Az Inter elleni mérkőzés

serie_a_2018-19_logo.jpgA Fiorentina ellen aratott győzelemmel a Juventus bebiztosította zsinórban nyolcadik bajnoki címét, s így egy számára már teljességgel tét nélküli találkozóra utazik majd a Bajnokok Ligája-helyek egyikére hajtó Inter otthonába.

A Juventus már biztos bajnok, míg az Inter a tabella harmadik helyén állva, az üldöző AC Milan és Atalanta együtteseitől öt pont távolságra várja a milánói mérkőzést.

Massimiliano Allegri keretébe visszatért a csapatkapitány Giorgio Chiellini, azonban Sami Khedira, Mattia Perin, Paulo Dybala, Douglas Costa, valamint Mario Mandžukić egyaránt hiányozni fognak.

A két csapat legutóbb december elején találkozott egymással, s a Juventus akkor Mario Mandžukić közeli fejesével alakította ki az 1:0-ás végeredményt, s tartotta Torinóban a három bajnoki pontot.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Del Favero

Védők: De Sciglio, Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Rugani, Spinazzola

Középpályások: Pjanić, Matuidi, Emre Can, Matheus Pereira, Nicolussi Cavigliia

Támadók: Ronaldo, Cuadrado, Kean, Bernardeschi

A 20:30-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6814787410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danimester1 2019.04.27. 20:52:14

Sajnálom hogy nem motiválja őket egy dögevő horda elleni derbi...Eddig semmi játékunk nincs és tartok tőle hogy ez Allegrinek szól...

danimester1 2019.04.27. 20:54:21

@bianconeri83: nekik ez az év meccse más sikerük nincs évről-évre mint hogy játszhatnak a királyok ellen.

hurbiny3k 2019.04.27. 20:58:25

@danimester1: Hagyjuk már ezt.. Nem talált 11 motivált játékost?

ZED! 2019.04.27. 20:58:30

@danimester1: Ezt hogy érted? Edző buktatás?

west30 2019.04.27. 21:02:53

Oke nyaralunk meg minden,de miert nem tudunk focizni?

ZED! 2019.04.27. 21:03:10

@giorgio007: Minden meccs előtt úgy ülök le a TV elé, hogy na majd most, na majd most szét focizzuk az ellenfelet, de mint most is, érdekesebb a fórumot olvasni, mint ezt a semmit nézni! Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy itt valami változás legyen?

hurbiny3k 2019.04.27. 21:03:18

Meg egy történelmi zakó is lehet ebből, ha így folytatódik.

Gabueroo 2019.04.27. 21:04:46

@ZED!: detto! XD

En is inkabb forumot olvasom mint a meccset nezem xD

danimester1 2019.04.27. 21:06:53

@ZED!: Szerintem igen!Azért érzem így,mert Dybala,Cancelo,Sandro,Mandzukic sem felejtett el focizni,de még Pjanic sem.Ennyire nem lehetnek motiválatlanok egy sintér ellen...Várom a nyarat és mi lesz a változtatás.

Gabueroo 2019.04.27. 21:11:50

Kb ugy jatszunk mintha mi lennenk az inter ok meg mi

giorgio007 2019.04.27. 21:13:56

@ZED!: Én is abban bízok minden héten, h legalább mutatunk vmi focira emlékeztető jelet. De nem. Szó szerint 2 éve ezt a szart látjuk. Már kurvára elegem van. Nem hiszem el, h ezt a vezetőség nem veszi észre. Már azt, h kurvára elegem van :D

hurbiny3k 2019.04.27. 21:14:22

Egy ilyen meccset nem lehet lealibizni.. Ezeken a szabálytalanságokon látszik, hogy rohadt feszültek vagyunk.. Nem nyaralunk, ennyit tudunk..

ZecH 2019.04.27. 21:14:30

@danimester1: Én is ezt magyarazom, hogy tutira nem felejtettek el focizni. Nem ertem mi az oka ennek a toketlenkedesnek, de jovore nem szeretnem ezt latni. Es ehhez valahol valtoztatni kell. Vagy edzo vagy jatekos poszton... valami nem kerek a gepezettel. Jo persze most szarunkbele van de akkor is latszik hogy fejben, fizikalisan, hozzaallasban full gaz az egesz...

ZED! 2019.04.27. 21:17:20

@giorgio007: A felvezetésben a salec is jól mondta, saját magunkat altatjuk be mindig, 1-2 gólt lövünk és leállunk, aztán meg nézzük, hogy a BL fényévekkel gyorsabb...

Gabueroo 2019.04.27. 21:19:19

Ronaldon latni h kurvara elege van ebbol a szarbol neki is.

babo0410 2019.04.27. 21:21:35

A félidő végére kicsit jobbak lettünk, de ez még bőven kevés. Nagyon fel kell pörögni, itt csak a győzelem elfogadható.

ZED! 2019.04.27. 21:23:27

@ZecH: Meddig lehet ezt így folytatni? Mikor lesz tele a pohár a vezetőségnél? És arról nem is beszélve, hogy ezzel a semmivel mennyi szurkolót szomorítanak el, esetleg veszítenek el? Nem hiszem el, hogy ennyi játékos felejt el focizni a szeretett csapatomból, ennek valami oka lehet! Komolyan sokszor magamat szégyellem miattuk!

babo0410 2019.04.27. 21:25:41

@Gabueroo: Szarik mindenre ő is. Ahogy Madridban is volt nem egy pokoli rossz meccse. Nem kell rögtön mentegetni, hogy elege van. Ma mindenki retek sz@r, nem kell senkit kiemelni, mentegetni. Remélem más hozzáállással jövünk ki a 2. félidőre, mert ezt a meccset meg kellene nyerni! Nem tehetünk ekkora szívességet a zinternek, hogy hagyjuk őket simán nyerni. Legalább ezt az egy meccset még meg kellene nyerni.

krisszvector 2019.04.27. 21:26:06

én nem látok edzőbuktatást, mert november óta ezt toljuk
de hogy még az izé ellen sem vagyunk hajlandóak csapatként! játszani, na az felbassz

nálam ez annyit tesz, hogy bizony több játékosunk is rüheli a másikat, konfliktusok vannak ez nem kérdés
az a baj, ez nálunk nem jön ki a sajtóban, csak apró szeletek, néha...

Nathas 2019.04.27. 21:28:02

Most Allegri ennél jobb csapatot nem tud felrakni, max Keant beteszi Quad helyett.
Nem hiszem el, hogy ezekben a srácokban nincs bizonyítási vágy egy ilyen balul sikerült év után. Hogy merik így felvenni a mezt - és a fizetésüket?

Nathas 2019.04.27. 21:30:06

@Gabueroo: igen, látszik, hogy ez a mentalitás számára elfogadhatatlan, remélem felrázza a társait!

ZED! 2019.04.27. 21:31:41

@krisszvector: Ez azt jelenti, hogy ha marad Allegri, akkor marad így minden, vagy küldjük el a fél csapatot, nem tudom melyik jobb, de más megoldás nem lesz.. Allegri rendet rakhatna már a fejekben, vagy ha nem megy, akkor adja át a helyét!

danimester1 2019.04.27. 21:32:15

Tét nélkül már oké,sőt értem is hogy már a szezon végét várják ( volt egy VB is a nyáron tele a tökük),de a hullarabló csűrhét mindig minden esetben ütni KELL!!!Arról nem beszélve hogy ez a Banti nagyon szarul vezeti a meccset,legyen bedobás,szöglet vagy éppen lap kiosztása.Az meg érthetetlen hogy ezt megmerik engedni maguknak,itt valami nem stimmel és nem csak ma hanem az egész szezonban!!Semmivel nem jobb az IZÉ csak mi nem akarunk játszani és egy mázlis góllal vezetnek.10-ből 10x mellé vagy fölé rúgná ez a degenerált f@sz!Remélem a félidőnyi előnyt amit adtunk nekik sikerül ledolgozni.Ha Maxi nem képse már rá,remélem CR rendbeteszi a fejüket!Cuad csere egyértelmű,de Matuidi is mehet le Kean biztos hajtana...

ZecH 2019.04.27. 21:34:48

@ZED!: Jogos, bar eltantoritani ezzel sem tudnak sem az elmult 24 ev barmely jatekaval sem. Egyik eredeti mezem pont az atkosbol valo, ha tamogattam vele a csapatot hogy kijojjon a godorbol, mar megerte! Jovore lehet tobbet kene vasaroljak... hatha meglesz a BL :) Visszaterve, sokaig folytatni ezt igy nem lehet 2 eve folyamat romlik a jatek minosege (nem az eredmenyessege, az viszonylag stabil) de nezhetetlen? Teny. Aggaszto? Nagyon is! Hosszu tavon katasztrofahoz vezet? De meg mennyire... Valtani/valtoztatni kellene? (A valaszt tegye hozza mindenki maga)

Gabueroo 2019.04.27. 21:35:48

@babo0410: de rajta legalabb latszik az akaras.
Ha szarul passzolnak neki vagy o szar megoldast valaszt latszik h idegbeteg lesz tole. Tobbiek meg leszarjak mitortenik.
Raadasul hogy most kb csak o egyeduli csatar kurvara nem kap normalis labdakat.

Gabueroo 2019.04.27. 21:40:38

Spinazzola elso labdaerintese majdnem golpassz lett. Nem ertem miert nem jo jatszott az Ajax ellen. Mondjuk sokmindent nem ertek:D

Juventino86 2019.04.27. 21:42:51

@Gabueroo: Nálam Spinazzola stabil kezdő lenne Alex Sandro helyett.

ZED! 2019.04.27. 21:47:43

@Juventino86: De hogy Matuidi hogyan kezdő??? Ha újra megszületek sem fogok rájönni...

Rikoo 2019.04.27. 21:51:06

Alex Sandro elég surván leépítette magát. Pedig elég komoly karrierje lehetne, persze így is egy topklub játékosa, de szerintem több volt benne.
Azok a kamu ívelései a semmibe az elég nagy alibire mutat.

Nathas 2019.04.27. 21:51:39

Kellett ez a csere, örülök, hogy nem 10 percre szállt be!

Rikoo 2019.04.27. 21:51:43

Na azért Roni..:D

Gabueroo 2019.04.27. 21:51:56

Ronaldo szar?!!!

O az egyetlwn aki jatszik!!!

Siiiiiii

Rikoo 2019.04.27. 21:52:25

Vissza a 4-2-3-1-et!!!

Juventino86 2019.04.27. 21:52:52

Bomba gooool!!! Most Allegrit is meg kell dicserni. Szerkezetbalas, 4-4-2, jott is a gol

krisszvector 2019.04.27. 21:53:07

nem olyan nehéz ez, igaz ehhez kellett egy Pjanic aki agyból" visszasarkalta, nem sokan képesek erre a keretből

Juventino86 2019.04.27. 21:55:03

@Rikoo: Ez most 4-4-2, de az altalad leirt se rossz :)

Nathas 2019.04.27. 21:55:36

Azért CR még befér a csapatba, bármilyen szar is :-)

ZED! 2019.04.27. 21:55:42

@Rikoo: Az életemre esküszöm, hogy ha Ő nem lenne itt sokkal nagyobb bajban lennénk! Brutális, ahogy a kapu előtt mozog!

ZecH 2019.04.27. 21:57:33

Zsinoron huztak azt a labdat a rovid alsoba...

giorgio007 2019.04.27. 21:59:05

Sokan vmiért szeretik Cuadradot, pedig ritkán látni ennyire ostoba játékost Juve mezben. A sírás kerülget tőle komolyan.

hurbiny3k 2019.04.27. 22:00:09

Nagyon nagyon nagyon ez a 4 4 2. Meg Allegrit is elnézném, ha ilyen lenne egy átlagos félidő..

hurbiny3k 2019.04.27. 22:01:11

Az megvan hogy a kapusunk Senci?

west30 2019.04.27. 22:02:16

@giorgio007: Ezzel nehez lenne vitatkozni.

Rikoo 2019.04.27. 22:03:06

Nagyon jó meccs lett ebből.

Nathas 2019.04.27. 22:03:38

Megyünk 4 a 3 ellen és fogalmuk sincs, hogy kellene mozogni, döbbenet...

Gabueroo 2019.04.27. 22:04:22

@hurbiny3k: egy haveromnak lengyel csaja van allitolag ugy kene ejteni hogy scsesznej xD vagy ilyesmi

Nathas 2019.04.27. 22:04:45

@giorgio007: tényleg elég buta szegény :-)

Gabueroo 2019.04.27. 22:04:50

Amugy elkezdtunk focizni jol latom?

ZED! 2019.04.27. 22:04:51

@giorgio007: Ennél a támadásnál is hova szaladt?? Neki jobb szélre kellett volna sprintelnie, hogy elvigyen embert Róni elől...

juve28adam 2019.04.27. 22:05:53

Kontráknál totál agyhalottak vagyunk. Azt se tudják hová helyezkednek.

hurbiny3k 2019.04.27. 22:07:29

@Gabueroo: És úgy ejti, mert mindig mást hallok.. :D?!

Rikoo 2019.04.27. 22:11:04

Most Sencni volt.:D

Gabueroo 2019.04.27. 22:11:59

@hurbiny3k: hat Sennszinek ejti kommentator nemtudom xD mindenki mashogy ejti. csesznyi, senszi, sesznyi, csecsnyi xD buffon azert egyszerubb volt kiejteni :D

Juventino86 2019.04.27. 22:12:05

Most mindenki az eredeti posztjan jatszik. Megy is a jatek. Nem bonyolult

ZED! 2019.04.27. 22:16:17

@Juventino86: Épp most lett vége a játéknak...már megint csak csaljuk a focit, 1:1 nem is vártam mást, gondoltam, hogy leállnak! Szánalmas!

juve28adam 2019.04.27. 22:18:53

A brazil gyerek mi lasztit adott lol

Gabueroo 2019.04.27. 22:20:32

Pereira gyerek nagyon jol szallt be.

tom85 2019.04.27. 22:20:55

A kiejtés nem túl bonyolult Szczęsny,az sz-t s-nek ejtik és fordítva az s-t sz-nek. Cz cs lesz az ę kb en,aztán s azaz sz és ny azaz ni. Sczenszni kb.

Rikoo 2019.04.27. 22:26:00

Nagyon jó volt a 2. félidő. A görcsös Alex Sandro helyett, öröm volt nézni a felszabadult Spinazzolát.
Szerintem helyes döntés lenne Grimaldot hozni Alex Sandro helyére nyáron.

ZecH 2019.04.27. 22:26:55

Nos hat ezen is tul vagyunk... A masodik felido elso kozel 30 perceben talan volt egy kis focira emlekezteto cselekmeny a palyan reszunkrol... aztan golt szereztunk......! Nyugodalmas joejszakat mindenkinek!

babo0410 2019.04.27. 22:28:18

@hurbiny3k: Ha frissítik a keretet, a motiválatlan játékosokat elküldik, akkor lehet még ilyen a játék. Mert ma, ha az első félidő is ilyen lett volna, simán beszorítjuk az intert, és minimum 2-0-ra nyerünk. Kár érte. De még jobb íy, mintha kikapunk. Holnap még így is kerülhet 2 pontra attól az inter, hogy jövőre ne indulhasson a BL-ben. Remélem lemaradnak, és akkor nyáron nem fognak erősödni. Én jobban örülnék, ha a Napoli, és egy Conte-val támogatott Roma lenne ellenfelünk, mint ezek.

danimester1 2019.04.27. 22:30:58

A két félidő alapján igazságos,de mi csak egy félidőt játszottunk.Nem szeretném ha dobogósok lennének a dögök!Mindegyik csíra a Bl-re hajt,de azt hamar elfelejtették,hogy a Juve tette a legtöbbet a 4 Bl hely visszanyeréséért!
Kemény lesz a vége Torino Roma Atalanta Sampdoria,így szerintem ilyen hozzáállással lesz még zakó.A nyári mercatot kell meghajtani és minőségileg megerősíteni az összes csapatrészt!Elviekben az edző adott azaz marad Allegri,ha így lesz,akkor tuti az utolsó éve lesz...

Juventino86 2019.04.27. 22:31:05

@ZED!: @venember83: Amikor írtam, akkor jól mozgott a csapat még. :D Utána leültünk. :D

Rikoo 2019.04.27. 22:31:46

@babo0410: Ha frissítik a keretet és Allegri is rájön, hogy nem működik a 3 fős belső középpálya. Ég és föld ahogyan játszik a csapat 2 illetve 3 fős középpályával.

Nathas 2019.04.27. 22:32:10

@tom85: az tényleg nem bonyolult ;-)

A második félidő már egész jó volt, de ez a teljesítmény a minimum, amit elvárok a csapatunktól.

JuventusFanatikus 2019.04.27. 22:32:29

"Azok a kamu ívelései a semmibe az elég nagy alibire mutat."

Szerintem csak simán ennyire tud beadni, ez vonatkozik a honfitársára is:D

Rikoo 2019.04.27. 22:33:18

@Juventino86: Szerintem inkább elfáradt mind a két csapat. Kegyetlen nagy rohanás volt akkor, angol meccseken van ilyen nyitott pálya.

JuventusFanatikus 2019.04.27. 22:35:49

@Rikoo: Az előző komment neked ment:)

A két fős középpályán Pjanić is egyből fickándozik, ez is jelentheti a különbséget. Nem tudom mit lát Allegri a 4-3-3-ban...

GGábr81 2019.04.27. 22:39:13

Killer azért 3,14csán rúgta ragyát a góljáért. Az faja volt.

Nathas 2019.04.27. 22:40:27

@danimester1: nem hiszem, hogy marad Allegri -érdemei elismerése mellett-, kinőtte őt a csapat, mindegy miket nyilatkozgat. Tavaly, mikor Beppét lapátra tették, neki még adtak egy esélyt, ezt elpuskázta.

Nathas 2019.04.27. 22:44:37

@Rikoo: +1 én is bepróbálnám ezt a cserét, nagyot biztosan nem buknánk vele. Nehezen engedem el Sandrot, de ez rettentő kevés tőle. Mondjuk azt nem tudjuk, hogy egy edzőcsere milyen hatással lenne rá (hiszen mindenki a tudása alatt játszik).

danimester1 2019.04.27. 22:48:48

@Nathas: én is így érzem!Szerintem a játékunk is azért ilyen mentalitásban.Idén nem tudta kezelni motiválni a csapatot és senkinek nem találta meg a helyét.Ő is azt nyilatkozta már tavaly,hogy addig marad amíg van motivációja,ezek szerint nincs mert a csapatnak nem tudta átadni.

tom85 2019.04.27. 22:48:50

@Nathas: :D nincs sok egyszerű lengyel név

Rikoo 2019.04.27. 23:03:49

@JuventusFanatikus: De nem ennyit tud, régebben megpróbálta a párharcokat, betört a védelem mögé, sok jó beadása volt.
Mostanában inkább meg sem próbálja, berúgja oda ahol senki nincs.

JuventusFanatikus 2019.04.27. 23:15:48

@Rikoo: Az se most volt... Mikor láttam utoljára, mikor Sandro osztogatta a kötényeket, bolondította az ellenfelet. Akkoriban több jó beadása volt, de anno sem ez volt az erőssége, Bernardeschi és Cancelo jobb ezen a téren. Sokszor azt veszem észre, hogy Ronaldóval nem igazán értik meg egymást. Felszaladnak, Sandro leadja CR-nek, Ő visszaadja, de a brazil mégsem töri át a védelmet, vagy próbálja bekanyarítani, vagy valami, hanem passzolja vissza valakinek. Ez nem tudom, hogy edzői kérés, hogy ne ragadjon elöl, mivel CR annyira nem védekezik, vagy ennyire szarik az egészbe. Remélhetőleg az első.

NagyonJuve 2019.04.27. 23:30:40

@Gabueroo: van egy lengyel munkatársam megkérdezem hogy ejtik eredetileg. :)

Fabio83 2019.04.28. 01:04:05

Hogy kiborult Maxi a meccs utáni interjúban :):):)! Nem lehetnek nagy barátok ezzel az Adanival....

del pipi 2019.04.28. 09:31:18

Ha az első 30-percben kapunk egy 4-est akkor sem szólhatunk egy szót se, de mit vártunk már vége van! A második félidőben a cserék után azért futballt nyomokban tartalmazott a meccs! Különben felejtsük el ezt a meccset azt kész!

Grinta 2019.04.28. 09:34:58

@ovaentat besök: Ez egy csicska!több kérdésem nincs : D

Grinta 2019.04.28. 09:41:03

@del pipi: Viszont a másodikban,különösen az utolsó negyedórában simán megnyerjük sem lehetne egy szót sem szólni.Ez is hozzátartozik a teljes képhez.
Egyébként érdekes módon pont ez a meccs mutatja meg a Juventus erejét az Olasz bajnokságban.Nekünk nem kellett már a pont,nem is koncentráltunk eléggé,Ránk jött a zinter keményen,jól játszva,óriási tempót diktálva-amit nem bírtak tovább 70 percnél,de lehet sokat mondok.Onnastól kezdve azt csináltunk közepes tempóval is,amit akartunk.Igazságos a döntetlen,ha kellett volna,nyerünk Milánóban.örüljünk annak hogy nem kellett.Vagy annak hogy Mi nem veszünk részt abban a szerencsejátékban,ami a 3-4. helyért megy.

del pipi 2019.04.28. 10:08:09

Nem vagyok negatív , inkább várom mi történik a csapat körül, viszont azt hogy 4 a 3 ellen nem tudunk megoldani... na mindegy amúgy egyetértek a többivel ciao most edzés jön ! pápá!

Grinta 2019.04.28. 11:35:17

@del pipi: Abban a szituációban igaza volt valakinek,már nem emlékszem ki írta,hogy Cuadrado rossz helyre futott,be a centrumba,ahol nem lehetett megjátszani-ahelyett hogy oldalt teret nyitott volna.
Ennyin múlik.
Viszont tegnap egy ember esküszöm idegesített a pályán.Nem sokszor volt még ilyen.Kean
Egy védekező mozgása nem stimmelt,az egész testbeszéde olyan "agyatlan" .És milyen érdekes hogy a beállta után lett másabb a játék,amiben a zinter szétesése is benne van.Nem akarom bántani a fiút,de sok jó megmozdulása nem volt.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 11:48:28

@Grinta: Engem Kean labdakezelése kezd idegesíteni, ahogy méterekre pattan el tőle a labda, szinte Matuidi magasságokban van ezen a téren. Ha már belekevertem a franciát, azért ő is felcukkolt párszor, hogy nem érte el a labdákat, amiket kapott, pedig picit kellett volna sprintelnie. Ez a legkevesebb, de ez pont elég, hogy csapjak egyet a lábomra:P

Grinta 2019.04.28. 11:58:55

@JuventusFanatikus: Itt az akarás a fő kérdés.Legalábbis Nálam.Azért Blaise-t nem lehet azzal megvádolni hogy ne lenne csupa szív játékos,azért ez fordítva nagyon nincs így.A labdakezelési hibá(k)ra Kean védelmében azért el kell mondani hogy mivel nem egy pozíció a kettő,ezért a pálya támadó harmadában,javarészt háttal állva a kapunak,sokkal nehezebb átvennie a zsugát,mint középen,ahol elvileg szabadabb a terület,legyen az a játék átforgatása,vagy területbe való betörése.Ott jobban belefér az ilyen jellegű hiba.
Szeretem Matuidit.Alázatos,mindig hoz egy szintet.A mozgása pedig valami eszméletlen,tankönyvbe illő lenne-hogy ne-és mégis milyen magasságig vitte a futballban.Az ilyen srácra egy rossz szót nem tudok szólni!

JuventusFanatikus 2019.04.28. 12:13:06

@Grinta: Nálam is az akarás a fő szempont, de van, mikor ez nem elég (például Sturaro). A franciánál különösen akkor szembetűnőek ezek a technikai hibák, mikor a tizenhatos széle környékére betör, majd jön a labda, és egy jó átvétellel már tudná beadni középre, ám vagy nem éri el, vagy nagyon elpattan tőle. Matuidiben megvan az akarás, ez kétségtelen, de véleményem szerint Ő már csak egy csere szintet képes hozni. Sokszor nagyon hullámzó a teljesítménye, néha teljesen eltűnik, de van mikor a legjobb középpályás. Én is kedvelem Őt, de jövőre én csak kiegészítőként számolnék vele.

Keannek persze, hogy nehezebb dolga van, egy 19 éves srácról beszélünk, meg fogja tanulni lekezelni a labdákat, és ehhez hasonló dolgokat. Csak sokan már megváltóként kezelik, mintha jövőre már ő lenne a kezdő csatár. Még szerintem erre nem áll készen, több szerephez kell jutnia a jövőben, de kell, hogy legyen előtte egy center, akivel megosztják a játékperceket. Tanulnia kell még a fiúnak.

Grinta 2019.04.28. 12:34:04

@JuventusFanatikus: Sturaro abból a szempontból érdekes,hogy csak játssza keményet.Első adandó alkalommal esik mint a záporeső.Ez rettenetes.Bár van egy olyan csele,ami senkinek.A hol a labda? : D

JuventusFanatikus 2019.04.28. 12:44:02

@Grinta: Van egy másik ilyen ember, valami Sergio Ramos... Aki kemény, az legyen is az mindig. Picit Chiellóra is neheztelek, mert van mikor rájátszik, mint mikor Morata sorozatos lökései után dobáltá magát.
A Stuani cselt sikerült megcsinálni PES-ben:D

Grinta 2019.04.28. 12:46:47

@JuventusFanatikus: Ezt Mandzukicra is lehetne mondani mea culpa.
De amire Én gondolok elsősorban,hogy ez az első gondolata.Mármint Sturarónak.Nem lefutni,kicselezni,hanem beleakadni.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 12:52:39

@Grinta: Nála talán annyira nem feltűnőek ezek, és sűrűek, viszont Pjanićnál sűrűn előfordul a rájátszás, színészkedés. Legyen akkor mindenki Emre Can:D Tőle nem láttam még színészkedést emlékeim szerint, és Ő tényleg kemény csávó.

Ez a Cuadrado gondolkodás felturbózva. Futni és várni a lökést, amit mindig lefúj a bíró.

Grinta 2019.04.28. 12:54:39

@JuventusFanatikus: Viszont gyakorlatilag Pjanic a legkeményebb.Tegnap is olyat odataposott,minden meccsen sárga veszélyes.Régebben ez nem jellemezte.

JuventusFanatikus 2019.04.28. 13:05:56

@Grinta: Amióta a Juventus mez rajta van, azóta látok tőle ilyeneket, különösen az inter ellen szeret így odalépkedni, ez plusz pont. Végül is csak boszanac, nem:P

"Bosanci su ko' šuma. Jaki su ko' medved, al' glupi ko' bukva."

A boszanacok olyanok, mint az erdő. Erős, mint a medve, de hülye, mint a bükkfa:D

Egyébként mentálisan is nagyon helyén van, azt beszélték, hogy a Románál Totti után neki volt a legnagyobb szava az öltözőben. Idén valahogy nem látom, hogy a nagy meccseken annyira ott lenne fejben, nagy rá Pirlo kabátja, viszont két fős középpályán meg egyből oktat. Például ahogy anno a Barca ellen tolta... mesteri volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9896) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4140) mercato (4134) nyilatkozat (7422) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása