A Real Madrid is bejelentkezett Eriksenért

eriksen_christian_tottenham.jpgAz elmúlt napok pletykái szerint a Juventus már a jövő nyári erősítéseket tervezi, s az egyik legfőbb kiszemelt ismét egy ingyen igazolhatóvá váló játékos, a Tottenham Hotspur középpályása, Christian Eriksen lehet.

Mivel a dán válogatott játékos jelenlegi szerződése jövő nyáron lejár a londoni klubnál, a szabályok értelmében januárban már előszerződést köthet következő munkaadójával.

Az elmúlt évek során a Juventus előszeretettel csapott le az ingyen megszerezhető célpontokra, így költözött Torinóba annak idején Andrea Pirlo és Paul Pogba, tavaly nyáron Emre Can, míg legutóbb Adrien Rabiot és Aaron Ramsey.

A spanyol sajtó legfrissebb értesülései szerint azonban a zebramezeseknek egyáltalán nem lesz könnyű dolga ebben az esetben, s az Eriksenért folyó versenyfutás során komoly riválist kaphatnak a Real Madrid személyében.

Az AS úgy tudja, hogy jelen pillanatban a madridi óriásklub számít a legfőbb esélyesnek, s a spanyol napilap szerint a Tottenham Hotspur csillaga jövő nyáron a Real Madrid felé veszi az irányt.

A 27 esztendős középpályás a jelenlegi szezon során 4 bajnoki mérkőzésen ölthette magára a londoniak mezét, s ezalatt egy találatot jegyzett.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4615054646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ludens71 2019.09.09. 20:11:11

Engem egyáltalán nem taglózna le, ha a Margitnál kötne ki. Csomóan oda meg vissza vannak tőle, én nem látom benne azt a pluszt, ami (szubjektív) megítélésem szerint a Juve szintet jelenti. Mondjuk nem láttam minden meccsét, de amiket láttam, azoktól nem aléltam el.

rockitbaby 2019.09.10. 10:54:17

Értem én, hogy jó lenne. De könyörgöm Sarri taktikájának alapját képező regista-t szerezzünk már. Olyan játékost szerezzünk, aki a taktikába illik, ne csak azért jöjjön, mert ingyen van.

Lanzafame 2019.09.10. 11:00:09

@rockitbaby: akkor Jorginho kellene... Idén kiderül, Pjanic jó Jorginho tud-e lenni

Leslie Matthias 2019.09.10. 12:08:04

@Lanzafame: pffffffffffffffffffffffff....
ha Jorginho lesz már régen bajok vannak....csak Jorginho ne legyen könyörgöm..én még belőle jót nem láttam.

rockitbaby 2019.09.10. 13:19:51

@Lanzafame: Nem látom, hogy mennyiben lenne másabb feladata most regista pozícióban, mint annó Maxi idején. Akkor sem volt tökéletes, finoman szólva sem, most is úgy érzem, hogy bár jobban játszik, de még mindig nem a posztja.

Jobb lesz idén, de továbbra is tartom, hogy hiába nyújt kiválót, egy valóbam regista akkor is jobb lenne, ha nem nyújt kiválót, mert a posztja.

gomorra21 2019.09.10. 14:01:12

@rockitbaby: 2 meccset játszott Sarri alatt. Novemberben térjünk vissza erre. Szerintem jó lesz. Az első két meccsen kis túlzással több kreatív passza volt, mint tavaly összesen. Allegrinél Pjanicnak csak a biztost volt szabad választania. Most többet vállal.

Lanzafame 2019.09.10. 15:38:43

@Leslie Matthias: nem egy az egyben Jorginhóra gondoltam, hanem hogy át tud-e változni Pjanic olyan jellegű játékossá, amit Sarri a védelme előtt osztogató középpályástól elvár. Ez a legfontosabb játékos a Sarri-féle taktikában, hívják Jorginhónak vagy bárkinek.

rockitbaby 2019.09.10. 17:40:07

@gomorra21: Teljesen mindegy, mert nem regista, így azon a poszton sose lesz már olyan jó, mint egy valóban regista.

gomorra21 2019.09.10. 21:07:50

@rockitbaby: ezzel nem értek egyet. Pjanic egy kreatív pali, jól olvassa a játékot, jól passzol. A szabadrúgásokat leszámítva annyira nem veszélyes a kapura; én nem gondolom, hogy veszítünk azzal, ha hátulról irányít. Nekem eddig a védekezése is tetszik, mert az egész középpálya jobban felvállalja a védekezést, lásd: Khedira, aki többet szerelt Sarrinál, mint Allegrinél fél év alatt. Amúgy meg felmerül a kérdés, hogy ki az, akit a helyére kellene tenni. Mert a regista nem egy bevett poszt, amiből olyan sok minőségi játékos van. A kis Tonallit meg kell venni, benne nagyon sok van, de van-e érett regista, aki elérhető? Szerintem nincs.

rockitbaby 2019.09.11. 07:46:06

@gomorra21: A keret vén, mint az országút, így nem érzem problémának, ha fiatalt akarnánk. Speciel nem értem azt sem, hogy pl Sensi-ről miért mondtunk le ilyen könnyen, depláne, hogy az Inter egyik legjobbja lett pár meccs alatt.

Én azt vallom, hogy hiába jó egy játekos, ha nem a saját posztján játszik, nem fog tudni olyan jól teljesíteni, mint a sajátján. Így még egy nem klasszis regista is jobb teljesítményt nyújtana ott, mint ő, aki klasszis, de nem regista.

Verratti esete is hasonló, akkor is, ha ő sem az a klasszikus regista, sokkal inkább cm.

Ez akkor is igaz, ha most csak kifejezetten olaszokat hoztam fel, de csak olasz csapatról beszélünk.

2019.09.09. 13:30 |

Címkék: pletyka mercato játékosokról