Elemzés: a Bayer Leverkusen elleni meccs

a_leverkusen_elleni_gyozelem.jpgAnnak ellenére, hogy a Juventus számára ez már egy tét nélküli mérkőzés volt, a Bianconeri nem vette félvállról az összecsapást, és magabiztosan verte meg a Bayer Leverkusent. A Juventus veretlenül nyerte meg a csoportját, Sarri mester pedig rekordot döntött, mivel eddig európai kupasorozatban sorozatban huszonkét mérkőzésen nem talált legyőzőre aktuális csapata. Ezúttal lehetett kísérletezgetni, és Sarri élt is a lehetőséggel.

Az első játékrészben a németek nagyon próbálkoztak, keményen letámadtak és próbálták irányítani a mérkőzést. Az olaszok nem igazán törték össze magukat, látszódott, hogy azért számukra nem olyan égetően fontos ez az összecsapás, de nem is úgy léptek pályára, mintha ez egy barátságos összecsapás lenne, ez különösen Demiralon látszódott igazán, de éppen Danilót is megemlíthetném. Igazából még látható volt az akarás De Sciglión és Ruganin is, mind remek teljesítménnyel rukkoltak elő. Én Bernardeschitől és Rabiottól sokkal több motivációt és jobb teljesítményt vártam volna, mert számukra is fontos lett volna, hogy megmutassák legjobb tudásukat.

kepernyofelvetel_177.pngVisszatérve az első játékrészre, a németeken látszódott az akarat, de a Juventus védelme meglepő módon nagyon stabil volt, míg a gyógyszergyáriak támadásai erőtlennek tűntek. Többször is megpróbálkoztak távoli lövéssel, a kapufa is megzördült, de nem igazán érezhettük azt, hogy a Bayer győzedelmeskedni tudna. 

A Zebrák nem cifrázták túl az offenzívákat, ha lehetőség nyílt rá, akkor megpróbálták lendületből rávezetni az ellenfél védelmére a labdát, és többször is láthattuk, hogy Ronaldo remekül helyezkedett középen, és mindig várta, hogy laposan megkapja a labdát. Három szituációra is emlékezhetünk, volt mikor Higuaín adta le neki a labdát, ami nem ért el Ronaldóhoz, aztán Bernardeschinek lett volna lehetősége, de ha hihetünk neki, akkor nem hallotta, hogy a portugál középen érkezik, ezért lerobogott szinte a vonalhoz, hogy megforduljon, majd a harmadik momentumra mindenki emlékezhet, ugyanis abból született a gól, mikor Dybala ügyesen CR elé tálalt.

A második játékrészben a hazaiak már visszavettek a fordulatszámból, nagy valószínűséggel már tisztában voltak azzal, hogy az Atlético Madrid már vezet Madridban. A Juventusnál Dybala beállása kellett, hogy a támadások sokkal jobban működjenek, két gólpasszának köszönhetően bőven kivette a részét a győzelemből. A játék képe javult, a Juventus egy hangyányival, de többet birtokolta a labdát, és már jóval pontosabb volt a torinóiak passzjátéka is. Mindössze két kaput eltaláló lövése volt a taljánoknak, mindkettőből gól is született. Nem csak az tűnt újdonságnak, hogy jóval több volt a lapos beadás, mint amit megszokhattunk, hanem a szögleteknél is valami változást vehettünk észre, ugyanis az eddig megszokott az volt, hogy jobb oldalról bal lábas játékos adta be a labdát, míg bal oldalról jobb lábas, ám ezúttal pontosan fordítva történt minden, és Pjanić végezte el a szögletet a jobb oldalon, míg Dybala a balon. Egyelőre ennek sok értelme nem volt, mert egyik próbálkozás sem volt pontos, de remélhetőleg  előbb-utóbb látunk fejlődést ezen téren is. 

kepernyofelvetel_175.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéni teljesítmények:

  • Buffon: Olyan sok dolga nem volt, de fontos szerepe jutott neki, mert ennek a meglehetősen fiatal védelemnek kellett egy rutinos vezér, tőle jobbat pedig keresve sem találhatnánk. Egyszer hárított és volt hat hosszú átadása is.
  • Danilo: Rajta nagyon látszott, hogy meg akarja mutatni, hogy jobb, mint Cuadrado. Ezen a meccsen tényleg jobb is volt, mint a kolumbiai, de a braziltól még Juventus mezben igazán jó játékot nem is igazán láttam. Nagyon harcos és magabiztos volt, védekezésben egyszerűen kifogástalan amit nyújtott. Négy alkalommal tisztázott, hétszer szerelt, nyolc párharcot megnyert (a kilencből) és megcsinált egy cselt. Csupán a passzpontossága hagy némi kívánnivalót maga után, mivel csak 78% pontossággal továbbította a játékszert.
  • Demiral: Megmutatta, hogy őt eladni hatalmas vétek lenne, annak ellenére, hogy mindössze másodszor jutott lehetőséghez, nagyszerűen játszott. Rendkívül kemény és határozott volt, és azt is láthattuk, hogy ő az egyetlen gyors középhátvéd a Juventus csapatánál, többször is kirobbant a védelemből és egyedül próbálkozott kontrát vezetni, több-kevesebb sikerrel. Nagyon tetszett a játéka, sokkal több játéklehetőséghez kell, hogy jusson. Feljegyezhet négy tisztázást, két blokkolást, egy közbeavatkozást, két szerelést, hét megnyert párharcot (a nyolcból), egy cselt, viszont neki is van mit fejlődni a passzok területén, csak egy hosszú átadása volt pontos, miközben hatszor próbálkozott.
  • Rugani: Rá sem lehet panasz, rendkívül jól játszott, és ha mindig ilyen jól tudna teljesíteni, akkor nem kellene attól tartania, hogy távoznia kell. Volt tíz tisztázása, két blokkja, egy közbeavatkozása, két szerelése, három megnyert párharca (a négyből), viszont ő is csak egy pontos hosszú átadásra volt képes.
  • De Sciglio: A hátsó négyesből ugyan ő volt a leggyengébb, de ennek ellenére remekül teljesített. Kétszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott, megnyert öt párharcot, volt három pontos hosszú passza és megcsinált egy cselt is.
  • Cuadrado: Maradjunk annyiban, hogy Allegri idejében azért sokkal jobban el tudta végezni ezt a szerepkört. Azt vártam, hogy majd rengeteget hozzá fog tenni a támadásokhoz, lehet ő lenne az egyik megoldás arra, hogy hatásosabbak legyenek a Juve támadásai, de semmi pluszt nem tudott nyújtani. Védekezésben nagyon fegyelmezetlen volt, csak lézengett, Pjanić és Rabiot már rég elfoglalták a pozíciójukat, ő akkor még csak szépen, lazán kocogott vissza. Meglepően pontosan passzolt (92%), volt két hosszú átadása, megcsinált két cselt, megnyert öt párharcot, egyszer tisztázott, kétszer közbeavatkozott, egyszer szerelt.
  • Pjanić: Most először kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, de nem igazán teljesített ehhez mérten. Nem volt rossz, de nem is tartozott a legjobbak közé, tőle többet várnánk. Szerepel a neve mellett egy kulcspassz, egy hosszú passz, egy sikeres csel, hat megnyert párharc, egy tisztázás, négy közbeavatkozás, két szerelés.
  • Rabiot: Matuidihez és Khedirához képes klasszis teljesítményt nyújtott, de ahogy Miránál is írtam, ettől sokkal többre képes. Igazából, ahhoz képest, hogy mostanában sérült volt, nem is nagyon játszott, nem volt ez rossz teljesítmény, de mindjárt vége az évnek, és nem ártott volna, ha már a beilleszkedésen már átesett volna. Kiosztott egy kulcspasszt, de eléggé pontatlan volt (75%), megcsinált három cselt, megnyert tizenkét párharcot, egyszer tisztázott, kétszer blokkolt, ötször szerelt, de volt egy lövéshez vezető hibája.
  • Bernardeschi: Most is volt egy lehetőség számára, hogy bizonyítson, most sem sikerült neki. Azt hiszem azt már végleg kijelenthetem, hogy trequartista szerepkörben nincs jövője, az az esélye maradt, hogy mezzalaként kezdi el játszatni Sarri (ami szerintem egy nagyon jó döntés lenne), vagy visszakerül eredeti helyére, a szélre. Volt egy pontos beadása, egy sikeres csele, négy megnyert párharca és egy tisztázása.
  • Higuaín: Csinált szép dolgokat a mezőnyben, kijárt már neki a gól. Két lövést számolhat össze, emellett volt négy megnyert párharca és két sikeres csele. Érdemes megjegyezni, hogy a gólját a gyengébb lábával lőtte, a tizenhatos környékéről.
  • Ronaldo: Már jó úton halad, a mezőnyben ugyan nem igazán jó, de a gólokat szépen lövöldözgeti. Sokat fejlődött helyezkedésben, a Lazio elleni góljánál is olyan jól helyezkedett, hogy csak be kellett passzolnia a labdát a hálóba, most is ezt csinálta. Feljegyezhet két lövést, egy cselt, egy megnyert párharcot és két közbeavatkozást.

 

  • Dybala: A mezőnyben ő sem volt olyan jó, de mégis kiosztott két asszisztot (a Sofascore szerint csupán egyet), és ez a lényeg. Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem játszik egyszerre ez a három támadó? A válasz egyszerű, először is nem bírnák fizikailag, hogy minden meccsen játszanak, mert nem lenne egyetlen cseréjük sem, Sarrinak nem lenne meccs közben lehetősége érdemben cserélni, ha Costa folyton sérült, és nem mellesleg Dybala sem szeret igazán kiszolgáló lenni, őt a gólok éltetik. Nevéhez fűződik egy beadás, két hosszú passz, egy közbeavatkozás.
  • Matuidi: Nem igazán tudom értékelni.
  • Muratore: Őt végképp nem tudom véleményezni, csupán egyszer ért a labdához.

Meccs embere: Merih Demiral

kepernyofelvetel_176.png

Hétfőn délben meg is ejtik a Bajnokok Ligája sorsolását, és megtudhatjuk, hogy kivel fog a Juventus összecsapni tavasszal. A lehetséges ellenfelek között szerepel a Real Madrid, a Tottenham Hotspur, a Borussia Dortmund, az Olympique Lyon és a Chelsea. Nem is kell mondanom, hogy mindegyik csapat a verhető kategóriába tartozik, egyedül a Real Madrid az, akit még érdemes elkerülni. Még túl korainak tartanám, hogy egy ennyire erős ellenféllel találkozzanak az olaszok. Az éledező Tottenham Hotspurt sem látnám szívesen ellenfélként, mert ugyan Mourinho még nem rakta össze a Sarkantyúsok védelmét, de ha erre sort kerít, akkor kellemetlen ellenfélnek fognak számítani, nem mellesleg támadásban is remekek. Én inkább a legkönnyebbnek ígérkező Lyont, a piszkosul fiatal Chelseat, vagy a rendkívül hullámzó teljesítményt nyújtó Dortmundot látnám szívesen ellenfélként.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5415351322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dybalanation 2019.12.13. 22:18:19

Elég sokatmondó, hogy senki sem szavazott a tottenhamre.. :D

niccolo 2019.12.14. 00:31:58

@Dybalanation: nem mintha tartanék a Tottenhamtől,csak a Lyon könnyebben legyözhetö.

del pipi 2019.12.14. 07:54:07

Szupi elemzés volt! Gratula! Nem tudom mennyi idő kell egy ilyen elemzéshez de látszik hogy bele van téve a meló. Én most Dybalát választottam, de Demiral is megérdemli, de egyértelmű ha palika nem jön be még az Udinese elleni sípszóig sem rúgunk gólt. Természetesen a Lyont választanám és az Angolokon kívül bárkit de azért egy Lyon ellen is nyerni kell és kétszer kilencven perc, semmi sem olyan könnyű mint látszik, talán csak könnyebb lehet. Aminek örülnék kivételesen ha végre nem rögtön kapnánk egy nekünk nem fekvő játék stílust, hanem most egy kicsit Fortuna seggbe rúghatna minket és a 16 és a 8 között mi kaphatnánk egyszer a gyengébbet. Ez az első dolog amire szoktuk mondani hogy a BL-ben szerencse is kell! De a végén úgyis a Jóisten jelöli ki mindenki útját és akkor azt kell bejárni, bárhogy is lesz jó lesz! Forza Juve!

Sunny21 2019.12.14. 08:18:17

@del pipi: Szinte pontosan ezeket akartam írni.. Remek elemzés, Dybalara és Lyonra szavaztam, és persze Forza Juve!
Dybala beállása volt a kulcs valóban, és az hogy végre direktebb, célirányos futball játszottunk, igaz még csak szakaszokban. Több volt az egyérintős támadás építés és kevesebb a lassú hátra passzokból.
Valószínű ezt akarja Sarri látni. Pjanic gyakran visszafogja a labdát, de remélem Ő is feljavul e tekintetben. A támadó szekció és Costa, Cuad képes a gyors játékra, talán Ramsey is, a többiek...... hát nem tudom...

del pipi 2019.12.14. 08:35:22

@Sunny21: Még a szerencsére visszatérve, még azt akartam leírni hogy az is tudna még segíteni ha sok Favoritnak kikiáltott csapat egymással találkozik és lemészárolják egymást...majd meglátjuk. Pjanic mellé kéne két brutál jó KP akik jönnek mennek magukkal találkoznak, mint egy Vidal Pogba pl. És akkor jobban felértékelődne a védelem is és a támadójáték is. Ehhez tényleg nem kell szagértőnek lenni hogy lássuk hogy ott hal meg a buli. Amúgy én nagyon pozitívan látom az építkezést, lassan megy de biztosan! :)

Ádám.84 2019.12.14. 15:13:19

Köszönjük az ismételt elemzést, érdekes volt, egyedül a hőtérkép lepett meg.

JuventusFanatikus 2019.12.14. 21:56:57

@Ádám.84: @Sunny21: Köszönöm!:)
@del pipi: Köszönöm!:) Ha már kérded, egy elemzés elkészítése nekem két napot vesz igénybe, egy nap a vázlat elkészítése, a szöveg összerakása, másik nap pedig csak a formázás és a javítás, ellenőrzés. Ilyenkor télen nagyjából öt órától nyolcig csinálom a cikket, azaz kétszer három óra, úgyhogy nagyjából bő hat órát vesz igénybe, de ezzel sokat mondtam, ebben benne van a zenehallgatástól kezdve, néha ránézek a Blogra, ha kell kommentelek, és általában ilyenkor van kedve mindenkinek privátban beszélgetni is:P:D

del pipi 2019.12.15. 07:57:52

@JuventusFanatikus: Megbecsülendő ha valaki odaad ennyi órát az életéből, köszi! :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása