A SPAL elleni mérkőzés

serie_a_logo_2019-20.jpgA Hellas Verona és a Brescia elleni, távolról sem lehengerlő teljesítmények után, a bajnoki címvédő most egy papíron könnyűnek ígérkező mérkőzéssel folytatja, hiszen szombat délután az olasz élvonal egyik kiesőjelöltje, a SPAL látogat Torinóba.

Az előző szezon során a SPAL viszonylag magabiztosan megkapaszkodott az első osztályban, s végül a tabella tizenharmadik helyén zárta a tavaszt. A jelenlegi szezon jelentősen döcögősebben indult, az öt mérkőzésen aratott egyetlen győzelem a négy vereséggel párosulva, a három megszerzett ponttal, egyelőre a tabella utolsó előtti, tizenkilencedik helyéhez elegendő.

A Juventus keretének nagy visszatérője Cristiano Ronaldo lesz, aki kisebb sérülés miatt inkább kihagyta a Brescia elleni mérkőzést, azonban mára bevetésre kész. A védelemből, Giorgio Chiellini mellett, hiányozni fog Mattia De Sciglio, Danilo és Alex Sandro is, így az ifjú Pietro Beruatto kapott behívót, aki a Serie C-ben szereplő U23-as csapat alapembere, s U18-as, U19-es és U20-as korosztályokban is képviselte már az olasz nemzeti csapatot.

A két csapat legutóbb tavaly novemberben mérhette össze erejét az Allianz Stadiumban, s a házigazda Juventus akkor Cristiano Ronaldo és Mario Mandžukić találatainak köszönhetően aratott 2:0-ás győzelmet.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: de Ligt, Bonucci, Rugani, Demiral, Beruatto

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Emre Can, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést az Digi Sport 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4115175974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2019.09.28. 12:08:38

Kiváncsi vagyok a 4-3-1-2-re, múltkori meccsen több pozitívumot láttam már.
Illetve jó lesz újra Gigit látni a kapuban. Meg kell becsülni ezeket a pillanatokat.

The king of alibis 2019.09.28. 12:23:05

Gigi - Cuadrado, Demiral, De Ligt, Matuidi - Can, Bentancur, Rabiot - Ramsey - Ronaldo, Dybala

Juvegaspy 2019.09.28. 12:30:34

@The king of alibis: nem is lenne rossz de sztem nem ez lesz

del pipi 2019.09.28. 13:10:20

Forza Juve! A kölyökkel már nehezen bírjuk a várakozást!

pedronegroo 2019.09.28. 13:45:49

JUVE (4-3-1-2): Buffon; Cuadrado, Bonucci, De Ligt, Matuidi; Khedira, Pjanic, Rabiot; Ramsey; Ronaldo, Dybala.

Ádám.84 2019.09.28. 15:03:02

Bakker beszart a spott365.live, tud vki vmi működő linket??

supicool 2019.09.28. 15:05:12

@Ádám.84: Akkor nem csak nálam. Én is szívesen fogadnék streamet.

Ádám.84 2019.09.28. 15:09:14

@juve28adam: áhh köszi, legalább látom a meccset!

Génmanipuláltházikecske 2019.09.28. 15:15:45

Khedira becsúszik!! Mivanitthe??!!

giorgio007 2019.09.28. 15:22:03

Ronci igazán megtaníthatná Cuadradot lőni. Félelmetesek ezek az űrbe lőtt labdái.

niccolo 2019.09.28. 15:27:27

@Ádám.84: nem szart be,többször kell próbálni, kattingatni nálam bejött.

sleepy8 2019.09.28. 15:34:42

A jatekvezetes ma is botranyos...

niccolo 2019.09.28. 15:42:20

Azért többet ne szidjátok Ronaldót, hogy a sorfalba lövi a szabadot.

Camoranesi90 2019.09.28. 15:43:00

@sleepy8: nagyobb baj, hogy a csapat is.. Tipikusan egy momentumos meccs, csak eddig nem nagyon látom h kitől jöhetne.

Camoranesi90 2019.09.28. 15:45:16

@niccolo: mert nem lövi? Attól h dybcsi sem tudta atemelni a falat, ronaldo szabadrúgásai már nem azon a szinten vannak mint anno Manchester mezben.

sleepy8 2019.09.28. 15:45:59

@Camoranesi90: Szerintem az eddigi meccsekhez képest ma annyira nem veszes a jatekunk. Nem jó, de ennél bőven voltunk mar szarabbak idén.

Camoranesi90 2019.09.28. 15:46:29

Korabban kellett volna írnom, úgy volt a napoli elleni meccsen is, elég ha ide rakok 3 sort és jön a gól

Juventino86 2019.09.28. 15:48:33

Bárki bármit mond, a gól részben Khedira érdeme is. Van esze a játékhoz. Szerintem sok más játékos belebikázott volna egy hatalmasat a kipattanóba, de ő inkább lekészítette Pjanicsnak. Ezért kezd ő, mert átlátja az ilyen szituációkat. Pjanics pedig gyönyörűen bevarrta. Szerintem nem játszunk rosszul, jönnek a helyzetek, csak többet kellene kihasználni. Rabiot játéka ma is csalódás, viszont De Ligt szépen fejlődik, én magabiztosabbnak látom. Forza Juve!

Camoranesi90 2019.09.28. 15:50:08

Ez a rombusz kozeppalya amúgy nagyon jól működhetne, ha lenne itt lenne a fenykorat idéző vidal és marchisio, mert elől hátul a pjanic ramsey tandem nagyon ígéretes!

Rabiot-val kapcsolatban ne legyen igazam, de tipikusan az a játékos akire olyan szinten negatívan hat a kritika hogy az életben nem jön vissza a formája. Szurkolok neki, de nem az a hely vagyunk ahol 4 5 meccsnyi ilyen teljesítmény után még lenne bizalom.

Quentin_KR 2019.09.28. 15:52:38

Rabio nulla sajnos. Illetve Dybala is szokásos eddig. Hétközben jó meccse volt, ma megint középszerű. Mondjuk az egész csapat az. Tudom hogy tavaszra ütős lesz ez így, de olyan nehéz kivárni. Nem kikapcsolódás, inkább gyomorgörcs a meccs, pedig az elkenfél a 19. helyezett :(

2019.09.28. 15:53:10

Felállt védelemmel szemben tehetetlenek vagyunk. Ronaldo és Dybala is gyenge,Ramsey és az egész középpálya munkája egy sablonos,ötlettelen,hitvány szar. A pálya közepéről indul mindenki,mindig a széle felé,meg sem próbáljuk uralni a centrumot,egyedül Pjanic van ott,ő is védekezni. Állófoci...ez még egy ilyen tömörülő olasz kiscsapat ellen is kurva gyenge.

Camoranesi90 2019.09.28. 15:53:58

@sleepy8: ez így igaz is, meg tudom h sok sérült új edző, de nem folyamatos a játékunk, az ilyen kis csapatok elleni meccseken amíg nincs meg az első gól, kegyetlen nehéz így gólt szerezni. Most h megvan a vezetés, lehet nyugodtabban labdát járatni. Jó lenne ronaldo és dybala részéről is egy egy gólt látni, de ramseyben lehet hamarabb benne van.

Sándor hiánya balhatulrol érezhető, ahogy chiellini hiánya meccsek óta érezhető.

Sztovicska 2019.09.28. 15:54:30

Sarri érkezése óta Dybala, Matuidi, Khedira játéka látványosan javult. Határozottan erősebbek lettek és még fejlődhetnek is az új játékstílus elsajátításával. Dybala és Ronaldo ezek szerint Allegri játékrendszere miatt nem fértek el egymás mellett. Viszont rádió játéka aggasztóan semmilyen. Ez komolyan netto emberhátrány. Lehet idő kell neki de ez nem magyarázat erre a semmire. Ramsey eddig az év igazolása. Annyit melózik mint a komplett keret 2018-ban összesen. Megnézném Cant rádió helyett a második félidőben

2019.09.28. 15:57:04

Két csatárral játszunk és olyan,mintha nem is lenne csatárunk,full érzi mindkettő,hogyha nem lépnek vissza a mezőnybe,akkor sose kapnak lasztit,így többnyire megvannak a létszámfölények egy-egy területen,amiből szép kis cicázás van,látványos is volna meg minden,de annyira jelentéktelen területeken tudunk csak labdabiztosak lenni,hogy az ellenfél helyében nyilván én sem lennék beszarva,nincs még vége ennek a meccsnek,ezzel a teljesítménnyel senkit nem fogunk pánikba ejteni.

Juventino86 2019.09.28. 15:58:09

@fire06: Most nincs szerintem igazad. Van ötlet a támadásainkban. Egyelőre az összeszokottság hiányzik, illetve kicsit lassan játszunk. De szerintem amit támadásban mutatunk, az egyáltalán nem rossz.

Zombijuve 2019.09.28. 15:58:20

Nem lesz ez rossz ,csak legyen türelmünk. Ramsey alakul, Rabiotnak sok meccs kell,ahogy Dybalának is. A két szélső védőnk a Spal ellen elmegy kényszerből,de Matuidi elég eszetlen, Mikrofonfej pedig többet van elöl ,mint hátul .

del pipi 2019.09.28. 16:01:05

Ez ma ilyen meccs! Azért látjátok gyengének néhányan amit mondtam ma hogy a 3-5-2 amit az ellenfél játszik az kissé megfojtja a játékunkat mert betömörülnek, így nehezebb de türelmesen játszunk és láss csodát Pjankó és az átlövés. @niccolo: Jó nem szidjuk, de az egyik agyon lövi a biodíszletet a másik elakarja csavarni ez két külön dolog. Inkább azért szidom hogy kétszer nem tudott egy egyszerű vissza passzt adni, nehogy a Dybala beköszönjön, pedig az ívelés Ramsey-nek Zseniális volt az gólt érdemelt volna! Forza JUVE!

peti78 2019.09.28. 16:02:29

Khedira helyett kellene berna és cr nek feljebb jatszani

sleepy8 2019.09.28. 16:02:32

@Camoranesi90: Most legalabb tényleg birtokoljuk a labdát, ez is valami. Ne erts felre, szerintem is kiabrandito a csapat. En csak azt mondom hogy eddig meg ennél is gyengebb volt..

delpi0823 2019.09.28. 16:03:45

@Juventino86: En nem vagyok egy nagy khedira fan(sot sokat szidtam en is)de iden sztem kifejezetten jol jatszik.

2019.09.28. 16:04:43

Én még azért azt kipróbálnám,hogy Rabiot vissza Pjanic helyére,Ramsey Rabiot helyére és Pjanic fel a csatárok mögé...vesztenivaló nem sok van.

steven.h 2019.09.28. 16:06:42

@del pipi: Öhm, nem pont ez lenne az edző feladata, hogy erre felkészítse a csapatot? Semmi meglepőt nem játszik a SPAL, erre kellett volna készülni.....

Zombijuve 2019.09.28. 16:12:11

Miért érzem úgy,hogy Ronaldo nélkül jobban játszanánk?!

Dybala2379 2019.09.28. 16:18:18

Amúgy nehezen tudom elhinni hogy Can akkora szar lenne, hogy ne tudná Khedira vagy Rabiot szintjét hozni..

giorgio007 2019.09.28. 16:18:28

Azért azt se felejtsük el, h eddig háromszor mentettek a gólvonalról a Spárosok. Valszeg az összes szerencséjük ezen a meccsen lett meg, amit az idényre kaptak.

juve28adam 2019.09.28. 16:23:55

Ramseyvel nagyot nyertünk.

2019.09.28. 16:24:41

Kínszenvedés ezt nézni. Agnelli is majd elalszik...a stadionba is alig van élet.

steven.h 2019.09.28. 16:27:06

Vak Berisha is élete meccsét játssza...

The king of alibis 2019.09.28. 16:28:40

Matuidi elég jól nyomja balhátvéd poszton

The king of alibis 2019.09.28. 16:29:35

Pjanic már már Pirloi magasságokban

The king of alibis 2019.09.28. 16:31:48

Rossz nézni a sétálgató Rabiot
Bűnrossz a csávó

Juventino86 2019.09.28. 16:36:36

Naaa ez már Sarriball volt. Jól játszottuk meg kis területen, Dybalát is meg kell dicsérni. Csodálatos ívelés volt, Ronci meg végre befejezte. :) RAbiot amúgy gyalázatos volt, Bentancur előbb is beállhatott volna. Forza Juve!

Kmarcika 2019.09.28. 16:37:20

Gyerekek ez gyönyörű volt

gomorra21 2019.09.28. 16:42:35

"Ronaldo és Dybala nem tud egymás mellett játszani."

Rikoo 2019.09.28. 16:43:48

Érdekes, hogy De Ligtet senki nem dícséri, pedig parádésan játszik.

Juventino86 2019.09.28. 16:45:53

@Rikoo: Én pl. dicsértem. Ma nagyon jól játszik. :)

ZecH 2019.09.28. 16:53:03

Lefujasig 58 komment... most hogy nem sok dolgon lehet karogni...

Sztovicska 2019.09.28. 16:53:26

Bernardeschi azon kívül hogy rémesen gyenge hónapok óta de legalább önző is

Juventino86 2019.09.28. 16:55:24

@ZecH: Hidd el, lesznek így is, akik kárognak majd... :(

Nem volt ez rossz. Vannak még hibák, de rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ami mindenképpen jó. Persze jobban ki kellene használni őket, de az is tény, hogy Berisha hatalmasakat védett. Egyedül Rabiot játéka csalódás. De Ligt kezd magára találni, ma nagyon jól játszott. Matuidi is jól megoldotta a feladatát. Össze fog ez állni. :)

Juventino86 2019.09.28. 16:56:01

@Sztovicska: Valóban. Ramsey sokkal jobb nála egyelőre. Remélem, hogy a Leverkusen ellen is ő kezd.

Sztovicska 2019.09.28. 16:57:34

Ma szerintem mindenki kifejezetten jó volt kivéve 3 játékost. Ramsey, Berna és Rabiot. Előbbi konkrétan parádésan jó volt utóbbi kettő meg gyenge. Rabiot kifejezetten rossz. Can se volt kiemelkedő de hajtott. De Ligt, Dybala is jól tolta. Szerintem jól alakul a játék képe. végre nem egy góllal nyertünk. Jó lesz ez. kiváncsi leszek a Derby D'italia-ra. Oda fel kell szívniuk magukat

Fabio83 2019.09.28. 17:04:30

Ez mai meccs teljesen rendben volt, a helyzetkihasználástól eltekinte.

del pipi 2019.09.28. 17:17:36

@ZecH: Hehe pedig én csak azt mondtam hogy meccs közben ne írogassatok, most már lehet azért véleményezni!@steven.h: Meg van oldva! gólt se kaptunk, voltak jó teljesítmények, lassan alakul ez! Most már csak az lenne a hab a tortán ha az Inter pontokat veszítene. FORZA JUVEEEEE!

del pipi 2019.09.28. 17:29:31

Tényleg mi van itt? Nem kaptunk gólt? Viszont gurítottunk kettő szépet? Mi van Juve szurkolók most nincs itt semmi látnivaló ? Nem lehet szidni a csapatot? Öcsééééém!

Juventino86 2019.09.28. 17:38:12

@del pipi: Páran elhallgatnak, amikor nem lehet szidni a csapatot. Ma helyén volt a játék, a helyzetkihasználáson kell még javítani.

ZecH 2019.09.28. 17:39:08

@Juventino86: Aki nem latja a javulast alkalomrol alkalomra az vagy vak vagy menjen szurkoljon a bárszalonnanak...

Kifejezetten jo volt a mai meccsben, hogy 2-0 utan a nyugalom (magabiztossag) hatasara elkezdtunk teljesen jol focizni, mar mar szorakoztato volt helyenkent. En nagyon kedveltem Allegrit most is allitom hogy sose volt es sohase lesz olyan Juventus edzo aki ennyi ev alatt ennyi trofeat szerez a csapatnak es csak koszonhetunk neki, de egy ket embert konkretan megolt az era vegere... Azota Khedira, Sandro, Pjanic, Dybusz lenyegesen feljavultak. Ez nem lehet veletlen.
Rendkivul turelmesen allok a csapathoz, magasrol letojom hogy mit jatszunk a BL csoportkorben, csak valahogy vergodjunk tovabb, de szepen kerem a Joistent hogy csak 1 meccsen basszunk oda es ne ismerjunk kegyelmet es ez a meccs a senkik elleni... Le kell torni az arcukat es felboritani a 100%os merleguket mert meg a vegen elhiszik magukrol azt ami nyilvan valoan nem igaz, hogy tobbet ernek egy rakas szarnal!
FINOALLAFINE!!

Juventino86 2019.09.28. 17:47:15

@ZecH: Reméljük, hogy ma este Milánó söpredékének már nem lesz 100%-os a mérlege. És valóban, türelemmel kell most állni a csapathoz, mert Sarrinak is nyilván idő kell. Az eredmények jók szerencsére, és kezd lassan a játék is összeállni. Jó ez a 4-3-1-2.

steven.h 2019.09.28. 17:59:15

@Juventino86: Szombaton játszottunk 3 órakor, nemhinném hogy elhallgattak, szimplánolyan az időpont hogy nem sokan tudták nézni. Tavaly is volt olyan meccs hogy összesen 40 komment volt, pedig lehetett volna akkor is károgni, és azért voltak olyan dolgok amikért most is lehetett volna

babo0410 2019.09.28. 18:46:22

Nem láttam, de ha jó volt a játék, annak örülök. Azért ez csak egy Spal volt. Majd egy nagy csapat eldől mire vagyunk jók. Remélem akkor is jók tudunk lenni.

Mitya10 2019.09.28. 19:00:06

@babo0410: Bezzeg ha az Inter megver 1 Leccèt ott màr kivagy magadtòl h ez a Conte milyen fasza csapatot csinàlt azòta meg a görcsös 1-0 -al hùzzàk ki a meccseket. Pont az ikyen 19.ik helyezett ellen az egyik legszarabb jàtszani mert màs sem èrdekli őket mint a vèdekezès. Az első gòlig a legnehezebb ellen. Megkockàztatom ha egy Spal rùg gòlt vagu 1 Real Madrid a Madrid ellen hamarabb jövünk vissza a meccsbe :D

babo0410 2019.09.28. 19:09:45

@Mitya10: Conte csapatán látszik mit szeretne, nálunk meg még nem igazán látom. Conte sokkal előrébb jár már a csapatával, mint ahol mi tartunk.

babo0410 2019.09.28. 19:11:56

@Mitya10: Érdekes tavaly, ha nem ment egy kicsi ellen, akkor Allegri hülye volt, meg nézhetetlen f@s szenvedés, most meg a kicsik ellen nehezebb? Érdekes.

Rocky80 2019.09.28. 19:23:01

Félek azért az Inter meccstől. Mondjuk az Atletico ellen is féltem. :D

De Ligt parádés lesz, reméljük sokáig itt lesz velünk.

Dybala szép gólpassz, kellene gól is neki hogy még több kedve legyen edzeni és jobbá válni.

Matuidi maradhat is ezen a poszton, ha már a csapatban akarja tudni Sarri.

Cuad jó formában van, meg egyébként is szeretem a játékát.

Rabiot-nak meg ugyanaz kell mint a csapatnak: idő és bizalom. (remélem...)

GGábr81 2019.09.28. 19:34:01

Na ez komoly volt. Szép volt.
Nem értem miért kell annyira szidni Rablót, statisztikája alapján nem volt rosszabb mint Kebab, sőt inkább jobb volt. Az elöző meccsén a csapat negyedik legjobbja volt.
Kommentátor megjegyezte, hogy ritka, hogy két ilyen technikai tudású szélső védő legyen... hát öcsém Matyiról mindent lehet mondani, de technika...

Dante01 2019.09.28. 19:52:38

Ramsey-t tudtuk, hogy jó lesz a kérdés nála csak annyi, hogy mikor sérül meg.
Rabiotnak meg idő kell. Semmit nem játszott fél évig.
Matuidit meg lehet szidni, mert sokszor botrány ahogy átveszi vagy vezeti a labdát,de az tény, hogy hajt küzd minden meccsen.

Dante01 2019.09.28. 19:53:35

Ja és még annyit, hogy Spal kapus élete meccsét hozta ellenünk ez nem kérdés.

del pipi 2019.09.28. 20:24:53

@Juventino86: @ZecH: Jó lesz ez, egyetértek önökkel Uraim! jó azért@babo0410: megjött kinyírni a bulit, oké nem látta a meccset de azért megpróbálja.

MdewC 2019.09.28. 22:39:15

Pjanicnak jól állnak a gólok. :)

Kár, hogy lemaradtam. :)

Juve!

Mitya10 2019.09.28. 22:45:09

@babo0410: Valòban 1 nèzhetetlen fos volt ezt nem vitatom de ah most jàtszunk inkàbb felüdülès Allegri utàn :) Ramsey vszinű meg be sem mutatkozott volna nàla hanem inkàbb Rani Khedirat is leigazolta volna csak h több legyen belőlük :) Conte mivel van előlrèbb? :D 2 ponttal? :D

Nathas 2019.09.28. 22:57:02

Nem értem ezt a nagy csalódottságot. Tudjuk, hogy fél év biztosan kell ennek a csapatnak, de látható a javulás. A SPAL-nak (igaz, gyenge ellenfél) nem volt helyzete, mi viszont ötöt rúgtunk volna, ha Berisha nem játssza élete meccsét.
Rabiot parát nem értem, talán a kommentátor savazása miatt van?
Matuidi posztja végre megvan: csere bhv. Így hátha kikerül a középpályáról.
De Ligt állat volt.
Sok játékos teljesítménye javulóban, beleértve Pjanicot is.

dobor norbert 2019.09.28. 23:12:01

Nagyon jól játszottunk! Tetszett a dominancia,nem hagytuk a kis csapatot kibontakozni.
Sami szépen fejlődik,továbbra is az új kedvencem.
Gyönyörű gólokat szereztünk!

Ze Roberto 2019.09.29. 06:24:28

Részemről csak annyi hogy mindegy ki az ellenfél a 3 pont az 3 pont. Ahogy elnéztem az intert ott játék nem sok. Kicsit Murinhos. Szép játékunk volt. Csak kicsit jobb helyzetkihasználás kell és minden jó lesz. Az a lényeg hogy idén is meg kell mutatnunk ki a király. Forza Juve

del pipi 2019.09.29. 08:11:22

@Mitya10: Hát pedig én úgy kalkuláltam hogy a Derby-ig egyszer döntetlent csinálnak, és azonos pontszámmal futunk neki a meccsnek , így viszont nincs mese meg kell őket verni mert nem lenne jó leszakadni vagy minimum X. @Nathas: Rabbiot még nincs jó formában de annyira nem volt rossz mint ahogy sokan mondják, egy kis idő és topon lesz. Matuidi viszont nagyon stabilan játszott védőt, és De ligt is egyre magabiztosabb, Még várom Ronitól az egyszerű vissza gurított passzokat és parádé lesz.

2019.09.29. 11:55:07

Pjanic játéka am félelmetesen feljavult sztem mióta Ramsey többször játszik.

ZecH 2019.09.29. 20:54:05

@fire06: Haaaat igen. Nemletttiznull. Borzalom. Jol vigyazz csak a lyukat nezd, eszre ne vedd a sajtot!

del pipi 2019.09.30. 16:08:34

@fire06: Na most raktam be egy pezsgőt a hűtőbe! Ha egyszer valami pozitívat írsz...én legurítom vazze! :)

dobor norbert 2019.09.30. 21:33:01

@del pipi: Pipibácsi!Ne fáraszd magad!
Az ilyen fazonokat nem lehet és nem is kell meggyőzni! Belesavanyodtak már a saját negatív életükben. Értelmetlen.
Te csak csiszold a csavarokat és légy boldog!
Béke Testvér! Holnap meg nyerünk!

ZecH 2019.09.30. 22:15:43

@fire06: Sőt... nincs is sajt. Mint a matrixban... csak ott kanal nincs. De ha ilyen sok a lyuk akkor az elet hamar analt jatszik veled vigyazz ;) Nyugi csak ugratlak hatha jobb lesz a kedved. Bar nem tudom hogy tortenhetne ilyen... Talan lehetnel optimista is, egy napra probald ki. Kajak megeri!

del pipi 2019.10.01. 05:05:43

@ZecH: Sőt nincs is sajt csak lyuk.....eeeegy nagy fekete lyuk! És eltűnt benne a futball! @dobor norbert: Mi mást tehetnék, mindjárt indulok is azt szét reszelek mindenkit, nekem ne mondja senki hogy ne legyek kemény...lehet hogy inkább kirámolok egy gyengén őrzött latin bankot! Remélem is hogy most már ez a Sarri kitalál valamit, meginnám a pezsgőmet kam, tiszta nézhetetlen ez az új JUVEEEEE LA STORIA GRANDE AMOREEE! JUVENTUS SEMPRE SARAAAAA!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása