Maurizio Sarri a Bologna elleni szoros, 2-1-re zárult meccset követően egyáltalán nem tűnt elégedettnek, és a céltudatos labdatartás fontosságát emelte ki.
A bianconero csapat a legutóbbi hét meccsből hatot egygólos különbséggel nyert, ez utalhat a Serie A kiegyensúlyozottabb jellegére, de akár védekezési hiányosságokra is.
A mester Cristiano Ronaldo és Miralem Pjanic góljának méltatása előtt Gigi Buffon nagyszerű hárítása kapcsán nyilatkozott.
„Újranéztük a meccs után, és a Bologna játékosok lesen voltak, szóval amúgy sem lett volna érvényes a gól.” - mondta a mester a DAZN munkatársának.
„Azt mondtam a srácoknak, hogy nem törekedhetünk egyszerűen a meccs irányítására, nem ülhetünk rá az eredményre, és nem kényelmesedhetünk el, mivel így a végén kockázatos helyzeteknek tesszük ki magunkat.
Úgy tűnt, hogy a szünet után gyorsabban tudtuk járatni a labdát, a Bologna pedig valamivel lassabban ért oda a labdához vagy . Hogy ez a mi jobb teljesítményünknek tudható be, vagy annak, hogy az első félidei kemény munka után elfáradt az ellenfél, azt nem tudom.
Vékony határvonal húzódik a labda hatékony járatása és az ideig-óráig tartó labdatartás között. Az utolsó öt percben rosszul dolgoztunk, banális módokon veszítettünk labdákat a harmadunkban. Dolgoznunk kell az apróságokon.
Jó meccset játszottunk, de ebbe belerondított három vagy négy borzasztó hiba, amelyeknek az elkerülésén dolgoznunk kell. Meg kell bizonyosodnom arról, hogy a játékosok tisztában legyenek azzal, hogy mi egy adott céllal tartjuk a labdát, tehát a labdatartás soha nem öncélú. Visszakapcsolunk pár sebességi fokozatot, ez pedig soha nem vezet jó eredményre.”
Federico Bernardeschi ismét trequartistát játszott Cristiano Ronaldo és Gonzalo Higuaín mögött.
„Nagyon jó állóképességgel rendelkezik, ezért a visszahúzódás védekezéshez kivitelezhető vele. Fontos szerepet tölt be, mivel így a két csatárnak kevesebbet kell dolgozni, bár nyilvánvalóan így kevésbé hatékony a kapu előtt, és nem is volt túl éles ma este, amikor gólhelyzetbe került.”
Maurizio Sarri jó kapcsolatot ápol a Bologna edzőjével, Siniša Mihajlović-csal, aki a második kemoterápiás kezelés után tért vissza a padra, és akit a közönség is megtapsolt a meccs előtt.
„Távolról beszéltem vele, mivel megfázással küzdök, és semmivel sem szeretném rontani a helyzetét. Nagy öröm számomra, hogy visszatért a padra, a partvonal mellé és az edzőpályára.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
del pipi 2019.10.20. 12:38:14
Juventino86 2019.10.20. 13:03:49
Quentin_KR 2019.10.20. 13:39:22
Juventino86 2019.10.20. 14:01:28
Rocky80 2019.10.20. 14:31:42
Nem egy csillogó treq, de mindenkinek kell hogy legyen egy alternatívája, így Ramsey-nak is.
del pipi 2019.10.20. 17:30:40
delpi0823 2019.10.20. 17:31:23
del pipi 2019.10.20. 17:46:23
rockitbaby 2019.10.20. 18:23:03
Adjunk neki kis idő, nem lesz az rossz.
2019.10.20. 19:25:50
JuventusFanatikus 2019.10.20. 19:49:23
@Juventino86: Az egylábasság az igaz, ott tényleg jobb döntés lett volna, ha egyből elvállalja, de akkor is jó esély lett volna arra, hogy leblokkolják.
Cannavaro 2019.10.20. 22:01:42
Allegri gonosz szelleme, még mindig nagyon kísérti a csapatot!!! Nehezen fogják fel, hogy a hátul passzolgatás, a tityi totyi, és a tényleges labdatartás, a játék irányítása között, ég, és föld a különbség!
De egyre jobb Juve meccset nézni, és dagad a mellkasom a büszkeségtől, hogy igen!!! FOCIZIK A CSAPATOM!!!! ;) Most először érzem, hogy ténylegesen esélyesek vagyunk a BL megnyerésére!
Nathas 2019.10.20. 22:12:42
Dybala2379 2019.10.20. 22:15:45
del pipi 2019.10.21. 05:25:28
steven.h 2019.10.21. 09:56:58
JuventusFanatikus 2019.10.21. 11:17:51
2019.10.21. 11:46:51
2019.10.21. 12:07:36
2019.10.21. 12:08:19
steven.h 2019.10.21. 12:55:21
Szerintem egy szélsőből előbb lehet középre alkalmas játékost faragni, mivel aki esetleg kissé lassabb nem annyira robbanékony játékos előbb elveszik a szélen, mint egy olyan alapvetően szélső akinek van azért esze is a játékhoz.
JuventusFanatikus 2019.10.21. 13:35:02
rockitbaby 2019.10.21. 15:41:14
2019.10.21. 16:39:44
del pipi 2019.10.22. 05:31:06
steven.h 2019.10.22. 08:10:32
steven.h 2019.10.22. 08:11:34
2019.10.22. 10:01:35
JuventusFanatikus 2019.10.22. 12:04:26
JuventusFanatikus 2019.10.22. 12:30:14
del pipi 2019.10.22. 16:12:53
del pipi 2019.10.22. 16:18:12
del pipi 2019.10.22. 16:22:05
del pipi 2019.10.22. 16:41:02
JuventusFanatikus 2019.10.22. 17:23:52
MTK szurkolók, mint Jedik? Én inkább a Yetihez szoktam őket hasonlítani:P