A Juve emelhet a de Ligtért kínált összegen

de_ligt_matthijs_orom.jpgA Juventus hamarosan olyan ajánlatot továbbíthat az Ajaxnak, amely tartalmazza azt az összeget, amelyet a holland klub kér Matthijs de Ligtért.

A La Gazzetta dello Sport újságírója, Nicolò Schira szerint a torinóiak ezt megelőzően 67 millió eurót kínáltak a 19 éves védőért, azonban az amszterdamiak csakis 75 millióért hajlandóak megválni ifjú sztárjuktól.

Schira ezért arra számít, hogy a "zebrák" a következő órákban emelnek az összegen, és így még ezen a héten lezárulhat az átigazolás körüli hercehurca.

Amennyiben az újabb ajánlatra már rábólint az Ajax vezetősége, a futballista egyből orvosi vizsgálatra érkezhet majd Torinóba, és aláírhatja szerződését a zebramezeseknél.

A hírek szerint de Ligt ugyanis már rábólintott egy ötéves kontraktusra, amely 9 millió eurót és további bónuszokat biztosít majd számára évente.

Ezt ügynöke, Mino Raiola is megerősítette a napokban, amikor azt nyilatkozta a holland De Telegraafnak, hogy "Matthijs de Ligt megegyezett a személyes feltételeket illetően a Juventusszal, most pedig az Ajaxon a sor, hogy kezelje ezt a helyzetet”.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr414936310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

patrik1112 2019.07.10. 13:37:32

Innen mar ne rontsuk el!

Rikoo 2019.07.10. 13:40:07

Romano szerint Paratici direkt lassítja a tárgyalást és próbál több millió eurót nyerni az eredetileg kért összeghez képest, mivel De Ligt már fixen eldöntötte, hogy Juventus játékos lesz.

juve28adam 2019.07.10. 13:47:29

Jó lenne ha a héten már orvosira jelentkezne de Ligt. 70 körül már csak odaadnák.

Il Principino 2019.07.10. 13:55:08

Esküszöm nehezebb szülésnek tűnik ez,mint amikor tavaly a világ (egyik)legjobbját és legismertebb sportolóját leigazoltuk :)

venember83 2019.07.10. 13:59:18

@Il Principino: mindenképp fillérszexualizálóbb.

Marvin88 2019.07.10. 14:01:18

Meg emeli a Medvedisznóember jutalékát is.

Il Principino 2019.07.10. 14:06:13

@venember83: rosszul látom,hogy még mindig csinálsz cikkeket a blogon? :)

The king of alibis 2019.07.10. 14:20:52

Tegyük már le azt a 75 millát, aztán hadd jöjjön orvosira, oszt csókolom
Ha azt nézzük hogy tavaly a 27 éves Van Dijkot ennyiért vette a Pool, simán megéri az árát

2019.07.10. 14:26:03

Addig cigánykodunk, míg megunja és elmegy vmi negyed osztályú albán csapatba dacból...

venember83 2019.07.10. 14:30:06

@Il Principino: egyesek alvajárók, mások meg alvacikkírók. Amúgy csak optikai vagy informatikai csalódás.

Ádám.84 2019.07.10. 14:45:50

@venember83: bárhogy is legyen, köszönjük a munkádat!

Isti Kis 2019.07.10. 15:58:27

Az Ajax is nagy sóher,amúgy arra nem gondolnak hogy esetleg majd ők is akarnak tőlünk igazolni.

babo0410 2019.07.10. 17:17:43

@Rikoo: Ez érthető. Drága játékos, ha lehet spórolunk rajta. Viszont ha nagyon nem hajlanak engedni az árából, valószínű meg fogjuk adni a kért árat. De ez mindig így működik. A klubok próbálkoznak mielőbb meggyőzni a játékost, és akkor lehet alkudozni.
Másrészt meg, ha valós cél Pogba, akkor persze, hogy szeretnénk faragni De Ligt árából is.

Zamboni nem egy tészta 2019.07.10. 18:33:21

@MGB75: a csávó nem játszott Dunaszerdahelyen. Miért menne Albaniaba dacbol.

Direct_01 2019.07.10. 18:57:59

Az olasz újságok szerint szombatig eldõl de Ligt sorsa.

alexGicamo 2019.07.10. 19:09:27

Ja, meddig szarozunk még ezen az üzleten ?!

Cannavaro 2019.07.10. 20:23:39

@MGB75: A Kukesi, már figyeli az üzletet... :)

venember83 2019.07.10. 21:26:47

@Isti Kis: egy jó korban lévő Sami vagy Mr. No Good pl.? Az Ajax eladásokból él, nem BL-ből vagy eredményekből. Egyértelmű, hogy maximálisan kihasználják a helyzetet, jó kupechez illően.

Grinta 2019.07.10. 21:28:56

@venember83: Azért eredmények nélkül nehéz/nehezebb prezentálni egy jó játékost.Egybefügg valahol a két dolog.

b.tom 2019.07.11. 08:58:13

@Direct_01: az olasz ujsagok szerint 2 hete bemutatták

2019.07.11. 09:39:21

Én is emelnék a fizumon, mégsem megy. Ja várj, a Juventus éppen ezt játssza 2 hete. Di Marzio vezérrel az élen, aki 2 hete mást sem böfög h utolsó részletek.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása