Sarri döntött Mandžukić és Can kapcsán?

can_emre_juve_bl-meccsen.jpgMaurizio Sarrival az utóbbi időben egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújt a Juventus. A múlt heti, Leverkusen elleni magabiztos siker a Bajnokok Ligájában, majd az Internazionale felett aratott győzelem a Derby d'Italián jól mutatták a csapat erősségét az ex-Chelsea menedzser irányításával.

Mindeközben úgy tűnik, a játékosok között vannak vesztesei is az új érának. Közülük kiemelkedik Emre Can és Mario Mandžukić, akik már nyáron is közel álltak a távozáshoz, és akiknek hamarosan - akár már a következő átigazolási időszakban - eldőlhet a sorsuk.

A Tuttosport és a Calciomercato szerint a 25 éves német középpályás, valamint a 33 éves horvát csatár sem szerepel Sarri terveiben (a duó a torinóiak őszi BL-keretéből is kimaradt), és mindketten elhagyhatják a Juventust jövő januárban.

Mandžukić helyzete egyértelműnek tűnik, hiszen eddig még pályára sem léphetett az új szezonban, és több együttessel is szóba hozták már az utóbbi időben. Can pedig, bár kapott kevés lehetőséget (3 meccsen összesen 78 percet) az új mestertől, eleddig nem győzte meg teljesítményével a 60 éves edzőt.

A két labdarúgó egyaránt elégedetlen a helyzetével, így nem lenne meglepő, ha Sarri bizalmának hiányában mielőbb új csapatot keresnének maguknak, és a szezon második felét már egy másik együttesben töltenék.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5515211760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Knob 2019.10.09. 11:06:42

Cant nagyon sajnálom, mert sokkal jobb, mint mondjuk Matuidi vagy Khedira. Mandzukic pedig egyértelmű és teljesen jogos, hogy még a pálya közelébe sem mehet.

rockitbaby 2019.10.09. 11:11:12

Most olyasmit pletykálnak, hogy Can+Mandzu=Pogesz. Egyértelmű, hogy ha nem képezik részét a tervnek, el kell őket adni. Felesleges kibaszni velük, és egyben magunkkal is. Mondom ezt úgy, hogy Can mindkétszer jól szállt be a meccsbe.

MdewC 2019.10.09. 11:28:57

Sztem Can maradni fog.

Cannavaro 2019.10.09. 11:32:42

@MdewC: Szerintem is! És nagyon remélem is! Ha kapna folyamatos lehetőséget, nagyon jó lehetne, de hát sajnos tudjuk ki van a posztján..... Csak azt nem tudjuk miért!!! :(

JuventusFanatikus 2019.10.09. 11:44:50

@rockitbaby: Olyan pletykát is olvastam a katalán SPORT hasábjain, hogy Sarri szeretné megszerezni Kantét, akinek az ára 70 millió euró lenne, de érte a Real Madrid is verseng.

m.martin91 2019.10.09. 11:52:07

Emre Can-t majd elcseréljük a PSG-vel Paredesért. Jó buli lesz.

Pavel1988 2019.10.09. 11:58:35

Cant mindenképpen értékesíteni kell, a jelenlegi középpályánkra csak Tonalli kéne(Can aligha menne el a Bresciaba).
Esetleg Rakiticre, Ő nagyon kiszorult a Barcából.

Egyébként Cannak összesen 2-3 jó mérkőzése volt amióta itt van, Sarri láthatóan nem tart rá igényt, egy percig se sajnáljuk ha elmegy.

Leram7 2019.10.09. 12:03:27

Can-t meg kéne tartani, mert rajta kívül nem nagyon van harcos típusú kp-nk.

Khedira pl sokkal rosszabb nála és ha megkapná a lehetőséget, szerintem Can élne vele.

rockitbaby 2019.10.09. 12:03:50

@JuventusFanatikus: Kanté pletykát én is olvastam, de valahogy ha már egyik opció közül kellene választanom, akkor sajnos a Pogesz lenne a reálisabb. Még akkor is, ha Polip utoljára nálunk mutatott labdarúgóra emlékeztető produktumot.

juve28adam 2019.10.09. 12:05:57

Ha jól tudom Can szerződésében van egy 50 milliós kivásárlási ár. Nos, így, hogy nem számolunk vele gondolom 30 környékén távozik, vagy becseréljük valakire.
Azért nem bánnám ha egy jó korban lévő focistát nem valami 30-asra váltunk le...

juve28adam 2019.10.09. 12:06:52

@JuventusFanatikus: Kante 70 millió? Meglepne, ha euróban lenne annyi.

DrP 2019.10.09. 12:08:28

@Knob: ha jobb lenne akkor jatszana. Szerintem Sarri aki nap mint nap veluk van az edzesen jobban megtudja itelni mint mi, akik 78 percet lattuk Can-t jatszani.

JuventusFanatikus 2019.10.09. 12:08:35

@juve28adam: Emlékeim szerint euróról van szó.

Pavel1988 2019.10.09. 12:17:25

Zidane külön kérte, hogy Kantét igazolják le ha lehetséges, ez volt az egyik feltétele amikor visszatért.
Ilyen szinten nincs már kikiáltási ár, a Real arra kérte a Chelsea-t, hogy jelezze ha hajlandóak értékesíteni.

rockitbaby 2019.10.09. 12:25:38

@Pavel1988: Mbappé és Pogba is. Ez semmit nem jelent.

Pavel1988 2019.10.09. 12:46:08

@rockitbaby: Azért valljuk meg elég meglepő lenne ha Zidane hívná a Realba Ő meg eljönne a Sarri féle Juventusba.
Itt most nyilván nem a csapatok erősségét akarom összehasonlítani.

babo0410 2019.10.09. 12:48:53

@Knob: Az edzők valamiért játszatják Khedirát. És minden edző akinél megfordul csak nem hülye! Allegrinél is alap volt, mos Sarrinál is, anno Mou is bízott benne, a német válogatott is. Akkor mi miért ne bizhatnánk? Vagy az edzők mind vakok, bezzeg a szurkolók?

kovta23 2019.10.09. 13:05:25

@babo0410: Szerintem hagyjuk is a Khedira témát. Az edzők és magyar és külföldi szakértők is elismerik a játékát. Can meg örülhet hogy nem szórták ki a 82 perben... Akár elmehetett volna a győzelem miatta

Knob 2019.10.09. 13:11:32

@DrP: @babo0410: Ezt az "edző" jobban tudja dolgot szerintem nem kell feszegetni, mert nincs értelme. Természetesen az edzők, még a masszőrök is jobban értenek a focihoz, mint a szurkolók, ez tény. Viszont nem biztos, hogy az edzők minden egyes döntése objektív lenne és kizárólag szakmai alapú, nem mellesleg korántsem tökéletes. Ékes példája ennek Mandzukic esete. Allegrinél mankóval is kezdett volna, de Sarrinál még a padra sem fér oda, sőt a keretbe sem.

Egy szó, mint száz, nem feltétlenül tökéletes egy edző döntése, csak azért, mert Ő az edző.

Thuglife! 2019.10.09. 14:57:05

@Knob: jól vagy rosszul dönt de övé a felelősség.Kénytelen vállalni a felelősségét ha ő Khedirát játszatja Can helyett.(Most ott a lehetőség hogy kiszorítsa de mégsem tudja).míg egy fotelszurkoló 50/50 %-ban állást foglal és ha bekövetkezik egy év múlva akkor veri a mellét ha nem akkor meg jön a "visszaszívok mindent amit Higuról mondtam"(csak egy példa),mert a fotelszurkoló megteheti.neki nem az állása és a presztízse múlik rajta.
Nézzük pont Allegrit.soha nem lesz már topklub padját(esetleg a milánén) mert annál a néhány topklubnál tudják hogy nem találta meg a sztárjátékosok helyét,és máshol is ilyen játékosokkal dolgozna.de ezt nyugodtan visszaszívhatom következmények nélkül ha mégis kell valahova.

Knob 2019.10.09. 15:28:48

@Thuglife!: Teljesen jogos amit írsz, de nem erről beszéltünk eddig. Az, hogy a felelősség kié az egy dolog. Persze, hogy az edzőé! Még akkor is, ha a keret 80%-a szar, hiszen huszonpár játékost kicserélni nem lehet, egy edzőt a stábjával együtt viszonylag könnyű. Viszont hiába nagy a felelősség még az edzők, akik nap, mint nap látják a játékosokat is tévednek. Nem is keveset és nem is kicsiket. Ezzel sincs baj, és azzal sem, ha egy "fotelszurkoló" kialakít valamilyen véleményt, a baj azzal van, ha egy másik "fotelszurkoló" szerint az előbbi hülye a focihoz, míg Ő nagyon tudja. Az edzőkkel is ez van. Allegrivel is ez van. Ott van pl.: Zidane. Szerintem nem jó edző, sőt! Lehet, hogy jó lett volna egyszer, de így már nem valószínű. Akkor sem volt jó edző, mikor 3 BL-t nyert. Én ugyanazt láttam akkor, mint ami most történik ott. Semmi taktikai, semmi technikai elképzelése nincs. Persze ez nem baj, hiszen nincs tapasztalata, de Ő akkor is jelenleg szar edző. Allegrire visszatérve, ha kimert volna lépni a komfort zónájából és nem csak a szerelmeit erőlteti, akkor még most is Ő ülne a padon. Szerintem Allegri jó edző, de hibái neki is vannak és azok most előtérbe kerültek, miközben meg sem próbálta azokat kiküszöbölni.

Knob 2019.10.09. 15:32:27

@Thuglife!: Még annyi, hogy bár az én véleményeim a legtöbb embernek itt nem tetszenek, és az is igaz, hogy idővel bejönnek, vagy éppen jön egy olyan edző aki hasonlóan látja, ahogyan én, de még vissza szerintem nem szívtam semmit. Tartom magam ahhoz, amit gondolok, és ha tévedek, belátom. Volt olyan meccs (ha jól emlékszem 4 db), ahol kimondottan elégedett voltam Matuidivel. Ettől persze még kiráz a hideg ha meglátom, de azt elismerem, hogy akkor, azokban a kis pillanatokban jól csinálta amit csinált, bár az is tény, hogy a rossz óra is napjában kétszer a pontos időt mutatja.

rockitbaby 2019.10.09. 15:51:35

@Pavel1988: Pedig akár tetszik, akár nem, per pillanat semmivel sem vonzóbbak, mint mi. Sőt. Ezen Zidane sem változtat sokat.

DelPiero2 2019.10.09. 16:27:12

@Knob: Nem igazán értem Mandzu "jogosságát". Pl. a tavalyi bajnokság végén Ő mentette meg a Juvét az égéstől, hazai pályán Allegri búcsúmeccsén az Atalanta ellen is nélküle kikaptunk volna. Ő egyenlített. Senki más nem tudott betalálni. (Roni is a pályán volt) Olyan rosszul szerepelt volna az edzőmeccseken? Higany sem lő több gólt, nem is védekezik többet mint Mandzu. Nem akarom bántani Higanyt, de túlzás, hogy Mandzu a pálya közelébe sem mehet. Ja, mellesleg a tavalyi VB döntőn gólt lőtt, elődöntőn döntő gólt lőtt... Mi a különbség Higany és közötte?

babo0410 2019.10.09. 16:29:36

@Knob: Azaz minden edzője játszatta csak mert. Értem.

Pavel1988 2019.10.09. 16:33:41

@rockitbaby:
Akár tetszik akár nem?
A Real Madrid a legbefolyásosabb és legértékesebb futballklub. Ők rendelkeznek a legtöbb bevétellel, ők adják a legnagyobb fizetéseket, több tíz éve oda akar menni a legsikeresebb focisták nagyja. Ezen nem változtat 1-2 sikertelen év vagy az, hogy a Juventus jelenleg jobb csapat.

rockitbaby 2019.10.09. 17:02:23

@Pavel1988: de Ligt esete mutatja, nem vagyunk annyira lemaradva, mint ahogy állítod. CR7 is minket választott. A fizetések is emelkedtek itt is, ez a lefőbb ok aki miatt főhet a feje a vezetőségnek, mert ezt nem sikerült lefaragni.

Lehet, alaptalannak tűnik, de valamièrt sokan jócskán alábecsülnek minket. Ez 5 évvel ezelőtt bőven megállta. Ma már nem.

Rikoo 2019.10.09. 17:11:34

@Thuglife!: Ez az Allegri példa elég érdekes, mert majdnem az összes szurkolói szavazáson őt szeretnék a kispadra. Nemzetközi szinten jelenleg a leginkább felkapott edző, főleg mivel klubnélküli és hosszú évekig bizonyított.
A Real Madridnál a vezetők és a szurkolók is őt szerették volna, nagyon régóta ez volt az első igazán közös pont Pérez és a szurkolók között, de tavasszal kénytelen volt visszahívni Zidanet. Hogy ez mennyire jó döntés volt, azt mindenki döntse el maga.
A Manchester Unitedről ne is beszéljünk, Solskjaer az edző, nekik Allegri megváltás lenne.
Igazából Allegri olyan szinten elismert nemzetközi edző, hogy bármelyik kisapadon elfogadnák őt a vezetők és a szurkolók is.
Érdekes, hogy talán a leginkább stílusidegen környezetben, a Manchester City és a Barcelona edzői szavazásán, sem azt gondolják róla, hogy ő nem való oda.
Valverdét már rég elkergették volna a szurkolók, Guardiola pedig 1,5 éven belül távozni fog.
Egyedül talán a Liverpool ahová nem fog menni, mivel ott nyilvánvalóan az a cél, hogy Gerrard vegye majd át Klopp helyét.
A Liverpoolon kívül gyakorlatilag bárhol szívesen látnák az öltönyös olasz taktikai zsenit, maximum más segítőket kapna, mint Olaszországban.
Nagyon várom már, hogy melyik csapat ajánlatát fogadja majd el. Én a Premier Leagueben látnám legszívesebben.

steven.h 2019.10.09. 17:57:35

@Rikoo: +1, teljesen egyetértek és én is hasonló dolgokat láttam a zinterneten.

rabsic02 2019.10.09. 18:00:26

Allegri mérlege az egyik legjobb. Kétszer játszottunk bl döntőt, úgy hogy nem sokan vártak minket oda.
Az, hogy nem tudott már megújulni szerintem normális, de nem lehet ezért kárhoztatni.
Ez Sarrival is előfordulhat. Ha a bagós mester is csinál 4 duplát és két bl döntőt, akkor valószínűleg elégedettek lesznek a szurkerek.

Il Principino 2019.10.09. 21:16:31

Mindenki nyugodjon meg!Tavaszra Can már bent lesz a bl keretben is,mivel,Khedira és Ramsey is sérült lesz!!!

GGábr81 2019.10.09. 21:26:29

@babo0410: mou annyira nem bízott, mert a margitba nem volt alap, nem is marasztalták. A német válogatottban régen még jó is volt, ahogyan a reálban is az elején. A Maxi féle csapatban 2-3 éve még néhányszor tudott hasznos lenni, meg nem igen volt más. Sarri nem cserélte le ész nélkül a csapat nagy részét. Feltolta az Allegri féle régi csapatot és szépen lassan átépíti a saját elképzelésére, meglepne, ha tavasszal még alap kezdő lenne. Amúgy az Allegri is bízott benne az még nem bizonyíték arra, hogy ő jó játékos és mi rosszúl látjuk. Mert oké bízott benne, de milyen eredménnyel? Illetve talán még az derül ki, hogy szerintük a többiek még rosszabbak, de attól ő még nem jó.

babo0410 2019.10.09. 22:04:00

@GGábr81: Ez már csak a megmagyarázás.

west30 2019.10.09. 22:57:03

Az a helyzet Khediravol,hogy az allando serulesei miatt a fizikai allapotam maximum a Serie C-be valo,nem egy Juventusszinu klubhoz.Lehet akar milyen inteligens a fasz,ha a tobiekkel nem kepes tartani a tempot.31-32 eves,de ugy mozog a palyan mint aki legalabb 45,oriasi terhet rakva ezzel a tobbiekre.

west30 2019.10.09. 23:00:13

@west30: bocsi az elgepelesekert,a telefon rakoncatlankodik. :)

Dalamar 2019.10.10. 02:47:48

még az is érdekelne, mi van Ruganival? Idén még nem játszott... Dec-Jan körül visszatérhet Chiellini, aztán sokan lesznek a középhátvédek (is).

del pipi 2019.10.10. 05:25:46

@west30: Hallod? És még elbírja a csapat! De meg kell védenem a mozgása miatt mert én maholnap leszek 46, tegnap este voltam focázni és szerintem nálam sokkal jobban mozog, tényleg!

Grinta 2019.10.10. 07:09:02

@fire06: Ilyen az amikor a megyei fosmolekula szarozik.
Komolyra fordítva a szót,nem hogy nem vagy Juventus szurkoló-bár ez a nyilvánvaló tévképzeted Magad felé,és sajnos a legnagyobb baj hogy a külvilág felé is-de egyszerűen káros vagy a szurkolói kultúrára is.Aki nem tud szeretni,és nem tud drukkolni-azt el kell takarítani minden közegből.

rockitbaby 2019.10.10. 07:33:14

@Dalamar: Capitani hiába ter vissza, ez a szezon kuka számára ilyen sérülés mellett. Azon kell imádkozni, hogy ez ne jelentse a karrier véget neki. Chiellinit kezdőként erre a szezonra elfelejthetjük sajnos.

Knob 2019.10.10. 08:21:20

@DelPiero2: Az a baj az ilyen példákkal, hogy bár tényeken alapulnak, mindig ott van a mi lett volna ha. Szerintem az ilyen meccsekkel, mikor is az edző (Allegri) nevetgélve, háttal a pályának beszélgette végig azt utolsó 5 meccsét nem nagyon kell foglalkozni.

Az, hogy Higuain nem lő több gólt nem egészen helyt álló, mert az argentin legrosszabb teljes szezonjában is 6 góllal szerzett többet, mint a horvát a legjobb szezonjában. És mivel mind a ketten csatárok, így hát ez eléggé komoly különbség. Persze lehet jönni, hogy Allegri taktikája meg a többi sületlenség, de hát ez arról szólt, hogy Mandzukicnak ívelgették a labdákat megállás nélkül, meccsenként 10-15 alkalommal. Amúgy pedig Higany az első nálunk töltött idényében Allegrivel a padon lőtt 24 gólt! Lehet, hogy pocakos, lehet lassú, de vérbeli csatár. Amíg a horvát kizárólag alibizni tudott. Tény, hogy minden tőle telhetőt megtett, és az is tény, hogy ha így van, akkor ez sajnos kevés, illetve van aki félgőzzel, pocakosan, sokkal többet tud tenni az adott poszton.

Szóval ezekért sokkal, sokkal jobb Higuain, mint Mandzukic!

Knob 2019.10.10. 08:31:12

@babo0410: Őszintén Khedira akkor a valaha volt legjobb középpályások egyike? Már csak azért, mert a Stuttgart óta, mind a válogatottban, mint a klubjaiban minden egyes edzője számított rá! Vele olyan még soha nem történt, mint most a horváttal, hogy gyakorlatilag jött egy olyan edző, aki szerint még a csapat közelébe sem mehet, nehogy valaki elkapja a kórságot, és mindenki elfelejtsen rendesen, a posztjához méltón játszani.

Ezért írom, hogy edző és edző döntése sosem objektív! Allegri és Sarri elképzelése a horvát tudásáról nem is állhatnának távolabb egymástól, szóval akkor objektíven Mandzukic most jó, rossz, vagy középszerű focista?

Grinta 2019.10.10. 16:29:10

@Knob: Hogyan lehet úgy alibizni,hogy közben minden tőle telhetőt megtett? : O
És ezt két egymás utáni mondatban írtad : / hajjaj

Knob 2019.10.11. 08:10:42

@Grinta: Először is az alibi kifejezés hétköznapi értelemben azt jelenti (szóval nem jogi), hogy valaki nagyon ügyesen, szinte teljesen megtévesztően tökéletességet színlelve téveszti meg a többeket. Szóval ha valaki alibizik, az nem azt jelenti, hogy rosszul csinálja amit csinál, hanem azt, hogy amit csinál jónak, hasznosnak tűnhet, de közben nem az. Szóval ha valaki minden tőle telhetőt megtesz, az simán lehet alibizés, hiszen tőle csak ennyi telik, hogy látszatra hasznos amit csinál, de tartalmilag, ténylegesen nem.

Knob 2019.10.11. 08:14:00

@Grinta: Persze maga a kifejezés definíciója nem ez, viszont ha cselekvésre akarjuk használni ezt a szót, akkor így értelmezendő, bár nem használatos ilyen formában, szóval ez részemről (is) elég nagy fogalmazás béli hiba volt. Elnézést érte.

Cannavaro 2019.10.12. 21:49:55

@fire06: 100% ig egyet értek veled, és együtt érzek Khedirával kapcsolatban! 23 évem egyetlen Juventus játékosa akit ilyen szinten gyűlölök! Grintával meg ne foglalkozz! Juve szurkolók vagyunk, nem Juve játékos szurkolók, és igenis szarozhatunk játékosokat, ha azok hátráltatják a csapat tényleges fejlődését, ráadásul ilyen hosszú ideje már! Soha nem szoktam rosszat, vagy sérülést kívánni, de ebben az esetben alig várom, hogy a tevepásztor hosszabb időre kidőljön, és egy kicsit se érdekel, ezért ki szerint nem vagyok Juve szurkoló!! ;) FORZA JUVE!! Fire, ezután se tapsolj a szarnak!!! ;)

Grinta 2019.10.12. 22:01:20

@Cannavaro: Hányadik meccs után is mondtad a Sarri takarodj-ot azok után hogy ide kívántad Őt?Olyan harmadik?
Csak hogy a szavaidnak kifejezzük a hitelét,súlyát,azért kérdezem.

Cannavaro 2019.10.12. 22:42:28

@Grinta: Nem mondtam, hogy Sarri takarodjon!! Khedira játszatása miatt mondtam, hogy csalódtam benne, és nálam leszerepelt! Az, aki kijelenti egy másik Juve szurkolóról, hogy nem igazi szurkoló, csak mert nem tapsikol minden szarnak, annak a véleménye számomra szart se ér! Így lényegtelen, hogy mennyire tartasz hitelesnek!

Cannavaro 2019.10.12. 22:51:02

@Grinta: Továbbra se fogok csínyán bánni, főleg felindulásomban a játékosok, és az edző kritizálásával, csak mert neked nem tetszik! Én nem egy birka szellemű szurkoló vagyok! Nekem, nem minden szent, amit szeretett csapatom egyes alkalmazottjai tesznek, és ezt szóvá is teszem! Nem attól szurkoló valaki, mert gyönyörködik egy kifordított vízi hullában is, csorgó nyállal, csak mert ráhúznak egy fekete-fehér mezt!

Grinta 2019.10.12. 22:56:40

@Cannavaro: Köszönöm!Nincs több kérdésem a tanúhoz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása