A Juventus már bebiztosította zsinórban nyolcadik bajnoki címét, s négy mérkőzése maradt, hogy lezárja a szezont. A sors fintora, hogy a zebramezesek számára immár tét nélküli mérkőzések között több rangadó is megrendezésre kerül, ezek közül péntek este a torinói városi derbi vár majd a bajnokcsapatra.
A Torino a tabella hatodik, Európa Liga-indulást jelentő, helyén áll, azonban a csapat még harcban áll a Bajnokok Ligája-szereplésért, s hátránya mindössze három pont a pillanatnyilag negyedik helyezett Atalanta együttesével szemben.
Massimiliano Allegri biztosan erősen felforgatott csapattal vág majd neki a mérkőzésnek, hiszen Mattia Perin, Sami Khedira, Paulo Dybala, Douglas Costa és Mario Mandžukić mellett, ezúttal Daniele Rugani és Alex Sandro is hiányoznak majd, s a visszatérők listáján egyedül Martín Cáceres neve szerepel.
Pénteken tovább sűrűsödtek a Juventus gondjai, hiszen Emre Can izomproblémák miatt kikerült a keretből, s helyét a 20 esztendős Simone Muratore foglalta el.
A két csapat legutóbb december közepén találkozott egymással, s a mérkőzés egyetlen találatát Cristiano Ronaldo szerezte, aki a Mario Mandžukić buktatása nyomán megítélt büntetőt váltotta gólra, s ezzel kialakította az 1:0-ás végeredményt.
A Juventus 20 fős kerete a következő:
Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Del Favero
Védők: De Sciglio, Chiellini, Cáceres, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Spinazzola
Középpályások: Pjanić, Matuidi, Muratore, Matheus Pereira, Nicolussi Cavigliia
Támadók: Ronaldo, Cuadrado, Kean, Bernardeschi
A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti élőben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
juve28adam 2019.05.03. 19:34:40
Apuleius 2019.05.03. 19:38:55
Juventino86 2019.05.03. 19:46:20
pedronegroo 2019.05.03. 19:56:50
Il Principino 2019.05.03. 20:19:00
Spinat írja az eredmények.com a kezdőbe érdekes módon..pár perce még DS neve szerepelt ott is!
Elnézve a bikákat ezzel a kerettel ha odaérnek a 4. helyre akkor le a kalappal!
Bár ez inkább a Milan-Roma-Lazio trióra nézve szégyen..És akkor az Atalantáról szó sem esett..
pedronegroo 2019.05.03. 20:51:42
danimester1 2019.05.03. 20:51:49
danimester1 2019.05.03. 21:05:46
Semmi focira emlékeztető jel,mint akik most játszanak először együtt.Nem csodálom hogy szinte üres a stadion.
pedronegroo 2019.05.03. 21:08:40
ZED! 2019.05.03. 21:10:36
Rivendell 2019.05.03. 21:11:16
pedronegroo 2019.05.03. 21:17:01
Rivendell 2019.05.03. 21:17:56
Il Principino 2019.05.03. 21:20:47
Juventino86 2019.05.03. 21:21:25
danimester1 2019.05.03. 21:24:10
Juventino86 2019.05.03. 21:25:42
GGábr81 2019.05.03. 21:26:09
Tudom a bl-re tartalékolnak, ja nem.
pedronegroo 2019.05.03. 21:26:44
danimester1 2019.05.03. 21:27:30
Rivendell 2019.05.03. 21:28:03
Rivendell 2019.05.03. 21:29:40
danimester1 2019.05.03. 21:30:53
del pipi 2019.05.03. 21:30:56
pedronegroo 2019.05.03. 21:37:21
Juventino86 2019.05.03. 21:42:00
pedronegroo 2019.05.03. 21:44:02
west30 2019.05.03. 21:44:17
giorgio007 2019.05.03. 21:44:28
ZED! 2019.05.03. 21:46:38
Il Principino 2019.05.03. 21:49:48
MdewC 2019.05.03. 21:54:52
Nálam az év csalódása címet Berna nyerte.
Az év leépülését pedig Dybala.
A középpályát nem szidom, mert az nincs.
babo0410 2019.05.03. 21:55:40
danimester1 2019.05.03. 21:55:52
hurbiny3k 2019.05.03. 21:57:05
krisszvector 2019.05.03. 21:57:06
west30 2019.05.03. 21:57:27
giorgio007 2019.05.03. 22:02:37
karesssz 2019.05.03. 22:02:50
west30 2019.05.03. 22:03:04
Fabio83 2019.05.03. 22:03:21
hurbiny3k 2019.05.03. 22:06:03
danimester1 2019.05.03. 22:11:51
giorgio007 2019.05.03. 22:13:29
west30 2019.05.03. 22:14:00
pedronegroo 2019.05.03. 22:16:40
babo0410 2019.05.03. 22:24:28
A Toro folyton megvert minket, és veszélyesen tört be azon az oldalon. DS behozatalával egy esetleges újabb gól elkerülése volt a cél. Most 1-1, kapunk onnan még egyet, ki is kaptunk. Így meg legalább 1 pontot szereztünk.
A meccsen jól látszott okos csapat átszervezés kell a nyáron. És Kean is jelenleg hasznos csere, még kezdőként nem tud hasznos lenni.
danimester1 2019.05.03. 22:24:32
Il Principino 2019.05.03. 22:24:55
2019.05.03. 22:27:51
giorgio007 2019.05.03. 22:33:17
babo0410 2019.05.03. 22:37:57
Juvegaspy 2019.05.03. 22:38:05
babo0410 2019.05.03. 22:41:38
Tudom most gonosz vagyok, de nagyon utálom őket. Ennyire senkit és semmit se utáltam még.
GGábr81 2019.05.03. 22:41:50
DS stabil volt, mint ahogy a bajnokikon az is szokott lenni, sajna nem bl szint, de ezt azért megoldja. Nem top szintű, de azt legalább amit tud, azt mindig nyújtani tudja.
babo0410 2019.05.03. 22:42:52
Rikoo 2019.05.03. 22:48:08
2019.05.03. 22:51:37
babo0410 2019.05.03. 23:59:48
west30 2019.05.04. 00:30:55
Hiribi27 2019.05.04. 01:48:25
ZecH 2019.05.04. 06:43:33
ZecH 2019.05.04. 06:52:31
Rikoo 2019.05.04. 06:57:11
del pipi 2019.05.04. 07:27:51
2019.05.04. 07:47:05
Nagyon ránkfér, hogy legyen legalább egy európai szintű kihívónk Olaszországban, lehetőleg még akkor, amikor Ronaldo itt van.
Rikoo 2019.05.04. 07:58:16
Ancelotti biztosan visz nyáron minőségi játékosokat Nápolyba.
Még a Milannál is jó lenne egy értelmesebb koncepció, mert jelenleg teljesen össze-vissza igazolnak mindenkit és Gattuso meg nevetséges edzőnek.
del pipi 2019.05.04. 08:37:54
alexGicamo 2019.05.04. 08:53:17
Juvegaspy 2019.05.04. 09:34:14
Megy a golkiralyi cimert penze megvan segge kinyalva s megy neki a jatek.
Sztem elvan mint Marci hevesen.
ZecH 2019.05.04. 16:15:25
ZecH 2019.05.04. 16:21:01
babo0410 2019.05.04. 20:14:32
Én miért akarnék nekik jobbat? Annak a csapatnak, amelyiknek semmi se számít, ha nekik úgy jó, akkor a Serie A-t is képesek tönkre tenni, csak ők legyenek a szemétdomb királyai. Ilyeneknek miért akarjak jót?
Ha netalán megint erősek lesznek, és kihívók tudnak lenni, majd megint kizáratnak minket hamis vádakkal, csak ők is nyerjenek vmit?
del pipi 2019.05.05. 08:18:02
2019.05.05. 08:54:13
@ZecH: Szerintem bőven előrébb jár a többi csapatnál az Inter minden tekintetben. A Napolinak van még hasonlóan erős háttere, de a jelenlegi csapat már kifelé megy, tavaly voltak a csúcson. És igen, Marotta szerződtetése hatalmas plusz lesz nekik, több gondjuk biztosan nem lesz az FFP-vel. És a keretüket sem kell teljesen felforgatniuk, mert az már így is elég erős.
Az utolsó 100 komment: