Sarri már a hétvégén leülhet a kispadra?

sarri_maurizio_ures_stadionban.jpgA Juventus nyáron kinevezett vezetőedzője, Maurizio Sarri a hírek szerint bízik abban, hogy már ezen a hétvégén, a Napoli ellen debütálhat a Serie A-ban a fekete-fehérek kispadján.

Az eddig ismert információk alapján még azt lehetett várni, hogy a mesternek az első két fordulóbeli mérkőzést egyaránt ki kell hagynia, mivel éppen tüdőgyulladásból lábadozik.

A La Stampa beszámolója szerint azonban van remény arra, hogy Sarri már a déliek elleni ütközet során a pálya mellől irányíthatja övéit.

Úgy tűnik ugyanis, hogy a 60 éves láncdohányos tréner gyógyulása a vártnál kedvezőbb ütemben halad, és miután az edző a Triestina elleni barátságos meccset, valamint az első fordulóbeli Parma elleni találkozót kénytelen volt a távolból figyelemmel kísérni - távollétében segédedzője, Giovanni Martusciello dirigálta a csapatot -, nem igazán szeretné még a Napoli elleni bajnoki rangadót is kihagyni.

Az optimista előrejelzéseknek az is adhat némi alapot, miszerint a mester tegnap délután feltűnt az Öreg Hölgy edzőcentrumánál, jó hangulatban autogramokat osztogatott és szelfiket készített a szurkolókkal.

Sarri állítólag péntekig fogja megtudni, jelen lehet-e a nápolyiak elleni találkozón, amelyet szombat este rendeznek meg Torinóban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4815026672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2019.08.27. 14:29:52

Kritikus fontosságú lenne a jelenléte ezen a rangadón. Olyan felhangot adna a Napoli játékosainak, ami döntő fontosságú lehet. Bár kétélű fegyver, mert adhat olyan érzelmi lökést, hogy mindenki megtáltosodik, de én az eddigi tapasztalataim lapján azt mondanám, hogy mentális gátat okozna a nápolyiaknak.

Mint nekünk majd Conte. Eleve nehéz lenne megemészteni egy Inter trónfosztást, de hogy azt a mi legendánk segítse elő, hát nincsenek rá szavak, mennyire fájna. Ilyen érzést várok Insigne-éktől.

Il Principino 2019.08.27. 16:24:32

Kicsit féltem őt,mert ha ilyen produkciót raknak le a pályára a srácok,mint a Parma ellen,akkor kiköpi a tüdejét a mester az üvöltözéstől és mehet is vissza a kórterembe!

Nathas 2019.08.27. 21:13:24

@rockitbaby: én azt gondolom, hogy inkább feltüzelné a Napolit, mintsem megriasztaná. Ugyanakkor a csapatunkra is jó hatással kell lennie a jelenlétének.

MdewC 2019.08.28. 00:23:55

@rockitbaby: kicsit túl van ez misztifikálva. De értem.

8 éve vagyunk bajnokok. Minden fájna, ha másképp lenne.

Az inter egyelőre csak próbálkozik, 1 furdulón vagyunk túl, ne szarjunk be.

rockitbaby 2019.08.28. 01:35:10

@MdewC: Nem azt mondtam, hogy ettől félek, csak hasonlításképp hoztam fel. Mi is szerintem a rémálmainkba sem kívánnánk a Conte féle Inter trónfosztását. Na a Napoli pont ugyan így érezhet most Sarri kapcsán. Csak nehogy kikapjunk ellene. Ez pedig nagy akarást, görcsösséget hozhat. Ami nekünk kedvez. Ezt akartam csak kihozni.

Spider81 2019.08.28. 06:29:33

Sarri kerlek ultesd le magad melle Khedirat is es adj lehetoseget a holland kolyoknek...koszi elore is

Andras74 2019.08.28. 08:12:13

Sarri a Juventus aktuális edzője. A padon a helye, ha egészséges.
Semmi mással nem kell, nem szabad össze kombinálni, mert energiát vonna el.

Ne bonyolítsuk már a dolgokat, mert úgy járunk a végén, mint az egyszeri paraszt ember!

JuventusFanatikus 2019.08.28. 11:14:38

@Il Principino: Az csak egy dolog, de az idegesség megint arra készteti, hogy cigarettázzon (állítólag mikor visszajött az edzőkomplexumba, akkor rágyújtott). Neki most végleg le kéne számolnia a cigarettával, ha nem akarja feldobni a pacskert. Az egyik ismerősnek volt ilyen kisebb szélütésszerű valamilye, teljesen elzsibbadt a keze, meg ilyesmi, eldugultak az erekna cigaretta miatt, mert elmeszesedettek az erek, és egy negyven éves láncdohányosról van szó, akinek foglalkozása miatt pedig még a testmozgás is bőven megvan. Az eset után egyből lerakta a cigarettát különböző nyűglődések nélkül, mert tisztában volt vele, hogyha folytassa, akkor kezdheti ásni a sírját. Ezt kellene Sarrinak is észrevenni.

Ádám.84 2019.08.28. 11:20:36

@JuventusFanatikus: ha tényleg napi kettő doboz cigit szív el, akkor nem lesz könnyű letennie.

JuventusFanatikus 2019.08.28. 11:36:51

@Ádám.84: Én nem cigarettázom, de ha jól tudom a 60 szál az három doboz:) Nem lehetetlen így sem letenni, az egyik tanárom is ennyit szívott fiatal korában, de leszokott. Ha most Sarri nem tud a kórházban megbírkózni ezzel, akkor bizony nagy valószínűséggel sose fog leszokni. Mert tüdőgyulladással cigarettázni nem épp a legegészségesebb dolog.

Ádám.84 2019.08.28. 11:38:52

@JuventusFanatikus: én sem dohányzom, de ha 60 szálat szív naponta, az valóban három doboz. Az a baj, hogy van aki sosem tudja letenni, még a halálos ágyán is dohányzik.

Il Principino 2019.08.28. 11:38:59

@JuventusFanatikus: Nekem nincs káros szenvedélyem(kávé,cigi,pia,drog),ezért azt soha nem tudtam megérteni,hogy miért kell egy embernek PÉNZÉRT betegséget vennie??!!
Bármelyiket is túlzásba viszed a 4 közül,bekrepálhatsz idő előtt!
Sarri személyében pedig egy élsporttal foglalkozó emberről beszélünk,akinek példát kellene mutatni..A Fűrész című horrorfilm ugrik be ilyenkor,vagyis amit az öreg mondd benne,hogy sokan nem értékelik az életüket..Szegény Mihajlovic most bármire hajlandó lenne,csak hogy meggyógyulhasson :(

JuventusFanatikus 2019.08.28. 11:53:08

@Il Principino: Sarrinak most jött az a pont, hogy még ugyan nem halálos beteg, de vegye észre magát, hogy ezt nem lehet folytatni. Egy nagyon stresszes munkája van, felidegesedik, aztán meg könnyen jöhet egy szívroham... Mindenkinek meg kell tanulni, hogy az egészségtől nincs fontosabb, ezt már nekem is meg kellett tapasztalnom fiatal korom ellenére.

Rikoo 2019.08.28. 14:01:05

@Il Principino: Szerencsére hétvégén már a kispadon volt Mihajlovic. Mindenkit meglepett..

tomsz 2019.08.28. 16:13:45

@Rikoo: Az első érzésem az volt, hogy hú de kemény figura, és hirtelen az élni akarása miatt tisztelem.. A műsodik az volt, hogy hűha, tudom, hogy a kemó mire képes, de akkor is szar volt így látni....

Sarri bának is a legjobbakat kívánom, remélem tartós lesz a gyógyulás nála.. Forza Juve, forza Maurizio, Forza Sinisa.. :)

JuventusFanatikus 2019.08.28. 17:58:25

Corriere della Sera: Tényleg rajtakapták Sarrit azon, hogy egy doboz cigit szorongat, a Juve vezetősége kiakadt, hogy az edző nem teszi le a cigarettát.

gomorra21 2019.08.28. 18:46:37

@JuventusFanatikus: mondjuk elég nevetséges, ha ezen valóban kiakadt a vezetőség. Lehetett tudni, hogy láncdohányos. Persze, majd pont akkor fog leszokni, amikor a legstresszesebb melót kapja - ez aztán életszerű.

Rikoo 2019.08.28. 19:06:47

@gomorra21: Én még mindig nem értem Sarri kinevezését.:(

Il Principino 2019.08.28. 19:22:57

@Rikoo: ilyenkor nem vesznek alapul bizonyos "jellemzőket",mint a játékosoknál?
Ki illik a Juve mentalításához,arculatához..

JuventusFanatikus 2019.08.28. 19:34:31

@Il Principino: Sarri láncdohányossága Agnellihez tökéletesen illik, mert Ő is nagy cigis.

pedronegroo 2019.08.28. 20:30:06

Nem csak rá kellene szoktatni Sarrit a szivarra??? Már is kevésbé lenne kritikus vele a juve közönsége, hmmm??

2019.08.27. 14:00 |

Címkék: bemutatkozás bajnokság edző meccsek