Szerkesztők a mercatoról

paratici_fabio_portre_1.jpgAz idei átigazolási időszak szinte egy hullámvasútra emlékeztetett: erőből, eurómilliókért igazolt tinisztárok; ingyen érkezett nagy nevek és a csapat nyakán maradt idősödő játékosok. Mindenki vérmérsékletének megfelelően látja félig üresnek, vagy éppen telinek a poharat, az alábbi posztban, a hagyományoknak megfelelően a szerkesztők értékelik a mercatot.

Apuleius: Talán némileg meglepő lépéssel indult minden, az új szezonra készülődő Juventus megvált a klub sikeredzőjétől, Massimiliano Allegritől, s helyére azt a Maurizio Sarrit ültette, akinek eddigi eredményei aligha igazolják a bizalmat. Az előző mester leváltása mellett valóban szóltak komoly érvek, hiszen dacára a hazai eredményességnek, a csapat játéka annyira volt élvezetes és szórakoztató, hogy bizonyos mérkőzésekről készült kópiákat még hosszú évtizedeken keresztül használnak majd kínzóeszközül a harmadik világ dohos pincebörtöneiben.

Sarri érkezését és munkáját erős szkepticizmussal figyelem, s elképzelni nem tudom, hogy valóban ő volt a nagy kiszemelt a feladatra. Ami a játékosokat illeti, a védelem jelentős átalakuláson esett át. De Ligt megszerzésével a Juventus egy igazi, nagyon komoly minőséget jelentő presztízsigazolást hajtott végre, míg Demiral személyében egy olyan, még kevésbé ismert játékos érkezett, aki hosszabb távon is alapember lehet. A Cancelo-Danilo cserét sajnos a mai napig nem sikerült megfejtenem, így erre nem is térnék ki. A klub idén sem hagyta ki az ingyen igazolható játékosok kínálta ziccert, s közülük Adrien Rabiot komoly igazolásnak bizonyulhat, míg Aaron Ramsey esetében egyelőre kérdéses, hogy a liga és a Juventus egyik legjobban fizetett játékosaként vajon rendszeresen bevethető lesz-e. Számomra ez a csapatrész még mindig vékonynak tűnik ahhoz, hogy a csapat komoly esélyessé váljon a Bajnokok Ligájában. A támadórészleg komoly változtatás nélkül folytatja, Moise Kean eladását viszont kifejezetten nem tartom jó döntésnek. A egész nyarat végigkísérte a Dybala körüli cirkusz, s kíváncsian várom, hogy a feszültség mikor és milyen utakon tör majd fel a szezon során. A mercato utolsó szakasza egészen tragikomikussá vált, a létszámfelettivé vált játékosok a Juventus nyakán, egy részük ráadásul még a kezdő tizenegyben is ragadt, s ez sajnos erősen beárnyékolta az összképet. Távolról sem vagyok elégedett.
Értékelés: 6/10

JuventusFanatikus: A mercato mesésen indult, Paratici megszerezte a 2018-as  év Golden Boy-díj nyertesét, ingyen Torinóba hozott két komoly szintet képviselő középpályást Ramsey és Rabiot személyében, a klub egyik legnagyobb ikonja hazatért és pár tehetséges fiatal védőt is igazolt, akik közül Demiral tűnik a legígéretesebbnek. Sőt, még úgy tűnt, hogy sikerül találni új csapatot a már kiöregedett játékosoknak is. Ezek után teljesen átfordult minden negatív irányba. El lett adva Cancelo, majd helyére hozták Danilót, aki szerintem nem képvisel olyan minőséget, mint a portugál, bár a Napoli ellen nagyon ígéretesen játszott. Dybalát mindenképp el akarta sózni a vezetőség, de ez nem jött össze, ezzel sikeresen elérték, hogy már van a gárdának két sértődött játékosa, mert ugye Emre Can sem repes az örömtől, hogy kihagyták a Bajnokok Ligája keretből, de éppenséggel még Mandžukićot is a sértődöttek táborába sorolhatnám. Spinazzola és Kean távozása sajnálatos dolog, mindkettő esetében valahogy meg kellett volna oldani a maradást, egyébként tavasszal ügyesen eladogatta Fabio a fiatal olaszokat, ezért jár a piros pont. A legkomolyabb problémát a veterán játékosok maradásában látom, Mariónak, Khedirának, Matuidinek ajtót mutattam volna legszívesebben, míg Rugani maradása végül jól jött, mert Chiellini sérülése miatt egyébként is kellet volna még egy középhátvéd. Perint is illett volna elpasszolni, de a sérülése miatt ez nem egyszerű feladat. Egyedül Higuaín maradásának örülök, mert nagyon motiváltan játszott eddig minden meccsen, és hasznos tagja csapatunknak. A védelem közepe erősödött, a jobb szélen gyengült, a harmatos középpálya acélosabb lett, bár én még Rakitićet leigazoltam volna, ha a két veterán világbajnok továbbáll, míg a csatársor szinte érintetlen maradt, ami nem feltétlen probléma. Az igazolásokkal szinte teljesen elégedett vagyok, míg az dühít, hogy az eladások nem sikerültek.

Értékelés: 7/10  

MrX: Mérsékelten sikeres – így jellemezném az idei nyári átigazolási szezont. Az eladások terén jól indult a mercato, elég csak a Sturaróért bekasszírozott tizenhat és fél millió euróra gondolni. Aztán azonban elindult a lejtmenet, sikerült két igencsak véleményes eladást produkálni (Kean és Cancelo), a nyár vége pedig legfőképpen arról szólt, hogy kit nem sikerül senkire sem rátukmálni.
A vásárlások tekintetében azonban derűsebb a kép: de Ligtet több nagy ellenfél orra elől tudtuk elhalászni, Demiral jó fogásnak tűnik, és én valahogy bizakodó vagyok Danilo kapcsán is – ki tudja, talán az egykori csapattárs, Alex Sandro közelsége, valamint az elmúlt évek relatív egyéni sikertelensége okozta dac extra motivációt eredményez nála, és pazarul teljesít majd a Juvéban. Apropó, dac: Higuaín megérdemelte, hogy kapjon még egy esélyt a klubtól, amely tavaly könnyedén lemondott róla – őt majdhogynem egy új igazolásnak tartom, és remélem, ahogyan a kondiját, úgy korábbi góllövő formáját is visszanyeri!
A két „Bosman-szerzemény”, Rabiot és Ramsey közül úgy érzem, legalább az egyik beválik majd – ha esetleg mindkettő, akkor végre nem a középpálya lesz a legszűkösebb csapatrész. Végül pedig nem mehetek el szó nélkül a klubikon, Buffon visszahozatala mellett sem, aminek nagyon örülök, és bízom benne, hogy láthatjuk még őt párszor klasszis formában teljesíteni szeretett csapatunkban!
A vételi oldal nálam 9-est érdemel, az eladási viszont csupán 4-est.
Értékelés: 6,5/10

Type-R: A nyár elején roppant bizakodó voltam, hisz erőből, kilóra megvettük a holland csodagyereket, ráadásul hasznos és jó futballisták is érkeztek Rabiot és Ramsey személyében. Az erőfitogtatás Ronaldo érkezéséig nem volt a csapat sajátja, lehet ezek után ezt is meg kell szoknunk. Buffon pedig egyértelmű pluszt ad a csapatnak, nem is értem miért távozott tavaly. Ennek viszont szerencsétlen Perin issza meg a levét, aki egyáltalán nem rossz kaput, de nem említhető Buffonnal egy lapon.
A bajok Cancelo eladásánál csúcsosodtak ki, a mai napig nem értem mi értelme volt elherdálni a portugált. Nyilván a pénzügyi mérleg állhat a háttérben, ez viszont ennek fényében is ostoba húzásnak tűnik. Butábbnak, mint Kean és Spinazzola eladása, akinek maradnia kellett volna Mandzu helyett. Higuain és Khedira megtartása nem akkor probléma szerintem mint Matuidié és a horváté, nekik Rugani mellett mindenképp menniük kellett volna.
Demiral érkezése viszont üde színfolt lehet, benne van potenciál bőven, Sarri felett meg egyelőre nem törnék pálcát, akár még jól is elsülhet a dolog.
Összességében vételi oldalra 9-est, eladásira 3-at adok.
Értékelés: 6/10

venember: A szezon és Maurizio Sarri eredményei majd értékelik a mercatót, jelenleg túlságosan zavaros minden ahhoz, hogy kívülről értékelhető legyen ez az újabb reform, amit a kereten végrehajtottak. Volt itt minden, hiszen a védelem a szurkolók szempontjából egyik legvonzóbb játékosától megvált a klub, aztán távozott még egy szimpatikus ember, mindezt a könyvelés kozmetikázása érdekében. Aztán pont a védelembe „a pénz nem számít” elven érkezett meglepetésemberként de Ligt, akit fél Európa körbeudvarolt. A hiányosságokat a kollégák már felsorolták, jobban kellett volna eladnia a klubnak, méltatlan egyesek mellőzése a BL-keretből, ekkora mellényt azért nem engedhetne meg magának a Juve. Az viszont tény, hogy a keret elég gazdag, most már csak Sarrin múlik, mihez kezd vele, és végső soron majd az eredmények megmutatják, hogyan piacolt az Öreg Hölgy.
Értékelés: 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr515056096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

del pipi 2019.09.12. 18:59:14

Jó volt olvasni amit ti gondoltok de a vélemények között csak nüansznyi különbséget vélek fel fedezni, és ha picit rövidebben de én magam is ezeket a pozitív-negatív dolgokat soroltam fel. De egy mondatban: nagyon jól indult de vicces volt a vége. Forza Juve!

Del Pybala 2019.09.12. 19:03:27

Eladásra elég kevesek a pontok. 200 millió volt a bevétel és maradt egy elég bő keret.

Il Principino 2019.09.12. 22:34:50

Igazolások rendben voltak!Viszont az eladásokra én 0-át adnék!!!Eladtuk azokat,akik húzóemberek lehettek volna és(Kean,Cancelo),egy jó iparost (Spina),
Az okokat nem ismerjük ugyan,de akkor is tüske maradt az ember szemében..A veteránok meg élnek mint hal a vízben..Mindenki "maradni akarok"dumát lökte egész nyáron,lesz itt még feszkó a játékpercek miatt!

Rikoo 2019.09.13. 02:07:42

Én 5 pontot adok a mercatora. Annyi problémám van az egésszel, hogy inkább fel sem sorolom.
Borzasztóan unszimpatikus úton indult el a vezetőség, hánynom kell az egész projekt miatt. Remélem hamarosan visszatér az a klub, amit mindannyian megszerettünk, mert a mostani nem az. Ez egy káosz.

rockitbaby 2019.09.13. 06:27:18

Én annyira nem lennék kemény vele, mert az eladást a legrosszabb mestertől tanulta, de mellesleg nehéz is olyanoktól megszabadulni, akikről nem csak tudják, hogy létszámfelettiek, hanem még a leigazolásuk sem éri meg.

Lehetett volna tökösebb, ezt az új fajta Juventust még szoknia kell mindenkinek.

Matteo89 2019.09.13. 07:32:05

@Rikoo: En erre szoktam azt irni, hogy anno nagyon tudtam volna orulni ha a Buffon-Bonucci-Barzagli-Chiello-Pirlo-Marchiso vonallal BL-t tudunk nyerni. Sajnos ez ugye nem jott ossze. Tegyuk fel megnyerjuk ezzel a csapattal, aminek persze orulnek, de azert nem tudnek annyira egyutt orulni Rabiottal, Ronaldoval vagy De Ligttel, mint tettem volna azt Marchisioekkal. Nekem peldaul ebbol a csapatbol nincs is igazi kedvencem. Buffon es Chiello az utolso mohikanok. Egyik csere, a masik meg serult.

2019.09.13. 07:35:58

Nekem az első dolgom lenne Agnelli helyében, hogy keressek valakit Paratici mellé. Ez a mercato az érkezők és távozók nevétől függetlenül is méltatlan volt a Juventushoz. A tervezés teljes hiánya és a fejetlenség volt csak tapasztalható.

Összességében azért nem volt könnyű dolga a mercato előtt Paraticinek, de az mindent elmond, hogy a vélhető célok közül a legjobban a védelem megfiatalítása sikerült, és ez is csak hellyel-közzel, mivel Cancelotól és Spinazzolától is sikeresen megszabadultunk.
A középpálya megerősítése (ami a fő feladatnak tűnt tavasszal) számomra teljes kudarc. A feleslegtől való megszabadulásról pedig ne is beszéljünk.

Nekem a legnagyobb negatívum egyértelműen Spinazzola és főleg Kean elvesztegetése. Ennek a két transzfernek semmi értelmét nem látom, és még mindig nem sikerült ezeket teljesen megemésztenem. Kean-nek a kezdő csatárunknak kellene most lennie, ha ez kellett volna ahhoz hogy hosszabbítson.

De Ligt leigazolása is csak Chiellini sérülése után nyert valami értelmet, én egyáltalán nem örültem, hogy felültünk a hypenak. A holland válogatottban rendre hibapont volt, ahogy a BL-ben is sokszor. A holland bajnokságban nem láttam játszani, de azt amúgy sem lehet igazán jó fokmérőnek tekinteni. Szerintem a Romero-Demiral duó bőven jó lett volna Barzagli és Cáceres helyett, a 80 milliót pedig egy olyan játékosra (elsősorban középpályásra) is költhettük volna, aki már bizonyított is valamit.

Nekem összességében 3/10 a mercato.

Matteo89 2019.09.13. 07:38:59

@Matteo89: Bonuccit meg hagyjuk inkabb :)

rockitbaby 2019.09.13. 08:19:01

@Il Pjanista: Mindenki elfelejti, hogy Kean nem akaródzott hosszabbítani, így vagy 1 év múlva ingyen, vagy most szerényebb, de még mindig összegért távozik.

Knob 2019.09.13. 08:23:43

Nagyon jó olvasni, hogy most már szépen lassan egyre többen egyetértenek velem, akit 2 éven keresztül szinte mindenki itt hülyének nézett, azokkal a gondolataimmal kapcsolatban mint például: Higuain tud együtt játszani Ronaldoval és ebből kifolyólag nem CR7 miatt kellett elmennie, hanem a kókler Mandzukic miatt, akibe beleszeretett Allegri. Érdekes, hogy most, mikor jött egy edző, akinek van szeme és inkább (persze nem mindig) szakmailag tekint csak a játékosokra, látta, hogy Mandzukic sajnos nemhogy nem top játékos, gyakorlatilag közel a legalja. Ugyanez a helyzet lesz majd Matuidival is, csak hozzá még kell pár hónap, hogy a nyilvánvaló előtérbe kerüljön. Bár hiszem, ha Ramsey felépül és Rabiot is felveszi a ritmust neki ennyi volt az idénye kezdőként. Persze én is butaságnak tartom Spinazzola és Kean eladását is. Emellett Dybala nem játszatását is, mert ha nem kellene neki visszamenni a saját térfelünkre labdáért, vagy védekezni, szerintem újra jó formának örvendhetne, főleg egy olyan rendszerben, ahol közvetlen Higuain mögött lenne, hiszen Ők ketten kiválóan megértették egymást mikor még együtt játszottak.

Szerintem egy 4-2-3-1-gyel mehetne ez a csapat, hiszen a Sandro-De Ligt-Bonucci-Danilo; Rabiot-Pjanic; CR7-Dybala-Costa; Higuain kezdővel még lehetne is kezdeni valamit. Illetve gyakorlatilag lenne mindenkinek cseréje így, persze ebben az esetben Kean eladása nagyon nagy hülyeség volt, hiszen Higuain cseréjeként idén többször is játszhatott volna, sokszor pihentetés miatt helyette is.

2019.09.13. 08:25:55

@rockitbaby: Ha meg lett volna neki ígérve a folyamatos játéklehetőség, akkor biztos vagyok benne, hogy ő is inkább a maradást (és a hosszabbítást) választotta volna. Ahogy írtam, szerintem semmi gond nem lett volna azzal sem, ha idén ő lett volna az első számú csatárunk.

Knob 2019.09.13. 08:29:36

@rockitbaby: Értjük mi, hogy ha nem akart hosszabbítani, de ez ellen lehetne is tenni. Mondjuk több játéklehetőséggel, vagy egy olyan szerződéshosszabbítással ami tartalmaz valamilyen konkrét meccs minimumot, stb. Elég rossz képet fest, ha egy top klub nem tud megtartani fiatal, tehetséges, SAJÁT NEVELÉSŰ játékost akár "minden áron". Nem a bénák seggét kell nyalni (horvát, francia), hanem olyanokét, akikben van némi tehetség és lehetőség. Azt sem hiszem, hogy Higuain le bír nyomni 50 meccset állandó kezdőként egy idényben, vagy Ő olyan piszokul megsértődött volna, ha közlik vele miszerint kb. 10 meccsen Kean kezd majd helyette fixen, + Kean lesz a cseréje ha szükséges (márpedig szükséges). Így jelenleg egyetlen egy befejező csatárunk van az egész keretbe. Ez valljuk meg el lett b@szva rendesen!-

Leslie Matthias 2019.09.13. 08:33:21

De amúgy mindegyikőtök oda meg vissza van Keanért...Veronában virsli volt itt kijött 1-2xer neki a lépés...ti néztétek a csávót?0 mozgás koordináció,mint aki minden lépésnél hasra akar esni olyan volt.Labdákat nem tudta megtartani,passzjátéka zéró....Rendben van fiatal,de ti mit láttok benne?Mert én nem látom azt,hogy jaj de nagy spíler lesz a jövőben...1 év se volt hátra a szerződéséből,hosszabbítani nem akart...legjobb példaképeiről már nem is beszélek(Martins,Balotelli)......27Milliót kapott egy közepes,túlsztárolt ,lejáró szerződésű fiatalért a klub akinek eleve Riaola az ügynöke....szerintem több,mint jó üzlet.Több,mint túlhypeolt...Spinát nem értem nálam még akár a kezdőcsapatba kerülésért is játszhatott volna tavasszal nagyon meggyőző volt.De Ligt,Demiral,Rabiot több,mint jó igazolás mondhatnám azt is,hogy extra,ha Ramsey idén 20 meccset letud játszani már akkor brutálisan sokat nyertünk vele(reméljük annál azért többet fog).Pellegrini nagyon jó kis bekk lesz ő róla mindenki elfeledkezik.Matyu,Mandzu,Perin,Dybala 4-est kellett volna eltávolítani esetleg Cant ,hamár nem illik a Sarri féle kirakósba.Khedira jól beleillik a szisztémába ez látszik,de nálam nem kezdő játékos.Nem volt ezzel baj.Mondjuk egy Pogback vagy Eriksen féle klasszisnak a középpályára még örült volna az ember.Esetleg Barella megszerzésének.Jövőre rá kell menni Tonalira mindenképpen.

rockitbaby 2019.09.13. 10:26:01

@Il Pjanista: Ahhoz az kellett volna, hogy mind Mandzu, mind Hugi menjen. Ellenben tudjuk a történet végét, maradtak. Ha valóban láttak volna benne reálisan fantáziát, nem lett volna különösebb gond a hosszabbítással. Ide kapcsolnám be @Knob: kollegát is, nem tudhatod, min csúszott meg a sztori. Azt se felejtsük már el, hogy egy alig bizonyított suhancról beszélünk. Ne a lekvár főzze már a nagymamát. Senki sem fontosabb a klubnál. A válogatott balhé is mutatja, nem elég érett és lehet nem is lesz az. Azért, mert akadémista, nem kell elszállnia magától. Maradjunk annyiban, 8 gól nem rossz, de annyira nem is jó, hogy követelőzzön.

Lehet, hogy klasszis lesz belőle, nem tudhatjuk, de nem akart hosszabbítani, hiaba állunk jól, ingyen ne menjen olyan, akiért reálisan nézve pénz vehető ki.

Nem azt mondom, jó döntés, de ne csináljunk úgy, mintha nem tudnánk miért történt meg. Egy rossz helyzetből kihozták a maximumot.

steven.h 2019.09.13. 10:34:04

@Knob: Azt azért ne felejtsük el, hogy nálunk az edzőnek, mint ahogy Sarri is elmondta, nagyjából 0 beleszólása van abba, hogy ki megy és ki marad. Azért ment Higuain mert neki 7.5 millió a fizetése Mandzukicnak meg nem tudom talán 4?! Idén is ugyanúgy Higuain lett volna elküldve, ha lett volna olyan csapat amibe hajlandó elmenni.

Knob 2019.09.13. 13:37:38

@rockitbaby: Ha már lekvár és a nagymama. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy nálunk pontosan a lekvár főzi a nagymamát. Erre ékes példa, hogy hiába akartunk eladni pár embert, azt mondták, hogy nem mennek és....lásd, maradtak. Akkor már jobban nézett volna ki, ha egy bár kiforratlan, de fiatal, tehetséges, saját nevelésű, olasz gyereknek teszünk a kedvére, mint ilyen Mandzukic és Matuidi féléknek, akiknek már 5 éve sem szabadott volna a foci közelébe sem menni, nemhogy még most is egy top klubban dirigáljanak. Ha gondolnának a jövőre is egy hangyaf@sznyit, akkor nem az ilyeneknek kalapolnának, hanem fel is út, le is út, el lehet menni a picsába. Az az állítólag szerencsétlen Marotta is el tudta küldeni Icardit, pedig az a hírek szerint sokkal súlyosabb helyzet volt és lássuk be, bár Interes volt, sem a horvát, sem a francia a közelébe sem érhet Icardinak (sem).

Knob 2019.09.13. 13:45:27

@steven.h: Az, hogy a Juve hogyan áll pontosan pénzügyileg és mit, illetve kit engedhet meg magának, nem tudom. Azt sejtem, hogy 3-4 millió eurón fog múlni a klub pénzügyi sikeressége. Én elsősorban, mint szurkoló, a foci szemszögét igyekszem szem előtt tartani, és azt hiszem Higuain bőven megér 3-4 milla pluszt Mandzukichoz képest, mivel az argentin tud focizni. Ennyi erővel a szertáros is a pályán lehetne, gondolom neki pár tízezer eurónál nem lehet nagyobb az éves fizetése.

Knob 2019.09.13. 13:47:37

@Knob: * ...nem 3-4 millió eurón fog múlni....

JuventusFanatikus 2019.09.13. 13:55:08

@Knob: Mostmár "csak" 1.5 millióval keres többet az argentin, úgyhogy itt már nem a fizetés a kérdés.

steven.h 2019.09.13. 15:36:43

@JuventusFanatikus: @Knob: Már nem, de tavaly az volt a fő szempont hogy hogyan gazdálkodja ki a klub Ronaldo 30 millióját, melynek Higuain lett az áldozata függetlenül attól, hogy kivel és hogyan tudott volna együtt játszani és hogy ki a jobb játékos.

Rocky80 2019.09.13. 16:37:09

1. nagyszerű cikk, köszönjük!

2. Kean semmilyen univerzumban nem lesz klasszis játékos

3. Mandzukic a legalja?... Oké, hogy utálod, de ez erős volt.

rockitbaby 2019.09.13. 17:05:41

@Knob: Lehet itt ócsárolni, de Mandzu csak a vb ezüst horvát csapat fix kezdője volt, míg Matuidi minden sutasága mellett is VB győztes. Kean meg egy olyan fiatal suhanc, aki vagy beérik - a balhéiból kiindulva erre egy hajszálnyit most kisebb az esély -, vagy nem. Nem akart hosszabbítani, kb egy Icardi féle saga kezdődött volna el, hogy ezzel zsarolt volna ki jobb feltételeket.

Nem a jövőt építik, a jelennek 2-3 éves távlatában gondolkozva hozzák meg a döntéseket, hogy CR7-ből kihozzanak még itt is egy BL győzelmet, netán egy aranylabdát is. Kean elengedése nem jó üzenet, de ha hagyjuk, hogy valaki, aki semmit sem bizonyított a fejére nőjön a klubnak, akkor pont abban a helyzetben lennénk, mint az Inter Icardi-val.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása