Fabio Paratici a milánói Gran Galà del Calcio vörös szőnyegén beszélt a Juventus terveiről, amelynek részét képezi a következő évben is Cristiano Ronaldo, télen azonban csak minimális keretváltozás lehetséges.
Cristiano Ronaldo nem jelent meg az Aranylabda díjátadón, sokak szerint azért, mert Lionel Messi kapta a díjat, ehelyett a milánói eseményen tette tiszteletét, ahol megkapta a Serie A MVP-jének, legjobb játékosának járó díjat.
„A másodikok vagyunk a tabellán? Nem először fordul elő, hogy ezt a helyet foglaljuk el, de mindig sikerült visszavenni a vezetést. Sok pontot gyűjtöttünk, az Inter előnye pedig csak egy pont, miközben nagyon jól játszanak.
A csapatot érő kritikák? Megszoktuk a nagy nyomást. Versenyhelyzetben vagyunk a győzelemért, a nyomás nem zavar. Ami viszont zavar, az a Buffont érő kritikák. Ő, Bonucci és Chiellini a Juventus hősei. Egyes kritikák csak önös érdekekből születnek, és túlságosan negatívak.
Cristiano Ronaldo gondot jelentene a Juventus számára? Nem, egyéb problémákról van szó. Nem él át nehéz időszakot, ő mindig a csapat rendelkezésére állt, akkor is, amikor nem volt optimális formában, ezért pedig köszönet illeti őt. Rövid ideig nem tudott edzeni, ezért természetes, hogy egyes pillanatokban nem a legjobb formát mutatta.
Cristiano Ronaldo meg akarta nyerni ezt a díjat, a Serie A MVP-jének járó elismerést, mivel ambiciózus játékos, és be akarja bizonyítani, hogy ebben a bajnokságban is a legjobb tud lenni.” - válaszolta a sportvezető a záporozó kérdésekre a Sky Sport Italia mikrofonja előtt.
„Véleményünk szerint megérdemli az Aranylabdát. A következő szezonban is a Juventus játékosa lesz, ezzel kapcsolatban semmilyen kérdés nincs. Szeretne velünk egy újabb Aranylabdát nyerni, mi pedig támogatjuk ezen törekvéseit.”
A sportügyekért felelős igazgató egyúttal tisztázta a klub januári terveit is, aminek nemigen fognak örülni a szurkolók.
„Nem fogunk senkit igazolni januárban, és eladni sem nagyon fogunk, maximum talán Mario Mandžukić lehet a kivétel ez alól.”
Ezt követően a szakember Paulo Dybala szerződéshosszabbítását illetően is nyilatkozott.
„Paulo Dybala nagyszerű futballista, a Juventus tízese, és ez nem véletlen. Jelenleg nem folynak egyeztetések egy szerződéshosszabbítás kapcsán. Majd a megfelelő időben fogunk erről beszélni.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2019.12.03. 10:30:10
JuventusFanatikus 2019.12.03. 10:42:57
Bonucci, mint a Juventus hőse? Ne szarjál, Fabio...
JuventusFanatikus 2019.12.03. 10:54:19
Il Principino 2019.12.03. 11:13:24
Mandzu-Perin-Pjaca biztos távozó lesz télen akár kölcsönben is.
Eriksennel is lesznek tárgyalások abban biztos vagyok.
Jamal Jamal 2019.12.03. 11:42:50
www.transfermarkt.com/christian-pulisic/profil/spieler/315779