Mancini búcsúajándékot adhat Buffonnak

buffon_gianluigi_es_ronaldo_cristiano.jpgAz olasz szövetségi kapitány, Roberto Mancini a pletykák szerint azon gondolkodik, hogy búcsúajándékként behívja Gigi Buffont a keretbe, amint bebiztosította a válogatott a kijutást a 2020-as Európa-bajnokságra.

A nyáron Torinóba visszatért kapuslegendának elvileg tavaly kellett volna búcsúznia a válogatott csapattól a Hollandia elleni barátságos torinói meccsen, azonban Gigi Buffon inkább visszavonult a nemzetközi futballtól azért, hogy minél több lehetőséget kapjanak a fiatalok.

Mindazonáltal a La Gazzetta dello Sport szerint a 41 éves kapus Daniele De Rossival együtt egy utolsó meccsen pályára léphetne azzurri mezben.

Gigi Buffon egy éves párizsi kaland után visszatért Torinóba, ahol azonban csak a cserekapus szerepe jut neki, ennek ellenére idén megelőzheti Paolo Maldinit, ami a bajnokságbeli pályára lépések számát illeti, hiszen csupán négy meccs választja el az AC Milan legendájától (643 a 647-hez képest), ám a válogatott tekintetében a kapus nevéhez fűződik a rekord 176 szerepléssel.

A Juventus egykori csapatkapitánya utoljára a 2018-as vb-kijutásról döntő párbajon húzta magára a tengerkék mezt, azonban nem sok sikerrel tette, mivel az olaszok képtelenek voltak legyőzni a svédeket 2017 novemberében, így az észak-európai ország válogatottja jutott ki a világbajnokságra.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2715211154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.10.09. 09:37:54

Szep gesztus Mancinitol.A szivem megszakadt mikor azon a bizonyos meccsen Buffonnak kellett könnyeit visszafojtva nyilatkoznia ugy hogy meg a riporternek kellett vigasztalnia.Megerdemelne Gigi.

m.martin91 2019.10.09. 11:50:02

Igazából azt az egyet sajnálom Buffon pályafutása kapcsán, hogy a válogatottsági rekordot nem tudta megdönteni, pedig lett volna rá lehetősége. Ezt valahogyan meg kellett volna oldani. Még akkor is, ha Sergio Ramos minden valószínűség szerint mindenkit túlszárnyal majd a világon. Egy ideig tarthatta volna Buffon a rekordot.

Dartagnanxy 2019.10.09. 14:58:59

@m.martin91: Már melyik válogatottsági rekordot? A világrekordot? Ha kijutnak a vébére, akkor meg tudta volna dönteni, feltéve, hogy döntőt játszik a csapat :)

Ramosnak valóban van még 2-3 éve (talán több is) nemzetközi fociban, 190-200-ig eljuthat.

gomorra21 2019.10.09. 15:29:25

@Dartagnanxy: a döntőig eljutni Buffonnal a kapuban, úgy, hogy minden meccsen véd? Kicsit erős túlzás.

alexGicamo 2019.10.09. 17:05:44

@Alex8610: Szívemből szóltál ! :-)

Del Butus 2019.10.09. 19:32:02

4. bekezdés mindent elmond az egyéni érdekeiről, hogy miért sündörgött vissza. Elment BL-t nyerni. Jajj akkor inkább visszajövök valamiért.

JuventusFanatikus 2019.10.09. 19:45:48

A Mi Gigink az ENSZ világ élelmiszer-program (WFP) nagykövete lett.

Grinta 2019.10.09. 20:13:52

Méltatlan hozzá,és nem is szorul rá.Végtelenül kicsinyes dolog lenne,belekényszeríteni egy ilyen szituációba.

del pipi 2019.10.10. 05:30:19

Öcsééém! Ez a Buffon hogy vissza sündörgött, Miért nem megy vissza Parmaba tipmixezni. TÖBB BUFFONOS CIKKET DEL OKOSNAK!!!!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása