Ronaldo: "Helyet akarok szerezni magamnak a labdarúgás történetében"

ronaldo_cristiano_golorom.jpgA Juventus világklasszisa az eddigi pályafutása alatt íródott tekintélyes dicsőséglistáról, valamint az őt éltető motivációról beszélt, s az azt is elárulta, miben különbözik az FC Barcelona csillagától, Lionel Messitől.

"Az a különbség Messihez képest, hogy én több klubnál is játszottam, s több csapattal is megnyertem a Bajnokok Ligáját." - kezdte gondolatmenetét a portugál klasszis a DAZN-nak nyilatkozva.

"Zsinórban hat szezonban gólkirály voltam a Bajnokok Ligájában. Nincs sok olyan játékos, aki öt Bajnokok Ligája-trófeát nyert, ezért érzem úgy, hogy ezzel a sorozattal azonosíthatom magam. 

Messi egy kiváló játékos, akire nem csak az elnyert aranylabdái miatt emlékeznek majd, hanem azért is, mert, hozzám hasonlóan, évről évre tovább fejlődött. 

Minden reggel az edzés gondolatával a fejemben ébredek, s azzal a céllal, hogy még többet érjek el, nem csak azzal a gondolattal, hogy pénzt keressek. Istennek hála, nem vagyok híján a pénznek, így az a célom, hogy helyet szerezzek magamnak a labdarúgás történetében."

A 34 esztendős Ronaldo 2008-ban nyerte első Bajnokok Ligája-trófeáját a Manchester United játékosaként, majd a Real Madriddal további négy alkalommal diadalmaskodott, 2016 és 2018 között zsinórban háromszor. A legrangosabb egyéni elismerést, az Aranylabdát öt évben ítélték neki.

Az FC Barcelona argentin zsenije Európába érkezése óta teljes pályafutását a katalán klub szolgálatában töltötte, s a portugálhoz hasonlóan, ő is öt Aranylabdával dicsekedhet, a Bajnokok Ligáját pedig négy alkalommal emelhette a magasba.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4915007564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jozef26 2019.08.13. 15:06:43

Nem sok esélyt látok rá, de jó lenne ha idén győzelemre vezetnéd a csapatot a bl-ben.

Rocky80 2019.08.13. 17:18:17

Ez az a mentalitás amire szükség van ennél a csapatnál.

Nem is értem, hogy lehet az, hogy valakit ez a srác nem motivál, hanem visszavet a csapatban.

alexGicamo 2019.08.13. 17:45:10

@Rocky80: Ezt én is így gondolom !

ZecH 2019.08.13. 19:05:03

Ennyi. Ez kulonbozteti meg ot a tobbitol... a folyamatos kihunyhatatlan tuz es vegtelen akarat! Csak a szikraja meglenne egy ket masikban... Kar hogy ennyire egyedi, ennyire unikum...

Jamal Jamal 2019.08.13. 19:51:53

@Rocky80: Úgy hogy egyik-másik mán öregecske a többi meg nem az a született tehetség hogy esélye legyen egy hasonló karrierre.
50 évente ha 1-2 ilyen születik. Bár a mostani tehetségek finomhangolása korszerűbb módszerekkel történik és mégis.

MdewC 2019.08.14. 00:02:31

Nyomjad Roni!!!

Veled vagyunk! :)

pedronegroo 2019.08.14. 09:40:16

Attól hogy több csapattal nyert BL-t még nem lesz jobb Messinél. A spanyol bajnokságban évről évre egymás "mellett" küzdöttek de ebből Ronci csak egyszer bizonyult jobbnak. LaLiga best player Messi 9 Ronci 1, best forward Messi 10, Ronci 1.

del pipi 2019.08.14. 09:59:01

@pedronegroo: Na ezekkel a számokkal szépen magadra fogsz haragítani egy két Ronci szekta tagot, amúgy se érdekli őket a számok és statisztikák milyensége. De azért azt is bevallom hogy örülnék neki ha ő is jobb szezont produkálna...

JuventusFanatikus 2019.08.14. 10:02:40

@del pipi: Na, végre megtanultad értékelni a statisztikákat és számokat!:D

pedronegroo 2019.08.14. 11:29:26

@del pipi: Tudod hogy sok mindent kibírok! :) Megküzdök Allegri fanokkal, nyelvtan nácikkal, pár Ronci fanboj/görl még belefér.

Rocky80 2019.08.14. 14:03:48

@del pipi: miért, van itt Ronci szekta?

Egyébként egészen elképesztő, hogy ezt az embert javarészt a mentális ereje tette azzá, aki.

Illetve az is közrejátszhatott, hogy itt van mellette Messi, akivel mindig igyekeztek túlszárnyalni egymást, ezért egyik húzta a másikat.

Egyébként én jobbnak tartom Messinél azért, mert nagyon nagy kudarcnak tartom az argentín válogatott sikertelenségét; illetve azt, hogy "burokban", csak egy klubnál érte el a sikereit.

del pipi 2019.08.14. 15:09:43

@JuventusFanatikus: Már mondtam: a számok nem hazudnak! Annyi hogy a szememnek jobban hiszek! @pedronegroo: Hehe! Tudom! Ismerlek jó madár! :) @Rocky80: Mit hallgatózol hogy mit sugdolózok a Pedro-val? :) A kérdésedre: ááááááááááá nincs! A mentalitása egyedi, de remélem jobb szezonja lesz, mert ez egy kicsit sárkányosra sikeredett. Szerintem nem tesz jót a csapat egységnek ezt én már leírtam, nem is nagyon cáfolta senki, sem a statisztikáit. De azzal nincs bajom hogy valakik kedvelnek valakiket, hiszen kellenek a példaképek. Nekem is volt.

JuventusFanatikus 2019.08.14. 15:17:18

@del pipi: Nekem ez kimaradt, hogy Te bármikor is statisztikákra támaszkodj:) Vagy számháborúra készülsz Grintával?:D

@Rocky80: Az utolsó bekezdés pontosan így van! Vagy ahogy a Nagy Zlatan mondta, Messi nem klubhű, hanem csicska. Amit Zlatane mond, az úgy is van!:D

Rocky80 2019.08.14. 15:47:19

@del pipi: jobb szezonja lesz a nyakam rá.

del pipi 2019.08.14. 16:58:37

@JuventusFanatikus: Ezt már párszor leírtam, a számok nem hazudnak, hiszek is nekik, De Grinta az még jobb barátságban van velük, mint mondtam a szemem.

del pipi 2019.08.14. 16:59:30

@Rocky80: Megnézzük, megbeszéljük!

JuventusFanatikus 2019.08.14. 17:15:38

@del pipi: A számok olyanok, mint a nők. Azt mondják róluk, hogy sose hazudnak, de azért megesik, hogy füllentenek, tudni kell őket kezelni, csínján bánni velük.

Üdvözlettel: CoelhoFanatikus

Leslie Matthias 2019.08.15. 08:27:43

@pedronegroo:
De attól Messi se lesz jobb,hogy egy domináns Barkában,minden évben bajnokságot nyerve megkapja a díjat...jelzem akkor is mikor nem is ők nyerték a bajnokságot vagy még csak gólkirály se lett.......
Fontos meccseken Messi olyan,mint Pamela Anderson szűzhártyája 16 évesen....egyszerűen eltűnik...legyen az válogatott vagy Barca.
Egy jól beillesztett szisztémában jól mozog ezt láthatjuk,de ahogy válogatott van csak bolyong.Hosszasan lehetne elemezgetni,de ezzel az erővel Henry,Del Piero,Bergkamp,Shearer,Totti sz.rabb játékos volt,mint mondjuk a 3 szezonos aranylabdás Owen,mert ő pl több egyéni díjat kapott,mint az előtte jelzett focisták.Számok nem hazudnak,de azt azért tegyük a helyére,hogy ügyesen lehet csűrni-csavarni a saját igazunk igazolásához.
Ronaldo mielőtt Madridba ment 8 évig 16 között kiestek...utána láthattuk a történéseket.....Manchesterből elment utána még csurrant egy-egy bajnokság,de már a Bl-ben sem tényezők.Egyik csapat se tudta pótolni és nyakam teszem rá,hogy a Real idén is kuka lesz.

pedronegroo 2019.08.15. 09:06:19

@Leslie Matthias: Nem, nem ettől lesz jobb, csak ezeket az eredményeket amiket én megemlítettem valahogy sose említik a véget nem érő CR vs Messi vitában pedig elég beszédesek. Mondjuk nálam egyértelműen nincs olyan hogy Messi vs CR mert van Messi és a többiek, van szemem látom mit művel a pályán nem kell semmilyen eredménylista annak alátámasztásához. Ja és szerinted mitől Domináns a Barka minden évben???

Leslie Matthias 2019.08.15. 09:23:41

@pedronegroo: Nem Messitől....szisztéma teszi....gondolom a Balmazújváros 2 játékosai is dominálnának,mert Messin múlik,amióta nincs Iniesta vagy Xavi miért nem nyertek Bl-t?Ez is beszédes.Pedig aztán pont akkor lenne rá szükség.
Teljesen 2 különböző focista eleve.
Napellenzős vagy hiába van szemed pont olyan vagy,mint a Cé nyalok csak te Messire bontva.
Drága nagyapám idézem aki rühelli Ronaldot és inkább Messi párti,hogy flincel-flancolhat Messi fantasztikus focista...DE,olyan komplex focista sose volt,mint az a "zseléhuszár bájgúnár" olyat aki mindenbe jó.Ő pont olyan.(Pedig azért ő látta focizni Pelét meg Maradonát,Puskást,Bestet stb.)
Nyilván nem nagyapám véleménye az irányadó.
Belemehetnénk ez pont olyan téma,mint a melyik volt előbb(tyúk,tojás).
Mindenkinek más a véleménye.

pedronegroo 2019.08.15. 09:43:48

@Leslie Matthias: Majd megnézzük mire mennek Messi nélkül és akkor majd visszatérünk rá. A bajnokságot Iniesta és Xavi nélkül is nyerik Messi vezérletével és ez sokkal mérvadóbb mint a BL.
Másfelől nem kértem a véleményedet se azt hogy minősítsd az enyémet! Nem vagyok napellenzős, csak eltudom dönteni hogy a csoki fagyi vagy a vanília fagyi ízlik jobban.
Zseléhuszár a komplexebb focista??? Na szerintem itt fejezzük be a trollkodást.

Leslie Matthias 2019.08.15. 10:16:46

@pedronegroo:
Na az utolsón nevetek a legjobban.Belinkeltél egy Reinát egy Löwöt...aztán meg a csapattársát...
Én is tudok ilyet.
www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/serie-a-cristiano-ronaldo-a-valaha-volt-legjobb-jatekos-piatek-2664237

Ja ez meg csak Pelé:
www.youtube.com/watch?v=UuHWu-4YtlM
www.the42.ie/pele-says-ronaldo-better-messi-1989547-Mar2015/

Linkelhetnék még vagy 500-at.

És egy kis indok a végére:
www.sportskeeda.com/football/3-reasons-why-cristiano-ronaldo-is-easily-the-greatest-footballer-of-all-time/3

És itt szerintem ezt eresszük is el.
Ezért mondtam,hogy mindenkinek más a véleménye.

pedronegroo 2019.08.15. 11:12:04

@Leslie Matthias: Mindjárt jobb mintha csak a nagyfater véleményére támaszkodsz. Komplexebb, arra akartam rávilágítani, nem arra hogy jobb vagy sem mert ja az egy vélemény ami mindenkinek van. Messi aki irányítóként is tud játszani ráadásul klasszis szinten ezért nem kérdés ki a komplexebb, ha ezt valakinek magyarázni kell tényleg jobb ha nem folytatjuk.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3387) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (917) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9921) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4161) mercato (4144) nyilatkozat (7443) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4174) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása