A Lokomotiv Moszkva elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo.jpgAz Atlético Madrid otthonában játszott 2:2-es döntetlennel a Juventus fontos lépést tett a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza felé, s most a Lokomotiv Moszkva csapatát fogadva kerülhet még közelebb európai álmainak megvalósításához. 

Maurizio Sarri mester keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik majd a csapatkapitány, Giorgio Chiellini, a nyáron igazolt Aaron Ramsey, Douglas Costa és Mattia De Sciglio.

A Juventus egy győzelemmel és egy döntetlennel, négy begyűjtött ponttal várja az orosz csapat elleni mérkőzést, míg a Lokomotiv Moszkva a Bayer Leverkusen otthonában aratott értékes győzelemmel, s az így szerzett három ponttal készülődik a torinói összecsapásra.

A két csapat korábban mindössze két alkalommal mérkőzött meg egymással, s mindkét találkozó a Juventus győzelmével zárult. A felek az UEFA-kupa 1993-94-es kiírásának első körében kerültek szembe egymással, s a Juventus Roberto Baggio duplájával és Fabrizio Ravanelli találatával aratott 3:0-ás győzelmet a torinói első mérkőzésen. A moszkvai visszavágón Giancarlo Marocchi góljával alakult ki az összesített 4:0-ás végeredmény.

A mérkőzés játékvezetője a görög Anastasios Sidiropoulos lesz.

A Juventus 19 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: de Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Matuidi, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Spíler 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8215244962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cannavaro 2019.10.22. 21:58:35

@babo0410: Ez a passzsáv dolog, szerintem kötekedés.... :DDDDD

Tony. 2019.10.22. 21:58:40

Szari nem tudom, hogy gondolta Bentancur, mint vkp berakja 10-es posztra. Annyit is ér, ilyen formán emberhátrány. Nem is értem. Jöhet Higuain vagy Bernardesci, hogy valaki segítsen már ott elöl, aki elvileg ért is hozzá.

JuventusFanatikus 2019.10.22. 21:59:18

Igazatok van, Rabiot-t is jó lenne behozni, mert Ő is jól tud tüzelni távolról, jelenleg pedig ez egy fontos jellemző egy ilyen keményen tömörülő ellenfél ellen.

Juventino86 2019.10.22. 22:03:55

Ez eddig kevés lesz nagyon. Az ellenfélnek semmi köze a játékhoz, Bonucci hatalmas egyéni hibája miatt égünk. Bentancur borzalmasan játszik, őt le kell hozni.

ZecH 2019.10.22. 22:03:56

Kapaszkodjunk a pozitivumokba. Jon 45 perc egykapuzas... csak ne legyen meddo. Egyebkent 5 perc alatt is lehet forditani. Amig le nem fujjak addig van eselyunk ;)

JuventusFanatikus 2019.10.22. 22:04:17

Bentancur nem rossz ebben a szerepkörben, de nem is nagy durranás. Egyetlen klasszis teljesítmény van, az Pjanić. CR távoli lövései nagyon halványak.

JuventusFanatikus 2019.10.22. 22:09:48

Dybala a gólvonalig vezetné a labdát...

Ádám.84 2019.10.22. 22:10:24

@JuventusFanatikus: hirtelen úgy olvastam, hogy időben lelép Sarri :DDDD

Nem akarnak olyan játékosokat is a pályára küldeni, akik focizni is tudnak?

giorgio007 2019.10.22. 22:11:30

Hol van az már, amikor egy Pirlo nevű not impressed fazon a szabikat ellentmondást nem tűrően rendre beverte. De szép is volt. Izgulni sem kellett. Tudtuk, h középkezdés lesz belőle.

b.tom 2019.10.22. 22:13:08

Matuidi olyan mintha egy szurkoló nyert volna 1 helyet a kezdőbe...lelkes kiskutyaként kergeti a pettyest

JuventusFanatikus 2019.10.22. 22:13:24

Matuidit most kell még lecserélni, katasztrófa...

Wizzurah 2019.10.22. 22:14:22

Matuidi kapás bomba :DDD

Ádám.84 2019.10.22. 22:15:26

@giorgio007: mindig izgult az ember, de mindig berúgta :DD

babo0410 2019.10.22. 22:21:29

Most nézem, ha ez a meccs így marad, a Moszkva beelőz minket. Sarrit úgy rúgnák seggbe, hogy nem igaz.

James Zabiela 2019.10.22. 22:21:40

Meddő fölény van, semmi több! Ki kellene tömni őket, nem itt kinlódni! A kis csapatok ellen még mindig nem megy!

James Zabiela 2019.10.22. 22:23:59

Egy valamiben lehet bízni, hogy elfáradnak az oroszok!

Direct_01 2019.10.22. 22:28:28

BL esélyeshez méltó jàték
Làsd : City Spurs PSG

giorgio007 2019.10.22. 22:29:31

Jobbára szókeresőzök. Az legalább leköt. Addig se izgatom magam a látottak miatt.

letepem 2019.10.22. 22:30:49

Amúgy lekapnám Roncit a pályáról

Rikoo 2019.10.22. 22:31:50

Egészen elkeserítő a támadójáték. Egész meccsen nincs helyzet. Össze-vissza szaladgál mindenki, azt se tudják, hogy mit kellene csinálni.

letepem 2019.10.22. 22:31:58

Védelmet pedig kár hibáztatni, már kellett volna pár gólt lőnünk...

MdewC 2019.10.22. 22:33:09

Kellemetlen ez a meccs.

Andras74 2019.10.22. 22:33:15

Már arra sem lehet fogni, h kísért minket Allegri szelleme!

Tuti, hogy elűzték már Torinóból, mert minden meccsen kapunk gólt.

A védekezés eredményességén látszik, h feljebb toltuk. A támadásokén nem.

Nagyon gyorsan rendbe kéne tenni a védekezést, mert már október vége van!
Ennyi kapott gólt még a Serie A-ban sem fog elbírni a csapat.....

James Zabiela 2019.10.22. 22:33:55

Konkrétan nem volt védése a loki kapusnak, na ez a nem semmi hazai pályán

Andras74 2019.10.22. 22:35:07

@Rikoo: a meccset még megnyerhetjük, de nem élvezem ezt a SarriBallt....

nortu30 2019.10.22. 22:35:13

@Direct_01: +Bayern. Sajnos továbbra sem tartozunk a szűk elitbe.

Rikoo 2019.10.22. 22:36:17

Na végre. Dybala megérdemli, jól játszik ma.

babo0410 2019.10.22. 22:36:20

@Direct_01: A Spurst a múltkori óriási zakó után nem emlegetném. De a két arab csapat keményen nyomja. Man. City 100%-os, ma kapták az első gólt. PSG szintén 100%-os, és még gólt se kaptak. Mi meg a Moszkva ellen otthon! szenvedünk. Akkor a visszavágón mi lesz? És előznek minket, ha marad az eredmény.

Cannavaro 2019.10.22. 22:36:28

DYBALAAAAAAAA!!! :) Ezzzaz!!

James Zabiela 2019.10.22. 22:36:47

Na ez pacek volt, még még

Rikoo 2019.10.22. 22:36:58

Cuadrado is a gólpasszt, rengeteget próbálkozik.

babo0410 2019.10.22. 22:37:09

Bazd meg Dybala végre!!!!!!!!!!!!

Zalayeta 2019.10.22. 22:37:09

Ott az a balos!!! Csak egy ilyen egyéni villanás menthetett meg minket. Remélem most erőre kapunk

MdewC 2019.10.22. 22:38:05

Dybala!!!

Ezt vártuk! Végre! :)

Még lőjjünk egyet! :)

Rikoo 2019.10.22. 22:38:31

Dybalaaa!!! Végre

Andras74 2019.10.22. 22:38:55

Így már jobban néz ki! :)

ZecH 2019.10.22. 22:39:10

Mit izgultok. Mondtam h 5 perc alatt meg lehet forditani...

Mitya10 2019.10.22. 22:39:32

Dyyyyyybbballaaaaaaaaaaaaa!!!! Pikk pakk 2-1 hahahah!!!!

Zalayeta 2019.10.22. 22:39:49

A k*va életbe!! Tottenhambe vele azonnal!

MdewC 2019.10.22. 22:39:50

MIVAAA!!!

Dybala!!!

Szép volt!

Erről van szó. Csak kérni kellett. :)

babo0410 2019.10.22. 22:40:32

DYBALAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA!!!!!!!!! Nyáron meg a fél blog eladta volna. Az egyik kedvencem. Imádom! A 10-es megvillant! Pont mikor nagyon kellett. Csak ne vegyünk vissza.

MdewC 2019.10.22. 22:42:21

@babo0410: tegyük hozzá ideje volt.

De soha jobbkor. :)

Köszi Dybala!

letepem 2019.10.22. 22:43:04

Dibcsi 2 perc alatt elintézi!
Abból meg nekem is elegem van hogy itt számos ember példálozgat arabok szponzorálta csapatokkal. Kit érdekel?
Nem abban a helyzetben vannak mint a Juve és nem is velük játszunk.
Majd meglátjuk, hogy a nagy "elit" ellen mit teljesítünk...
Ha egy csapatnak szurkolsz higy is benne...

babo0410 2019.10.22. 22:51:46

@MdewC: Most több lehetőséghez jut, és végre a posztján játszik, nem kell annyit visszajönnie. Allegri alatt is volt olyan időszaka, amikor ontotta a gólokat, mert elől játszott csatárt. Ha tavaly nem lett volna dobálva, hanem azonnal Ronaldoval vannak elől, szerintem tavaly is sok gólt lőtt volna. Ha bízik benne Sarri szerintem sok gólt fog lőni. Bele fog lendülni.

Mitya10 2019.10.22. 22:52:47

Pöppet màs a csapat a 2 fèk nèlkül :D

Ádám.84 2019.10.22. 22:55:01

@Mitya10: kábé

Nem lehetne a copfos franciát játszatni a másik francia helyett? Csak mert jobban tud focizni.

ZecH 2019.10.22. 22:55:26

@letepem: Pacsi teso! Pontosan igy!

nortu30 2019.10.22. 22:56:46

Kiszenvedtük, huh!

MdewC 2019.10.22. 22:57:51

@babo0410: igen. A bizalom sokat számít.

Végre a szurkolók bizalmát is kezdi visszaszerezni. ;) Már akinél vesztett belőle.

Nagyon kellett ez a 3 pont és grat Dybalának meg a csapatnak.

Juve!!!

Juventino86 2019.10.22. 22:57:53

Hú basszus, éveket öregedtem.... Dybalát bevallom én is eladtam volna a nyáron. A mai meccsen végre azt mutatta, amit el lehet várni tőle. Ő jelentette a különbséget, és kihúzta a csapatot a szarból. :)
Maga a játék nagyon meddő volt, viszont több dolog kiderült. Bentancur nem irányító. Sokkal jobban játszott, amikor hátrébb lett vonva. CR sajna ma elég gyenge volt, ennek ellenére őt én sem cserélném le, mert benne mindig benne van a gól.
Az lesz az érdekes, hogy mi lesz itt, ha Costa visszatér? Mert Dybalát most már azért nehéz lesz kihagyni. Lehet megpróbálnám Costát trequartistaként játszatni, a Sahtarban és a Bayernben is játszott már a csatárok mögött, nem is rosszul. Mindegy, ezek igazából kellemes gondok lesznek majd. :)

Most örüljünk a győzelemnek, ami most főleg Dybalának köszönhető. Az oroszoknak amúgy semmi közük nem volt a meccshez, Bonu hatalmas hibája hozta őket meccsbe. Forza Juve!

del pipi 2019.10.22. 22:59:31

Hát srácok! A helyzet így áll! Ennyi a málna! Jó éjszakát! Ajándék mindenkinek!www.youtube.com/watch?v=xVhRm71P44Y

Trieszt120506 2019.10.22. 23:00:23

azért ha 250 millió eurónyi támadó rohangál a pályán, valaki csak kihúz a szarból...

Leram7 2019.10.22. 23:01:31

Végre egy Dybala által eldöntött meccs. Régen volt már...

CR nagyot küzdött, még bedobásokat is végrehajtott és sokat dolgozott a szélen.

Cuadrado a jobb szélső védők klasszisa lett, megint egy brutál teljesítmény.

Pjanic szépen játszott.

Sarrinak pedig oda kell figyelnie, mert nem sokon múlott, hogy egy noname csapat lemecsceli a BL-ben.

babo0410 2019.10.22. 23:02:00

Na akkor a meccs végére. Sarrit majd év végén kiértékeljük, vele most nem foglalkoznék. De ettől többre lesz szükség, mert ez ma nagyon kevés volt. Tipikus Conte-s meccs lett, mikor erőlködünk egy kiscsapat ellen százezer helyzettel, vagyis inkább csak labda elrugdosással, mert ezeket a lövöldözéseket helyzetnek nem lehet nevezni. Sajnos nagyon kapkodtunk szenvedtünk. Ma a látottak alapján még rengeteget kell fejlődni. Ma Sarri futballjából semmit nem láttam, illetve azt nem, amit sokan vártak, mikor kinevezték. Ha ez az, akkor köszönöm nem, ha nem, akkor várom nagyon mi sül ki ebből. Mert ez is, és a szombati is nagyon kevés volt. Ennél többet várnék a csapattól. Fel kell pörögnünk, mert ma is két egyéni villanás mentett meg minket a végére elfáradó Moszkva ellen. De a győzelemnek nagyon örülök. És bízom benne, hogy fel tudunk pörögni végre, mert Ez nem lesz elég.

Wizzurah 2019.10.22. 23:09:56

Most itt sz.pkodjuk Dybala-t, a baj az, hogy senki más nem tudott villogni egy hangyaf*sznyit sem. Matuidi és Khedira egy rémálom, ahogy Bentancur is és még lehetne sorolni sajnos. Siralmas, hogy néha van egy szép megmozdulásuk, bocs, de az nem felejteti a rakás szart, pláne nem ezen a szinten. Két ember képes váratlan villanásokra az egész csapatból...
Nehéz meccs volt, nem vártam szép focit, de évek óta az olasz bajnokságban kb. a 38 meccsből 30-an ez van, hogy bunkerfocit játszanak ellenünk, szóval tapasztalatunk az ilyenek kezelésében igencsak lehetne már... Én semmilyen sarriballt, meg ilyen hülyeséget nem látok, modern focit próbálunk játszani és ott tartunk, hogy egy középcsapat szintjén. Ha csoportból tovább megyünk és még megyünk 1 de max 2 kört, már elégedettek lehetünk igazság szerint.
Amennyi helyzet Ronci-ra elmegy, az meg tönkre fog tenni mindent. Egyszerüen hihetetlen, amennyi labda le van készitve neki és a kaput se találja már el többségében, elönzőzik. Ezt nem lehet megengedi, mig egy Higany saját magát hozza helyzetbe és minden lövése életveszélyes...
Hihetetlen rosszul játszik a csapat az új edző irányitása alatt, én semmiféle sarriballt meg fejlődást nem látok, csak változást. Annyira tudtunk játszani mindig, amennyire az ellenfél engedte. Minden egyes meccsen. Erőből nem tudunk lehozni egy meccset sem, az meg hogy a bajnokságba legyen egy gálameccs valami szutyok ellen az meg pláne elképzelhetetlen. Egyelőre a tabellán elfoglalt helyezések nem mutatják meg, de szerintem itt nagyon nagy gondok lesznek.

GGábr81 2019.10.22. 23:25:59

Most úgy visszakeresném a Dybalás hozzászólásaimat. Soha nem akartam elküldeni. Mondjuk, ha nyáron elengedték volna, nem szidtam volna hevrsen a vezetést. De most azért már néhány meccsen megmutatja, hogy ki az a Dybala. Ez az kicsi! Így kell.
Hugi és Dybusz ma kijátszották Roncust a kezdőből (nálam).

Watakuki 2019.10.23. 00:03:45

Én őszintén megvallom, hogy nem bíztam már a nyáron Dybalában, el is adtam volna. Bizonyította, hogy nagyot tévedtem volna, úgyhogy csak így tovább! :)

Shyr Kahn 2019.10.23. 03:31:07

Sztem Bentancur jól játszott (nem véletlenül kapott nagy tapsokat, és nem véletlenül játszott végig). Rengeteget volt játékban, sokat futott, sokat szerelt és sok támadásban volt benne. Nekem ô lenne a MOM, ha nincs Dybala két gólja. CR sajnos Gyenge volt ma, mint ahogyan Cuadrado-n, Dybalan, Benta-n és Higuain-on kívül szinte mindenki.

del pipi 2019.10.23. 05:34:48

Most olvastam el szokás szerint a kommenteket, hát atyaúristen! Én ezért is alszok rá mindig mert másnap felkelek és tisztává válnak a dolgok. Hát öcsém elmennek a pinyóba azok akik meccs közben osszák az észt hogy na nézzétek a Bayernt, A Tothanem-et, a PSG-t mert ezek a top csapatok és mi még sajnos nem tartozunk a szűk elithez, hát öcsém! Meg hogy nem látom a Sarriballt meg a többi sületlenség. Nagy Juve szurkolók vagytok gratulálok, bár inkább csak károgni jöttök ide. Mi lenne ha egy kicsit értelmeznétek a meccset? Ja össze szerencsétlenkedtünk és találtak egy gólt, és majdnem elérték a kitűzött tervet mert nagyjából ez volt, jól csinálták! Aztán kinek nincs meg hogy tíz emberrel tömörülnek a kapujuk előtt? Ezt az igazán nehéz megoldani, de meg lett oldva türelemmel profizmussal! Vártam már mikor lesznek átlőve, és lám két átlövésből jött a gól. Ezért profi a csapatom mert megtalálja a megoldásokat még ha nehéz is néha. Tíz emberrel védekező csapat ellen nem lehet Sarriballt játszani! Voltak jó teljesítmények de Díbala végig jól játszott megérdemelte hogy ő tudott dönteni, hiszen sokkal több van benne. A party killereknek pedig nem minden meccs olyan full könnyű, főleg ha mindenki a Juventust akarja megverni. Forza JUVE!

Trieszt120506 2019.10.23. 05:52:18

@del pipi:
"Meg hogy nem látom a Sarriballt meg a többi sületlenség."

A játékunknak köze sincs a Napolinál látott Sarri focihoz.. Ahhoz kellene 1-2 új ember a középpályára.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem sülhet ki semmi jó ebből a keretből, de a következő Mercato előtt aligha fog kialakulni olyan gyors, sok rövid passzos, sok kényszerítős támadófoci, mint Sarri Nápolyánál.

Van változás, de az ellenfél kapuja előtt még mindig a tanácstalanság a jellemző, egyéni villanásokban kell bíznunk..

Bianconero 2019.10.23. 06:37:37

@Trieszt120506: egyetértek! Már az is óriási dolog, hogy noname Bentákból meg Cuadokból, és rejtélyes+lesajnált Dybalákból és Pipitákból ilyen teljesítményeket ki tud hozni Sarri. A játék viszont még javulni fog tavaszig és szerintem Roncitól is várhatunk még zseniális meccseket, 10 emberes atombunkerek ellen is.

Örülök a tegnapi fordításnak és a sok pozitív kommentnek is! Hajrá J :-)

rabsic02 2019.10.23. 07:38:23

@del pipi: Teljesen egyetértek. +111111

rabsic02 2019.10.23. 07:43:10

Igen, elég szenvedős volt a játék, de az ellenfél nagyon jól megszervezte a védekezését és fizikálisan nagyon erősek voltak.
Benta előtt le a kalappal. Nem játszott hibátlanul, de amit hajtott, az nem semmi. Sokat volt játékban, kérte a labdákat, mozgott.
Cuadradot pedig aki savazza, az menjen a p.csába!

pedronegroo 2019.10.23. 08:43:47

Nagyon nehéz meccs volt, szerintem a Locomotiv brutál jól megszervezte a védekezését, nem sokon múlott hogy elvigyék a három pontot. Egy ilyen csapat ellen nem lehet játszani ilyenkor kellenek a klasszisok villanásai sajnos nekünk abból nagyon kevés van, igazából Dybala bal lába oszt ennyi...

Sarri megmondta a szezon elején hogy a pálya 70 százalékában annak kell történnie amit Ő akar és ezt szerintem meg is valósította már még ha vannak is hibák, viszont a kapu előtt a támadóknak kell megoldani és hát itt kezdődnek a problémák... Costa nagyon kellene előre.

vizi8 2019.10.23. 08:59:46

Nem értem azokat akik odavannak a kolumbiai produkciójáért. Hajtott de ennyi a beadási nagytöbbsége használhatatlan 5ször vagy 6szor az előtte álló játékosba lőtte a labdát. És lehetne sorolni a negatívumokat, ráadásul megúszott egy tiszta piroslapot. De küzdött.,ami nem mondható el a kebabosról sajna. Mintha a pályán sem lenne, a pajtás sokat robotol de támadások sorra haltak el ha hozzáért a lábához. Pjanic és Benta jól játszott ez a statisztika is alátámasztja.

Szili072 2019.10.23. 09:42:15

Bárki bármit mond,jobb focit játszunk,mint Allegrivel.A Moszkva jól megszervezte a védelmet ,de egy hibával is megfordítottuk a meccset.Igenis tele vagyunk klasszisokkal,most Dybi,legközelebb Ronci,aztán Higany vagy Costa.Szerintem az utóbbi 8 év legerősebb kerete ez.

letepem 2019.10.23. 09:49:58

@Szili072: transfermarkt szerint lehet :)
Azért volt az utóbbi 8 évben jó csapatunk. Pirloval, Tevezzel, Pogesszal, Vidállal...

letepem 2019.10.23. 09:53:27

@letepem: Továbbá lehet, hogy jó a felhajtás amit Ronci hozott, de szerintem árt is eleget a pályán.
Ez az én véleményem. Lehet 28 évesnek megfelelő teste van és a többi, csak sajnos már nem azaz ember aki 1 a 2-ben, 3-ban megoldja a dolgokat, nem messiás, csak egy srác az kiválló küzdő, motivátor, de az idő vasfoga meglátszik rajta.

rabsic02 2019.10.23. 09:56:44

@vizi8: Nem mondom, hogy hiba nélkül tolta Pumukli, de gyakorlatilag bejátszotta az egész jobb oldalt. Statokat még nem néztem, de talán őt keresték legtöbbet a passzokkal. Rajta és Dybalán kívül szinte senki nem volt, aki rágyorsított volna az ellenfél harmadában. Erővel is végigbírta.
Ha Costa visszatér, akkor talán lesz ideje kicsit pihenni is.

Rikoo 2019.10.23. 11:26:37

@vizi8: Pont az egyéni villanásai és beadásai emelik őt ki a többiek közül.
Lehet, hogy van 5-6 rossz beadása, de 20-ból. Magában hordozza a veszélyt a játéka támadásban. Több gólpasszt is adott volna, ha a többiek belövik azt.
Volt olyan mikor 3 méterre a kaputól keresztbe elment a labda és sem CR, sem Higuaín nem arra mozdult, pedig csak be kellett volna pöckölniük.
Minden meccsen van 4-5 veszélyes beadása, nem mindegy hogy a többi hova megy?
Ne várjuk el, hogy mind a 20 jó helyre menjen, mert nem reális. És jó látni azt is, hogy megnyeri a párharcait támadásban és védekezésben is. Sokkal agilisabb, mint Alex Sandro aki egyébként szintén nagyon magas szinten játszik, ne panaszkodjunk a szélső védőkre, mert most nagyon jó formában vannak.

JuventusFanatikus 2019.10.23. 12:57:23

@Rikoo: Sosem értettem azokat, akik szerint Cuadrado nem tud beadni. Csapatunk legjobbja ebben, Bernardeschivel karöltve. Rengeteg olyan beíveléssel tudnak szolgálni, hogy csak az embernek bele kell tennie a fejét. Berna az erősen meglőtt, kisebb ívű beadásokat eszközöl, míg Cuadradónak a hatalmas beívelései mennek élményszámban, mikor 30 méterről rávarázsolja a csatár fejére a játékszert.

gomorra21 2019.10.23. 16:07:53

@Juventino86: "Dybalát bevallom én is eladtam volna a nyáron. "
Egész konkrétan másról sem szóltak a kommentjeid.

del pipi 2019.10.23. 16:17:27

@gomorra21: Oké! De ő legalább megmondja hogy meccsek óta jól játszik, ellentétben egy pár embernek akiknek komoly fizikai fájdalmat okoz azt mondani hogy: ez így rendben volt bazzeg! A kérdés a következő: most Palika beragyogta a horizontot vagy de? :)

del pipi 2019.10.23. 16:35:42

@GGábr81: Igyekszik az ember! :) @rabsic02: Köszi! @pedronegroo: Nem bírtad ki hogy oda ne szólj a Ronciknak?! Igazából a Ronaldo utolsó pár meccse nem sikeredett rosszra,nekem tetszett, tegnap volt egy szar meccse ilyen van! Ami nem tetszett az a gólöröm Dybala második góljánál, hogy mennyire sietett ki a Palikához ünnepelni.@Trieszt120506: Én sem arra utaltam hogy ez volt ám a Sarriball a javából, de a mondandóddal egyetértek, maximum kiegészítem hogy sokan lesajnálják csóri Sarrit. De a csávókám nem olyan nagyon hülye, megpróbálta az elején a 4-3-3-at de látta hogy ehhez a keret tényleg nem alkalmas, és én akkor kezdtem el benne még jobban hinni amikor váltott 4-3-1-2-re, ami arra vall hogy nem fafejű. És arról kevés szó esik hogy valahogy mindig egész jó érzékkel nyúl bele a meccsbe! Amire pedig reggel berágtam, nem kell ám itt sápítozni hogy jó nyertünk de hát...basszus fújunk egy nagyot hogy ez bizony meleg volt de meglett oldva a képlet és örülünk, várjuk a következő meccset. Úgyhogy én továbbra is büszke vagyok a csapatomra! FORZA JUVE!

gomorra21 2019.10.23. 17:00:06

@del pipi: hát hogy a viharba ne ragyogta volna. De nehogy számolgatásba kezdjünk, mert annak mindig rossz vége van;)

del pipi 2019.10.23. 17:11:18

@gomorra21: Dehogyis akarok számolgatni, egyszerűen örülök, és bár nehéz meccs volt de pont ezért értékes, csak van itt néhány maximalista akik nem értették hogy egy 10 emberrel védekező csapatot miért ilyen nehéz legyőzni, ez volt a felállásuk: 1-10-0-0. Tudod mikor tudod hogy a Dybala megint jó formában van? Amikor a szabikat is bepödri! Vamos! :)

ZecH 2019.10.23. 18:33:54

@del pipi: Kajak olvasgatom miket irnak, te draga Krisztus! Semmi nem jo... Nyerunk, az se jo. Miert nem 12-0? A korulmenyeket talan erdemes lenne figyelni. Nem szar csapat a Lokomotiv raadasul bealltak a kapu ele mint a gerely nem volt helyunk se passzolni se loni, nyilvan nem alakult ki semmilyen latvanyos passzjatek, tamadasepites. Nehez meccs volt es nem is jatszottunk annyira jol, de ezt a szennyet amit itt nyomatnak 1-2en az total szegyen.
Probaljatok mar meg orulni... Pipi intezz mar valamit mert ennyi negativ embert nem birok elviselni!

rabsic02 2019.10.23. 18:59:10

@del pipi: A fafejű kifejezésedről jutott eszembe, hogy nyilván Sarri mester is látja, hogy a Khedira, Matuidi páros nem a legnagyobb labdazsonglőr, de egyrészt stabilitás kell, a játékszrvezés nem az ő feladatuk, illetve ellenfél függő is, hogy épp kijátszik. Rabiot is kezdi elkapni a ritmust. Jelenleg Costa és Ramsey sérültek, így túl sok opciója nincs középre. Benta és esetleg még Berna. Ő látja, hogyan tudnak hatékonyan együtt játszani.

del pipi 2019.10.23. 19:18:40

@ZecH: Mit intézzek? FÁJDALMAT MINDENKINEK!!!!!! Amúgy borzasztó ez a sok győzelem, elgondolkodtál azon mi lesz ha majd egyszer kikapunk? Te jó Atyaúristen!!!!! @rabsic02: Ami még tetszik hogy azért felütötte a fejét a rotáció is a csapatnál, ez jó! Hát igen, szép lassan ellehetne kezdeni a jobbak beépítését is, de az is eljön. Azért az is beszédes hogy ha az említett két játékos játszik és a csapat őket is könnyedén elbírja, teszem hozzá tegnapig nem is voltak olyan rosszak.

ZecH 2019.10.23. 20:44:23

@del pipi: Akkor majd ketszerannyit irnak, meg szazszordurvabbat... De amugy azert a fociban az is benne van hogy ki is lehet kapni... szoval nem artana par embernek felebredni a Csipkerozsika alombol. A "vilaglegjobbcsapata" barszalonna is ki szokott kapni, a szazgol/szezon ParizsiSG is rendszeresen belefut egy nagy pofonba a BLben es meg sorolhatnam... Az o altaluk emlegetett topcsapatok is hibaznak az o altaluk hurrazott hibatlanfocijuk ellenere is. Folyton az megy hogy jobb tempojuk van ugyesebben jaratjak a labdat. Aztan mire mennek vele? Minden evben csak egy csapat nyerheti meg a BLt nyilvan a tobbi csapat szurkoloi meg mind osztjak a sajatjaikat. Mar ha olyanok mint fire06 vagy pedronegroo... mert ha olyanok mint te meg en akkor csak siman SPIRITO van FINO ALLA FINE!!!

2019.10.23. 20:53:30

@Rikoo: Kicsit erős túlzásnak érzem ,hogy fingja sincs Rodrigónak ehhez a poszthoz.Ez a posztja ezért igazoltuk le,csak Allegrinél védekező feladatot kapott,Sarri jól látja mit tud a gyerek mert ő látja edzésen is. A Bocánál is ez volt a posztja.Még nincs 18 éves amikor bekerül a Boca felnőttcsapatába. Ime egy video nézd meg. www.youtube.com/watch?v=SUzxuC5tEUk. Üdv

Rikoo 2019.10.23. 21:02:35

@gipsz ödön: Bentancur baloldali belső középpályás volt a Bocánál, szóval egyáltalán nem támadó középpályás. Nem véletlenül nem szórja a gólokat és gólpasszokat, egyszerűen ő nem egy tkp.

2019.10.23. 21:13:40

@Shyr Kahn: Végre valaki aki pozitívat ír Bentancurról ,ez az igazi posztja ezért igazoltuk le ,Allegrinél védekező közzéppályást játszott le kellett passzolnia minden labdát a rombolás, ütközés és a labdaszerzés volt a feladata.A statisztika szerint a legjobb volt ezekben és a fejbárbajok 75%-át megnyerte.www.youtube.com/watch?v=SUzxuC5tEUk. Ez a videó a 18 éves Bentancurról.Nézd meg és látni fogod miért igazoltuk le.üdv

2019.10.23. 21:26:17

@Rikoo: Igazad van,nem támadó középpályás ,csak azt nem értem, ezt a Sarri nem látja??Vagy, az is lehet,hogy az edzéseken mást lát a gyerekben.Remélem felismeri,hogy baloldali belső középpályás a posztja, és akkor lehet neki fingja a játékhoz. üdv

Rikoo 2019.10.23. 21:57:14

@gipsz ödön: Hát biztos nem fog többet ezen a poszton játszani. Ramsey, Bernardeschi és Dybala is ott van treqartistának, nem Bentancurral kell próbálkozni ott. Nyilván az volt az elképzelés, hogy majd letámad fent és labdákat szerezget, de ez nem jött be és akkortól játszott látványosan jobban, mikor megint belső középpályást játszhatott.

2019.10.23. 22:07:56

@gipsz ödön: Soha nem volt támadó középpályás a posztja central midfield,other defensive midfield

2019.10.23. 22:21:28

@Rikoo: Abban,hogy nem játszik többet ezen a poszton nem lennék olyan biztos, de hát nem vagyunk egyformák szerencsére.Én Juve drukker vagyok,soha nem fikáztam egyetlen játékost sem, és ezután sem teszem. üdv

JuventusFanatikus 2019.10.23. 23:00:07

@Rikoo: Igazából nem sok értelme volt pont Bentancurt játszatni, maximum azért, hogy a kontrákat valahogy megakassza, mert letámadni az egész meccsen nem kellett, de erre számítani lehetett. Az uruguayi egyébként nem volt rossz, de nem is jó. Ami labdát kapott, azt ügyesen elpasszolta, de olyan sokra nem mentünk vele. Az Ő helye nem itt van, hanem a pálya közepén.
@gipsz ödön: Ez a szép a futballban, és a szurkolókban, hogy van olyan, akinek épp nem egy technikás játékos, egy fényes csillag a kedvence, hanem egy jó munkás Bentancur.:) Már csak szegény De Scigliót nem szereti senki:/

west30 2019.10.24. 00:09:24

@JuventusFanatikus: Talan azert nem szereti senki De Scigliot mert egy Serie C szintu jatekos.

del pipi 2019.10.24. 05:18:39

@ZecH: Ez így van! Bár természetesen mi is látjuk hogy bőven van hiba, attól vagyok kész amikor nyerünk és az jön hogy: jó nyertünk de... mintha nem is a Juvénak szurkolnának egyesek , mintha annak szorítanának hogy veszítsünk, remélem nem. Egyébként Fire mostanság lett ilyen negatív de azért ő Juventino, Pedro meg szereti a Juvét csak a Ronaldot nem.

del pipi 2019.10.24. 05:24:44

@gipsz ödön: Figyelj akkor most én is mondok valami pozitívat, bár a meccsen látszott hogy ez egyáltalán nem az ő posztja de azzal nem vádolhatjuk meg hogy nem hajtott a kölyök, nálam a jobbak közé tartozott kedden. @JuventusFanatikus: Jó akkor majd én bevállalom !

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása