Allegri: „A srácok elismerést érdemelnek”

allegri_massimiliano_magyaraz_1.jpgMassimiliano Allegri szerint a Juventus megfelelő mentalitással lépett pályára, és az ellenfél csak kontratámadásokkal tudta veszélyeztetni a vendégek hálóját, majd a mester kisebb vita után faképnél hagyta a televíziós munkatársakat.

Radja Nainggolan lőtte az este első gólját, amivel a hazaiak megszerezték a vezetést, majd a második félidőben Cristiano Ronaldo találatával döntetlenre hozta a meccset a Juve.

„Fontos, hogy a csapat rendelkezzen egy olyan játékossal, mint Ronaldo, mivel a gól előtt egy lehetőségnél hibát vétett, azonban a reakciója erre az volt, hogy utána jobb teljesítményt nyújtott, amivel megváltoztatta az egész meccset.” - mondta a mester a DAZN munkatársának.

„Fennállt annak a kockázata, hogy 2-0-ra meglép az ellenfél, azonban a második félidőben jó már jó teljesítményt nyújtottunk. Nem volt egyszerű meccs a mai, az Inter erős csapat, mi pedig nagyon levékonyodtunk. A srácok elismerést érdemelnek, mivel nagy fordulatszámon zártuk a meccset.

A múlt héten a Fiorentina ellen hasonló dolog történt, mint az Ajax ellen, vagyis őrült ellentámadásokat vezethetttek ellenünk. Az Inter is kontrázott három alkalommal ellenünk 1-1 után, de a védőink sikeresen visszaértek. Javulnunk kell a passzaink tekintetében, mivel ismét rengeteg hibát vétettünk.

Azt kértem a srácoktól, hogy tisztábban passzoljanak, és számos gólszerzési lehetőséget elpazaroltunk. Bárhogy is legyen, nagyon élvezhető meccset láthattunk. A második félidőre teljesen megváltozott a meccs.”

A mester ezt követően a Sky Sport Italia műsorában is megjelent, amelyben Daniele Adanival találta szembe magát, aki több esetben kritizálta az európai porondra kerülő olasz edzőket negatív hozzáállásuk miatt, és Massimiliano Allegrit is kritikával illette a múltban.

„Az Ajax ellen a kontratámadásaik miatt szenvedtünk, nem pedig a futballstílusuk miatt, a kontratámadások nyomán úgy tűnt, mintha az ellenfelünk nagyszerű meccset játszott volna, pedig Amszterdamban jobbak voltak. Ugyanez igaz a ma estére is, természetes, hogy számos elvétett passz után egy csapat kockázatoknak teszi ki magát.

Olykor improvizálni kell, és a júliusban felmerült ötletet teljes mértékben át kell alakítani. Van különbség a jó játék és a győzelem között, de ez nem olyan kicsi, mint amennyire látszik.

Olaszországban mindenki a futballelmélet szakembere lett, és ez valós problémát jelent, például te is a könyveket olvasod. Most kérlek, hogy hallgass, mert én beszélek, te pedig semmit nem tudsz a futballról.

Ott ülsz egy asztal mögött, olvasod a könyveidet, de semmit nem tudsz a futball gyakorlati oldaláról. Én hat bajnoki címet nyertem Olaszországban.”

Ekkor Massimiliano Allegri és az Intert, Fiorentinát és Bresciát megjárt Daniele Adani heves szóváltásba keveredett, aminek a végén a mester egyszerűen távozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2714790560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grinta 2019.04.28. 09:54:11

Eszméletlenül tetszik ahogy kendőzetlenül megmondja azt hogy "hogy képzeled?"
És ez még véletlenül sem egyenlő Mourinho három Pl-t nyert nagyképű replikázásával.

2019.04.28. 10:22:31

"A múlt héten a Fiorentina ellen hasonló dolog történt, mint az Ajax ellen, vagyis őrült ellentámadásokat vezethettek ellenünk." - Milyen kontratámadásokat? Ez volt a legnagyobb problémád?!? Az Ajax uralta a meccset és simán átlépett rajtunk. Amikor vezettek TORINÓBAN és nekünk 2 gólt kellett volna rúgni, még akkor is inkább ők támadtak. Fölényben voltak. A labdát is többet birtokolták. Kontratámadásokat nekünk kellett volna vezetnünk - ha már alárendelt szerepet játszottunk - de még arra is képtelenek voltunk, te szerencsétlen. Szégyelltem magam helyetted is. Most már viszlát.

Cannavaro 2019.04.28. 10:25:21

Bohóc Allegri!!! Nevetséges, minden kifogása! De nagyobbat csalódtam Agnelli ben, aki nem lát tovább az orrától!

Juventino86 2019.04.28. 10:26:50

Sajnos Allegrinél most már kezd elgurulni a gyógyszer. NAgyon idegesen reagál, ez korábban csak ritkán fordult nála elő. @Grinta: Sajnos ilyen szempontból kezd Mourinho útjára lépni.

jeneiPALI 2019.04.28. 10:40:24

Tegnapi produkcio is elég szarra sikeredett, csak van egy Cr unk és megmentett a le égéstöl másodikfélidöbe egyenrangu ellenfelek voltunk az elsöbe ezek is sokkal jobban fociztak mint mi , az oké hogy nekunk már nem kell a pont bla bla bla, de minden meccsen lefociznak minket majd van kb tiz husz percunk amit jól tolunk és az vagy elég vagy nem , Allegri aszezon végeztével kereshetne magának ujj csapatot igérem azt is nézni fogom bárhova megy és örömmel nem irigységgel, csak innen huzzon a francba ide ö már kevés,lehet majd ekézni az allegri fanoknak de lassan beláthatnák ok is hogy ö már nemtud semmit tenni hogy ez acsapat jobb legyen hozhatnak akárkit a nyáron,Agnelli remélem nézi a mecseket ha igen akkor tudja mit kell tennie, Forza Juve

Grinta 2019.04.28. 10:50:27

@Juventino86: Jelentős különbség hogy nem évekre visszafele mutogat,hogy ötödikben fent volt a mászókán,hanem a jelen sikereit éli.Scudetto

Juventino86 2019.04.28. 11:29:25

@Grinta: Így van,ez valóban lényeges különbség. Viszont korábban nem volt jellemző rá, hogy ennyire idegesen nyilatkozzon.

Juventino86 2019.04.28. 11:30:20

De ami engem igazán aggaszt, az nem az a tény, hogy a mester egyre idegesebben nyilatkozik. A gondot a rengeteg izomsérülés és az állandó rotáció jelenti. Nincs egy összeszokott mag, nincsen kialakult játékunk.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 11:40:15

Jól tette, hogy kiosztotta azt a majmot, csak provokálta a Mistert.

A nyilatkozat többi részével viszont nem igazán értek egyet, különösen azzal a résszel nem, ami az Ajaxra vonatkozik.

Grinta 2019.04.28. 11:40:47

@Juventino86: Nem látok nagyon fluktuációt a jelenben,mint a múltban volt.hogy ez sok-e vagy kevés,azt nem tudom eldönteni.A keret variálhatósága szerintem jó pont az edzőnél.De ami igazán érdekes,az a kialakult játékunk.Eltudom fogadni hogy nem a legjobb,bár meglehetősen kevés top csapatnál látszik az,hogy pontosan mit is akarnak játszani.Kezd védőbeszéd jellege lennie a dolognak,pedig nem ez lenne a szándék,csak a körbetekintés.

del pipi 2019.04.28. 12:56:31

@Grinta: Bocs itt válaszolok! Engem csak egy ember idegesít ebben a csapatban...tudod ki?

2019.04.28. 13:01:34

@JuventusFanatikus: Ebben az egyben igaza van, de egy Juventus edzőjének nem egy idegbeteg, sértődött kisgyerekként kellene viselkednie, hanem egy győzedelmes, higgadt, megfontolt vezérként, akit mindenki tisztel. Amilyen Lippi is volt.
Másrészt a többi, amit mond nagyrészt nevetséges/szánalmas.

Grinta 2019.04.28. 13:06:47

@del pipi: Tudom.Dybala!Adjuk el a picsába.. : D
Na de komolyan,kicsoda?

JuventusFanatikus 2019.04.28. 13:08:17

@Grinta: Allegri, hát ki lenne más:D

Grinta 2019.04.28. 13:11:04

@Dr. Grant: Conte?Csak a közelmúltból,vagy Trapattoni(az igazi! ; ) sem volt egy nyugodt karakter.Másrész Lippi egyedülálló a stílust tekintve azt hiszem.
Kellenek az ilyen csörték,olyan Olaszos.Capello sem volt kenyérre kenhető.

78juve 2019.04.28. 13:11:23

Itt mindenki ert a focihoz vicces titeket olvasni.Vajon hany bena edzõ tudott ilyen fiatalon 6 bajnoki cimet nyerni

Grinta 2019.04.28. 13:12:25

@JuventusFanatikus: Csapatban írta!Csak játékos lehet. : /
Vagy az izomsérülésekértfelelősbudgetloadermegelőzőkoordinátor

JuventusFanatikus 2019.04.28. 13:12:56

@Dr. Grant: Azért a legnagyobbaknál is néha elszakad a cérna, még Trappatoninál is. De ezt a videót látva lehet kicsit érthetőbb. Ez a szerencsétlen folyamatosan belepofázik a mondandójába.

www.youtube.com/watch?v=NNZmhmzIP7Y

Grinta 2019.04.28. 13:13:59

@78juve: Vigyázz!Vannak itt sokan : /
Ezt még Én is berúgtam volna hozzáállással : )

JuventusFanatikus 2019.04.28. 13:15:24

@Grinta: Lövésem sincs. Szerintem leghamarabb rosszul fogalmazta meg, ma még nem írta le a Kolléga, hogy Allegrinek távoznia kell, ezt be kell pótolni:P

78juve 2019.04.28. 13:19:02

Nem bantani akarok senkit de amig a juve kötelékébe tartozik es hozza a bajnokságot addig ok

Grinta 2019.04.28. 13:20:33

@JuventusFanatikus: Ez csúnya volt!Egy fiatalembernek nem lenne szabad kigúnyolnia egy szép korút : D : D : D

Juventino86 2019.04.28. 13:23:33

Fura ez az egész kérdés, mert amúgy szerintem régen még Allegri alatt is volt egy jól kiforrott játékunk és egy stabil 4-3-1-2. Allegrinek ez a kedvence, szerintem ő ebben a formációban tud egy nézhető játékot összerakni, ahol látszik is, hogy mi a játékunk. Ha marad a következő szezonra is, akkor célszerű lenne ehhez igazolni.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 13:23:55

@Grinta: Bízok benne, hogy érti a Kolléga a viccet, ezért is mertem leírni.:)

2019.04.28. 13:26:40

@Grinta: Elfogadnám, ha a pályán is ezt látnám a játékosaitól. Ahogyan Contét is elfogadtam emiatt, mert láttam a dolog előnyeit. De Allegri csapatától a pályán legtöbbször az ellenkezőjét látom. A beszari, gyáva, szánalmas oldalát az embernek. Persze amikor éppen ott is nem jön egy dühroham és nem szaggatja le magáról a zakót. :-D

2019.04.28. 13:31:33

@JuventusFanatikus: Igen, ezért írtam, hogy ebben van némi igaza. Bár attól még illene türtőztetnie magát. Viszont mostanában nem a legnagyobbak közül valót látom benne, hanem a megfáradt idegbeteget. A bajnokságot még ugyan hozza, de a BL-ben semmi sem jön be neki - kis túlzással - évek óta. Az Athletico elleni is már bukta lett volna, ha Ronaldo nem húzza ki a sz@rból.

2019.04.28. 13:42:07

@JuventusFanatikus: A videóhoz csak annyit tudok még hozzátenni, hogy azért elég olasz. :-P Allegri már eleve kicsit professzorként kezdi megmagyarázni a "hülyéknek" a tutit és szóhoz sem engedi jutni. :-) Szóval alaposan aládolgozott annak, hogy egy szimpla olasz vita legyen belőle a végére, így azért annyira meg sem kellene sértődnie. Mind a 2 hibás volt szerintem, a riporter sem túl szimpatikus, de hát mégis Allegri az edzőnk. Neki kellett volna diplomatikusnak lennie eleve. De még 1x, ha azt adná át a játékosainak, mint Conte, felőlem harapja csak el az ilyen bohócok torkát. Képletesen. Még jól is járnánk, mert taktikailag felkészültebb, mint Conte. Csak sajnos nem ez van. :-(

Nathas 2019.04.28. 14:08:48

Az idei év után valószínűleg mindenki frusztrált a csapat háza táján, most Allegri ledobta a láncot. Azért jó lenne, ha megőrizné a méltóságát, mégiscsak ő az edzőnk.

del pipi 2019.04.28. 14:58:24

@JuventusFanatikus: @Grinta: Na visszatértem! először is értem a viccet csak nem szeretem...oké kam...szeretem. Az edző is a csapathoz tartozik , így igaz Allegrire gondoltam.@78juve: Ja és ezt én is berúgtam volna...mit?...nem tudom ...de berúgtam volna! Én viszont azt állítom azokkal ellentétben akik szeretik nézni hétről hétre ezt az elképzeléstelen futballt és azt mondják : akkor ki? Allegrinál nincs jobb alternatíva! De most már csak jobb Alternatíva van! Ugyanis nekem mindegy csak valami változzon, nekem mindegy hogy az inter a Roma a Milan a Lazio játszik ilyen ótvar rákkeltő focit csak ne a JUVENTUS! Tiszteletem Allegri úr ezért a szép öt évért de BASTA!

venember83 2019.04.28. 15:28:07

Nem ismerem Daniele Adani munkásságát, de azért remélem, hogy Spalletti kapcsán is megfogalmazott némi kritikát, mert az Inter is játszott idén BL-ben és EL-ben, de nemigen vitte sokra. Ha már Maxit kritizálja, jó lenne, ha a "saját" háza táján is körülnézne.

west30 2019.04.28. 19:09:57

Adani egy interes kutya,nem kell vele foglalkozni.Allitolag ki is vagjak a Skytol,meguntank a sok baromsagat.Viszont amit nem ertek az Allegri reakcioja,miert nem lehet egy ilyet nyugodtan kezelni.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 19:22:52

@west30: Nagyon helyes! Ahol már eleve olyan emberek dolgoznak, mint Pirlo, Del Piero vagy éppen Capello, ott mi szükség az ilyen szerencsétlenekre, akik kötözködnek.
@Dr. Grant: Muszáj úgy mesélnie, munt a hülyéknek, Adaninak is meg kell értenie. Ő lehet az olasz Salec, vagy mit tudom én. Alapvető dolog egy televíziós személységnél, hogy nem pofázunk bele a másik mondandójába, ennek nem volt más dolga, mint idegelni a Mistert. Persze, lereagálhatta volna normálisan, de szerintem ezzel sem feltétlen csinált megbocsájthatatlan dolgot, még annyira nem durvult be, hogy nagyon csúnyán kiossza. Annak pedig gratulálok, aki ki tudta venni, hogy mit mondtak egymásnak, csak darálták a szöveget:D
Sajnos nagyon kevés az olyan edző,.aki motivátor is és taktikailag is egy zseni:(

2019.04.28. 19:36:34

@JuventusFanatikus: Jó, ez a "hülyéknek" magas labda volt. :-D Allegrit viszont nem lehet mi alapján mentegetni, mert egyre kevesebb dolgot csinál jól.
A Juvénak szerintem kicsit vissza kell venni a taktikai zseniségből és több szívet vinni fel a pályára, mert nem lenne jó teljesen divatklubbá válni, ahol semmi küzdés.
Ezáltal inkább a motivátor felé menni. Ha játék nincs is, de a szurkolók legalább küzdést szeretnének látni.
@west30: +1 Pont így gondolom én is.

Grinta 2019.04.28. 19:41:22

@west30: A stressz miatt nem lehet nyugodtan kezelni.Elég csak megnézni a top edzőket,miként öregednek kinézetre tíz éveket a nyomás miatt.

Grinta 2019.04.28. 19:56:08

Nekem lenne egyébként bajom,nem is kicsi a média miatt,vagy a szókimondásom,őszinteségem miatt-ami ha mikrofont kapna lenne problem : /
Kerek perec kimondanám mondjuk amikor azt kérdezik hogy mit szól ahhoz hogy kifülyülték megannyi nagy siker után?Játékosként tudom ezt elképzelni egyenlőre,az életkorom miatt.
Hogy mit szólok hozzá?Értük nem küzdök,kibaxott hálátlan kutyák,takarodjanak a picsába.És ezt így ahogy mondom.Nem kell ide se instagram meg mittudomén mi,hát mit képzeltek magatokról?Ezért nem Én vagyok ott nyilván! : D

JuventusFanatikus 2019.04.28. 19:57:07

Ha már edzői kifakadások, itt van két kedvenc:
youtu.be/f6lyr-5x6Hg

Grinta 2019.04.28. 20:04:19

@JuventusFanatikus: A másodikat ne mutasd meg pipinek!kicsit azóta is szégyenlem ; )
Egyébként amit meg lehet figyelni az ilyen videóknál-ha elvonatkoztatunk az érzelembombától-az az intellektuális erőfölény az edző(k) részéről.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 21:29:02

@Grinta: Oké! @del pipi: A második videót meg ne nézd, meeeeert, mert ne, meg Grinta is ezt mondta. Fenn áll a kockázata, hogyha megnézed Allegri marad az edző!

Lemaradtam, miért szégyelled magad?:)

del pipi 2019.04.29. 08:00:09

@JuventusFanatikus: @Grinta: Basszus! Megtekintettem még egyszer! Rögtön eszembe jutott hogy ezt már megkaptam a Grintától, ezért is mondom mindig magamra hogy Trappa Tóni!( hogy szomorodjon meg a nyakad!) Akkor is nagyot röhögtem meg most is plusz nagyon jó keni a németet, zseniális! Remélem nincs sok összefüggés a videó és Allegri maradása között?!

del pipi 2019.04.29. 08:06:24

@Grinta: Amúgy ne szégyelld magad! Ezért úgy is szétütlek csak fussunk össze valamikor! A@Dr. Grant-nek is megjegyeztem hogy le primitívezett! Őt is lefogom vadászni! VAN MÉG VALAKI??!!

2019.04.29. 11:13:56

@del pipi: Nem igaz! Ééééén?!? Kizárt dolog, hogy ezt mondtam volna. :-P
Egyébként nekem pont úgy rémlik egy szitu veled kapcsolatban, hogy fordítva történt: valaki "leprimitívezett", én viszont nem értettem egyet benne akkor.

del pipi 2019.04.29. 11:33:29

@Dr. Grant: Tényleg így volt! Az egyik cikkben bevédtél a következőben már egyszerű voltam ! Ez nem volt szép mert azóta is sírok több helyen! Szóval mondhatsz bármit......le leszel vadászva!

del pipi 2019.04.29. 11:34:27

Ja ezt a szart mindig elfelejtem :)

2019.04.29. 13:22:35

@del pipi: Szerintem nem írtam Rád ilyet, de ha ragaszkodsz hozzá, akkor úgysem tehetek semmit.

del pipi 2019.04.30. 07:20:10

@Dr. Grant: Bocs hogy most írok vissza, de hát dolgoznia is kell valakinek! Először is : elég harag tartó típus vagyok de nem ilyen dolgok miatt, bár akkor abban a pillanatban haragudtam és írtam is neked hogy ha már rólam írsz címezd nekem mert pacekba tisztább, de erre nem válaszoltál. Lehet hogy bunkó voltam Juventini86-al de nem primitív , és mivel én is éreztem hogy ez kissé too mutch volt elnézést is kértem tőle. Szóval nincs harag! Ja ragaszkodok hozzá hogy így történt mert ha nem rám vonatkozott akkor nem tudok tényleg mondatokat értelmezni, és akkor kár itt írogatnom. Nem tehetsz semmit? dehogynem! Tök jó opciós lehetőségeid vannak: pl megbeszélni lezárni. Egyébként nincs egyáltalán harag a részemről csak azért hoztam fel mert nem szeretem ha csontvázak maradnak a szekrényben. Szóval ne tojj be nem vadászlak le! :)

2019.04.30. 11:49:59

@del pipi: Nem vagyok az a félős típus, ne aggódj. :-P A haragtartás egyébként néha velem is előfordul. Erre az esetre nem emlékszem, csak az előzőre, amikor kiálltam melletted, amit említettem is. Általában akkor szoktam durván nekimenni egy másik szurkolónak, ha a szurkolótársait durván minősíti ártalmatlan szituációban, pl. amikor csak a csapatról, játékosokról van szó. Ha egy személyes vita van, az megérdemel kulturált megbeszélést, lezárást, de ehhez mind a 2 félnek van jogosítványa.
Ilyenre nem emlékszem, hogy lett volna köztünk.
Ha a másikat tetted, mert esetleg bepipultál és meggondolatlan voltál - ahogy említetted is - akkor azt jobb, ha nem hozod elő, meg nem tartogatod.
Előfordul olyan az emberrel, hogy meggondolatlan, hibázik, vagy elragadtatja magát, velem is megesett már. Viszont akkor utána nem keresgélheti, hogy őt milyen sérelem érte és ki volt a hibás, ha egyszer ő volt a hibás. Az agressziót először előidéző.

del pipi 2019.04.30. 13:09:03

De keresgetheti ha onnan jön akitől nem számít rá! Amúgy a Juventusfanatikus is arra hajazott szerintem...hogy én is ezt mondanám... mert ő emlékszik a szitura! Amúgy meg hagyjuk, én átlépek rajta.

JuventusFanatikus 2019.04.30. 13:24:05

@Dr. Grant: @del pipi: Így igaz, emlékszek arra szitura, azt a vitát végig követtem, és utána volt egy erős utalás rá, még meg is jegyezte del pipi, hogy rá gondoltál, Doki, de ezt se nem erősítetted meg, se nem cáfoltad. Lényegtelen az egész, én is így gondolom, csak ha békesség van és sikerült kiheverni a sérelmeket. Deee, én azért vigyáznék:D

del pipi 2019.05.01. 07:32:53

@Dr. Grant: Ok. Én is azt mondom hogy borítsunk fátylat rá, viszont ne úgy hogy közben finoman magas lóról kioktatsz. Mert ugyanis 1: a magamba nézés megtörtént akkor mikor az ominózus szituációban bocsánatot kértem az úriembertől. És 2: nem veled voltam bunkó úgyhogy talán bele se kellet volna folynod. És 3: amikor én valamit állítok és te az ellenkezőjét, és utána (köszi @JuventusFanatikus: hogy megerősítetted hogy nem csak kitaláció a részemről)valaki megerősíti hogy igen úgy volt, akkor te nem azt mondod hogy oké vén hülye sárkánybácsi igazad volt bocs! Akkor te még előveszel velem szemben egy kioktató stílust! Ja és a sérelem az csak addig sérelem a részemről amíg valakit kedvelek , mert ha én nem kedvelek valakit vagy beszólok vagy ami rosszabb észre sem veszem, és így meg is magyaráztam azt hogy ez miért volt nekem csalódás. Uram ha válaszol kíváncsian várom de ha ilyen lenézőbe tolod azt inkább hagyd!

JuventusFanatikus 2019.05.01. 09:59:21

@Dr. Grant: Ugyan nem akartam belemártani magam ebbe a vitába, de már az elején megtettem, úgyhogy mindegy is. Az a lényeg, hogy hiába hiszed azt, Te sem vagy ártatlan, ahogy @del pipi: Kolléga sem, a Mi kettőnk vitájánál én sem. Az ember megbánta amit tett, neki nem fájt bocsánatot kérni egy másik embertől. Te elkeztél rá utalgatni, akkor ez rendben van, szerinted? Oké, értem, hogy hibázott, de akkor neki kellett volna címezned a mondandódat, az a tisztább módszer.
A másik a velem folytatott vita, amiben elgurult nálam a gyógyszer. Elkezdted az egész történetet ugyanebben a kioktató, cinikus módon a magas lóról, amire ugyanúgy válaszoltam vissza. Ezt megbántam, hogy a Te eszközeid vettem elő, de akkor az tűnt a legjobb módszernek, amolyan "ha neki szabad, akkor én is így teszek". Én megmondom, az a vita bennem akkoriban kisebb nyomot hagyott, olyan rosszul még nem végződött egyik sem. Fátylat próbáltam rá borítani, elrakni a bennem levő kisebb neheztelést, de most ez megint feltört. Az volt az írásom lényege, hogy amit leírsz, az bőven rád is vonatkozik, mert akadt olyan, hogy Te kezdted.

Ennyit akartam, remélem mindenki magában elgondolkodott a dolgokon, és tiszta szívéből átérkételte az eseteket.

Grinta 2019.05.01. 10:07:15

Srácok!Néha azt kell belátni,hogy "Egy bohóckodó ganajkupac vagy a világon!"
Se nem több,se nem kevesebb

del pipi 2019.05.01. 16:03:42

@Grinta: Szégyelld magad! Szégyelled magad? Egyébként a ne mutasd meg a Pipinek az nagy duma volt!:)

del pipi 2019.05.01. 16:35:13

@JuventusFanatikus: Elvileg jött még ide egy válasz de kámforrá vált, igaz? miért?

Grinta 2019.05.01. 19:34:41

@del pipi: Ez nyilvánvalóan Rám is igaz!
Igen,mert nem kellett volna úgy reagálnom,piedesztálról-ahogy tettem.Így hát mea culpa ismét.Bírlak!
Xibalba a Maja mitológiában van,lényege hogy az univerzum három rétegre osztható(a látható föld,a láthatatlan égbolt,és az alvilág/Xibalba-szabad fordításban a csodálat helye/
Az univerzum közepén nő egy fa,amit Világfának nevezünk-ez köti össze az alvilág 9 rétegét.A titokra voltál kíváncsi,hát ennyi röviden : )

Grinta 2019.05.01. 19:36:28

*9 rétegét a földdel,és az égbolttal!Ez lemaradt

del pipi 2019.05.01. 20:46:31

@Grinta: először is köszi az ismertetést, legalább ma is tanultam valamit, de a faterom tudta volna mert nagyon bírja az összes dolgot amit indián témában csak megtalálhat. És köszi a bocsánat kérést is , de ez rám is vonatkozik ugyanis kezdő blogger-ként azt hittem hogy rá tudom erőltetni a magam igazát másokra, és rossz volt a belépő, talán helyenként én is szarfej voltam és ennek eredményeként kaptam meg a magamét. Már rég elakartam mondani azt(és akkor most van itt az ideje)hogy amúgy tök jól szórakoztam ezekben a vitákban, csak egy dolgot nem tudok megemészteni amikor azt mondtad hogy én vagyok a magyar foci egyik sírásója.Na az kemény volt! Kikérem magamnak! Én a Német foci sírásója vagyok! Láthattad a VB-n hogy szerepeltek?! Akkor most jó munkát végzek vagy jó munkát végzek? Basszus a világfa az megvan! Amúgy boldog május 1-jét! Ez a szeretet ünnepe, nem tudom mér kell rosszindulatúnak lenni, amúgy ma jók voltak a pogramok evész ivász csak sok itt a hörcsög! ui: Én is bocs amiért csak most mondom hogy bocs! FORZA JUVE!!!!!!

Grinta 2019.05.01. 21:37:59

@del pipi: Mi már rég megbeszéltük ezt azzal amilyen jó viszonyba kerültünk.
Kemény voltam,és igazságtalan.

del pipi 2019.05.02. 07:26:02

@Grinta: Okés! De ez így van rendben!

del pipi 2019.05.02. 07:30:33

@JuventusFanatikus: Uram jelentem az esetek átértékelve!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása