A Juventus egyszerűen nem talál legyőzőre! Az Atalanta otthonából is sikeresen elhozta a három pontot a Bianconeri, hiába volt jobb az ellenfél hetven percig, hiába volt elképesztő szurkolás, füttyszó, borzasztó idő, nagyon rossz időpont, a Juve így is három gólt lőtt. Ezeket figyelembe véve teljesen elégedettek lehetnénk, de sajnos a pályán látottak továbbra sem adnak arra okot, hogy kedden, az Atléti ellen nyugodtsággal üljünk le a televízió készülék elé.
Az első félidő nagyon gyenge volt, egyetlen egy ziccert sem tudott kialakítani a Juve, és a védelemnek köszönhetjük azt, hogy Szczęsny kapuja érintetlen maradt, és az sem elhanyagolható tény, hogy hálásak lehetünk annak az embernek is, aki érthetetlen módon a mindössze 21 éves Musa Barrow-t nevezte ki a tizenegyes elvégzésére. A Nerazzurri hatalmas nyomást helyezett Sarri fiaira, három ziccerig is eljutottak. A Zebrák nem tudták kihozni a labdát, a kontrák az adott trequartistánál elhaltak. Bernardeschi megpróbálta egyénileg megoldani a dolgokat, szinte mindig sikertelenül, míg Ramsey passzolni próbált leginkább, de az a módszer sem volt megoldás.
Az Atalanta mintha egy falat húzott volna fel a középpályán, sehogy sem sikerült átjutnia a Juventusnak. Ezen felül normálisan nem is vezethetett kontrát a Juve, mikor egyedül a labdát vezető trequartistán kívül a két csatár vett még részt az ellentámadásban, akik annyira messze helyezkedtek, hogy esélye sem volt az irányító játékosnak eljuttatni oda a játékszert. A középpálya konkrétan sehol nem volt, Khedira nagyon lassú, Pjanić registaként nem igazán szaladgálhat előre, miközben nem is gyors, ráadásul még Pašalić is ott lohol a nyakában, Bentancur pedig hiába gyorsabb, mint a másik kettő társa, ő is túlságosan hátul helyezkedett.
Ha a bergamóiak képesek lettek volna a meccs végéig ezt a tempót diktálni, akkor esélye sem lett volna az Öreg Hölgynek. Elképesztő, hogy mennyit szaladtak, mennyire kemények voltak, milyen tempót diktáltak, milyen intenzitással támadtak le. A torinóiaknak az volt a "szerencséje", hogy a hazaiak a lőtt gól után picit visszaálltak, így át tudta a Juve lépni a félpályát, majd annak a talált gólnak köszönhetően beindult az olasz rekordbajnok, és letarolta a megfáradt, támadni próbáló ellenfelet. A cserék ezúttal nem jöttek be, Douglas Costa az égvilágon semmit nem tett hozzá a támadójátékhoz, Ramsey gyengébben szállt be, mint a korántsem brillírozó Bernardeschi, egyedül Emre Can tudott hasznos lenni, akinek pont a fejetlen játékára volt szükség, szaladt össze-vissza, egy igazi energiabomba volt. Sarritól okos döntés volt átváltania 4-3-3-ra, mikor Costa beérkezett, így a széleken próbálkozott a Juve, széthúzva a kék-feketéket, így Ramsey középpályásként valamivel hasznosabb volt.
A kapott gól:
- Ezúttal nem egyéni hibáról beszélhetünk, mert komoly vétkes nem volt, a zónavédekezés rossz oldalát láthattuk. Papu Gómez beíveli a labdát, Khedira már tudja, hogy ilyenkor hátra kell tennie a kezét, Bonucci kifejeli ezt a gyenge próbálkozást. A labdáért Ramsey szalad, de nem tudja megszerezni, ellenfele ügyesebb volt. A játékszer eljut Barrow-hoz, aki előbb belerúgja Bentancurba, majd nekiiramodik a szélen, De Sciglio és az uruguayi nagyon ügyesen helyet cserél, Rodri veszi fel Hateboert, míg az olasz a gambiai beadását próbálja blokkolni. Sikeresen repül befele a játékszer, minden védő a helyén van, mégis marad egy teljesen üres ember. Tökéletesen meglátszik mind a védősor, mind a középpályás sor. De Ligt ott áll az ötös sarkánál, sűrűn néz hátra, azt láthatja, hogy Bonucci Pašalićot fogja, neki nem jut ember, ezért ő marad a pozíciójában, míg Cuadradóra két ember is jut, a védő Rafael Tolói és a gólszerző Robin Gosens. Az egész védősor elcsúszott a labdás ember felé (ez Sarri csapatainál sűrűn megfigyelhető jelenség), ezért nem jut minden játékosnak ember. Kellemetlen helyzet, mert ekkor már a holland tehetetlen volt, nem tudott volna máshova helyezkedni, itt két ember tudott volna változtatni a helyzeten, Khedira és Cuadrado. A kolumbiai foghatta volna Gosenset, de értelmesebb döntés volt a jól fejelő Tolóit figyelni. A német világbajnok azt tehette volna, hogy nem teljesíti a feladatát, és nem eleget téve a parancsnak, felveszi az embert. Összességében helyesen cselekedett, mert ott volt Rodrigóval és Miralemmel egy sorban, de most okosabb döntés lett volna nem eleget tenni a kérésnek. Nem tartom hibásnak, mert azt tette, amit tennie kellett. Itt a bűnös leghamarabb Sarri és a zónavédekezése.
Egyéni teljesítmények:
- Szczęsny: Ő ismételten megtett minden tőle telhetőt, hatszor hárított, egyszer kiütötte a labdát, egy párharcot nyert meg és 86% pontossággal passzolt.
- Cuadrado: A gólpassza miatt dicséretben részesül, de egyébként nem játszott olyan jól. A saját tizenhatosán belül esett-kelt, ami szerintem egy védőtől nem elfogadható, emellett a helyezkedéssel is akadtak gondjai, ha hozzá került a labda a kezdeti fázisban, akkor pedig a kontrának biztosan lőttek. Körülményesen megvárta, hogy átívelje a labdát, ahelyett, hogy minél gyorsabban továbbítsa a labdát, vagy megiramodjon ő is. Nincs ezzel sem gond, biztos vagyok benne, hogy edzői kérés volt valamennyire, hogy ne nagyon szaladjon előre, de volt rá példa, hogy jobb ötlet lett volna folytatni az ellentámadást. Egy alkalommal tisztázott, egyszer blokkolt, kétszer közbeavatkozott, egyszer szerelt, megnyert hat párharcot, megcsinált egy cselt és volt öt hosszú passza, de csak 75% pontossággal passzolt.
- Bonucci: Ugyan eléggé pontatlan volt (83%), adott el rossz helyeken labdákat, de szerintem nem játszott rosszul. Nevéhez fűződik kilenc tisztázás, három blokkolás, két közbeavatkozás, egy szerelés, öt megnyert párharc, négy hosszú passz. Az emberségéért kap tőlem egy piros pontot, mert mikor Federico sérülésénél vélhetően kérdéses volt, hogy melyik együttesé a játékszer, akkor ugyan tudta, hogy az Atalanta játékosainak és szurkolóinak nincs igaza, mégis odaadta nekik a labdát.
- De Ligt: Klasszis módjára játszott, egy kulcsfontosságú blokkja is volt. Feljegyezhet öt tisztázást, két blokkolást, három közbeavatkozást, három szerelést, nyolc megnyert párharcot (mindössze egyet vesztett el), öt hosszú passzt.
- De Sciglio: Csendben és hiba nélkül tette a dolgát. Egy kiosztott kulcspassza mellett négyszer tisztázott, egyszer blokkolt, kétszer közbeavatkozott, kétszer szerelt, öt párharcot megnyert, megcsinált egy cselt és még volt három hosszú passza is.
- Khedira: Nagyon rosszul játszott, nem is igazán tudok értékelhető dolgot mondani róla. Volt egy tisztázása és egy közbeavatkozása, emellett 91% pontossággal passzolt, de egy párharcot sem tudott megnyerni. Mosta a "régi" Khedirát idézte, mi az ideit szeretnénk látni.
- Pjanić: Vele sem vagyok elégedett, hiába szerepel a neve mellett egy gólpassz, csak rápattant a labda, ami aztán Higuaín elé keveredett. Ezen kívül kulcspassza sem volt, mindössze harminchatszor továbbította a játékszert, háromszor közbeavatkozott, megnyert két párharcot, egyszer szerelt.
- Bentancur: Az első félidő első részében nagyon jól játszott, azonban azután teljesen eltűnt, így hosszú idő után azt mondhatjuk, hogy rosszul játszott. Ehhez nagyban az is hozzájárulhatott, hogy a bal oldalon jutott lehetőséghez. Megnyert három párharcot, egyszer tisztázott, egyszer blokkolt, kétszer közbeavatkozott.
- Bernardeschi: Az az érzésem vele kapcsolatban, hogy picit olyan, mint De Sciglio. Félreértés ne essék, nem a technikai képzettségére értem, sokkal inkább a hullámzó teljesítményre. Van mikor klasszis módjára kioszt egy hatalmas kulcspasszt, de van mikor ellövi a lelátóra a labdát, a cseleket mostanra szinte egyáltalán nem tudja megcsinálni. Most nem kezdett olyan rosszul, kár, hogy lesérült, mert védekezésben hatalmas segítség volt, emellett kiosztott egy kulcspasszt, hibátlanul passzolt, összesen tizenegyszer, volt két hosszú átadása is, megnyert egy párharcot, kétszer tisztázott és egyszer szerelt.
- Dybala: Az első játékrészben nagyon rosszul játszott, frusztrált volt, ezért is vitázott a játékvezetővel, majd a második félidőre összeszedte magát, nagyon hajtott, és nem hiába, gólt is szerzett és csapata egyik legjobbja volt. Kétszer tüzelt, megcsinált öt cselt, kiosztott négy kulcspasszt, megnyert hét párharcot, egyszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott, egyszer szerelt.
- Higuaín: Az ő teljesítményén nincs mit magyarázni, mindhárom találatban benne volt, az első kettőt ő szerezte, a harmadiknál meg ő adta a gólpasszt. A legfontosabb meccseken talál be, a Napoli, az Inter és most az Atalanta ellen is góllal segítette csapatát. Az első játékrészben neki sem ment igazán, nagyon önző volt, ilyen szokott lenni általában, mikor Ronaldo nincs a pályán. Nyolc alkalommal próbálkozott, megnyert öt párharcot, kétszer tisztázott, egyszer szerelt.
- Ramsey: Nagyjából annyira volt hasznos egész meccsen, mint Bernardeschi huszonhat perc alatt. Egy kulcspasszt osztott ki, volt egy hosszú átadása, két sikeres csele, három megnyert párharca, egy tisztázása, egy szerelése. Nem szeretem mikor alibizik, remélem minél hamarabb formába lendül és elkerülik a sérülések.
- Costa: Szinte semmit se csinált, persze azon kívül, hogy sajnos ismét lesérült. Egy hosszú passz, egy csel, egy megnyert párharc, egy tisztázás, ez szerepel a neve mellett.
- Can: Ő tényleg jól szállt be, de ezt fentebb már ecseteltem, felüdülés volt látni Khedirához képest. Megnyert egy párharcot, egyszer szerelt, egyszer tisztázott.
Játékvezetői döntések: Sajnos hatalmas visszhangot váltott ki Rocchi tevékenykedése, vajon tényleg kritikát érdemel?
- Az Atalanta büntetője: A szabályok szerint ez teljes mértékben büntető, pedig csak annyi történt, hogy Gómez ügyesen rápattintotta Khedira kalimpáló kezére a labdát. Helyes döntés született.
- Higuaín rúgása: Gonzalo a gól előtt lövéssel próbálkozott, azonban Palomino eltüntette előle a labdát, a csatár pedig már nem tudta megállítani a lábát, így vélhetően valamennyire hozzáért a védőhöz. Először is, tisztán látszik, hogy a csatár nem szerette volna megrúgni honfitársát, próbálja nem eltalálni a vele szemben állót, akihez szerintem nem is igazán ért hozzá, mert ha egy ekkora lendítés után telibe talál valakit az a láb, az nem marad állva. Nekem úgy tűnt, hogy inkább megijedt Palomino, minthogy komoly kárt tett volna benne Gonzalo. Helyes döntés született, hogy a gólt megadták.
- Emre Can kezezése: A német hatalmasat ugrott, keze a feje előtt volt, a labda a lábáról pattant fel, nem volt büntető, ezt az új szabályok is kimondják.
- Cuadrado kezezése: Ez az egyetlen komoly hibája volt Rocchi játékvezetőnek. Kétségtelenül kézzel ért a labdához a kolumbiai, és még az is elképzelhető, hogy szándékkal. A bíró ezt látta, továbbot intett, rosszul döntött. Véleményem szerint nem elég, hogy szabálytalanság volt, de még egy második sárga lap esetén sem igazán szólhatunk semmit. Nem véletlenül nem vonták vissza a gólt, ugyanis Pašalić beleért a labdába a szabálytalanság után, úgyhogy ez az eset nem tartozik hozzá a találatot eredményező nagyszerűen kidolgozott támadáshoz, így a gólt nem lehet elvenni a videóbíró segítségével. Itt tényleg hibázott a játékvezető.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pedronegroo 2019.11.25. 21:07:00
Készültem hogy majd nagyon belekötök valamibe, de korrekt az elemzés mint mindig így esélyem se volt :) Jöhet az Atleti elleni beharcsi! :))
Rikoo 2019.11.25. 21:42:12
Én úgy láttam, hogyha Dybala nem játszott volna ennyire kiemelkedően a második félidőben akkor egy gólt sem találtunk volna.
Persze nem akarom elvenni Higuaín érdemeit, de Paulo nélkül el sem jutott volna a labda az utolsó harmadig, ő volt a kulcs a két félidőbeli teljesítmény között.
Nekem tetszett Cuadrado játéka is, de Szczesny és De Ligt volt akik igazán tartották a frontot hátul. Nagy elismerés illeti őket, a hollandnak ez volt az első ifazán kiemelkedő meccse.
gomorra21 2019.11.26. 00:00:29
Én Ramsey mellett tenném le a voksomat a csatárok mögött, alap képességeit nézve ő tűnik erre a legalkalmasabbnak.
west30 2019.11.26. 00:31:03
del pipi 2019.11.26. 05:31:14
GGábr81 2019.11.26. 06:45:05
Mitya10 2019.11.26. 07:17:56
venember83 2019.11.26. 07:46:22
Ui. Ezért is érdekel, mi lenne Pep érkezése esetén, hogyan működne a klub és az edző adott helyzetben.
Il Principino 2019.11.26. 08:34:30
@Rikoo: Egyetértek!Nálam a de Ligt a meccs embere!Mostanában mindig van hátul valaki,aki tartja a lelket a csapatban úgy 70 percig,hogy aztán elől valaki húzzon egy váratlant a végén.Másképp sosem nyernénk,ezt éreztem a Lokomotív ellen is,akkor Leo volt kimagasló sztem.Lengyelünkre pedig egy szavunk sem lehet továbbra sem ;)
Ádám.84 2019.11.26. 08:49:23
Rocky80 2019.11.26. 10:02:18
2. A lengyel nagyon stabil, mindig lehet rá számítani, érdekes hogy sosem emlegetik a világ legjobb kapusai között, pedig szerintem lassan rászolgál.
3. A Pjanic, Rabiot, Benta, Can négyesből kell hogy összeálljon a kezdő kp-nk, nem létezik hogy nem lehet ebből egy működő modellt alkotni! Ennyire azért nem gyenge ez a négyes!
4. Tegyük fel, hogy Berna mindig a B verzió az irányító posztra akinek a rotálás miatt ilyenkor játszania kell (egyébként még mindig meggyőződésem hogy sokkal többre képes és innen csak felfelé vezet neki az út); hogy Ramsey játszhasson az Atletico ellen. Oké, így már magyarázható hogy a rossz formája ellenére miért kezdő.
Na de hogy lehet hogy Ramsey meg nem tud egy jó teljesítményt lerakni az asztalra amikor a válogatott meccsen meg parádézik?!? Ugyanúgy mint Ronaldo?!
5. Cuadnak egy ilyen gyengébb meccs belefér egy gólpasszal meg kicsit visszafogottabb játékkal. :D Lehet megzavarta a hosszabbítás... :D
6. Costa: :-( hiába jó ha csak néha jó.
7. Dybala: köszi Kicsi, kezdelek újra megkedvelni!
8. Higu: fless! De jó hogy maradt! Pocakos, meg lassú, meg néha elpattan tőle, de ha ott van a közelben, gyilkos!
Rocky80 2019.11.26. 10:08:28
rabsic02 2019.11.26. 10:13:44
Khedira "játékához" annyit fűznék hozzá, hogy több esetben előfordult már, hogy nem zár vissza időben, így pedig a szélsőink nem mehetnek fel olyan szabadon a támadásokkal.
Helyette egy agilisabb, labdaügyesebb középpályással szerintem már érezhető lenne a változás.
JuventusFanatikus 2019.11.26. 17:20:51
@Mitya10: Először is köszönöm! Az idei Khedirát és az eddigit össze sem lehet hasonlítani. A teljesítménye sokkalta jobb, bár még így sem képes hozni a szintet. Sokkal harcosabb, és megesik még az is, hogy jól játszik! Jó, azért nem olyan sűrűn, de volt rá eset:) Matuidi esetében nem látok különösebb javulást, ő néha tud jól játszani, néha nem, hullámzó a teljesítménye, nem is kicsit. Attól még egyiknek sem igazán lenne helye ebben a csapatban.