Elemzés: a Lokomotiv Moszkva elleni mérkőzés

juventus_lokomotiv_moszkva_gyozelem_oroszorszagban.jpgElképesztően nehéz meccsen hozta el Torinóba a három pontot a Juventus. Így biztosan továbbjut az olasz gárda a csoportból, ráadásul az Atléti vereségének köszönhetően immáron jó esély van arra is, hogy elsőként végezzen ebben a négyesben. Hatalmas tettet vitt véghez Sarri együttese, ugyanis a 2008-2009-es szezon óta a Juventus képtelen volt már a negyedik meccsen bebiztosítani a továbbjutást. Egyelőre ki is emeltem az összes pozitívumot, mert a pályán látottak sajnos nagyon elbizonytalanítják a Juventinókat.

Eddig arra fogtuk a gyenge teljesítményt, hogy nem volt szerencséje a csapatnak a befejezések terén, ugyanis rengeteg helyzet maradt ki. Most ez nem lehet magyarázat, mert csak két komoly ziccere volt a Juvénak, akárcsak a Toro ellen. Értelemszerűen, a probléma ott van, hogy nem jut el a csapat komoly helyzetekig. Eddig a bűnbak Bernardeschi volt, mert nem tudta igazán jól megoldani a csapat mozgatását, mindannyian Ramseyt vártuk. Végre elérhető lett a walesi, de nemhogy változás lett volna a jó irányba, konkrétan rosszabb minden, mint eddig volt. Annyi biztos, hogy teljesen máshogy szervezte a játékot Rambo, ugyanis kisegítette Pjanićot, akinek a nyakába mindig volt valaki, ezért helyet cserélt a két játékmester, így a labdakihozatalok terén nem volt különösebb probléma. Aaron szépen osztogatta a labdákat, azonban a kulcspasszok terén egyelőre nem olyan remek, mint Bernardeschi. Az Arsenal szurkolói is mindig azzal a kritikával találták meg, hogy sűrűn alibizik, most ennek lehettünk szemtanúi, ráadásul még rossz formában is van.

kepernyofelvetel_153.pngA következő probléma, ami miatt az idei szezon leggyengébb teljesítményét láthattuk, hogy Juan Cuadrado nem volt bevethető. A kolumbiai kiváló formában van, és komoly segítséget jelent, ugyanis mivel ebben a felállásban nincsenek szélsők, valahogy meg kell oldani ezt a problémát, ennek orvoslása pedig Cuadrado offenzív játéka. Mivel helyén Danilo játszott, aki a támadásokhoz nem tudott hozzátenni, például mikor szöglet után labdát kapott, akkor is egyből hátrált. Ezért, hogy ne a frissen igazolt jobbhátvéd segítse a támadást, ezért a bal szélen, Alex Sandro felől erőltette inkább a támadásokat a Juve, de természetesen leginkább középen próbálta áttörni a Bianconeri a moszkvai falat. Az oroszok egyébként nem álltak annyira drasztikusan vissza, továbbra is keményen védekeztek, de sokkal inkább támadóbban léptek fel, ennek ellenére a kontratámadást erőltették, és igen jól tették. Több ziccert alakítottak ki, mint az olaszok, pontosabban dupla annyit. Oroszországban sosem könnyű játszani, és nem mellesleg a Loko sem rossz csapat. 

Ami miatt még döcögött a szekér, az még két ok. Az egyik, hogy lassan járatták a fekete-fehér mezesek a labdát (itt lehetne visszagondolni Bernardeschire, aki gyorsaságot biztosított középen, és emellett gyorsan is hozott döntéseket, még ha nem mindig is volt jó az elhatározás), de szinte az összes középpályás nem tudta tempósan továbbítani a labdát. 

A másik dolog, az bizony Cristiano Ronaldo, akire a ziccerek nagy része jön ki, benne bízhatunk, mint gólgyáros, nagyon pocsék formában, és meccsről meccsre rosszabb. Mindenki tőle várja a gólt, rá épül minden, de egyszerűen nem tudja befejezni azt a kevés akciót, amit nagy nehezen sikerült kialakítani. 

A kapott gól elemzése természetesen most sem maradhat ki:

A beadó játékost Khedirának kellene fognia, azonban a német túlságosan is messze helyezkedik tőle, ezért blokkolásra esélye sincs. A labda érkezik be középre, João Mário ugyan nem ért bele fejjel a játékszerbe, de zavarta Bonuccit. Megtehette, ugyanis embere, Danilo a közelében nem volt. A jelenlegi kapitány elvesztette a fejpárbajt Miranchukkal szemben, de szerencséjére a kapufán csattan a labda. Alex Sandrón kívül az egész védelem fúj egy nagyot, hogy ezt megúszták, de a labda az egyik Miranchuk fivérhez, Alexseyhez pattan, akinek nem okoz gondot befejezni az akciót. Ugyan ezt nem igazán lehetett volna megakadályozni, de jó lett volna látni, hogy Bonucci legalább megmozdul, mikor mellőle megiramodik a gólszerző, vagy Rugani időben kapcsol, és megpróbálkozik Éder követésével. Komoly vétkes ezúttal nem volt, csak több játékostól pici hibák.

kepernyofelvetel_154.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyéni teljesítmények:

  • Szczęsny: Rajta ismét nem múlott semmi, minden tőle telhetőt megtett. Négy alkalommal hárított, 84% pontossággal passzolt.
  • Danilo: Hátul kétségtelenül stabil volt, mert egyéni hibája nem volt, de támadásban semmit nem tudott segíteni, pedig szükség lett volna rá. Végre, Juventus mezben először volt egy pontos beadása, de ez csak papíron mutat "jól", mert igazából a labda megpattant Cristiano fején, amit aztán Guilherme egyből ki is öklözött. Nevéhez fűződik egy blokkolás, három szerelés, két közbeavatkozás és öt párharcot megnyert a hatból. 
  • Bonucci: Ismételten remek volt, még ha a gól előtt a fejpárbajban meg is verték, a gólvonalról való tisztázása minden elismerést megérdemel. Hat alkalommal tisztázott, egyszer blokkolt, három párharcot megnyert, egy kulcspasszt kiosztott.
  • Rugani: Most komoly hibája nem volt, úgyhogy most nem kap tőlem kritikát, de ezért a játékért dicséret sem igazán jár, mert ugyanolyan bizonytalan volt, mint általában, úgyhogy komoly fejlődésről nem beszélhetünk, de nem döntött rosszul Sarri, mikor a kezdőbe nevezte. Nevéhez fűződik hat tisztázás, egy szerelés, négy megnyert párharc és 94% passzpontosság.
  • Alex Sandro: Kétségtelenül nem volt rossz, de a rá bízott feladatát teljes mértékben nem tudta teljesíteni, amit fentebb lett taglalva. Kétszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott, megnyert hét párharcot, kiosztott egy kulcspasszt, megcsinált két cselt és volt két pontos beadása.
  • Khedira: Azt kell mondanom, hogy nagyon jó volt, az első félidőben a legjobbak közé tartozott. Ha kellett hátulról szerelt, vagy egy hibátlan beadással hozta helyzetbe Higuaínt. Védekezésben és támadásban is hasznos volt, ezt a Khedirát szeretném látni mindig! Feljegyezhet két kulcspasszt, négy megnyert párharcot, egy tisztázást, egy blokkolást, egy közbeavatkozást és három szerelést. 
  • Pjanić: Előre leszögezem, hogy nem volt kerékkötő, de saját magához képest gyenge volt. Az idei szezonban megmutatta, hogy többre képes, még ha kap a nyakába egy embert, akkor is. Konkrétan egy kulcspasszt sem osztott ki, ami egy ilyen meccsen nem elfogadott, hiába volt regista. Csupán 86% pontossággal passzolt, egy keresztlabdája volt pontos, egy párharcot nyert meg, háromszor közbeavatkozott.
  • Rabiot: Kitett magáért, és nem okozott csalódást, ha így halad tovább, akkor tényleg ki tudja szorítani Matuidit. Az ő játéka sem a leglátványosabb, mégis nagyon hasznos tagja tud lenni a csapatnak. Kiosztott négy kulcspasszt, 91% pontossággal passzolt, megnyert tizennégy párharcot, háromszor szerelt.
  • Ramsey: Többet vártam tőle, gólja ide, vagy oda, az vonatkozik rá is, mint ami Miralemre. Ugyan 95% pontossággal passzolt, de csak két kulcspasszt osztott ki, kétszer lőtt kapura és egy párharcot nyert meg.
  • Higuaín: Nagyon jól játszott, jó döntés volt fennhagyni a pályán, és a kezdőbe jelölni. Elképesztő gólpasszt osztott ki, és az egész meccsen veszélyes volt az ellenfél kapujára. Megcsinált három cselt, kétszer lőtt kapura és megnyert három párharcot.
  • Ronaldo: Nagyon rosszul játszott, az orosz portásnak nem kellett tartania a próbálkozásaitól, a távoli lövései a lelátókon kötöttek ki, egyik fejese pedig a szögletzászlóhoz repült. Egyedül a szabadrúgásában volt veszély, de ahhoz kellett a hatalmas kapushiba is. Itt az ideje, hogy pihenjen, és összekapja magát, mert így egyáltalán nincs a csapat hasznára. Nyolc lövés mellett nevéhez fűződik egy sikeres csel, 75% passzpontosság, két megnyert párharc.

 

  • Bentancur: Fantasztikusan szállt be a meccsbe, megcsinált két cselt, megnyert kilenc párharcot, egyszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott és háromszor szerelt.
  • Douglas Costa: Nem is kell mit magyarázni a teljesítményén, megszerezte csapatának a győzelmet egy tökéletes szóló után. Ugyan nem igazán játszott jól, nem is látta el teljesen jól a szerepkörét, de mikor kellett,  akkor eldöntötte a meccset, és ez a lényeg. Megcsinált négy cselt és megnyert öt párharcot.
  • Dybala: Olyan sok mindent nem tudott hozzátenni a meccshez, de ennyi idő alatt nem is volt könnyű dolga.

Meccs embere: Douglas Costa

 kepernyofelvetel_152.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyre rosszabb a helyzet, meccsről meccsre romlik a csapat játéka, mondhatnám úgy is, hogy Ronaldo teljesítményével párhuzamosan. A pontok szerencsére ugyanúgy jönnek, de nem lesz ez mindig így. Mostanra konkrétan ott tart a Juve, mint tavaly Allegri alatt, hogy a támadások nem működnek, és az ellenfél a Bianconeri felé kerekedik, ez pedig jelen esetben elfogadhatatlan. Sarrinak össze kell raknia most már ezt a gárdát, Chiellinin kívül nincs más kulcsember, aki hiányozna, a keret egészével tud dolgozni. Nem bánnám, ha kitalálna egy másik felállást is, amelyben vannak szélsők is, mert ez a 4-3-1-2 nem működik a betömörülő egyesületek ellen, mivel középen sokkal nehezebb áttörni a védelmüket. Most kritikusabb vagyok a bagós trénerrel, de azért pozitívumként megemlíteném, hogy ismételten cseréivel döntötte el a mérkőzést, és azzal, hogy bátor volt, hogy Ronaldót leküldte a pályáról. Ez nagyon szimpatikus lépés volt, hogy megmerte ezt húzni, és igaza is lett. Remélem, a portugál kap egy kis pihenőt, mert szüksége van rá. Ez lenne a legjobb mindenkinek, mert ahogy mostanában játszik, az nem elfogadható. Bízom benne, hogy a Milan ellen már látunk fejlődést a csapat háza táján, mert Fortuna nem fog mindig mellettünk állni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7315297190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2019.11.08. 15:47:06

Először is ismét kiváló elemzés, köszönjük!

Viszont másodszorra (esküszöm nem kötekedés), de lenne néhány gondolatom a leírtakhoz:

1. "Rabiot: Kitett magáért, és nem okozott csalódást, ha így halad tovább, akkor tényleg ki tudja szorítani Matuidit." Most komolyan! Jót mosolyogtam ezen a mondaton. Nem azért, mert nem igaz, hanem azért, mert akinek van két lába és tud futni az ki tudná szorítani ezt a szerencsétlent. :)

2. "Remélem, a portugál kap egy kis pihenőt, mert szüksége van rá." Itt is igaz amit írtál, de sajnos mindenki tudja, hogy ez nem így működik ebben az esetben. Majd CR7 eldönti mikor és mennyit pihen. Ez már a Reálnál is így volt és itt is így van. Sarri sem fog többet ilyent csinálni, ez látszott CR7 reakcióján is mikor lement. Tökös a mester, de ezért biztos megüti a bokáját. Ronaldo valóban nagyszerű játékos volt, csupán az önkritika hiányzik belőle, de ennyi kurvasággal még elkel a lány.

Bodnar Daniel 2019.11.08. 16:48:53

Korrekt megfigyelések. De szerintem fölösleges vészharangot kongatni. Az-az akkor megértem, ha azt várták az emberek, hogy az első tizedmásodpercről, ahogy Sarri leül a padra Napolivá válik a Juventus és minden amit Allegri épített csiribú-csiribá"Sarriball"-á változik. 1. Örüljünk neki, hogy nem válunk Napolivá soha az életbe :D 2. Ördög helyett lehet festeni mást is falra. Csak ahhoz több idő kell ennél. Ez nem FIFA. Mégha az arany pakliból is mazsolázhatunk, akkor sem.

GGábr81 2019.11.08. 16:55:03

Szuper az elemzés, köszönöm. Túl erős a kritika, de azt hiszem, hogy csak az igazság fáj.
Egy pozitívummal kiegészíteném. Sári bácsi 20 meccs óta veretlen európában. Ezt ugyan nem csak a Juventusban gyűjtötte, 92 óta nem volt ilyen olasz edzők között.
Plusz egy megjegyzés, elnézést zavarja a szemem, nem felé kerekedik, hanem fölé.

JuventusFanatikus 2019.11.08. 17:31:47

Köszönöm mindenkinek:)
@Knob: 1. Tudom, de úgy néz ki, hogy valami emberfeletti teljesítmény kell ahhoz, hogy ezt a két veteránt kiszorítja. Nem mintha Bentancur és Rabiot nem játszana jobban, mint Ők.
2. Ez inkább csak bizakodás, hogy hátha ha már ezt megmerte lépni Sarri, akkor hátha... De realitás sajnos az, amit mondasz.

@GGábr81: Nem akartam erős kritikát, és nem is igazán éreztem annak:)
Azt az adatot ismerem, jó eséllyel Ferguson rekordját meg bírja dönteni, azt hiszem már csak öt meccs kell. Nem akartam még megemlíteni, majd, ha megdönti a rekordot:)
Elnézést a hibáért, az "ö" betűs szavakkal mindég óvatos vagyok, mert Mi sokszor az "e" betűt "ö"-vel helyettesítsük, és nem igazán érzem mindig, hogy Ti, hogy is mondanátok, próbálok arra törekedni, hogy ne érződjön annyira az írásokban a tájszólás:)

pedronegroo 2019.11.08. 17:57:17

@JuventusFanatikus: Vártam már nagyon az elemzést! És most is fasza lett. Látszik hogy sokan csak reflexszerűen kutyázzák Khedirát meg Ruganit, de ahogy az elemzésből meg természetesen a meccsből is az jött le hogy teljesen rendben voltak, persze nem ők voltak/lesznek a csapat kulcsemberei.

Céert egyre nehezebben bírja el a csapat nagyon kéne egy jó támadó nekünk.

Egy dolgot viszont nagyon hiányolok, hogy nem lett Sarri rekordja még meg se említve!

JuventusFanatikus 2019.11.08. 18:04:01

@pedronegroo: Köszönöm!:) A rekordot fentebb taglaltuk, most csak közelebb került a megdöntéséhez, megdönteni még nem sikerült neki:) Azt pedig, hogy ebben Ő a legjobb olasz edző e téren, azt pedig szintén nem most érte el:)

del pipi 2019.11.08. 19:15:29

Köszönöm hogy megköszöntétek a @JuventusFanatikus:-nak az elemzést és köszönöm szépen azoknak is akik még ezek után köszönik meg és én is köszönöm jó volt, de van egy kis negatív töltete is, amit értek. Én se voltam elájulva ettől a meccstől ez a helyzet. Szerintem most a Milan ellen jók leszünk, ez nem lesz gond. A probléma ott lehet hogy megint jön ez az istenverte válogatott szünet, és a korai meccs du 3-kor az Atalantával , na ettől azért még én is tartok. De azért egy Juvénak ezt is meg kéne oldania.

JuventusFanatikus 2019.11.08. 19:48:47

@del pipi: Köszönöm, hogy köszönésre ösztönzöd az Olvasókat:) Még a végén felveszlek köszönő embernek, de ha nem végzed a munkád, akkor abban nem lesz köszönet!:D

ToTTy-Juve 2019.11.08. 21:34:00

Szerintem Khedira, Rabiot és Rugani is csak önmagához képest teljesített jól, de az elvárt Juve szinttől most is messze voltak. Mindkét középpályásnak segítenie kellene széleken a támadásokat, de ez Rabiot esetében meddő, Khediránál pedig nincs is ilyen a szótárban.
JuveFanatikus- köszi az összefoglalót, nagyon ott van. A felállásos felvetéseddel pedig nagyon egyet értek! Köszi, csak így tovább!!!

ToTTy-Juve 2019.11.08. 21:35:26

NA tessék! Halkan jegyzem meg, hogy DelPipi írását már csak a posztolás után olvastam :PPP

niccolo 2019.11.09. 00:00:43

Azért volt a szabadon kívül még egy bombája is Ronaldonak,amit sajnos bravúrral védett a kapus! Ne csak a negatívot akarjuk észre venni.

del pipi 2019.11.09. 07:40:01

@niccolo: Jó, igaz! De egy köszönöm a cikkért azért belefér, nem? :))) @ToTTy-Juve: Lehet hogy ez így már nem számít bele a bónuszomba, de azért így is rendben vagyunk. :) @JuventusFanatikus: Össze kapom magam főni! Iparkodom! :))))

GGábr81 2019.11.09. 08:08:06

@del pipi: egy kérem jól esne. :) de azért köszíí

Sztovicska 2019.11.09. 08:42:17

@Knob:
1. Egy világbajnok középpályásról van szó aki azért valamit letett az asztalra. Egy “szerencsétlen” ezt nem biztos hogy elmondhatná magáról.
2. Ez egy klub és nem egy egyéni vállalkozás. Maximum ha a szerződésébe belekerült akkor dönti el mikor mennyit játszik de ez nem igy működik nem kell naívnak lenni. Max a vezetőség mondhatja Sarrinak hogy játszassa mert marketing értéke inkább a pályán van mint a padon.

Il Principino 2019.11.09. 10:14:42

Nem tudom ki hogy látja,de Ronaldo pocsék formája ellenére sem lóg ki lefelé ebből a csapatból,csak önmagához képest gyengébben muzsikál mostanság!Nekem Cuadrado nagyon hiányzott,mert így Sandro oldalát erőltettük jobbára támadás építésnél.Rugani mehet a levesbe akár már januárban,nálam Bonucci a meccs embere,ha az a mentés nincs akkor még pontot sem szerzünk az fix!Amúgy felejthető teljesítmény volt ismét,remélem a Milan ellen nem fogunk ennyire megszenvedni..

Rocky80 2019.11.09. 15:53:00

Nem köszönöm meg az elemzést mert már megtették előttem. :D

Végre volt egy kis kritikus hang is, korrekt. Reméljük hogy mostantól csak felfelé visz az út.

Benta lassan eléri, hogy jó árú, piacképes játékosunk lesz, ráadásul fiatal.

Ruganitól minél hamarabb szabadulni kell. Egészen elképesztő hogy ekkora fordulatot vett az Empolihoz képest.

Érdekes ez a Berna dolog. Sokan szidják itt a blogon, pedig szerintem értékes játékosunk. Biztos vagyok benne hogy sokkal többre képes ennél és megállja a helyét treq-ként is.

Hogy én hogy utálom a válogatott szüneteket!

Vicc, hogy tartani kell egy meccstől ha kora délután van meg válogatott szünet után...

Costa is magic!

del pipi 2019.11.10. 08:30:37

@Rocky80: Neked nem is kell! Csak azoknak szólt akiknek nincsenek jogaik, vágod? :)

Knob 2019.11.11. 08:16:44

@Sztovicska: 1. Követve a logikádat akkor most egy kérdés: Van egy világbajnok játékosunk, aki BL győztes, 3 különböző bajnokságban lett bajnok és mégis mindenki gyalázza. Ez hogy lehetséges? Ha csak ezeket vesszük figyelembe, akkor Ő sokkal jobb, mint Matuidi. Kérlek ezt erősítsd meg nekem.

2. Azt hiszem a tegnapi Milan elleni meccs válasz a kérdésedre. Igen, ez egy klub, ahogyan a Real Madrid is az, de sajnos ez nem így megy. Naivitás azt gondolni, hogy Sarri nem fogja megütni ezekért a bokáját, habár teljesen jogos a lecserélések, sőt, most jó pár meccsen max a padra ültetném le. CR7 sajnos nem látja tisztán a helyzetet, és ezt szóvá is teszi, mert tudja, hogy sok pénzt hoz a klubnak (persze el is viszi), és ezt csinálta spanyolba is.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása