Az Inter elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA vasárnap esti Inter-Juventus rangadó ezúttal nem csupán a presztízs miatt lesz fontos, hosszú idő után először fordul elő, hogy a rangadó valódi, komoly téttel is bír, hiszen az Antonio Conte által irányított milánói házigazda a bajnoki tabella éllovasaként készülhet, míg a címvédő Juventus két pont hátránnyal érkezik Milánóba, azzal a szándékkal, hogy megszerezze az első helyet.

A zebramezesek keretéből sérülés miatt továbbra is hiányzik a csapatkapitány, Giorgio Chiellini, valamint Mattia De Sciglio, Danilo, Mattia Perin és a jövője rendezésére váró Mario Mandžukić is.

A Juventus legutóbb idén áprilisban vendégszerepelt az Inter otthonában, s akkor a házigazda Radja Nainggolan bombájával szerezte meg a vezetést.

A második félidőben egy Cristiano Ronaldo-Miralem Pjanić összjáték végén a portugál világklasszis vágta a milánóiak kapujába a bosnyák középpályás által sarokkal visszaadott labdát, s így alakult ki az 1:1-es végeredmény.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: de Ligt, Alex Sandro, Bonucci, Rugani, Demiral

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Emre Can, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 20:45-kor kezdődő mérkőzést az Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8215200424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ádám.84 2019.10.06. 22:29:48

@Contelegend: legalább most csöndben maradnál...

2019.10.06. 22:30:08

GONZALOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

4D 2019.10.06. 22:30:14

Ottvan bzdmeeeeg krvainter!!!

MdewC 2019.10.06. 22:30:55

H
I
G
U
A
I
N

SZOBROT KAP!

Mindent visszaszívok vele kapcsolatban! Bocsáss meg Higu!

Zombijuve 2019.10.06. 22:31:12

Milyen gól volt ez ...........!!!!!!!!!!!

Ádám.84 2019.10.06. 22:31:23

GONZALOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO
HI
GU
A
IN....................................

Sztovicska 2019.10.06. 22:31:58

PIPITAAAAAAAAAAAAAAAAA

danimester1 2019.10.06. 22:32:01

@Contelegend: ebben a félidőben talán következetesebb!Talán!Hátulról kapott rúgást Bentancur...ezeket inkább kellene visszanézni...

Zombijuve 2019.10.06. 22:33:06

Nesze nektek, itt volt a SARRIBALL!

venember83 2019.10.06. 22:33:34

Lemaradtam Pipita góljáról. Mint a mai meccsen szinte mindenről. Fejelte?

Zombijuve 2019.10.06. 22:33:54

Most már húzzuk be!

MdewC 2019.10.06. 22:34:16

Jó lenne, ha Can nem egyszerre törlesztené az összes szabálytalanságot!

Most már sárguljunk, nem baj, de tartsunk ki!

juve28adam 2019.10.06. 22:34:22

Í Can ez nagyon csúnya volt...

danimester1 2019.10.06. 22:34:53

@venember83: rúgta a védők között egy szép kiugratás után.

MdewC 2019.10.06. 22:35:18

@venember83: laposan belőtte!

Annyira kivárt, hogy azt hittem szerelik.

NagyonJuve 2019.10.06. 22:36:13

@Contelegend: szerintem a bíró eddig jól vezeti a mérkőzést1 2 hibát leszámítva. Bonucci szerelésére szerintem azért nem adott büntetőt mert tőle indult az akció nem lett volna reális. Le kellett volna fújni játékvezetői labdával a juve kellett volna hogy tovább menjen. Következetesség miatt nem fújta be. Az első félidő végén kellett volna a juvenak 1 szabadrúgás a 16 vonaláról lukaku kezezett. Bentancur esete kérdéses szerintem csak azért nem adta meg mert lukakunál sem.

danimester1 2019.10.06. 22:37:25

Jé lap a dögevőnek!Hihetetlen megtalálta!

Contelegend 2019.10.06. 22:37:29

@Ádám.84: miért pont most ? :D akkor maradnék csendben ha mi vezetnénk. Egyébként ez várható volt. Sokkal jobb a padotok, nálunk 1 sérülés is elég az összeomláshoz , erre lett 2 .

Mitya10 2019.10.06. 22:37:44

@Contelegend: Van mire bìròznunk attòl mert te eltèvet vak interes gyerek vagy mèg lehet nyitott szemmel meccset nèzni. Ink örülj Higany gòljànak mert sajnos ti meg a bìrò együtt sem vagytok elegek ellenünk! Mèg nekünk van több lapunk ezen a meccsen vàgod? Felfogod mièrt bìròzunk? Közben a kis hibàtlan Conte agyvèrzèst kap az oldalvonalnàl. Hol vagy Babo ?? Èszleled vègre a Sarri ballt???

Ádám.84 2019.10.06. 22:39:10

@Contelegend: legalább egy ilyen meccsen ne hergelnéd az ellenfelet, de látom nem érted...

letepem 2019.10.06. 22:39:20

Meg is lett az 1. Inter sárga...

juve28adam 2019.10.06. 22:40:07

Meleg a pite itt a végén

Contelegend 2019.10.06. 22:40:46

@Mitya10: rendben, értem az álláspontod.

MdewC 2019.10.06. 22:41:20

de Ligt még Lukakunak is nekimegy izomból! Imádom!

MdewC 2019.10.06. 22:41:57

Bonu a tartásunk most!

Contelegend 2019.10.06. 22:42:13

@Ádám.84: figyelj, ha visszaolvasol, egyszer nem hergeltem senkit, gratulálok a Juve teljesítményéhez. És egy jó tanács , magadat ne hergeld , rövidíti az életet.

giorgio007 2019.10.06. 22:43:12

Azért örülök, h Kakalukú mindig emberére akad DeMátyásban :D

str11 2019.10.06. 22:44:54

még hogy nem fontos, de hogy nem :)

danimester1 2019.10.06. 22:45:52

Aztán a Sassuolo majd a Dortumnd is helyre teszi őket!Helyreáll a világ rendje!!!Gratulálok a fiúknak a győzelemhez nagyot küzdöttek!

Ludens71 2019.10.06. 22:46:13

És igeeeeeeeen!!! Elvertük a szájukat!

Zombijuve 2019.10.06. 22:46:26

Helyreállt a világ rendje!

Watakuki 2019.10.06. 22:46:28

Nagyszerű győzelem!! Erős, magabiztos játék apró egyéni hibákkal. Bíztató a jövőre nézve.

FORZA JUVE!

Mitya10 2019.10.06. 22:47:04

Igeeeen!!!!! Micsoda jàtèk vègre! A Juve visszakerül a mèltò helyère! Conte most mèg bìròzni sem tud a seggèt kinyalta neki ez a spori vajon szegèny micel fog takaròzni :( ja Sensivel :D hulladèkok erről ennyit! Grata fiùk! Bravooo Sarri!

Andras74 2019.10.06. 22:48:14

Ha elfogulatlanul nézem, akkor megérdemelten nyertünk!
Ha elfogultan, akkor meg pláne!
Remélem, kicsit visszább veszünk ezzel az izék önbizalmából, mert szoros lesz az idei bajnokság!

Cannavaro 2019.10.06. 22:49:08

Gratula a csapatnak, és Sarrinak! Tudnék kritizálni bőven, de megvertük az Intert, így csak simán örülök a győzelemnek! FORZA JUVE! ;)

venember83 2019.10.06. 22:49:31

@Ádám.84: hagyd már abba! Miért nem lehet örülni a győzelemnek, miért a kötekedéssel kell foglalkozni?

letepem 2019.10.06. 22:50:31

De Ligtet nem szabad bántani. Csúszott mászott a csapatért!
Can kellemes meglepetés volt. Kipróbálnám Khedira helyett több meccsen is!

Szép volt fiúk! Forza Juve!

ZecH 2019.10.06. 22:51:36

Ezt magyarazom 3 honapja!!! Higany a legjobb nyari igazolasunk... 20bol 19en erre hulyenek neztetek meg akkor... szerintem azota javult az arany...

danimester1 2019.10.06. 22:51:44

A csaló Juventus elintézte hogy egy nappal többet pihenhessen és a spori is ellenük fújjon,sőt a VARos kollégákat is megkenték!Ezért tudtak nyerni egy lesgóllal meg nem adták meg Muntari gólját!

Rivendell 2019.10.06. 22:51:44

Vegre bammeg....innen csak a scudetto

Ádám.84 2019.10.06. 22:51:49

@venember83: akkor légy szíves az ő üzengetéseit is töröld, nonszensz, hogy pont egy ilyen meccs után még egy interest védenek itt a moderátorok...
Kérdésedre a válasz, talán mert megint beszólt????? Vagy az ő hozzászólásait nem olvasod????

Andras74 2019.10.06. 22:52:18

@Contelegend: kiharcolták a fiúk, h igazad legyen!

Ádám.84 2019.10.06. 22:53:22

Nem baj, majd Sensire fogják, Moggi megmérgezte meccs előtt...

GGábr81 2019.10.06. 22:54:46

@Contelegend: de te mi a szart keresel itt egy sinter-Juve alatt. Ha holnap itt értékelsz azt értem. De most nem a tiéidnél kéne sebeket nyalogatni? Belépek és az első hsz amit látok a tiéd. Érthetetlen. Te egy látens Juve fan vagy?
Sokszor leírtad, hogy értelmes beszélgetésért vagy itt. Mégis a neved nem erről árulkodik. Így nem tudlak komolyan venni. Az meg, hogy mindenki a Juvénak szurkolt, néhányan a milánynak ezért lettél sinter. Pfff ne haragudj, de sorban állsz a lófaszért?

Contelegend 2019.10.06. 22:55:07

Gratulálok a Juventus-nak, azért ilyen szintű csapattal nehéz versenyre kelni. Majd ha a padról nem egy Vecino és a 0 km-es Bastoni száll be , egyenrangú felek leszünk. Addig sajnos marad az ha mindenki 120% ot hoz. Akkor talán meglehet csípni titeket. Ami jó hír , részünkről , hogy legalább volt formája a csapatnak.
Egyébként Ronaldo párti és ellenző embereket is kérdezve , szerintetek lesz még olyan formában amit gólokkal is alátámaszt? Nekem kicsit úgy tűnik , szigorúan magához képest alul teljesít folyamatosan. Dybala viszont életveszély a kapu előtt , ha őt integrálja Sarri , az nagy fegyvertény.
A bajnokság nem dőlt el, de ez nagy pofon volt , viszont kaptunk eleget már úgyhogy annyira nem fáj :D Majd Torino-ban revans : )

GGábr81 2019.10.06. 22:57:26

Sajnálom, mindenki bizakodott, még én is a szoros bajnokságban, ettől még lehet, de a legnagyobb ellenfél otthonában sima volt. Gyakorlatilag kérdés nélkül. Sansztalan volt az ellenség. Szánalom. Egyszerüen senkik voltak. A spori meg... ide csak szitok jut eszembe.

Leram7 2019.10.06. 22:57:38

Végre vezetjük a tabellát!

Szczesny - 1 nagy bravúr megvolt.
Cuad - Mindent megtett és még támadásokat is segítette.
Sandro - Szintúgy, nagyonsokat futott.
Ligt - Kár a 11-esért, de egyre jobb.
Bonu - Nagyon jó volt.
Khedira - Támadásépítésben egész jó volt, de a lassúsága hátrány.
Pjanic - A végére elfáradt, de jól játszott.
Matuidi - megint megvoltak a csetlések botlások és a sok futás is, de ez kevés volt.
Berna - Nem ment neki a játék.
Dybala - végre egy jó teljesítmény
CR - próbálkozott, jól játszott.
Betancour - Nem szált be jól, de a gólpaszt ő adta.
Higuian - Eldöntötte a meccset.
Can - Jó volt.

Ludens71 2019.10.06. 22:59:41

Vicces, hogy mennyi baromságot összehordanak a Digi stúdióban a "nagy szakik"...

Contelegend 2019.10.06. 23:00:00

@GGábr81: írtam a sajátunkra is, de attól , hogy én a "másik" csapatnak szurkolok, egy nem privilegizált helyen ugyanúgy véleményt nyilváníthatok mint Te. Megértem ha valaki dühös a játékvezetésre , de miért az egyetlen kézzel fogható bűnbakot akarja megtalálni bennem? Nem írtam semmi rosszindulatút , ráadásul elismerem , hogy győzelem ma a Juve-nak járt. Persze van 2-3 ember akit kiakaszt maga a jelenlétem is , de ez legyen akkor a legnagyobb gond az életben.

giorgio007 2019.10.06. 23:02:07

@Contelegend: Mostanában tény, h nem megy Roncinak a góllövés, de az ilyen átmeneti üzemzavart én elnézem egy ötszörös aranylabdásnak. Sztem hamarosan újra hozza a gólokat.

rabsic02 2019.10.06. 23:02:54

Sziasztok!

Ez az első kommentem. Rég örültem már ennyire egy győzelemnek. Igazi csata volt. Minden játékos odatette magát rendesen.

(Grat a szerkesztőknek és mindenkinek aki hozzátesz ehhez a minőségi oldalhoz. :-))

danimester1 2019.10.06. 23:03:48

@Ludens71: igen!Nagy szakik de a magyar foci mégis gyenge ellenben más ország fociját kenik-vágják...

Juvegaspy 2019.10.06. 23:03:58

Naaaagyoooon örülök!
Jok voltunk cserek elegge sultek
Can ha igy nyomja kiszoritja Khedirat de meg a bl bol is tavaszra

Juvegaspy 2019.10.06. 23:05:57

@Contelegend: CR tenyleg nincs nagy formaba de igy is bebetalal kozbe Higany s Dybala is jo formaban sztem hamarosan Ronaldo is elkezdi pakolni

MdewC 2019.10.06. 23:10:38

Azt!

Rég néztem állva meccset! :D

Nagyon jó volt! Megvertük idegenben az Intert! :)

Külön öröm Dybala gólja! Higu pedig egy terminátor, ennyit számít az akarata! Még egyszer elnézést Higu!

CR lőtt egy bomba kapufát, meg egy centis lesgólt. Ez nem teljesítmény probléma, hanem nem volt szerencséje. Ha az helyre billen, akkor redben lesz.

Le a kalappal! Szép volt fiúk.

Juve!

west30 2019.10.06. 23:12:03

@Contelegend: Ronaldo azert gyakran kezdi igy a szezont,lesz o ettol jobb is.Mellesleg ez mar reg nem az a jatekos aki Manchesterben focizott,neki egyszeruen kell a kiszolgalas,kell hogy raepuljon a jatek,viszont a Juve nem a Real ilyen szempontbol.50 meccsen 30gol 11 assziszt,ez egy olasz csapatban azert meg mindig eleg jol mutat.

Contelegend 2019.10.06. 23:13:45

@west30: persze , azért írtam , szigorúan magához képest.

rabsic02 2019.10.06. 23:14:20

Ha a De Ligt gyerek így játszik (19-20 évesen) akkor már nem is olyan sok érte az a 85 misi. :D:D:D

Grinta 2019.10.06. 23:17:56

Cikáznak a gondolatok a fejemben,az érzések a szívemben!Először is azzal kezdeném,hogy visszakanyarodnék Marotta szavaira,miszerint a teljesítmény fontosabb ez esetben mint az eredmény.Ez most tökéletesen,és fájdalmasan! bebizonyosodott-ráadásul úgy hogy nyert is a Juventus-,hiszen ez a Juventus lefocizta a zintert idegenben!Sarri pedig lemeccselte Contét.És ezt nem csupán az előre játék iránti csere miatt mondom,az se volt semmi,hanem hogy ez a zinter nem ezt a semmit akarta játszani,az egészen bizonyos.Hogy ezt miért mondom?Nem gondolnám hogy az lett volna zseniális tervük,hogy például az első félidőben Cristiano Ronaldo egymaga lő egy felső lécet,tiszta lövőhelyzetbe kerül olyan tizenhatról egy csodás lekészítés után,majd egy újabb brilliáns kis játékból,berobog a védők közé,és gól.Sajna jogos les miatt elvették,de ez is megmutatja azt-Dybala gólja mellett,kalaplengetés jár érte,plus egy bravo Pipi ; ) - hogy a Juventus megfojtotta a zintert,ugyanis a Barcelonában látott labdakihozatalok nyomát sem láthattuk.Az egy szem Lautaro Martínezen kívül senkit nem tudnék kiemelni ma,vagy elképzelni Nálunk-hogy esetleg beférne.Jobb csapat a Juventus,és jobb játékosokból is áll.Lehet itt jönni Sensikkel,meg Barellákkal,kanyarban nincsenek egy Blaise Matuidihez képest,profizmusban.Mint ahogy Brozovic sem Miralem Pjanichoz képest.Rám sokmindent lehet mondani,de azt nem hogy ne értékelném a zinter futballistáit,de ma megmutatkozott mi a pálya.Éhes a Juventus,korog a gyomra.Ettől morajlott a stadion!
Akiről külön szeretnék még szólni a Cuadrado!És meghunyászkodom előtte.Ugyanis ez..amit ma csinált!Mamma mia!Bravissimo.Azt tudjuk hogy labdával extra,bokából bármire képes..de azt,hogy a faszi úgy nézett ki a pályán,mintha maga Barzagli irányította volna dzsojsztikkel,hát az eszem megállt.Komolyan mondom.Én nem nagyon hiszek az ilyenekben-de ez a fajta magabiztosság,játék olvasása,ez komoly foglalkozásra utal.És amire szeretném még felhívni a figyelmet,hogy oda az eldobom magam.Karajul beleállt a dolgokba,pontosan úgy ahogy kell.
Mindenki hozzátette a magáét ehhez a csodás győzelemhez,egytől egyig.Azok is,akik ma nem kaptak szerepet.
Húú,mit mondjak még??
Látszik a kis játék erőltetése,fejlődése,hiszen ezekből nem egy tiszta ziccer alakult ki.Akit várok még az Rabiot,mert ha megszokja a társakat,felveszi az üzemi hőmérsékletet,Ő tud olyat,ami ehhez a játékhoz kell.De majd a Mister tudja.Ó de szép ezt kimondani az Én számból,remegés nélkül.
Bravo Mauricio Sarri.

Wizzurah 2019.10.06. 23:19:09

@Contelegend.
Irtad, hogy a juve a pontrufasokra jatszik, mert abba jo, plane hogy CR a cspatban.

Ez tobb sebbol verzik mert pl Ronci a serie a egyik legrosszabb ponrugoja a statisztikak szerint is. A biro a hazai csapatnak fujt nincs ezen semmi kulonleges ez van. Ilyen fontos meccsen csak szimplan gaz nem az inter sara nem is a juve sara. Szimplan gaz es szar hogy ketszer jatszanak egymassal kb. egy evbe es azt is szetkurja a biro.

A juve nem tart ott csapatepitesben szerintwm mint az inter megis jobb. Alapjaraton sokkal de ilyen tendenciaval es fejlodesi utemmel egy ket ev es tenyleg ket eselyes lesz a serie a bar en azt szeretnem, ha 4-5 csapat is bele tudna szolni. Jot tenne az olasz focinak.

Andras74 2019.10.06. 23:24:44

@Contelegend: csak CR7-re reagálok: ha a kapufánál és a lesnél 5 cm-rel szerencsésebb, ezt akkor is megkérdezed?
A mentális erő, ami meccseket dönt el. Nálunk Bonu, CR7, De Ligt, Higu és lenne még a Csk, ha nem lenne sérült. Nálatok?

Contelegend 2019.10.06. 23:29:19

@Andras74: akkor nem biztos ,de ő épp azért CR mert az neki befelé pattan :)

gomorra21 2019.10.06. 23:31:09

@Grinta: régen értettem ennyire egyet minden szavaddal. Nagyon szép, és okos játék volt.
Én egy ponton bizonytalanodtam el, amikor Khedira és Berna helyett feljött Bentancur és Pipita. Akkor sokszor beszorultunk. Nagyon kellett Emre, a CR-Dybala-Higuain nem egy jó hármas egy erős csapat ellen, nem bírja el a középpályánk őket.
Hősies meccs volt, grazie mille!

Contelegend 2019.10.06. 23:33:39

@Wizzurah: maximálisan egyetértek , a pontrúgásokat viszont úgy értettem , hogy abban ezerszer jobbak mint az Inter és ezt én úgy láttam kiakarják használni. De ebbe beletartozik nálam a fejre adott labda is szabadrúgásból stb.

Andras74 2019.10.06. 23:35:03

@Contelegend: előbb-utóbb befelé fog. Akkora egója van, olyan akarata, h sosem adja fel! Szerencséje pedig annak lehet, aki tesz érte! 1,5 év még biztos van benne.
Azt sem gondolta senki, h G1g1 42 évesen még (jól) védeni fog.

Andras74 2019.10.06. 23:37:25

@Contelegend: előbb-utóbb majd befelé pattan. Úgysem adja fel!

Contelegend 2019.10.06. 23:39:14

@Andras74: Ja igen válasz a másik felére . Nálunk az egész védelem nem került annyiba , mint de Ligt , valamint a minőség beli különbséget nem tagadom sok poszton. Ez nem lélektan , vagy mentális különbség. CR jobb mint Martinez, ésatöbbi. Még legalább 2 mercato mire utolérheti az Inter a Juve-t ezen a téren.

GGábr81 2019.10.06. 23:51:48

@bomberhopper: én elhittem már akkor is. Mikor frissitetted utoljára? ;)

bomberhopper 2019.10.06. 23:59:50

@GGábr81: csak egyszer, 22:45-kor, a tényszerűség végett. Holnap kinyomtatom, bekeretezem és kiteszem a falra.

Andras74 2019.10.07. 00:02:20

@Contelegend: nem akarlak elszomorítani, de a Juvénak is lesz ugyanannyi mercato.
Persze, van már kínai lóvé szarásig, Conte, Cobra stb, na de hiányzik az imázs, a hagyományok, a stadion stb.
Egy meghatározó tudású játékos számára a Juve vonzó célpont.
De Ligt nem volt olcsó, de amit láttunk tőle eddig, az a tudása 20-30 százaléka. Tavaszra összeáll a Juve védelme is. Addig meg csak elbotladozunk vhogy!

gomorra21 2019.10.07. 00:02:29

@Leram7: Bernardeschi nagyon jól mozog, a baj, hogy egyenlőre leginkább labda nélkül. Amikor lecserélték, akkor azért érződött, hogy kell egy ilyen típusú játékos, sem Pipita, sem Dybala nem tudott úgy visszazárni, és 10 percig, amíg nem jött Can, nem is voltunk olyan meggyőzőek. Remélhetőleg fejlődni fog, ahogy Ramsey is, mert egy ilyen profilú támadó középpályásra szükségünk van.

gomorra21 2019.10.07. 00:07:54

@Contelegend: eléggé megdolgozott a Juventus filléres játékosokkal azért, hogy most már évről évre legyenek rekord igazolásaink. A Barza-Bonucci-Chiellini védelem is bagóból állt össze, ahogy az MVPP is, de igazából a Matuidi-Pjanic-Khedira hármas is potom pénzből lett összerakva egy top csapat középpályájához képest. Jöhet Bentancur meg Emre, hát ezek se sokat emelnek az összegen. Andrea Agnelli alatt Higuain érkezéséig nem voltak rekord igazolásaink, kőkemény melóval jutottunk el odáig.

Amúgy az inter padról is állhatott volna be klasszis, arról nem mi tehetünk, hogy Alexis előzőleg kiállíttatta magát;)

Barolo4 2019.10.07. 00:13:49

Nagyon jó este volt! Alapvetően minden utálatom ellenére örülök, hogy idén egy erős Inter áll velünk szemben és a mai meccs ellenére sem írnám le őket. Egyértelműen gyengébb a keretük, és bár 6-7 játékosuk hozzánk is beférne nem tudnék egyet sem kiemelni, akinek bérelt helye lenne a Juve kezdőben és azért ez sokat elárul a lemaradásukról. Az, hogy Asamoah (akit mindig is kedveltem és most sem tudok rá haragudni) fix kezdő, sokat elárul a lehetőségekről.Conte hajtani fogja őket végig, ez nem kérdés. Sarri ha így folytatja akkor nagy király lehet, alakul a szép játék ami már nagyon hiányzott. Csak így tovább! Forza Juventus!

babo0410 2019.10.07. 01:26:15

Ez jó meccs volt. Tetszett sok dolog, viszont a védekezésünktől agyf@szt kaptam. Akkora lyukakat hagytunk, hogy csodáltam, hogy nem kaptunk be csak egy gólt. Azért volt egy-két veszélyes támadása az internek. Ez nem tetszett. Viszont elől végre jóbbak voltunk. De a helyzetkihasználás még mindig nagyon gyenge. Ezen is dolgozni kell, valahogy ez nekünk már régóta gyengénk, nem csak Sarri alatt. Viszont ez egy jó meccs volt, két nagyon lázban égő csapattal. Viszont ha ez a Sarriball, akkor lesznek még gondjaink a védekezés miatt. Remélem ez még nem az. A védekezésen kell még csiszolni. Ezen kívül tetszett. Szerintem ma végre a támadósor olyan volt, amilyennek lennie kéne. ez a Berna, Dybala, Ronaldo hármas nekem tetszett.
Viszont a bírózást nem csak Contelegend nem érti, én sem. Mi is csak két sárgát kaptunk, az inter meg egyet. Nem mondhatjuk, hogy nagyon minket sújtott volna. Viszont volt pár tizi gyanús helyzet nálunk is, amt vissza se nézett a bíró, pedig kaphatott volna minimum még egy büntetőt az inter, ahogy mi is kaphattunk volna legalább egyet.
De jó hogy nem ment ebbe az irányba a bíró, és nem lett tizipárbaj a meccsből.
Egyébként nagyon örültem a rangadónak, nagyon jó meccs lett belőle.

Juvetto 2019.10.07. 02:00:06

FINO ALLA FINE ! ! !

alexGicamo 2019.10.07. 04:04:50

@Grinta: Nagyon tetszik a gondolatmeneted ! Sajnos, nem láttam a meccset ! De a hsz - ből ítélve biztos jó volt és nem utolsósorban győztünk ! Örülök, hogy Juan így fejlődik ! Barza nagyon jót tesz neki ! Kb . csodát tesz vele , ha így fest a dolog . :-)

Csak így tovább , FIÚK !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

del pipi 2019.10.07. 05:32:50

Lépésről lépősre, nagyon nagy meccs volt nem tudtam elaludni! Forza Juve!

TYUKI 2019.10.07. 06:27:51

@Grinta: remek össze foglaló!!!
Tényleg jó volt nézni!!!

Juventino86 2019.10.07. 06:29:06

Húúú gyerekek, tegnap a haverral rendesen megünnepeltük a győzelmet, totál másnaposan megyek ma dolgozni.... És hogy megérte-e? IGEEEEN!!!!!! :D :D

Hatalmas győzelem volt ez. Végig azt éreztem, hogy a miénk a meccs. Támadtunk, próbálkoztunk, gólt akartunk lőni, és sikerült is. Még az egyoldalú bíráskodás sem szegte kedvét a csapatnak. Bonucci hatalmas tartást adott hátul, elöl meg a két argentin elintézte. Van a csapatnak tartása és akarata, jó volt ezt látni.

steven.h 2019.10.07. 08:21:41

@babo0410: Az első félidőben 3-ig számoltam a Brozovic szabálytalanságokat, mert azt gondoltam a harmadikra már csak kicsit megfogja őt egy sárgával, ehhez képest 90 perc alatt nem kapott egyet sem. Az első félidőben 12-2 volt a szabálytalanságok aránya, amiből volt jó néhány nem szép, plusz voltak azok amiket előnnyel továbbengedett de akár utólag kioszthatott volna értük lapot. Összességében 22-8 lett a szabálytalanságok aránya, a sárga lapok aránya 1-2..... Erre játszottak, tördeljék a játékot, plusz volt egy kettő alatomosabb szabálytalanság is, ezeket kellene megfogni, nem pedig azt nézegetni, hogy mennyire sújtja egyik vagy másik csapatot egy-egy sárgalap.

Egyébként gratulálok a csapatnak, végre kezd látszódni valami, szerencsére a nagyjábóli rotálást is sikerült Sarrival megtanítani, meg úgy tűnik Barzagli hatás már most látszódik, bocsánat de lehet jobban jártunk volna, ha már tavaly visszavonultatjuk. Középpályára nem akarnánk Pirlot vagy Marchisiot alkalmazni? Csak mert elől egész jók vagyunk nagyobb segítség nélkül is.

Bianconero 2019.10.07. 08:26:54

Szegény Internek ez egy lélekölő vereség. Új edző, jó forma, BL-ben is jó foci, esély egy megetősített első helyre a bajnokságban - erre a lesajnált B kategóriás (khm) csatáraink góljával simán legyőzzük őket az otthonukban. Tekintélyparancsoló.

Sarri meg az új Pirlo, meccsenként egyszer látszik érzelem az arcán. :-)

Watakuki 2019.10.07. 08:41:15

Szőnyi már keresi facebookon a kifogásokat, hogy nekünk egy nappal több pihenőnk volt, illetve mi csak egy leverkusen ellen játszottunk... hát igen, vannak dolgok, amik nem változnak :D

spaolo1981 2019.10.07. 09:17:27

Egyértelműen jobbak voltunk és pont. Az internek csak a tizije után volt némi esélye 10-15 percig. Rocchinak meg kilógott a boríték a zsebéből. Egy jogos büntetőtől ugyan megfosztotta a milánóiakat, de sztem csak azért, mert előtte ő tartotta fel Pjanicot, és ha befújja, tutira nem hagyja el élve a stadiont.
Marhára nem tetszett, hogy gyakorlatilag semmilyen szabálytalanságért nem kaptak sárgát,
pedig elég sunyi, alattomos módon játszottak, nálam ez már túlment a sportszerű keménységen.
Lényeg, hogy nem sérült meg senki.

Ádám.84 2019.10.07. 10:33:47

A tegnapi meccs után külön köszönet illeti Higuaínt, aki már másodszor szívatja meg otthon a férgeket az utolsó percekben. Ezen kívül különösen utálom az olyan csapatokat/meccseket, ahol agyon rúgalják az ellenfelet, ez tegnap különösen zavart, ilyenkor mindig megerősítést nyer bennem, hogy miért utálom az intert, gusztustalan, hányadék egy banda.

babo0410 2019.10.07. 13:08:56

@steven.h: Azért nálunk is volt bőven szabálytalanság, csak De Ligt odacsúszott párszor úgy, hogy csodáltam, hogy ezt hogy engedheti tovább Rocchi. Tény nem őt kellett volna a meccsre küldeni, mert ő híresen nem szereti szórni a lapokat. Habár lehet ha olyan bíró van, akkor meg mind a két oldalon kevesebben fejezik be a meccset. Az tény, hogy az inter durván játszott, de főleg a védőinknek, nem kellett a szomszédba menniük ha durva belépőről volt szó. Így én a bírót nem hoznám fel.
Nyertünk, végre a játék is olyan volt, aminek már lehet örülni, és a jó játék nem csak percekre köszönt be. Ez biztató volt, de egy meccs, egy rangadó, amin mindig jobban pörgünk. Ha ezt a formát tudjuk hozni a következő meccseken, az nagyon jó.

steven.h 2019.10.07. 16:17:10

@babo0410: Más a kemény játék, meg más az alattomos játék. Egy Inter-Juvén pont hogy utóbbit meg kell fogni, ezt nem tette meg Rocchi. Nem a piros lapokért kiálltok, hanem azért hogy legyen tekintélye a bírónak és adjon sárgát ha valaki direkt alattomosan odarúg, hogy utána már ne merjen, mert kiállíthatják. Ez nem történt meg tegnap.

AgliOli 2019.10.07. 17:08:11

@Grinta: Előtte én is fanyalogtam, de tény, hogy össze voltunk szedve.
Szerencsénk, hogy a Slavia megtalálta a "gyógymódot" és rávilágított, hogy az intert megbénítja a letámadás.
Ezért is lett volna szükségünk egy jó Berna-ra, aki helyett szerintem jót tett volna egy félidei Ramsey csere, de az öreg nem akart kibaszni vele...ez is annak a jele, hogy bízik benne + a többiek a padon tovább fognak robotolni, hogy bizonyítsanak. Mély a keret és a meccs bizonyította, hogy a csapat el tud mozdulni a langyos maszatolástól.
Handanovicsnak, Brozovicsnak és a többi arrogáns f@szfejnek sem mindegy, hogy ki támadja le őket, mert most olyan kokit kaptak, ami a Slaviától csak egy gyenge ijesztés volt...

del pipi 2019.10.07. 17:26:29

Még azon röhögtem hogy hogy eltűntek, hogy elfelejtette egy-két Grande Juve Tifosi méltatni a csapat tegnapi teljesítményét. Pedig szívesen megosztottam volna az örömöm Fire06 kollégával, meg THUGLIFE kollégával hogy milyen volt az Agár meg a Pincsi, meg hát a legnagyobb Juve szurkolóval aki már akkor Juve meccsre járt a nagyfaterral amikor Buffon még a Parmaba tipp mixezett és még nem látott ilyen rossz játékvezetést! Miért mi volt a baj a játékvezetéssel? Hiszen nektek fújtak nem? Srácok! Miért maradtatok ki az ovációból? Nem volt fogás a csapaton? Szar lett volna néhány jó szót ejteni a csapat teljesítménye után igaz? Vagy csak fájt a kezetek ?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása