Dybala nemet mond a Manchester Unitednek

dybala_paulo_icardival.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint Paulo Dybala egyértelműen a Juventus tudomására hozta, hogy nem szándékozik a Manchester United csapatához igazolni, így könnyen elképzelhető, hogy meghiúsul Romero Lukaku klubváltása.

A két érintett klub és Lukaku már minden részletre kiterjedően megegyezésre jutottak egymással az üzlettel, illetve a belga válogatott játékos szerződésével kapcsolatosan, így Dybala jövőjének kérdése maradt az utolsó akadály az üzlet sikeres lezárása előtt.

Az argentin válogatott támadó tegnap tért vissza Torinóba, s előreláthatóan hétfőn áll majd edzésbe, így még nem volt alkalma személyesen találkozni a csapat új mesterével, Maurizio Sarrival.

La Gazzetta dello Sport állítása szerint Dybala válasza egy határozott nem volt a Juventus igazgatói felé, amikor a Manchester United kínálta lehetőség kérdése került napirendre.

Dybala nem az Old Traffordon tervezi a jövőjét, s így inkább maradni kíván a zebramezes csapatban az új edző irányítása alatt, vagy kivár, míg a játékstílusának és elképzeléseinek jobban megfelelő klubtól érkezik ajánlat.

A pletykák eddig a Paris Saint-Germain és a Inter nevét említették, s a milánói klub esetében Mauro Icardi játékjoga és némi ráfizetés jelenthetné a cserealapot.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9814992000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2019.08.02. 14:17:40

Ez az kicsiiiiiii :)
Odacsapott az asztalra :)

Ádám.84 2019.08.02. 14:24:53

Roppant kíváncsi vagyok, hogy a férgek ajánlatához mit szól, állítólag 10 milliót+bónuszokat ajánlanak neki. Icardi+némi pénz, jó vicc, pont most, amikor az argentin peres útra terelné az ügyét a dögevőkkel.

Csak Csucsu 2019.08.02. 14:25:09

Azért majd, ha a játékos vagy a klub nyilatkozik erről valami konkrétat majd inkább, akkor puffogok de ne hagyd magad kicsi! Bizonyíts mert van benned!

Rivendell 2019.08.02. 14:25:57

hehe...:-D pedig valeszeg nem kicsit kereshetett volna többet,csak hát az MU ennyit ér manapság..:-D

ezek után ha nem elbaxxák a jobbost

Rivendell 2019.08.02. 14:27:01

@Ádám.84: szerintem az MU jóval többet ajánlott neki

Rocky80 2019.08.02. 14:27:46

Nekem a legjobb megoldás az lenne ha Dybala maradna hogy bizonyítson, Icardi helyett meg jönne Lukaku.

Rocky80 2019.08.02. 14:28:28

Csak zsebbe nyúlós.

pedronegroo 2019.08.02. 14:29:21

Bayern vagy PSG ahol sikeres lehetne szerintem Dybala na meg nálunk ha nem adjuk el és ha Sarri megtalálja a helyét és a kis argentin is nem picsog hanem belead apait anyait.

Ádám.84 2019.08.02. 14:31:22

@Rivendell: állítólag nem annyit, mint amennyit szeretne, ami persze lehet megvan 10 millió, de én itt inkább arra gondoltam, hogy a ligán belül talán szívesebben átigazolna, mint Angliába, ha már a PSG és a férgek jöttek szóba, mint lehetséges cél.

Rivendell 2019.08.02. 14:36:16

@Ádám.84: Internek nincs pénze,lenne max Icardi + 10-15m

juve28adam 2019.08.02. 14:37:18

Manapság nem egyszerű dolog Torinóból csatért eladni :D

Ádám.84 2019.08.02. 14:47:04

@Rivendell: mondasz vmit, ez könnyen lehet; ettől függetlenül interes oldalakon frankón azt írják, hogy ajánlatot tennének Dybalának 10 milliós fizuval és ő lenne a férgek új "arca".

alexGicamo 2019.08.02. 15:10:32

Úgy is van ! Maradj, Dybalababa és mutasd meg mindenkinek !

bianconeri83 2019.08.02. 15:23:51

@juve28adam: ilyen amikor ekkora klubban játszik az ember, minden csapat visszalépést :)

Attilio79 2019.08.02. 15:44:36

Miért hiusul meg Lukaku klubváltása?
Ha eladjuk Higut, Mandzut, Khedirat, Matuidit, Perint, De Sc-t stb., akkor megvan Lukaku ára, fizetése, nem?

m.martin91 2019.08.02. 16:04:03

Ki gondolta volna, hogy Dybala nem kíván a Manchester United játékosa lenni... Micsoda meglepetés, atyaúristen, hát én mindjárt befonom a hajam.

Wizzurah 2019.08.02. 16:20:41

Hála égnek. Dybala ment meg minket egy bődületesen szar transzfertől. Bár elvihetnék, bárki, de kp, nehogy már egy lukaku csere, aztán a nyakunkon van igy is Mandzu meg higany, tényleg kell ide 3 darab harmadik számú csatár 5-6 milkás fizukkal? Amilyen jó eddig a mercato ne baszarintsuk már el azért , mert ég a zsebünk.

2019.08.02. 17:14:48

@Wizzurah: Ülhet akkor a kispadon, mert úgy néz ki, hogy teljesen más típusú játékosra építene Sarri. Cancelo dettó.

peti78 2019.08.02. 17:15:50

Mandzu+ 50milleur= lukaku
Dybala+matuidi+70milleur=neymar
Kean+higany+khedira+perin=110milleuro

JuventusFanatikus 2019.08.02. 17:40:13

@Il Pjanista: A múltkor szemét ütött, hogy úgy beszéltél DS-ről, mint tutifix kezdőről. Ezt honnan szedted? Mert én valószínűnek tartom, hogy ha Cancelo marad, akkor Ő lesz a kezdő, nem az olasz.

hurbiny3k 2019.08.02. 17:42:55

@JuventusFanatikus: Olyat olvastam (Momblano) - nem tudom, volt e már -, hogy Sarri szerint a 3 legtechnikasabb játékosa Berna, Ronaldo es DS..

MdewC 2019.08.02. 18:07:42

Köszi Dybusz! :D

Király vagy!

Tavalyi lélektelen szar játék után még egy öklös a Juvénak! Ügyes gyerek na.

Ideje lenne akkor viszont hajtania is nem? :P 1-2 meccset eldönteni, vagy néha 1-2 gólpassz meg ilyenek. Mondjuk ha már 1-2 embert lecselez, vagy nem esik össze azonnal már az is vmi. :D Nem vagyok telhetetlen.

Juve!

peti78 2019.08.02. 18:11:22

@MdewC: agyfaszt lehet kapni a lelketlen argentinjainktol... Mentalitasban nagyon gyengek

JuventusFanatikus 2019.08.02. 18:20:29

@hurbiny3k: Momblano, úgyhogy nem lehet komoly. Esetleg megtévedt és DC-t akart.

MdewC 2019.08.02. 18:23:34

@peti78: hát Dybusszal nem tudom mi történt, de amikor idejött, akkor 100x jobb volt.

peti78 2019.08.02. 18:54:49

@MdewC: akaratgyenge mint higany.... Argentinkorosak

Matyas Piroth 2019.08.02. 19:13:41

Annyira szép lenne, ha az egészet csak azért csináltuk volna, hogy a dögevők esélytelenek legyenek Lukaku-ra...

2019.08.02. 20:01:54

@JuventusFanatikus: Sok helyen olvastam, hogy Sarri nagyra értékeli De Scigliot. Legutóbb pl. Momblano írt erről, aki mondjuk nem túl hiteles, de előtte is voltak ilyen hangok. Ha jól emlékszem talán Agresti is említette, hogy Sarri alatt nagyobb szerep vár De Scigliora a következő szezonban.

És ha csak abból indulok ki, hogy eddig milyen szélsővédőkkel dolgozott Sarri, szerintem is sokkal jobban illeszkedhet az elképzeléseihez DS. Hysaj játékához pl. sokkal inkább az olaszé hasonlítható, mint Canceloé.

peti78 2019.08.02. 20:29:20

Eros lesz jovore az b keretunk dybalaval es higannyal

JuventusFanatikus 2019.08.02. 21:15:31

@Il Pjanista: Köszi! Számomra érthetetlennek tűnt, hogy pont Sarri fog DS-re építeni, de amit a felkészülésen művelt, arra lehetne, nem volt rossz.

Rikoo 2019.08.02. 22:10:03

@JuventusFanatikus: Főleg amit a Tottenham elleni meccsen mutatott. Arra lehet építeni, az ellenfélnek.

vizi8 2019.08.02. 22:10:33

Az hogy Dybala szar volt nemcsak az ő hibája. Mondjátok legalább 1 játékost aki a tudásának megfelelően játszott.

JuventusFanatikus 2019.08.02. 22:43:52

@Rikoo: Azon a meccsen sem volt rossz, csak ugye az a hiba nagyon nem hiányzott. Az inter ellen konkrétan jobban játszott, mint a portugál. Cserében jó lesz az olasz.

Rikoo 2019.08.02. 23:04:31

@JuventusFanatikus: Nem csak az a gólt érő hibája volt. Narancssárga laposan szétrúgott valakit még azt hiszem az első félidőben.
Illetve csinált egy büntetőt, ott is belevert egy elég rendeset valakibe.

JuventusFanatikus 2019.08.02. 23:12:29

@Rikoo: Vicc lett volna azért pirosat adni, az egy sima sárga lapos eset volt. A büntetőnél ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy szabálytalan volt-e. Csak tippelhetünk, mert egyetlen kameraállás nem volt, ahol lehetett látni a kontaktot. Egy játékos pont takart mindent. Ettől függetlenül jobban játszott, mint azt megszokhattuk tőle, hatalmas meglepetés. Ez a baj, hogy Rugani még DS szintjét sem üti meg.

Rocky80 2019.08.03. 04:34:57

Pedig már tökre beleéltem magam ebbe a "Lukaku a bölény" elöl mindenkit szétcsap és minden labdát kapura zúdít dologba.

Ludens71 2019.08.03. 11:48:07

A nagy öntudat mellé jó lenne, ha társulna némi alázat, lelkesedés,küzdőszellem, és akkor fel sem merülne, hogy máshol lenne a helye Dybalának. A felsoroltakból az elmúlt két idényben mondhatni semmit sem láttunk... Mit picsog ezek után, ha felvetődik az eladása? Kit tartanak meg a munkahelyén, ha nem teszi oda magát? Félreértés ne essék, lehet gyengébb periódusa egy-egy játékosnak (vagy embernek a munkahelyén), amikor nem sikerülnek a dolgok, viszont a lelketlen alibizést semmilyen körülmények között nem engedheti meg magának egy magára valamit is adó ember. Dybalának össze kéne kapni magát, hogy az igényei és a realitás valamelyest közelíthessen egymáshoz. Egykori tanárom szavajárása volt, ha egy fiú primadonnáskodott: Férfi maga vagy amőba? Hát el kéne dönteni kedves Paolo...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása