7 esetén akár egy rosszabb, közepes.

Grinta 2019.12.17. 16:45:35

Abba kellene már hagyni ezt az egészet.Ez ennek nyal,az meg annak.Ez az egyik.Másik pedig az,hogy Mendes azon elmélete szerint,miszerint tavaly csak a Real miatt kapta meg Modric az Aranylabdát,az bunda..de ha Cristiano ott lett volna még,és Ő kapja meg,akkor az igazságosság???Borzalom az egész.Tavaly Modric,idén Van dijk.És pont.Milyen szezont pakoljanak le,ha ez sem elég?Ebben az igazán nevetséges az,vagy inkább siralmas,hogy egy Kevin de Bruyne-nek esélye sincs odakerülni,a karrier szinten jegyzett következő számokkal: Klubcsapat 424 mérkőzés 94 gól 161 gólpassz Válogatott 74 mérkőzés 19 gól 34 gólpassz Összesítve 498 mérkőzésen 308! kanadai ponttal.Pont amiatt a kettő miatt,aki bármit csinál feljebb pozicionálják,az előnyöket addig forgatják,míg ki nem jön a várva várt eredmény.Ha trófeát nyert-akkor azt vesszük,ha gólversenyt-akkor azzal érvelünk.
Elvesztette az értékét a futball szeretők számára.
De mondok mást-nemzetközi foci.A Liverpool pályára lép a klub vécén,meg az Algol Ligakupában két különböző csapattal.Ez mi?Ilyen hogyan lehetséges normális világban?Megmondom Én-sehogy.Kénytelenek!És itt nem a Liverpoolt bántom-csupán a teljes story abszurd.Az a Klub vécé,ami az égegyadta világon semmit sem jelent,nulla presztízs értékkel bír,az igazi szurkolók szemében.Azt kellene leszarni-ha már felmerülhetett ez a komédia.De azt nyilván nem lehet...

JuventusFanatikus 2019.12.17. 16:46:16

@rockitbaby: Szerintem Ribérytől is elvettek egy aranylabdát, mikor a Bayernnal, ha jól tudom tripláztak. Úgyhogy legalább három focista van, aki megérdemelte volna, de nem kaptak a két extraklasszis miatt.

Grinta 2019.12.17. 16:46:28

@rockitbaby: Meg Ribery-t is ideveheted!Bőven.

simoni 2019.12.17. 17:06:37

@The king of alibis: a törpe statjait elnézve azon se lehetne nagyon fennakadni, ha 10 aranylabdája lenne. Az utóbbi években erre a teljesítményre kapott egyet (idén):

Szezon - Tétmeccsek száma / Gólok száma(büntetőből szerzett) / Gólpasszok
2018/19 - 56 / 52(6) / 20
2017/18 - 56 / 45(2) / 20
2016/17 - 53 / 54(9) / 15
2015/16 - 48 / 37(4) / 21
2014/15 - 57 / 58(6) / 25

Ezek brutális számok. Hasonlót csak CR tudott produkálni, bár ő is csak a 2015/16-os idényig tudta tartani a lépést.

Lehet, hogy unalmas, hogy folyton ők kapják, de annyira magasan a mezőny felett vannak/voltak, hogy max. azon lehet vitatkozni, hogy milyen arányban kellett volna elosztani közöttük. Ha valami vicc volt, akkor az az, hogy tavaly Modricnak adták.

Grinta 2019.12.17. 17:20:16

@simoni: És ezzel a szupersztárjátékossal van kettő darab CL döntője a Barcelonának,az utóbbi tíz évben...
Míg a valamelyik nap,egy kommentelő(nem emlékszem ki) által kutyázott Bayern München,aki Európában nem tud felmutatni semmit sem az utóbbi időben,nem tényező-három döntőt : /
pl

rockitbaby 2019.12.17. 17:24:52

@JuventusFanatikus: @Grinta: Nekem a Sneijder dolog komolyabb volt. Szubjektív vélemény. Abban az évben az Inter pont Messiéket ejtette ki a BL-ből, Messi kutyaszar volt a vb-n és mégis. Ez nekem sokkal jobban megmaradt, mint Ribéry esete. Bár mikor a francia triplázott, Robben is és ha jól tévedek ő is igen ihletett formában volt.

simoni 2019.12.17. 19:23:28

@Grinta: Nem egészen értem, mit akarsz ezzel mondani.

Az Aranylabda egyéni elismerés, elméletben nem sok köze kellene legyen ahhoz, hogy a díjazott klubja/válogattotja milyen eredményt ért el. De általában mégis erősen bele van árazva, ami szerintem meglehetősen igazságtalan, mert az ilyen egyenes kieséses lebonyolítású kupáknál túl nagy a szerencse szerepe. Sokszor egy rossz mozdulat dönt a továbbjutásról vagy akár a végső győzelemről. Lehetsz te a legjobb játékos a világon, ha a társad ajtó-ablak helyzetben inkább legurítja a kapusnak, akkor nem nyersz BL-t. Tavaly pedig kb. ennyin ment el a Barca döntőbe jutása.

De a Pool a visszavágón nagyot ment, és némi szerencsével behúzta a meccset. Mint csapat abszolút rászolgáltak a győzelemre, de ettől Van Dijk még nem lesz a legjobb játékos a világon, csak a BL győztes egyik, vagy talán legjobbja.

pedronegroo 2019.12.17. 19:37:09

@simoni: +1! MesSIX! MesSIX! MesSIX! Helyre állt a világ rendje!!!

Grinta 2019.12.17. 19:58:07

@simoni: Azt akarom mondani,hogy az Aranylabda,az nem Aranycipő,és nem is életműdíj.Ez ennyire egyszerű.
Messi-nél jobb játékost nem láttam életemben,de az nonszensz hogy ezek ketten kapjanak mindent az adott évben.

Shyr Kahn 2019.12.17. 22:31:17

@simoni: Azert az kisse furcsa, ha ugy beszelnek valakirol, hogy magasan a vilag legjobb jatekosa (statisztika alapjan, valoban lehetne ennek nemi alapja), de keptelen egyetlen egy aranyat szallitani a valogatottjanak akar a Copa-n, akar a VB-n. Pedig a valogatott tagjai sosem voltak mellette kutyautok es ezek a tornak legalabb ket evente megnyerhetok, azaz volt mar eselye nem is egy, hogy kimagaslo teljesitmenyevel az aranyat is elvigyek. Valahogy en sosem lattam meghatarozo egyenisegnek a valogatottban. Szvsz voltak Maradona es kozte olyan meghatarozo jatekosok, akik ha nem is eredmenyesebbek, de meghatarozobb jatekosok voltak az egyeni statisztikajuhoz merten. Gondolok itt Batistuta-ra, vagy Riquelme-re. Utobbi a vilag talan legalulertekeltebb zsenije volt a maga idejeben. Amit ezzel az egesszel mondani akarok, hogy az elnyert trofeak szama egy jatekos "josaganak" megiteleseben erosen szerepet kellene hogy jatszon es neki bizony se iden, se tavaly semmi sem jutott (nem csak a valogatottban), igy az egyeni statjat nem kicsinyitvenem erzem Ot a legjobbnak. Szimplan nincs (es sosem volt)) meg benne az a plusz, ami masokban megtalalhato. Ugyanezt gondolom tavalyi dijazottrol is, de nala inkabb azt kifogasolom, hogy egyenileg volt rendkivul gyenge meg onmagahoz merten is (nemhogy masokhoz kepest).

JuventusFanatikus 2019.12.17. 22:36:19

@Shyr Kahn: Ezért is tartottam CR-t jobbnak, mint Messit, mert a nem különösebben combos Portugál válogatottal EB-t és Nemzetek Ligáját tudott nyerni, nem mellesleg a Realt is megannyi BL trófeához segítette. Ebben mutatkozik meg igazán a két játékos közötti különbség.

Barolo4 2019.12.17. 22:37:11

@Grinta: +100
Ez az aranylabda ilyen formában egy kalap szar lett szerintem..... vagy több pozícióra kellene kiosztani minden évben, vagy mindenkinek csak egyszer adnám oda. Ez így értelmetlen és összehasonlíthatatlan.... Messi és Ronaldo két iszonyat jó futballista, de irreális, hogy 11 labdájuk van, számtalan zseninek (Buffon, Delpiero,Pirlo, Ibra,Inisesta,Ribery,Robben,Xavi,Totti stb.) meg ugyan ebből az érából egy sem jutott.... erre persze lehet azzal jönni, hogy az adott év számít stb. (Ronaldo sem érdemelte meg idén a 3. helyet sztem), de jól látszik, hogy sokan rutinból szavaznak, illetve az id, hogy a csatárok ki vannak emelve, ami ilyen formában nagyon nem korrekt. Forza Juventus!

Shyr Kahn 2019.12.17. 22:43:16

Nem csak en gondolom igy... www.youtube.com/watch?v=sGJMUxDcXSg
(zarojelben: sztem Dybala eleg jo klasszikus 10-es lehetne, aki talan fel is tudna tamasztani ezt a posztot, amit a magam neveben a legszorakoztatobb posztnak ereztem meg evekkel ezelott... kar hogy O maga nem gondolkozik igy magarol... es meg nagyobb kar, hogy ez a poszt a SPOF kategorianak szamit a mai taktikakban, ezert sincs klasszikus 10-ese egyetlen modern kori csapatnak sem)

simoni 2019.12.18. 00:43:14

@JuventusFanatikus: hát az az EB győzelem szerintem csak azt támasztja alá, amit korábban írtam az egyenes kieséses rendszerű tornákkal kapcsolatban. Már a csoport nagyon meleg volt a portugáloknak (még az aranylábúak is pariban voltak velük, sőt ha az a kapufánk beakad ugye... :), aztán a kieséses szakaszban egy elég tűrhető sorsolás: horvátok ellen 1-0, lengyelek ellen 1-1, ahol megnyerték az oroszrulettet (más néven tizenegyespárbajt), majd Wales 2-0, a döntőben meg egy ki-ki meccsen behúzták a kupát - de ha jól emlékszem, CR már a meccs elején lesérült. Ettől lenne CR jobb focista, mint az argentin?

De egyébként valóban teljesen felesleges hasonlítgatni őket, mert akinek van szeme, az látja, hogy ez a kettő más ligában játszik, mint a többiek. Ettől függetlenül a foci csapatsport, ahol egyedül még ők sem nyernének semmit. CR-nek megadta a sors az EB győzelmet, ahogy Messiék is összemákolhatnak még egy Copát. (Szándékosan fogalmaztam így, mert amíg vissza tudok emlékezni, az argentin válogatott valahogy mindig a szétesettség benyomásást keltette a kiváló alapanyag ellenére. Fogalmam sincs, hogy mi lehet ennek az oka, de kétlem, hogy ezt egyedül a törpe nyakába lehetne varrni.)

De őszintén szólva engem ez kevéssé érdekel, sokkal inkább örülök annak, hogy pár évig még nézhetem a játékát. Van aki CR atlétikus, gyilkosan célratörő játékáért van oda, engem inkább a született zsenik nyűgöznek le. A régiekről (Puskás, Pelé, Maradona) a nevükön kívül nem sokat tudok, de az egyébként is egy egész más világ volt. A modern fociban már összehasonlíthatatlanul kevesebb tere van a "szépségnek", a fineszességnek, ezért tartom olyan nagyra azokat, akik még ebben a fegyelmezett, taktikus és erőcentrikus közegben is képesek "játszani" a focit. Ez az, amiben Messi verhetetlen, és csak Ronaldinho vagy a mi Alexünk jut eszembe, akikben hasonló szinten volt ez a ritka képesség. Az utóbbiak is nagy eredményeket értek el, de egyik sem tudott úgy kiteljesedni, mint a kis argentin. (Ilyenkor szokott eszembe jutni, hogy mennyit vett el tőlünk és Alextől az az átkozott udinei sérülés...)

del pipi 2019.12.18. 05:22:08

@simoni: +1000000! Amikor azt kérdezné valaki hogy melyik a jobb játékos(úgyhogy tényleg más ligában játszanak) nálam egyértelmű hogy Messi. Az egyik 100 évente születik a másik egy amolyan 500% ambiciózus játékos, az egyik laza mint a Riga lánc a másik egy gép, egy halálosztó. De ha az a kérdés hogy idén kiérdemelte az aranylabdát akkor azt mondom hogy Messi a számai miatt max harmadik hely, Ronaldo magához képest gyenge volt, ötödik hely. Én biztos hogy a Pool-ból választottam volna győztest idén. Aztán a következőt majd meglátjuk, remélem Ronaldo tudja egalizálni az aranylabda számokat, ami azért lenne jó mert az azt jelentené hogy valami nagyot csinál a Juvéval(gondolok egy triplázásra a főszereplésével) meg hát még tud az EB-n is csillogni. Úgyhogy Forza Ronaldo! FORZA JUVE!

Grinta 2019.12.18. 07:14:06

És ami még az írásomból kimaradt,az az egyértelmű hazugság,miszerint Cristiano Ronaldo tette fel a térképre Portugáliát.Aki ezt gondolja,az vagy teljesen hülye,vagy tájékozatlan,vagy ténylegesen fiatal.Életkoromból fakadóan Vítor Baia,Fernando Couto,Manuel Rui Costa,Luis Figo (Aranylabda) féle csapat sem volt akármi,vagy az Eusebio(vb gólkirály 9 góllal..Cristiano Ronaldonak mennyi is van összesen?) féle,Világbajnoki bronzérmes csapat,amit nem láthattam,mint ahogy az Fc Porto nyert 2 Bajnokok Ligáját,a Benfica meg egy BEK-et.És ide venném még José Mourinho személyét is,aki öregbíti a Portugálok hírnevét. Az Aranylabdáiból pedig leszámolnék annyit,amennyit a Real Madrid színeiben nyert,nem egy elfújt meccsen a nagy CL menetelésben.Tetszik,nem tetszik-ezt ki kell mondani. @simoni: Egyértelműen európai edző kellene az Argentin válogatott élére.Ez lenne a kulcs.

NagyonJuve 2019.12.18. 09:00:10

@simoni: @Grinta: grintával kell egyetértenem. Van az aranycipő meg az aranylabda. Érdekes ha jól emlékszem régebben középpályások kapták az aranylabda elismerést többségnen mostanra inkább csak csatárok.

NagyonJuve 2019.12.18. 09:01:10

Messi 6.aranylabdájára ronaldo remélem egy 6.bl győzelemmel válaszol. :)

JuventusFanatikus 2019.12.18. 10:24:24

@simoni: Attól Messiék is ugyanúgy ebben a kieséses rendszerben játszanak, Portugáliával CR nyert két komolyabbnak nevezhető trófeát, Messi egyet se. Nem mai gyerek már egyik sem, több komolyabb tornán is résztvettek, és szerintem csak a 2014-es VB-n volt komoly sansza Argentínának, akkor Messi is jól játszott. De nem trófeákban akarjuk mérni ezt, akkor a pályán látottak minden elárulnak, hogy CR hasznos tagja Portugaliának, Messit meg többször inkább érzem kerékkötőnek, leginkább az utóbbi időben. Félreértés ne essék, én sem CR-ért, sem Messiért nem vagyok oda, még talán az argentin játékstílusa és viselkedése közelebb is áll hozzám, de ha megpróbálom reálisan nézni a dolgokat, akkor szerintem CR a jobb kettejük közül.

Grinta 2019.12.18. 17:04:01

Amit a Portugál témához még hozzátennék,szerintem sokak nagy öröme lesz ez a téma : )az Paolo Futre!Gombfociban a kedvencem volt,pedig semmit nem tudtam akkoriban a nemzetközi futballból.Már nyilván mint most hoz képest. /sem/

Ádi93 2019.12.19. 01:48:04

@Grinta: @simoni: @JuventusFanatikus: @del pipi:

Nagyon jó dolgokat írtatok és jó látni, hogy óvodás hajtépés, meg ostoba fröcsögés nélkül is lehet erröl társalogni. Ezen a fórumon kívül kevés ilyen hely van.
Simoni, azt gondolom nem vagy teljesen fair ahogy CR, az EB gyözelemböl kivett részéröl írsz. Sokan elfelejtik, hogy eleve, a selejtezökön a gólok háromnegyedét ö szerezte, ami persze más kérdés, csak, hogy teljes legyen a kép, nem árt megemlíteni... Ìrod, hogy ha jól emlékszel, a döntö elején lesérült. Valóban jól emlékszel, de emlékezz arra is, hogy a Wales elleni elödöntöben a 2-0-nál ö jegyzett egy gólt és egy gólpasszt. Az ellenünk lévö 3-3-nál ö hozta vissza Portugáliát, szintén gólokkal, gólpasszal a versenybe, folyamatosan. Sokan elbagatelizálák azt a tornát, de könyörgöm, ö tette a dolgát, arról meg nem ö tehet, hogy nem tudták öket elverni, meg, hogy a nagy esélyesek kiestek.
Ne vitassuk már el, hogy CR NEM keveset tett azért a trófeáért, ez kb olyan, mint azon röhögni, hogy sírt, mikor szétrúgták és háromszor próbált visszamenni, de nem bírta tovább. Ez belölem mély tiszteletet vált ki leginkább.

Juvefanatikus véleménye a CR-Messi témában egyezik az enyémmel, és hozzátenném még, hogy számomra miért CR áll elöbb. Azért, mert azt gondolom, ö a valaha élt legteljesebb értékü futballista. Ilyenkor sokan az összehasonlított játékosok csúcsformáját vetik össze, ami egy jó módszer, de én a karriert és a kompetenciákat nézem inkább.'
Ezt úgy értem, hogy jelen esetben, CR 2002-töl kezdödö, 2020-ig tartó intervallumát, a megtett utat, a különbözö bajnokságokban való kimagasló teljesítményt, a kompetenciák terén pedig nincs még egy olyan játékos, aki ennyire erös lenne mindkét lábbal és fejjel is, nincs olyan testrésze amivel ne tudna gólt szerezni, beszédes, hogy a spanyol bajnokságban ö tartja a legtöbb fejesgól rekordját is, valamint még Messinek és másnak sem sikerült az 1,0 feletti gól/meccs átlag, összes lejátszott laligás meccsét tekintve, csak CR-nek.
Delpipi jól megfogalmazta a Messi és C közti különbséget és teljesen érthetö, hogy kinek a született zsenialitás, kinek pedig a "halálosztó" gép tetszik, valamint azzal sincs semmi gond, ha valaki Messit tartja jobbnak, hiszen olyan játékos is 100 évente ha születik, ez akkor fog igazán realizálódni, mikor befejezi és rátekintünk a számaira.
Az én szubjektív véleményem ezen túl még az, hogy Maradona 12 klubszinten jegyzett gólt tud felmutatni 30 felett, CR-nek lassan jön a 300-adik. Ezzel azt akarom mondani, hogy értem, hogy valaki az égböl kapott zsenialitás elött tiszteleg, de én sokkal inkább az elött, ha egy közepesen tehetséges(nem magyar mércével mérve) srác a nulláról a legmagasabb csúcsra küzdi fel magát, a port iránt tanúsított, sosem látott elszántsággal, alázattal, akaraterövel és szorgalommal. Az, hogy egy ilyen játékos 15-20(?) éven át hozzon konstansan elit színvonalat és itt van 35 éves mindjárt, a válogatottban parádézik, nálunk kiugrik a stadionból, (bár háromszor ennyi labdát kapna), emögött olyan eszméletlen munka van, akkor is, mikor már minimum 5 éve hanyattdölhetne... szóval számomra ez inkább a tisztelendö és az összképet tekintve a teljesebb értékü és nagyon szerettem volna, ha Messi pl egy angol, vagy éppen olasz bajnokságban is kipróbálja magát, mert akkor sokkal jobban össze lehetne öket hasonlítani, de ez esélytelen.

Modric labdája egy vicc volt, nyilvánvaló, hogy ha CR a Realban marad, akkor ö kapja, mivel ö is érdemelte meg a leginkább. BL gólkirály is lett. Sorozatban hatodszor. Modric a 10-be nem került volna bele, ami persze, lehet túlzás, de ugyanolyan túlzás az is, hogy Bernardo Silva hírét-hamvát se láttam az idei listán, miközbe épp csak 5 trófeát nyert, köztük a válogatottal is, amiben oroszlánrésze volt és a Hollandia elleni döntö legjobbjának is választották, a Cityben is motorja a csapatnak. Sneijdertöl pedig egyszerüen ellopták anno az Aranylabdát.

A lényeg, hogy ebben a két (CR-Messi) játékosban még van 3-5 biztos élvonalbeli szezon, örüljünk, hogy láthatjuk öket, mert az tuti, hogy visszavonulásuk után olyan halhatatlan legendákká válnak a futball történelmében, hogy évtizedekig nem látunk majd hasonló számokat senkinél.

Ádi93 2019.12.19. 01:58:58

Modrichoz még annyit, hogy az elsö olyan Aranylabda-gyöztes a történelemben, aki a következö szezonban a 30-ba se fért bele... Nyilván nem romlott ennyit, ez lehetetlen. De, hogy B.Silva meg idén nem volt sehol, aki középpályásként minimum akkora szezont tolt, mint tavaly Modric, az nevetséges. Nem igazán mérvadó ez a díj, de azt butaság lenne elvitatni, hogy CR-Messi, a folyamatos kimagaslásuk miatt 5-5-öt simán megérdemeltek. Persze, furcsának tünhet, hiszen ezelött nem volt ilyen, hogy két ember folyamatosan ott tudjon lenni a számaikkal és nem tudom mikor lesz legközelebb.

simoni 2019.12.19. 17:33:19

@Ádi93: Az irományaimmal egyáltalán nem az volt a célom, hogy CR érdemeit kisebbítsem, csak rá akartam világítani arra, hogy milyen nagy a szerencse szerepe egy-egy trófea megszerzésében. Szerintem vitathatatlan, hogy Fortuna erősen fogta a portugálok kezét, amikor azt az EB-t behúzták. Persze nincs ezzel baj, unalmas lenne, ha mindig a favorit nyerne, csak kezeljük helyén ezeket a dolgokat. Ugyanígy a margittal zsinórban nyert 3 BL címből kb. 1-re tudom azt mondani, hogy teljesen megérdemelt volt, a másik kettőbe Fortuna (és sokak szerint az UEFA is) ugyancsak alaposan besegített. Persze a Barcának is volt hasonló szériája. Mindezzel csak azt akarom alátámasztani, hogy csapatsport lévén az eredményekhez sok egyéb tényezőre (a társak tudására és teljesítményére, a csillagok megfelelő együttállására, stb) is szükség van, ezért a csapatszinten elért eredményeket nem korrekt túl nagy súllyal figyelembe venni az egyéni kvalitások és teljesítmény megítélésekor.

Arról meg, hogy melyik a jobb játékos és miért, végeláthatatlan vitákat lehetne folytatni. Mondhatnám azt, hogy Messi gólátlaga 0.82, szemben CR 0.72-es átlagával. Vagy hogy Messi 40-nel több gólban vállalt szerepet, pedig 146 meccsel kevesebbet játszott (forrás: michelacosta.com/en/messi-vs-ronaldo/). Nemrég volt egy tudományos kutatás, ahol azt mutatták ki, hogy Messi játéka jóval hasznosabb a csapata számára (forrás: www.fociclub.hu/2019/08/21/egy-algoritmus-kiszamolta-messi-jobb-mint-ronaldo/).

Lehetne itt hozni még a pro és kontra érveket, de szerintem teljesen felesleges lenne, mert nem igen lehet objektívan igazságot tenni. Kicsit mintha az almát és körtét hasonlítgatnánk. A játék egyes elemeiben CR tud olyat, amit Messi nem. Pl. a tegnapi fejese a felhők közül egészen elképesztő volt, ilyet csak ő tud a világon. Más vonatkozásokban Messi az, aki utánozhatatlan. Úgy csinálja meg a lekövethetetlen cseleit, hozza helyzetbe a társait vagy éppen ragasztja be a szabadrúgást a ficakba, mint ahogy más levegőt vesz. Nálam ez üti az emberfeletti, kemény munkát is, de megértem, hogy vannak, akik azt tartják többre. Viszont ez innentől már abszolút a szubjektív megítélés kategóriájába esik, nem mérhető, számszerűen összehasonlítható dolgok. Szóval emiatt én tartózkodom az olyan kijelentésektől, hogy XY a jobb. Maximum annyit mondok, hogy a saját szemléletmódom szerint Messit értékelem többre a két extraklasszis közül.

pedronegroo 2019.12.19. 21:09:32

@del pipi: Nem tudtad hogy Messi csak Xavi meg Iniesta miatt jó???

venember83 2019.12.20. 07:39:18

@pedronegroo: még mindig abból él, ahogy a Juve jelenlegi formája is Allegri munkásságának tudható be, Maxi velünk élő hagyatéka.

del pipi 2019.12.20. 08:01:51

@venember83: Bocs! akárhogy is de idén már több futballt láttam a csapattól mint tavaly, már csak egy hiányzik, le kell tudni zárni a meccseket.

del pipi 2019.12.20. 08:02:51

@venember83: Bocs nem értelmeztem az írásod! Mindent értek!:)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása