Kiszemelt: Sergej Milinković-Savić

milinkovic-savic_sergej_kupaval.jpgA Juventus idén is megpróbálkozik a szerb középpályás leigazolásával, ám most sem lesz könnyebb dolga, mivel Claudio Lotito elnök továbbra is elég magas összeget szeretne kapni érte. A játékossal már megvan a megegyezés, de az átigazolási összeg még mindig a 100 millió euróhoz közelít. Megérne ennyit a Lazio csillaga?

Sergej egy igazi sportoló család sarja, apja Nikola Milinković egykori profi futballista, míg édesanyja, Milijana Savić kosárlabdázó volt. A fiaik inkább a futball felé hajlottak, és mindketten ismert játékosok lettek. Sergej a világ egyik legkeresettebb játékosa, míg a fivére, Vanja is megfordult már nevesebb együtteseknél, mint a Manchester United, vagy éppen a Torino. Még Sergej ügynöke, Mateja Kežman is egykoron híres futballista volt.

Sergej az osztrák Grazer AK csapatánál kezdte meg karrierjét, de csak 2006-ig volt az ifjúsági együttes tagja, mert hazatért Szerbiába, és a Vojvodina együtteséhez szegődött. Az U19-es csapatot szolgálta először, majd következett a Vojvodina második számú együttese, és a felnőtt gárda, ahol tizenhatszor léphetett pályára, négy gólt és egy gólpasszt jegyezhetett fel. Már itt elkezdte gyűjtögetni a trófeákat, egy szerb kupát  hódíthatott el az újvidéki klub játékosaként.

2014 nyarán felfigyelt rá a Genk, amely együttes egymillió euróért le is igazolta. Huszonnégy összecsapáson léphetett pályára a belga együttes színeiben, öt gólt szerzett és egy gólpasszt osztott ki. Csak egy szezont töltött Belgiumban, mert hamar felfigyelt rá jelenlegi klubja, a Lazio.

Nem kevesebb, mint 18 millió eurót csengetett ki érte a római együttes, de mint mára kiderült, minden centjét megérte odaadni a genkieknek. 162 alkalommal játszhatott a Sasoknál, 31 találatot és 18 asszisztot számolhat össze. Itt is nyert trófeákat, egy Coppa Italiát és egy Supercoppa Italiát.

A válogatottban még komolyabb sikereket ért el, mint klubjaiban, és a nemzetközi tornákon mutatott teljesítményének is köszönheti, hogy mára már olyan klubokkal boronálják össze, mint a Juventus. 2013-ban megnyerte az U19-es szerb csapattal az EB-t, majd két évvel később az U20-as együttessel a VB trófeát hódította el és a torna legjobbjának járó díjat is megkapta. A felnőtt válogatottba elég nehezen került be, ugyanis Slavoljub Muslin szövetségi kapitány elképzeléseiben nem szerepelt. Miután távozott a szerb mester (annak ellenére, hogy a válogatottat kivezette az oroszországi világbajnokságra), az egykori kiváló védő, Mladen Krstajić számított már Milinković-Savićra. Eddig a címeres mezben 12 alkalommal játszhatott.

Adatai:

  • Kor: 24 év
  • Magasság: 191 centiméter
  • Állampolgárság: szerb, spanyol
  • Erősebbik láb: jobb
  • Poszt: középpályás
  • Értéke: 65 millió euró (a Transfermarkt szerint)

kepernyofelvetel_101.pngJátékstílusa: Ha azt mondom, hogy ő a szerb Pogba, akkor mindent elárultam, amit róla tudni érdemes. Fizikálisan rendkívül erős, a levegőben szinte verhetetlen, és érdekes módon egy ekkora testtel meg tudja csinálni a legfinomabb cseleket is kis területen, bár ennek a testtömegnek a mozgatása nem egyszerű, ezért valamennyire a gyorsasága rovására megy. Passzolni kiválóan tud, ahogy lőni is, a szabadrúgásokat is bátran elvállalja. Technikailag nagyon képzett, jó helyen van nála a labda. Védekezésből is kiveszi a részét, annak ellenére is, hogy támadóbb feladatokat szokott kapni mesterétől. Igazából nincs semmi komoly hiányossága, a középpálya bármely pontján bátran bevethető.

Mentálisan teljesen megfelel a szerb normának. Igazi harcos, győztes típus, kulcspillanatokban is a csapat ásza tud lenni. Ami viszont már kevésbé szimpatikus vonása, hogy igaz, hogy vezéralkat, de azért az önbizalma túlságosan is nagy, már-már kicsit beképzelt, legalábbis a pályán ez látszik. A másik kevésbé szimpatikus, tipikus szerb jellemvonása, hogy hajlamos elégedetlenkedni, ha nem éppen az van, amit ő szeretne. Ennek lehettünk szemtanúi az idei szezonban, amikor is nem engedték el a nyáron másik együttesbe, ezért kisebb sztrájkba kezdett, és nem játszott olyan lelkesen, mint azt megszokhattuk tőle.

Az idei szezonja igencsak gyengére sikerült, különösen az őszi része, amikor is nagyon rossz formába került, meg nem is volt igazán kedve játszani. Így is kiérdemelte a Sofascore-tól a 6.96-os osztályzatot (bár ez eltörpül a tavalyi 7.23 mellett), és nem mellesleg az év legjobb középpályás lett a Serie A-ban. Ez a visszaesés még akár jó is lehet a Juve számára, ugyanis Sergej nem felejtett el focizni, több szezonon át megmutatta tudását. Így legalább alacsonyabb lett az ára, bár az még mindig csillagászati összeghez közelít.

Lotito már 100 millió euró alatt is hajlandó lenne megválni a szerbtől, de ez így is magas ár érte.  Véleményem szerint 80 millió eurónál többet nem szabadna kiadni érte egy ilyen szezon után. Hiába égetően fontos a megszerzése, mert egy ilyen középpályásra szüksége van a Juventusnak, de be kell osztani a pénzt, mert nem lenne jó, ha meg kellene válni sok kulcsembertől.

Én mindenképp az érkezése mellett állok, már most jó játékos, de még mindig hatalmas potenciál lakozik benne, ismeri a ligát, bizonyított futballista, hiányposztra érkezne és szeretne is Juventus-játékos lenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2214890644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2019.06.12. 14:10:58

Ezt most muszáj volt? :)
Meglátom ezt a fickót ezzel a fizimiskával,serdülő bajszával és felmegy bennem a pumpa,mert egyből a vételára ugrik be,amit kérnek érte..
:D remélem mielőbb eligazol a PL-be,csak mert képesek lennénk ennyiért elhozni!!!100M OMG

JuventusFanatikus 2019.06.12. 14:37:52

@Il Principino: Persze, hogy muszáj volt, valahogy meg kell kedveltetni az Olvasókkal:) Nem a srác tehet arról, hogy az a bojlerfejű Lotito ennyit kér érte, mégis sokan olyan jelzőkkel illetik, amiknek semmi valóságalapja. De értem, hogy Te mit érezhetsz, hasonlót érzek, mikor meglátom Chiesát, vagy Joao Félixet. Annyi különbséggel, hogy rájuk semmi szükségünk nincs, míg Sergej hatalmas erősítés lenne.

Il Principino 2019.06.12. 14:39:52

@JuventusFanatikus: jelenleg ők is feleslegesek valóban,de ebben a cikkben érzek némi elfogultságot a szerb vonal miatt is :)

JuventusFanatikus 2019.06.12. 14:47:19

@Il Principino: Egy csöppnyi van benne. Ennek egyszerű az oka, nagyon kedvelem, mint játékost, már 2015 óta figyelemmel követem a pályafutását. Na, meg azért tényleg valahogy meg akarom kedveltetni veletek, mert igazságtalanul van szerintem "bántva". Higgyetek nekem, ez a srác tényleg nagyon jó:) Na jó, meg azért csak jó lenne látni ismét egy szerb játékost a Juventusban:P

Jó, több "jó" nem lesz ebben a kommmentben, mert gyanús lesz:P:D

vizi8 2019.06.12. 14:54:26

Még mindig nem tudom milyen poszt az övé. Védekezése elég harmatos, támadásba n a 18 assziszt elég kevés.

JuventusFanatikus 2019.06.12. 15:08:24

@vizi8: Azt a szerepkört töltené be, mint Hamšík a Napoliban. Annyi különbséggel, hogy Sergej sokkal jobban védekezik. De eléggé univerzális a szerb, úgyhogy az edző kísérletezgethet vele, Inzaghi eléggé támadó szerepkört szabott rá, ahhoz képest jók ezek a számok védekezésben.

Il Principino 2019.06.12. 15:16:13

Én tucatjátékosnak tartom a posztját tekintve is,erre a kp.-ra viszont tényleg erősítés lenne a maga módján az a szomorú :(

Il Principino 2019.06.12. 15:19:00

@Il Principino: de nem 100m-ért hanem mondjuk 40-50 maximum,de akkor jöjjön Traoré az Empoliból inkább.

Ádám.84 2019.06.12. 15:24:41

@Il Principino: Traorét állítólag leigazolják, de egy évet a Sassuoloban fog kölcsön tölteni.

Csak Csucsu 2019.06.12. 17:27:43

Komplex játékos de szerintem semmiben sem kiváló maximum átlagon felüli.. nem véletlen hogy csak mi akarjuk leigazolni. Egyszerűen érthetetlen s hamarabb invesztálnék Kroosba Verrattiba Pogbaba mint ebbe az egyelőre egyszezonos jónevű szerbbe

del pipi 2019.06.12. 18:06:55

@JuventusFanatikus: ááááá nem gyanús! Jó játékos....csak az ára van túl misztifikálva.Egyébként tudja valaki hogy miért nem a Kovacic-ét akarjuk megvenni? Állítólag 40-50-ért el lehetne marni, és nagyon jó kis focás!

JuventusFanatikus 2019.06.12. 18:46:41

@del pipi: A Chelseaben sem sikerült neki az áttörés, az inter akar lecsapni rá. A döntőben is nagyon látszott, hogy mégse lett akkora játékos, mint vártuk. Sajnálom, pedig nagyon szerettem volna a Juventusba.

del pipi 2019.06.12. 18:54:05

@JuventusFanatikus: Érdekes én másképp látom, a döntőben sem volt rossz de a Real-ban amikor játszott mindig tetszett nekem, na mindegy akkor jöjjön a te spanod a Szerbinátor.

Leram7 2019.06.12. 19:57:54

Én Pogbának örülnék.

Can, Ramsey, Pogba, Pjanic 4-esből 3 ember bátran mehetne a kezdőbe és 1 jó csere is lenne minden meccsen kiegészülve még Betancourral.

GGábr81 2019.06.12. 20:02:39

Ha egy éve látom ezt, akkor azt mondom minden pénzt megér. Hihetetlen játékot produkált. Aztán a nyáron a vb-n pffff. És azóta is többször volt csak átlagos.
Nem tudom...

JuventusFanatikus 2019.06.12. 21:23:19

@GGábr81: A VB-n elég szerencsétlen volt. Bekerült egy olyan csapatba, amelyben még nem játszott csak két meccset, a társakat nem igazán ismerte még + számára ismeretlen pozícióban játszott, a csatár mögött. Egyébként többször is olyan helyzetbe hozta Mitrovićot, hogy onnan be kellett volna lőni, egyedül ment a kapusra. Vagy két-három ilyen szitu volt.

JuventusFanatikus 2019.06.12. 21:30:23

@del pipi: A döntőben a Chelsea leggyengébb mezőnyjátékosa volt. A Realnál én is bírtam, ott jól nyomta, de a VB-n megint gyenge volt. Nem mondok több rosszat róla, mert emlékeim szerint Babo Kolléga kedveli, nem akarom kihúzni nála a gyufát:)
Amúgy a Real tuti elpasszolja valahova rögtön pénzért, mert nagyjából 300 milliót már eltapsoltak. Most Ferland Mendyt hozták, ezek szerint a Marcelo-Reguilón egyike megy. Kíváncsi vagyok, hogy kit lenne érdemes elhozni Madridból, kit lehet.

alexGicamo 2019.06.13. 03:34:55

Ismét remek jellemzést, bemutatót írtál ! Köszönjük !
Szerintem, az egy siker lenne, ha őt le tudnánk igazolni , noha Lotito egy ravasz zsivány és nem lenne könnyű vele egyezségre jutni !

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Joseph Toser 2019.06.13. 04:58:40

@JuventusFanatikus:
Kicsit jobb színben tűnik fel e Szerb játékos.
Akkor, HA Ő jönne, akkor a 3 kezdő kp az nálam így nézne ki:
KVK: Can
KP: Pjanic- Sergei. Csere: Remzi.
KTK vagy CF: Dybala.
Csatárok: Higu ( Icardi,Kean) - CR.
Nyilván HA, jön Icardi, akkor Icardi a kezdő és Higu csere.

Megint belelóg a kezem a bilibe!

del pipi 2019.06.13. 05:23:25

@JuventusFanatikus: Nem csak a Babonál hanem nálam is, azt a leborult......én csak 20-at adnék a szerbinátorért vagy 10-et?

Andras74 2019.06.13. 06:49:31

@Joseph Toser: icardi ne jöjjön. Véletlenül se! Róma várja!
Higu pedig olcsóbban marad a Dinamóban, ha elengedik Sarrit.
Ha nem Sarri jön, akkor meg drágán melegítené a padot...

Andras74 2019.06.13. 06:51:18

@Isti Kis: nyilván nem 30-at, de 100-at biztos nem. Abban mindenképpen egyet értünk, h ár/érték arányt nézve most nem ő kell nekünk.

Joseph Toser 2019.06.13. 16:48:55

@Andras74:
Pedig Icardi jó. Korban is OK. Szerintem most Ő a tökéletes center, Olaszországban.
SZERINTEM!!!

Dybala,simán ki tudná szolgálni,mint annó Higu-t.
Visszatérve e Szerb játékosra... Szerintem olcsóbban megúszná a Juve,ha Sergej jön,mint Pogba,akit csak játékosok bevonásával lehetne elmozdítani.
Viszont.. HA netalán jönne Pogba, akkor Muringyó nem lehet opció a padra. emlékezzünk MU-ra. És ez fordítva is igaz.. HA muringyó jön(vészmegoldás),akkor Pogba nem jön,még ha jöhetne is!

ÉN azt gondolom, hogy bárki lesz az edző,az talál sergej-nek helyet a kezdőben. Főleg HA,mondjuk Ő lesz a KP-ra a " csúcs" igazolás!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása