Licitháború alakulhat ki Haalandért?

haaland_erling_2.jpgErling Braut Haaland megérkezett Olaszországba. A Bajnokok Ligája idei szezonja góllövőlistájának vezetője ma este a Napoli ellen lép pályára csapatával, a Salzburggal a csoportkör negyedik, a továbbjutás szempontjából is fontos fordulójában.

A Tuttosport és a Calciomercato szerint a norvég csatár őszi teljesítménye (a BL-ben 3 meccsen 6 gól, összességében 16 mérkőzésen 22 találat és 6 assziszt) számos élklub, köztük a Juventus, a Manchester United és a Real Madrid érdeklődését is felkeltette.

A torinói pletykalap úgy véli, mindez azt vetíti előre, hogy licitháború alakulhat ki a támadóért, amely akár egészen magas összegről, mintegy 100 millió euróról indulhat! Ez lényegesen több, mint az a 40 millió euró, amennyiről a korábbi hírek szóltak a Juve elsőre tervezett ajánlata kapcsán...

Az biztosan elmondható, hogy Haaland fantasztikusan kezdte az idényt, az viszont már a jövő zenéje, hogy bizonyítani tudja-e a szezon további részében, megér-e ekkora összeget az érdeklődők számára.

A 19 éves norvég csatár értékét a Transfermarkt jelenleg 12 millió euróra becsüli. A játékos szerződése 2023-ban jár le a Salzburgnál.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6115290402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pavel1988 2019.11.05. 15:51:20

A 40 milliót felejtsük el örökre, a 2. BL góljánál ért ennyit.
Megnéztem a Napoli ellen a srácot, utána muszáj volt egy videós oldalon rákeresnem.

Ő nem csak egy ígéret, elszánt és igazi gyilkos ösztönei vannak. Tud védekezni, rengeteget fut és a párharcait lábbal és fejjel egyaránt megnyeri. Szükségünk van rá, remélem jövőre Ő lesz a centerünk.

Il Principino 2019.11.05. 15:55:01

Asszem megvárjuk 2023 januárját és lecsapunk rá :D

rockitbaby 2019.11.05. 16:00:54

@Pavel1988: Ahányszor ezeket a jelzőket olvashattuk fiatal, velünk szóbahozott játékosok kapcsán, már lassan a 25 fős keretet is extra klasszisok kellene, hogy alkossák.

Nekünk továbbra sem csatár kell. A támadóink mennyiségre és minőségre is megvannak. Csupán kellene egy jobb középpálya, hogy eljusson a labda hozzájuk. Pl Ramsey féle tipikus irányító, aki tökéletesen tudta szabni a tamadások ütemét. Valamint gyakorolni kell a helyzetkihasználást. Ennyi.

Pillanatnyi jó teljesítménye nem jelenti azt, hogy Fifa módra fog fejlődni és lesz klasszis. Játszon egy szezont folyamatosan, meglátjuk ilyen formaban marad-e.

JuventusFanatikus 2019.11.05. 16:01:58

@Pavel1988: Akkor mégsem Ő lesz az új Dolberg:P

Pavel1988 2019.11.05. 16:33:49

@rockitbaby: Talán nem télen, de nyáron mindenképp szükségünk lesz egy csatárra.
Híguain és Ronaldo maradása is kérdéses jövőre, nem írok le olyan tényeket amiket mindenki ismer, de nem ők fognak hozzásegíteni minket a BL címhez (akkor is ha vitathatatlan mekkora klasszisok).
Ettől függetlenül valóban kéne Khedira és Matuidi helyett egy erős középpályás de ez nem zárja ki egy csatár érkezését.
@JuventusFanatikus: Valóban más szintnek tűnik ez a srác, múltkor túl korán írtam le az aggályaimat.

rockitbaby 2019.11.05. 16:51:06

@Pavel1988: Ronci ki fogja tölteni a szerződését, hamarabb nem fog menni. Szerződés hosszabbítás lesz és innen vonul vissza majd. Hugi amíg Sarri az edző kanyarban nincs veszélyben. Dybala kezd formába lendülni. Egyelőre nincs helye. Padozni nem fog eljönni. CR7 muszáj, hogy kezdjen, ez sajnos vitán felül áll. A klubvezetés részéről. Ha nem játszik, nem "termel" pénzt.

Nyáron rossz kimondani is, de all-in kell Pogeszért. Az utóbbi meccsek oly ékes példaként szolgáltak, hogy a távozásának körülményei ide vagy oda, pont egy ilyen kaliber hiányzik a középpályáról.

Leram7 2019.11.05. 16:53:22

Szerintem olyan 70-100M körül lesz az ára.

Ha Ligt volt 85, akkor egy csatár is minimum annyi.

Egyébként szívesen látnám itt.

FregoLee 2019.11.05. 19:02:51

A mosolya is aranyos.

ZecH 2019.11.05. 20:43:09

@FregoLee: Ja. Ha megyek a gyerekert az oviba, kb ilyeneket lehet latni...

Pavel1988 2019.11.06. 12:23:16

@rockitbaby: Két csatárral játszunk, egyik sem tud védekezni. Ha Pogba is bekerül mondjuk Matuidi helyett akkor borul minden, ezt nem fogja elbírni a védelem akkor sem ha De Ligt tavalyi önmagát fogja idézni.

Jamal Jamal 2019.11.06. 12:26:08

Ezt a kacsaszájút kölyköt inkább ne, hová lesz a Juve sztájl?? :))))

Engem ez a srác a tegnapi Napoli meccs alatt nem győzött meg, bár nem is tart még ott.

De ki tudja lehet hogy egy hatalmas tehetség, csak ez tényleg nem rajzolódott ki tegnap, festeni nem tudok,de photoshop-ban jobb vagyok. Azon a fejen tudnék alakítani.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása