A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu a minap elmondta, hogy tudja, hova fog szerződni a Juventus által intenzíven körüludvarolt Matthijs de Ligt.
A holland védőjátékost hírbe hozták a katalánokkal még az átigazolási időszak kezdete előtt, aztán komolyan felmerült a PSG, mostanra azonban a legtöbb cikk a Juventushoz rendeli a mindössze 19 éve tehetség játékjogát.
A Frenkie De Jong bemutatására rendezett sajtóeseményen beszélt a klubelnök Matthijs de Ligt helyzetéről.
„Már mondogatom egy ideje, hogy tisztában vagyok azzal, hol fog Matthijs de Ligt játszani a következő szezonban. Ennél többet nem mondhatok jelenleg, mivel a bejelentést az érdekelt feleknek kell megtenniük.
Neymar? Tudjuk, hogy a játékos el szeretné hagyni a PSG-t, de azt is tudjuk, hogy a PSG nem szívesen engedi el a játékost, szóval egyelőre nincs miről beszélni.
A minap részt vettem egy egyeztetésen Oscar Grau és Miguel Ángel Gil társaságában, és Antoine Griezmann kapcsán egyeztettünk. Ennél többet nem mondhatok.
A helyzetek egyik évről a másikra változnak, és ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy bizonyosan a Barcelonánál fog kikötni. Érdeklődünk iránta, ezt kijelenthetem, de azt nem tudom kijelenteni, hogy a játékosunk lesz.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.