Mandžukić mégis Angliában köthet ki

mandzukic_mario_golorom_fut.jpgA Manchester Unitednél a hírek szerint ismét napirenden szerepel Mario Mandžukić szerződtetése.

Az angol klub már a nyáron is közel állt a Juventus horvát támadójának megszerzéséhez, azonban akkor nem sikerült megállapodniuk a 33 éves labdarúgóval. A MU azóta viszont eladta Romelu Lukakut az Internazionalénak, míg Anthony Martial és Marcus Rashford egyaránt sérüléssel bajlódik.

Télen így ismét képbe kerülhet Manchesterben a csatár leigazolása, az Independent pedig úgy tudja, hogy a csapat edzője, Ole Gunnar Solskjaer már egyeztetett is a klub alelnökével, Ed Woodwarddal ebben a kérdésben.

Mandžukić távozása Torinóból igen valószínűnek tűnik, mivel a játékos kimaradt a csapat Bajnokok Ligája-keretéből, és az őszi idény Serie A-s meccsein sem szerepelt zebracsíkos mezben.

Szóba került vele kapcsolatban az is, hogy Katarba igazol, ám egyelőre nem jött létre egyezség egyik ottani egyesülettel sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5715170944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.09.25. 12:47:44

Örülnék, ha oda igazolna, és nem valami ázsiai csapathoz.

Juvegaspy 2019.09.25. 13:42:15

Nem ertem a jelenlegi helyzetet. Nem is edz vagy mi?
Gondolom olyan nincs h ev kozbe szerzodesbontas s szabadon igazolhatoan tavozzon most az MU ba?

Magyar Közöny 2019.09.25. 13:49:37

Ha valaki, ő nem érdemelné ezt a bánásmódot. Rászolgál még 2 évre minimum egy topligára. Ami iszonyatosan zavar még, hogy a mára már középszer alá süllyedt Higany csetlés-botlását kell nézni hétről hétre.

supicool 2019.09.25. 14:05:47

Ez főleg annak tükrében szégyen, amit leművel Higuain...

venember83 2019.09.25. 14:15:37

@Juvegaspy: akkor bontanak a felek szerződést, amikor akarnak, egyetértés esetén.

2019.09.25. 15:25:24

Szerintem még szélsővédőként is tudna segíteni, főleg hogy most szinte mindenki sérült. Nem olyan beszari, mint De Sciglio, nem olyan segghülye, mint Danilo, szóval én kétlem, hogy rosszabb lenne náluk. Ha már itt maradt télig, akkor valami haszna is legyen. :) Boriniről is elképzelhetetlen volt a Romás és Poolos időszaka alatt, hogy valaha is fog szélsővédőt játszani. Aztán a Milanban volt rá párszor példa.

JuventusFanatikus 2019.09.25. 15:28:16

@Il Pjanista: Azért a Borini által képviselt minőség nem igazán magas:D

Juvegaspy 2019.09.25. 15:58:18

@venember83: ok es utana szabaduszokent ra is repulhet az MU?
Csak tegyuk fel mi szerzodestbontunk vele holnap s akkor penteken mar le is igazolhatna a Manc?

pedronegroo 2019.09.25. 16:07:31

Tehát az arabokra se tudtuk rásózni... MU-nál vannak gondok de normál esetben Mandzu már ott is csak a padot koptatná. Az meg hogy nem edz a csapattal óriási baromság, bármikor szükség lehetne rá is, akár most mikor Danilo is kidőlt pár hétre. De mivel visszatért Barzapapa akár Ő is beállhatna a hátvégén jobb bunkóba, Allegri párszor játszotta ott.

venember83 2019.09.25. 17:19:12

@Juvegaspy: nem, csak télen regisztrálhat játékost a klub a ligánál/szövetségnél. Tudtommal.

2019.09.25. 18:32:37

@JuventusFanatikus: De sajnos Daniloé sem. Szerintem mindkettejük szintjét megugorná Mario. :)
De az biztos, hogy sokkal szívesebben nézném a horvát a harcost, mint az említett két semmirekellőt.

JuventusFanatikus 2019.09.25. 18:44:45

@Il Pjanista: Hát, Danilo eddig úgy teljesít ahogy vártam, úgyhogy De Sciglio nyugodtan felépülhetne:D

Grinta 2019.09.25. 18:56:38

@Juvegaspy: Igen.@venember83: Szabadon igazolható játékos,bármikor csatlakozhat új klubjához,és pályára is léphet.Én így tudom.
Igazából azért is nem tudjuk pontosan-mert annyira ritka eset.Normális képességű,értékkel rendelkező játékos-se nem válik szabaddá,ellenben szept-okt-nov viszonylatban csapattal rendelkezik.

NagyonJuve 2019.09.25. 20:15:40

@Grinta: úgy tudom annak is van határideje. 1vagy 2 hónappal az átigazolás lezárta után tudnak még ingyen igazolható játékosokat benevezni utána már azokat sem.

Grinta 2019.09.25. 20:19:31

@NagyonJuve: Szerintem ha free agent vagy,azaz szabad ügynök-akkor nincs korlátozás.
Inkább azért nem tűnik fel a dolog,mert a nyári mercato,és a téli-ha nincs csapatod! gyakorlatilag egybeér.Lévén nyáron nem kel el egy adott játékos,októberben csapatot talál,viszont a játékhiány miatt azonnal lehetőséget ritkán kap,eltelik még egy hónap-és paff november közepe/vége van.Közben már zápoznak a hírek,a lehetséges erősítésekről.

pedronegroo 2019.09.25. 20:43:20

Mandzu oda megy ahova akar, plusz CR-nek is lefőtt a kávé mert megjött az igazi erősítés!!!

www.youtube.com/channel/UCLzKhsxrExAC6yAdtZ-BOWw/community?lb=Ugx5_1zwmSOwcqdFI9t4AaABCQ

JuventusFanatikus 2019.09.25. 23:14:04

@pedronegroo: Biztos, hogy jó helyre vezet ez a link? Nekem a Juventus YouTube csatornáját dobta be, csak így szimplán.

pedronegroo 2019.09.26. 08:15:56

@JuventusFanatikus: Igen, és ott van Arnold, pózol egy juve mezzel.

Rocky80 2019.09.26. 09:28:38

Egészen elképesztő ami nálunk a "rászolgált" játékosokkal folyik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása