Miralem Pjanić a legutóbbi nyilatkozatában egykori edzőjét méltatta, illetve elmondta, hogy bár felkínálták a lehetőséget számára a francia válogatott mez viselésére, nem kívánt élni a lehetőséggel.
A bosnyák középpályás 14 évesen került Franciaországban, három éve pedig az AS Roma együttesétől átszegődött az akkor már Massimiliano Allegri irányítása alatt működő Juventushoz.
„Massimiliano Allegri kiválóan teljesített a játékosok kezelése tekintetében. Nem egyszerű egy csoport kezelése, de a mesterünk mindig képes ezt véghezvinni.” - mondta a középpályás a klub egyik rendezvényén.
„Játszhattam volna a francia válogatottban. Ha a sportcélokat nézzük, akkor ez lett volna a legjobb döntés. 18 évesen a Lyon keretében, és az akkor szövetségi kapitány felvette velem a kapcsolatot. Szívesen fogadott volna a válogatott keretében, de számára sajnálatos módon a bosnyák szakvezetés nemsokkal azelőtt érdeklődött az elérhetőségem kapcsán, nekem pedig mindig az volt az álmom, hogy a bosnyák válogatott mezében játsszak.
Ez a legbonyolultabb opció volt mindegyik közül, de 17 évesen már meghoztam a döntést. 2014-ben a brazil tornán történelmünk első világbajnokságát játszhattuk, ez pedig nagyon nagy büszkeséggel töltött el.”
A bosnyák futballistát ezt követően persze Cristiano Ronaldóról kérdezték, és láthatóan a Juve játékosai még nem fogytak ki a dícséretekből.
„Egy játékosnak mindig összpontosítania kell. A mentális erős alapvető fontosságú a legmagasabb szinteken. Ebből a szempontból Cristiano Ronaldo követendő példát jelent. A koncentrációs szintje mindig kimagasló volt, függetlenül attól, hogy a csapat éppen jobban vagy rosszabbul teljesít. Fejben rendkívül erős játékos, és olyan magabiztossággal rendelkezik, hogy mindig képes előrelépni.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.