A Juventus immáron nem először indítana hadjáratot Konsztantinosz „Kosztasz” Manolaszért, ám ezúttal igencsak komoly esély mutatkozik a leigazolására. Mindösszesen 36 millió euróért Torinóba kerülhet, mivel szerződésében szerepel egy kivásárlási záradék, amely július elsejétől aktiválható.
Karrierjét a Thrasyvoulos Fylis együttesénél kezdte meg. A felnőtt csapatban mindössze ötször játszott, ami elég is volt arra, hogy az AEK Athén leigazolja százezer euróért.
A fővárosi gárda mezét három év alatt összes 84 alkalommal húzhatta magára. Szerződése lejártáig erősítette az AEK együttesét, majd szabadon igazolható játékosként az Olimpiakoszhoz igazolt.
Új állomáshelyén is kulcsemberré nőtte ki magát, 74-szer segíthette csapatát. Több nagy klub figyelmét is felhívta magára, köztük a Juventusét is, ám mégsem Torinóban kötött ki.
Az AS Romát választotta, mint új kenyéradó, amelyet a mai napig szolgál. 15 millió euróban fájt ez az üzlet a Farkasoknak, ám ezt nem bánták meg. 203 mérkőzésen lépett pályára a Roma szerelésében, és az olasz fővárosban is kirobbanthatatlan ember lett. Rengeteg klub kereste már meg, köztük a Juventus is, ám eddig nem adta váltásra a fejét.
Érdekes módon csak egy korosztályos válogatottban játszhatott, pontosabban az U21-ben, de ott is csak öt meccs erejéig. Már 21 évesen behívták a felnőtt nemzeti együttesben, amelyet 39 alkalommal segíthetett a pályán.
Adatai:
- Nemzetiség: görög
- Kor: 27 év
- Magasság: 189 centiméter
- Poszt: középső védő
- Erősebbik láb: jobb
- Értéke: 45 millió euró (Transfermarkt becslése szerint)
Játékstílusa: Ő egy olyan védő, aki minden trükköt bevet, hogy megállítsa a csatárokat, legyen az szabályos, vagy szabálytalan megmozdulás. Tipikusan az a játékos, akit a saját szurkolói imádnak, míg az ellenfél drukkerei ki nem állhatnak. Egy igazi kemény legény, aki bátran beleveti magát a lövésekbe, folyamatosan lökdösi, nyúzza az ellenfelét, hogy megszerezze a labdát, akár óriási távolságokat is repül, hogy elpiszkálja a játékszert, szóban inzultálja ellenfeleit és reklamálásból is jelesre vizsgázna. Egy igazi vadállat, a görög futballiskola mintapéldánya. Fizikálisan rendkívül erős, elképesztően szerel, akár hátulról, vagy páros lábbal is becsúszik, és mégis eléri a labdát. Fejpárbajokban kifejezetten jó, nagyon atletikus a testalkata, ha kell ollózva tisztáz, az emberfogás az egyik specialitása és a közbeavatkozásokban is kiváló. Ami még nagy erénye, és kevés védő dicsekedhet ezzel, az az, hogy nagyon gyors.
Mentálisan nagyon erős, vakmerő és nagy összecsapásokkor is tudja hozni a legjobb tudását, mint a Barcelona elleni legendás meccsen, ahol a győztes találatot szerezte, vagy a Liverpool elleni visszavágón. Azt is érdemes megjegyezni, hogy mikor több gólt kap a csapata, akkor rendre ő a leggyengébb a védősorban, talán ez azt is tükrözi, hogyha ő nincs kirobbanó formában, vagy vét egy hibát, akkor az egész védelem összeesik, vele együtt. A túlzott bátorsága nem feltétlen okoz gondot, mivel ezt megtanulta kezelni. Első szezonjában, amit a Giallorossinál töltött, két piros lapot is összeszedett, de azóta egyetlen egyet sem kapott, és sárgákat sem gyűjti igazán, eddig öt ilyen színű lapja van a bajnokságban. Jól meg tudja ítélni a képességeit, ezért tud sokszor jó döntést hozni.
Amit a gyengeségének nevezhetünk, hogy gyengébbik lábát nem igazán tudja jól használni, más kifejezetten fontos hiányossága nincs. Nem egy labdazsonglőr, de kellő módon tudja kezelni és továbbítani a játékszert.
Az idei szezonja nem különösebben jó, de még így is a Roma legjobb formában lévő középső védője, és a statisztikái is kimagaslóak.
A megszerzése nem lehet komoly probléma, mivel a szerződésében szereplő kivásárlási ár nem különösebben magas, a Roma vezetőségével nem kell tárgyalni, csupán a játékossal.
A kérdés viszont az, hogy a játékos mit is szeretne, erről pedig egymással ellentétes hírek jelentek meg a sajtóban. Egyes újságírók szerint maradna Rómában, és új szerződést harcolna ki, magasabb fizetéssel, míg mások szerint szívesen tenné át székhelyét Torinóba. Valami történik a háttérben, ebben biztosak lehetünk, mivel ügynököt váltott a görög harcos, és mára már Mino Raiola a pártfogója. Ez ismét érdekes, mert nézhetjük úgy is, hogy egy olyan ügynöke lett, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a Juventus vezetőségével, ám ő arról is ismert, hogy képes kiharcolni pártfogoltjának a magasabb bérezést.
Egy régi nyilatkozat szerint Kosztasznak egy álom lenne a Juventus, ami most valóra is válhat, kérdéses, hogy még mindig szeretne-e zebramezbe öltözni. Gondot okozhatna számára, hogy nem feltétlenül kirobbanthatatlan kezdő lenne a Bianconerinél, hanem valószínűleg Bonuccival és Chiellinivel osztaná meg a játékperceket. A Capitano egyre inkább idősödik, ám ez a játékán nem látszik meg, úgyhogy nem merném kijelenteni, hogy jövőre már valaki átvenné teljesen a helyét. Bonucci gyengébben teljesít már jó ideje, Manolasz szinte előrelépés lenne hozzá képest, ám ez taktikailag nem biztos, hogy jó döntés lenne. Két harcos, mint Chiellini és Manolasz sok lenne egyszerre a pályán, mivel labdakihozatalokban olyan különösebben nem ügyesek, kellene melléjük egy olyan ember, aki ezt meg tudja oldani, ám az is lehet a megoldás, hogy Emre Can a középpályáról visszatér a védősorba a labdáért, ahogy ezt az Altético Madrid ellen tette. Egyelőre az ilyenen felesleges gondolkozni, rengeteg idő telik el még nyárig, a játékosok jönnek-mennek, és talán még edzőváltás is lesz. Az a lényeg, hogy Manolasznak bőven lenne helye a Juventusnál.
Összességében egy olcsó, legjobb korban lévő, mentálisan erős, kiváló képességekkel rendelkező, BL és Serie A tapasztalattal rendelkező védőt szerintem vétek lenne nem megpróbálni leigazolni. Varane túlságosan drága, ahogy de Ligt és Rúben Dias is, nem mellesleg a két fiatalnak már két komoly kérője is van. Véleményem szerint Manolasz kvalitásai megfelelőek ahhoz, hogy a Juventus játékosa legyen, hiába nem cseng a neve olyan jól, mint a fentebb említett triónak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
m.martin91 2019.04.28. 13:23:28
Rocky80 2019.04.28. 13:42:20
Olcsó és jó, ár-érték arányban kiváló igazolás lenne! 27 éves, ismeri a ligát, mi kell több?
A nyakamat ráteszem hogy kiváló lenne nálunk.
rockitbaby 2019.04.28. 15:34:33
frenky441 2019.04.28. 16:07:52
Rikoo 2019.04.28. 16:10:44
Grinta 2019.04.28. 17:31:38
m.martin91 2019.04.28. 17:33:53
Watakuki 2019.04.28. 18:33:00
Il Principino 2019.04.28. 20:43:06
Még jöhetne akkor 1 nagy dobás is melléjük :)
Grinta 2019.04.28. 20:49:01
Grinta 2019.04.28. 21:09:08
JuventusFanatikus 2019.04.28. 21:25:25
DegerFaCan 2019.04.28. 22:18:29
Watakuki 2019.04.29. 08:44:01
Ruganinak csak idő kell, szerintem még 4 év és beválik!! Sajnos ugye őt is Ronaldo érkezése lehúzta, de legalább tudja mit jelenta mez, nem úgy mint az ilyen zsoldosok.