Paratici Icardi ügyében egyeztetett

icardi_mauro_labdaval.jpgAz olasz sajtó értesülései szerint a Juventus megtette az első lépéseket Mauro Icardi felé, s megbeszéléseket tartott az Interrel az argentin támadó ügyében,

Corriere di Torino beszámolója szerint a Juventus sportigazgatója, Fabio Paratici a kedd esti Tottenham Hotspur-Ajax Bajnokok Ligája-elődöntő alkalmával Londonban találkozott milánói kollégájával, Piero Ausilióval.

A napilap úgy tudja, a mérkőzés lehetőséget kínált arra, hogy a felek vacsora mellett egyeztessenek az átigazolási piac ügyeiről, s Icardi szolgáltatta a legfőbb témát.

A zebramezesek ugyanakkor maximum 60 millió eurót áldoznának a csapatkapitányi karszalagtól megfosztott játékosra, s ez az összeg 20 millió euróval alacsonyabb az Inter által elképzelt árnál, miközben a torinóiak nem kívánják bevonni az üzletbe a gyengébb szezont produkáló Paulo Dybalát sem.

A találkozó alighanem csak az első puhatolózást jelentette Icardi ügyében, s mivel az átigazolási időszak hivatalosan csak július 1-én nyílik, bőven van idő további lépésekre.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9914800906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barolo4 2019.05.03. 13:42:04

Ezt az Icardi témát tényleg nem értem.... kinek a helyére érkezne?! 60m egyébként egy igen jó ár érte, de nem látom a koncepciót (ha csak nem, ha a CR utáni időkre készülünk, ami akár már egy év múlva is eljöhet sztem). Forza Juventus!

Rivendell 2019.05.03. 14:26:30

@Barolo4: nem hiszem,logika valszeg a Cr-Benzema parosban lesz,csak Icardi-Cr viszonylatban,ami valahol ertheto.Mandzu mar idos a 90perces tank stilushoz es nem is elegge technikas + most 1 Icardi tapasztalattal rendelkezo es jo korban levo csatar optimalis esetben ,boven 100m korul lenne.

Kerdes a kp,mert ott kene jelentosen gyorsitani es technikailag javulni...Icardi+Pogba es 1 minosegi vedo kene.

Dybalat nem ertem,miert akarnak marasztalni,ha itt van Cr...egesz egyszeruen fek a csapatban,megakadnak rajta a tamadasok.

frenky441 2019.05.03. 14:40:35

@Barolo4: Mit nem értesz ezen, persze hogy Mandzukic helyére jönne. Kedvelem a horvátot de sajnos eljárt felette az idő.
Én személy szerint nagyon támogatom és a 80 milla se sok érte, és centerposzton meg is volnánk Kean-nel karöltve.

@Rivendell: Veled mindenben egyet értek, el kell adni az SZTK-s Khedirát, és a falábú Matuidit (nem is értem miért pont ő kellett) kell igazolni két 25-nél fiatalabb középpályást gondolok itt Rabiot-ra, és akár Pogbára.

juve28adam 2019.05.03. 14:41:24

Kean biztos örülne annak ha nem csak Allegri által olyannyira kedvelt Mandzukiccal kellene felvennie a versenyt ,de még Icardit is idehozzák a nyakára, aki nyilván alap kezdő lenne...jah, és ki tudja nyakunkon marad-e az öreg Higu.

pedronegroo 2019.05.03. 15:03:23

Tipikusan ütném még a mentőbe is karakter, de Mandzu helyett főnyeremény lenne szerintem. Meg olyan szempontból is talán előre lépnénk vele hogy Icardi szerintem nem állna be a CR-t szolgáljuk ki, legyünk a csicskája sorba, van akkor egoja hogy nem hagyná magát elnyomni, ez még lehet CR-t is versenyre kényszerítené mert valljuk be őszintén így elég kényelmes dolga van mert a többi támadónk töketlen, CR árnyékában szenvednek... Szóval nem feltétlenül baj az ha jönne egy ilyen agyhalott, ostoba, egoista sutyerák!

Sztovicska 2019.05.03. 16:34:49

Ha ez a hulladék gyökeret egyszer juve mezben látom elbőgöm magam. Abban az interben egy sturaro is ki tud magaslani. Nem fog a cserepadon csücsülni és kean sokkal jobb opció nála. Tipikus egy éves hulladék akinek van egy jó szezonja amiből csinál egy fasza promóvideót ami miatt 80milkára árazzák. Valójában 20at nem ér. Dybala meg milánóba? A barca, a real, a mu, a bayern is akarta majd biztos bele akar ülni a süllyesztőbe. Egyáltalán ki akarna oda igazolni??

Juvegaspy 2019.05.03. 17:21:06

@Sztovicska: Interes utaljuk ez alap de hulyesegeket ne irjunk mar o eppenseggel nem 1szezonos tehetseg.
Mandzsu helyett jo lenne.
Dybalat akarta a real az mu meg barca.. Haat ha csak nem Pereztol vagy Rumeniggetol halottad akkor sztem nem kene mindent elhinni.. Foleg egy ilyen szezon utan mint az idei

alexGicamo 2019.05.03. 19:11:57

Felejtsük már el ezt a hullarablós férget ! Tényleg nincs több hal a tengerben ?

Watakuki 2019.05.03. 19:50:23

Na most álljunk már meg egy pillanatra.

Ugyanúgy gyűlölöm az intert, mint szerintem minden más juventino. De a játékosokat is kéne..? Vannak ugyan olyan játékosok, akik nyilatkozatokkal, és különféle tettekkel ellenszenvet váltanak ki, azonban ez a kisebb része, a túlnyomó többsége valójában csak ugyanolyan játékos, mint a mi keretünkben, adott esetben ugyanolyan hű a klubjához, mint a mi legendáink, ami klubszimpátiàtól függetlenül elismerendő.
Na már most Icardi sose volt tiszteletlen, és inkorrekt a Juventussal szemben (kevés kivételtől eltekintve, ami szerintem a fusztráció miatt sok játékosnál előjön). Megünnepelte a góljait ellenünk? Szíve joga. Lenyilatkozta, hogy az inter a szerelme? És ezért féreg lenne vajon? A magánéletétől elvonatkoztatva (az tényleg megbotránkoztató) szerintem egy vállalható játékost kapunk, aki olasz szinten biztosan kiemelkedő, de európai szinten sem gyenge. (Más kérdés, hogy az interben ezt nem tudta nagyon bizonyítani). Én személy szerint nem lennék szomorú, ha jövőre ő lenne a centerünk, láttuk már sokszor, hogy a Juventus a rosszabb személyiségű játékosokból is ki tudott hozni olyat, amit nem vártunk volna tőlük (pl Tevez). Ha nem is Dybala helyett, de Mandzu helyéte hosszabb távon erősítés lenne.

Ilyet írni rá, hogy hulladék gyökér, és egy éves sztár meg inkább a gyűlölet miatti vakság, mintsem a valóság.

Il Principino 2019.05.03. 20:14:11

Ha érkezik akkor mi értelme volt hosszabbítani Mandzuval?Keant kár lenne elherdálni,de mivel nem lassú fiú akár kinézem belőle azt is hogy a széleken próbálgatja majd Allegri.
Nagy fricska lenne tőlünk ha elcsábítanánk a Juvéba :)
Ha meg Higut is bele tudnánk vonni akkor áldásom rá!

GGábr81 2019.05.04. 06:41:11

@Watakuki: meg akartad védeni? Nem jött be. Ettől most még unszimpatikusabb lett.

Watakuki 2019.05.04. 10:46:29

@GGábr81: Szíved joga, én csak leírtam az én véleményemet is :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása