Az olasz sajtó értesülései szerint meglepő fordulatot hozhat a nyári átigazolási időszak, mivel komolyan felmerült a lehetősége annak, hogy Medhi Benatia a katari Al-Duhail csapatát hátrahagyva, ismét a Juventus szolgálatába szegődjön.
A La Stampa szerint a Juventus újra leigazolná a marokkói válogatott játékosát, mert a torinóiak nyáron mindenképpen meg szeretnék erősíteni a hátsó alakzatot.
A korábban az AS Románál is megforduló védő két és fél szezont töltött Torinóban, majd Leonardo Bonucci visszatértével perifériára szorult, s a kapcsolata is megromlott a csapatot irányító Massimiliano Allegrivel.
Benatia így végül januárban Katarba igazolt, azonban azóta változások történtek, hiszen a klub menesztette Massimiliano Allegrit, így megnyílt az út Benatia visszatérése előtt, s a hírforrás úgy tudja, a 32 esztendős játékos már rá is bólintott a lehetőségre.
A gyakorlatilag biztos érkezőnek tűnő Cristian Romero és Merih Demiral mellett így Medhi Benatia lehet a harmadik igazolás a zebramezes védősorba.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Juvegaspy 2019.06.07. 11:35:02
Ha Sarri jon akar 2 akar 3vedos rendszer max 4.szamu lesz
Juvegaspy 2019.06.07. 11:37:20
JuventusFanatikus 2019.06.07. 11:37:32
juve28adam 2019.06.07. 12:07:13
pedronegroo 2019.06.07. 12:08:13
Amúgy az arabok mennyit kérnek a jó öreg Beni-ért? :)
juve28adam 2019.06.07. 12:13:10
pedronegroo 2019.06.07. 12:34:09
delpi0823 2019.06.07. 12:39:07
pedronegroo 2019.06.07. 12:42:26
Andras74 2019.06.07. 13:32:04
venember83 2019.06.07. 13:34:42
JuventusFanatikus 2019.06.07. 13:39:26
Il Principino 2019.06.07. 15:14:45
De Ligt,Dias,Varane,Romagnoli...stb..
BENATIAAAA :)
babo0410 2019.06.07. 16:42:08
Ha meg mégis igaz, akkor a vezetőség nem teljesen épp. De szerintem inkább az újságírók unatkoznak.
Grinta 2019.06.07. 19:10:46
És akkor tényleg úgy legyen hogy játsszon a jobbik.