Paratici edző és játékosok nyomában

paratici_fabio_kacsint_nem_boldogan.jpgA Juventus spotigazgatója, Fabio Paratici a napokban találkozott a Lyon, a Chelsea és a Manchester United képviselőivel, célja pedig játékosok és a jövőbeli edző helyzetének megbeszélése.

Gianluca di Marzio értesülései szerint az Öreg Hölgy igazgatója először Franciaországba utazott, ahol a 22 éves középpályás, Tanguy Ndombelè kapcsán érdeklődött, és megtudta, hogy a Tottenham megközelítőleg 45 millió eurós ajánlatot továbbított a francia középpályásért, azonban a Lyon ezt az ajánlatot elutasította.

A következő célpont London volt, ahol először a londoni kékek aktuális és a hírek szerint távozni kívánó mestere, Maurizio Sarri kapcsán egyeztetett a Chelsea képviselőivel. Az igazgató szeretné bármiféle kártérítés kifizetése nélkül bebiztosítani az egykori Napoli edző klubváltását.

Mindazonáltal a torinói igazgató a manchesteri vörös ördögök képviselőivel is találkozott Paul Pogba esetleges átigazolása kapcsán, azonban a játékos egyelőre csak álom tárgyát képezi, viszont a kezdeti kapcsolatfelvétel megtörtént, a klub kinyilvánította szándékát a játékos vonatkozásában.

Végül João Cancelo ügye került terítékre: a Manchester City érdeklődése némileg alábbhagyott az utóbbi időszakban a portugál futballista vonatkozásában, és ez állítólag a Juventus pénzügyi követeléseinek tudható be.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5014891716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rivendell 2019.06.13. 08:45:49

Koveteles okan? na akkor lehet boven 50 m felett kerunk....vegre. Eleve 40-42 korul vettuk 50-nel kb semmit nem keresnenk rajta

venember83 2019.06.13. 09:06:07

@Rivendell: 50 millió manapság nem pénz egy hiányposzton játszó futballistáért. A Juventusnak mennyit kellene fizetnie azért, hogy végre megfelelő ember kerüljön a középpálya tengelyébe? Százmillió körüli összegek repkednek már a meghatározóbb játékosokért.

Tony. 2019.06.13. 10:01:34

Igazából ez Paratici első önálló nyara az öreg nélkül, kiderül ki volt valójában az ész. Eddig se edző, se játékosmozgás. Lassan történhetne valami.

rockitbaby 2019.06.13. 10:18:27

@Tony.: Szerintem szándékos az egész. Minél tovább nincs bejelentve, annál tovább lesz a Juventus neve minden egyes alakalommal az újságok lapjain.

Puszta marketing az egész. Minél tovább csámcsognak rajtunk, annál jobban állnak a részvények.

JuventusFanatikus 2019.06.13. 10:30:52

@rockitbaby: Vannak ilyen kis trükkök, például, ha jól tudom a Lyonnál senkinek nem szabad megerősíteni egy nyilatkozatban, hogy távozik, pont a tőzsde miatt.

Spider81 2019.06.13. 11:03:01

Kozben a Cselzi egy eleg erdekes jatekot jatszik velunk es mi vagyunk az eger!
Sarrinak meg 2 eve van hatra az angol szerzodesebol. Evi 5 millio fontot tesz zsebbre es a Cselzi szeretne ennek megfeleloen 10 millio fonot kapni Sarri elengedeseert.
Tovabba kozoltek a Paraticivel,hogy az ugy nekik nem sietos es az az helyzet hogy Sarri marad Londonba szinten elfogadhato a szamukra.
Na ebbol sem lesz mostanaban edzo...lassa elmegy 1 honap a mercatobol es meg edzonk sincs...nem is ertem,hogyan engedtuk el Allegrit megfelelo potlas nelkul?!
Guadiola -out
Inzaghi-out
Mihajlovic-out
Klopp-out
Pochettino-out
Murinzo-out
Sarri- ???
Ki maradt meg?

JuventusFanatikus 2019.06.13. 11:22:51

@Spider81: "lassa elmegy 1 honap a mercatobol"
Hivatalosan Olaszországban július elsején kezdődik a mercato, szóval még nincs vész, de ilyenkor már illik megkeresni és leegyeztetni a felekkel a dolgokat. Szóval a lényeg ugyanaz, csak gondoltam itt megjegyzem, mert én sem tudtam eddig, hogy csak júliusban nyit a mercato.

Spider81 2019.06.13. 11:33:00

@JuventusFanatikus: Jogos, viszont ahogy emlitetted nagyjabol a mercatora meg kell hogy legyenek a megfelelo jeloltek a keret megerositesere.
Az is lehet,hogy a leendo edzonek nem lesz tul sok beleszolasa az atigazolasokba es mar megvannak a nevek.
Demiral - Valoszinusitheto erkezo
Manolas?Marquinhos? - szerintem valamelyikuk szinten erkezni fog
A Real leigazolta Mendy-t,ugyhogy Marcelo is tavozni fog es lehet itt kot ki majd (Cancelo megy a City-be vagy bevonjuk a Pogba uzletbe).
Ramsey mellet Pogba/SMS/Rabiot/Zaniolo 4-esbol jonni fog valaki (Khedira es Matuidi tavozni fognak)
Elore meg Icardi fog erkezni (Mandzukic tavozik)

JuventusFanatikus 2019.06.13. 11:38:10

@Spider81: Marcelo a saját elmondása szerint marad, jól teszi:D

Igazából nekem úgy tűnik, mintha azért Paratici nem akadékoskodna a fiatal tehetségek átigazolási árán, Marotta idejében sokat kellett várni, hogy egy fiatal esetében meglegyen a megegyezés, Fabio hamar elintézi ezeket a dolgokat. Demiral, Romero a zsákban, most már Traoré is.

venember83 2019.06.13. 12:03:30

@Spider81: szánalmas és Juventushoz/európai topcsapathoz teljesen méltatlan a helyzet. De a vezetőség majd megoldja. Csak ne úgy, mint Vidal és/vagy Pogba pótlását.

JuventusFanatikus 2019.06.13. 12:11:43

@venember83: Miii?? Csak azt ne mond nekem, hogy Khedira nem tudta jól pótolni Vidalt.

venember83 2019.06.13. 12:13:56

@JuventusFanatikus: ne viccelj, még kaszinóba sem jut el Sami, még józanul sem, annyit sérült...

2019.06.13. 12:35:19

Megeshet h Paratici már egyeztetett Sarrival a nevek kapcsán, de elég nagy égés h személyesen kell Angliába utaznia h csesztesse a Chelsea-t h ugyan engedjék már el és húzzanak bele.
Tökéletesen mutatja h a vezetőségnek fingja sem volt jelöltekről Allegrivel való szakítás napján. Nem volt tervezve előre semmi.

Nathas 2019.06.13. 12:53:00

Ndombelèt nyugodtan elhappolhatja a Tott, nekem mindig Matuidi jut eszembe róla :-)

Rocky80 2019.06.13. 13:45:04

Gyalázat ami edzőkérdésben folyik.

JuventusFanatikus 2019.06.13. 13:51:28

@hellan: Ez a helyzet mintha picit megerősítené a Nedvedes balhét.

rockitbaby 2019.06.13. 14:29:45

@JuventusFanatikus: Azért várjunk az ilyenekkel, mert sanszosan csak az érdeklődést akarják fenntartani. Mi nel tudunk ilyen Hazard féle hírekkel tarolni, marad az edzőkérdés.

Persze ettől függetlenül még igaz lehet az Allegri vs Nedved csörte, és talán egyelőre ezen hangok az igazak, bár kicsit megremegett bennük a bizalmam, de hinnem kell azt, hogy nem akarják egy hónap alatt tönkrevágni 8 év munkáját.

2019.06.13. 15:33:55

@rockitbaby: Nem voltak felkészülve rá h Allegri távozik, ez szinte fix. Sztem az volt az alap ötlet h megpróbálják Allegrit rádumálni h nem kell a keretet annyira átalakítani (persze a vak is látja h a belső kp-nkat nyuggerek lefutják, belső védőink öregek), nem jött össze. Most meg megy a kapkodás és egy darab Sarri van, mint opció, tökéletes felkészültséget mutat.

@JuventusFanatikus: Nem tudom h annak a Nedved-es balhénak lett volna-e jelentősége, ha Allegri marad. Igazából Agnelli-é a végső döntés, felette Nedved nem tud átnyúlni, fúrni nem tudja, mert Andrea-t igazolják az eredmények. Paratici dönt a játékosokról és egyébről. Szóval Nedved sztem max véleményt oszthat meg.

Spider81 2019.06.13. 15:42:49

Sportmediaset: Murinyo az alternativa,ha nem jon Sarri! Szoval totalis kaosz van!

ToTTy-Juve 2019.06.13. 16:04:34

2 éve Alvest nem akartam nálunk látni, jött (mármint a sajtóban felmerülő nevek közül). Tavaly Roncit, és lám.... Az idén Mirmurinhoval vagyok így, remélem nem fog harmadszor is becsapni a villám ugyanoda. (Persze Roncival nincs különösebben bajom - nem azért írtam - de az érkezésének nem örültem).

rockitbaby 2019.06.13. 16:49:51

@hellan: Ez a meggyőzés igaz is lehet az ATMA elleni idegenbeli zakó utánra. De most nem Allegri állt fel, ők állították fel.

JuventusFanatikus 2019.06.13. 16:59:18

@ToTTy-Juve: Mond azt, hogy Icardit nem kedveled, akkor még nem járnánk olyan rosszul, mint Mourinhóval:D
@rockitbaby: Én is nagyon remélem, hogy semmi nem igaz a hírekből, és Sarri csakugyan már biztos érkező, minden meg volt tervezve, Pavelünk pedig nem csinált semmi rosszat. Mondjuk ha fenn akarjuk tartani az érdeklődést, akkor az eddig nagyon sikeres, de CR leigazolása sem tartott ilyen sokáig.

@hellan: Azért kapott picit több értelemet a story, mert ugye Pavel ultimátumot adott, vagy Ő, vagy Allegri. Azelőtt úgy állt minden, hogy marad a Mister, de most jött ez a fordulat, Andreának gyorsan kellett döntenie. Ezt döntötte, Allegri ment, Pavel maradt. Ez egy egyáltalán nem megtervezett manőver volt a pletykák szerint. Ezért is gondolom, hogy ez egy kicsit megerősítést nyert az eddigiek alapján (Nedved nem jelent meg Allegri búcsúztatóján, Allegri mindenkit keresztnevén szólít, kivéve a csehet, nagyon elhúzódik az új edző kinevezése) Nem hiszek még ennek a pletykának, mert bízok benne, hogy csak a sajtó kavar.

simoni 2019.06.13. 17:08:22

@hellan: Szerintem nem erről van szó, megvolt az elképzelés, amikor elküldték Allegrit. Az A-terv Guardiola volt (ha lehet hinni a híreknek, igen komoly - 20 milla körüli - összegekkel győzködték - persze hiába). A B-terv talán Pochettino. Sarri pedig a ha-minden-kötél-szakad megoldás volt, kb. biztosra vették, hogy legrosszabb esetben őt meg tudják szerezni.

Na valószínűleg itt lett alaposan elk... alulálva a dolog. Tény, hogy az EL döntő előtt már nagyon kifelé állt a rúdja Sarrinak, sima ügynek látszott elhozni. Csak hát benne volt a pakliban, hogy behúzzák a döntőt, ami remek apropót szolgáltatott cselszkiéknek, hogy jól bemutassák az ujjast, és elkezdjenek szívózni. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem akarják megtartani Sarrit, de miért ne gombolnának le rólunk pár millát, ha megtehetik.

Szóval a jelek szerint szép kis kutyaszorítóba navigálta magát mélyen tisztelt vezetőségünk, ez innentől már olyan, mint kurvának a könyörgés. Finoman szólva nem egy topklubhoz méltó a kivitelezés. Ismét.

Nagyon-nagyon remélem, hogy nem műringyóban fog kicsúcsosodni ez a történet. Óriási hiba lenne, ami végképp lejtőre vinné a klubot.

bulldeo 2019.06.13. 17:58:07

@JuventusFanatikus: akárhogy is nézzük, a vezetőségben Nedved a legnagyobb juventino, sőt, jelenleg a csapat kötelékében is a legnagyobb zebra, ő az a fejesek között, aki a leginkább tudhatja, hogy mi a helyzet az öltözőben, helyrehozható-e az a légkör, ami kialakult. Pavel a mi aranylabdás ikonunk, a hűség mintaképe, a tökéletes középpályás archetípusa. Ha azt mondta, hogy Allegrivel már nem lehet tovább fejlődni, vajon ki az, aki ezt nála jobban tudhatja. Nem gondolom, hogy bármi probléma van azzal, hogy ultimátumot ad, amennyiben úgy érzi, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Már nem az a feladata, hogy zokszó nélkül harcoljon a pályán, ahogy tette azt anno, hanem az, hogy a szakmai ismereteit érvényesítse a vezetőségben. Néha szükség van a radikálisabb lépésekre, és én respektálom Pavelt, ha ilyen keményen kiállt a meglátása mellett.

del pipi 2019.06.13. 18:24:04

Ha holnap nem lesz bejelentés-bemutatás akkor majd elkezdhetünk izgulni, de még várjuk már azt a jun 14-ét.

2019.06.13. 18:29:37

@del pipi: Nem lesz hnap semmi az ég világon.

del pipi 2019.06.13. 18:41:44

@hellan: Meglátjuk! Most inkább annak van realitása amit te mondasz , amit nem értek mi helyzet azzal hogy a Lampard lesz az új edző, amúgy a spanyol lapok szerint Abramovic Benitezt akarja.

Rikoo 2019.06.13. 19:10:20

@del pipi: Szarakodás van, mert a Derby nem akarja elengedni Lampardot és a Chelsea vezetőségében is ellentmondások vannak. Ahogy írod Abramovich is valószínűleg mást akar és ugye övé a klub.
Mindenesetre Sarri és stábja kijelentette, hogy menni akar, csak jelen állás szerint nem tud.
Persze, ha a Juventus kifizetné a kivásárlási árát jöhetne, csak Paratici nem akar ellenségeket szerezni magának ezért a normális tárgyalási mederben folynak a történések.

krisszvector 2019.06.13. 19:52:51

@Rikoo: "Persze, ha a Juventus kifizetné a kivásárlási árát jöhetne, csak Paratici nem akar ellenségeket szerezni magának ezért a normális tárgyalási mederben folynak a történések." ezt ki írta?

Ezt egy nagyon-nagyon durva ködösítésnek érzem. :D

Szóval adott a cselzi, akit hidegen hagyja ha edző nélkül marad, csak annyit kér, hogy fizesd ki! 10 millió? Parancsolj kérlek!

Vagyunk mi, akik 3 hete loholunk már tán ezért az edzőért(jönni s akar, és a stábja is), mert nincsen edzőnk, és erre leállunk mártírkodni?

Ez bullshit...ezt nem eszem meg. :)

Hétfőtől amúgy a Sarri story nálam foszlásnak indult, volt az videókonferancia, az volt eddig a best..de ez felülmúlta azt is. :D

Rikoo 2019.06.13. 20:05:18

@krisszvector: Hát állítólag az a helyzet, hogy a Juventus és a Chelsea sem szeretne fizetni az új edzőért, de már megegyeztek velük a személyes dolgokban.

JuventusFanatikus 2019.06.13. 21:01:52

@.Bulldeo: Ebben ez esetben az a legbölcsebb, ha nyugtával dicsérjük a napot. Majd, ha meglesz az edző, és esetlegesen ismét erősödnek azok a szálak, miszerint valós volt az eset. Én minden esetre nem pártolom az ilyen módszerekhez való nyúlást, de kiderül, hogy megérte-e, ha valós dologról beszélünk.

del pipi 2019.06.14. 05:22:27

@Rikoo: Szerintem is, meg egy kicsit le is akarnak húzni minket málnára. De ma lesz a nagy bejelentés nem?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása