De Ligt holnap csatlakozik a Juventushoz

de_ligt_matthijs_orom.jpgHolnap ismét lezárulhat egy szappanopera, mivel a Juventus várhatóan hétfőn jelenti be, hogy megszerezte az Ajax ifjú csapatkapitányát, Matthijs de Ligtet, aki előreláthatólag 67 millió euro, valamint további 13 millió bónusz fejében csatlakozik a zebramezesekhez.

A holland válogatott védő közelgő érkezésére utal az is, hogy a Juventus a közösségi médián keresztül jelezte a szurkolóknak, hogy hétfőn nagy bejelentés következik

A 19 esztendős védőt, aki az európai labdarúgás egyik legnagyobb felfedezettje volt a most zárult szezonban, a Manchester United, a Paris Saint-Germain és az FC Barcelona is szerette volna megszerezni, azonban bő egy hete világossá vált, hogy a játékos végül a Juventus ajánlatát fogadja el.

A Tuttosport szerint a Juventus szerette volna minél hamarabb lezárni az ügyet, s ennek érdekében 67 millió eurós fix vételárat fizet majd a holland tehetségért, az összeg pedig további 13 millió bónusszal emelkedhet, ha bizonyos, viszonylag könnyen elérhető feltételek megvalósulnak. 

De Ligt már korábban személyes megegyezésre jutott a torinói klubbal, s a védő öt esztendőre szóló, évi 8 millió eurós bérezést biztosító szerződést ír alá a Juventusszal, a fizetése pedig további 4 millió bónusz révén 12 millió euróra emelkedhet.

Az olasz klubok hátrányos helyzetből indultak az átigazolási piacon, különösen a játékosoknak folyósított fizetéseket illetően, ezért a kormány új adózási rendet vezetett be az ország labdarúgásának fejlődése érdekében, s 2020-től a kluboknak jelentékenyen alacsonyabb költségekkel kell számolniuk, ha a játékos legalább két esztendőt Olaszországban tölt.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8214918902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

frenky441 2019.06.30. 14:09:24

Most már egy-két héten belül késznek kell lenni a keretnek.
Napi szinten már be kell mutatni az új játékosokat De ligt, Ramsey, Rabiot, Icardi, Pogba És én elégedett vagyok.

Remélem holnap tényleg De Ligt bemutatása lesz,nem valaki másé!

del pipi 2019.06.30. 14:50:31

@frenky441: Pedig még én is várom az Icardi vonalat, De Ligt pedig óriási fogás, Szuper!

rockitbaby 2019.06.30. 14:52:44

Ha ezt az átigazolást behúzzuk, akkor szintet fogunk lépni. Agnelli CR7 leigazolásakor azt tűzte ki céluk, hogy a hasonló kaliberű játékosokat már fiatalabban is ide tudjunk csábítani.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerülni fog.

2019.06.30. 14:59:52

Már most megmondom! Jövőre bl-t nyerünk! :)

del pipi 2019.06.30. 15:01:45

@MGB75: Szerintem is! Ha ne akkor nézzük a kedvenc sorozatunkat! :)

mrdel 2019.06.30. 15:02:37

A pénzügyi bigyó miatt kellett szerintem átrakni július 1-re.

2019.06.30. 15:13:06

Tuttosport, nem aggódom h bármit bejelentünk MDL kapcsán, max Rabiot jön kövi héten orvosira.

Rikoo 2019.06.30. 15:18:03

@hellan: Twitter alapján holnap be lesz jelentve valaki.

rockitbaby 2019.06.30. 15:23:18

@hellan: A legtöbb lap is a franciát tippeli, de gondolj bele mekkorát robbantana a csapat a mercato első napján egy de Ligt bejelentéssel.

MdewC 2019.06.30. 15:23:48

@hellan: ne b@zd el a kedvem. :DDD

2019.06.30. 15:25:17

@Rikoo: Lehet, nem tudom mire utal az a szöveg a klub Twitter oldalán.
Viszont most olvasom, hogy az új olasz adótörvény (külföldi játékosok utáni adókedvezmény vagy h írjam) már a 2019. júl 1-től aláírt szerződésekre is érvényes.

2019.06.30. 15:26:22

@MdewC: Ma elb*szom, hnap pedig be******, ha nincs igazam xD

bianconeri83 2019.06.30. 15:26:36

Szerintem Higu lesz bejelentve, mint az egyetlen hiányzó láncszem a csapatba :D

frenky441 2019.06.30. 15:34:25

@Andras74:
Azt gondolom hogy legtöbbeteknek az a baj Icardival hogy hol játszik.
Valahol igazatok is van, csakhogy a mai labdarúgásban klubhűséget jelképező játékosok (Buffon, Totti, de Rossi, Di Natale stb). Az ilyen játékosok tulajdonképp nem léteznek. Karrier és pénz ez számít!
Hozzátéve szerintem jobb játékos mint Mandzukic, Higuaín, Kean vagy Douglas Costa.

@del pipi:
Ezt most úgy értem hogy te is támogatod az érkezését?

jeneiPALI 2019.06.30. 16:14:02

Holnap jelentik be mind hármat ugy olvasom mindenhol

2019.06.30. 16:28:34

@Rikoo: Az már fix h Rabiot orvosin holnap, gondolom ma Pellegrini, keddre is hagyhatnának kis örömöt MDL-el. :D

Il Principino 2019.06.30. 17:26:02

Holnap bejelentik hivatalosan Pellegrinit :)
Esetleg Buffont :)
De Ligt?Majd ha mezzel pózol Paratici mellett akkor elhiszem..

del pipi 2019.06.30. 18:13:30

@frenky441: Értsd úgy hogy én már tavaly is nagyon örültem volna neki, nem érdekel honnan jön csak az hogy mit tud a posztján. Szerintem neki is jót tenne egy top csapatban játszani.

Grinta 2019.06.30. 19:43:44

@frenky441: Egyáltalán nem az a baj ahol játszik.Emberileg egy patkány,és korántsem akkora játékos.Mandzukicnál annyival jobb játékos,hogy Championsban is szerepelt vagy hatszor,válogatottban is,bajnoki címei megszámlálhatatlanok.Van3gólkirályi címe,oszt annyi.
Mariót soroljam?

Grinta 2019.06.30. 19:47:34

De Ligt?Egy valóra vált álom!!

frenky441 2019.06.30. 20:08:00

@Grinta: Emberileg egy patkány - Talán személyesen ismerd? Mandzukic kb. 8 évvel idősebb és jelen pillanat számít. A válogatottban a legnagyobb riválisa Olic volt Ha-Ha-Ha. Ellenben Icardinak Messi, Aguero, Higuaín, Dybala. Én szeretem és elismerem Mario eddigi pályafutását és örülök hogy nálunk is játszott csak sajnos eljárt felette az idő. De ha leigazoljuk úgy is megbékéltek vele is.
A bajnoki címeket nem egy ember nyeri hanem egy csapat, de ha ennyi eszed sincs inkább ne kommentelj.

rockitbaby 2019.06.30. 20:53:35

@frenky441: Aki elszereti a legjobb barátja nejét, arra te milyen jelzőt mondanál?

Cannavaro 2019.06.30. 20:58:09

@rockitbaby: Megmentette a barátját, egy csalfa nőszemélytől, és még magára is vállalta, hogy vissza ne menjen.... HERO! :D

Grinta 2019.06.30. 21:03:50

@frenky441: Buffon egy etalon!-Miért,talán személyesen is ismerjük?-Nem,úgyhogy szerintem ezen nagyszerű eszmefuttatásod azt hiszem kilőhetjük.
Bár amelyik játékos a saját Olasz szurkolóira Argentin verőembereket hozna,a pályára lépést megtagadja,zsarolja a klubot,sajátjaiba mar..és még sorolhatnám,az igenis patkány ember.Egy hányás.
És hogy a bajnoki címeket nem egy játékos nyeri?Ezt eddig esküszöm nem tudtam,el is akartam indulni egyedül az Olasz régióbajnokságban! : D
Olyan puska amivel lőni szoktak?
Látom Te vagy az agy,a puskával lőni szoktak.
Máris nem csodálkozok hogy minőségben miért is icardi az embered..

frenky441 2019.07.01. 14:44:48

@rockitbaby: Ha én ráhajtok a csajodra, mondhatok neki bármi ha te kellesz neki nem tudom elcsábítani, Nem?

@Grinta: Az a baj veletek , hogy nem szakmai szemmel hanem emberi értékkel akartok igazolni. Sajna ez nem így működik, kit érdekel hogy elcsábította a haverja csaját, nekem az számít hogyan tolja a pályán.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása