Beppe Marotta és Fabio Paratici évekig vállvetve dolgoztak az Öreg Hölgy igazgatóságában, azonban mostanra a két szakember már versenytárssá lett, a calciomercato pedig érdekes pletykákat közölt Juve-Inter és Icardi-Dybala viszonylatban.
A szakemberek múltját és a két klub közötti kapcsolatot figyelembe véve nem meglepő, hogy az átigazolási piaccal kapcsolatos feszültségek voltak tapasztalhatók a múltban, így például megemlíthető, hogy Aaron Ramsey ügyében az Inter vezetősége élt a kapcsolatfelvétel lehetőségével, mielőtt a Juventus válaszlépésként Diego Godínnál próbálkozott volna.
Hektikus nyár várható, azonban úgy tűnik, hogy a két klub határozott elképzeléssel rendelkezik a keresett játékosok ügyében.
Beppe Marotta és Fabio Paratici soha nem tárgyalt közvetlenül egy Mauro Icardi és Paulo Dybala csereügylet kapcsán, csupán közvetítők révén történt az információcsere, konkrét tárgyalásig nem jutottak a felek.
Egyik klub sem biztos abban, hogy az adott játékosok ügyében ezen a csereügyletes úton kívánnak továbbhaladni, ennek pedig számos oka van, így például a klubok által meghatározott játékosértékek, a futballisták fizetési igényei, illetve a játékosok akarata, utóbbi főleg Paulo Dybala esetében jelent problémát.
Nehéz megmondani, hogy ezen a fronton lesz-e bármilyen előrelépés, azonban nem szabad elfeledni, hogy Mauro Icardi megszerzése Fabio Paratici számára igencsak jó ötletnek tűnik, és a jövőben talán többet tudhatunk meg a Juventus szándékairól.
Az elmúlt napokban felmerült pletykák szintjén João Cancelo visszatérése az Interhez, azonban a klub soha nem folytatott mélyreható egyeztetéseket a portugál futballista milánói visszatéréséről. Az ügylet bizonyosan igencsak költséges lenne az Inter számára, a Juventus pedig eddig nem mutatott hajlandóságot a védő értékesítésére.
Mindazonáltal közvetítők révén az Internek felajánlotta a Juventus Gonzalo Higuaín játékjogát, amennyiben a Chelsea nem élne kivásárlási jogával. A „Mit szólnátok Pipitához Icardi helyett?” kérdésre azonban negatív válasz érkezett, további konkrétumok nélkül.
Az Inter tehát nem számol Gonzalo Higuaín esetleges leigazolásával a Mauor Icardi értékesítését követő időszakban, azonban a Juventus próbál puhatolózni Pipita következő esetleges állomása ügyében, viszont eddig kevés sikerrel. Jelenleg úgy tűnik, hogy igencsak távol állnak a felek attól, hogy valamilyen jelentősebb átigazolás történjen a klubok között.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2019.05.01. 16:49:51
Marotta, ha valamit jelentett neked a Juventus, akkor leszállsz rólunk. Tudhatnád, hogy a Juve és az inter mennyire nem kedvelik egymást, ezért esélyed nincsen arra, hogy bárkit is eladjunk neked. Másrészt meg, ha Dybala menne, valószínűbb, hogy külföldre fog távozni.
venember83 2019.05.01. 17:01:45
juventuz.blog.hu/2017/08/21/marotta_a_futball_egyre_inkabb_a_szorakoztatoiparra_hasonlit
Ui. Meg azt is, hogy nem szeretne más klubnál dolgozni, de ez a terve sajnos meghiúsult a kínaiak miatt. Fogjuk ezt is az Interre.
pedronegroo 2019.05.02. 08:46:47
ZED! 2019.05.02. 12:17:05
m.nemzetisport.hu/spanyol_labdarugas/real-madrid-megegyeztek-christian-eriksennel-sajtohir-2697991