Sarri: "A Juventus a pályafutásom megkoronázása"

sarri_maurizio_sajtotajekoztato.jpgA mai sajtótájékoztatón bemutatkozott a Juventus mestere, Maurizio Sarri, s a szakember első nyilatkozatát adta a zebramezes csapat edzőjeként.

"Az embernek világos elképzelésekre van szüksége a pályafutása során. A Napolinak szurkoltam, mert Nápolyban születtem, s úgy láttam, hogy versenyképesek lehetünk a bajnokságban, ezért mindent beleadtam. 

A Napolinál töltött utolsó hónapjaim során kétségeim támadtak a klubot és a szurkolókat illető ragaszkodásom tekintetében, és az a szakmai érzésem támadt, hogy az út számomra ott a végéhez ért. A kétségeim idején Carlo Ancelottit nevezték ki, s ez talán az én hibám, hiszen az én kétségeim miatt történt.

Kaptam ajánlatokat, de inkább külföldre mentem, mert nem akartam azonnal egy másik olasz klubhoz igazolni. A Premier League egy nagyszerű tapasztalat volt, azonban a szezon második felében mind szakmailag, mind emberileg azt éreztem, hogy vissza kell térnem Olaszországba.

A Juventus lehetőséget kínált nekem erre, s ez a megkoronázása egy olyan pályafutásnak, amelynek a nyolcvan százaléka rendkívül nehéz volt. Úgy érzem, hogy tiszteletet tanúsítottam mindenki felé, s mindent beleadtam.

Amikor a Juventus kapcsolatba lépett velem, a benyomásaim erősek voltak. A harminc évem során még soha sem láttam klubot, amely ennyire elszántan próbált megszerezni egy edzőt, s ez volt, ami meggyőzött. Még soha sem láttam ilyen sok igazgatót, akik mindannyian ennyire elszántan akartak egyetlen edzőt. A választásuk elszánt, meggyőződéses és egységes volt. 

Izgatottan várom a Serie A új szezonját, mert Antonio Conte visszatért, Marco Giampaolo a Milanhoz igazolt, Paulo Fonseca személyében egy izgalmas tehetség érkezett a Romához, a Sassuolóhoz pedig Roberto De Zerbi, egy olyan ember, akit nagyon szeretek. Pezsgő a helyzet.

Ha az elmúlt évek során mindazt az érzelmet megéltem volna, amit gondolnak, már évekkel ezelőtt szívrohamot kaptam volna. Nem közvetlenül az amatőr ligákból jöttem a Juventushoz, végigjártam a Serie C-t, B-t és A-t, majd a Premier League-et is a Juvéig. A Chelsea-től, egy másik nagy klubtól jöttem, amelynek egyértelműen kevésbé tekintélyes a történelme, mint a Juventusé, mert csak az elmúlt 10-15 évben emelkedtek magasba.

Ezek előrelépések, de nagyon, nagyon fokozatos előrelépések a karrieremben. Vagyis igen, érzelmekkel tölt el, hogy itt lehetek, de nem csak belepottyantam a munkába a Juventusnál.

Minden reggel úgy kelek majd fel, hogy minden lehetséges módon azt tanulmányozom, miként nyerhetjük meg a mérkőzéseket. Ez nem egy mechanizmus, újra és újra győzni mindig nehezebb a győzelemnél. A Juventus számára kötelesség mindig azonnal győzni. Világos elképzelésekre van szükség két három olyan játékos ügyében, aki a különbséget jelenheti, s olyan környezetbe kell helyezni őket, ahol a maximumot nyújthatják. A formációt ez határozza majd meg. Hosszú út és fokozatos lépések vezettek engem, s boldog vagyok, hogy Olaszország legfontosabb klubjánál lehetek. Ez egy újabb előrelépés számomra a Chelsea-nél szerzett tapasztalat után. Minden egyes klubnál 110 százalékot nyújtottam, s ennél a klubnál is így teszek majd.

A Chelsea-nél kiváló játékosokkal dolgoztam, s érzelmes dolog Cristiano Ronaldóval dolgozni, ez egy újabb lépés előrefelé. Szeretném még több rekord megdöntéséhez segíteni. Ha egy játékos olyan képességekkel rendelkezik, mint Cristiano Ronaldo vagy Paulo Dybala, képes bármilyen szerepkörben játszani. Ez csak az adott szerepkör értelmezésének kérdése.

A cél, hogy szórakoztató játékot nyújtsunk a pályán nem összeegyeztethetetlen a győzelemmel. Sokszor a csapat lelkesedése, hogy élvezi a játékot ad még több energiát. A Napoli keretét olyan játékosok alkották, akik a csapat szolgálatának szentelték magukat. A Chelsea technikailag jobb játékosokkal rendelkezett, más jellemvonásokkal, kevesebb mozgékonysággal, de ugyanazzal a hatékonysággal és szilárdsággal. Az edzéseket a kerethez kell alakítani. A játékfilozófia ugyanaz marad, de mentális rugalmasságra van szükség, hogy alkalmazkodjunk a játékosok adottságaihoz. Az elmúlt évek során mindig egy formációval kezdtem, s egy másikkal zártam a szezont. Nem tudom, hogy miben áll a Sarissimo. Olvasok róla, de mindig ilyen voltam, változtattak a tapasztalatok, de hű maradtam az elképzeléseimhez. Egyenes ember vagyok, talán túlzottan is, s ez konfliktusokhoz vezet, azonban ez kezelhető.

A tehetséges játékosokkal kell kezdenünk, azokkal, akik a különbséget jelenthetik, mint például Cristiano Ronaldo, Dybala, Douglas Costa és más tehetséges játékosok, s köréjük kell építkezni. Hallgatni fogok a klubra, amely jobban ismeri a játékosokat nálam, hiszen tiszteletlenség lenne rájuk erőltetni a véleményemet. Bernardeschi olyan játékos, akit nagyon kedvelek. A legkiválóbb minősége a koordináció. Egy kicsit híján van a folyamatosságnak. A pályafutásának olyan szakaszában jár, amikor specializálódnia kell. 

Allegri nehéz örökséget hagy hátra. nagyon nehéz annyit nyerni, mint ő. Kivételes eredményeket ért el, s szeretném ugyanazt a képességet látni a csapattól, ahogyan túllép a nehézségeken, amihez ő segítette őket."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3214903704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2019.06.20. 15:09:25

Forza Juve , korrekt beszéd

adamp0 2019.06.20. 15:12:07

Korrekt nyilatkozat! Köszönjük a fordítást!

Rivendell 2019.06.20. 15:14:38

Tehat Costa marad,akkor csak Cancelo helyetteset kell megtalalni...1 vedot Demiral melle es 1 kp-t Rabiot-Ramsey mellett

Csatarnak meg Icardi vagy marad Higu
3-4 nevet varok meg.
Nekem nem kell,hogy nagy nevek legyenek.

rightinthenuts91 2019.06.20. 15:21:59

Hajrá, hajrá! Forza Juve!

del pipi 2019.06.20. 15:29:42

Forza SARRI! Forza Juve! Azokat mondta amiket hallani szerettem volna, alig várom az új szezont. És úgy értelmezem Dybala is marad a keretnél , már egyszer olvastam hogy számít rá és fontos feladattal fogja megbízni. Bízom benne hogy a 10-ünk aki nem tényező a válogatottnál(ugye Rocky?)újra jól tolja és sok gólt sok gólpasszt ad, örülök hogy Costa is marad én sem adnám oda. Forza Juve!

Il Principino 2019.06.20. 15:33:28

Jól látom,hogy öltönyt adtak rá? :D
Itt még a bagóról is leszokik :D

rightinthenuts91 2019.06.20. 15:38:22

"A cél, hogy szórakoztató játékot nyújtsunk a pályán nem összeegyeztethetetlen a győzelemmel. Sokszor a csapat lelkesedése, hogy élvezi a játékot ad még több energiát." Ezt nagyon jó olvasni :).

Leram7 2019.06.20. 15:40:26

Reméljük sikeres lesz és be tudjuk húzni a bajnokságot.

Higuain + Khedira remélem elmegy.
Érkeznie kell Rabionak és Demiral mellett 1 hátvédnek és szerintem egész jó csapatunk lehet.

steven.h 2019.06.20. 15:41:46

Meglepően korrekt nyilatkozat, így elsőre meg is lepett. Legutóbb is egy nápolyi születésű tréner hozta el a várva várt sikert, hátha mindenkire rácáfol, mint ahogy az Agnelli éra majdnem összes kétkedéssel fogadott edzője (kivétel: Del Neri)

The king of alibis 2019.06.20. 15:47:11

@del pipi: szerintem a 4-3-1-2-ben nagy szerepe lesz Dybalának

Grinta 2019.06.20. 15:48:14

@del pipi: Egy dologra figyeltem fel,és most engedelmeddel visszanyúlnék a régi vitatémánkhoz.Bocs
Sarri azt mondja,hogy aki olyan képességekkel rendelkezik mint Paulo,az képes bármilyen szerepkörben játszani.
Ez összecseng azzal amit Én állítottam,hogy aki így tud passzolni,így lát a pályán-az miért nem élvezi,teljesedik ki egy visszajárós,óriási szabadságot biztosító poszton?

Juventino86 2019.06.20. 15:50:40

Sok sikert nálunk, Don Sarri! :D

Juventino86 2019.06.20. 15:51:41

@The king of alibis: Esetleg CR mellett csatárként. Kétcsatáros játékon kívül Dybala másban nem jó. Irányítónak meg Ramsey és Pjanic is alkalmasabb.

Nathas 2019.06.20. 15:55:48

Jó volt olvasni ezt a nyilatkozatot, több ponton is megnyugtatott. Nagyon hosszú lesz ez a nyár, végre megint várom a szezonkezdést! Forza Juve!

Apuleius 2019.06.20. 16:09:19

@steven.h: Melyik sikeres edzőnk volt nápolyi születésű?

rockitbaby 2019.06.20. 16:12:59

@Il Principino: Az öltöny eddig fel sem tűnt, furán is néz ki :) de a bagóról nem hiszem, hogy leszokna.

JuventusFanatikus 2019.06.20. 16:12:59

Kiváló nyilatkozat, jó volt olvasni, nagyon korrekt Don Pietro. Forza!

Rocky80 2019.06.20. 16:15:23

@del pipi: Köszönöm hogy eszedbe jutottam. :D

Sok gólt és gólpasszt kívánok Dybalának akinek az utolsó éve hatalmas csalódás nekem; őszintén kívánom hogy cáfoljon rám és mutassa meg a benne rejlő potenciált; viszont erős kétségeim vannak hogy ez valóban sikerülni fog-e neki.

Sarrinak minden reggel velünk ébredést és 110%-os elhivatottságot kívánok, már alig vártam az első nyilatkozatát.

Sok sikert az új edzőnknek és szeretett csapatunknak!

JuventusFanatikus 2019.06.20. 16:16:33

Lehet már tudni a stábtagokat?

Flachs 2019.06.20. 16:19:32

Ha Sarrin mulik akkor Costa marad.... Costa lehet Sarri Insigne-je.

Attila F 2019.06.20. 16:21:03

@Apuleius: hát Lippi Nápolyban...edzősködött. Talán nápolyi díszpolgár lett...

del pipi 2019.06.20. 16:21:32

@Grinta: Igazad van! Sokkal jobb játékos mint amit láttunk az utolsó évben, viszont én meg csak annyit kérdezek hol volt a szabadság? De én egy szóval válaszolok : Allegri. De ha Sarri azt mondja : figyelj fiam ez a feladatod , amúgy menj ki érezd magad jól és futballozzál akkor még @Juventino86: is csak egy kávét fog kérni már és azt mondja: mondtam hogy nem szabad eladni la Joya-t.

Rikoo 2019.06.20. 16:21:57

@JuventusFanatikus: Hát elvileg a szokásos stábja + Martusciello.

JuventusFanatikus 2019.06.20. 16:28:14

@Rikoo: Akkor jön Zola, engem ez érdekel:) Ha jól tudom, akkor Ő is másodedző, mint Martusciello, kíváncsi vagyok, hogy végül ki milyen posztot kap. Azért remélem a Tanár Úr is szerepet kap majd.

del pipi 2019.06.20. 16:28:28

@Rocky80: Most normális esetben olyan típusú játékot fog játszani a Juve amiben valószínűleg ő lubickolhat. Azt viszont tartom hogyha ez sem fekszik neki(amit kétlek) vagy rosszul fog játszani, akkor mindenkit megfogok követni aki a blog-on nekem Dybala ügyben ellenségeim, így lesz korrekt vagyok.

Grinta 2019.06.20. 16:35:53

@del pipi: Az nem szabadság a pályán,ha visszajársz labdáért kötetlenül a vonalak közé?
És úgy rakod ahogy jónak látod-kicsiben,vagy forgatással.

Rocky80 2019.06.20. 16:40:05

@del pipi: @Grinta:

Szerintem sosem a játékrendszer volt a gond, hanem maga Dybala... A hozzáállása, a mentális képességei.

Tényleg kíváncsi vagyok hogy idén mit virít. Ha újjászület, azt fogom mondani: igazad volt del pipi. De fog fájni! :D

Bianconero 2019.06.20. 16:40:29

Szimpi belépő. Pipita visszatérése óriási boldogság lenne! Azt nemtom hogy játszana együtt Dybala+Pipita+CR, meg mi lenne Mandzuval, de rotációban is jó. A sérülés amúgy is benne van a 30+ os fiúknak, bővüljön csak a keret. :-)

Bianconero 2019.06.20. 16:41:33

@Rocky80: én is szkeptikus vagyok Dybalával, de cáfoljon csak ránk! :-)

Alex8610 2019.06.20. 16:52:58

@rightinthenuts91: Igen erre én is felfigyeltem:) és hiszem hogy így is lesz és nem lesz görcsössèg a csapaton.
@del pipi: Sokat várok Dybalatol jövőre mert többre képes remélem Sarri kihozza belőle es méltó 10es lesz.En szurkolok neki.

Jack Bauer 24 2019.06.20. 16:56:15

@Type-R: +1
Ha rossz májú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ballagás vagy esküvő óta most van először öltöny rajta... :)

Juventino86 2019.06.20. 17:03:01

@del pipi: Én lennék a legboldogabb, ha így lenne, és Dybala formába lendülne. De sajnos én továbbra is egy mentálisan gyenge, lassú és egylábas játékosnak tartom. De cáfoljon rám! :)
Rengeteg viszont a támadó a keretben, valakinek biztosan mennie kell majd. Higuain visszatérésével - ki tudja, meddig lesz még hivatalosan nálunk - nagyon fejnehéz a csapat. Én amúgy remélem, hogy Sarri feltes egy jól bevált 4-3-3-at, ahol Ronaldo középcsatár lenne, mellette meg Costa és Bernardeschi. Meggyőződésem, hogy Ronaldónak közel kell játszania a kapuhoz, ahol az utolsó időkben a Realnál is tette.

steven.h 2019.06.20. 17:04:19

@Apuleius: Már ráklikkeltem a küldésre mikor rájöttem, hogy f*szságot írok. Nyilván Lippire gondolok, aki a Juve előtt irányította a Napolit is.

Apuleius 2019.06.20. 17:06:57

@Attila F: Lippi születési helye Viareggio, Toszkána. Arról még soha sem hallottam, hogy díszpolgára lenne Nápolyban.

juve28adam 2019.06.20. 17:09:20

@JuventusFanatikus: Én pont azt olvastam az egyik Chelsea-s oldalon ,hogy Zola marad az angoloknál. Aztán majd kiderül...

rockitbaby 2019.06.20. 17:10:13

@Type-R: És borotválva, semmi borosta!!

del pipi 2019.06.20. 17:21:54

@Grinta: Ez is igaz , csak én egy játékos típusról beszéltem akinek a tavalyi év inkább volt börtön.@Rocky80: Ne fájjon, nekem sem fog!@Juventino86: De azért kérsz egy kávét? Amúgy amondó vagyok hogy várjunk egy kicsit , egy-két meccset és az idő mindent megválaszol. FORZA JUVE! FORZA PER FUTURO!

Juventino86 2019.06.20. 17:32:17

@del pipi: Egy kávé mindig jöhet. :) És ez most valóban a várakozás időszaka. Nagyon várom az új szezont, és hogy Sarri mit talál ki. Forza Juve!

venember83 2019.06.20. 17:35:20

A mindenit, ez az ember nem akar alulmaradni Maxival szemben, egyből micsoda verbális karakterhalmazzal nyomta tele a sajtót. Kemény meló vár ránk, úgy látom.

JuventusFanatikus 2019.06.20. 17:39:13

@venember83: Nagyon bíztató az utolsó mondatod, a többesszám miatt:)

Rikoo 2019.06.20. 17:39:13

@JuventusFanatikus: Zola helyett jön Martusciello.

alexGicamo 2019.06.20. 17:48:59

Noha nem őt vártsm , isten hozta nálunk !
A belépője megnyerő . Minden irányban tiszteletteljes, ami a terveit illeti, helyesnek és hatékonynak ígérkeznek .
Remélem, hogy szép és eredményes támadófocival sikerre vezeti majd szeretett csapatunkat !
Sok sikert a munkádhoz, Mister !
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

alexGicamo 2019.06.20. 17:52:23

@rightinthenuts91: Igen, ezek a szavak az én szívemet is megmelengették picit . Már csak a tettek kellenek !

Tomiie Void 2019.06.20. 17:55:52

Csak én vagyok úgy azzal a helyzettel, hogy alapjáraton nem kedvelek egy játékost vagy edzőt vagy bárki mást, de miután a Juventus kötelékébe lép minden megváltozik és eltűnik minden ellenszenv nyomtalanul?
Higuain ellenszenves volt, ide jött, megszerettem és sajnáltam mikor elment. CR7-et egyenesen rühelltem, mióta Juventus mezben van megszerettem. Most pedig itt van Sarri. Semmi bajom nem volt vele, pusztán csak nem szipatizáltam vele, de mostmár örülök neki. Szurkolok neki, hogy a csapatommal felüljön európa trónjára és, hogy minél tovább vigye itt!
Kicsit úgy vettem ki a nyilatkozatból, hogy ő valójában titokban Juventus szurker. Másnak is feltünt?

alexGicamo 2019.06.20. 17:59:18

@Alex8610: Én is remélem, hogy Dybalababa feltámad és jobb lesz, mint valaha ! Bár így lenne ! :-)

Panther77 2019.06.20. 18:01:17

@Il Principino: A vezetőink nem szaroznak :D

alexGicamo 2019.06.20. 18:07:07

@Tomiie Void: A mi Öreg Hölgyünk mindenkit szebb " köntösben " tüntet fel . Biztos azért érzel így ! Rám ez nem jellemző . Én a viselkedése és a kommunkiációja alapján ítélek meg mindenkit . Persze létezik az első benyomás + szimpátia / unszimpátia is, mint oyan ... Nekem nem jön le úgy, mintha JUVE drukker lenne .

Panther77 2019.06.20. 18:12:21

@Tomiie Void: Testvér Lehet ez a Juve szív ? :D

alexGicamo 2019.06.20. 18:20:48

@Il Principino: Ugyan ! Nagyon egyszerű : elküldték borbélyhoz ( Sweeney Todd ), szerényen rákanyarítottak egy Armanit , szívélyesen vállon veregették egy Nicorette FORTE nikotinos tapasszal , végezetül pedig welcome drink gyanánt megkínálták egy jóféle ristrettoval . :-b

babo0410 2019.06.20. 18:33:43

A sajtótájékoztatója tetszett. Ha meg tudja valósítani, amit mond, akkor nem lesz rossz. Most egy kicsit megnyugtatott. De megkedvelni nem tudtam. És szerintem azt nehéz is lesz.
Másrészt eg Costát kiemelte, ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy egy nagyon jó ajánlat esetében távozhat, hiszen kiemeli, hogy a klub jobban ismeri a játékosokat. És én nem is ragaszkodnék annyira Costához, mert ha áldozat kell, inkább ő. Nem rossz játékos, de a kapu előtt bizonytalan, és sajnos nem túl okos a focihoz. Meg 29 éves lesz, ami egy brazilnál már majdnem a karrierje vége. Én megint csak azt mondom, ha Costa megy, és Chiesa érkezik, én nem leszek szomorú.

