A SPAL elleni mérkőzés

serie_a_2018-19_logo.jpgHúsz pont előnnyel a bajnoki cím sorsa már elődőlt, de annak érdekében, hogy matematikailag is bebiztosítsa a klub történetének harminchetedik scudettóját, a Juventusnak mindössze egyetlen pontot kell még begyűjtenie, s erre most a SPAL otthonában, Ferrarában nyílik kiváló lehetőség. 

A Juventus hét közben 1:1-es döntetlent játszott az Ajax elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben, s Massimiliano Allegri minden bizonnyal a jövő kedden esedékes visszavágóra gondol majd kezdőcsapata összeállításakor, így több fiatal játékos is lehetőséget kaphat szombat délután.

A zebramezesek keretéből kimaradt a sérüléssel bajlódó Emre Can, Martín Cáceres és Giorgio Chiellini, de Daniele Rugani, Miralem Pjanić, Blaise Matuidi, Cristiano Ronaldo, Douglas Costa és Mario Mandžukić is az Ajax ellen készülődhet.

A SPAL elleni bajnoki mérkőzésre készülő csapatban helyet kapott Luca Coccolo, Paolo Gozzi, Grigorisz Kasztanosz, Hans Nicolussi Cavigliia és Stephy Mavididi is.

A két csapat legutóbb november végén találkozott egymással, s a házigazda Juventus akkor Cristiano Ronaldo és Mario Mandžukić találataival aratott 2:0-ás győzelmet.

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Perin, Pinsoglio

Védők: De Sciglio, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Cancelo, Spinazzola, Coccolo, Gozzi

Középpályások: Khedira, Bentancur, Kasztanosz, Nicolussi Cavigliia

Támadók: Dybala, Cuadrado, Kean, Bernardeschi, Mavididi

A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 közvetíti.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2714760566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rikoo 2019.04.13. 15:22:43

@giorgio007: Hát én nem tudom, de nincs a legjobb formában az biztos.

giorgio007 2019.04.13. 15:26:43

@Rikoo: Szinte biztos vagyok benne, h DS fog játszani a helyén a visszavágón.

Mitya10 2019.04.13. 15:31:39

Ki más :D 8 meccs 6 gól az nem pite :) Ajax ellen ő kell!!!

Alex8610 2019.04.13. 15:32:15

Szépen lereagalta a kicsi csak a szokásos :)

Gabueroo 2019.04.13. 15:33:12

Kean belotte Dybala egybol visszajott a palyara xDdd

Rikoo 2019.04.13. 15:34:09

Hihetetlen mit csinál Kean. Én komolyan úgy gondolom neki kellene kezdenie a visszavágón. Duzzad az önbizalomtól, Mandzukic meg nem lőtt gólt 4 hónapja.

MdewC 2019.04.13. 15:34:36

Ez igen!

Kane!!!

Juve!

steven.h 2019.04.13. 15:42:05

Kean valami elképesztő, Dybala meg végre mutat valamit, bár egy Spal az ellenfél, de ne vegyük el tőle. Megint bebizonyosodott számomra, hogy a 3-5-2 lenne a megoldás a gondokra a gálakezdőnél is.

Génmanipuláltházikecske 2019.04.13. 15:42:56

Nevezzetek naivnak, de annyit adnak ki a fiuk amennyit kell eddig.. :D

giorgio007 2019.04.13. 15:43:55

Issstenem ez a Cuadrado mekkora egy ostoba tök...

.Bulldeo 2019.04.13. 15:44:59

Jó végre újra látni Cuadrát. Látszik, hogy jól megértik egymás Dybalával.
Gyors, technikás a kolumbiai, és nem olyan egysíkú, mint a köpködős brazil.

Génmanipuláltházikecske 2019.04.13. 15:46:59

@giorgio007: Sose volt okos, sokszor a vakmerő hülyeségein lehetett nézni sokat. :D

Ádám.84 2019.04.13. 15:50:42

Gozzi teljesen vállalható, Kastanost viszont le kéne cserélni.

giorgio007 2019.04.13. 15:51:30

@Génmanipuláltházikecske: A legvadítóbb a butaságában, h nem tanul belőle. Tavaly is képtelen volt jó döntéseket hozni, azelőtt is, meg most is. Sírok.

steven.h 2019.04.13. 15:55:15

@Ádám.84: egyetértek, jöhetne a fiatal olasz srác Nicolussi

ZecH 2019.04.13. 15:58:04

@Rikoo: Epp ezert nem ertem miert tovabbra is a horvat a favorit. Kean mar bizonyitott eleget. Megerdemelne a bizalmat egy olyan ember helyett akin honapok ota azt latni, hogy unja az egeszet, mar a kezdo sipszo utan a lefujast varja... botranyos!

Il Principino 2019.04.13. 16:06:57

Amsterdam kísért..az öltözőben maradtunk megint :(

Génmanipuláltházikecske 2019.04.13. 16:08:01

@giorgio007: Ez jogos, de ameddig olyan gólokat tud lőni, mint tavaly az Inter ellen, vagy a Lyon ellen, addig engem speciel nem zavar, de ez az én szempontom.... Érthető a te nézőpontod is érthető.

Rikoo 2019.04.13. 16:08:49

Kastanos, Gozzi duó még a Serie B szintet sem nagyon éri el.

Il Principino 2019.04.13. 16:10:57

Cuadradon látszik a meccshiány nagyon..Pontatlan stb.

Sztovicska 2019.04.13. 16:13:06

@Rikoo: egyetértek.
Keannek Alap embernek kellene lennie Mandzu helyett. Amúgy azért az megdöbbentő hogy Dybala még ebben a mezőben sem tud kiemelkedni

Bianconero 2019.04.13. 16:16:23

A Napoli rágja a körmét, felcsillant a remény. :-)

Nathas 2019.04.13. 16:21:55

@Bianconero: ezen a meccsen senki sem rágja a körmét :-D

danimester1 2019.04.13. 16:22:35

Ez a spori mindent lefúj.Nem tesz ez sem jót,mert nemzetközi szinten nem így fújnak.

Gabueroo 2019.04.13. 16:27:18

Lassan tenyleg az egesz primavera lesz a palyan xD

Gabueroo 2019.04.13. 16:31:33

Na lehet nemlesz meg bajnoki cim

Juventino86 2019.04.13. 16:31:41

Dybalának nálunk lefőtt a kávé nàlunk. Már a Spal ellen se csinál semmit.

Génmanipuláltházikecske 2019.04.13. 16:33:25

Szeretjük megnehezíteni a dolgunkat.

MdewC 2019.04.13. 16:33:57

Nem örülök. :///

Zsolt16 2019.04.13. 16:34:16

Bravo. Legalább a fiatalok játszottak egy kicsit.

MdewC 2019.04.13. 16:34:25

@Juventino86: ezen a meccsen mesterhármast kellett volna lőnie.

giorgio007 2019.04.13. 16:34:32

Még jó, h kézzel vitték el a labdát Nicolussi elől :D De minek megnézni.

Il Principino 2019.04.13. 16:34:34

Csikók sajnos ezt összehozták..Nicolussi eddig a percig jól szállt be pedig.

Mitya10 2019.04.13. 16:36:44

@Juventino86: Felfoghatatlan mennyit esett a színvonala... Ezt a 10 es mezdobàlást is befejezhetné a vezetőség. Amennyiben nincs rá alkalmas személy akkor nincs. Mikor neki adták sem értettem mit örül ennek sok ember. Mintha muszáj lenne hogy legyen vkin... Eleve nem 1 erős mentalitású játèkos sokmindenben még mindig gyerek márpedig ennek a meznek súlya van ennél a klubnál.

Alex8610 2019.04.13. 16:36:56

Engem baromira nem izgat.Jatszanak csak a kicsik.Nem történik semmi tragédia ha kikapunk.Egy 18 és egy 17 éves hozta össze a gólt...

Gabueroo 2019.04.13. 16:38:18

Cuadrado is olyan buta bazdmeg hat hihetetlen. Mint egy lo csak maga ele nez. Passzolhatott vagy lohetett volna mar csomoszor.

Il Principino 2019.04.13. 16:39:05

Gyerünk előre,hátha be tudunk egyet még kotorni..

MdewC 2019.04.13. 16:43:22

Nem akarom bántani Dybalat, de Carlos Tevez 10-es mezben ezen a meccsen ronmá verte volna a Spalt.

Ennyit erről.

Dybala elromlott vagy nem is értem...

Semmit nem csinál.

Type-R 2019.04.13. 16:47:56

ez mi? tényleg kikapunk? vicc :)

Génmanipuláltházikecske 2019.04.13. 16:49:23

Benta a Miszternek pofázott vissza?

Bianconero 2019.04.13. 16:50:27

@MdewC: kipukkadt a lufi, egyértelmű hogy nem Juve-szint.

horvathimi2 2019.04.13. 16:50:30

Szerintem Dybala nem romlott el, hanem inkább leépült. Tény hogy nem emelkedik ki a csapatból, de más sem. És ezbelég régóta így van. Talán Bentancour az aki kiemelkedik, de Ő is csak a védekező munkájával.

Alex8610 2019.04.13. 16:51:19

Remélem holnap nyer a Napoli és nem rontja el a jövő heti ünnepséget. :)

juve28adam 2019.04.13. 16:51:40

Dybala bameg hányszor akarja még belevezetni 4 emberbe a labdát...

Bianconero 2019.04.13. 16:52:46

SPAL most már maradjon bent akkor.

Type-R 2019.04.13. 16:52:56

néha szánalmas amit művelünk, néha meg nagyszerű. mint valami középcsapat.

Juventino86 2019.04.13. 16:53:06

Mikor játszott Dybala utoljára jól?

patrik1112 2019.04.13. 16:53:44

Nincs ezzel kulonosebb gond, teljesen felesleges meccs volt igy a BL elott. Jo lesz az az unneples majd jovo heten hazai palyan is. Dybala viszont tenyleg aggaszto..

Il Principino 2019.04.13. 16:55:13

Talán jobb is,hogy nincs ma örömünnep!Legalább tiszta fejekkel készülhetünk az Ajax ellen ;)
"Még nem nyertünk semmit"

Apuleius 2019.04.13. 16:55:28

Hát én azért dühös vagyok, kínos ez az eredmény, s kár érte. Remélem a SPAL fizetett a három pontért. Sok ifjú zsenit nem ismertünk ma meg, Dybala pedig mostanra már vállalhatatlan. Keresni kellene neki egy másik mezszámot még erre a néhány mérkőzésre.

hurbiny3k 2019.04.13. 16:55:47

Valamiért eszembe jutott Paul Newman es Tom Cruise utolsó meccse, amin az öreg nyert.. Nincs ezzel baj, nincs ideje az ünneplésnek.. Forza Juve

tomsz 2019.04.13. 16:56:51

Remélem, Dybala eltakarodik a picsába... Neki semmi sem jó, egyik felállás sem... De az a vereség Allegrié... Ennyire azért nem kellett volna edzőmeccsé degradálni ezt... Bajnokcsapat... Egy nagy ló....

MdewC 2019.04.13. 16:57:18

Max direkt kúrta el a meccset mi? :D

Jól sikerült.

horvathimi2 2019.04.13. 16:57:49

@Bianconero:
Szerintem ez azért elég erős. Paulo elherdálása a legnagyobb hiba az elmúlt 10 évet figyelembe véve. Mitől lenne formában? A szezon második felében alig játszik. Amikor belelendülhetne lehozzák vagy nem játszatják. Erre nincs mit mondani. Tudom pont ezért kéne most élnie a lehetőséggel, de már szerintem nem tud élni és nem arról van szó, hogy nem akar. Formába kéne hozni és bízni benne végre. Ez látszik rajta, hogy érzi neü bízik benne a mester.

Rikoo 2019.04.13. 16:58:12

Jobb is így, otthon kell bajnoknak lenni. Nem sok pozitívum van a meccsen, mondjuk Cuadrado játéka egyértelműen az.
Bentancur is elég jó volt illetve Kean hihetetlen, hogy milyen jó formában van.
A negatívum nekem Cancelo és Dybala játéka, tőlük sokkal jobbat várnánk el.
Illetve a fiataloktól én sokkal többet vártam volna. Nem látni bennük a minőséget.

2019.04.13. 16:58:16

Jó, értem, hogy kellenek a fiatalok, meg minden, de édes istenem ennyire hogy lehet elbaszni egy meccset? Már elnézést a kifejezésért...

James Zabiela 2019.04.13. 16:59:49

@tomsz: Vigyázz nem ám szívrohamot kapsz! Játszottak egyet a fiatalok is! Majd Torinóban lesz ünneplés!Semmi jelentősége nincs ennek a vereségnek

Bianconero 2019.04.13. 17:01:21

@horvathimi2: pont ez az, hogy mitől ne lenne formában? Benőtt a körme? Bántja az asszony? Eláll a haja? Ha jó csatár lenne, akkor akár fél órálra beállva is villogna pl. egy SPAL ellen. Egy Messi vagy CR sose esne ki a formából ennyire. Tevez, Trezeguet sose volt ennyire szürke ennyi ideig. Aki nem.üti meg az ő szintjüket, az nem való egy BL címre hajtó csapatba.

Zombijuve 2019.04.13. 17:02:30

Jövő héten Fior..........?

Il Principino 2019.04.13. 17:03:00

Lehet itt fanyalogni,de ez a meccs egy sörmeccsnek indult későbbi fiesztával fűszerezve..Sok sérültünk van,sokaknak kellett a pihenő mert hétközben fontos meccsünk van..Allegri meg szépen bedobta a csikókat akiket számtalanszor hiányolnak egyesek..Ha fullos kezdővel állunk ki akkor az a baj..Én pont leszarom mi lett a vége,a lényeg hogy senki nem sérült meg!Bőven belefért ez a vereség,kövi héten lehet hazai környezetben ünnepelni majd,ráadásul a Spal partner sem volt ebben ha úgy alakul a meccs..

Type-R 2019.04.13. 17:03:02

@James Zabiela: én (és mindenki normális, BL-t előtérbe helyező drukker) nyugodtabb lenne, ha lezártuk volna a nevetséges bajnokságot és a nagyobb célokre koncentrálnánk. a saját helyzetünket nehezítjük meg ezzel a hozzáállással már évek óta.

MdewC 2019.04.13. 17:03:19

@Bianconero: évek óta védem és szeretem Dybalát.

De ezt adom.

Alex8610 2019.04.13. 17:06:23

@Rikoo: +1 a fiatalokkal kapcsolatban annyit, hogy azért itt nem beszelhettunk osszeszokottsagrol meg nagy tapasztalatrol sem, úgyhogy elnezheto hogy nem brilliroztak a tinik.Dybalatol én is többet vártam de nem volt vezére az ifiknek. Nekem tetszett hogy ezt meglepte Allegri nyilván tisztában volt vele hogy vereség is lehet a vége.Amugy helyenként elég durván játszottak a Spal játékosai úgyhogy jobb is így, egyik kulcsember sem sérült így meg hogy nem játszott.

James Zabiela 2019.04.13. 17:06:41

@Type-R: Egy pontra van szükség, vagy egy Nápoly szopóra aztán meg is van, nem hiszem hogy ez kivitelezhetetlen lenne! De tény hogy jobb lett volna lezárni! De majd otthon az is meg lesz!

Il Principino 2019.04.13. 17:06:45

@Type-R: ez a bajnokság már le van zárva sztem!Ha egy pontot sem szerzünk a bajnokságban már akkor is bajnokok lennénk ;)
Az ünneplés meg inkább akkor legyen,ha elődöntősök vagyunk már+violák ellen még édesebb a siker.

2019.04.13. 17:08:57

@Bianconero: Az megvan ugye, hogy Dybala már rég nem csatár pozícióban játszik? Ma is figyeltem, általában középpályán, kezdőkörben, vagy még hátrébb volt. Támadásban meg osztogatni próbált egy betömörülő védelem előtt, vagy szélen várta a labdát, de általában nála jóval előbbre voltak legalább 3-an a csapatból.
Egyrészt ez a képességei elpocsékolása, másrészt így gólokat sem kell várni tőle. A 2. félidőben 1x majdnem kezdett egy szólót, de egyből hárman mentek rá és addigra már a védelem is visszaért.

2019.04.13. 17:11:57

Egyébként most tényleg vannak kétségeim, hogy támadást gyakorolnak-e edzésen. És a fiatalok esetleg pont azért nem nagyon kapnak lehetőséget, mert nem tudják rutinból, hogy támadásban mivel próbálkozzanak a pályán, vagy hova helyezkedjenek. A beívelgetésen kívül más most sem volt és többször zavarták egymást is, 1x Cuadrado meg Cancelo is, pedig ők nem kezdők.

Alex8610 2019.04.13. 17:12:50

@Type-R: A bajnokságot már lezártuk.Ezt minden szurkoló játékos az egész világ tudja.Raadasul ha holnap a Napoli nem győz a Chievo ellen akkor matematikailag is eldőlt minden.Ezzel senki sem fog kedden foglalkozni.1pont kell és van még 6 forduló.

Bianconero 2019.04.13. 17:14:59

@Dr. Grant: beismerem, hogy nehezebb így gólt lőni, de a meccsenkénti egy cselnél akkor is többet várnék tőle. Előkészítésben sem brillírozik. Ne értsetek félre, nagy kedvencem és megszakad a szívem, de egyre inkább úgy látom, vége. Egyedül abban lehet bízni, hogy ha esetleg más edzőnk lesz (nem hinném), akkor varázsütésre megtáltosodik. De akkor is ott lesz a rettegés, hogy mikor felejt el megint focizni. Csomó ilyen langyos ígéretet láttunk már itt.

Juventino86 2019.04.13. 17:18:30

A fiatalok közül Kean fantasztikus. Dybala engem másfél éve felháborít. Lélektelen semmi szar, amit csinál.

2019.04.13. 17:26:55

@Bianconero: Ezt a "vége" dolgot egyre inkább én is kezdem elhinni. De nem tudom megérteni, hogy egy vérbeli góllövőt minek kellett halálra ítélni?

Rikoo 2019.04.13. 17:53:21

Barzagli bejelentette nyári visszavonulását.

Bianconero 2019.04.13. 18:32:26

@Rikoo: oh. Szép karrier! Még mindig hihetetlen, hogy a Bundesligában is játszott. :-)

horvathimi2 2019.04.13. 18:59:43

@Bianconero:
Dybala azért jóval több mint langyos ígéret. Ezt már bizonyította szerintem. Itt nem a kedvével van a gond, hanem azzal amit Allegri kér tőle.
Az általad említett vérbeli támadóknak(CR, Messi, Tevez), mint amilyen Dybala is, sose kellett más poszton játszania, pláne nem olyanon, ami tőle idegen. Valószínüleg pont ezért teljesedtek ki. Nem várták tőlülk, hogy mást játszanak, mint amiben jók. Mert tudták azt, hogy Ők csak a támadásban jók.

Bianconero 2019.04.13. 19:10:31

@horvathimi2: nem vitatom Max felelősségét, de nem hinném, hogy tiltja Dybalának, hogy néha gólra is törjön. Anno Alexnek is kellett visszavontabban játszania, ennél azért jobban megoldotta.

horvathimi2 2019.04.13. 19:22:38

@Bianconero:
Lehet igazad van, de nem tudjuk mi hangzik el a két ember között. Alex ennyire visszavontan sosem játszott, de tény Ő sem mindig a kapu közzvetlen közelében volt.
Az biztos Én nem értek egyet Dybala eladásával, annak ellenére, hogy csak árnyék önmagának. Ettől függetlenül megértem az álláspontodat.

del pipi 2019.04.13. 20:43:06

Minek szívjátok magatok? Semmi jelentősége nem volt a meccsnek, sőt jobb is így a kedd miatt nehogy elfelejtsünk koncentrálni!@Juventino86: Tudom hogy már összevesztünk a blog-on és azt is tudom hogy nem tudok írni és olvasni de az még jobb mintha mindig ugyanazt mondanám el 1000-szer. És én sem tudom mi van ezzel a sráccal már nekem is idegesítő mert egy csatár az támadja a kaput viszont Dybala kerüli...nem értem. Viszont most már ha egy kicsit úriember itt valaki akkor nem rúg bele a földön fekvő emberbe. De ez 100% lelki dolog, nem felejtett el focizni de mennie kell a Juvétól a saját érdekében. Én drukkolok továbbra is és nem láttam még ilyen leépülést ez több mint érdekes!!!

Grinta 2019.04.13. 20:53:21

@del pipi: Nem lehet hogy magánéleti eredetű a dolog?

2019.04.13. 20:54:59

@del pipi: Azért még ne küldjük el. Részemről kapna még egy esélyt (jobb esetben Allgeri nélkül). Leépülést pedig dehogynem láttunk. Nem is olyan régen: Alex Sandro.

del pipi 2019.04.14. 08:14:21

@Dr. Grant: Amúgy igaz! És a Cancelo is kezd leépülni. Nem küldeném de Allegri marad és nekem ne mondja senki hogy ebben a leépülésben nincs benne az edző mert az hazudik vagy festi magát. Szerintem narad mert nincs jelenleg alternatívája, tehát jövőre is unalom foci lesz valószínűleg.(és én nem vagyok éppen pesszimista) @Grinta: Nem hinném mert a fiam mindig nézi az instán a fotókat,videókat és ott mindig látom a kis nőével, szerintem Dolce vita! De most inkább nézzük más oldalról, tavaly lőtt 22 a bajnokságban 2-3 a kupában a bl-ben mennyit? 2-3 Talán?Nem tudom! (Ezért nem értem juventino86 miért is van kiakadva másfél éve?, hisz ez a leépülés ez ősztől indul szép módszeresen) Csatár voltam, voltak egész rossz szezonjaim is (inkább periódusok ) de a kaput mindig támadtam és bár a meccsen nem voltam mindig jó ,mivel tudtam hol kell lennem ahhoz hogy gólt szerezzek. Na most tavaly ez működött idén ha indul a támadás és övé az első passz nem spriccel a kapu fele hanem visszamarad , mintha taszítaná a kapu mint valami negatív pólus!Jó azt nem hiszem hogy Allegri azt mondta hogy neked nem ér a gól!!! Na ezért kezdek zabos lenni rá, mert feladást látok és ez a halálom! Közben meg nagyon csípem mert nem vagyok feledékeny mint egyesek!

del pipi 2019.04.14. 08:21:15

@Grinta: Ott kimaradt egy rész hogy mivel tudtam hogy hol kell lennem ahhoz hogy gólt szerezzek,így amikor nem voltam toppon akkor is sokszor betaláltam, és a csatárt a góljai minősítik ! Így rakd össze ! Sorry!

Grinta 2019.04.14. 13:19:57

@del pipi: Jól írtad le.Tudja Ő biztosan hogy honnan lőne gólt,vagy lehetne gólveszélyes(ebb),de itt jön be a taktika része a dolognak,az edző utasítás.Ketten nem érkezhettek ugyanoda,mert az totál amatőrizmus.

2019.04.14. 13:27:56

@del pipi: Igaz, de mi van akkor, ha az van mögötte, amit @Grinta: kolléga is írt most? Hogy nevezetesen nem mehet oda, ahova ösztönből menne a gólszerzéshez, nem futhat oda, ahol tudja, hogy előnyös lenne, nem csinálhatja azt, amit akar, mert akkor le lesz bszva, mert ugrott a megbeszélt "taktika"?

Grinta 2019.04.14. 13:36:48

@Dr. Grant: No azért álljunk meg itt egy pillanatra.Ha a másik játékos az Ronaldo,nevezetesen egy gólgép-jobban nem tudom kifejezni-ergo jobb játékos,akkor nem lehetsz az aki a labdát adja,és kapja egy személyben.Neki kell(ene) adnia.

2019.04.14. 13:46:17

@Grinta: Amilyen típusú játékosokról van szó, ez vice versa jól működhetne, mert így lehetne kiismerhetetlenebb. És pont jó, hogy Ronaldo az erősebb, tapasztaltabb karakter, így lenne aki Dybalát húzná a fejlődésben és az összjátékban.

Grinta 2019.04.14. 14:04:03

@Dr. Grant: Pont a típus a legmegfelelőbb jelző erre azt hiszem.Nehogy már egy majd tíz évvel idősebb rohangálja körül a fiatalabbat.Másrészt itt megvédeném Ronaldót,meglátásom szerint Ő ettől többet nem tehet Dybaláért,mint amit tett.Legyen szó a mentalitásról,profizmusról.És őt még csak nem is azért szerzőtették hogy pátyolgasson egókat."Újoncként" mégis megteszi,ami előtt le a kalappal.Játszhatná is az agyát,mégse teszi.Mondom Én,akinek nem a szíve csücske a portugál.
De itt a lényeg az hogy adva van Ronaldo,Ő az egyes,aki viszont Mandzukic párjaként képes a legjobbját nyújtani,(aki egyébként is Maxi egyik kedvence)amivel összességében a csapat jár a legjobban.Tehát a szituáció adott.Melléjük kell egy harmadik ember.Dybala/Bernardeshi/Costa
Akivel a legjobban működik a dolog-az játszik.Éppen ezért mondtam hogy edző sem hülye,és nem játszatja a láthatóan gyengébbiket.Ha letetted a követ egy formáció/alapfelállás/taktika mellett,mert Te vagy az edző,akinek ez a dolga-hát a játékosnak kell biza megmutatnia azt,hogy igen,képes vagyok megcsinálni,Nekem kell ott játszani.Dybalától pedig dőreség lenne ha arra apellálnak,hogy majd megtalálják a helyét,vagy váltanak,mást találnak ki.Nem.Azt mondják hogy köszönjük szépen,van másik.

del pipi 2019.04.14. 14:19:25

@Grinta:Én sehova nem írtam hogy kettőnek kéne érkeznie egy bizonyos pontra ,hanem arra próbáltam rá világítani hogy az emberem folyamatosan úton van a kaputól 30 méterre és esélyt nem ad magának a gólhelyzetbe kerüléshez, viszont ha ez a taktika akkor jó hülye taktika.

2019.04.14. 14:57:53

@Grinta: :-D Fociról van szó, arra gondolok, ami a pályán történik, nem nevelőintézetre. Nem kell, hogy körülrohangálja. Összjátékról van szó mindössze (és küzdelemről), ami mindkettejüknek kedvez az eredményesség érdekében. Allegrinek meg lehetnek tévedései, azt pl. nagyon nem jól látja, hogy ki miben a legjobb. Vagy egyes játékosok esetében nem érdekli, mert megvannak a saját elképzelései. A Dybala-Ronaldo páros megközelíthetné a Del Piero-Trezeguet párost, mert valószínű, hogy Alex azért jobb volt Dybalánál, de Pauloban is megvannak a képességek, másrészt Ronaldoban több cselező készség van Trezeguetnél, tehát kiegyenlítődne a dolog, ha normálisan fel lenne mögöttük építve a csapat és a játék is.

del pipi 2019.04.14. 15:25:38

@Grinta: @Dr. Grant: Még talán tényleg egy gondolat: mi van akkor ha csak egyszerűen a középpályát kéne kicserélni, mert ami még sokszor látható hogy nincs semmiféle kapcsolat a kp és a csatársor között? Nem hiszem hogy Nedved nem sír fel amikor látja ezt a furunkulus játékot előre hátra......voltak itt ilyen játékosok hogy DD,Di livio ,Jugovic Nedved Camoranesi Davids Zidane ...stb sorolhatnám hosszan és mindig megvolt a balance és mindig értették és olvasták hogy mi a pálya, persze ők sem voltak hibátlanok egy minimum hat jó csapatos Serie a -ban és nem kevés világklasszist felsorakoztató Európában, de volt amit imádtunk olasz foci és mellé koncepció! Ja és ezek a Juvék olcsón vadásztak le tehetségeket és drágán adták tovább. Nem érzitek néha úgy hogy a támadó harmadban folyamatosan kevesebben lennénk?

Grinta 2019.04.14. 16:47:43

@del pipi: Én mondtam : D
Teszek egy első hallásra furcsa hasonlatot,de szeretném ha belegondolnál.
Cutrone-Piatek folyamatosan próbálkoznak ezzel a párossal a Milannál,de nem működőképes.Befejezők mindketten,de nem jöhet ki egyszerre mindegyiknek a beadás.Emiatt megpróbálkoznak azzal hogy Cutrone "alájátszik2 az éknek.De nem megy.Mert nem tudja megvalósítani,nem a posztja.Viszont fontos embere a Milannak,legalábbis Piatek érkezéséig az volt.Hát most mihez kezdjenek?
És most ezt visszavezetve ezt a Juventusra,eltekintve a két,illetve háromtámadós játéktól,(bár végső soron ha Susot ide vesszük megvan a három elől) inkább Dybalának kellene hogy feküdjön ez a szerepkör mintsem Cutronénak,viszont! Patrik küzdőszellemének köszönhetően mégis fogyaszthatóbbnak tetszik az a dolog.Pedig a két játékos a kanyarban nincs tehetség dolgában.

2019.04.14. 16:49:34

@del pipi: "Nem hiszem hogy Nedved nem sír fel amikor látja ezt a furunkulus játékot előre hátra"
+1 Ezen én is majdnem felsírtam. :-D Igen nívós lista, de akár egy Tacchinardi is sokat tudna segíteni.

del pipi 2019.04.15. 03:07:42

@Grinta: Ez is egy lehetőség és ez is nagyon zavar hogy nem oldja meg az előkészítéseket. Talán egyet láttunk tőle idén? Én a 4-4-2-ben hiszek ahol egy erő és egy ész játszik.

del pipi 2019.04.15. 03:10:33

@Dr. Grant: Nem akartam leírni az utolsó 30 év Juve kp-t de majdnem mindet élvezet volt nézni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása