Pjanić a Toro ellen sem játszik

pjanic_miralem_bl_sajtotajekoztato_1.jpgA Juventus középpályása, Miralem Pjanić vonatkozásában a szakvezetés nem kíván kockázatokat vállalni, ezért a bosnyák játékos nem fog játszani a Toro ellen, Gonzalo Higuaín azonban visszatért az edzésekre, így a torinói derbin már a csapatban is szerepelhet.

Mindkét futballista a Lecce elleni döntetlen során szenvedett el kisebb sérüléseket, és ezért kimaradtak a Genoa elleni hétközi meccsből, amelyet utolsó pillanatban nyert meg a címvédő.

Miralem Pjanić továbbra is némi izomfájdalmat érez a combjában, ezért az Öreg Hölgy nem kívánja kockáztatni a játékos egészségét.

A vizsgálatok szerint nincs izomszakadás a bosnyák futballistánál, és hamarosan ezért visszatérhet a bianconero keretbe, de a szakvezetés nem kívánja siettetni a felépülést, mivel a csapatnak nagy szüksége lesz a középpályásra a sűrű program közepette.

A Tuttosport beszámolója szerint azonban Gonzalo Higuaín már az edző rendelkezésére állhat a Stadio Olimpico di Torino gyepén, miután a CT-vizsgálat nem mutatott károsodást.

Az egykori Napoli játékos megkezdte az edzést csütörtökön, Maurizio Sarrinak pedig így két nap áll rendelkezésére, hogy felkészítse a játékost és csapatát a helyi derbire.

Gonzalo Higuaín ütközése a Lecce kapusával végül nem okozott semmilyen sérülést, egy hámsérüléstől eltekintve.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6115276952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.11.01. 10:27:03

Ez nagy baj, az Ő hiányát érzi még igazán a Juve, de, ha még nincs készen, nem kell erőltetni.

Leram7 2019.11.01. 11:53:06

Át kell állni 2kp-ra.

Cuad, Ligt, Bonucci, Sandro - Can, Betancour - Dybala, Ramsey, Costa - Ronaldo

Bár sajnos Sarri nem tűnik eddig többtaktikás edzőnek, nem hiszem, hogy képes formációt váltani. Pedig teljesen világos számomra, hogy ebben a keretben - vagy ahogyan Sarri próbálta a 3 kp nem jó.

NagyonJuve 2019.11.01. 13:34:38

@Leram7: Ebben a felállásban csak az a bökkenő hogy cant még a padra sem tenném. Rajta nagyon meglátszik hogy kimaradt a BL keretből. Nem egy lichti aki megtáltosodva visszaverekedte magát a csapatba. Ramsey meg még nem 100%os ahogy Costa sem.

Bianconero 2019.11.01. 13:53:08

Kár. De lehet szurkolni Áronnak. Meg Costának.

GGábr81 2019.11.01. 13:59:26

@NagyonJuve: az is bökkenő, hogy azon a poszton Dybala teljesen alkalmatlan. Ebben a 4231-ben középen Higany mögött volt extra anno.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1549) bajnokság (2180) beharangozó (22) bemutatkozás (32) blog (71) EB (34) edző (495) elemzés (40) előzetes (504) Európa Liga (108) felkészülés (68) hírek (1245) játékosokról (7048) kiszemelt (26) kitekintő (109) klub (1660) meccsek (2614) mercato (2875) nyilatkozat (5448) Olasz Kupa (193) összefoglaló (195) pletyka (2849) Primavera (15) szavazás (14) szuperkupa (81) történelem (44) válogatott (118) VB (45) vendégblogger (43) vezetőség (142) Címkefelhő