babo0410 2019.06.20. 18:40:16

@alexGicamo: Armani öltönyt nem adhattak rá, mert az Armani ha jól tudom vmelyik milánói csapatnak gyárt öltönyöket. Nekünk a Trussardival van megállapodásunk.

babo0410 2019.06.20. 18:45:47

@JuventusFanatikus: Mondjuk a képeken annyira nem jön át, de úgy nézki odafigyeltek hogyan öltözik. Habár a Trussardit nem szeretem. Rengeteg műszálas öltönye van, egy öltöny meg legyen tiszta természetes anyagból. Mondjuk remélem a Juventusnak nem műszálasat gyárt.
De ha nem fog Sarri mérethelytelen melegítőkben flangálni, és minimum farmer-ing kombóban lesz, már nem fogok egy szót se szólni. ;)

alexGicamo 2019.06.20. 18:46:27

@babo0410: Scusi ! Rosszul lőttem be a márkát ! :-b

alexGicamo 2019.06.20. 18:48:07

@JuventusFanatikus: Micsoda fess férficsokor ! :-)

JuventusFanatikus 2019.06.20. 18:49:36

@babo0410: A nagyobb méret nem lehet, hogy azért van, hogy ne látszódjon annyira a hasa?:D Mert eléggé pocakosnak tűnik a Mister.

alexGicamo 2019.06.20. 18:49:58

@babo0410: Köszi ! Ezt még nem láttam eddig ! :-)

alexGicamo 2019.06.20. 18:51:26

@JuventusFanatikus: Ahogy szokták volt mondani, nem a méret a lényeg ... Khmm !

JuventusFanatikus 2019.06.20. 18:56:21

@alexGicamo: :D

A Sarissimo, az a Sarriball olasz megfelelője akar lenni? Csak, hogy ne mindig Sarriballnak emlegessük, mert még Grinta Kolléga széjjelhallgatja az összes metál zenét. Bocs, ha ez stílus nem a metál kategóriába tartozik:)

babo0410 2019.06.20. 19:02:34

@JuventusFanatikus: És akkor inkább bohócnak álcázza magát? Na jó azt hiszem, most, hogy itt úgy látszik oda fognak figyelni az öltözetére, én se kritizálom. Majd ha leül az első meccsen megint abban a borzalmas összeállításban. ;)

del pipi 2019.06.20. 19:14:06

@alexGicamo: Semmi baj! De a nikotinos tapaszt azt jól lőtted be! :) a többire meg ott van....tudod?

del pipi 2019.06.20. 19:15:11

@JuventusFanatikus: Szegény! Kajak szarul van öltönyben.

del pipi 2019.06.20. 19:17:38

@JuventusFanatikus: Ne is mond már felvette a fülest! Csak nehogy szét pogózza a lakást!

MdewC 2019.06.20. 19:20:17

Az tetszik, hogy Dybalat a suta Berna elé helyezi.

Végre.

Sok sikert!

Juve!

JuventusFanatikus 2019.06.20. 19:27:24

@babo0410: Lehet velem van a baj, de egyáltalán nem figyeltem, hogy nagy rá a ruha, de most már elrontottál, mindig ezt fogom nézni:D

@MdewC: Suta Berna??? Azért álljon le a menet egy pillanatra:P:D

del pipi 2019.06.20. 19:33:54

@Alex8610: Én tudom hogy jobb lesz csak el kell szabadítani mint Django-t + bizalom és ha tudja hogy tényleg fontos minden lazábban megy.

JuventusFanatikus 2019.06.20. 19:34:10

@del pipi: Fú, tudod mennyit gondolkodtam, hogy hogyan hívják azt, mikor indokolatlanul verik egymást egy üvöltő zenére. Pogó, azaz, végre, köszi, hogy leírtad. A raszta barátom is szokott olyat csinálni, főleg anno még órán mikor lerúgta a székről az egyik osztálytársamat, mert játszotta az eszét, de néha én is azt csináltam volna vele, mikor indokolatlanul elkezdett dobolni a padon, mert érezte a bugit.... Azok a régi szép idők..:D

del pipi 2019.06.20. 19:40:54

@Grinta: Hát barát ez megint a nem gyenge kategória volt ma kettőt tanultam tőled.

JuventusFanatikus 2019.06.20. 19:45:46

@Grinta: Ez már muzsika, még ha nem is feltétlen az én stílusom, mert nem szeretem az ilyen lassú zenéket, inkább azokat a jó pörgőseket, amiket lehet telitorokból énekelni.

Apropó, az szerbeknél is van pogó, sőt Csantavéren is, csak ott bicskával szokás. Onnan jött az a nóta is, a Csantavéri kisbicska, a lakodalmak kihagyhatatlan száma éjfél után, de csak kemény idegzetűeknek ajánlom, és lehetőleg ne a metrón keressetek rá, mert nem épp family friendly.

De igazából a szerbeknél akkor jön a pogó (Ők székkel és sörösüveggel szokták "játszani"), ha ezt a nótát valaki lecsapja. Szentebb, mint a Himnusz!
www.youtube.com/watch?v=ZBefXP-_eGg

Grinta 2019.06.20. 19:52:17

@JuventusFanatikus: Örülök! :) És hogy akkor összeérjenek a szálak..a maszkos pofa az,aki az előbb acoustic verzio-ban adta elő,azzal akitől már eddig is kivert a víz : /
www.youtube.com/watch?v=ttdZjL5NWCc
Most mondhatnám hogy csak erős idegzetűeknek ajánlott,de ez még csak az előszoba..

MdewC 2019.06.20. 20:13:46

@JuventusFanatikus: miért lepődsz meg? :D

Vagy 10x leírtam már, ezek szerint nem olvasod a kommentjeimet. :P

Berna egylábas, a jobb lába nem létezik. Az Ajax ellen is ment el ez miatt fullos ziccer, mert egy sima begurítást sem bír megtenni a jobb lábával.

1 jó megoldására jut 3 rossz.

Szeretem, mert küzd, akar, nem barnul be rajta a gatya CR mellett (ezt nem sokan mondhatják el magukról a csapatban), de suta mint az állat.

“álljon meg a menet” mert ha nem? :P :))

JuventusFanatikus 2019.06.20. 20:24:26

@MdewC: Olvasom és szeretem is a hozzászólásaid, csak most jó kedvembe vagyok, ma meg nem is kötöttem bele olyan igazán senkibe, úgyhogy reád esett most a választás:P
Így már értem mit akarsz mondani, mindenkinek mást jelent a suta. Én nagyra tartom Fedét, ha lesz időm, akkor a profilom is átcserélem rá, ha már drága Tanár Úr nyugdíjba vonult.

Ha nem áll le a menet? Akkor megy tovább:P

steven.h 2019.06.20. 20:45:55

@MdewC: Dybala pont ugyanannyira egylábas mint Berna. Egyebként meg pont azt nyilatkozta, higy nagyon szereti Berna játékát és új szintre akarja emelni

alexGicamo 2019.06.20. 20:58:06

@JuventusFanatikus: Valószínű ... Nem értek a lovakhoz , de a Mustang a kedvencem . :-)

alexGicamo 2019.06.20. 20:59:45

@del pipi: Igen, a MasterCard ! Ahogy elküldtem a kommentet, gondoltam is rá, hogy ez lemaradt ! :-)

Grinta 2019.06.20. 21:08:24

Egyébként mi lenne ha azzal robbantana,hogy körülbelül az összes támadószellemű játékost a pályára vezényelné?

MdewC 2019.06.20. 21:53:56

@JuventusFanatikus: nagyon helyes! :)

Egyrészt mert olvasod a kommentjeimet, másrészt mert jókedved van. :)

A professzort szvsz ne cseréld le, jobban áll és örök ikon. Berna ettől még messze van, de jó lehet az irány.

@steven.h: az okés, de “CR, Dybala és Costa” emelte ki elsőre, akikre építeni kell a csapatot, ha Berna is fasza “és fejleszteni szeretne rajta”, az teljesen egyértelmű, hogy kit helyez előtérbe az edző.

Ennek pedig morálisan, Dybala szempontjából itt volt az ideje, szvsz nem véletlenül volt a hisztije, mert Max elé rakta Bernat jópár meccsen.

Ez pedig így Dybala utolsó esélye (nálam tuti és lehet a vezetőknél is), hogy bebizonyítsa, hogy ér annyit, mint amennyit gondol magáról. Jövőre húzó embernek kell lennie.

Pont ezért tetszik Sarri első nyilatkozata. (A brazil köpőst is rendbe kell tenni, 15 gól és 15 gólpassz a minimum, amivel feledtetheti a köpését, különben rajta marad a bélyeg.)

Juve!

JuventusFanatikus 2019.06.20. 23:05:01

@MdewC: Sajnos Ő is Pirlo sorsára jut, és leváltásra kerül:( Remél Berna jó sokáig a profilom marad.

GGábr81 2019.06.21. 00:29:48

A cél, hogy szórakoztató játékot nyújtsunk a pályán nem összeegyeztethetetlen a győzelemmel

Joseph Toser 2019.06.21. 01:34:57

Sziasztok!

Az első 5 mérkőzésen úgyis "csodálatos" focit látunk! Vagy nem,mert nem szoktak teljesen össze.... :-))))) :-((((

Az idő ,kb a fél bajnoki szezon, fogja megmutatni, hogy tényleg szép,látványos,eredményes focit hozott Sarri bagóbá :-))))

Én, kíváncsian és érdeklődéssel várom, hogy hogy is fog kinézni a Juve kerete és hogy a pályán milyen játék lesz???!!!
Bizalom van!!!!
Több bizalmat szavazok Sarrinak, mint annak idején Allegrinek, a kezdetekkor.
Hajrá!!

NagyonJuve 2019.06.21. 05:52:42

@JuventusFanatikus: @Grinta: ez juve blog vagy valami zeneajánló? :):D. JF: amúgy a bicskázás már nem jellemző a csantavériekre. De egy jó kis bunyót lehet találni valamelyik kocsmában. Onnan származom. :)

alexGicamo 2019.06.21. 08:33:46

@Grinta: Az izgis és látványos lenne, szerintem . Támogatnám ! :-D

jeneiPALI 2019.06.21. 08:55:54

@rightinthenuts91: Erre várunk már két éve kb Forza Juve. Juvéhoz méltó hozzá állás és játék és gyözelem!!FORZA Juve.

jeneiPALI 2019.06.21. 09:07:27

Costa Megtartása nálam piros pont, Dybala kielemelése szintén, kpt jól erösitsék meg Deligtet valahogy huzzuk be hátra demiral de ligt ajaj, várom a szezont szép jövöt sok gyözelmet szép játékot öröm legyen ujra mecset nézni Isten hozott Sarri Forza Juve,.

spaolo1981 2019.06.21. 10:33:18

Öltönyben, frissen megborotválkozva egészen szimpatikus :-) Sok sikert, Costát meg tényleg tartsuk meg, ha mentálisan is rendben van a pali, akkor csakis hasznunkra válhat.

JuventusFanatikus 2019.06.21. 11:59:08

@NagyonJuve: Tudtam, hogy jó ember vagy:D Észak-bácskaiak tartsunk össze, üdvözletem küldöm az északi szomszédságból, Kanizsa községből:D

del pipi 2019.06.21. 12:56:56

@NagyonJuve: @JuventusFanatikus: Ja megnyitottuk itt a Blogon a zenebutik című műsort. A zene jó , de a kocsmai bunyó sem szar!

asvééd 2019.06.21. 12:59:03

Agnelli: Maurizio szeretnél nálunk dolgozni?
Sarri: Igen!
Agnelli: Ezért bármit megtennél?
Sarri: Igen!
Agnelli: Akkor had adjam át ezt a Gilette egységcsomagot és az Armani utalványt
:)))))

sleepy8 2019.06.21. 21:02:36

Kezd szimpatikus lenni az öreg.

GGábr81 2019.06.22. 14:34:53

@sleepy8: na ja. Most, hogy nálunk van. Egyből szimpibb lett.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása