A Lecce elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Lokomotiv Moszkva elleni hétközi győzelmet követően a Juventusnak nincs ideje a pihenésre, hiszen a bajnoki címvédő szombat délután a Lecce otthonába látogat, majd jövő szerdán már a kiesés elől menekülő Genoa csapatát fogadja az Allianz Stadiumban.

A Juventus keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd a csapatkapitány, Giorgio Chiellini, Aaron RAmsey, valamint Douglas Costa, azonban Mattia De Sciglio már a csapattal készülhet, amelybe meghívót kapott az U23-as csapat két támadója, Marco Olivieri és Han Kwang-song is.

Maurizio Sarri ezúttal pihenőt szavazott a torinóiak portugál klasszisának, Cristiano Ronaldónak.

A Lecce tavasszal a bajnoki címet nyerő Brescia mögött a Serie B második helyén zárta a szezont, így kvalifikálta magát az élvonalba, ahol nyolc forduló után újoncként most a tabella tizenhetedik helyén állva várja a címvédő látogatását. A déli csapat két győzelmet aratott, egy alkalommal döntetlennel végzett, valamint öt vereséget könyvelhetett el.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Emre Can, Rabiot, Bentancur

Támadók: Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi, Olivieri, Han

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5115262438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2019.10.26. 14:40:10

Jó a kezdő! Sehol egy tevepásztor! ;) :D

danimester1 2019.10.26. 15:00:23

Forza!Kicsit korai a kezdés,de remélem kárpótolnak egy 3 vagy 4 góllal!!Forza!Forza!Forza!

Mitya10 2019.10.26. 15:03:09

Emre Canra vagyok nagyon kìvàncsi. Ma kiderül milyen mentàlis àllapotban van. Örülök h lehetősèget kap.

juve28adam 2019.10.26. 15:03:38

Kicsit több változtatásra számítottam.

The king of alibis 2019.10.26. 15:12:55

Ez egyértelmű tizi
Hol a VAR?

Mitya10 2019.10.26. 15:16:17

Ha az Inter lett volna màr 2 tizi... :)

danimester1 2019.10.26. 15:17:07

Már megint csal a Juve!!

danimester1 2019.10.26. 15:20:06

Profi játékvezetők!!!Szuper munkát végeznek!!Panaszra nem lehet okunk egy szemernyi sem!

giorgio007 2019.10.26. 15:20:43

Tiszta les volt. Nem lehet rajta vitatkozni.

Mitya10 2019.10.26. 15:22:45

@giorgio007: Tèny. Az Emre Canos szitu sem igazàn tizi de a Danilosat nem igazàn mutattàk jò szemszögből pedig ott vki akasztotta h beszaladjon sztem mèg ha annyira nem is volt làtvànyos.

MdewC 2019.10.26. 15:23:13

Ez miért nem les???

danimester1 2019.10.26. 15:25:18

Ma fogunk tudni szabályos gólt szerezni?

The king of alibis 2019.10.26. 15:28:23

@Mitya10: Canba belerúgtak. Mi ez, ha nem tiszta tizi?
De majd hétfőn Bede úr megszakérti

MdewC 2019.10.26. 15:29:55

De tudja vki, hogy ez miért nem volt les?

Vagy most mo van?

Komolyan kérdem. :D

giorgio007 2019.10.26. 15:30:16

Egyelőre nagyon ellazáskodjuk a helyzeteinket. Hihetetlen.

Rikoo 2019.10.26. 15:33:26

Ez a Lecce nagyon nem Serie A szintű csapat.

Mitya10 2019.10.26. 15:34:07

@The king of alibis: Ha igazad is van bàr sztem a faszi màr visszahùzta a làbàt , akkor Can esett kicsit kèsőn ami miatt ùgy jött le h bepròbàlkozik hàtha.

ZecH 2019.10.26. 15:38:41

@Mitya10: Akkor viszont sarga kellett volna legyen... ez igy nem kerek...

Alex8610 2019.10.26. 15:45:17

Kicsit jobban kene mar koncentralni sorra szarjuk el a helyzeteket

danimester1 2019.10.26. 15:45:22

@ZecH: A kukásoknak meg műesésért az ellenfél kap lapot és jár a tizi...

Watakuki 2019.10.26. 15:46:50

Szotyis meccs, Dybala nagy kedvvel játszik, a többieknek is adhatna belőle.

giorgio007 2019.10.26. 15:47:00

A mai produkciónk kezd olyan lenni mint egy Benny Hill Show

juve28adam 2019.10.26. 15:48:57

Ez a szerencsétlenkedés amit a kapu előtt csinálunk...

Rikoo 2019.10.26. 15:49:15

Nedved azt mondta, hogy több gólt akart látni a vezetőség azért is volt edzőváltás. Na ebből eddig semmit nem látunk.

MdewC 2019.10.26. 15:49:41

25-0-ra kéne vezetnünk.

juve28adam 2019.10.26. 15:51:18

Hihetetlen hogy 1 gólt nem tudtunk berámolni...

Cannavaro 2019.10.26. 15:51:48

Bűn rossz meccs! Dybala, és Sandron kívül, senkinek nincs kedve, Lecce városában tartózkodni...

danimester1 2019.10.26. 15:53:20

Fáradt a csapat,ezért nem tudnak úgy összpontosítani szerintem.Berna ma kilóg és Can sem játszik jól.Kicsit feljebb kell kapcsolni a 2. félidőben és gyorsan lezárni a mecccset.DeLight helyett jöhetnne Demiral,Can helyett Rabiot.

Juventino86 2019.10.26. 15:54:20

A bíráskodás gyalázatos ma is. Legalább egy tizi elmaradt a javunkra. Több góllal kellene vezetni, rengeteg helyzetet kihagyunk. Dybala és Higu nem mozognak rosszul, jönnek a helyzetek is, de be kellene rúgni. De Ligt sajnos megint bénázott egyet, Emre Can egyszerűen sötét a futballhoz, Bentancur gyenge, bár a félidő második felében jobban játszott.
Bernardeschi borzalmasan bután játszik. Megint előjött az, ami oly gyakran: belelőtte 16-ról a blokkba, pedig lehetett volna passzolni jobb helyzetben lévő embernek. Remélem, hogy Ramsey és Costa felépülésével Berna a kezdő közelébe nem kerül.
Ezt a meccset így is be kellene húzni. Reméljük, hogy jönnek a gólok. Forza Juve!!!!

ZED! 2019.10.26. 15:55:14

Ez a Berna rém gyenge, talán még a Kebab is tudja hozni ezt a szintet..

The king of alibis 2019.10.26. 15:57:02

@danimester1: fáradt? Danilo, Can, Bernardeschi , Higuain

Egyik sem kezdett hétközben

del pipi 2019.10.26. 15:58:05

Majd a második félidőben elfáradnak, és 0:4

Juventino86 2019.10.26. 15:58:15

@ZED!: Végre valaki más is ezt mondja. Bernardeschi nagyon gyenge, semmi helye a kezdőben.

Elnézve a mostani középpályások agyatlan játékát, értem, hogy miért Matuidi és Khedira kezdenek.

De nem baj, így is nyerni kell, remélem, hogy behúzzák a fiúk. :)

Leram7 2019.10.26. 15:58:28

Elég dekoncentrált a csapat. Jó lenne élesebben nekimenni a 2. félidőnek.

Ez nem Berna posztja, meg kéne cserélni Dybalával.

Valamint szerintem egy ilyen kaliberű lecce ellen nem kell 2 védekező kp.

Cuadrado nagyon hiányzik, Danilo nagyon gyengén támad.

Nyerni kell valahogy!

danimester1 2019.10.26. 16:04:39

@The king of alibis: A többiek játszottak.Fáradtnak tünnek,lassúak és hiányzik az összpontosítás.

Alex8610 2019.10.26. 16:11:15

Hat 3bol 1 megadhato volt mar :)

danimester1 2019.10.26. 16:12:45

Szerintem ez nem volt tizi!Azért ez kijárt!Mondom úgy hogy nem érdemlik meg!

Dybala2379 2019.10.26. 16:14:01

Cé pont azt a meccset hagyja ki ahol van 6 tonna helyzetünk :D

The king of alibis 2019.10.26. 16:17:17

De Ligt véletlenül nem Rugani öccse?

Alex8610 2019.10.26. 16:17:20

Csooooori De Ligt :))))

Tony. 2019.10.26. 16:18:40

De Ligt 75 millióért eddig Rugani 2.0

Alex8610 2019.10.26. 16:19:06

Mondjuk ezt igy megint nincs az az ember aki lereagalja de ha ez a szabaly akkor ez van.En mondjuk ezekkel mar nem ertek egyet.

James Zabiela 2019.10.26. 16:19:08

Meg van átkozva a Holland ifjú

juve28adam 2019.10.26. 16:19:32

Azért ez kibaxott szerencsétlen szitu volt..

danimester1 2019.10.26. 16:20:22

Ez az új szabály egy nagy rakat foss!!Ilyen szituációkat nehéz elkerülni.Ennyi erővel mindig a védő(k)re kell rúgni a labdát...

The king of alibis 2019.10.26. 16:23:22

Bernardeschi te szerencsétlen balfax

ZED! 2019.10.26. 16:24:10

Berna csere MOST!

Apuleius 2019.10.26. 16:24:23

Bernardeschi már több, mint kínos.

MdewC 2019.10.26. 16:25:01

de Ligt mennyit fog még hibázni?

Berna egy suta nudli.

Tavaly óta szidom, azóta még rosszabb.

Rikoo 2019.10.26. 16:25:45

A mezőny jócskán leggyengébb csapatának nem tud gólt lőni a Juventus, borzasztó.
Közben itt a Sarri féle rotálás áldozata.

Direct_01 2019.10.26. 16:26:24

Pjanic-Dürüm cserével nem értek egyet!

The king of alibis 2019.10.26. 16:28:21

Ramseyt is megérte idehozni. Többet fog az orvosi szobában ülni, mint a pályán szerepelni

Watakuki 2019.10.26. 16:29:38

Na ha még Pjanic is lesérül, akkor szépen fogunk kinézni :D

Alex8610 2019.10.26. 16:30:38

@danimester1: Epp ez jutott az eszembe hogy en mar nem is kapura jatszanek a 16oson belul hanem az ellenfel jatekosainak a kezere rugdosnam a labdat :)

Del Pybala 2019.10.26. 16:35:32

A szabályok szerint nem volt tizi De ligt kezezése.

Rikoo 2019.10.26. 16:36:40

Most nézem. Hogy a f@szba lehetett erre a kézre büntetőt ítélni?

Alex8610 2019.10.26. 16:37:45

Felek hogy ezt a meccset mar elbohockodtuk.Regen lezarhattuk volna.

Watakuki 2019.10.26. 16:38:13

Remélem egész szezonra kihagyjuk ma a helyzeteket, és több ilyen meccs nem lesz.

danimester1 2019.10.26. 16:42:32

Remélem nem fogunk pont Lecceben zakózni!Azért ennyi helyzetből nem tudunk betalálni...Hihetetlen!!!

Mitya10 2019.10.26. 16:42:45

Vki genius közöttünk àrulja màr el nekem 1 rohadt szöglethez mi a bùbànatos faszèrt àll 2 ember??? Ezt a hülyesèget ők talàljàk ott ki meccs közben v mi? Szabadrùgàsnàl okè mert zavarhatja a kapust de szögletnèl pont leszarja az ellenfèl melyik làbbal adjàk be xD

ZED! 2019.10.26. 16:43:05

Számítottam vagy 3-4 gólra.. tiszta szégyen

Isti Kis 2019.10.26. 16:47:42

Ez a csapat egy nagy sz.r!!!Jöhetnek a kritikák,lesz..om!!!!Itt az eredménye a nagy bevásárlásnak,ráadásul a jó játékosokat meg eladtuk!!!Balf..z banda!!!!

Alex8610 2019.10.26. 16:49:05

Ertekes 2pontot hagyunk itt hacsak nem lesz valami nagy szerencsenk kamu 11es ide vagy oda ezt a meccset romma kellett volna nyernunk.

Del Butus 2019.10.26. 16:51:16

De ligt a bl elődöntős ámokfutását most is folytatja. Talán nem rá kellett volna 70 millát költeni.

danimester1 2019.10.26. 16:52:17

Eljött az ideje hogy a kihagyott helyzetek megbosszúlják magulat!?Kár érte,de a dögevők így visszaelőznek...

Apuleius 2019.10.26. 16:52:47

Lehengerlő ez a Sarriball.

Wizzurah 2019.10.26. 16:58:22

Nos, a véleményem, hogy olyan hogy sarriball nincs. Azt modern gyors passzos focinak hivják, nem Sarri találta fel a spanyol viaszt, nála annyi, hogy egyszerüen nem tudja kivitelezni. Egy viszonylag jó, legalábbis olaszban kiemelkedő játékoskerethez igazoltunk egy közepes minőségü edzőt.

Támadójátékunk Allegri alatt veszélyesebb volt kb. Nem tudunk gólt lőni, max. találni. Egyszerüen nincs arca a csapatnak. Eszméletlen silány minőségü és formában levő cseréink vannak, Bernardeschi, Bentancur, Emre can szörnyü, pedig elvileg pont hogy kimagaslóan sokat edzünk.

Óriási pofára esések lesznek itt idén, megkockáztatom, ha nem lesz változtatás, itt semmilyen kupa nem lesz idén. Bajnokok ligájában azt fogom kivánni, hogy úgy essünk majd ki mint, ahogy ajax ellen, mert ha kikapunk egy bayernt vagy egy city-t abból rettenet csúnya vég lesz.

A csapat full impotens, szenved, látszik, hogy egy abszolút nem a csapathoz illő taktikát próbálnak rá erőltetni és az életben nem fogják ezt hasznosan alkalmazni és kivitelezni-megtanulni. Egyszerüen rá akarnak erőltetni egy olyan ruhát a juvéra, amit nem rá szabtak.

Lecce megszerezte ellenünk az első pontjait otthon. Siralmas. Hihetetlen rossz lett a csapat minden téren. Kár érte. Szörnyü játékunk van, jobb is ezentúl csak az eredményt megnézni a végén és ennyi, kizárt hogy erre pazaroljam az időm és az idegszálaimat.

MdewC 2019.10.26. 17:00:59

Full amatőr meccs volt.

No comment.

danimester1 2019.10.26. 17:03:31

Kijárt a pofon!Kifogásokat lehet keresni és mentegetőzni hogy sok a meccs.Azonban a az ilyen teljesítmény kevés még a kis csapatok ellen is.A helyzeteket be kell rúgni és nincs ilyen probléma.Mondhatja Sarri hogy hidegfejjel játszunk türelmesen,de ma ebből semmi nem látszott.Azaz a türelem igen azon kivül semmi más.

Andras74 2019.10.26. 17:07:04

Szerencsémre nem tudtam megnézni a meccset, de a statisztika és az eredmény kiábrándító!

Még mindig nem értem, miért pont Sarri?

Valaki árulja már el nekem, h miben lett jobb a csapat - erősebb kerettel -, mint Allegrinél volt?

danimester1 2019.10.26. 17:07:37

Még annyit azért hozzátennék,hogy ma nem Cr hiánya miatt nem nyertünk.Dybala is inkább önző volt ma mintsem csapatjátékos,Higuain pedig kihagyott mindent.Csatárt,góltszerző csatárt kell igazolni.

Mitya10 2019.10.26. 17:08:37

Nèha az az èrzèsem h lehet itt akàrki az edző ha a Lecce ellen becsùszik 1 x màr szar a mercato + összedőlt minden stb... Nekem Allegri "focija" utàn mèg mindig felüdülès amit idèn làtok. Ma szarok voltunk ez van minden klub veszìt pontot kisebb ellen de egyesek kommentjei nagyon ott vannak...

Watakuki 2019.10.26. 17:09:11

Valaki aki ebben jobban otthon van, el tudja mondani mikor térhet vissza Costa és Ramsey? Ők se fognak kevesebb helyzetet kihagyni, de legalább a beadásaink veszélyesek lesznek.

Rikoo 2019.10.26. 17:10:33

Meg is érdemli a csapat ezt a pofont. Lehet nézni megint az Inter seggét, meg nagyképűzni, hogy nem hozzuk el Ronaldot.
Ennyi tartása van a csapatnak nélküle.
Allegrivel az összes ilyen tétmeccset behúztuk.
Valaki elmondhatná mi a tököm az a Sarriball, mert még annyi stílusunk sincs, mint eddig volt, szörnyű káosz az egész.

Leram7 2019.10.26. 17:10:34

2. félidőben Dybala és Higany nem volt játékban.

Cuadrado beszálása jót tett a támadásoknak, de kb gurigáztunk, nincs kire még ívelni sem.

Egy ilyen kiscsapatot meg kell verni és megvoltak a lehetőségek, főleg az első félidőben.

Wizzurah 2019.10.26. 17:10:50

@Mitya10: Ezt a többség itt nem egy meccs alapján irja. Nem egy meccsen vagyunk szarok azzal semmi baj sincs. Itt inkább a meccsek 75%-ban szar a csapat a szezonban eddig és bizony ott van.

Watakuki 2019.10.26. 17:13:08

Egyébként mielött a sárga földig leszídjuk (teljesen jogosan) a játékosainkat, meg kell említeni, hogy a Lecce játékosai nagyot játszottak. Tökéletesen vették ki Dybalát a második félidőre, és nagy odaadással tolták.

Rikoo 2019.10.26. 17:15:48

@Watakuki: Nem tudom dícsérni a Lecce játékosokat, mivel 0-3 kellett volna legyen az első félidő annyira egyoldalú volt a meccs.

Bodnar Daniel 2019.10.26. 17:16:07

Senkit nem zavar, hogy miközben közel sem állt össze a csapat vezetjük a bajnokságot és a BL csoportot? Komolyan, hogy két döntetlen mellett mindent nyertünk ez annyira nyomasztó? Az a borzalmas, hogy egyetlen rohadt döntetlen után olyan dolgokat vízionálnak össze emberek, ami már nevetségesen abszurd és netto faszság.

Ki gondolta komolyan, hogy minden egyes meccset megnyerünk?

Inkább mennyetek ki és nyírjátok le a füvet, ha idegesek vagytok, de ne hordjatok itt össze-vissza minden faszságot egy minden kiírást vezető csapatról, ami mellesleg a kedvencetek...

Juventino86 2019.10.26. 17:18:27

Az nem Sarri hibája, hogy mindent kihagyunk. Bernardeschi még az üres kapura sem tud betalálni. Mondjuk amilyen suta, ez nem lep meg senkit.
Az viszont Sarri hibája, hogy nem hozza el Ronaldót. Pont ő kell az ilyen meccsekre, nélküle a csapatban nincs semmi tartás. Az csak részben a mester hibája, hogy a felépített játékunk kizárólag Pjanicsra épül, mert végül is ki másra épülhetne? Továbbra is ott tartunk, hogy kell egy minőségi kreatív középpályás.
De Ligt borzalmas nagy flop eddig. És tudom, hogy páran most azzal jönnek, hogy kell neki az idő. Nem b.meg!!!!! Ez a Juve, itt nincs ennyi idő, és kész. És képesek voltunk 75 milliót kiadni érte. Én és még páran már a nyáron megmondtuk, hogy ez túl kockázatos.

A télen eladnám a következőket: Bernardeschi, Can, Bentancur. És ebből a pénzből igazolnék egy prémium középpályást és még valakit.

megasün 2019.10.26. 17:18:37

Nem értem miért kell egy kicsit gyengébbre sikerült meccs miatt ilyen hisztit leverni, mint egyesek teszik. Allegri idejében is volt ilyen bőven. Az Inter elleni meccs után nem láttam itt a hozzáértő kommenteket, hogy gyenge ez a csapat, meg Sarri nem ért hozzá stb-stb. Nincs vége a bajnokságnak, várjuk ki a végét.

Juventino86 2019.10.26. 17:19:37

És sajnos idén a rohadék Inter hozza a meccseket. Ezek a döntetlenek tavaly talán még belefértek, mert nem volt igazi ellenfelünk, de most sajnos van. :(

Andras74 2019.10.26. 17:21:58

@Bodnar Daniel: nem arról van szó, h minden meccset meg lehet nyerni.
A mait nem láttam, de a dögevők ellenit leszámítva, nem láttam jó meccsünket, csak momentumokat. Afrika ellen bemákoltuk a végét, Madrid siralmasan zárult, és volt még necces meccsünk, nem is egy.

Egyszerűen azt lehet érezni, h amíg Allegrivel látszott a magabiztosság, addig most nem.
Ma pedig arra sem lehet fogni, h mindenkinek CR7-re kell játszania!

ZecH 2019.10.26. 17:22:37

Nem szoktam feleslegesen karogni, de ez baromi gyenge volt. Ez a Lecce nem is akart focizni, alltak a palyan mikozben passzolgattunk az elso felidoben. Olyanok voltak mint valami babuk akiket edzeshez hasznalnak, de sikerult olyan gyengen produkalni, hogy megjott a kedvuk es az utolso 20-30percre nem mi lettunk jobbak hanem oket doppingolta az esely hogy megszegyenitehetnek minket.
Jo volt Dybusz, de csak az elejen. Higany is probalkozott ahogy tudott. Bonucci egyedul lohetett volna 4et. Fejjel, labbal, seggel mindenhogy. Szerencsenk sem volt, de kar lenne csupan erre fogni. De Ligt nem tehetett a kezezesrol es ez nem is szabadna hogy 11est erjen mert semmi szandekossag nem volt benne. Onkentelen odapattant a labda. Balszerencses a faszikam es meg is latszodott rajta az eset utan minden onbizalma elment.

Akiket viszont nem lehet felmenteni:
Berna, Danilo, Bentancur vegig gyengen jatszottak sajnos. Kar ezt a delutani kezdesre fogni. Valami nem kerek. Elindult egy fejlodes es most itt egy ilyen meccs amit az Allegri eraban meg motivalatlansagnak tudtam be. Nincs semmi tempo, nem akarunk elegge.

Szarul nezett ez most ki.
Meroben mas volt mint a Lokomotiv elleni meccs. Ott akartunk. Itt meg nem is ertem... teljesen lelketlen volt. Az utolso 10-15 percben nem azt lattam hogy meg akarnak halni a palyan (kiveve Higanyt. O valoban meg akart halni). Szanalmasan motivalatlan meccs volt. Evek ota nem lattam ekkora gaz meccset. Ez egy B-be valo csapat. A 60. percben mar gorcsoltek. Le kellett volna oket torolni a palyarol...
Remelem most epp ordit veluk valaki... Botrany.

bianconeri83 2019.10.26. 17:22:44

@Bodnar Daniel: azt is hozzátenném, hogy a szezon előtt itt sokan azt vízionálták, hogy a bajnokságban sehol sem leszünk és ez a csapat bele sem szól (ősszel biztosan) az első hely sorsába. Ahhoz képest eddig nem ment rosszul.
Ettől függetlenül a mai játék sajnos nagyon gyenge volt, erre nincs mentség. Bár tudom, hogy minden nagy csapatnak volt vagy lesz pár nagyon szar meccse és meglepetés veresége, de ennél a teljesítménynél akkor is jóval több kell.
Én sem vagyok egy nagy Sarri fan, és ha már egy úriembert cseréltünk egy cigiárusra, akkor igenis legyen látszata játékában is, nem csak eredményekben (mert azzal Allegri alatt sem volt nagy gond)

Andras74 2019.10.26. 17:23:41

@megasün: a bajnokság nem abból az egy meccsből áll! Több jó meccsünk meg nem is volt.

Del Butus 2019.10.26. 17:24:18

@megasün: Szemellenzővel nézed a meccseket vagy csak eredményeken az állást? Kulonben nem hordanál össze ennyi demagóg hülyeséget. Mert csak a vak nem látja De Ligt mekkora flop.

Juventino86 2019.10.26. 17:25:57

De Ligt nem feltétlenül a tiziben hibás. Azt nagyon nehéz lett volna lereagálni. Attól függetlenül is szarul játszott, rengeteg a hiba a játékában.

bianconeri83 2019.10.26. 17:27:40

@Del Butus: De Ligt megítélése kissé korai szerintem. Többen hozták fel korábban Bonucci vagy Chiello példáját, akiknek nem egy szezon kellett, hogy hozzák amit tudnak. Persze nem is kerültek ennyibe, mint a holland, ez tény. Itt a hype a legnagyobb gond, normál viszonylatban ez a srác még 1-2 szezont a Sassouloban játszott volna és utána Juve. Vagy még edzett volna fél évet a csapattal, ha nem sérül le King Kong.

Vergilius1897 2019.10.26. 17:28:10

@Juventino86: Berna, Can, Bentancur 3-as nem menne el együtt se 30-ért jelenleg... Arról nem is beszélve, hogy Benta árának a nagyrésze a Bocat illeti qrva magas áron kéne eladni ahhoz, hogy pénzt is lássunk belőle. Akkor meg már inkább maradjon

Juventino86 2019.10.26. 17:29:24

@Vergilius1897: Rendben, gazdasági szempontok miatt maradjon, de borzalmas, amit csinál. :( És ha Pjanicnak komolyabb a sérülése, akkor a pályán lesz a jövőben. De számomra továbbra is De Ligt és Bernardeschi a két legnagyobb csalódás.

Del Butus 2019.10.26. 17:31:30

@bianconeri83: Tavaly az ajax is miatta esett ki. Ha Chiello nem épül fel ránk is ez vár. 70 milláért nem majd beválik talán egyszer játékost kellett volna venni. Nézd meg Van Dijkot kb hasonló összegért. Azt meg nem is mondom, hogy a válogatott meccseken is Demiral sokkal magabiztosabban és jól játszott. Jah igen és senki nem ezen a meccsen itéli meg, hanem eddig az összes alapján kb, mert azért kapott elég játéklehetőségt.

rockitbaby 2019.10.26. 17:33:45

@Juventino86: Azért én ennyire nem temetném a történetet. Sem edzőt, sem taktikát, se játékost.

Szidhatjuk Sarrit, de pont eggyel több nzetközi kupát nyert, mint Maxi. Az edző felelőssége maximum annyi, hogy a cserének szánt második, tehermentesítő sort nem jól forgatja, nincsenek játékban.

De Ligt ezen kezese totál szerencsétlen, az új szabályok nagyon egyertelműek, nincs helye mérlegelésnek. Tavaly az ilyet visszajátszás után a VAR azt mondta, nem szándékos kezezés.

Sarri Berna-val játsza el idén aut, akit tavaly Maxi Dybalaval. Össze-vissza pakolgatja, nyár folyamán mezzala-t akart belőle csinálni, erre is edzett, majd első pár meccsen szélsőként számolt vele, most meg klasszikus trequartista poszton. Ha mezzala szerepre edzette egesz nyàron, rakja oda. Ne mindenhova máshova.

Az Inter is fog még botlani, ezt a tempót nem lehet bírni egy, még a miénknél szűkebb kerettel. Hullámvölgyek minden csapatnál voltak, vannak es lesznek is. Ha ezt nevezhetjük pofonnak, időben jött. A kidokgozott helyzetek megvoltak, a befejezést kell gyakorolni és nincs gond.

Amúgy roppant erdekes, ha ezt a meccset a hekyzetek alapján 4 gólla nyerjük - alsóhangon -, akkor most mindenki az egekbe magasztalná a csapatot. Nüanszok.

Azonban HA ezen a helyzetkihasználáson nem javítunk, bajban lehetünk.

Juventino86 2019.10.26. 17:34:47

@Del Butus: +1. Hatalmas kockázatot vállalt a klub vele nagyon sok pénzért. Venni kellett volna helyette egy kevésbé túlsztárolt, 30 körüli, rutinos védőt. Garay-t például. Kiadtunk 75 milliót egy 19 éves gyerekre, akinek volt pár jó meccse az Ajaxban, számomra ez érthetetlen!!!! Visszasírom Marottát, ott nem voltak ennyire agyatlan kiadások.

Wizzurah 2019.10.26. 17:35:33

Emberek ti olvassátok is a másik hozzászólását, vagy csak átfuttok rajta? A probléma nem csak a mai produkcióval van. Az egész szezonban nyújtott teljesitmény siralmas, a béka segge alatt van egy juventushoz képest, amit elvár mindenki.
Lehet irni eddig nyertünk, vezetünk mindent. Nézitek a meccseket, mit hogy nyertünk? Mindent épp hogy. A góljaink 90%-a talált gól. Eddig szerencsénk volt, ma viszont vissza ütött egy lecce ellen, remélem a legjobbkor jött ez a pofon.

Néha becsúszhat egy szar meccs az nem gond. A gondot én abban látom, amit Juventino86 is irt csak én az egész csapatra kiterjesztem. Ez a juventus. Hónapok óta itt van Sarri. Ez világszintü foci világsztárokkal. Nekem ne mondja senki a játékosok amilyen szintet képviselnek újra általános iskolába kellett őket küldeni, hogy megtanuljanak egy új taktikát, felállást, bármit. Ilyen nincs, idő sincs meg amúgy se, ez profi foci itt megmondják mit kell csinálnod és úgy csinálod onnantól, magas szinten. Ezért van 826 edző minden szarra, fizikális, mentális megfigyelés minden. Itt egyszerüen egy olyan taktikát akarunk tolni és focit játszani egy olyan edzővel, ami lehet passzol egy chelsea-hez, egy city-hez, de rohadtul nem passzol és nem is fog egy juvéhoz, de csak azért is ezt akarják lenyomni mindenki torkán és ez nem a mai Lecce meccs mondatja velem.

Juventino86 2019.10.26. 17:37:49

@rockitbaby: Nem temetek én senkit és semmit, és tulajdonképpen egyet is értek Veled. Az általad felsorolt dolgok jelentik a gondot, elsősorban a pocsék helyzetkihasználás. Ami ugye nem Sarri hibája. Az általad felsorolt dolgokban valóban hibáztatható a mester, de attól még ma nyerni kellett volna. Ami engem nagyon zavar, az Paratici ténykedése. Nem érkezett olyan középpályás, aki Pjanicsot ki tudná váltani, illetve egy gyerekért kiadtunk egy csomó pénzt, mert volt néhány jó meccse.

NagyonJuve 2019.10.26. 17:38:25

Allegri vitte magával a szerencse malacot is. :) Most amit beszerencsétlenkedtünk allegrivel az itt visszaüt és még üres kapuba sem tudunk betalálni. :)

Juventino86 2019.10.26. 17:41:19

@Wizzurah: +1. Pontosan, ez itt a probléma. Én mondjuk nem terjesztem ki a teljes csapatra, de alapvető gond, hogy itt most a vezetőség túlzottan arra koncentrál, hogy brand épüljön. Jönnek a költséges, de haszontalan igazolások - De Ligt. Ez nem jó irány. Sarrit még korai megítélni, de ma először megfogalmazódott bennem az, hogy talán Allegri is talán szabad kezet kaphatott volna, hogy nyáron elküldje, akit akar, és hozza, akit akar. De itt nem Sarri a fő baj, hanem Paratici. Visszasírom Marottát, mondjuk én őt mindig is bírtam.

ZecH 2019.10.26. 17:45:41

@rockitbaby: Kimondtad az igazsagot. Nuanszok. Egyebkent valoban igy van... Helyzetek alapjan sima 0-3. De a mi helyzeteink kifele pattantak, De Ligt kezere meg az ovek ra... Valoban tenyleg pech.

Csak az akarat latszodhatott volna egy kicsit jobban. Nem az elso felidoben. Az utolso 30 percben. Total leultunk. Ezzel van most nemi problemam, de alapvetoen tudom helyen kezelni a meccset meg a mai teljesitmenyunket... magas alkoholfoku italokkal legalabbis...

Harig 2019.10.26. 17:45:48

Aki emlékszik rá az tudja, hogy Thiago Silva is hibát hibára halmozott a Milanban első szezonjában, aztán idővel a világ legjobb védője lett, szerintem De Light is bele fog jönni, csak kell még neki idő!

Bodnar Daniel 2019.10.26. 17:46:45

@Andras74: Ez a csapat fejlődik. Amit borzalmas volt nézni az az egész elmúlt év, nem ez a 97 perc. És meg is értettem az embereket, mert majdnem eretvágtam azon a semmin én is. A Juve azt adja most a szurkolóknak amire vàgytak. Változàs és tàmadób foci. Ja hogy nem egyből a legmagasabb szinten? Bocs... Milyen kàr, hogy holnapra én sem tanulok meg felsőfokon Dànul...

10-ből 1 pozitív kommentet sem olvastam. Igazàbòl mindenki a meccs miatt csalódott, többek között én is.

De làtszik, hogy fejlődünk és kézben tartunk mindent, annak ellenére, hogy nagyon megkavartàk a lecsót a keret túlfeszítésével. Mi még leszünk jobbak és lesz esélyünk BL-t nyerni.

Azért ez tavaly nem volt elmondható és hát az Interről sem elmondható most sem és nem is lesz egy jó darabig. Mérföldekkel le vannak maradva a Juventustól. Most kezdték el, amit mi 8 éve.... Csak gondolj bele!

Szóval én nem értem, miért kell ekézni magàt a Juventust. Én azt értem, hogy a meccs nem volt jó. Persze nem volt a legjobb. De ezért még nem kell a szart ekkora intenzitàssal dobàlni a ventilàtorba. Lehet hisztizni, én is szoktam, de megvan a helye és a módja. Egy döntetlen nem egyenlő azzal, hogy Sarri közélszerű, hogy Allegrivel volt önbizalom, vagy hogy egyes jàtékosom rohadjanak meg, hogy nincs fejlődés, hogy nincs eredmény.

A döntetlen meccs egy döntetlen meccsel egyenlő. Semmivel nem vagyunk tőle okosabbak. Főleg még most az elején.

Majd ha esetleg kicsúszunk a top 3-ból, úgy hogy nem az volt a terv, akkor ott már valszeg több értelme lesz keresni az egész Juventuson a hibát. Aki most elégedetlen a Juventusszal, az nem normális, vagy ez a hobbija. Gondolom.

Juventino86 2019.10.26. 17:53:39

@Bodnar Daniel: Alapvetően szerintem itt a többség nem a csapattal elégedetlen, hanem ezzel a meccsel, néhány rossz és feleslegesen drága igazolással, és még néhány aprósággal. Van fejlődés, nem ezt vitatjuk, de vannak komoly gondok is, pl. - ahogy te is említetted - a keret túlfeszítettsége.

Andras74 2019.10.26. 17:56:15

@Bodnar Daniel: soha nem szidtam a Juventust!
De elkeserít, h két óra múlva az izék seggét nézzük a tabellán, valószínűleg elég sokáig.
Nekem azért nem tetszik a Sarriball, mert nem látok belőle semmit.
Egyesek szerint Maxival csak nézhetetlen meccseink voltak. Minden relatív.
De biztosak lehettünk benne, h a végén mi nyerjük a bajnokságot!

Wizzurah 2019.10.26. 17:57:44

@Bodnar Daniel: Bocsi, ezt a dános példát nem értem. Most kezdtek focizni a fiúk? Mert akkor joggal várhatod el, nem a grundról összerakott csapatról beszélünk.
Ha már 10-15 éve Dániában élnél, akkor valószinüleg elég jól tudnál dánul, ahogy a srácok sem ma kezdték a focit joggal elvárható tőlük bizonyos teljesitmény.

Azt kivánom maradjunk csak kárrogók, bár én továbbra is azt mondom, az egész szezon eddig nulla és szerencsénk van, hogy minden tabellát-csoportot vezetünk még.

De Ligt szerintem is jó lesz idő kell neki és full szerencsétlen. Engem nem zavar, ha mindig kapunk gólt, ha egyel többet lövünk. Engem az zavar hogy itt egyesekkel ellentétben szerintem abszolút nem játszik szép focit a juve és ne legyen már az mentség hogy tavaly még rosszabb volt... Nem tudunk akció gólt lőni, csak úgy megtaláljuk a gólt szerencsével. Ez elkeseritő.

Andras74 2019.10.26. 17:59:24

@Juventino86: köszi, h osztod a véleményem!
Bodnár kolléga nagyon másképp értelmezi a hsz-emet.

Kmarcika 2019.10.26. 18:02:08

@Bodnar Daniel: teljesen egyetértünk. Híg fos volt a mai. De attól még nem vesztettünk bajnokságot.

Andras74 2019.10.26. 18:02:24

@Wizzurah: két óra múlva jobb, ha már nem nézzük a tabellát....

rockitbaby 2019.10.26. 18:02:45

@Juventino86: Pjanic tehermentesítését szerintem úgy gondolták, Benta megoldhatja. Allegri is próbálgatta ott, nem is volt olyan rettenetes, ígéretesnak tűnt. Nem felmentésnek szánom, de úgy gondolom, ez lehetett benne a fejekben ez ügyben.

De Ligt is érdekes, mert mindenki ezeket a kezezéseket emleheti, hogy nem érte meg, de sokan csak eddig látnak. Nem nézik a statjait a meccs teljes egészét nézve. Amik több, mint kielégítőek egy 20 ( !!! ) éves gyerektől. Amikor Bonucci érkezett annó 15 millióért érkezett a Bari csapatától, negyed ennyi teljesítmény után, ő is nehezen kezdett. Ezen az sem árnyal sokat, hogy maga a csapat is gyenge volt.

Kell neki idő. Hiába akarják sokan a vételár miatt azonnal a klasszis teljesítményt, mindenki tudja, hogy új munkahelyen idő kell. Adjuk meg neki, ugyanúgy megilleti, mint bármelyik volt, mostani vagy jövőbeli új fiút.

Juventino86 2019.10.26. 18:10:49

@rockitbaby: Nézd, a statisztika azért félrevisz nagyon sok esetben. Ráadásul az ő posztján hiába jók a statjai, ha minden második meccsen becsúszik egy olyan hiba, amiből gólt kapunk.
Amúgy nem vagyok az ellen, hogy a csapat költsön. Kellenek a minőségi játékosok, ők pedig ugye drágák. A probléma ott van, hogy beszálltunk abba az esztelen költekezésre, amelynek keretén belül 75 millát adtunk egy fiatal srácért, akinek volt egy jó félszezonja. Felelőtlen dolog.

Del Butus 2019.10.26. 18:12:10

@rockitbaby: tök felesleges ilyeneket írnod, ha nem nézed a csapat meccseit. Már most is lehozták több helyen az értékeléseket. Csak rabiot kapott De ligtnél rosszabbat. Az átlag 6.4-es ratingje is kb a legrosszabb a csapatból csak Cannak és Demiralnak van rosszabb. Szóval hagyjuk ezt a ki meddig lát dolgot. itt többen nézik is a meccset nem csak bemondják a dolgokat, hogy majd jó lesz meg jajj volt egy jo passza stb. Tipikus szurkoloi megnyilvanulás az ő védelme azoknál akik addig látják a juve meccseket, hogy elsők vagyunk a tabellán akkor nincs semmi baj.

west30 2019.10.26. 18:15:31

Szamomra tavalyi szezon egyertelmuen megmutatta,hogy hamarosan jon szamunkra egy atmeneti idoszak,amikor kevesbe lesz sikeres a csapat.Szerintem ennek a keretnek most kell vagy 2-3 ev a megujulasra,igy nagyon komoly elvarasaim nincsenek a szezonban.

Bodnar Daniel 2019.10.26. 18:16:07

@Juventino86: De majd megoldjuk. :) Számomra az ad okot pozitivitásra, hogy érezhetően van fejlődni akarás az egész klub részéről most. Drága igazolások? A piac miatt drága, nem azért mert direkt drágán akar bárki is szarul igazolni.

Utólag fotelszakértésből nem lehet stratégiai döntést hozni a való életben.

Vesznek játékosokat, akikkel azt gondolják beljebb lehetnek, annyiért, amennyiért elérhető a piacon.
Gondolom, te is rendeltél már szar kaját, gondolom ugyanúgy kifizetted... Ez van.

Pirlót mindenki ekézte mielőtt jött, Istenként tàvozott. Fényes Màtyàs istenként érkezett, majd meglàtjuk mi lesz... Ezt nem lehet ilyen ukmukfuk módjàra kezelni a fotelből. Meg jósolgatni. Idény végén okosabbak leszünk.

Vannak professzionális emberek, akik hatalmas elvàràsok ès nyomàs közepette dolgoznak a klubnàl valószínűleg legalàbb 1-el több diplomàval mint ami nekünk van, hogy évről-évre jobb eredményeket érjenek el.

Ha valaki komolyan akarja venni a klubot, akkor bízzon abban, hogy nála sokkal okosabb és informáltabb emberek a klub számára a lehető legjobb döntést hozzák az adott pillanatban. Ha szimpatizálsz vele, fejezd ki. Vegyél mezt, meg jegyet, meg fizess elő tv csatornára, reklàmozd. Ennyit tehetsz. A többi dologhoz nincs elég infód és kvalifikációd, hogy egyáltalán értelme legyen rajta gondolkodnod. Ismeri valaki Paraticit személyesen, hogy megàllapìtsa mihez képest milyen munkàt végez hétfőtől vasàrnapig? :D

Ugyan.

A meccs nem volt jó. A Juventus fejlődik minden részletében. Ezt tudjuk. Az-az aki nem egy szatyorban élt az elmúlt 8 évben. Én elégedett vagyok azzal, amit kapok. Valaki nem az, lehet szurkolni akkor az MU-nak... Ott mondjuk a döntetlennek lehet örülnének... :D

west30 2019.10.26. 18:21:02

Higuain allitolag rosszul lett a meccs utan es korhazba kellett szallitani.

Bodnar Daniel 2019.10.26. 18:24:28

@Wizzurah: Jó tudni, hogy végülis csak focizniuk kell :D Mond el nekik is. Fölösleges itt régi jàtékrendszereket újra értelmezni, meg újat alkotni, CSAK FOCIZNI KELL. Le is tudtuk ezt jó gyorsan. Legalább nem kell ezzel nekem sem foglalkoznom többet. Nekem csak lélegeznem kell tovàbb végülis, hogy legyen Dàn nyelvvizsga... :D

Juventino86 2019.10.26. 18:40:42

@Bodnar Daniel: Kezdem azt érezni, hogy Te igazából magaddal beszélgetsz, nem velem. Olyan eszmefuttatásokba mész bele, amelyeket én nem mondtam. Nem is utaltam ilyesmire. Világos, hogy nem tudjuk megítélni Paratici munkáját, mert nem látjuk minden nap. Biztos vagyok benne, hogy sokat dolgozik, ez természetes. Annál pedig jóval több kvalifikációm és diplomám van, mint amit kinézel belőlem, úgyhogy ezen a téren meg tudlak nyugtatni. :) Nyilván nem vezettem még olyan szintű csapatot, mint a Juventus. Én csak annyit állítottam, és ez szerintem bárki számára világos, hogy De Ligt leigazolásával nagy kockázatot vállalt a klub. És hogy egyelőre a teljesítménye elég gyenge. Ha ezt nem látod át, akkor tévedésben vagy. Abban egy véleményen vagyunk, hogy a klub és a játék is fejlődik, én ennek az ellenkezőjét nem is állítottam. Én főleg De Ligt és Bernardeschi gyenge játékát kifogásoltam.
Annál pedig sokkal többet tehet egy szurkoló, mint ahogy Te gondolod. Létezik értő és elemző szurkolói viselkedés is. Tulajdonképpen ez a blog is erről szól. Beszélgetünk, megy a véleménycsere.

ZecH 2019.10.26. 18:41:18

@Bodnar Daniel: Tudok azonosulni az elhangzottakkal!

Ma kicsit kiakadtam de alapbol hasonloan latom ahogy te...

Vettem mezt, jegyet, szurkoloi kartyat, elofizettem a digire... ja es fullos membershipem van minden evben. Tobbet nemigen tehetek.

Sokakkal ellentetben en nem adnam ezt a 8 scudettot egy BL gyozelemert. Nekem jo ez igy. Nyerunk. Altalaban. Neha becsuszik 1-2 szar meccs. A sokak altal hulyere felmagaszotlt City is kikapott a multkor durvan varatlanul. Ez ilyen.

Remeljuk a senkihaziak is botlanak meg boven eleget...
Mindenki nyugodjon le a p.csaba :) En kezdem...

rockitbaby 2019.10.26. 18:45:35

@Juventino86: Persze, értem, mire akarsz kilyukadni, nem is azt mondom, hogy nincs igazad, csak árnyalni szándekoznék a dolgot. Ettöl még nem változik, hogy draga volt. Az sem, hogy vannak hibái. De az sem, hogy vannak kiváló megoldasai is.

@Del Butus: Ha nem élőben, akkor felvételről, de minden idei meccsünket láttam. Többet is, de most az nem releváns. Az meg már had legyen megemgedhető, hogy igyekszem a nyári sztárigazolást védeni. Sorry, ha azt várod, hogy ekézzem, ahogy Te. Megerdemli, hogy ne csak egy adott meccs, egy adott pillanata legyen megemlékezés tárgya. Ha hiba, ha nem. Reszemről ennyi. Ha olyan stílusban kommunikálsz majd, mint Contelengend kapcsán, akkor kérnélek inkább engedd el, es ne írj.

Mitya10 2019.10.26. 18:49:51

Az Inter egyenlőre otthon van szopòrolleren. Ők is fognak hullajtani nem kell beszarni...

delpi0823 2019.10.26. 19:09:00

@Wizzurah: Tamadojatekunk Allegrivel veszelyesebb volt?te neztel a tavalyi szezonban Juventus meccset mar ne haragudj?Ma kb annyi helyzetunk volt ami tavaly Allegrivel kb 6meccsen jott ossze.......Tavaly emlekszem nem egy olyan felido volt hogy a kapouralovesi mutatonk 0/0 volt........Arrol meg Sarri nem tehet hogy a helyzeteket nem tudjak berugni,ezt a meccset siman nyerhettuk volna 3-4gollal ha berugjuk a helyzeteinket.

Del Butus 2019.10.26. 19:24:27

@rockitbaby: ez nem vedelem, hogy csak azert mesz szembe mindenkivel, mert szimpatizalsz vele. Statisztikak szerint a 3 legrosszabb ertekelessel rendelkezo jatekos kozott van. Nem csak ezen a meccsen, hanem aZ egesz szezonra nezve. Innentol kezdve nincs ertelme sem vedeni , sem valami klasszist belekepzelni a tortenetbe. Es ennek semmi koze ahhoz hogy kezezett vagy nem, az csak balszerencse.

Wizzurah 2019.10.26. 19:24:45

Igen delpi és tartom magam ehhez. Értem én, hogy szeretik itt sokan fikázni Allegri-t, szerintem többet letett az asztalra mint amit Sarri fog valaha is úgy, hogy utóbbi már mióta itt melózik szabad kezet kap a kezdet óta.
Allegri olyan hétszélben tolta, hogy kemény. Szóval igen, tartom magam ahhoz, hogy az Allegris juve jobb volt, bár erről ilyen korán kár párhuzamot vonni.
Kivánom, hogy cáfoljanak rám a fiúk.
Bodnár, értelmetlen dolgokra meg nem reagálnék, nem huszárkodni járok ide, de igen, nekik focizniuk kell, mert ez a munkájuk, de szeretnék valami hasonlóan ötletes példával felhozakodni mint te.
Ha te gyártósoron dolgozol és adott nap azt mondják hogy ma ezt csináld, valószinüleg nem lesz fos az összes termék, hisz magát a munkakört teszed, nem ezt.
Vagy ha te takaritó vagy egy hotelbe, akkor a wc-t jól kitakaritod de az ágyat már nem tudod megcsinálni? Na, a hülye hasonlatok estéje van :D

Andras74 2019.10.26. 19:28:53

@delpi0823: ha 90-ből 5-öt jó helyre ixelnék, akkor nem kéne dolgoznom......

Andras74 2019.10.26. 19:32:06

@Wizzurah: Maxiban már tudtunk bízni. Sarriban (remélem, csak még) nem.
Azt gondolom, a jelenlegi keret sokkal jobban illene az Allegri féle taktikához. Pech, h már nem ő irányít.

Andras74 2019.10.26. 19:34:32

@Mitya10: sajna, már x, és félő, h fordítanak....

JuventusFanatikus 2019.10.26. 19:37:30

Mit ne mondjak, nem csalódtam a kommentekben...

ZecH 2019.10.26. 19:47:50

@JuventusFanatikus: Elobujtak a negativok a szekrenybol :) Bar idealis volt hozza a kornyezet valljuk be. Erre a meccsre nem lehetunk kifejezetten buszkek. Nagyarc nyilatkozatokat is remelem visszaveszik kicsit....

Csak Pjanko serulese ne legyen tartos draga Joistenem!

JuventusFanatikus 2019.10.26. 19:57:16

@ZecH: Eltudom képzelni, hogy mennyire várták már ezt az eredményt, ahogy azt is, hogy az általuk nem kedvelt játékosokat lehessen feleslegesen fikázni. De tudod, hogy mi a kedvencem? A "télen kit kell eladni lista". Egyszerűen imádom az ilyet:D

Juventino86 2019.10.26. 20:03:02

@JuventusFanatikus: Én most úgy reagálnék erre, mint egy olyan szurkoló, aki pozitívumot és negatívumot egyaránt szokott írni. Szerintem itt senki se várja, hogy a csapatunk rossz eredményt érjen el, és lehessen ekézni az általunk kevésbé kedvelt játékosokat. Aki erre várna, az nem is volna szerintem igazi szurkoló. A keret azonban túlságosan nagyra duzzadt, és sajnos van néhány játékos, akiknek nincs helye a csapatban, mert nem elég jók. Szóval nem értem, hogy miért probléma az, ha valaki leírja, hogy kit kellene eladni télen. (Vagy kellett volna már nyáron eladni.) Be kell látnod Neked is, hogy van pár játékos, aki nagyon régóta gyengén teljesít. Vannak pozitívumok is, pl. az, hogy támadunk folyamatosan, sok helyzetet kialakítunk, stb. Vannak jó egyéni teljesítmények is. A jót és a rosszat egyaránt ki lehet fejteni. Szerencsére az okádék Inter is csak döntetlent játszott, tehát maradtunk a tabella élén. Forza Juve! :)

Bodnar Daniel 2019.10.26. 20:32:36

@Juventino86: Rosszul használtam a tegelés intézményét és abban igazad van, hogy nem nekes szólt a teljesen a hsz. Elnézést érte. Annyi negatív kritikát láttam egyszerre, hogy nagyon felhúztam magam rajta, aztán próbáltam valahogy a thread-ben maradni. De mindegy is ez. Személyesen nem feltételeztem semmit a kvalitásaidról és semmi okom nincs rá, hogy a legrosszabbat feltétlezzem. Azt viszont erősen feltételezem, hogy aki konkrétan a klub vezetésben dolgozik annak több kompetenciàja, informàciója, kvaltiàsa és valid elképzelése van nàlunk. Abban viszont igazat adok, hogy lehet értekezni meccsekről, bár az nem tudom, hogy ez a klub valós tàmogatàsàval egyenlő-e. Nem is mennék bele, nincs energiám komolyan most átgondolni.

Viszont görgess vissza, és gondold át, hogy a hszek 90%-ának semmi köze nem volt az intellektuális helyzetkiértékeléshez. Magyarán semmi olyan infó nem volt ami előremutató, akár a szurkolói közösség, akár a csapat számára.

Az, hogy mi miért NEM működik, vagy mi miért NEM szimpatikus szubjektíven, az nem tudom kinek okozott örömet vagy jó érzést, az-az valami olyat amiért az ember közösségbe járna és pozitívan szállna ki belőle .

Lehet ezzel konkrétan megint nem neked reflektáltam, mert mindenkinek szánom, aki nem annyira happy. De a teged alatt fog futni, ha nem gond. :)

Bodnar Daniel 2019.10.26. 20:44:14

@Wizzurah: a hülye hasonlatok hivatala újra nyit.

Szóval akkor ez olyan mint amikor úszómester vagy, de a sós vízbe már nem ugrassz bele?

ez csak kiegészítés, nem kekeckedés. :D

Juventino86 2019.10.26. 20:44:25

@Bodnar Daniel: Semmi gond, a mondandód lényegét értettem. Teljesen jogos, hogy azok rendelkeznek a megfelelő tudással és információval, akik a klubot vezetik. Hozzájuk képest itt senki sem kompetens, ezzel kár is lenne vitatkozni. Fura, hogy én ilyen beszélgetésbe keveredek, mert én nagyon ritkán bírálom a vezetőséget. Nálam csak és kizárólag a De Ligt-féle üzlet csapta ki a biztosítékot. Ezt már többször is kifejtettem. És még abban is igazat adok, hogy nekünk a legfontosabb feladatunk a szurkolás és a csapat feltétlen szeretete, és ez szerintem itt szinte mindenkinél meg is van. Csak amikor jönnek a komoly egyéni hibák több meccsen sorozatban, akkor a szurkolók hajlamosak pár játékost megtalálni, de akik kritikát kaptak ma itt a mi kis közösségünkben, azok szerintem jogosan kapták. Mondom, voltak jó egyéni teljesítmények is. Korábban én is küzdöttem a negatív hangulat ellen, már nem teszem, mert végül is nem ez a dolgom. Szerintem is nagyon sok a negatív komment. Néha engem is zavarnak, de ma szerintem pont egy olyan meccs volt, amire joggal jöttek negatív kommentek. A gond szerintem akkor van, ha valaki csak és kizárólag negatívan ír, de szerencsére ez azért ritka. És valóban nem intellektuálisan zajlott a kiértékelés, mondom, néha engem is zavar, de meccs hevében előfordul. Szerintem a nem működő dolgokra való negatív reflektálás itt senkinek sem okoz jó érzést önmagában. Legalábbis remélem. :D

rockitbaby 2019.10.26. 21:13:47

@Del Butus: Senkivel nem mentem szembe, te akarod belemagyarázni. Én kellemesen, egymás gondolatait kiegészítve társalgok. De, mint ahogy írtam, ha nem tudsz, vagy nem akarsz normálisan, érvekkel beszélgetni, inkább ne írj.

ZecH 2019.10.26. 21:37:04

@JuventusFanatikus: Igen, ez igy van. Minden osszel es tavasszal elkeszul a halallista :) Iden is lesz rajta nev boven. Igaz most annyi realitasa van, hogy sokan vagyunk. 1-2 embernek "kotelezo" mennie...

Del Butus 2019.10.26. 21:41:14

@rockitbaby: de hat nem irtal meg semmit :) most is a sertodott kisgyereket jatszod, mikor statisztikak bizonyitjak, hogy de ligt a csapat egyik kutyautoje. Sajnos igen elofordul, hogy valakinek sertodes az elso reakcio mikor ketsegbeeseseben nem tud ertelmesen megnyilvanulni egy vitaban. Sot semmi ervet felhozni, csak a masikat tamadni rendszerint. En elfogadom hogy kesz erveket es a statisztikat mar meg sem probalod megmagyarazni nincs is ertelme, de ugy felesleges vitaznid, ha se meccseket nem nezel se masok kommentjeit nem olvasod. De mindenki hulye akinek mas velemenye van szerinted.

del pipi 2019.10.26. 22:14:29

Első sodronyból ahogy Grinta mondaná az volt a tervem hogy megcímzek minden kedves igazi Juventus rajongót és elküldök mindenkit a Picsába , mert hát már el is vesztettük a bajnokságot meg majd hátulról nézzük az Intert de basszus milyen furcsa, Conte csapata sem olyan tökéletes. Na ezért nem kell bekulázni előre. Ja, tényleg szar meccsünk volt ma és nem keresek egy hibást sem. Na úgyhogy elmentek mind a picsába! @Bodnar Daniel: kööössszzz!@JuventusFanatikus: köööössszzzz! Mondtam amint jön egy szar meccs akkor jönnek a szarfejek! FORZAAAAA JUVEEEEEEE!

ZecH 2019.10.26. 22:52:40

@del pipi: Nem is az, mert megfogalmazhat az ember kritikakat. Total elfogadhato egy szurkolotol hogy tobbet var a csapattol (ez esetben meg rohadtul indokolt is)... de...

De az nincs rendjen, ha mindjart mindenki hulye, mindenki szar, le kene cserelni a fel csapatot minimum. Sarri hulye a focihoz, Allegri alatt jobb volt vagy az se volt jo ez se jo. Agnelli szar, Paratici szar. Az Allianz Arena kicsi, es kurva fos ize van a hamburgernek az aluljaroban. Vagyis semmi sem jo.

Ezzel az attituddel jomagam sem tudok azonosulni...

JuventusFanatikus 2019.10.26. 23:51:08

@ZecH: Hatalmas +1
@Juventino86: Mostmár sikerült lenyugodnom, fizikálisan és lelkileg is kemény napot tudhatok a hátam mögött, a meccset is felvételtől láttam, úgyhogy még mindig van ideg bennem bőven, de most talán képes leszek úgy kommunikálni, hogy ne essek túlzásba és ne sértsek meg senkit, de a lényeget elmondjam.
Na, akkor. Sajnos nem vagyok abban biztos, hogy itt mindenki tiszta szívből szereti a Juventust, legalábbis érdekes, hogy egyes emberkék akkor kerülnek elő, mikor negatívat lehet írni a csapatról, és semmikor máskor.
Téged nem ez a rész érint, mert a csapattal kapcsolatban optimista vagy, azokat a dolgokat hasonlóan látjuk, de a játékosokkal kapcsolatban teljesen más nézetet képviselünk. Először az, hogy minden egyes meccsre vonatkozó cikk alatt ugyanazt mantrázod, szinte teljesítménytől függetlenül. Gondolok itt a Bernardeschi, de Ligt, Bentancur trióra. A holland hibázott állítólag valamit (én nem igazán emlékszem ilyenre), gólt kaptunk belőle? Nem. Akkor miről beszélünk? Egy védő életében nagyon ritka az, mikor teljesen hibátlanul hozol le egy meccset. Én is emlegethetném, hogy Bonuccit el kell adni, nem jó, mert tavaly nyolc gólban benne volt, idén is hibázgat, csak ritkán lesz belőle találat. Ezt persze senki nem említi. Ahogy azt se, hogy Danilo mi a fenét csinált egész meccsen, és miért nincs Juve-mezben egyetlen pontos beadása sem. Vagy Emre Can mire gondolt, mikor visszapassznál kirúgta szögletre, ilyet Juve-mezben még nem láttam egy játékostól sem, vagy mikor Dybala kihagyta azt az egy-az-egyet, mint a szart? Ezekről is lehetne szépeket írni, és kiemelni minden kommentben, de én sem teszem, csak egyszer-egyszer megemlítem, de nem írom a kontójukra. Lehet mindenkiről hibákat kiemelni, gyenge teljesítményekről beszélni, de érdekes, hogy olyan emberek kerülnek elő mindig, akik neked úgy tűnik, hogy nem szimpatikusak. Bentancur nem, hogy rossz volt, a meccs embere címre lenne esélyes, elég megnézni a hőtérképet, a három szerelést, a három kulcspasszt, a nyolc megnyert párharcot, és csak pár dolgot említettem, de a pályán is látszódott, hogy remek, a statok ezt alátámasztják. Nyilván Bernardeschit is megemlítem, aki mindennek le van hordva, ma tényleg valamivel gyengébb volt, mint múlthéten, csak három kulcspasszt osztott ki most, a csapatban ettől többet senki nem osztott ki ezen a meccsen.
A másik dolog az eladási lista, ez ami szintén zavarni szokott. Ennek semmi realitásalapja nincs, még kezdő Juventino koromban készítettem ilyeneket, de Ti erre lehet jobban emlékeztek. Ki nem állom az ilyen "párszor gyengén játszik, adjuk el" történeteket. Szerencsére a sportigazgatók ennél komolyabb dolgokat vesznek figyelembe, minthogy egy játékos rossz szériába került. Ajánlom figyelmedbe, hogy számold össze, hogy hány 28 évtől fiatalabb játékos van a keretben, és ezekből mennyivel vagy kritikus és adnád el. Megkockáztatom, hogy Demiralon kívül senki nem maradna.
Na, eléggé hosszúra sikerült, de legalább kiírtam magamból, ha más haszna nem is volt.:D

babo0410 2019.10.27. 01:50:09

@Mitya10: Neked ez felüdülés? Olyan gyenge a játék, hogy nem igaz. Egy Lecce ellen nem tudunk gólt szerezni a nagy támadófoci játszató Sarrival. Ezt a meccset csak most tudtam megnézni, de ez rosszabb volt, mint Allegri alatt bármikor. Nem akarok még pálcát törni Sarri felett, de ez eddig nem győz meg, sőt! Azért novemberhez közeledve úgy, hogy Sarri a nyár elején érkezett, majdnem fél éve volt a csapattal, nem tudta átadni az elképzeléseit. Mennyi idő kell még neki? Kezdenek a félelmeim egyre csak igazolódni. Már a Lokomotiv ellen is szenvedtünk, és csak a végén sikerült nyerni, mikor már elfáradtak a moszkvaiak.
Most is volt 16 kapura lövésünk, és így is csak egy büntetővel tudtunk pontot menteni? Ez kész röhej. És egyre többször érzem azt, hogy nyerünk, de ez kevés. Egyelőre az a várt megújulás, a látványos támadófoci még nagyon messze van. Nekem ez nem tetszik.
Míg Allegri alatt fél gőzzel játszottunk, de az ember tudta, hogy nincs gond, Allegri megoldja, addig most ezt nem érzem. Pláne, hogy Sarri nem tud belenyúlni a taktikába, ha netán a meccs közben valamin változtatni kellene. Sajnálom, ennél többet vártam.
És nekem az se lenne baj, ha fél gőzzel nyernénk a meccseinket, csak érezném azt, hogy úgy is nyerünk. De nem sajnos. Végig az az érzésem van meccs közben, hogy ha plusz 5 félidőt kapunk még, akkor se tudunk betalálni.

rockitbaby 2019.10.27. 06:15:01

@Del Butus: Mégegyszer leírom, ha nem élőben, felvételről minden meccsünket láttam. Próbáld meg értelmezni, amit írtam, akkor nem próbálnád eladni, hogy nem is nézek meccset.

Egy játékos mérkőzésre adott össz értékelése - pl de Ligt esetében a kezezések miatt -, szubjektíven van akár lerontva is. De ha a 6,4-es átlag mögé néznél, látnád, hogy védőként a védekezési statisztikái kifejezetten rendben vannak. Én erre hívtam fel a figyelmet. Nem a tiéd, mert nem veled beszélgettem.

De akkor ha már érvek hiányát emlegeted, te is folyamatosan ugyanazokat mondogatod, semmi varia, változatosság. Nem láttad a meccset, szembemész mindenkivel, leghitványabb. De annyi érvet tudsz felhozni, hogy az összesített értékelése közepesnél éppen jobb. Mélyebben nem nézed meg.

del pipi 2019.10.27. 08:26:46

@ZecH: Láttam hogy a meccs után te is kiakadtál, én a meccs közben. És azért nem volt jó mert tegnap közel négy év után megint nagypályán játszottam és kellet volna a dopping a Juvétól, de úgy indultam el hogy a fiamnak elmagyaráztam hogy vannak olyan meccsek amikor nem nyerhet a Juve. Majd szerdán megint.@Juvegaspy: Minek drukkolnak ezek a Juvénak!@JuventusFanatikus: Hát tényleg! Jól leírtad, itt néhányan csak akkor jönnek ha rossz meccset játszunk és lehet a csapatot kritizálni, meg a játékosokat. Én is megtehettem volna de nem tettem. De amitől felforr az agyvizem amikor meg van szakértve hogy az Allegrinél bezzeg jaaaajjj...meg az Allegrivel húúúúúú meg hát az Allegri aaaahhhh! Tiszta pitiánernek tartom hogy jött egy rossz meccs és akkor már vége mindennek, bazzeg ezek az igen nagy Juve Fanok erre gyúrnak amikor jön a nagy lehetőség akkor hámánkodhassanak ! Na Apu ez kezd egyre kínosabbá válni! @babo0410: Most már egy kicsit sok a szakértelmedből! Már mondtam az írásaidból azt látom hogy 5 percet sem töltöttél a nicoflexes öltözői légkörben , hogy is érthetnéd meg mi történik a futballpályán. Bocs de már elegem van a szakértelmedből! @rockitbaby: Ő a legnagyobb kedvencem akivel most vitázol, ő tényleg jelen van mindig a fórumon és kommentel, nem csak akkor jön amikor valamit, valakit kritizálnia kell. De neki alanyi jogon igaza is van, hiszen ő már akkor is Juve meccsre járt a nagyapjával amikor a Buffon még Parma-ban tipp-mixezett .

giorgio007 2019.10.27. 08:56:52

Annak ellenéfe, h igazi balf@szok votlunk egyész meccsen, DeLigt kezezése az új szabályok értelmében nem büntető. A legérthetetlenebb számomra mégis a Lecce játékosok eksztatkius öröme a meccs végén. Mintha életük teljesitményét nyújtották volna. Baszomnagy mákkal berántottak egy pontot ellenenünk, aztán majd sorra kapnak ki a nevenincs csapatoktól, végül valszeg kiesnek. Igazi hősök.

babo0410 2019.10.27. 09:28:16

@del pipi: Ahhoz nem kell futballistának lenni, hogy lássak, és értsek kicsit hozzá. De nem tudom mi a bajod az írásommal. Azt ne mond, hogy te már látod a nagy "sarriballt". Nekem ez eddig kevés, és az utóbbi 3 meccsünk igen gyengére sikeredett. Egyelőre Sarri nekem nem jobb semmivel az elődjénél.

del pipi 2019.10.27. 10:03:25

@babo0410: Nem az a baj! Az a baj hogy kicsit sem értesz hozzá, és most már szarfej leszek az összes Juve kritikussal mert mi az hogy már lassan november és még mindig elsők vagyunk mindenhol?! Miért nem kerestek más csapatot? Ezért kár idejönni szarfejkedni és tolni a nagy pesszimista lószart! A helyzet így áll!

Juventino86 2019.10.27. 13:07:11

@JuventusFanatikus: Nézd, azért találom meg többször is De Ligt és Bernardeschi játékát, mert huzamosabb ideje gyengén teljesítenek. Ugyanúgy meg szoktam említeni a jó teljesítményeket is, pl. Cuadrado vagy Alex Sandro játékát.

Gyakran hivatkozol a statokra, de sajnos azok félrevezetőek tudnak lenni. Főleg De Ligt esetében. Hiába van több jó szerelése, ha kb. minden második meccsen hibázik egy olyat, amiből gólt kapunk. I A tegnapi 11-est mondjuk nem varrnám a nyakába, az egy peches szituáció volt. De a meccs elején egyszerűen odafejelte az ellenfélnek. Hatalmas mázli, hogy a lövés középre érkezett, és nem kaptunk belőle gólt. Valóban, Bonucci is szokott hibázni, pl. a héten a Lokomotiv ellen, de ő nem volt annyira irreálisan túlárazva, mint De Ligt, és azért kevésbé bizonytalan az ő játéka.

Sajnos a keret is túl nagyra nőtt, így teljesen természetes, hogy bizonyos játékosoknak majd távozni kell. Ezt a vezetőség is kommunikálta már. És szerintem teljesen legitim dolog, ha leírom, hogy pl. Bernára és Emre Can-ra semmi szükség a továbbiakban. Bentancur határeset, neki talán még jár lehetőség, de az áhított BL-serleghez ő sem fog közelebb vinni minket.

Ennek ellenére én optimista vagyok a szezont illetően. Támadunk, jönnek a helyzetek, a jövőben be kell lőni őket. Forza Juve!

NagyonJuve 2019.10.27. 13:55:49

@Juventino86: Szerintem nem mindig azzal van a gond ha valaki mindig negatív kommentet ír. Az legyen az ő baja. Nekem inkább az olyan nem tetszik aki egyik meccsen az egekbe méltatja a csapatot a másikon meg a fél csapatot eladja. Ilyenek írkálnak okosat.

JuventusFanatikus 2019.10.27. 13:59:24

@Juventino86: Igazából erre nem igazán tudok érdemben válaszolni, mert ezt minimum egyszer már leírtad fentebb. Először is rengeteg "szerintem" hiányzik a szövegből, mert alátámasztani eddig semmivel sem sikerült, hogy gyengén játszanak. Ezért hivatkozom a statokra, mert azok a legkézenfekvőbb alátámasztások. De Ligtet nem említettem meg statisztikailag, de azért kíváncsi vagyok, hogy melyikek azok a meccsek, mikor csak az Ő hibájából kaptunk gólokat. Véletlen egy tizenhatoson kívül álló ember elé fejelte szorult helyzetben, ilyen hibát vétenek mások is, nem lett belőle gól, nincs miről beszélni.
Emre Can távozására valós esély van, és nem a teljesítménye miatt. Addig Bernardeschi maradásában biztos vagyok. Miért is távozna? Az edzője bízik benne, olyat tud hozzátenni a csapathoz, amit más támadó nem tud, ha padra kerül nem nyavalyog, több helyen bevethető, és SZERINTEM (és a statisztikák szerint is...) nem játszik rosszul, immáron, hogy formába került. Arról nem is beszélve, hogy nem maradna csak egyetlen egy sérülékeny szélsőnk, emellett van egy szintén sérülékeny trequartistánk, és ennyi. Nyílván Bernardeschit el kell adni...

NagyonJuve 2019.10.27. 14:15:02

@babo0410: Mondjuk a 70 % körüli labdabirtoklás sarrinak köszönhető. Tisztán látszik hogy igen is kell még idő. Játékosok nem értik meg egymást. Több olyan labda átlépés van amire a társ nem indul el vagy kényszerítők. Ez mind a meg nem értés. Azért úgy elég nehéz jàtszani ha az ellenfél 11 kátékosa a saját kapuja 30m távolságában van betömörülve.

Juventino86 2019.10.27. 14:19:07

@JuventusFanatikus: Oké, akkor alátámasztom, ha szeretnéd. Hogy miért gyenge Bernardeschi? Akkor sorolom. Lassú. Egylábas. Ez látszott a tegnapi meccsen is, és volt egy kísértetiesen hasonló szitu az oroszok ellen. Az ötösről nem merte jobbal ellőni, tehát forgolódott össze-vissza, oda is lett a helyzet. A másik nagy gondja az, hogy állandóan lő, amikor passzolni kellene. A Loko elleni meccsen 16-ról blokkba lőtt, simán le kellett volna tennie Matuidinek. Nem tette. Tegnap ugyanezt eljátszotta az első félidőben. A srác rossz döntéseket hoz fontos helyzetekben.

És akkor valamit tisztába kell még tennünk. A futball nem kizárólag a statisztikákból áll. Az különbözteti meg a klasszis játékost az átlagostól, hogy a klasszis játékos jól dönt a fontos helyzetekben. Bernardeschinél ez nincs meg sajnos. Példákkal is alátámasztottam. Lehet folyamatosan a statisztikák mögé bújni, de a szomorú valóság az, hogy Berna folyamatosan rossz döntéseket hoz, és ezért ő nem kiemelkedő játékos. Ezek objektív tények, Neked is be kell látnod.

Juventino86 2019.10.27. 14:20:21

@Juventino86: Azt is írtad, hogy az edzője bízik Bernardeschiben. Ne vicceljünk már... A Loko ellen a padra tette. A kezdő közelébe nem került volna, ha Ramsey vagy Costa egészséges.

JuventusFanatikus 2019.10.27. 14:43:38

@Juventino86: A lassúságra nem térek ki, mert annyit nem ér az egész, mert engem ugyan meg nem tudsz győzni, hogy egy lassú játékos. Csak egy kérdés. Ha Bernardeschi lassú, akkor Ramsey micsoda? Nyílván Sarri is hülye, hogy a gyorsaságát emeli ki...
A mostani példád az egylábasságra teljesen rossz. Azért vette át, hogy ne CR-hez hasonlóan kilője a stadionból a labdát. Az átvétel nem sikerült, ezért volt bukta a helyzet. Ha fölé lőtte volna, akkor azért szidnánk, most azért, hogy lekezelte. Egyébként azt nem vitatom, hogy eléggé egylábas játékos.
Tudom mind a két szituációt, attól függetlenül az szerintem nem feltétlen igaz, hogy mindig rossz döntéseket hoz. Ezen a meccsen két olyan forintos labdát osztott ki, aminek szeme volt, csak be kellett lőni. Nyílván ezeket teljesen el kell hallgatni.
Attól, hogy Te ezt írod, attól még nem feltétlenül válik objektívvé, hiába szereted hangoztatni. Ezért várnám a mondatokba a "szerintem" szócskát.
Múlt hétvégén játszott, ezért is nem kezdett kedden. Sarri sem véletlenül szokta dicsérni a nyilatkozataiban.
Na, ezek már inkább voltak alátámasztások, mint az, hogy "adjuk el, mert szar".

Juventino86 2019.10.27. 15:04:52

@JuventusFanatikus: Az, hogy Sarri mit nyilatkozik a sajtónak, az teljesen irreleváns. Világos, hogy nem fogja szidni a játékosát az újságírók előtt. Hogy aztán az öltözőben mi hangzik el, az megint egy másik dolog. Arról egyikünk sem tudhat semmit. Azt írtad, hogy az átvétel nem sikerült, ezért bukta a helyzetet. És ez szerinted jó? Ezzel nem védted meg őt. :) Ramsey sem gyors, viszont sokkal jobb a passzjátéka. Alkalmasabb a trequartista szerepkörre, mint Berna. Berna eredetileg szélső ugye, viszont ahhoz nem elég gyors. Akármit gondolsz, ez az igazság. Mondok gyors szélsőket: Costa, Neres, Ziyech, Moura, Salah. Ők a mérce gyorsaságban. Szerencsére közülük az egyik nálunk játszik, reméljük, hogy hamar fel fog épülni.

Téged a hozzászólásaid alapján intelligens, futballhoz értő embernek tartottalak, és tartalak most is. Éppen ezért nem értem, hogy miért nem látod a fától az erdőt. Mert ez a szitu tükörsima, nem igényli az általad várt "szerintem" szócskát. Bernardeschi nem elég jó. A sok sérülés miatt került a kezdőbe, és eddig sajnos nem bizonyított. Pár hete még maga is lenyilatkozta, hogy nincs formában. De nincs harag, nem kötelező egy véleményen lennünk. :) Amit írok, az nem személyes, egyszerűen csak más a véleményünk az adott játékosról. :)

JuventusFanatikus 2019.10.27. 15:52:19

@Juventino86: Nem is arról van szó, hogy a kérdésekre válaszolgatva dicséri meg, hanem többször is kitért Bernardeschi hasznosságára.
Nem is akartam megvédeni, azt a helyzetet eltolta. Csak arra akartam rávilágítani, hogy az nem az egylábassága miatt történt, attól még hibás marad.
Ramsey nemhogy nem gyors, hanem lassabb, mint Fede. Most a trequartista szerepkörre akartam reflektálni, mert abban a szerepben játszik, a walesitől gyorsabb, úgyhogy ilyen esetben teljesen felesleges mindig megemlíteni, hogy szerinted lassú, vagy akkor írd oda Ramsey neve mellé is. Ha szélsőképp lép pályára, az más tészta, mert lassabb Douglas Costától, vagy Cuadradótól. Nem egymáshoz kell viszonyítani, hanem a poszthoz. Berna trequartistának gyors, szélsőként pedig elég gyors. Ennyi erővel szép nő a világon csak a Jennifer Aniston, a Sandra Bullock, a Palvin Barbi, meg a Selena Gomez lenne, mert a többi nő mind "csúnyább", mint Ők. Egyébként Bernát én sem trequartistaként játszatnám, mert nem ott tudja kamatoztatni a tudását, de azt a feladatot is el tudja végezni jól.
Az a Berna nyilatkozat nem pár hete volt, hanem volt már egy hónapja is, azóta rengeteget fejlődött a játéka, és kezd formába lendülni, szinte meccsről-meccsre jobb. Egyáltalán nem vagy türelemmel a játékosok felé, és hatalmas elvárásaid vannak feléjük. Nem gépek, emberek Ők is. Ez nem a FIFA, hogy átrakod bármely posztra, és játszik ugyanúgy, formaingadozás nélkül, de ezt tudod Te is. Apropó, várom azokat a meccseket, mikor de Ligt miatt kaptunk gólt:)
Ha ez tükörsima lenne, akkor most nem tudnánk érdemben vitázni. Harag semmiképp nincs, az se baj, ha nem értesz egyet, csak az adott játékosokról való megnyilvánulás, és annak a sűrűsége zavart, és fog is:P

Juventino86 2019.10.27. 16:12:43

@JuventusFanatikus: Ha már kérdezted, De Ligt miatt a következő meccseken kaptunk gólt: A Napoli ellen, az Inter ellen, illetve az Atletico ellen. (Utóbbi esetben nem emlékszem, hogy pontosan melyik gól előtt mozdult ki túl hamar a beadásnál, ami miatt elzárták őt a játéktól.) Szóval itt már kapásból hármat fel is soroltam.

Nem hiszem, hogy túl szigorú lennék De Ligt és Bernardeschi felé. Nem látom át azt sem, hogy miért fejlődött volna a játéka. Ha az fejlődés, hogy valaki nem tud belőni egy üres kapus helyzetet, akkor már értelek. :D :D Ha 4-3-1-2-t játszunk, akkor Ramsey - bár lassabb - jobban játszik Berna posztján. Szélsőként meg Douglas Costa, de még Cuadrado is jobbak. Ezért gondolom azt, hogy Berna maximum a cserepadra férhet oda, ha nincs sérüléshullám. De jobb lenne pénzt látni belőle. Ha jól számolom, ez már a harmadik idénye nálunk, és eddig nem igazán alkotott maradandót. Volt néhány jó meccse, ez igaz, de SZERINTEM (Látod? :) ő nem elég minőségi.

2019.10.27. 17:23:58

Lassan látszik azért h nettó hülyeség lett volna a nyáron meglépni a Dybala-Lukaku cserét. Nem azért, mert Dybala akkora sztár lenne továbbra is, hanem jelenlegi támadóinkat nézve, nagyobb szükség van rá szimplán.
Higanyt kb az tartja kezdőben h Mandzukic helyzete az ami és nincs vetélytársa. Bernardeschi lassan cserének is vicc, azt a temérdek balfaszkodást, amit egy Lecce ellen bemutatott, üres kaput ne is említsem...

JuventusFanatikus 2019.10.27. 19:00:42

@Juventino86: Látom, vicces kedvedben vagy, nagyon helyes!:D
Azért három meccs, amiből csak egyetlen egyen vétett igazán komoly hibát, abból nem következtetnék arra, hogy akkora kerékkötő lenne.
Normál esetben én sem számítanák egyértelműen kezdőként Bernardeschivel trequartista szerepkörben, mert Ramsey itt kétségtelenül jobb. Inkább az ellenfélhez igazítanám, hogy melyik kezdjen, meg ugye, hogy melyik egészséges...
Ha nem látod a fejlődést, az eléggé probléma. Sokkal másképp, és jobban játszott például a Bologna, vagy a Lecce ellen, mint például az Inter ellen.
Én áttudom érezni az üreskapu kihagyását, én minden egyes meccsen kihagyok egy üres kaput:D Már a társak is inkább röhögnek inkább, mint bosszankodnak, annyira menetrendszerűvé vált már:D Ha nincs kihagyott üres kapu, akkor nem is megy nekem jól a játék. De nem is vagyok támadó, úgyhogy ez nem is csoda, hogy nem tartozik az erősségeim közé:D
Helyes, látom nem hiába írogattam:D

Juventino86 2019.10.27. 19:38:21

@JuventusFanatikus: :D :D :D Figyelj, akkor egyezzünk ki abban, hogy valamit fejlődött Berna, de még mindig elég soványka ez a teljesítmény! :D Áh neeeeem amúgy. :( Sajnos gyenge, nem fejlődik, ebben nem tudok engedni. :D
De Ligt eddig kb 10 meccsből 3 meccsen ejtett komoly hibát, amiből gól is lett. Nem beszélve a többiről, amiből szerencsére nem kaptunk gólt. Remélem, hogy formába lendül, mert ez a csapat érdeke.

del pipi 2019.10.27. 19:54:08

@JuventusFanatikus: Fordítsd rá az üres kapura a belsőd és meglátod mi lesz. De fordítsd rá!!!!!

ZecH 2019.10.27. 20:12:37

@JuventusFanatikus: Draga kenyer... A kozetetek meno beszelgetes elolvasasa is epp eleg kimerito volt a Berna temaban, gyakorlatilag mindent tudunk objektiv es szubjektiv oldalrol. Ugyanakkor elolvasva titeket szamomra szin vilagos hogy semmi mas kulonbseg nem volt kettotok kozott mint az, hogy az elvaras egy adott jatekos fele realis e vagy irrealis. A Juventus nem a vilagvalogatott. Nyilvan minden posztra lehet mondani legalabb 1 minimum hasonlo kvalitasu jatekost. Kar ennyire belemenni, mert atmegyunk tenyleg FIFAba...

SZERINTEM, mivel nem vagyok szakerto Berna alapvetoen szelsokent a posztjan kiemelkedo jatekos. Nala is jatszik sajnos a psziches rendezetlenseg es a rossz forma amellett hogy uj posztot is "tanul". Kar irrealis elvarasokat tamasztani fele. Idot kell adni neki. Ha Dybala masfel ev ertekelhetetlen teljesitmeny utan megkapta a turelmet, kapja meg o is. SZERINTEM

De persze nem akartam beleokoskodni, csak elmondtam a velemenyem ;)

Juventino86 2019.10.27. 20:17:40

@ZecH: Amúgy szerintem Dybala is irreálisan sok türelmi időt kapott. Én nyáron simán eladtam volna, bár ezzel a blogon sokan mások is így voltak. Hatalmas szerencse, hogy mostanság egész jól játszik. Reméljük, hogy tartósan megmarad nála a jó forma.

JuventusFanatikus 2019.10.27. 20:24:20

@ZecH: Olcsó kenyér.... Örülök, hogy beleszóltál, mert úgy érzem nekem adtál igazat, úgyhogy ezt megteheted sűrűbben:D

Juventino86 2019.10.27. 20:25:00

@ZecH: Az a helyzet, hogy a Juve nem az a csapat, ahol 1-1,5 év rendelkezésre áll a bizonyításra és a fejlődésre. Több olyan játékost is tudnék említeni, aki rövid idővel a megérkezése után már jól játszott: Tevez, Alex Sandro, Pirlo, Vidal, Evra.... Ők nagyon gyorsan belejöttek, hozták, amit kell.

Ennek ellenére azt gondolom, hogy egyelőre nem állunk rosszul. Nem rossz az irány, csak a helyzeteket ki kell jobban használni. Vezetjük a ligát, a BL-csoportot is, szóval aggodalomra nincs ok. :)

JuventusFanatikus 2019.10.27. 20:35:02

@del pipi: Azt ne mondd, hogy lábbal kell, mert akkor felhagyok ezzel a sportággal:D:P Komolyan szólva, nekem az se segítene. Az a bajom, hogy én akkor már fintázok. Sarokkal, fejet elfordítva, minden hülyeséget csinálok, bepasszolni a kapuba egyébként is b*zis:D De mikor a kapussal szembe vagyok akkor is, csak a lába közé, máshogy nem érdekes:D Mondjuk olyan sok mindenre nem lenne okom flegmáskodni, mert van mikor belső sarokkal találom el a keményen beadott labdát, aztán csakugyan elkerüli a kaput a labda:D Nekem a rombolás, a passzolás és a nagy gólok valók, mert nincs higgadságom, sem technikám a befejezésekhez:D

JuventusFanatikus 2019.10.27. 20:40:25

@Juventino86: Szerintem ezzel csak Te vagy így, hogy nincs idő a bizonyításra, mert már két meccs elég, hogy kipenderíts valakit:P Ha türelmetlenek lennének a vezetők a játékosokkal, akkor már biztos, hogy a fél keret ki lenne cserélve. Egy olyan együttesről beszélünk, ahol már Rugani négy évet kapott a bizonyításra, és még mindig itt van annak ellenére, hogy keveset mutatott. Ez nem az a klub, még mindig nem a Real Madrid vagyunk.

Rikoo 2019.10.27. 20:41:31

@Juventino86: És azzal mit érünk el, ha folyamatosan adjuk-vesszük a játékosokat?
Ennyi erővel el lehetett volna adni Buffont amikor depressziós volt és gyenge formában védett. Vagy gyakorlatilag bárkit, Del Pierot is.

Juventino86 2019.10.27. 20:46:36

@Rikoo: Ki mondta, hogy folyamatosan? :) Eltelt már a megvásárlásuk óta elég idő, nem lenne olyan éles a váltás.

@JuventusFanatikus: Két meccs elég? Most az a taktikád, hogy olyan dolgokat adsz a számba, amit sosem mondtam? :) Bernardeschi a harmadik szezonját kezdte nálunk, nem két meccs alapján mondom, amit mondok. Az a tény, hogy Rugani itt van még, szintén érthetetlen.

ZecH 2019.10.27. 21:05:04

@Juventino86: Alex Sandro 1 szezont hozott vilagklasszis szinten, aztan 2ben elfelejtett futballozni, de megkapta a turelmet o is. Jomagam is sokat szidtam akkoriban bevallom, most megint kezd belejonni... Furcsa dolgok ezek az ingadozasok de ezzel nem tudsz mit kezdeni... ez volt van es lesz. Fugg 1000 dologtol. Edzotol, taktikatol, csapattarsaktol, formatol, meg a kiba szerelmi eletetol is. Ezert nehez objektiven kezelni ezeket a dolgokat.... de most mar tenyleg nem fokozom tovabb mert parttalan. Nem mondom hogy nem ertem amit mondasz, csak annyit mondok hogy tul sokat varsz el. Olyan mint az ember a sajat gyerekevel szemben. Az kell legyen a legszebb a legokosabb a legsikeresebb, pedig jo esellyel nem az :) Tehat fogadjuk el hogy ok is emberek es koncentraljunk arra hogy egyelore tok jol allunk minden tekintetben... kiveve serultek :(

Rikoo 2019.10.27. 21:06:10

@Juventino86: Igen és bizonyították is azóta, hogy Juventus szintű játékosok. Az már egy más kérdés, hogy most is miért van a keret fele formán kívül, nem csak tavaly.

JuventusFanatikus 2019.10.27. 21:07:06

@Juventino86: Nem kell mindent komolyan venni:D Csak arra utalgatok, hogy pár meccs alapján már komoly következtetéseket vonsz le. A "másik szájába szavat adni" taktika nem tartozik a vita-repertoáromba:D

JuventusFanatikus 2019.10.27. 21:09:58

@ZecH: Köszi, legalább nem nekem kellett ezt a begépelnem, egyetértek. Nekem is ez jutott eszembe, hogy @Juventino86: Kollégának az életben is ennyire nagyok az elvárásai, és kevés türelemmel van mások felé?:)

Juventino86 2019.10.27. 21:16:58

@JuventusFanatikus: :D A privát életben a munkám abból áll, hogy elvárásokat támasztok mások felé. Simán elképzelhető, hogy ez átragad rám, ha a futballról van szó. :D De ismét el kell mondanom, hogy Berna esetében nem néhány meccs alapján vontam le a következtetést. Nem reagáltál arra, amikor felsoroltam több játékost is, akik röviddel a megérkezésük után már jó teljesítményt nyújtottak. Pedig érdekelne, hogy erről mit gondolsz. :)

@ZecH: Igen, a sérüléshullám valóban aggasztó. :( Costa és Ramsey nagyon kellenének, reméljük, hogy szerdán már játszhatnak, mert a hírek szerint Pjanic legalább egy hétre kidőlt. :( Világos, több dologtól függ a forma, ami ingadozhat is. Szerencsére ebben a szezonban több játékos is megtalálta a formáját, ezért is állunk jól.

@Rikoo: Rugani pl. bizonyította, hogy Juve-szint? Biztos vagy ebben? :)

ZecH 2019.10.27. 21:17:13

@JuventusFanatikus: Ohh nincs o ebben egyedul. Van errefele boven olyan aki hasonloan gondolkodik vagy meg elesebben kritizal. Ugy gondolom, hogy alapvetoen o is erzi hogy igazunk van abban, hogy irrealis hibatlansagot elvarni 11 poszton minden meccsen. Persze a maximalizmus egy jo tulajonsag, ha az ember onmagaval szemben torekszik ra, nem masokat akar rakenyszeriteni ;)

Juventino86 2019.10.27. 21:21:40

@ZecH: Egy szóval sem írtam, hogy mind a 11 embertől hibátlan játékot várok el minden meccsen. Ne írj olyat, amit én nem állítottam! És amúgy is, a csapat döntő részének a játékával elégedett vagyok. Berna és De Ligt az a két ember, akikkel nem vagyok elégedett. Szóval csak óvatosan a csúsztatással! :)

ZecH 2019.10.27. 21:24:53

@Juventino86: Na latod megtalaltuk a temat. Errol minden bizonnyal konszenzus van a blogon. A serulesek kifejezetetten aggasztoak, foleg ugy hogy egy alap mag folyamat elerhetetlen. Ramsey azon a par meccsen (talan 3 volt hosszabb rovidebb ideig) jol szallt be sokat vartam tole, erre kidolt es semmi hir hogy mikor ter vissza. Costa is jol indult iden nagyon, szinte az elso par forduloban o huzott minket es leserult. Akkor meg arrol volt szo hogy talan az inter ellen mar visszater... Azota tobb mint 3 het telt el es meg mindig nem tudni mikor lep ujra palyara. Chiellorol meg ne is beszeljunk. Es ez most "csak" 3 olyan jatekos aki valszeg ha egeszseges fix kezdo. Nem tudom mit lehetne kezdeni ezzel a helyzettel, de ha ezt a korulmenyt is vizsgaljuk akkor talan meh inkabb ertheto miert er olyan sokat az hogy ennek ellenere is jol kezdtuk az evet es jol allunk minden tekintetben, nem igaz?

ZecH 2019.10.27. 21:27:43

@Juventino86: Nem hasznaltam idezo jelet :)... Az igazsag az hogy altalanossagban akartam mondani, igaz balszerencsesen fogalmaztam, mert utaltam rad a szovegben. A lenyeget amugy ertetted... es a lenyeg a lenyeg :D

Juventino86 2019.10.27. 21:43:16

@ZecH: Chiellini, Costa, Ramsey... hatalmas gond, hogy ők nincsenek. Bár a felállás megváltoztatásával még ki tudtuk küszöbölni Costa hiányát. Ramsey nagyon kellene, nem volt sok meccse, de azokon szerintem jól játszott. VAlóban nagy dolog, hogy ilyen sok sérülttel is ennyire jól állunk. A hírek arról szólnak, hogy szerdán a Genoa ellen Ramsey és Costa akár még vissza is térhetnek. Reméljük a legjobbakat! :)

Rikoo 2019.10.27. 21:54:13

@Juventino86: Itt most nem feltétlenül Ruganiról van szó. Dybala, Bernardeschi, Bentancur és Alex Sandro akik folyamatosan képben voltak nálad, mint távozók, pedig azt bizonyították már, hogy Juventus szinten képesek játszani, Dybala és Alex Sandro pedig azt is, hogy nekik kezdőknek kell lenniük, mert topjátékosok.
Rugani és De Sciglio szerintem sem Juventus szintűek.

tom85 2019.10.27. 21:58:27

@JuventusFanatikus: kíváncsi lennék egyébként, hogy juventino kollega 2 kedvenc jatekosa Ramsey es Costa elé micsoda elvárásokat állítana,mikor állandóan sérülésből lábadoznak:D azt képzelem, hogy ott ugrálna egy lábon előttük és kiabálna,hogy nein,nein,nein játszani mert sírni fogok :D Berna közel sem.olyan rossz szerintem,mint amilyennek a sasszemű kollega leírja,nem jött ki neki a lépés mostanában, Costanak 2 meccsre kijön,aztán 1 hónap pihenő,Ramsey alig játszott,megint sérült. Szóval kire lehet építeni? Arra aki hadra fogható,gratulálok,veszmegoldas,Berna ertelmes,és jatekra kész, viszont nincs formában. De szerintem,ha nagyon akarja tanult kollégánk a helyére mind a jobb szélre, mind a csatárok mögé beirhatjuk a kezdobe a ket serultet,hogy ő elegedett legyen. Vagy adjuk el az amugy jó Bernát es ne játszon a két zsenu helyen inkább senki.Tiszteletem,hogy megpróbáltad,de sosem győzhetsz bizonyos háborúkban:D

JuventusFanatikus 2019.10.27. 21:58:52

@Juventino86: Én már átváltottam vitázósból beszélgetősbe, azért nem kötözködöm, de szívesen válaszolok.
A felsorolt nevekből három 30+os klasszis volt, Vidal pedig Tévezhez s Pirlóhoz hasonlóan egy gyenge csapatba érkezett. Egyedül Alex Sandro volt az, aki fiatalként egy komoly csapatba tudott gyorsan beilleszkedni, ebben sokat segített neki Allegri, de aztán olyan szezonokat produkált, hogy elvileg a Te rendszered szerint már nem kellene itt lennie:P Amíg Evra ott volt mellette, addig klasszis szinten teljesített a brazil, az eddigi szezonig meg csak keresgette saját magát. Mi fiatal játékosokról beszélünk, akiknek nehezebben megy a beilleszkedés. Látod, a rutinosabb Ramsey jobban áll beépüléssel, de mondhatnám Pjanićot és Higuaínt is anno.
Nem is feltétlen Bernardeschire gondoltam, hanem inkább de Ligtre, de nálam ha új edző van, akkor új lappal indulnak a játékosok.

Rikoo 2019.10.27. 22:00:22

@Rikoo: Nem akarom szidni az olaszokat, így még megjegyezném mellé, hogy Tonalit mindenképpen meg kell szerezni télen, ha lehetséges, de legkésőbb nyáron. 19 évesen egyértelműen látszik rajta, hogy nagy játékos lehet belőle.
Zaniolo pedig a másik aki 20 évesen bizonyítja, hogy milyen potenciál van benne. Vannak rossz meccsei, kicsit hasonlít Pjanic teljesítményére mikor még a Romanál játszott, de egyértelműen BL szintű játékos lehet belőle a következő 2-3 évben.
Chiesát még egyelőre nem tudom hova tenni, mert nem túl gólérzékeny, de szerintem ő is Juventus szintű játékos lesz vagy már most is az.

Juventino86 2019.10.27. 22:12:26

@JuventusFanatikus: Én eddig is beszélgetésnek fogtam fel részedről, nem kötekedésnek. Alex Sandrónak valóban voltak rossz időszakai, de ez nem tartott szerintem olyan hosszú ideig, mint mondjuk Berna esetében.

@Rikoo: Tonali szerintem is jöhetne, szükség van egy olyan típusú játékosra. Dybala ebben a szezonban valóban kezdi visszanyerni a formáját, és az első két évében valóban bizonyította, hogy Juve-szint. Drukkolok neki, hogy visszataláljon a régi formájához. Ruganival kapcsolatban ezek szerint egyezik a véleményünk. Bernardeschi sosem tudott egyenletesen jó teljesítményt nyújtani.

Juventino86 2019.10.27. 22:14:53

@tom85: Értem én, hogy próbálod iróniával megközelíteni a kérdést, de komoly érvet nem hoztál. Éppen ezért nem tudlak komolyan venni.

JuventusFanatikus 2019.10.27. 22:22:44

@Juventino86: Alex Sandro esetében konkrétan szezonokról beszélünk, pontosítva kettő szezonról. Az egész 17-18-as szezon, és a 18-19-es minden második meccse. Ezzel szemben Bernardeschinek volt egy biztató első szezonja csereként, a másodikban egy kiváló ősz, tudod, mikor még mindenki oda volt érte. Aztán jött Allegri és a trequartistás hülyeség, és a tavasz sikerült összességében rosszra. Akkor most eddig volt egy eddiginél is rosszabb szezonja, a három utolsó meccsét kivéve. Ez eltörpül Alex Sandro formaingadozása mellett.

tom85 2019.10.27. 22:22:47

@Juventino86: nem is kell,nem igazán erdekel mit gondolsz,mivel egy dolog sir a hozzászólásodból,utálod Bernát,utáld, de nem kell mindenkinek,fogadd ell.Viszont csak a vak nem latja,hogy egy értelmes, tehetseges játékosról beszélünk,nem egy vilagklasszisrol,de lát a pályán,nem is akarhogy,ha minden jól megy nem is törékeny,az Atleti ellen amit odarakott,azok bizony nem csak CR golyói voltak,hanem az övéi is. Azért arra is kivancsi lennék mióta nem tény, ha valaki sérült, nem tud játszani,magyarul kispofam cseszhted Ramseyt,mert sérült,bízhatnál abban,hogy Berna jobb lesz nála, hogy a csapatodnak jó legyen,de te elvárásokat támasztasz,minden további információ nélkül,biztos,hogy te nem vagy egy "Bernardeschi" a saját munkádban?:D

tom85 2019.10.27. 22:30:34

@tom85: minden további felesleges,én úgyis védeném, te úgyis támadnád, egyelőre ebben az idényben nem igazolt még igazán, de fog,ha meglesz a lehetősége,te akkor szomorkodsz majd,én meg nem,és mindketten túléljük.:D

Juventino86 2019.10.27. 22:33:01

@tom85: Te teljesen félreértettél engem. Dehogy örülök annak, ha Berna nem játszik jól. A csapatnak az az érdeke, hogy mindenkinek jól menjen a játék, és remélem, hogy Berna rám fog cáfolni. Komoly érveket nem láttam az írásodban, láttam viszont sok helyesírási hibát és egy teljesen primitív viselkedést. :)

Juventino86 2019.10.27. 22:37:07

@tom85: Jobb lett volna, ha nem beszéltél volna bele a többiekkel folytatott eszmecserénkbe személyeskedő módon. Mi itt eddig normális hangnemben vitatkoztunk.

tom85 2019.10.27. 22:38:51

@Juventino86: látom már miért nem vitázik veled senki más. Helyesírási hibák és primitiv viselkedés? Tudod pajtikam,nem ismerjuk egymást,szerintem ha ismernénk sem lennénk barátok.

tom85 2019.10.27. 22:40:00

@Juventino86: mert igy,hogy belebeszeltem kenytelen voltal bunkó lenni? Nem,nem te csak szimplán ilyen vagy;)

tom85 2019.10.27. 22:43:37

@Juventino86:nem szeretném, hogy tovább sérülj,próbáltalak rávezetni, hogy gondolj,amit akarsz,de ne várd hogy mas is azt gondolja,mert nem feltétlen van mindenben igazad,de ez nem izlett. Es kis butus fejednek túl sok volt. Hát idáig jutottunk,de ez nem baj,nekem nem az,de te holnap fáradtan mész dolgozni:D

Juventino86 2019.10.27. 22:47:02

@tom85: :D :D Én aztán nem sérülök, néha rendre kell utasítanom az olyan 8 általánost is neccesen végzett - ha egyáltalán - embereket, mint te. Jó éjt! :) A bunkó viselkedést te kezdted, nem gondolhattad, hogy virágot küldök. :)

del pipi 2019.10.28. 05:30:51

@Juventino86: @tom85: @JuventusFanatikus: @Rikoo: @ZecH: HÚÚÚ BAZZEG! Hát elolvastam ezt a nem kevés kommentet, és a Berna háborút. Itt sokan tudják hogy mi a véleményem Bernáról, de mégis úgy éreztem hogy nem lenne sportszerű bántani a hétvégi teljesítménye miatt hisz az egész csapat gyenge volt. Inkább tényleg tiszta szívből drukkolok hogy jól futballozzon és a csapat is. Ha valaki vagy valakik nem tudnak élni a lehetőségekkel az már a vezetőség gondja. Szóval Forza Juve!

tom85 2019.10.28. 07:07:36

@Juventino86: kisfiam ha 8 altalanost vegeztem volna is csak, akkor sem beszelhetnel velem ilyen magas lorol. Te fajankó, kapj már az agyadhoz.

tom85 2019.10.28. 07:12:17

@Juventino86: ja,ne utasitgass te engem inkabb semmire,olyan mérhetetlenül ostoba vagy,és minden reakciodbol ez latszik,nem is kellene leirnom,de olyan arrogans paraszt vagy,hogy nem is ertem mi a fenet foglalkozom veled,de hát mar egy ideje olvastam a baromsagaidat,gondoltam trollkodom veled egy kicsit,de te barátom,minden szint túl magas neked.

Juventino86 2019.10.28. 08:32:19

@tom85: Látod, pont erről beszéltem. :) Teljesen normálisan beszélgettem másokkal, erre idejöttél, és hoztad mind a 8 általánosod színvonalát. :D Vissza az iskolapadba barátom, ha kell, szívesen segítek. :)

tom85 2019.10.28. 08:39:41

@Juventino86: ha apád olykor megnevelt volna,nem lennel az emberiség terhére.

Juventino86 2019.10.28. 08:42:19

@tom85: :D :D Erről beszélek. Írj még ilyeneket! Ez mind csak azt bizonyítja, amit írtam. Ezeken jót nevetek mindig. :)

Juventino86 2019.10.28. 08:48:34

@tom85: Vagy mondok neked sokkal jobbat. Mindketten jól beszólogattunk a másiknak, de zárjuk le, és ezentúl inkább ne is foglalkozzunk egymás hozzászólásaival! Mindkettőnknek ez lenne talán a legjobb.

tom85 2019.10.28. 08:50:26

@Juventino86: mikor a fiam nagyon rossz lesz,elolvastatom vele a hozzaszolasaidat,nem is kell semmit hozzafuznom majd,tudni fogja,hogy nem kar olyan lenni mint te:D

Juventino86 2019.10.28. 08:50:47

@del pipi: Azt remélem én is, hogy Berna formába lendül, mert ez a csapat érdeke. Nekünk vele kapcsolatban azt hiszem ugyanaz a véleményünk, de ez szerintem se jelenti azt, hogy nem örülnénk, ha végre formába lendülne. Bár kíváncsi vagyok, hogyan alakul a kezdő, ha mondjuk pl. szerdán Costa bevethető lesz. Forza Juve!

tom85 2019.10.28. 08:51:10

@Juventino86: abszlut egyetertek,en edsig is csak atleptem a tieiden egeszel tegnapig,oh boy mekkor hiba volt:D

Juventino86 2019.10.28. 08:53:31

@tom85: Hiba volt kötekedned úgy, hogy én hozzád se szóltam. De tényleg zárjuk le, szerintem egyikünk sem veszekedni jár ide. További szép napot!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása